Délmagyarország, 1959. december (15. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-17 / 296. szám

3 Csütörtök, 1959. december Vt. Tovább fokozzák iavító és szolgáltató tevékenységüket a kisipari szövetkezetek Pártunk a kisipari szövet- Hasonló tervünk van a na- sem lesz probléma, mert az kezetek fontos feladatául gyobb üzemekkel is. Megke- anyagok beszerzésében jelen­tükbe ki, hogy főként a la- ressük őket, nem igénylik-e tős segítséget kapunk az ille­kosság szükségleteinek köz- a munkások, hogy egy meg- tékes tanácsoktól. Gyakran vetlen, fokozott kielégítésé- rendelést felvevő és leadó nem is egészen a szövetke­ért dolgozzanak, növeljék a helyiséget üzemeltessünk, zeten múlik, hogy hány Ennek lényege, hogy mégha- százalékát teszi ki termelé­tározott időben a munkahe- sének a lakossági munka, lyen adhatja le a dolgozó hanem a megrendelésektől. például a javításra váró ci- Eddig is csak azért tudtuk pőjét, ruháját stb. Hasonló- kapacitásunk 30 százalékát képpen bevezetjük ezt a szol- erre fordítani, mert megbíz­gáltatásnál, például a fodrá- tak bennünket a ságváritele­szatban, ha ez szükségesnek pi és gedói családiház-épí­mutatkozik. Arra is készek tésekkel. Gátló körülmény az vagyunk, hogy állandó rész- is, hogy a felsőbb szervek leget állítsunk fel, például annyi nagyszabású közületi cipőjavítóműhelyt, mint a munkára jelöltek ki bennün­Szegedi Textilművekben. A ket a KISZÖV-nél, mely ka­fentiekhez azonban szüksé- pacitásunknak több mint ges az illető tanácsok, vagy kétharmadát lekötötte. En­vállalatok segítsége is, első- nek ellenére továbbra is szí­sorban a helyiség biztosi- vesen vállaljuk a lakosságot közvetlenül érintő felújításo­S zár ezer forinttal több üvegezes évente Magukban a kisipari javító- és szolgáltató mun­kát. A városi pártértekez­let külön határozatot is ho­zott a szegedi ktsz-ek ilyen irányú tevékenységére vo­natkozóan. A határozat óta már több elgondolás, terv született, hogy miképpen hajtsák vég­re ezeket a feladatokat. Javító-, külterületi és gyári részlegek Horváth Sándor, a Csong­rád mégyei KISZÖV elnöke az alábbiakban körvonalaz­ta a legsürgősebb tennivaló- JXT" kat: — Mindenekelőtt vala­mennyi olyan ksz-ben beve­zetjük a javítószolgálatot, ahol ez még nem történt Magukban a kisipari szö­rrfeg. Munkatársaink újra vetkezetekben is napirenden felmérik a szövetkezeteket, van a javító, szolgáltató hol nem törődnek még ez- münka fokozása. Puszti Ist­zel a feladattal. Gondolok itt ván, a szegedi Üveges KSZ például a vasipari szövetke- elnöke például így nyilatko­zetekre, ahol általános szol- zott: gáltatást — vízvezetékszere- — Gyakran a szakmunkás­lést, bádogos- és lakatos ja- hiány gátolt bennünket, hogy vitást munkákat —vezetünk tökéletesen ki tudjuk elégí­be. Ujabb külterületi részié- teni az igényeket A múlt nöke a szövetkezet azon gek felállítását tervezzük években Szegeden — így ná- szándékát jelentette be, hogy több iparágban: fodrász, ci- lünk is — nem fordítottak készek a város több pontján pész, asztalos, szabó és a kellő gondot az utánpótlás javító, fióküzletet létesíteni, többi. Tanácsi, KIOSZ- és nevelésére. Ezért ebben az ha biztosítják a helyiséget. KlSZÖV-brigád alakult mely évben öt ipari tanulót fog- Érdekes kezdeményezés tör­azt is vizsgálja, hogy milyen lalkoztat az aránylag kis tént Makón is, a Cipész Szö­a városkörnyéki községek, szövetkezetünk, de jövőre vetkezetben. ' Elhatározták, telepek ellátottsága. Ha nem már hat fiatalt kívánunk hogy a külterületeken