Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-15 / 294. szám
3 Kedd, 1959. december 15. A kongresszusi verseny folytatásával Negyvenezer pár cipő terven felül az év végéig Az elmúlt hét keddjén, a tosan megállapítható. Ezek- ízben elküldtek a vállalatmásodik műszak végén re az üzemrészekre orszá- tói részegeskedés miatt. Egy örömmel állapították meg gosan a termelékenység idő után azonban visszaa Szegedi Cipőgyár dolgo- mintegy 7,4 párás növeke- fogadták. Egyik napon is» zói, hogy teljesítették éves öését irták elő. Egy főre mét borgőzös állapotban tervüket. Az év első negye- tehát a 8 órára eső terme- ment dolgozni, nem mert dében szigorú rendelkezés lést ennyivel kell növelni, azonban munkatársai közé értelmében egy párral sem A Cipőgyárban úgy gondol- menni. Azzal kérte ki munteljesítették túl esedékes ják, hogy ezt valamennyivel kakönyvét, hadd menjen el tervüket. A párt márciusi túl is tudják teljesíteni, a vállalattól, mert társai határozatának megjelenése Természetesen ezt a terme- úgysem fogadják maguk köután azonban lehetőség nyílt lékenység-növekedést néma zé, túlteljesítésre. Ekkor módo- munkaintenzitás növelésé- , sítotlák az üzem hátralevő vei akarják biztosítani, ha- Uj mozgalom tervét is. A vállalat dolgo- nem több műszaki intézkezói vállalták, .hogy az első déssel. fél évben 8 ezer párat kéA termelekenyseg növelése érdekében szítenek terven felül. A második fél évre pedig újabb 25 ezer 500 párat vállaltak. Javult a részi egek munkája Nagy szükség van a fegyelem megszilárdítására, mert ebből nemcsak több, hanem jobb cipők is születhetnek. A jövő évi követelAz első negyedévben min- mények pedig jóval magadén szandálféleségnél beve- sabbak, mint a mostani zetik az úgynevezett előre- tényszámok. Á központi gyártást, vagyis a talpszéle- üzem géptermében a kongMost a munkaverseny ket még feiragasztás előtt resszusi műszak idején új folytatasaval szeretnek eler- megmunkálják. Az ország- mozgalom bontakozott ki, a ni az ev vegeig a 40 ezer ban eisőként a Szegedi Ci- »nem csinálunk másodoszpáras túlteljesítést. Az elo- pőgyárban honosították tályú cipőt« jelszóval. Ezt zetes számítások szerint ezt meg ^ előregyártás nagy- úgy érik el, hogy ha ki is a célkitűzést el is erhetik. üzemi módszerét. Ezzel ér- jut kezükből műszakilag hiA minőség javítása meg ték eJ a kongresszusi mű- bás áru, azt a meótól viszsok kivannivalot hagy ma» szak idején a szandálkészí- szakérik és kijavítják, ga után. Még nem ertek tő Balogh- és Abonyi-mű- A jövő évi felkészülés jeel ugyanis a kongresszusi szakok a 99,6 százalékos első- gyében szervezik át az iffelajánlásban tett vállalá- ^^¿jyü árurészarányt. Áp- .iúsági export-brigádokat, sukat. A kozponti üzemben rüis 4_re szeretnék megte- Ezek majd az üzem bővítéa Romai koruton 92,9 sza- remteni a zárt cipők készí- se után az ifjúsági szalagok zalék az elsoosztalyu aru tésében Js ^ előregyártás! magjai lesznek, részaranya. A telepen 91 1. módszert. A második ne- Az elmúlt hetekben a Vallalati szinten pedig 92,2 kezdve már min- kongresszusi verseny napszazalek az er^men^ Aa denféle ^és ^-fajta cipőnél ezt ,jaiban naponta értékelték a versenyt;. A kongresszus százalék az kongresszusi tartalék van . . , alkalmazzák, szandalkeszitők szép ered- Sok