Délmagyarország, 1960. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-16 / 13. szám

50. évfolyam, 13. szám Ara: 50 fillér Szombat, 1960. janaár 16. A Szovjetunió Les felső Tanácsának felhívása a világ parlamentjeihez és kormányaihoz: Kövessék a szovjet kezdeményezést és csökkentsék országok fegyveres erőit Vízátemelő épül j a szegedi Holt-Tisza-ágon ­Pénteken délután a moszkvai Kremlben tartott együt­tes ülésén a Szovjetunió Legfelső Tanácsának két háza el­fogadta a szovjet fegyveres erők újabb csökkentéséről szóló törvényjavaslatot, továbbá a világ valamennyi országa par­lamentjéhez és kormányához intézett felhívást. A vitában pénteken délután hét felszólalás hangzott el, majd Mihail Szuszlov beterjesztette a parlamentekhez és kormányokhoz intézett felhívás szövegét. N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke rövid felszólalásában megállapította, hogy a vita va­lamennyi résztvevője támogatta az előterjesztett törvényja­vaslatot, bizalmát fejezte ki a kormány és a Központi Bi­zottság iránt. Hruscsov kérte a javaslat elfogadását. A két ház egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot, amely 1,2 millióval csökkenti a szovjet fegyveres erők létszámát: va­lamint a parlamentekhez és kormányokhoz intézett felhívás szövegét. Az ülés moszkvai Mő szerint hat óra előtt néhány perc­cel ért véget A leszerelés a aépek példátlan jólétét teszi lehetőyé A Legfelső Tanács két há­r.a csütörtökön délután és pénteken megvitatta N. Sz: Hruscsov nak, az SZKP Központi Bizottsága első tit­kárának, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének előadói beszédét'. A csütörtök délutáni vita során felszólalt Tupoljev akadémikus, a világhírű re­pülőgéptervező, ,D. Poljansz­kij, azOSZSZSZK Miniszter­tanácsának elnöke, N. Tyi­homov. a szovjet békebizott­ság elnöke, továbbá Mali­novszkij. a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Ma­linovszkij felszólalásában hangsúlyozta, hogy a szovjet hadsereg létszá­mának egymillió-kétszáz­ezer fővel történő újabb csökkentése a Szovjetunió lenini bckepolitikájából fakad. Az új fegyverek erejéről szólva Malinovszkij marsall elmondotta: 1940—45 között az egyesült angol—amerikai légierő Németországra és szövetségeseire mintegy két­millió tonna robbanóanya­got szórt; Jelenleg egyetlen stratégi­ai rakéta olyan tölte­tet vihet magával, amelynek romboló ha­tása egyenlő a kétmil­lió tonna hagyományos robbanóanyaggal. Szovjet és nyugati szakértők megállapításai szerint száz ilyen rakéta elegendő ah­hoz, hogy egy 300—500 ezer négyzetkilométer kiterjedé­sű fejlett iparú ország ipa­ri és politikai központjait elpusztítsa. A Legfelső Tanács pénte­ki ülésén felszólalt többek között Alekszandr Neszme­janov akadémikus, a Szov­jetunió Tudományos Akadé­miájának elnöke is. — Ha — mondotta — an­nak a összegnek, amit most szerte a világon fegy­verkezésre fordítanak, csu­pán egy kis részét a tudo­mány fejlesztésére irányíta­nák át, a tudomány hallat­lan fellendülésnek indulna. Sikerülne örökre számozni a pestist, a kolerát és más betegségeket, döntő roha­(Folytatás a 2. oldalon.) wY' >3 " (Tóth Béla felvj ..:; Sétu és pzsifútsm Milyen a betegellátás a termelő* szövetkezetben ? A lottó nyerőszámai I Kállai Gyula: a Minisztertanács első elnökhelyettese Losonczi Pál: földművelésügyi miniszter Nyers Rezső: pénzügyminiszter A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken délelőtt tartott ülésén a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánynak és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa A Moszkva folyó felső folyásának medrében. Mozsajszk közelében új, mesterséges tengert létesítenek. Ezzrl szabályozhatók lesznek a tavaszi áradások, javul a szov­jet főváros vízellátása. Képünkön az új zsilipgát építé­sét láthatjuk, amelyen át engedik majd a vizet az erőműbe elnökségének javaslatára. Kállai Gyulát és Marosán Györgyöt államminiszteri tisztségük alól, Dögei Imrét földművelésügyi minisztori tisztsége alól felmentette. Kállai Gyulát, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját a Minisztertanács első elnökhelyettesévé. Losonczi Pált, az MSZMP Központi Bizottságának tagját — « barcsi Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet Kossuth-díjas elnökét — földművelésügyi miniszterré. Nyers Rezsőt, az MSZMP Központi. Bizottsá­gának. tagját, a Szövetkeze­tek Országos Szövetségénei: elnökét pénzügyminiszterré megválasztotta. Az Elnöki Tanácsi — a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságával, a magyar forradalmi munkás­psraszt kormánnyal és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségével egyetértésben — javasolja az országgyűlésnek, hogy legkö­zelebbi ülésszakán Marosán Györgyöt válassza meg a népköztársaság Elnöki Taná­csának tagjává. Az Elnöki Tanács Nógrádi Sándor rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet fel­mentette a Magyar Népköz­társaság pekingi és Hanoi-i nagykövetségének vezetésére kapott