Délmagyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-06 / 261. szám
3 Péntek, 1959. november <J. a gyors építkezések szolgálatában Készül a télre a magasépítők előregyártó telepe Jövőre kezdik el kiépíteni számtalan nehézség. Épül a el kell készíteni, a meglévő a Qsongrad megyei Építő- ház télen is, ki-ki meggyő- kicsiny méretű helyiségben ipari Vállalat telephelyét a zödhet róla, ha időnként ugyanis csak apróbb elemek Dorozsmai ütőn, ott, aholje- meglátogatja a Szenthárom- készíthetők a tél folyamán, lenleg egyedül a betonelem- sóg, az Oskola utcai, vagy Ilyen a thermofor-kémény, gyár működik. Néhány év múlva ez a terület teljesen megváltozik, más lesz a betonelemgyártás képe is, hiszen fedett csarnokokban fomelyet a szobákba építenek be. Két betongyűrűből áll és a köztük maradó hézagban lévő levegő biztosítja a hőA a többi lakásépítkezést. A legkülönfélébb elemek A telep területén az élkó- , ,, , . ,, lvik maid a munka s az Bzült elemek sora betölt ^telest A thermoforlyik majd a munka, s az . - , tainaiatnvi ho- kéményből — arrnak ellenéiriniárá. trihhé rpm hofolvá- pzulte muiden talpalatnyi^ ^ hogy nem hagyjak abba (BH) födémelemek száma gyártását — máris legalább meghaladja a tízezer dara- 4—500 lakásra elegendőt kébot. Ezekből lesz ugyanis a szítettek elő A gyons és olcsó építke- legnagyobb szükség a téli . .' .. , , , aéisnek ma is az előregyár- építkezéseken. De glédában A magasépítők betonelem^ tás az egyik alapja. S ezt a áll a kőszivacspalló, mely a gyárában két brigád dolgofeladatot — a lehetőségek- tetőfödém hőszigetelését szol- zik. Az egyik 20—30 fővel hez mérten — el kell látnia gálja, valamint az úgyneve- vée2i a betonozást másik a telepnek. Egész nyáron át zett himba (kakasülő), mely- Vega , *°ff 1 és még inkább üyenkor, ősz- hez a szintén vasbetonból a szerelőbrigád 10 tagu részszel arra irányul itt minden készült szarugerenda csatla- lege, akik a vasbetéteket erőfeszítés, hogy ne legyen kőzik, kiszorítva a drága fát gyártják. A gépesítést egy időjárás többé nem befolyá- , , colja annak folyamatosságát. AJ* a H _100-as A téli építkezésekhez betonelemben hiány tél folya- a tetőszerkezetből. betonkeverő, egy keretdaru mán az építkezéseken. Fő- Van itt járdalap, ablak- ...,.., , ... képp a lakóház-építkezések- áthidaló, kerítésoszlop, lép- (címképünk hattereben latnél bizonyul egyelőre leg- csőelem, lépcsőpihenő panel 1, ható) és mintegy 10 vibrátor célszerűbbnek és legfonto- lépcsőházi szegélygerenda jelenti, sabbnak is felhasználásuk. megszámlálhatatlan meny- Annak a megemlítésével Elképzelhetetlen dolog volt ^f^ kezdtük, hogy nem te olyan i felszabadulás előtt a téli tetőszerkezet mellett sokat ~ építkezés. Azután, hogy az a lépcsőházi szerke- sokara modern előregyártó építőipart megszervezték és f1^, eloregyartasa vasbe- telep épül az ipan övezet soha nem ismert gépekhez tonbol, mert a lépcsőház ki- Bzélellj hiszen a betonelemjutott, szerettünk volna té- alakítása a házépítés egyik gyórtás el6tt nagy jövó len is olyan iramban épít- legnehezebb műveletéhez 15 éves lakasépítési terv kezm, mint nyáron. Nemsi- tartozik. p^ előregyártott be- érdekében A mosUmi kis került, hiszen hóban, fagy- tonelem lenyegesen megrövi- üzem munkájába való beteban nagyon draga mulatsag dítl a munkát. 