rejtett ményt értek el a minőség ^ Szegedi Cipőgyárban ütán azonban ismét visszajavításában, 99 6 százalék amelyek kiaknázásával to^ tértek a régi módszerhez. részaránya °Altelá.ban £S M^ ¿nfflt ^ - "" 3 den részleg munkája javult, az üremen belüíi^»sétólfcí keresere mától kezdve iss ez nagyban elősegítette a Ez ^ je]enti bogy egyes met a naponkénti ertékelést kongresszusi vállalás több doigozók nem használják alkalmazzák, hogy az üzempontjanak teljesiteset. ki a nyolcórás munkaidőt, részek napról napra ismerFolyamalos jó munkóval A műszaki intézkedésekkel jék, hogyan, miként állnak «... „ ... ^ ,,, esy időben a párt- és szak- . ., t , Érdekes formaban tűztek szervezet felvilágosító mun- terveik teljesitesével, milyen ki a céljutalmat, mintegy kájával szeretnék elérni, eredményeket értek el a tízezer forintot^ A legjobb hogy tovább szilárduljon a munkaversenyben. Ezzel is eredményt elero reszlegek munkafegyelem. A Déma- éretnék elősegíteni hogy csak akkor kaphatjak meg telepen már olyan légkör elősegítem, hogy a kitűzött jutalmat, ha ja- aiakuit ki, hogy a dolgo- az ev vegere mintegy negynuári tervüket is száz szá- zók kiközösítik maguk közöl venezer pár cipőt adhassazalékra teljesítik. Régi taa fegyelmezetlenkedő mun- nak terven felül. pasztalat ugyanis az üzem- kást. Egy dolgozót már két ben, hogy az év vége után, műszaki vezetők, s a dolgozók is megnyugodnak korábbi eredményeik elérésében és az új év első hónapjában könnyedén veszik a tervteljesítést. Most ezzel is ösztönzik a vezetőket a jobb munkaszervezésre, a dolgozókat a folyamatos jó munkára. A vállalat már novemberben megkapta jövő évi tervét. Sőt már az első fél évre a kereskedelmi megrendeléseket is. így időben nekikezdhettek a jövő évi munka előkészítéséhez. A vállalat vezetősége a szakemberek bevonásával több műszaki intézkedés foganatosítását tervezi, hogy az üzemre háruló feladatokat megvalósítsák, sőt túlteljesítsék. Országosan jelentős mértékben növelni kell a termelékenységet a cipőiparban. A Szegedi Cipőgyár üzemrészeiben nem mindenütt mérhető pontosan a termelékenység. A gépterembe». a kikészítőknél és N. P. Kiemelkedő munkás*kerek a 42-es AKÖV-néi Az elmúlt hónapokban hez, az évi terv teljesítésétöbb ízben hírt adtunk a hez. Szegedi 42-es Autóközieke- A kongresszusi versenyben dési Vállalat jó eredményei- elért kiemelkedő eredméről. Most ismét kiemelkedő nyekhez nagy lendületet eredményekről, az 1959. évi adott az üzem dolgozóinak, terv befejezéséről számolha- hogy ebben az évben előtunk be. A vállalat dolgozói szőr a kongresszusi verseny kez- a vállalatnál is bevezették detén 1 millió 500 ezer fo- a nyereségrészesedést. rintos tervtúlteljesítést vál- Ügy számolnak, hogy az laltak. Ezt a felajánlásukat eddigi eredmények álapján mostanáig több mint egyhetes nyere3 mlIHó 156 ezer forintra ségrészesedést kapnak majd teljesítették, tehát majd- az év végi mérleg zárása nem megkétszerezték vál- után. A kongresszusi verlalásukat. seny befejeztével Gépkocsival 651 ezer ton- toyább folytaljak a ver_ na aru mozgatásai vállaltak, «jenért s 773 ezer tonnás szállítási y eredményt értek el. december 31-ig, hogy bizRészt vettek a kongresz- tosítsák a jövő évi tervre a szusi versenyben a 42-es zökkenőmentes átmenetet AKÖV-höz