Délmagyarország, 1960. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-14 / 38. szám
Vasárnap, 1960. február 14. 4 A kübekházi Sar 'ó-Kalapács Tsz törekvése: Több árut adni a népgazdaságnak Lapozgatás az 1960. évi tervben Jéggyűjtés Szövegen ként kaptak az államtól. 14.fl számosállat jut 100 holdra Azt mondja Csöke Mihály, tázzák a jót, hadd lássuk a a kübekházi Sarló-Kalapacs tényeket. Tsz agronómusa, hogy az ő A brigád- és munkacsapat szövetkezetük terve jó. Már- vezetők szavaiból egy-kettőmint az a terv, amit az ő re kiderül, hogy többé-kevozérleté vei az 1960-as évre vésbé tájékozódottak a tervkészítőitek. Nyomatékul egy ról. Egyik is. másik is tud füzetet mutat, amelyben a valami konkrét számot. A tervet felülvizsgáló szerv megkérdezett tagok közül vi- <-..,. . . egyik képviselője bejegyezte, szont már kevesen ismerik hold sréntorajut 10,4 hogy ö is elismerően nyilat- a papírra vetett clgondolákozik a tervről. No ha már sokat. Álljon itt közülük nékülün aláírásokkal is nyűg- hány. forintban, amit visszatérítés- 250 százalékra teljesítette. Ezért is szép 06saeget írtak jóvá a termelési szerződések Miről tanúskodnak a tsz terveinek további számai? túlteljesítéséért. Lehetne ösztönzőbb is A fel nem osztható vagyon 1958-ban 973 ezer forint értékű volt. 1959-ben Tényleges termés 1959-ben búza öszi árpa zab kukorica (májusi morzsolt) 10,21 mázsa 19,96 mázsa 11 mázsa 18,63 mázsa Idei terv 10,72 mázsa 14 mázsa 12 mázsa szarvasmarha, 31 sertés, 1,4 hízó marha, 300 baromfi stb. Mindent összevetve 14,8 számosállat jut majd százholdanként. 1958-ban 40 hízó Pedig már 1 millió 773 ezer sertésük volt, most 600-ra forint értékű. Az idei berukötöttek szerződést. A tava- házások között szerepel egy lyi 14 anyakoca helyett most . , • . ... , 97 szerepel a tervben. Ezek 594 ezer fonntos tetel> anut már megvannak, és saját Baiát erőből valósítanak nevelésből származnak, meg, 312 ezer forintnyit pe16 mázsa Anyajuhbői 121 van a tsznek, az idei szaporulat már dig hosszúlejáratú állami hiMi mindent vettek figyc- don vetettek négyzetesen ku- több mint 80. A baromfine- télből. Ezekből a többi kölembe az idei tervszámok koricát, az idei terv szerint velősben sem akarnak le- zott 50 férőhelyes növendékmegállapításánál, amelyből kiderül, hogy a négy fő növényféleség esetében kettőnél, s köztük az őszi árpánál jóval kevesebbet terveztek holdanként, mint a tavalyi tényleges termés. Elmondják, hogy számba vették: milyen talajba kerülnek az egyes növényféleségek, mikor kapott ez a tábla trágyát. s mennyi műtrágyával 330 hold lesz, s most is, maradni és új módszert is istállót és két 20 férőhelyes Mert k bizonyt egynémelyik mint tavaly' háromszor ka- vezetnek be: mintegy 1800 sertésfiaztatót építenek. láblát 15 20 év óta csak a Pálnak. Vagy a talajerő- libát, 1400 pulykát a tagok- Mit mondhatni végül is a madarak trágyázták, csak utánpótlással van baj? A nak adnak ki nevelésre a szövetkezet 1960. évi tervémost került végre szaka va- műtrágyázást már két hete háztáji gazdaságba A ta- rö1- Általában jó, többre lótott kezekbe. Eddig a tulaj- kezdték. A múlt évben . , . .. rekszik, mint a múlt esztenfIonosok, de inkább a ber- karmanyt a tsz adja az al- . , u _ _WI lök csak a termést -csikar- 105 holdra jutott mintegy eltartásához, a tollhoták ki- a földből, de adni 20 vagonnyi műtrágya, az latok eUartósa710Z. a w>uno nem adtak érte semmit. dei, de lehetne ösztönzőbb _ is, amely nagyobb összefoidén 350 holdat szórna* meg, 23171 a tsz-tagé és a nevelés- gásr^ erőkifejtésre serkenti Valamit kiha tak abg wbbe1' mint a tovalyi re kiadott