megbízatása alól. Dö­gét Imrét rendkiviili és meg­hatalmazott nagykövetté ne vezte ki, egyidejűleg meg bízta a pekingi és a Hanoi-i nagykövetség vezetésével. Az Elnöki Tanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. * Kállai. Gyula, Losonczi Pál és Nyers Rezső pénteken délben Dobi István, az El­nöki Tanács elnöke előtt le­tette a hivatali esküt. Az eskütételnél jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich. Ferenc, a magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke, Rónai Sándor, az országgyű­lés elnöke és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára. Kinevezés A Minisztertanács Gyáros Lászlót, a kormány tájékoz­tatási hivatalának elnökét, valamint. Dénes Leót, a Kul­turális Kapcsolat/ár Intéze­tének alelnökét tisztsége aló! felmentette. A Minisztertanács Gyáros Lászlót a. Kulturális Kap­csolatok Intézetének elnöké­vé, Naményi Gézát a kor­mány Tájékoztatási Hivata­lának vezetőjévé nevezte ki. * Ben ke Valéria művelődés­ügyi miniszter pénteken a minisztériumban beiktatta hivatalába Gyáros Lászlót, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének új elnökét. A beiktatáson jelen volt Péter János, a külügyminiszter el­ső helyettese, Szccsődi Lász­ló. az MSZMP Központi Bi­zottsága tudományos és kul­turális osztályának helyettes vezetője, valamint a Műve­lődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének több vezető mun­katársa. ^mmmmmmmmmmtmh^ A SZEGED! ÜTCAltÖE Egy kosa* téli boldogság ÚJ, NAGY LÉPÉS ,A Legfelső Tanács csütörtöki ülésén elhangzott Hrus­csov-beszéd méltán jelentette az új esztendő eddigi leglénye­gesebb nemzetközi eseményét. Fontossága rendkívüli azért, mert összegezte a Szovjetunió elmúlt esztendei gazdasági és tudományos eredményeit, a hétéves terv bevezető tizenkét hónapjának nagyszerű sikereit. Meggyőzte ezzel a terv re­ális voltáról — feltehetően végérvényesen — azokat a nyu­gati köröket is, amelyek a hétéves terv első esztendejének eredményeitől tették függővé eddigi álláspontuk elkerülhe­tetlen átalakításának ütemét. Ez a hatás és fejlemény azonban a dolgoknak csupán egy része. A másik — és talán még ennél is fonto^abb — eredménye Hruscsov beszédének az, hogy az eddigieknél is fokozottabb mértékben irányította a figyelmet a leszere­lés kérdésének döntő jelentőségű voltára. Igaz, már ko­rábban is elismert tény volt azok számára, akik a nemzet­közi események reális megítélésére törekszenek, hogy a le­szerelés a világpolitikai problémák megoldásának kulcsa. Az azonban, hogy a leszerelés milyen összefüggésben áll 1960 megoldásra váró nemzetközi feladataival s melyek azok az első lépések, amelyeket e téren most már halaszthatatlanul meg kell tenni, Hruscsov fogalmazásaban váltak általáno­san érthetővé. A szovjet kormányfőnek az a bejelentése hogy a Szovjetunió ujabb egymilló-kétszazezer fővel csökkenti hadseregen ok létszámát, annak a pillanatnyilag még egye­dül lehetséges elvnek gyakorlati alkalmazása, hogy a lesze­relés ügyét lépésről lépésre lehet csupán előbbre vinni. Ez egy reszt csattanós cáfolata annak a nyugati álláspontnak, hogy a legtöbb szükséges tényező együttes megteremtése után lehet csak a leszereléshez eredményesen hozzálátni. Másrészt meggyőzi a világ közvéleményét annak szükséges­ségéről, hogy már egy átfogó egyezmény megkötése előtt szükséges olyan lepéseket tenni, amelyek a ió ügyben ve­tett es előlegezett bizalmat juttatják kifejezésre — a Szovjet­unió részéről immár ismételten. Ezzel tehát új, nagy lépés­sel haladtunk előre a teljes és általános leszerelés felé Hi­szen, miként a Daily Express című angol lap erre rámutatott, nehezen képzelhető el, miként, bújhatfg ki a Nyugat e pél­da követésének kötelezettsége alól. Az a nyomatékos utalás, amellyel N. Sz. Hruscsov ala­húzta a Szovjetunió katonai potenciáljának magas fokát, félreérthetetlen válasz volt Adenauer minapi nyugat-ber­lini provokatív beszédére s arra a mozgolódásra, amely az uj náci-fasizmus mind erósebb nyugat-németországi feléle­désére mutat. Úgyszólván ugyanis az egész világot aggasztja annak a veszélye, hogy az angol—amerikai támogatással át­mentett és Bonn altal felbátorított, sót támogatott hitleri fasiszták előbb, vagy utóbb elérkezettnek látják az idót va­lamiféle őrültség elkövetésére, amellyel azután elkerülhetet­lenül lángba borítanák a világot. Hruscsov kétséget kizáróan szögezte le, hogy a Szovjetunió nem habozna e fasisztákat már élsó próbálkozásukkor szétzúzni. E kijelentéseket a világ a béke legfontosabb biztosítékaként értékeli s megerősödött abbeli meggyőződésben, hogy aj Szovjetunió továbbra is a tartós békéhez vezető politika leg­szilárdabb képviselője. S ha a békéért ucvancsak felelős, nyugati hatalmak a maguk részéről is megteszik az első lé­péseket sokat hangoztatott jószándékúk igazolására, akkor senki számára sem lehet kétséges: ez az esztendő valóhan a nagy tettek esztendeje lesz. Percnyi István tanács üléséről

Next

/
Thumbnails
Contents