tartozó szekér- Utána pedig január 1-től fuvarozók is. versenyt kezdenek április Ök is mintegy 5,6 százalékos 4-e, hazánk felszabadulásatúlteljesítéssel járultak hoz- nak 15. évfordulója tiszteleFejlődik a tanácsi munka demokratizmusa Szegeden A TANÁCSOKRÓL zott el, melyben egyéni végzett társadalmi munka szóló 1954. évi X. problémát vetettek fel. A értéke s az év végéig pedig törvény a tanácsok felvetett problémák többsége még további háromnegyed munkamódszereinek városfejlesztési vonatkozású, millió forint összegű értéket alapvető elveként határozza e körön belül is igen sokan fog képviselni a társadalmi meg, hogy munkájukban foglalkoztak a szabadtéri já- munkával elért megtakaríközvetlenül a lakosságra tá- tékok jövő évi megrendezé- tás. A felhasznált saját maszkodva biztosítsák a dol- sének kérdésével. anyag értéke meghaladta a gozók tevékeny részvételét, A tanácstagok azonban 300 ezer forintot, kezdeményezését és ellenőr- nemcsak beszámolóik alkal- Az állami erőből épült lazését az államhatalom gya- mával, hanem egyéb módon kőházaknál is száznál töbkorlásában. A tanácstörvény is tartják a kapcsolatot vá- ben működtek közre, társamegállapításából következik, lasztóikkal. így a tanácsta- dalmi munka keretében több hogy a tanácsok egyrészt ál- gok többsége rendszeresen mint 8 és félezer dolgozó lamhatalmi szervek, másrészt tart fogadóórát, vagy végez tevékenykedett az anyaga dolgozókkal szoros kap- családlátogatást. Ebben az szállítás munkájában s ezcsolatban álló tömegszerve- évben a szegedi tanácstagok ret meghaladta a fogatok zetek, melyek a lakosság 695 alkalommal tartottak fo- száma. legszélesebb rétegeit fogják gadóórát és a lakosság köré- A tanácstagok egyéni össze. Gyakorlati tapasztala- bői ezeken a fogadóórákon munkája mellett a kerületi taink azt bizonyítják, hogy a 7 és félezer fő vett részt, pártszervezetek, a Hazafias szegedi tanácsok megfelel- Ezek a számadatok is arra Népfront kerületi bizottsánek a fentebb említett cél- utalnak, hogy a lakosság bi- gai és a KISZ végzett igen kitűzéseknek. A gyakorlati zalomrnal keresi fel a ía- jó szervező munkát. A tártapasztalatok tanúsága sze- nácstagokat és közérdekű sadalmi munka jelentőségét rint a törvénynek a taná- vagy egyéni jellegű problé- egyre jobban megértik a kücsok demokratizmusára vo- máinak intézésével szívesen lönböző állami vállalatok is natkozó rendelkezései nem megbízza. A tanácstagok és részükről is tapasztalható maradtak csupán elvek, ha- egyre nagyobb önállósággal segítésnyújtás a Ságvári tenem azok a mindennapi vállalják a megbízatások el- lepen, illetve a Gedóban életben is egyre jobban meg- intézését, de természetesen szervezett kislakásépítő akció valósulnak. őszintén feltárják a válasz- során. Ismeretes az is, hogy Szeged város területén há- tók előtt azt is, ha a javas- a Hazafias Népfront a várom kerületi tanács műkő- lat vagy kérelem nem meg- ros lakossága jelentős részét dik, s ezek tevékenységét a oldható, vagy nem teljesít- tudta bevonni a »Virágos megyei jogú városi tanács hető. Szegedért«-mozgalomba. Más irányítja, segíti és ellenőrzi. Fontos tényezői a tanács szervek, mint pl. a MEA kerületi tanácsokban és és a tömegek közötti kap- TESZ, az egyetemek különa megyei jogú városi ta- csolat