Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-31 / 256. szám
r i Meggyorsult ló vetés a szegedi határban XV. évfolyam, 256. Ara: 60 fillér Az adott szót L A P J A | komolyan veszik j | a kenderionógyárban j Szombat, 1959. október 31. = *A\ Csongrád megyében is megvan minden leltétel a szocializmus építésének meggyorsításához Tegnap megkezdte munkáját a megyei pártértekezlet Csongrád megye életének nagy jelentőségű eseménye, a megyei pártértekezlet tegnap, pénteken délelőtt 9 órakor kezdődött Hódmezővásárhelyen, a Béke Szálló nagytermében. A megye minden fészéból összegyűltek a kommunisták képviselői, hogy munkaértekezletükön számba vegyék az elmúlt három esztendő munkáját és az újabb előrehaladás, a dolgozó nép érdekében meghatározzák a további teendőket A minden külsőségtől mentes nagyteremben, az elnökségi emelvény nemzetiszínű és vörös drapériáin a munkásosztály halhatatlan tanítójának, Lenin elvtársnak mellszobra fölött ez a felírás áll: HÉljen a Magyar Szocialista Munkáspárt.A kétnapos megyei pártértekezleten megjelent Apró Antal elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökének első helyettese, Csonkád, megye országgyűlési képviselője, Koffiócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Ptlitikai Bizottságának póttagja, a KffiZ Központi Bizottságának első titkára* a megye országgyűlési képviselője és Szirmai István elvtárs, az MSZAfP Központi Bizottságának osztályA tanácskozást ma folytat!ák vezetője, a megye országgyűlési képviselője. A tanácskozáson részt vett a pártonkivüliek több képviselője is. A pártértekezlet résztvevőit délelőtt 9 órakor Németh Károly elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára üdvözölte, majd megválasztották a tanácskozás elnökéül Fehér Lajos elvtársat, s megyei pártbizottság másodtitkárát, valamint az elnökség tagjait. A pártértekezlet elnökségébe választották: Apró Antal elvtársat, Komócsin Zoltán elvtársat, Szirmai István elvtársat, Németh Károly elvtársat. Erdei Lászlöné elvtársnőt a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat pártszervezetének titkárát, Gyovai Lajos elvtársat, a KISZ megyei bizottságának titkárát, dr. Marton György elvtársat, a Szegedi Orvostudományi Egyetem pártbizottságának titkárát, Nagygyörgy Mária elvtársnőt, a Szegedi Kenderfonógyár igazgatóját, Papp Sándor elvtársat, a megyei tanács elnökét, Szűcs Pál elvtársat, makói munkásmozgalmi veteránt, Tóth Mihály elvtársat, a megyei revíziós bizottság elnökét és Zsigmond József elvtársat, szőregi munkásmozgalmi veteránt. A megyei pártbizottság beszámolója A megyei pártértekezlet elnöksége — Németh Károly elvtárs a pártbizottság beszámolóját ismerteti A jelölő, a szavazatszedő litikával és teljes odaadás- >— Pártunk olyan időpont& a mandátumvizsgáló bi- sal dolgoznak annak valóra ban készül kongresszusára, zottságok megválasztása után váltáséért. amikor az ország belső lielyMegyénkben is még szoro- zete kedvezően alakul, sabbra zártuk sorainkat és egységben sorakozunk fel pártunk Központi Bizottsága mögé. Szinte mindenütt szóltak arról, hogy a párt helyes politikai vonalát senki által A Szovjetunió és a szóda- akkor a jövőt illetően igen lista tábor áttörte az im- derűlátóak lehetünk — állaperialisták hidegháborús pította meg a beszámoló, frontját majd kiemelte, hogy a tárgyalások útjára korunk jellemvonása a szoA párt, a népi demokra- kényszeríti őket Hruscsov világrendszer gydrs tikus rendszer, a szocializ- elvtársnak legutóbb az Egye- fejlődése, mus erői szilárdak és nö- sült Államokban tett látó- A megyei pártbizottság bevekedőben vannak. Minden gatása tovább növelte a béke számolója vázolta azt a direális feltétele megvan jó kilátásait. Őszinte érzése- csőséges utat, amelyet a annak, hogy a március 6-i inknek adunk kifejezést, ha magyar kommunisták pártja Központi Bizottsági iilés megmondjuk: szívünkből örü- megalakulásának első percéhatározata a szocializmus lünk annak, hogy Hruscsov tói kezdve megtett, építésének meggyorsítása- elvtárs a nagy Szovjetunió _ Pártunkat a kornmu- Megyénk kommunistái ódáról valóra váljék. miniszterelnökeként, s igaz nisták öntudatos és hősies adással támogatták az harca emelte a nemzet hi- MSZMP Központi Bizottsávatott vezetőjévé. gának arra irányuló förek— Amikor Kádár elvfársék döntő elhatározásra jutottak, megalakították a forradalmi munkás-paraszt kormányt — ez jeladás volt a megye kommunistáinak arra, högy az új forradalmi központ, az MSZMP Központi Bizottsága köré tömörülve rendezzék soraikat, verjék vissza az ellenforradalmi támadást. Németh Károly elvtárs a pártértekezlet elé terjesztette a megyei pártbizottság beszámolóját. A beszámoló bevezető rétee megállapította, hogy a vezetőséget újjáválasztó párttaggyűlések és azután a I pártértekezletek Csongrád sem engedjük