1 bizonvára ez. Az előregyártott beton- . ... 15:111408. vlszoft _ blK®,yara elemek segítségével viszont Félezer lakáshoz meggyőzi jelentosegeről a nem állja útját a munkának Ezeket az elemeket még kételkedőket, a helyszíni betonozással járó a hideg idő elérkezése előtt Fehér Kálmán uaiiaiiBHaiiBuauBtiaiiauBiiaiiaiiBiiaiiBiiaiiatiaiiBuauBuauaiiBiiauBHaiiauauBuauaiiaiiBusiiaiiauBiiauaiiauaiiauaiiaiiaiiaiiBiiaiiaiiaiiaiiauaiiaiiBiiBiiBLi iimi Marhapörkölt brüsszeli módra Ma negyvenkét éve szén nasy részét is importálta annak, hogy Oroszország hős s a Szovjetunió hatalproletariátusa a kommunista nehéziparral rendelkei,Ífmn„..LeZeÍ;fSéVí zik, amelynek alapján megvan a lehetőség a többi népgazdasági ág fejlesztésére is. Ma már rendelkezik megdöntötte a burzsoázia és a földesurak hatalmát és megteremtette az addig el- _ _ _ nyomott munkások és sze- olyan" nagy vas- te "~s*zínesgényparasztok államát A . Nagy Októberi Szocianyeket lathatunk a gépgyártás, olajtermelés terén is. Nagyarányú fejlöfém-kohászattal, amely az egész ország szükségletét kilista Forradalom elsősorban elégíti. Ma már több acélt az orosz dolgozó nép te az olvaszt, mint Anglia, Nyuegykori cári birodalom, többi gat-Németország te Svédornépe számára hozott döntő szág együttvéve. A lenini fordulatot: Oroszország dol- villamosítási terv megvalógozó tömegeit saját sorsuk- sításával ma annyi energiát nak te hatalmas országuk termel, mint Nyugat-Németsorsának igazi uraivá te épi- ország, Franciaország, Olasztőivé tette. ország te Belgium együtt1917-ben az ezer sebből vévf- H.as?nl0 eredmévérző orosz proletariátus a bolsevikok vezetésével élethalál harcba kezdett a világ tőkés hatalmasságaival. Minden határon szurony és J- ment végbe a mezőgazpuskacső meredt az alig ki- daságban is. Gabona-, vívott munkás-paraszt hata- tej- te gyapjútermelésben lomra. Egy elmaradott, há- ma már messze maga möborútól pusztított ország ál- gött hagyja a legfejlettebb lott Gyenyikinnel te Chur- kapitalista országot, azAmechill népnyúzó fehér hordái- rikai Egyesült Államokat. A val és az állig felfegyverzett gazdasági építőmunkában elantantcsapatokkal szemben, ért sikerek alapján ma már A fiatal szovjet állam meg- " j^f""?0 Európában az semmisítésére törő imperia- *f" TT^TT "^ lista hatalmaknak nem sike- ° lrmafd?k helyen, all ( E rült megvalósítani tervüket. Slkelek alapjan Vfl4. lehe4°A szovjet nép, a szovjet ha- ^ bof a Szovjetumo megtalom óriási áldozatok árán, " TP7 gazdasaf rendkívül nehéz viszonyok Uatofle™+ " ' között legyőzte a rá támadó 3 fej!1(*1tebb 4oke? Helyreállította a népgazdaságot, megkezdte és rövid idő alatt megvalósította az ipar és mezőgazdaság szocialista átszervezését. A Szov Hatalmas fejlődte ment végbe a dolgozók anyagi helyzetében is. A dolgozó' tömegek jólétének szüntelen jetunió Kommunista Pártja emelkedeset mutatja a takavezetésével a szovjet nép rékbétet-aüomány te a kisfelépitette a világ elsó szo- kereskedelmi aruforgalom cialista társadalmát valóra növekedése, a hatalmas aráváltotta a Nagy Októberi nyokat öltött lakásépítkezések. Az e téren elért eredmények bizonyítják, hogy a «v,„.,j„i „ ^ csak a szocialista társadalmi és mte töW . fJLctoi m a dolgozo tömegek anyaSzocialista Forradalom esz rnéit. gi jólétének szüntelen növeA