Délmagyarország, 1960. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-14 / 38. szám

Vasárnap, 1960. február H. *m — • .--• 'JUI.'.'- . A

eziklaovóhely belsejében kellemes rhélég és vi lé kos' volt. Ketten íii— ték most abban a barlangban, ahol mápdcor a Budapestre szorult fasiszta hadserég ' vezérkara tartotta megbeszéléséit: a nyurga, héjáképú, öregedő, csontos, szikkadt tábornok: Pfeffer von Woldebruch és Miinzenberg örna© a -feJdhérhliálle* hadosztály maradékából, a lovasitótt -SS*, a polizci-battalton, a budai var védelmére bevetett SD és különleges csoportokból összeenyvezett dandár hírszerző öartályanak főnöke. A tábornok " talán, lógy rejtse tekintetét a másik előtt, úgy höjolt előre, ho© hajlott éles orra szinte érte a budai vár kornyékének térképére felrajtolt vaskos piros vonalakat, melyek egyes harccsoportok kitörési irányát jeleitek. — Milyen a legénység hangulata az ilyen ... az ilyen . .'. hogy úgy mondjam kissé kockázatos hadművelet előtt, ' énnagy? — kérdezte halkan. Miinzenberg — aki a még tavaly Korszirhy—SeM-senszkikörül vívott' harcokban valami toroksérülést kapott — kütöhöp, sípoló rekedt füttyentést hallatott, ahíi xnlndig a válasz bevezetése volt — aztán olyan hangon, mint egy kopott hangszóró, mondta: — A legénység hangulata kitűnő ... Mindenki bízik a győzelemben ... A felnventő csoportok ékei négy-öt kilométerre közelítették meg a budai várat... Zsámbék. Solymár irányából. Ez az egyetlen helyes út a kitöréshez. A kitörés erre... csakis erre az egyetlen helyes megoldás. Mély csend lett. ide, a biztos óvóhelyre nem hallatszott be sem az ágyúdörej, sem a szovjet, páncélos csatarepülő fedélzeti fegyvereinek immár huszonegyedik napja soha el nem némuló kattogása. A térképen a villanyfényben csillogva, olyanok voltak a vaskos, piros vonalak, mint vérző, friss sebek. A tábornok lassan felpillantott. Keskeny, fakó szemében habozás volt. — ön mely hadcsoporttal vesz részt az áttörés kísérletében? — kérdezte óvatosan. Münzenberg vöröses arcán lilás árnyalat ömlött, aho© sérült torkából újra kitört a sziszegő hang. — Természetesen a vezérkar személyi állományú tisztjei között a helyem... — mondta ©orsan, szinte tisztén, értelmesen. A tábornok, fontolgatva valamit, nézte a térképet. Hirtelen bosszankodva, ismét felpillantott.. Mindig félt ettől a vöröses arcú, rekedt beszédű hírszerző főnöktől. Láthatóan vívódott magában, szóljan-e. Aztán mégis kimondta. — Akkor tudnia kell, ho© a kitörés Zsámbék—Solymár irányában a budai hegyeken át csupán az ellenség fi©elmét elterelő hadművelet... Stratégiai viszonylatban természetesen rendkívül értékes, de taktikailag teljesen reménytelen vállalkozás... Miinzenberg vöröses arcán a megdöbbenés halálos sápadtsága ömlött: —• Reménytelen vállalkozás ..: — hangja vibrálva sípolt — nem értem— nem értem. A tábornok arcán talán most először, Budapest egész ostroma alatt fölény ép b06szúvá© öröme látszott. — Az áttörés lényege, hadászati célja nem a tömeg, hanem az értékes... mondhatnám pótolhatatlan, magasabb képzettségű csapatrészek megmentése... Az oroszok tudják, ho© kitörés készül... csak a vak nem láthatja, hol történhet meg az a kitörés... tehát napnál világosabb J' az, aki Zsámbék—Solymár iráhyába akar • áttörni, e©szerűen látványos ön©ilko6- • ságot követ el... Én nem va©ok felde- I ritő, de a tüzérségi párbaj alatt egyszerű £ látcsővel három méterenként e© géppus- J kit számoltam meg, ott a naphe©i vil- • Hwai JÜtittc: ÖRDÖGÁROK... és a gárdaakna vetők állását jelző lila, narancssárga és piros köreit nézte, melyekbe gondosan rajzolták be a tüzelöegységek számát' — Erre? — mondta kissé magához térve — erre? Legfeljebb a levegőn át.». A tábornok bólintott. — Helyes. Az elv helyes: a levegőin át. Va© a föld alatt... A másik ú© nyitotta ki száját, mintha a levegő után kapkodna. — A