elmélyítésének a ta- böző munkabizottságukban nácsban összesen 275 ta- nácsi bizottságok, melyek se- végezték el társadalmi munnácstag munkálkodik. A ta- gítik, ellenőrzik az egyes kában a város fejlesztésére nács, mint államhatalmi tanácsi szerveket és a dol- vonatkozó tervek és tanulszerv és a dolgozók közötti gozók köréből toborzott ak- mányok kidolgozását, kapcsolat elsősorban a ta- tivák közreműködésével szer- A tanácsi szervek a jövőnácstagok révén valósul vezik a lakosságot az állami ben még inkább fokozzák a meg. A tanácstagok beszá- feladatok megoldásában való lakossággal való együttműmolási kötelezettséggel tar- részvételre. Bár szegedi ta- ködésüket, javaslataikat toznak az őket megválasztó nácsainknál az aktívahálózat igénylik és kérik a feladadolgozók előtt. A tanácstag- működése ma még nem tel- tok végrehajtásában tevébeszámolók alkalmával meg- jesen kielégítő, mégis jelen- keny közreműködésüket, győződhetnek a választók tősek azok az eredmények, Hogy ez a módszer helyes arról, hogy a tanács milyen melyeket pl. a társadalmi és bevált, bizonyítja a szamunkét fejt ki a társadalmi, ellenőrök a kereskedelmi badtéri játékok idei felújigazdasági és kulturális té- szervek munkájának és a tása, amikor különösen észmagánkereskedelem tevé- lelni lehetett, hogy a város kenységónek ellenőrzésére egész lakossága egyöntetűen vonatkozóan elértek. helyeselte e tanácsi kezdeményezést, javaslataival táS ZAMOS EGYEB le- mogatta e célkitűzés megvahetőség akad a dol- lósítását és igen sokan tegozók aktív közre- vékeny részt is vállaltak a működésének meg- gyakorlati munkában, valósítására. A II. kerületi tanács például éppen nap- k J ÁS TERÜLETEN 18 jainkban foglalkozik lakóbi- |Wj jelentős a tanácsi I munka fejlődő de» ua<1JV mokratizmusa. A ^¿¿etó.itáX^n'^ó szabályozta működésüket. A városi pártértekezleten eltevékenv kSműköd&re A lakóbizottságok munkájának hangzott beszámoló kiemeltevekeny kozremuKoaesre. a fellendülése további iehetö- te a tanács jogalkotó tevéren reáháruló feladatok végrehajtásában, egyúttal azonban megismerhetik azt is, hogy az általuk megbízott tanácstag egyéni munkájában mennyiben képviseli választóinak érdekeit. Ezen túlmenően a tanácstagi beszámolók alkalmasak arra, hogy a tanácstagok megismertessék a dolgozókat a ... létrehozásának kértanács előtt álló időszerű ^°ttsag, jetrenozasanaK ker feladatokkal és mozgósítsák desevel 68 tanácsrendeletben őket ¿¡ntÜaSíls rok olyan ^gét teremti meg a tanács kenységének fejlődését. A köterfekü vagv eff/éni szem" és a dolgozók közötti kap- városi tanács az utóbbi idő¿¿tMl ietemőf^telaltotot csolat kiszélesítésének. ben több fontos tanácsi rentild ^lőterieszteni SeR Az állami munkában je- deletet alkotott s továbbiak tud előterjeszteni, ^meiyeK lentkezö gazdasági; szervező előkészítését végzi. A taés kulturális-nevelő felada- nács a rendeletek megalkomegvalósítását a varia. tok a tanácsi szervek tevé- tása előtt a rendelet-terveA TANÁCSTAG-BE- kenységében is döntők. E zetet ismerteti a dolgozókSZÁMOLÓK mar feladatok gyakorlati megva- kai, amint az megtörtént a nagyjából befeje- lósítását szolgálják az úgy- házirend és a vízhasználat ződtek városunk- nevezett községpolitikai ter- tárgyában alkotott rendeletban A kerületi és