lakó is igénylik még egyes helye- képezni. Ettől függetlenül tagjaik odahaza is vehesse­ken állandó szövetkezeti 1960-ban 65 százalékra emel- nek fel megrendeléseket iga­részleg, illetve kisiparos mű- jük a közvetlen lakossági 20105 ellenében. A javításra ködését bevezetjük az idő- munkát, s ez százezer forint vár° cipőket azután beviszik szakos-szolgáltatást. Ez azt értékű üvegezéssel jelent a ksz-műhelyekbe. Az ilyen kat, mint óvodák, napközi­otthonok, iskolák rendbeho­zatalát, s közvetlenül a la­kosság részére az építő-, bú­torfestési és egyéb profi­lunkba vágó munkákat. Egyéb tervek Nyilatkozott más szövet­kezeti vezető is e sokakat érdeklő kérdéssel kapcsolat­ban. Üveges Endre, a Fel­szabadulás Asztalos KSZ el­Várjuk a lakosság megrendeléseit jelenti, hogy meghatározott többet az 1959. évinél, időben különféle szakiparos, például fodrász, cipész jár ki az illető községbe. Termé­szetesen, ha az érdeklődés fokozódik, a lakosság oda­szokik az időszakos részleg­hez, s ha folyamatos mun- a magánosok megrendelé­kára van kilátás, állandó seit bármilyen javítási mun­részleget állítunk fel, mely kára — mondotta Baksa nemcsak a hét meghatáro- Sándor, a szegedi Építő KSZ zott napján tart nyitva. elnöke. —Az anyagellátással Ahol megváltostatfák as anyagok tulajdonságait tagok lakóházain táblát he­lyeznek el, melynek felirata közli a környékbeliekkel, hogy ott is leadhatja meg­rendelését. Ez nagy köny­— Készségesen vállaljuk nyebbséget jelent a dolgo­családiház-építéseket s zóknak, mert munka után, este és elintézhetik ilyen ügyeiket. Ugyancsak ez a ksz gyorsjavító-részleget ál­lít fel a városban, ahol a megrendelő megvárhatja lábbelijének azonnali javí­tását. Dobi fsfváti elvtárs résztveti a Komárom megyei képvise őcsoport ülésén A Komárom megyei kép­viselőcsoport szerdán ülést tartott. A megbeszélésen részt vett és a vitában fel­szólalt Dobi István elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke, Komárom megye országgyű­lési képviselője is. Nemcsak gyönyörködtünk — tanultunk is Á Szovjet Hadsereg művészegyüttesének szegedi szerepléséről Közönségünk szovjet együttesben még sohasem csalódott. Minden esetben ki­elégítették a hazánkban sze­replő művészeti csoportok az igényes magyar színházláto­gatók várakozását. így tör­tént ez most, kedden este a Szegedi Nemzeti Színházban, a Szovjet Hadsereg Művész­együttesének előadásán is. Ugyanazzal a művészi igé­nyességgel és gondossággal találkoztunk, amit korábbi vendégszereplő együttesektől megszoktunk. Maga a műsor is méltó volt a magasrendű szovjet kultúrához és annak népi hagyományaihoz, to­vábbá eszmeiségéhez. Csiszolt, egyöntetű, kitűnő hajlékonyságú férfikórus, va­lamint fúvós- és pengetős hangszerekből álló, nagysze­rű összjátékú zenekar, to­vábbá technikailag tökéletes, vagy kifejező erejű tánc­együttes produkcióiban gyö­nyörködtünk. Ismét élvez­hettük a szovjet művészek előadói közvetlenségét, em­beri egyszerűségét és művé­szi szerénységét. A műsort Alekszandroo­nak a pártról szóló hires kantátájával nyitották meg, majd két katonadalt és a ba­ráti hadseregek indulóját énekelte a kórus zenekari kísérettel. A tiszta harmó­niájú, erőteljes csengésű kó­russzámokat az ezres közön­ség vastapssal jutalmazta. A műsor sikeres indítása azon­ban még tovább fokozódott, amikor a táncosok egy ma­gyar huszártánccal kedves­kedtek a közönségnek, s en­nek előadásában a magyar zene- és táncritmus belső át­érzéséről adtak tanúságot. A számukra bizonyára nehezen elsajátítható magyar