föld aiatt?... A tábornok mereven, erősen nézte a térképet. — Igen.,. — mondta halkan, gőgösen. — Itt, látja, itt... erre alagút vezet a föld alatt, az orosz állások mögé. Alagút, vagy egykori földalatti patakmeder./. A topográfiai és a geológiai értékelés itt eltér egymástól. Mindé©... Á környék lakói i© hívják: ördögárok Míg a kevésbé értékes csapatrészek megkísérlik az áttörést ott, ahol az oroszok várják ... mi itt... itt a föld alatt elvonulna, kikerülünk a halálos ©úréból ... Münzenberg hangjával rekedten kukorékolt az őröm. — Csodálatos, lángeszű megoldás... Ez oly felfedezés... Oly elképesztő fordulat... A tábornok gúnyosan, fölényesen elmosolyodott. — Az igazi stratégia tulajdonképpen: a látványos meglepetések tudománya. A

csatorna kerek boltozata alatt tömőiéin dobogott, bongott a lépések zaja. A zseblámpák fénye lassan kúszott a lábak előtt. Valahol mellettük romok tornyosultak, fegyverek ropogtak és a reménytelen rohamra hajszolt tömegek hulláin át a királyi vár kiégett garmadájába tört az ostromlók hada. — Már az orosz vonalak alatt lehetünk ... — A tábornok hangjában nem volt izgalom. Münzenberg jelezte, ho© hallotta a kérdést, a lépések döngő topogásában is, fölpillantott. — Hiába, vannak időtálló taktikai megoldások . /. az őseim valamikor szintén ilyen alagutakon távoztak az ostromlott városból... — mondta vontatottan. föl az izgalom. Lihe©e, fiatalosan, egyenletesen futóit Münzenberg mellett. A magasban repülőgép zúgott. Az acélmadár egészen alacsonyan száilva, szinte súrolva a háztetőket, siklott feléjük: — Csatarepülő!!! — üvöltött valaki. A futás rohan assá vált. Százak és százak egymást taposva zúdultak a faiak mellé. A repülőgép c©etlen lövés nélkül siklott el felettük. — Meg vannak lepve.:. Most kapkodtak a tartalékaik után — vélekedett a tábornok. Az egyik mellékutca oldalt kanyarodott. Végén már fenyves szürkéllett. A távolban kúpalakú he©csúcson, kilátótorony kéklett. Az emberek kábultan a szabadulás lehetőségétől, zudultak a romok között az erdó felé... A repülőgép újra elsiklott a széthulló tömeg felett. Balról elmaradtak a villák ... Münzenberg körülpillantott. Körülötte két tucat katona kapaszkodott fel a he©oldalan, sápadt, borostás arcukról dőlt az izzadtság. A tábornok iemaradva, öregesen lihegett. A város, mint hatalmas e©iptomi királytemetö, hallgatott alattuk. Münzenberg a szeméhez emelte a meszszelátót. A királyi palota kupoláján, amely oivan volt, mint karddal széthasított sisak, a vörös zászló keskeny tűznyelve csapkodott. Valahonnan balról géppuska kattogott. Münzenberg összerezzent a meglepetéstől. Eltette a messzelátót: — Ez a királyi palota valóban '©önyörű emléke volt a germán kultúrának.:. —• lihegett mögötte a tábornok. — Kár érte... bólintott Münzenberg. —• Siessünk. Balról lövöldözés csattogott. Gépfegyverek kelepeltek, sziszegtek az automatafegyverek golyói. Fától fáig ugrálva .haladtak előre. A , fegyverropogás erősödött. Hirtelen mögöttük, egészen közel csattogtak a lövések, A tömeg lökdösődve, összepréselvg. to-> - reccsent az aknavető- .'. % longott tovább vaiahwá a homályba. _ ügy Játj.zjk ol< rttik' a leghaísó bizMünzenberg barna arcán feszültség lat- toMto vonatokat.... ~ mormogta a tászott. összeszorított' ajakkar tolakodott a trarnok és llhe©e törüli többiek között. Az ázott ruhák fojtó szaga, az izzadt testek kipárolgása szorongatta a torkát és hányingert kavart a gyomrában ... Ü© érezte, bűzlő halottak végtelen sorában vonul valami alvilági ntélység felé. Hirtelen, minden átmenet nélkül csapott feléje a folyó felől a szél, a hó fehérsége, a kpej szaga ..: Az emberek arcán megkönnyebbülés látszott. Lihe©e kapkodtak a levegő után .., — Előre!... — A tábornok arcán remény volt. A tömeg csoportokra szakadozva, futólépésben zúdult az üres utcán. K étoldalt hallgattak a házak. Valahol