városi vek- A város lakossága e ter- tervezetek esetében. A doltanácstagok beszámolóin ed- vek összeállításához a ta- gozók számos értékes és feldig 17 ezer 956 dolgozó vett nácstagok, a tömegszerveze- használható javaslatot tettek részt A tanácstagok és a tek útján számos értékes e tervezetekkel kapcsolatválasztóik e tanácskozásai javaslattal járul hozzá, és ban. A tanács és a dolgozók eredményesek voltak. Az I. e§yr« inkább segítenek a közötti kapcsolat szelesitese félévi beszámoló során több dolgozók saját munkájukkal érdekében a jövőben is bizmint 500 közérdekű javaslat ts a tervek végrehajtásában, tositanunk kell a közvélehangzott el ezzel szemben A tanácsok igénylik is a mény ilyen jellegű megszómindössze 203 esetben ve- lakosság véleményét, állás- láttatását. tettek fel választópolgárok foglalásait es ezért 1 tervek- Ezek lennének azok a jelegyéni problémákat. Hason- kel kapcsolatos elkepzelese- iemző vonások, melyek az ló megnyilvánulás volt ta- ket a tanacstagok a Hazafias állami életünk demokratizpasztalható a II. félévi ta- Népfront bizottsagai utján musa aiapján gyakorlati nácstagi beszámolókon, ahol ismertetik a dolgozok kore- munkánkban Szegeden mega dolgozók 496 közérdekű ben. A kozsegpolitikai ter- nyjivánulnak. Megállapíthaiavaslatot teriesztettek elő vek elkészitésenél azonban tó azonban, hogy állami élejavaslatot terjesztettek elo íigyelemmel kell lennünk az tünk demokratizmusának es ezzel szemben mindössze adott lehetőségek kereteire gyakorlati megjelenése ter85 olyan hozzászólás hang- is. Ezek a keretek tágítha- mészetesen sokkal szélesebb csákózóknál azonban pon- zá a vállalat jó eredményé- tere. - azonban ha a lakossá" "•• " • tiöooooooooooooooooooooooo ooooGOOOOoooooooooooooGoooo^ooooooooooooooooooooooooGOOOoooy^^^^^az^^|jdab^b^^ka k|rre ^er^kklmi^dnpe|lgUa Jkeny megvalósítását magára d0ig0zók érdeke az e téren ^vállalja. elért eredmények továbbv vr ívrpk vfr fejlesztése, új lehetőségek aZ-*VBEN VEG- felderítése, a tanács és a ZETT tarsadalmi lakosság közöttl kapcsolat munkát a városi ta- minél jobb tökéletesebb kinacs végrehajtó bi- széles£tése ¡¡zottsága a közelmúltban >mérte fel, s megállapította, íhogy 1959. augusztus 31-ig itöbb mint másfélmillió fo?rint volt a lakosság részéről Dáni Sándor, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára A Vörös Grivita elnevezést viseli ez a bukaresti városnegyed, ahol az 1930-as években sztrájkoló munkások vére öntözte meg a földet. A felszabadulás után új, árkádos lakóházakat emeltek a munkásoknak. Az épületek földszintjén üzletsorokat helyeztek el. S e távoli városrészben a kép jobb oldalán látható új, korszerű filmszínház is épült, amely a »Népek közötti testvériség« nevet viseli. A magyar huHöra iinnepi rendezvényei Uiiíajnübíin Az Ukrán SZSZK-ban to- saság mai életét. Az ünnep?vábbra is nagy érdeklődés ségekre érkezett magyar 5kíséri a magyar kultúra tíz- művészek is több városban /napos ünnepének esemé- adtak már hangversenyt. A ínyeit. A magyar küldöttség Pravda Ukuraini című lap Slagjai a köztársaság több vá- nagy elismeréssel szól a maárosát felkeresték már. Ba- S>ar művészek kijevi hangráti találkozókon vetlek íjreszt es eloadasokon ismer- gasjd művészi teljesítmóStették a Magyar Népköztár- nyét. 1