Délmagyarország, 1960. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-19 / 15. szám

Kedd, 1960. január 19. 2 Ma utazik ai indiai látogatásra Vorosilov Kozlov és Furceva kiséri a szovjet államfőt Megkezdődik a szovjet államférfiak na© jelentőségű diplomáciai látogatásainak sorozata: Vorosilov, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, Kozlov, a Szovjet Minisztertanács első elnökhelyettese is Furceva, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja kíséretében kedden délelőtt indul Moszkvából indiai is nepáli látoga­tására. A szovjet és az indiai államférfiak mér eddig is több­ször tettek látogatást egymás országában. A látogatások eredményeként erős fejlődésnek indultak a két ország gaz­dasági kapcsolatai. A Szovjetunió többször is na©arányú gazdar i segítséget nyújtott Indiának: 1957. novemberben 500 mi íió, 1959. szeptemberben pedig 1.500 millió rubel értékű hitelt biztosított India számára előnyős visszafize­tési feltételek mellett. A szovjet—indiai gazdasági és tech­nikai e©üttműködésre vonatkozó megállapodás keretében szovjet segítséggel épült Indiában a bhilal kohászati kombi­nát, amelynek kapacitása évi két és fél millió tonna acél. Vorosilov, Kozlov és Furceva indiai látogatása során tárgyalásokat folytat indiai személyiségekkel. Nem sokkal Vorosilov után Hruscsov is látogatást tesz Indiában. A két találkozó módot nyújt sokoldalú eszmecserére a nemzetközi kérdésekről. Valószínűleg véleménycserére kerül sor a kö­zelgő csúcstalálkozóról is. Ugyanakkor a két ország ma­gasrangú vezetőinek megbeszélésein megvitatják a szovjet— indiai kapcsolatok további bővítésének lehetőségit. Marosán György elvtárs beszéde Gyula termelőszövetkezeti város ünnepségén (Folytatás az 1. oldalról) szág lakói közül több mint ros és a járás dolgozó pa- 9 millió biztosított lesz. A rasztságának boldogulásá- falvakban mindenütt ki­hoz. ©ullad a fény, a hajdan sö­— Munkásosztályunk, a tét> hosszú őszi-téli esték gyárak, az üzemek dolgozói több kultúrát, szórakozási becsülettel kiveszik részű- lehetőséget nyújtanak áfái­két a szocialista építőmun- vak dolgozóinak. Mind több kából, széleskörű verseny- parasztházban a rádió mel­nyel, szebbnél szebb terme- lé televízió is kerül. Gyá­lésá terveik valóraváltásá- raink korszerű mezőgazdá­val. Most dolgozó paraszt- sági gépekkel, na© meny­ságunkon a sor, ho© az új nyiségű műtrá©ával segítik életforma, a, nagyüzemi gaz- a paraszti munkát, köny­dálkodás új lehetőségeit ki- nyebbé, boldogabbá válik te­használják és akkor bizo- hát az élet. A Ma©ar Szo­nyos: már a közeljövőben cialista Munkáspárt eddig is újabb előrehaladásról, újabb maradéktalanul valóra vál­szép sikerekről beszélhe- totta ígéreteit. Valóra váltja tünk. azokat a jövőben is. Pár­Pártunk és kormányunk tunk és kormányunk nyíl­megad minden támogatást tan, őszintén beszél tervei­ehhez dolgozó parasztsá­gunknak. — Az ötéves terv végére, 1965-re — ez az előirányza­tokban szerepel — az or­Február elsején kezdődik az aspiránsok felvétele Miként alakul a tudósképzés új rendje? A tudományos fokozatok hogy megszűnt külön intéz- ző munkahelye szerint llle­iránt nagy az érdeklődés mény lenni és az egységes tékes miniszter és a Magyar mind az egyetemekről kike- aspiránsképzés részévé vált, Tudományos Akadémia el­váló fiatalabb nemzedékben, tehát erre is az aspiránskép- nöke együttesen javaslatot mind azok között, akik már zés általános szabályai vo- tesz. régebb idó óta müvelik a tu- natkoznak.