nem­zeti táncmotívumokat teljes tökéletességgel és nagy bra­vúrral adták vissza a szín­padon. Számukat természe­tesen meg kellett ismétel­niök. A következőkben felváltva szerepelt a kórus, a zenekar és a tánckar. Eközben több tehetséges szólista mutatko­zott be. Közülük a legna­gyobb sikert Anna Trizsako­va aratta, aki művészi kva­litásával és előadói közvet­lenségével minden nézőnek hosszabb időre a szivébe lop­ta magát. Legtöbb elismerést természetesen továbbra is a tánckar kapott, amely egy moldvai néptánc után két modern kompozíciót muta­tott be. Ezeknek közös je­gyük, hogy az orosz nép­tánc hagyományait szeren­csésen egyesítik a mai szov­jet életről szóló új, szocialis­ta tartalommal. A Fiatalság című szvitben sajátságosan szövődött egybe a balett és A Fiatalság című szvit Impozáns záróképe a néptánc, a tánc mondani­valója pedig mindenki szá­mára közérthető volt. Ha­sonlóképpen vastapsot vál­tott ki A katonák visszatér­nek szülőfalujukba című táncjátékuk is, amelyből sok vidámság, jókedv sugárzott. A közönség végtelenül há­lás volt az együttesnek azért a figyelmességéért, hogy műsorába több magyarének­és zeneszámot is beiktatott. Ebben nemzeti kultúránk iránti megbecsülésüket ta­pasztaltuk. A gyönyörk ödtet 6, szép este a nézők, a magyar művészek és kultúrpolitilcu­sok számára nemcsak szín­vonalas szórakozást nyújtott, hanem számos tanulsággal is szolgált. Ezek közül az a leg­fontosabb, hogy az igényes, jó képességű művészegyütte­sek sokat tehetnek a szocia­lista kultúra terjesztéséért és népszerűségéért. E két és fél­órás műsor során bebizonyo­sodott, hogy az alkotóművé­szeket — zeneszerzőket és koreográfusokat — megihlet­ték az új témák s ezek mű­vészi tolmácsolásáért bősé­gesen megjutalmazza a kö­zönség az alkotó- és repro­dukáló művészeket egyaránt. Az úgynevezett »politikus« művek tehát rokonszenvesek a közönségnek, az azokra való igény erősen él kultu­rális érdeklődésében. Simon István Megfelelő ütemben folvnak a népszámlálás előkészületei Csongrád megyében Szegeden 342 népszámlálási körzetet alakítottak ki Csongrád megyében is megfelelő ütemben folynak az előkészületek a január első napjaiban tartandó nép­számlálásra. Az elmúlt két hónapban kijelölték a számláló körze­teket. Csongrád megyében össze­sen 1908 népszámlálási körzet lesz, ebből Szege­den 348. Általában belterületen, a sűrűn lakott városrészeken 300, a külső, ritkábban be­települt részeken pedig 159 lakos jut számláló körzetre egy-egy az elkészült beosztási terv alapján. Egy-egy számláló biztos ennyi személy adatait gyűjti össze 1960. január 2— 10. között. Megtörtént az összeírást végző számláló biztosok sze­mély szerinti kijelölése is. Főként pedagógusokat vors­A moszkvai Kaprov Fizikai-Kémiai Kutatóinté­zetben a hétéves terv során az anyagok fizikai-kémiai tulajdonságainak gyors töltött részecskékkel való besu­gárzás által bekövetkező változásait tanulmányozzák. A kísérletek eredményeképpen teljesen új alapon oldható meg a kémia számos problémája. A kísérletekhez az intézetben radioaktív kobaltot használnak és töltött ré­szecske gyorsítót alkalmaznak. Jelenleg új elektroszta­tikai generátor üzembe helyezésén dolgoznak. Az emlí­tett gyorsító dolgozó része egyébként földalatti helyi­ségben van. Képünkön a sugárforrások laboratóriuma­nak új gyorsítóját láthatjuk. A verseny tovább folyik Számok a% új szegedi szövőgyár idei termelési eredmenyeibol Az 1959-es esztendő — minden nehéz­ség ellenére is — sikeresnek mondható az Újszeged! Kender- Lenszövő