brüsszeli világkiállításon igen megkedvelték a többi között a magyar húskonzerv-féleségeket fS. Az itt bemutatott marhapörköltféleséget azóta a magyar konzerviparban úgy nevezik, hogy "marhapörkölt brüszszeli módra*. A Szegedi Konzervgyárban több nap óta készítik már ezt az ízletes eledéit. Mintegy 15 vagonnal gyártanak külföldi megrendelők részére. A dolgozók lelkes munkaversenye során sem feledkeznek meg a minőségről, rendszeresen ellenőrzik a készítményeket Esetenként "szúrópróbát* is tartanak, lezárt, szállításra kész dobozokát is felbontanak, s vizsgálat alá vetik a laboratóriumban. E vizsgálat-sorozatba tartozik az úgynevezett érzékszerű vizsgálat, a kóstolás is. Mint alsó képünkön is láthatjuk, a laboratórium két dolgozója éppen érzékszerű vizsgálatot tart. Felső képünk: a nagy munkatermekben a sok fehér köpenyes, babos kendős munkásnők egymásután töltögetik a dobozokat. Sok ezer dobozt töltenek meg brüszszeli módra készült marhapörkölttel. Washingtont nyugtalanit)ák a panamai amerikaellenes tüntetések Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője — AFP te Reuter-jelentés szerint — szokásos napi sajtónyilatkozatában szerdán kijelentette, hogy az Egyesült Államokat mélységesen nyugtalanítják a Panamaban kedden lezajlott Amerika-ellenes tüntetések. Bizonyosnak tartja ugyanis, hogy a tömegtüntetések és az olyan akciók, amelyek során összetépték az amerikai zászlót, "Világos változást tükröznek abban a politikában, amely fél évszázadon át jellemezte az Egyesült Államok és Panama kormánya és népe között kialakult kapcsolatokat*. és más tőkés • országtól 4ÜSgo4t. . Annak t ellenére hogy hatalmas természeti ,. ,, kincsekkel te embertartalék- A szovjet szocialista alkal rendelkezett, nem volt la™ a, v41áf" els°ké"4 peni: . .. ^ . . csak kihirdette, de meg is fejlett ipara. A gépgyártás, vaIósította állampolgárainak a fémkohaszat te a vegyipar a művelődéshez való jogát, kezdetleges állapotban volt. A Szovjetunióban minden A cári Oroszország még a gyermek elvégzi a 10 osztályos iskolát. Megvan minlllil IHIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIII., , , . íden munkás, paraszt, ertei?miségi 6zámára a lehetőség, ihogy tovább folytassa tanulfmányait a felsőfokú tanintéIzetekben is. A szovjet főiskoilákban a szovjet, hatalom |négy évtizede alatt több fmint 3 800 000 szakembert, iköztük több mint egymillió fmérnököt képeztek ki. A ["szovjet népgazdaságban jef lenleg több mint 6 millió felsőfokú te középfokú szakiképzettséggel rendelkező em"ber dolgozik. A szovjet tuIdományos intézetek, tudósok, § művészek, írók kimagasló ieredményei ismertek az legész világon, őszinte elis!mertet te csodálatot váltaínak ki az emberekből. Még |az ellenségnek számító burfzsoá politikusok is kénytelelnék elismerni a szovjet tuedósok nagy eredményeit. iValamikor azt hirdették, Ihogy a Szovjetunió képtelen =lesz megvalósítani nagy teriveit, mert nincs hozzá ele=gendő, megfelelő képzettségigei rendelkező szakkádere. =No®, napjainkban az egész | világ osztatlan csodálatát íkiváltó szovjet tudományos isikerek alaposan rácáfolnak t A burzsoá társadal-mi rend magasabbrendűséI géröl szónokló politi|kusok te ideológusok is ^kénytelenek elismerni: a 'szovjet tudománv hozta létere a szputnyikokat, az irá=nyítható interkontinentális frakétát, a szovjet tudósokénak sikerült eljuttatni a íholdra a Szovjetunió felségjeleit te olyan kutatásokat |elvégezni a világűrben, eamely a világon eddig egyetlen ország tudósainak sem |sikerült. Kénytelenek elis"merni, hogy a Szovjetunió ^kimagasló eredményeket tud felmutatni az atomkutatásban te ennek alapján alkották meg az első atom-jégtörő hajót, amely szintén tudományos kutatásokat végez te nemcsak a szovjet nép, hanem az egész világ népeinek hasznára. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom új korszakot nyitott meg a békére^ szabadságra te szocializmusra vágyó emberiség számára. Megvalósult az emberek álma a szocializmusról. A világ dolgozói a haladó értelmiséggel együtt az októberi forradalom vívmányainak példáján bizonyosodhattak meg arról, hogy az emberiség álma, a szocializmus valósággá válhat és az októberi forradalom .alapján értették meg, hogy a szocializmust csak a kommunista párt vezetésével, forradalmi harcban lehet felépíteni. Forradalmi küzdelem nélkül az álom álom marad, üres fantázia. A szovjet nép saját példájával bizonyította be az egész világnak, hogy a forradalmi ábrándot szorosan össze kell kapcsolni a forradalmi gyakorlattal, s egyúttal megmutatta a szocializmus megvalósításának konkrét módszereit is. A világ népei október hatására mozgásba jöttek, s nincs többé olyan erő, amely ezt a forradalmi folyamatot meg tudja állítani. 1917-ben még a világnak egyhatodán valósult meg a szocializmus, s ma már 900 milliós tábor váltja, valóra október programját, védi a békét, s küzd a világ dolgozóinak felszabadulásáért. A szocialista világrendszer létrejötte'és erejének állandó növekédése bizonyítja, hogy az erőviszonyok megváltoztak a béke és a szocializmus javára, a kapitalizmus rovására. Az évszázadokon keresztül vért te kínt hordozó gyarmati rendszer roskadozik, végnapjait éli. Végleg elmúlt az az idó, amikor egy maroknyi imperialista a népek nélkül csinálhatta számadását. F*ersze az imperialisták nem egykönnyen adják meg magukat. Még kovácsolják a pusztítás soha nem látott fegyverét, készítik háborús terveiket. De az új világháborúra spekulálóknak rá kell jönniök arra, hogy a kommunisták, a béke te a haladas táborának oldalán nemcsak az igazság áll, hanem kétségtelenül az eróik is megvan ahhoz, hogy gátat vessenek az öldöklés és rombolás terveinek. Mi magyarok együtt a szocialista tábor tagjaival —, ezekben a napokban ünnepségeken emlékezünk meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Ünnepségeinken a dolgozó tömegek hálával te szeretettel fordulnak a nagy szovjet nép felé, amelynek hősies harca nyomán vált lehetővé számunkra is, hogy hazánk felszabaduljon az elnyomás alól és pártunk vezetésével megteremtsük a munkások és parasztok államát. Soha nem feledjük el, hogy a felszabadulástól eltelt 15 év alatt elért eredményeinket csak úgy tudjuk megtartani te tovább fejleszteni, ha szüntelenül munkálkodunk pártunk politikai, gazdasági te kulturális célkitűzéseinek megvalósításán, s a szocialista tábor tagjaként továbbra is elősegítjük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméinek teljes győzelmét. Simon Béla, a szegedi városi párt-végrehaj tóbizottság tagja A iVögy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulójára