Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-13 / 240. szám

3 Kedd, 1959. október 13. Szegeden megkezdődött a Bolgár Ünnepi Hét filmek is kiállttáe — IBolgá* vendégek látogatásai a vetetlen Szegeden vasárnap dél- Ildikó főiskolai hallgató el- Még délután a bolgár előtt 10 órakor a Szabadság mondta a jelenlévő Krum vendégek a Szegedi Tudo­Moziban rendezett ünnepi Volkov "Magyarországon - mányegyetemen is foly­íilm-matinéval megkezdő- című költeményét. tattak bensőséges beszél­dött a Hazafias Népfront Az ünnepélyes megnyitó getést az egyetem taná­városi bizottsága által a után a jelenlévők megtekin- raival és hallgatóival, va­Bolgár Népköztársaság föl- tették a változatos anyagú lamint a fiatal szegedi szabadulásának 15. évfordu- kiállítást. írókkal, lója alkalmából rendezett Délután k Szegedi Ruha- A héten több kerületi Bolgár Ünnepi Hét műsora. gyárat keresték fel a gyűlésen is megemlékeznek A mozit teljesen megtöltő bolgár vendégek. a szegedi dolgozók a bolgár közönség Krasztju Sztojcsev nagykő- nép felszabadulásának év­abemutatott három dobu- veteü Marin Pesevet, a bu- fordulójáról, s az elmúlt 15 mentum-l'ilntből dapesti Bolgár Művelődési év alatt elert nagyszerű Intézet vezetőjét, Bojka Ma- eredményeiről. Ma, kedden megismerhette a felszaba- rinovot, a művelődési inté- este 6 órakor a Petőfitelep dúlt bolgár nép megváltó- zet munkatársát, s Krum II. népfrontcsoport rendez eott életét, a szocializmus Volkov írót Nagy István, előadást a fodortelepi párt­építésének hatalmas ütemű a Hazafias Népfront városi helyiségben, előadó Turai munkáját, a kollektív gaz- bizottságának titkára, s Tu- Géza, a Hazafias Népfront dálltidás útjára lépő bolgár ra; Géza. a népírontbizott- városi bizottságának tagja, parasztságot, s nem utolsó g^g tagja kísérte. A kedves Szombaton két helyen, a íorban a szebbnél szebb bol- vendégeket Ábrahám István, Petőfitelep IV. utcai, a ság­gár tájakat, a tengerpartot, a vállalat igazgatója, s váritelepi művelődési ott­s, a bolgár hegyek erdőborí- Berzsenyi Lajos üzemi párt- honban tart előadást Pálfi totta csúcsait. titkár fogadták. György főiskolai tanársegéd, Tegnap hétfőn délelőtt 12 A bolgár delegáció tag- illetve Huszka László, a órakor' a szegedi Peda- iai meglátogatták a külön- Tanítóképző Intézet tanára, gógiai Főiskola dísztér- böző üzemrészeket, s hosz- A megemléke­mében nyitották meg a szasan. beszelgettek a veze- Pedagógiai Főis­Fölszabadult Bulgária ci- tőkkel és a munkasokkal a zeseken a ueaagogiai rois mú kiámtást gyár életéről, a munkakö- kola, a ságváritelepi gyűlé­rülményekről. A látogatás sen pedig a Tanítóképző In­amelynek ízléses tablóin során elismerő hangon nyi- tézet öntevékeny kulturális 15 feszült munkában eltelt latkoztak a magyar k°nfek- muta, be szóra_ év eredményeit ismerheti cióiparról, s a szegedi Ru- együttese mutat De szóra meg a szemlélődő. A kiállí- hagyár termeléséről. koztató műsorszamokat, tás megnyitóján részt vettek az ünnepi hét vendégei is. Meleg taps köszöntötte K. Sztojcsevet, a Bolgár Nép­köztársaság magyarországi nagykövetét, s a többi bol­gár vendéget, valamint a szegedi oktatási intézmények és üzemek küldötteit Csu­kás István, a Pedagógiai Főiskola igazgatójának