fölkattogott, aztán újra elhallgatott e© géppuska. Az orosz vonalak mögött va©unk. — A tábornok hangjában most lobbant llhe©e . törülgette verejtékező arcát. Nehézgéppuska gpiyói recsegtek az ágak között. Köröskörül; mint e©re jobban szoruló érchurok, közeledett a harc lármája. Az erdő dörgött, recsegett. ' Münzenberg megállott. Lent az erdős lombok -alján út kanyargott és 'fegyvertelen zöldruhás emberek hosszú menete fűződött valahová." Kétoldalt géppisztolyos őrök bukdácsoltak a méiy hóban... — Ezék foglyok ... :— mondta fölöslegesen a tábornok. Ü© érezte, ho© ezek a lehajtott fejjel, lassan menetelő katonák na©on ismerősek nekik. — Igen... Valóban,-,/— Münzenberg hangjában sejtelem csendült. Az erdő zúgott, pattogott, néha zörgött... E© nehézgéppuska, valahol egészen közel tépkedte a bokrokat... Lent a hegy oldalán két tucat katona bukkant feL LODI FERENC: Iramló évek Eveim hangos elfutásait lasorok között. — Ha rágondolok azokra • csUUsd le _ de dübögő vadak, a hősökre, akik éppen ott akarnak áttörni, Beethoven ©ápzszlmfóniájának legszebb J dallamai zendülnek lelkemben és a sze- J mem könnybe borul... — Már maga sem • tudta, ho© gúnyolódik, va© valóban • előre siratja a három méterenként e© Z géppuskának nekiugrasztott 6eregmarad- J Ványokat. J • m ünzenberg némán, halálsápadtan ke- • ly 1 resté a tábornók szemében a féle- J T " lem megszokott rezzenését., de csak • a porosz generálisok pökhendi gúnyát J l^tta, melyet a tábornok eddig mindig • cpak mások számára tartogatott: — Dehát... mégis... ho©an ... ho- " s nincs isten, ember, szűz parancsolat, iramlanak, mint ezüstös halak, s a szelídebbje maradt már csak itt. Te vagy, ki mindet ismered nevén, az elfutókat tajtékzó rögön, s a maradót mind. ami még öröm és küzdelem, míg van hozzá közöm, s mint amely máris közös szerzemény; hát szólítsd őket hozzad hangosan, porosén, értem kUzdve újra csak; — az őszök bárhogy sorra hullanak, te ifjúságom örök kútja vagy, idó éa tér. mely osztódva fogan. ©an akarja ön megmenteni őzeket, az ér- * Csititsd le minden clbukasomat tjékeeplsb. képzettebb. másfelé nincs lehetőség. A legeseké- • lyebb lehetőség... nincs... A ' tét»rnők olyan arccal néartt reá, J mint égy bAvész á birtos, a tapsot cs^t- • togtató mutatvány előtt. — Van. Másftt is van lehetéjség... Sőt l csakis másutt juthatunk át 8z 'orosz vor J naiakpn... Kezje átsiklott térképén. Miin- • cfT^rC a szovjet tüzérség, az aknavetpk • hangja elhalt • és örömeim kiáltsd szerteszét; életem mintha túzbol menteséd. úgy szólj, szeress — és az te lesz elég: bennem szeresd sok ember- manódat. Ez Itt g kezdet és a végtelen, akárhogy futnak éveink tovább kutatva lét és elmúlás okát: mi közte van, lásd, kapocsként fog it: a szgrelc-m, — é, ösztön, értelemi ZSADANYI NAGY ÁRPÁD: Fontos minden ember Mint ahogy a fények önmagukba térnek Esti számadáskor. Ügy lobban tel bennem boldog szeretetben. Mi benned is lángol: * Minden mondat káros, minden szo hiányos, Meri csak csorba fegyver. Ha az állítmánya. felszikrázó vágya Nem maga az ember. Az ember, ki alkot, ki gyózi a harcot. Ki a mindenséget Cgy formálja végre a saját kepére, Mint e© drága gépet. Nincsen a világon fölösleges álom, Fölösleges ember: . Közös boldogságra és közös munkára Termett, aki termel. Ami bennünk készül, valóságba szépül. Veled lesz csak teljes. Dalhoz, építéshez, holnapi napfényhez Hidd el. te is kellesz! Ezért vallom bátran, űjfényű világban, Biztos férfikcdwel: Mig az élet izzik, bölcsőtől a sírig Fontos minden ember. Karjaikat a magasba tartották. Lassan botorkáltak az úton ... Münzenberg nem Látott mögöttük őrséget... — Nem értem... — mormogta... — — nem értem... A he©oldal bokrai között itt is, ott is, mint apró szürke cseppek, folytak le az útra a feltárt karú, ködszínú emberek csoportjai, színtelen menetté egyesültek és hangtalan hullámzással áradtak valahová vissza, talán a város felé... — Az erdöharcban a megadas lehetősége csekély... Az ellenfelek nehezen tekinthetik át a helyzetet és éppen azért a küzdélem sok, néha hiábavaló áldozattal jár — mondta a tábornok. Münzenberg letörölte homlokáról az izzadtságot. ;— U© látom, azért meglehetősen sokan használják ki ezt .a csekély,lehetőséget is. L