- A kormányrendeletben domány valamely ágát. Az A rendes és az önálló as- nyert felhatalmazás alapján elmúlt évben például any- piránsoknak legkésőbb 3, a a Magyar Tudományos Aka­nyian jelentkeztek a kandi- levelezőknek 4 év alatt le démia elnöke a művelődés­datusi fokozat elnyerését kell tenniök az előírt szak- ügyi, az egészségügyi, az megelőző aspiránsképzésre, mai, filozófiai és idegen- egészségügyi és a földműve­hogy a jelentkezőknek csak nyelvű vizsgákat, s be kell lésügyi miniszterrel e©ütt a körülbelül egyötödét lehetett nyújtaniuk kandidátusi érte- múlt év decemberében ki­felvenni. kezésüket. A tudományos mi- adott utasításában szabá­Az Elnöki Tanács 1958. évi nősítő bizottság kivételesen lyozta a leendő tudósok, as­29-ee számú törvényerejű elengedheti a vizsgákat an- piránsok képzését. Rendes rendelete újból szabályozta a nak, akinek felkészültsége aspirantúrára továbbra is a tudományos minősítések meghaladja a kandidátusi tudományos minősítő blzott­megszerzésének feltételeit A vizsga szintjét. ság veszi fel a jelentkezőket, tudományok kandidátusa, Az új kormányrendelet A kormány által külön klje­vagy a tudományok doktora fenntartotta annak lehetősé- lölt öt egyetemi kar veszi címet az nyerheti el, aki gét ho© a tudományos mi- fel — meghatározott idő­magas szakmai felkészültsé- nősítő bizottság kivételes ponttól kezdődően — a vele gén kívül munkásságával te- esetben vizsgák letétele és munkaviszonyban álló leve­vékenyen segíti szocialista külön disszertáció elkészítő- lező és önálló aspiránsokat, rendünk építését. Csak olyan se, valamint megvédése nél- és azokat a levelőzőket disszertációt lehet benyújta- kül tudományos fokozatot akiknek kérelmét a tudómé­ul, illetőleg megvédésre bo- adjon olyanoknak, akik azt nyos minősítő bizottság azzal csátani, amelynek egészét, korábbi kiemelkedő tudo- teszi át a karhoz, hogy kép­vagy egy részét előzőleg szak- mányos munkásságukkal zésük ott történjék. A többi folyóiratban, vagy más mó- kiérdemelték. Az ilyen levelező és önálló aspiránso­don közzétették. Kandidátusi alapon történő minősítés kat a tudományos minősítő értekezésként u©anis csak iránti kérelemmel azon- bizottság veszi fel. olyan munkát lehet elfogad- ban a tudományos minősítő Az aspiránsok felvétele ez ni, amely valamely vonatko- bizottság csak akkor foglal- évben is február elsején kez­zásban előbbre viszi a tudo- kozhatik, ha erre a kérelme- dődlk és április l-ig art. mány fejlődését, ÚJ ered­ményt hoz. Az előzetes köz­zététellel ezek a tudományos eredmények már a vita előtt közkinccsé válnak. Olyan tudósoknak, va© kutatóknak, akik már Jelen­tős eredményeket értek el tu­dományágukban, azelőtt úgy­nevezett rövidített aspirantú­rán volt módjuk megszerez­ni a kandidátusi fokozatot Ez lényegében azt jelentette, ho© önállóan, nagyrészt sa­ját erejükből végezték kuta­tómunkájukat, és ha az el­készített disszertáció meg­ütötte a kivánt mértéket, s azt nyilvános vitában meg­védték, elnyerték a kandidá­tusi fokozatot. A tudományos fokozat megszerzésének ez a módja az emlitett törvényerejű ren­delettel annyiban módosult, ről, gondjairól, a lehetősé­gekről és az akadályok­ról is. — Nyíltan beszélünk most is, amikor azt mondjuk a dolgozó parasztságnak: vá­lassza bátran a boldogabb jövőt, a szocialista na©üze­mi gazdálkodás útját! Áll­janak mellénk, dolgozzanak velünk szocialista építésünk újabb és újabb sikereiért, a szocialista mezőgazdaság megteremtéséért. Közös munkánk ©flmöl­rsclt mindannyian élvezni fogjuk, a magunk és a gyermekeink jövője Is szebb, boldogabb, jobb lesz. Ezzel kapcsolatban felhív­ta a íi©elmet arra, ho© igen fontos az emberek tu­datának formálása. — Jó politikát csak a tö­megek tevékeny közremű­ködésével lehet folytatni. E©edül a tömegek a nem­zet jólétének, gazdagságá­nak letéteményesei. A töme­gek ilyen irányú tevékeny­ségének, erőink összefogásá­nak alapfeltétele, az irányt mutató világnézettel rendel­kező párt. A párt nélkül, a párt helyes vezetése nélkül, a nép alkotó erői széjjelfor­gácsolódnának. Mi, kommu­nisták a boldog jelen és a biztos jövő építésével kap­csolatos feladatvállalásra, kötelességtudatra akarjuk nevelni a dolgozó embere­ket. A ma és a jövő világ­nézetének képviselői va­gyunk, világnézetünk és po­litikánk ©őzelmesen halad előre az egész földkereksé­gen. Minden kommunistá­nak, minden pártmunkás­nak, Itt, a me©ében is azt kell szem előtt tartania, ho© emberekkel van dolga, akiknek problémáihoz szere­tettel kell közeledni. Szeretni kell az embere­ket és meggyőzni őket vi­lágnézetünk, politikánk he­lyességéről, mert ha jó szó­val, az igazság érveivel meggyőzök valakit, biztos, hogy cz egész életében be­csülni és tisztelni fog. — Az 1960-as esztendő — fejezte be szavait — új lé­pést jelent előre Békés me­gye dolgozó parasztságának életében is. Mi, kommunis­ták, 6egítilnk az új úton, mert azt akarjuk, ho© mi­nél előbb szép sikereket ér­jenek el a közös gazdálko­dásban, saját maguk és az ország javára. Engedjék meg, ho© Békés megye szö­vetkezeti útra lépett paraszt­ságának sikerekben gazdag munkát, ©ors előrehaladást, boldog életet kfvánjak. Szovjet tudósküldöttség érkezett hazánkba Hétfőn érkezett meg ha­zánkba Trofim Deniszovics I.iszenko akadémikus veze­tésével a kedden kezdődő or­szágos kukoricatermesztési tanácskozásra meghívott szovjet küldöttség. A kedves vendégek meg­érkezésekor Liszenko tolmá­csolta a magyar népnek N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnö­kének üdvözletét, majd el­mondotta, ho© készséggel osztja meg ismereteit a ma­gyar mezőgazdaság dolgozói­val, u©anakkor azonban — ha lehetőség nyilik rá — a ma©ar parasztság gazdag tapasztalatait is szeretné fel­használni saját ismereteinek ©arapítására. Szép sikert arattak megyénk rendőrségének kulturális csoportjai Vasárnap reggel 8 órai kezdettel a KPVDSZ Tolbu­hin sugárúti művelődési ott­honának na©termében ren­dezték meg né© megye rész­vételével a rendőrségi művészeti csoportok kul­turális versenyének dcl­ma©arországi területi dön­tőjét. A színpadra lépő ének­karok, tánccsoportok, zene­karok és színjátszók, vala­mint az énekes és hangsze­res szólisták teljesítményét a Népművelési Intézet és a Belügyminisztérium kikül­dött munkatársaiból alakult zsűri bírálta el. Az esti órákig tartó színes és színvonalas versengés szép sikert hozott a Csongrád me­gyei rendőr-főkapitányság hatáskörébe tartozó helyi rendőrségi e©ütteseknek. A Csongrád megyei rendőrségi együttesek összesen -nyolc számban szereztek első he­lyezést és jutottak tovább az országos döntőbe, amelyet március hónapban Budapes­ten rendeznek meg. Igen szépen szerepelt a főkapi­tányság dolgozóiból alakult kis szimfonikus zenekar, me­lyet Horváth István rendőr­törzsőrmester vezényelt, va­lamint a vegyes és a női kar, amely Mihálka György karnagy vezetésével szerez­te meg a maga csoportjában az első helyezést. A szólisták közül a me©é­ből öten szereztek első he­lyezést. Pataki Gizella a Bo­héméletéből Mimi áriáját és a Szabad szél-bői Pepita da­lát adta elő. Papp Sándor a férfi énekesek versenyében lett első. Figaro belépőjét énekelte el a Figaró házas­ságá-ból és Dunajevszkij Dal Kahovkáról című szerzemé­nyét. A hangszeres szólisták közül Mészáros Rudolf (he­gedű) jutott tovább Beetho­ven Románc-ának és Kube­lik Szerenád-jának előadá­sával, valamint Benkóczy István (zongora) Hacsaturján Toccata-jának tolmácsolásá­val. A szavalók között Sala­mon Lászlóné ért el első he­lyezést Kiss József Tüzek cí­mű versének kulturált ,éa mély átélésről tanúskodó el­mondásával. Csongrád megye után Bé­kés megye rendőtékulturo­sai értek el legtöbb első he­lyezést. Szolnok megye szín­játszói különösen nagy siker­rel mutatták be Móricz Zsig­mond Lélekvándorlás című egyfelvonásos tréfáját, de a Kállai István Kötéltánc cí­mű drámájának 2. felvoná­sát eljátszó Békés me©et csoport ls tovább jutott az országos döntőbe. Csehszlovák estet rendeznek Mórahalmon Január 21-én, csütörtökön este a Tudomány és Isme­retterjesztő Társulat nem­zetközi és művészeti szak­osztályának közreműködé­sével a TIT móra­halmi csoportja csehszlovák estet rendez. Az eist annál inkább Jelentős, mert azok­ban a napokban tartják, amikor tárgyalások folynak a magyar—csehszlovák kul­túre©ezmény megkötéséről. A mórahalmi esten részt vesz Lu©ec Holubecz, a Csehszlovák Kultúralap fő­igazgatója, Gyáros László, a Magyar KultúrkapcsolatoK Intézetének elnöke, s ott lesznek a budapesti csehszlo­vák nagykövetség képvise­lői Is. A barátsági est kere­tében budapesti művészek, valamint a csehszlovák Bab­ják-trió lép fel. A Legfelső Tanács ülésszaka után Lényegeseit megjavultak a leszerelési tárgyalások eredményességének kilátásai vetkezményekre. A nyugat­német politika ugyanis mind ez idáig sorozatosan többre értékelte szerepét a Az elmúlt hét legjelen- Nyugatot arra, hogy köves­tősebb nemzetközi esemé- se a szovjet példát, hanem nye a Legfelső Tanács csü- azt is eredményezi, hogy a törtökl ülésén elhangzott hagyományos fegyverzet Hruscsov-beszéd, változatta- csökkentése terén nyélbeüt- valóságosnál. Ez történt ja­nul központi témája a világ- hetö megegyezést mindjárt a nuár 11-én is, amikor Aden­sajtónak, amelynek veze- »második sebességnél«, kezd- auer Nyugat-Berlinben fel­tő lapjai e beszéd két jék, azaz: további e©ségek hívta a nyugati hatalmak legfontosabb bejelentését ft- leszerelésével. Ehhez — te- kormányfőit, ho© semmt­©elemre méltó részletes- szik hozzá tár©ilagos poll- féle formában sem tár©al­séggel kommentálják. Alá- tikai megfi©elők — az ad- janak a Szovjetunióval. A húzzák, ho© az elmúlt esz- ná meg a na© lendületet, kancellár félelme indokolt: tendő, tehát a hétéves terv ha Genfben is megtörténne a tár©alások során létrejö­első esztendejének szovjet belátható időn belül a nuk- vő e©ezmények minden­gazdasági és tudományos leáris kísérletek betiltását képpen kiiktatják a Német eredményei minden várako- kimondó e©ezmény elfoga- Szövetségi Köztársaságot ab­zást felülmúlnak, követke- dása. Ez a nukleáris lesze- ból a lehetőségből, ho© va­zésképpen nem csupán a relés kezdetét is jelentheti, lamiféleképpen is f[©elem­kezdet a biztató, hanem a Ennek jelentőségét pedig be ve©ék a logikával folytatás is, arról nem ls pillanatnyilag fel sem lehet amúgy sem összee©eztethe­szólva, ho© a hétéves terv mérni. tő álláspontját. — Ha a befejező esztendejének cél- _ kancellár csak feleannyi kitűzéseit is minden bizony- eréllyel lépne fel a neoná­nyal túl fogják szárnyalni. ^^JiJEI? cizmus egyre szemtelenebb Ez a nyugati gazdasági zottabb formában történő o "J 1o,.nfb.„ .„„ ... megnyilvánulásaival szem­szakértők .tömör véleménye ^ ben. mint amilyen határa­a hétéves terv első esztende- — — . V ~7V". zousaggai Követeli a nagy­jének elképzeléseiket messze !f ^almi tárgyalások elve2­zottsággal követeli meghaladó sikereiről. Ami « ™>gnövekedett ütőerejét s katonai szakértőket séf — állapítja meg találóan _ ^ illeti, » " a Trtf>«ne című munkás­azok változatlanul hangsú- 8Z0V^rhad6ne,?