meg­nyitó szavai után Krum Volkov költő szólt a kiállí­táson megjelentekhez. Be­szédében a két nép szoros kapcsolatónak, a barátság elmélyítésének fontos voltát hangsúlyozta. Beszédét követően Faludi Béla vezetésével rövid mű­sort adott a főiskola ének­kara és kamara-kórusa. A kis műsornak kedves szín­foltja volt, mikor Kopasz Közzétették az angol választások végeredményét Szombaton este London- (49,4 százalék), Munkáspárt ban nyilvánosságra hozták 12 2i6 166 (43,8 százalék), Li­az angol választások vég- berólisok 1 640 761 (5,9 szá­eredményét. zalék), Kommunisták 30 897. A mandátumok megoszlá- Skót nacionalisták 21 738, sa az új alsóházban a követ- Walesi nacionalisták 77 571, kezű- Sinn Fein (ír köztársasá­Konzervatívok 365 mandá- giak) 63 415, Függetlenek tum (nyereség 23), Munkás- 61225. párt 258 mandátum (veszte­ség 23), Liberálisok 6 man­dátum, Függetlenek 1 man­dátum. A szavazások megoszlása a következőképpen alakult: Konzervatívok 13 750 935 LEVELEZŐ FIATALOK Jó alkalom a szegedi KISZ-tagok külföldi kapcsolatainak erősítésére AZ ELMÚLT NAPOK- részről a prágai, . . , , odesszai, ploesti-i, a -Levelező heten* stockhol^ stb/ lipcsei, oxfordi, fiatalság BAN. sokkai több levelet kézbe- között. sítettek és továbbítottak a nni v,„ szegedi postások is, mint MAR AKAR HOLNAP ts korábban. Alig akad olyan ei lehet kezdeni a levele­ember, akinek ne volna zést azoknak, akik eddig távol — belföldön, vagy talán nem is gondoltak külföldön — élő ismerőse, nyen irányú kapcsolatok barátja, kedvese, hozzátar- kiépítésére. A városi KISZ­tozója, s bizony jólesik ne- bizottságon bárki kézhez kik írni, vagy tőlük kapni kaphatja például azt a le­néhány sort a családról, a velet, amelyben egy német munkahelyről, az iskoláról, kislány levelező társat ke­az egészségről, az érzelmek ről stb. Az ilyen levelek res magának Magyarorszá­gon. Válaszra vár a 16 éves állandóan vándorolnak vo- Lidocska virágos boritékú natokon és repülőgépeken, levele is, amelyet Lenin­azonban az október 11-én grádban tett postára és befejeződött "Levelező megírta benne pontos cí­hét*-en sok, korábban mét is. Egy 17 éves bélyeg­megszakadt kapcsolatokat gyűjtő Indiából szeretne A TÉGLÁTÓL A LAKÁSKULCSIG „Semmiség, csak egy tégla?!" I. ván, s Komáromi Károly, s még náluk is a nyári for­öcskös ha forintosok meg a poniló-nagyságú von- róságban sűrűn 50 fokot le­feküdnének itt azt is sár- tatómotor kezelője csak a helnek a falak. Jó Józsefné ba engednéd taposni' csillesorokat mozgatják. Ha és Bartók István égetőmes­E pirongató szavakat Uj- téglának való agyagot bá- terek szüntelenül, mond­szegeden a Csanádi utcai nyásznak, a gép két -és fél hatni egész éven át lapátol­1 akóházépítkezéseknél hal- Perc alatt tölt meg egycsil- ják be a szenet a téglagyári lottam néhány napja. Az lét- A -rendezőpályaudva- »pokol« apró kapujan a sok­egyik segédmunkáshoz ci- r°n« a tolatomozdonyt egy ezer tégla koze. Ott a su­mezte a brigádvezető, ami- 10 Pótolja. A "pónimotor*, rűn pislogó apro es ízzo kor a téglát szállító gépko- amit itt kulinak neveznek, teglagyari >-szemek« kozott, esi kerekei néhány téglát az összeállított szerelvénye- ahol a melegtől valósággal tüntettek el olyképpen, hogy ket vontatja a bányagödör- feldúzzad a kemence felső­szétzúzták, vagy beletapos- tői 40o meterre levő pres- resze, ugyancsak elfárad az ták a frissen ázott földbe. hazba- ember- M1ire1.. v?ge a .mu" - Mi az, semmiség, csak yereitékcseooek sífknak'. kulonosen .?yaron egy tégla! - legyintett az r erejtekcseppeh ltt kimossa a veritek az ifjú. — Vajon hány ilyen S nemcsak nyáron, most a ember erejet. Telen pedig eset fordul elő naponta a hűvös őszi napokon is bi- a huzatos tetőszerkezet szegedi építkezéseknél, ami- zony sűrűn előfordul, hogy ugyancsak szun a hideget, kor csak egy tégla pusztul a dolgozók a sietős munka Nekik akkor is ort kell all­éi?' S hány lakáshoz ele- közben az ing, vagy a ka- niok, egy percre sem hagy­gendő anyag pusztul el így bát ujjával törlik le hom- hatják el a szolgalatos ege­évente szerte az ország- lokukról a gyöngyöző izzadt- tok a kemencét Azt sem ban?, ságot. tehetik, hogy egyik alka­, , Verejtékcseppek a mun- lommal többet rakjanak rá, Segít a gep kóshomlokon! Vajon hány hogy aztán valahol kelle­Semrniség, csak egy tégla! tégla jut egy cseppre, vagy mesebb helyen töltsenek el így csak az beszélhet, aki hány csepp egy téglára, nehany Percet, mert ha ma­még sohasem gondolkodott Ezek csak az első cseppek, gasabb hofok keletkezik a el azon, milyen munkával amelyeket újabbak követ- kemenceben, a kihordásnál születhet egy tégla. Nem ni- nek, amikor az anyaggal feszítovassal sem lehet szét­szem, hogy bárki is semmi- telt csillék felfutnak az őr- verni a -birkahúst*, az osz­ségnek tart csak egy téglát ló- és keverődob hídjára, szeforrott téglakat. azok közül, akik dolgoztak bór a csilleürítés, a bedön- A tüzelőpadlásra tolja fel 'téglagyárban, vagy látták, tés nem tartozik a legnehe- k£t kubikoslalicska űrtar­milyen munkát végeznek a zebb munkák közé. talmú "furikkal* a szenet téglagyári dolgozók. Itt fönt még morzsalékos a SZeneslegény. Csoda-e, ha A szegedi l-es Téglagyár- földként kerül az agyag a az 5 bőrén is patakzik a ban viszonylag modern kö- dobba, két emelettel lejjebb viz. S még mindig nincs rülmények között végezhe- pedig már kész nyerstéglák- vége a verejtékezésnek, tik a nehéz, fáradságos ként kerül ki. Ide aztán Ahány ezer tégla kerül el­munkájukat az emberek, izmos kar kell. Egy nyc*S- szállításra, annyi ezer mar­Az agyagbányában, aholva- tégla súlya két és fél kiló. kolás, hajítás fel a teher­lamikor tíz-tizenöt méter A leszedő Sebők András gépkocsira, vagy a lovas­mélyről kézi erővel lapátol- s váltótársa négy-öt téglát kocsikra. S az építkezések­ták az agyagot, ma bánya- kap el egyszerre a futósza- „él ugyanannyiszor kell le­gép termeli ki a földet kü- lagról, s helyezi a kihordó- hajolni, dobni és hajítani a lön a téglának, s külön a kocsira. Bizony nedves lesz téglát. Ezek az emberek is finomabbat a cserépnek. A itt is az ing a hátakon, megérdemlik, hogy elisme­gépkezelő Bárszki Péter, a Kisebb pihenő számukra, réssel szorítsuk meg kérges csilletöltögető Csizmadia Ist- ha a kihordókocsival to- tenyerüket. S kérdezzük lógathatnak 35—40 téglát a meg, hogyan vélekednek szárítóba. „csak egy tégláról*. Mit ... , - szólnak, ha széttaposott, Munka a kemencenel eldobott téglát látnak?! Mégsem ők a téglagyári 1Q „„ , » . front első katonái, hanem 19—20 ember kezen.~ a kihordok, ök dolgoznak Érdekes és kellemes dal­közvetlen a futótűz után. iamú a kőműveslegény fü­Azért nevezik itt a tégla- lének a csengő tégla, ami­égető tüzet futónak, mert kor falazás közben éles ka­egy évben csak egyszer lapáccsal leüti egyik sar­gyújtanak be, s a tűz ha- kát, vagy kettévágja a sok lad körbe-körbe a kemen- munkáskézen áthaladt épí­cében. Amikor egyik cella tőkockát Egy mozzanat, kiégett, engedik továbbter- egy ütés, s már el is tűnt, jedni, s a tüzes szakasz vé- már nincs is egy tégla. El­ge állandóan hűl. Ez a hű- nvelte a téglák millióit ma­lés itt annyit jelent, hogy gaba szívó lakóház fala. De 50—55 fokra süllyed a hő- míg a szegedi tégla eljut mérséklet. S aztán a kihor- idáig, általában 19—20 em­dók megnyitják a cellaaj- jjgr kezén megy át, sok tókat, s neki a meleg tég- munka után. A segédmun­láknak, cserepeknek s ta- ka<! ott Újszegeden a Csa­,. , , , . , . , nadi utcában mégis azt licskakkal hordják ki azud- mondta rá> hogy „mi az az varba. Előttük néhány mé- egy tégla? — Semmi*. Ne­terre még izzik a tégla, válaszoltam ezzel az írás­több száz fokos tűz ontia sal' ,s ,máfk tájékoztatásá­„ . . .„....,,.., . ' ra is kozlom, hogyan ke­a meleget. Mögöttük viszont szdj a tégla. már dolgoznak a berakók, Jg. P. A Holdon a szovjet címer, a Hold mögött a szovjet bolygóközi állomás... Amerikai lapok a szovjet tudomány fölény érdi A New York Times és a denki számára kézzelfog­New York Herald Tribüné ható*. vasárnapi száma az Egyesült A minneapolisi Tribüné Államoknak és a Szovjet- magyarázatokat keres a uniónak a tudomány terüie- 6ZOVjet tudomány meglepően tén folytatott versenyerői ír. gyors fejlődésére és az Egye­A New York Times szerint BÜlt Államok lemaradására, a harmadik szovjet koz- a lap számokkal bizonyítja, mikus rakéta mérete és hogy egyéb adatai még világo­a Szovjetunióban kétszer, sót, háromszor többet for­dítanak az oktatásra, mint az Egyesült Államokban. sabbá teszik a világűrku­tatásban a Szovjetunió elő­nyét. »Az amerikai űrkutatási program jelentősen elmarad "Mi évente 3—4 százalékkal a Szovjetunió programjától növeljük tudományos káde­— hangoztatja a lap. — Ha reink számát. Oroszország az Egyesült Államoknak pedig ezalatt 6—7 százalék­még mindig szüksége volt ró, kai több tudományos szak­hagy figyelmeztessék: lema- embert képez ki- — írja a radt a kozmikus versenyben, lap. majd idéz az amerikai csak fel kell néznie a Hold- tudóisok és műszaki szakem­ra. A Hold földről látható berek beszámolóiból. Ezek a oldalán ott fekszik a szovjet beszámolók mind azt mutat­sarlós-kalapácsos embléma, ják. hogy a Szovjetunióban A másik, nem látható része rendkívül gyorsan fejlődik az mögött elrepült a rakéta, elektronika, a szilárd testek amely jelzéseket sugároz. A fizikája, a kvantumelmélet jelzéseket csak a szovjet gyakorlati alkalmazása, az szakemberek tudják megfej- asztrofizika és több más teni, értelmük azonban min- tudományág. is felújítottak az embe- levelezni magyar fiatalok-, rek, ami igen szép és no- kai, s ugyanez a kívánsága sooooooo-ooooooo-oooooooo 000000000000 mes dolog. Es éppen ebben Kanadából Miss Middele­van a "Levelező hét* egyik ton-nak is. Oláh Katalin Az országok, Romániából a következőket jelentősége. népek, emberek közötti is- írja: "Bocsánatot kérek, < merkedési törekvés, vagy hogy levelemmel zavarok, 5 éppen barátság mindenkép- de egy nagy kéréssé) sze-5 pen a béke ügyét erősítik, retnék Önökhöz fordulni, s ebből a szempontból kü- Szeretnék levelezni egy ma- <j lönösen előnyös, ha a kü- gyarországi fiúval vagy £ lönbözó nemzetiségű és leánnyal. En 18 éves va­nyelvet beszélő fiatalok to- gyok, most érettségiztem. $ vábbra is rendszeresen Pontos címem: Oradea, Str. érintkeznek, ha ezentúl is Vasile Contra 29.* Egy , % ' nyújtanak Szása aláírású levél így kezdődik: "Szervusztok, rendsze- drága magyar barátaim.,.« AZ EMLÍTETTEKEN baráti jobbot egymásnak. Levelet kapni rint örömet jelent, s a szegedi fiatalokban él is az | óhaj, hogy megismerjék vül természetesen még szá-§ más népek kultúráját, szo- mos levél várja a szegedi 0 kasait, érdeklődési körét, KISZ-tagokat és mindazo" gondolkodásmódját és így kat a fiúkat és lányokat, tovább. Nos, itt az alka- akik szívesen, örömmel vá­lom. A szegedi városi laszolnak rájuk. Bár KISZ-bizottságra naponta -Levelező hét* már elmúlt érkeznek levelek a legkü- a békéért küzdő emberek íifxí­s ÍM lönbözőbb országok fiatal' jaitól, akik kérik annak elő- nak, segítését, hogy levelezhes- meg. kapcsolatai nem lazulhat­nem szakadhatnak Ellenkezőleg: arra­senek magyar fiúkkal és kell törekedni, hogy a ví-? lányokkal. E rövid kis írás lágon mindenütt milliók ésf is azt a célt szeretné szol- milliók levelezzenek másí* gálni. hogy minél több és országok dolgozóival, mélyebb barátság szövőd- ezáltal is ismerjék, szeres-5 jék egyrészről a szegedi, más- sék meg egymást, Mihályteíeken — mint vasárnapi lapunkban beszámoltunk róla — a kerületi tanács és dr. Fülöp Pál orvos kezdeményezésére, további odaadó közreműködésükkel, több mint 900 ezer forintos költséggel, jórészben társadalmi munkával új bölcsödét léte­sítettek. A szombaton ünnepélyesen felavatott bölcsődét már elfoglalták kis lakói és bizonyára jól érzik magukat e kedves helyen, amelynek napfényes üdeségéről tanús­kodik egy részletét bemutató fényképfelvételünk is. Jugoszláv kormányküldöttségek utaz.ck át hazánkon Ljubo Babics. a szövetségi küldöttség utazott át Magyar­végrehajtó tanács tagja ve- országon. A küldöttség fo­zetésével jugoszláv kormány, gadtatására megjelent Drop­pa Gusztáv külkereskedelmi miniszterhelyettes. Jelen volt Jovo Kapicic, a Jugo­szláv Szövetségi Népköztár­saság rendkívüli és megha­talmazott nagykövete és Her­bert Barth, a Német Demok­ratikus Köztársaság nagykö­vetségének első titkára. Mijalko Toöorovics, a szö­vetségi végrehajtó tanács al­elnöke vezetésével jugoszláv kormányküldöttség utazott át Magyarországon A küldött­ség fogadtatására megjelent D.oppa Gusztáv külkereske­delmi miniszterhelyettes, Né­mety Béla rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a Külügyminisztérium 1. szá­mú politikai osztályónak ve­zetője, valamint a Külügymi­nisztérium és a Külkereske­|delmi Minisztérium munka­társai. Jelen volt Jovo Ka­picic, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Jan Moszczenski, a Len­gyel Népköztársaság nagykö­vetségének ideiglenes ügyvi­vője.

Next

/
Thumbnails
Contents