assan lépkedtek előre. A fenyők széthúzódtak. Sűrű, embérmagas, tűlevelű bokrok zsúfolódtak e©máshoz a hó hermelinje alatt. Münzenberg szótlanul ment, aztán egyszerre megállott. A" bokor mögött térdig a hóba süppedve három alacsony, tömzsi, szélesarcú orosz katona állott. Prémsapkájukon ötágú csillag vöröslött... A tábornok határozottan előre lépett és szertartásosan emelte fel karjait... Az oroszok mozdulatlanul néztek rá. Köröskörül, mint roppant kovácsműhely, döngött, csattogott, fütyült, recsegett, zörgött az erdő... Az egyik orosz katona előrelépett, kivette a tábornok kezéből a lecsatolt revolverövet és a havas bokrok közé hajította. Aztán odament Münzenberghez. Sokáig fontoskodva vizsgálgatta a sok tükörlencsés messzelátót. — Ezt az oldaltlevő csavart kell forgatni... — mondta halkan Münzenberg és óvatosan nyúlt érdes, erős ujjával a német optikai ipar kissé megviselt remekéhez. A katona bólintott. Vállára vetette a messzelátót. Kiszedte Münzenberg övéből a revolvert, levette válláról géppisztolyát és széles, parasztos mozdulattal ú© hajította a bokrokba, mint ki©omlált kártékony giz-gazt... Visszalépett. Hangosan szipo©a végignézett a két tiszten, aztán valahová lefelé mutatott a domboldalon. A tábornok, aki még mindig felemelt kézzel állott a hóban, . lassan arra indult... Münzenberg szótlanul ment utána. Nem hallott lépteket maga mögött és óvatosan hálrasandított. A három katona mozdulatlanul ál>i«tt'a bőkbró.mögött:. . Egyformán tömörek', ' vaskosák '' voltak. Széles, kerek arcukon egyforma közönyösen, kissé feszült kifejezés látszott. Szürke köpenyükön a ráncok mentén egyformán bolyhosán halmozódott a hó ... —- Föl, fölháborító... el sem kísérik a foglyokat... De hiszen í© fe©vertelenül akárki lekaszálhat minket a bokrok mögül csattant fel a tábornok hangja. Megállott, a tenyerével a mellét ütögetve, éles, a rnéltatlankodástól rekedt hangon kiabált: — General! General! Ja generál! Az egyik katona lassan feléje fordította féjét. Rövid ideig némán figyelt feléjük, aztán szélesen, haragosan legyintett. . —... Eriggy le, ameddig jó dolgod van ...! — ordította oroszul és ajkáról féltucatnyi, az a közismert szitok szállott, amelyet még a keleti síkságon tanultak meg a hódítók. A tábornok elvörösödött és kezét zsebredugva indult lefelé. A havas fák eltakarták a három katonát. Lent az úton ápró csoportokban húzódtak a foglyok. Mögöttük egy-egy géppisztolyos őr lépkedett. Münzenberg körülpillantott. Odább néhány bokor szorongott. E©edül voltak. — Talán mégis megpróbálnánk az áthatolást ... — mormogta magéban A tábornok rántptt egyet a vállán. — Felesleges... túl súrúek a vonalaik... Legfeljebb golyót kaphatunk. Lassan botorkáltak lejjebb. A tábornok megállott az út szélén. Münzenberg a ruháját a hótól tisztogatva húzódott meg mögötte. A foglyok csoportja lassan közeledett feléjük. A tábornok tisztelegve emelte a sapkájához a kezét. A német katonák közül a legszélén lépkedő bizonytalan mozdulatot tett, a többi kifejezéstelen arccal nézett maga elé. A

ábomok megvárta, amíg elvonulnak előtte ... — Menjünk... A hangjában zavaros megkönnyebbülés volt. — Részemről ideggőrcsöt, vagy hányingert kapok a náci pártvezérek ostobaságától... Némán lépkedtek a csoport végén. Az 5r cigarettázva, szótlanul ment mögöttük Előttük görnyedt háttal, felhúzott kabátgallérral topogtak a foglyok. A szürkületben a havas úton újra nyugatról kelet felé indult a Volga-partot megjárt had.