Vállalatnál. A gyár dolgozói becsülettel vették ki ré­szüket a kongresszusi versenyből, össz­termelésük a felemelt 7967,3 ezer négyzet­méterhez viszonyítva is 101,1 százalékra alakult már az elmúlt hónap végéig. A sokáig hiánycikknek számító • szőnyeg gyár­tásában különösen szép eredményt köny­velhetnek el, annál is inkább, mert a pártkongresszus tiszteletére tett felajánlás is nagymértékben erre irányult. A sző­nyeggyártás felemelt tervét 112,4 száza­lékra teljesítették. A kongresszusi verseny időszaka alatt — arányos elosztással — 3403 millió forint értékkel termeltek töb­bet, mint az év első negyedében. December az exporttervek túlteljesíté­sének hónapja lesz. Ennek is tudható be, hogy az üzemben egyáltalán nem csappant a munkaverseny lendülete: a gyárvezetés és a dolgozók is arra törekszenek, hogy 29-ig minden vonatkozásban befejezzék az éves tervet. Egymillió forint távtelepítés az év végéig Anélkül, hogy a legkisebb mértékben is növelni akarnánk a Szegedi Ecsetgyár műszaki vezetőinek és dolgozóinak érde­mét, előre kell bocsátani, hogy ez a kis üzem számtalan buktatón keresztül jutott el a megérdemelt eredményig. Az év fo­lyamán sokszor változó és az üzemre néz­ve egyre rosszabbodó gyártmányösszetétel, az időnként fellépő fahiány, valamint az exportáruk minőségi követelményeinek emelkedése sokszor hozta nehéz helyzetbe a dolgozókat, s vetette vissza a termelést. Miután a pártkongresszus tiszteletére tett felajánlását teljesítette a gyár kollek­tívája, december 15-én reggel nyolc óra­kor befejezte éves tervét is. A részletes eredmények még nem ismeretesek, de az már kimutatható, hogy a termelés meny­nyiségének mintegy 15 százaléka külföh piacra került az idei évben. A jelek szerint nem lankad a kongresz­szusi verseny lendülete a dolgozók között Előzetes számítások alapján az év hátra levő két hetében körülbelül ötszázalékos túlteljesítés várható, mely csaknem egy­millió forintos értéknek felel meg. Ez a nak be a népszámlálási mun­kába. Szegeden különösen szívesen vesznek részt peda­gógusok az összeírásban. E városban kizárólag pedagó­gusok működnek közre majd a népszámlálásnál. Csongrád megyében egyéb­ként 8414 számláló biztos és felülvizsgáló működik majd. Szegedre e számon belül 447 személy esik. Csoportosan, december 20-ig, megfelelően kioktatja* a munkára a számláló bizto­sokat. Általában 50—50 pe­dagógust osztanak be egy­egy csoportba, mégpedig le­hetőleg iskolánként, mert azon a napon, amelyen a pedagógusok népszámlálási oktatáson vesznek részt, is­kolájukban tanítási szünna­pot tartanak. Az oktatás befejeztével a számláló biztosok megkapják a munkájukhoz szükséges anyagot, annak alapján már előzetesen megismerkedhet­nek körzetükkel. Az utca- és házszámjegyzék alapján előzetesen ellenőrzik az egves bérlemények lakói­nak létszámát, közlik a la­kókkal, hogy előrelátható­lag melyik napon keresik fel őket stb. December utolsó napjai­ban kiosztják a számláló biztosoknak a népszámlálás­hoz szükséges nyomtatvá­nyokat is, amelyek egyeb­ként már megérkeztek Csongrád megyébe. Jugoszláv kereskedelmi küldöttség érkezett hazánkba Jugoszláv gazdasági szak­emberek kíséretében Buda­pestre érkezett Augusutin Piaipic, a Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság beruhá­zási bankjának vezérigazga­tója, hogy a magyar külke­reskedelmi szervekkel meg­beszélést folytasson a rna­újabb cél lelkesíti most az üzem munká- I Syar—jugoszláv kereskedel­sait. 'mi kapcsolatokról.

Next

/
Thumbnails
Contents