baromfik 20 szá" .. , . mennyiség. Ezzel szemben zaléka Amikor tömésre alti számításból több holdra jut istállőtrá- utmmtít leRznek a Ubák> A számokat olvasgatva fel- ©te A tavalyi 105 hold he- ^ ^ vetődik a kérdés, miért ter- lyett az iden 350-re. Ez a vezték alacsonyabbra a ta- növekedés látszólag szép, de lalásra. fea kKr ^ a 182 őrületének nőve- Helyes a szövetkezet veze- mondják> hogy ^ rejt — Ezek alaposan megfon- kedése tükrében már kevés- tőségének az a törekvése, magában a kübekházi föld tolt számok — mondja Cső- Ilek bizonyul. A műtrágyá- hogy mind több és több árut . mindannviuk összefogása ke Mihály — Az ötévestei;- . , , ' . , , mindannyiuk oeazeiogaBa, me{áéi átlag tényeire alapo- val ugy vannak, hogy addig adjanak a népgazdaságnak, munkakedve. a szövetkezet tagjait. Kérdezzék csak meg a tagokat, mi a véleményük a tervben megjelölt számadatokkal kapcsolatban. Bizonyára elBódtak. nyújtózkodnak, ameddig a Ez nemcsak az államnak jó, taklCzLur^rmeTS ^ * ^ b~ 3 t38*^ * T* azt, hogy öt év alatt két- amennyi műtrágyát kapnak, ezzel lényegesen növekedhet ZZ&ÍÍ2S2Z& vVál ™ i—k a möírágyázás a jövedelem, a közös vamolta a termést A belvíz- hasznosságát, amely főként gyan. Az elmúlt évben is tői pedig már nem kell tere terméseredményekben je- sokat gyarapodott a közös tárnok, a vízügyi szakemberek véleménye szerint Ja- tentkezett a múlt esztendő- gazdaság, a szövetkezet áruvították bővítették a tsz te- ezentúl 69 ezer 464 termelési tervét több mint ruletén is a csatom ah álóza- • N. P. Kihasználták a fagyok kőzik és nyáron sok jégre természetadta lehetőségeit a van szükségük. Éppen ezért szőregi Rákóczi Termelő- a Kállai-liget melletti kis szövetkezet tagjai. A tsz tó jegét táblákra vágták, virágkertészettcl is foglal- azokat feldarabolták, felrakták vontatójukra, elszállították a szövetkezet központjába és ott elvermelték. Ezzel jelentős összeget takarítanak meg és időt, mert a nyáron ott lesz kéznél a jég, ha arra szükség van. ;' , "j.'ifJÍSí-S , Úi ... . Felső képünkön: vágják a jeget, a táblákat a partra csúsztatják. Az alsó képünkön a szövetkezet tagjai a vontatóra dobálják a -jégköveket*. Több millió naposbaromfit kapnak a termelőszövetkezetek tot. Ezért tehát már most a zsebben érezhetik azt, amit az év végére terveztek, hiszen ennél kevesebb aligha lehet, csak több. Így azonban elvesztette a terv általános húzóerejét, ami esetleg fékezően hat a tagok munkájára. Vagy talán eleve úgy gondolják, hogy nem győzik majd munkával a növényápolást? Erről szó sincs — mondják. — Tavaly 72 holNagyüzemi felér a háztáji gazdaságban hizlalt sertésekért Míg ki nem alakul a közös gazdaságok állattenyésztése, nagy szüksége van az államnak, s a tsz-tagoknak is a háztáji gazdaságokban hizlalt sertésekre. Ha a szövetkezeti tagok falkásitva, ötvenes csoportokban adják le a hízottsertéseket, a megállapított állami ár mellett nagyüzemi felárban is részesülhetnek Ez kilónként két forintot jelent. Az állam azzal a feltétellel fizeti ki ezt a felárat, hogy míg a rendes állami árat a tsztag kapja, a nagyüzemi felarat a szövetkezet, amit a közös állattenyésztésének megteremtésére kell fordítania. Ez a támogatás igen jelentős, különösen az új termelőszövetkezetek részére. Ezért szívesen fogadják a szegcdi járás termelőszövetkezeteiben ezt az új rendelkezést, mert az így kapott pénzzel megkezdhetik a közös állattenyésztés kialakítását. Gyümölcsös* telepít, villqnydarclót létesít, nyári karámot épít Hasznosítja a nádat a domaszéki Rákóczi Tsz érdekes felvilágosítással Kihasználják a téli napokat a domaszéki Rákóczi Tsz tagjai. A