*Párti angol hetilap Aden­lyozzák, ho© az egymillió- ™r,8 nyi,?at.ncmet ha- auer berlini beszédével kap­szovjet katona ÍÍ^L- £ szftzuz™ az csolatban -, akkor a viláo­Jéeledo német militarizmus ,,„>, ,, ." '/ nem csupán a minden olygn esetleges pró. nak nem kellene aggódnia kétszázezer leszerelése szovjet gazdasági élet delkezésére bocsátott amúgy is óriási összegek növekedé­séf eredményezi, hanem ki- . tűnő pozíciókat biztosít a Szovjetunió számára a már­bálkozását, amellyel az a ^T'St" ^^ békéjét megbontani Megtörténhet ugyanis, ho© Bonn téves következtetést vor le a szov­clus első felében megkezdő- g, 'Xke'nléslvd kapSl" kapcsolatban rá kell rii. 1 esrernl pci thrminlnsnlenn mutatnunk- ürea o „álcáíT-a támogatásával folyó antiszemita provoká­ciók miatt, amelyek felhábo­rítják a jóérzésű embereket. Az idézett angol lap cik­dő leszerelési tárgyalásokon ls. U©anis nemcsak lélek­tanilag fogja késztetni a . , , , mutatnunk arra a válságra latban s ezért volt fontos az is, amely az angol—nyugat­emlékeztető a reá váró kö- német kapcsolatban keletke­zett s amely távolról sem érte el tetőfokát. Az történt u©anis, ho© angol cégek és vállalatok elbocsátották nyugatnémet állampolgársá­gú alkalmazottaik jelentós részét és lemondták nyugat­németországi árurendelései­ket. A diplomáciai bonyo­dalmak egész sora keletke­zett ebből s nemcsak a lon­doni nyugatnémet követség, de maga a szövetségi köz­társaság kormánya is ered­ménytelenül kísérli meg el­hitetni azt, ho© a nácik na­©on is kitervelt provoká­ciói állítólag -felelőtlen ka­masz-csínytevések*. Franciaországban az el­múlt héten bekövetkezett változások a kormányban ráirányították a világ figyel­mét a francia politika jel­lemző ©engéire. Pinay pénzügyminiszter lemondása és Flechet kereskedelemügyi államtitkár kiválása a kor­mányból arra mutat, hogy a degaulleisták leghívebb po­litikai szövetségesei, az úgy­nevezett jobboldali függet­lenek, akiknek 120 képvise­lőjük ül a párizsi parla­mentben megelégelték de Gauelle gazdasági kirakat­politikáját és nem hajlan­dók vállalni e politika kö­vetkezményeit. Pinaynek, nki e©ébként bőr©áros és Flechetnek, aki az e©ik legnagyobb francia kalap­gyár tulajdonosa, nagy ré­sze volt az úgynevezett ke­mény frank megteremtésé­jjen és összeköttetéseik ré­vén abban is, ho© az Egye­sült Államok tőkései na­gyobb befektetéseket eszkö­zöltek a francia gazdasági életben. Pinayt W. Baumgart­ner. a Francia Bánk eddigi főnöke váltotta fel a pénz­ügyminiszteri székben. A korábban lemondott Bou­loche közoktatásü©! minisz­ter — aki élesen helytelení­tette az e©házi Iskolák elv­telen anyagi támogatását — utódát is kinevezték Louis Joxe személyében, aki a mi­niszterelnökségi államtitkári tisztséget töltötte be eddig. Joxe de Gaulle híveinek egyike, s inkább leendő kül­ügyminiszterként emleget­ték, semmint kultuszminisz­terként. Párizs-szerte beszé­lik, ho© kinevezése kény­szermegoldás volt, mivel számos e©etemi tanár — akiknek Debré miniszterel­nök e tisztséget felkínálta — utasította el annak lehető­ségét. ho© tárcát vállaljon a francia kormányban. Párizsi baloldali körök véleménye szerint a két új miniszter kinevezése nem hárította el a lappangó kor­mányválság közeli kitörését. Lehet, hogy de Gaulle a par­lament felfüggesztésével el­nöki kormányzásra határoz­za el magát, ha további ne­hézségek merülnek fel a Debré-kormány munkájá­ban. Ennek pedig nagy á va­lószínűsége. mert az elnök január 22-re konferenciát hívott össze Algéria kérdé­sétjen, s azon nemcsak az algériai katonai és közigaz­gatási vezetők, hanem az UNR, vagyis a de Gaulle-t támogató kormánypárt veze­tőt is részt vesznek. Ók pe­dig — s de Gaulle legtöbb közvetlen munkatársa — el­lenzik az álpériai kérdésnek azt a megoldását, amelyet az elnök-tábornok eddig szorgalmazott. Lehetséges, ho© de Gaulle ez alkalom­mal új algériai politikát je­lent be, ennek valószínűsé­gét azonban kevesen hiszik Párizsban. Perényl István

Next

/
Thumbnails
Contents