befagyott Matyér jegén vágják a nádat. — Kell az építkezésekhez — mondta Kecskés Gyula, a szövetkezet elnöke. — Zetorunk hordja a kévéket. A gép árát már kétszer is -behoztuk*. Nagyon jól fel tudjuk használni, szinte egész esztendőben. Most télen is hasznosítjuk: alig várjuk, hogy engedjen az idő, hogy tovább folytassuk a telepítést. A homokot már megfordítottuk és újabb öt hold őszibarackkal növeljük gyümölcsösünk állományát. Miközben beszélgettünk, a nádvágók be is fejezték munkájukat. Érdeklődtünk az elnöktől, miképpen erősödik tovább a A baromfikeltető állomá- megkezdték a munkát. Idén tői 18-ig 25, június iá-tol sok Csongrád megyében is & több millió naposcsibét, 3®"1® 24. július I-től 16-ig baromfit adnak a termelők- £ ^^JLn £ nek. A Földművelésügyi Mi- szeptemberben 20 október nisztérium utasítása alapján december 2(Mg p^g a napos állatokat elsősor- ^ {orint küónként ban a termelőszövetkezetek A ,ogalább „ kllófi puly. részére a keltető állomások kakakas és 3,5 kilós jérceűtján a megyei tanács me- puiyka átvételi ára novemzőgazdasági osztálya bizto- ber t_tói 19.ig 17> „ovemsítja. Az egyéni tenyésztők ber 20-tól december 20-ig közvetlenül a keltető állo- pedig 18 forint kilónként másoktól szerezhetik be a Ha nagyobb tételben adszövetkezet szolgált: — A tél folyamán 17 új taggal gyarapodtunk, legutóbb pedig 11 belépőt vettünk fel a szövetkezetbe, köztük van Balla István, Nógrádi Antal, Somogyi Dezső. Elhatároztuk, mi is havonta osztunk előleget. Villanydarálót helyezünk üzembe már a jövő hónapban, a tanácsháza mellett. Tíz holddal emeljük paprikatermesztésünket. Jelentősen növeljük állatállományunkat, 27 fehérhúsú anyakocával, 5 fejőstehénnel, nevelünk 50 borjút és ezer naposcsibét. Most kaptunk a tanácstól 72 hold legelőt, oda nyári karámot építünk és ezért van szükség a nádra. vm jf •m .ív v'vm'A iSfK, v '"1 > t <{ 4; Vágják a nádat a domaszéki Rákóczi Tsz tagjai naposbaromfit. A tenyésztőket, s így a termelőszövetkezeteket is általában érdekli, hogy ják át a csirkéket, kacsákat, pulykákat és libákat a termelőszövetkezetek, nagyüzemi felárat kapnak. mennyiért veszik át a ba- A nagyüzemi felárak összeromfit, miután felnevelték ge csirkénél kilónként 3, őket. pulykánál, libánál és kacsá„ .. ,. .... .. nál kilónként 2 forint. LegSzovetkezeteink igen elő- ., ... nyiis feltételekkel köthet- alább 100 kúó cs,rket- la0 nek szerződést a baromfi- kiló kacsái és 250 kiló libát, feldolgozó vállalattal esi- vagy pulykát kell egy tételbeneveiésre, hizlalásra és be" átadni, így kaphatják tojásértékesitésre. meg szövetkezeteink a nagyüzemi felárat. Ha az árut a Az egyéni termelők a termelőszövetkezet szállítja, földművesszövetkezetekkel a vállalat a fuvarköltséget, szerződhetnek. A csibeneve- továbbá 1 százalék útiapadót is megtérít. A termelőszövetkezetek lés és hizlalás jó jövedelmet biztosít a szövetkezetek részére. Az egészséges, jól fejlett csirke alsó átvételi súlyhatára áprilisban, májusban 60 deka, júniusban, júliusban 80 deka, augusztusban 90 deka, szeptemközös törzsállományuk kialakítására évenkénti utánpótlására minőségi baromfiféléket. naposbaromfit. előnevelt jércét és kifejlett tenyészbaromfit is kaphatnak. A tenyészbaromfi-akciót a tenyészállatforgalmi gazdasági iroda bonyolítja le a járási, illetve a megyei meber—októberben, november- zőgazdasági osztályok útben és decemberben pedig jón' A tenyészbaromfi beszerzesehez a saját ero ki1 kiló. Az átvételi ár pedig egészítésére kétéves középáprilisban és májusban 27 !fiara,tú hi£elt 'f. ^nyelhetnek a termeloszovetkeforint. kilónként, június 1- zetek.