eltorzítani, megyében is a párt hetedik Őszinte és meleg szavakkal kongresszusára való készülő- emlékeztek meg Kádár Jádés jegyében zajlottak le. nos elvtársról, és más elv- Ezt alátámasztják a kong- szívű kommunista és béke— Az előkészítő munka társakról, akik a nehéz idő- resszus tiszteletére kibánta- harcosként bölcsen képvisel- # Z = HL legfontosabb tapasztalatai ben létrehozták az új fórra- kozott szocialista munkaver- te Amerikában a szocialista A párt" 40 esztendeje harcol vését, hogy újjászervezzük között első helyen említ- dalmi központot, s azóta is seny nagyszerű eredményei, tábor, a béke, a haladó em- a munkásosztály, a tömegek és egységbe kovácsoljukpárjük, hogy a pártvezetősége- felelős posztokon szerényen, Ez a verseny, amely a kom- beriség érdekeit élén a szocializmusért, amely tunkat; hogy megvalósíts-pjc ket újjáválasztó taggyülé- odaadással szolgálják né- munisták és a pártonkívü- A j^p megóvása ér- amióta a Szovjetunió felsza- a dolgozó tömegek új forsek, s a megtartott pártér- pünk felemelkedésének nagy hek közös és méltó felke- dekóben további erőfeszíté- badította hazánkat, ha meg- radalmi tömörülését; hogy tekezletek arról tanúskod- ügyét. ; m ^. szülése a kongresszusra, egy- ^ szükségesek, mert az rázkódtatásokkal és zökke- valóra váljanak azok az innak, hogy tovább erősödött a párt elvi. politikai és szerve- kezleteken a megye Kommu- Dararsagai. « jeiemegi v»- feszültség • HL • MBOI • | • zeti egysége. nistái nagy felelősséggel vizs- szonyok között kedvezőek a világhelyzetet döntően befő- és alatti megyei helyzet mány a népi demokratikus Az előző években gyakran gálták meg a legutóbbi párt- szocialista építőmunka nem- jyásoló szocialista tábor szün- elemzése után Németh Ká- rend helyreállítása és megelöforduló személyeskedés és kongresszus óta eltelt idő- zetközi feltételei is. A leg- telen fejlődésére tekintünk, roly elvtárs elmondotta: erősítése érdekében tett. intrika lényegében meg- szak munkáját, levonták a utóbbi időkben kezdi megszűnt A Csongrád megyei szükséges tanulságokat, előre- hozni gyümölcseit az a sok kommunisták a vezetőség- tekintettek, kijelölték a he- erőfeszítés, amelyet a bekes választó taggyűléseken és a lyi feladatokat, amelyeknek egymás mellett eles erdekepártértekezleteken kifejezés- alapját mindenütt a párt ben a Szovjetunió az egesz re juttatták, hogy minden- Központi Bizottságának leg- szocialista tábor teljes egyetben egyetértenek a Központi fontosabb határozatai képez- értésével és támogatásaval Bizottság által követett po- ték. tett és tesz. A dolgozók életkörülményei és az ipari termelés — Az ellenforradalom után tal megnövelte a dolgozó pa- haladta az előző év azonos a dolgozó nép a párt veze- rasztság bevételeit. időszakának termelési szinttésével és a szocialista t.á- A népjólét növekedését bi- jét, s az év végére a megye bor országainak önzetlen se- zonyító • kereskedelmi és ta- szocialista ipara 300 millió gítségével legyűrte a gazda- karékpénztári adatok után forinttal termelt többet, mint sági nehézségeket. A nép így folytatódott a beszámoló: 1956-ban. 1958 végére pedig követte pártunk helyes poli- — Az iparcikk-ellátás, to- 22 százalékkal haladta meg tikáját, belátta, hogy érdé- vábbá az ipar ós a lakosság az 1954-es év termelési színmes erejét megfeszíteni. mezőgazdasági termékkei vonalát, ami évi 5—6 száNehéz anyagi helyze- való ellátása kielégítő volt zalékos növekedésnek felel tünk ellenére s mindez nagyban hozzája- meg. jelentős reálbéremelést haj- • ~ Számottevően fe tlőtottunk végre. ve^ég erósíte*éhez dött mervénk Iparinak A politikai és a gazdasági exporttevékenysége, élet gyors konszolidációja lehetővé tette hazánkban Az elmúlt évten már 400 a szocializmus építésének millió for:nt értékben extóvábbfolvtatását, majd portá'tunk, fő'eg kötözőEz a mi megyénkben is azt eredményezte, hogy sokat javult a lakosság anyagi helyzete. 1954-ről 1959 első fél évére a havi átlagkeresetek a minisztériumi iparcérnát, zsineget. zsáks"öyetet, cipőt, téliszalámit, fű(Siflis felvételei! A szegedi üzemekben jó eredményeket hoz a kongresszus, derfonógy árban a "Szocialista brigád" cím elnyeréséért dolgozik Palota István es brigadja Képünkön a brigád vezetője és tagjai: Savanya Balazs Nagy István es Juhász István finomkartolo gépet javítanak. annak meggyorsítását. ban 420 forinttal, aztehami réZk t^^^taZ ITdSn^ helynparban 347 fonnttel. ^ l tosan ^.^dett Eri ket,, ^ " Jelentős mennyiségű és egyre javuló iib»gű ipar' irat száWtuuk a belföldi fogyaszt '.s szám > > is. Tavaly oéldóu' a több között 80 millió téglái o-'gyA viszonylag gyors kon- ezer gvorsn-K- .^t fél Tió szolidáció az iparban is r'ár női cipo< 16 ezer ar_ éreztette kedvező hatását, nitúra konyhabútort 'öbb felelő adó- ék árpolitikánk a Az ipari termelés 1957 első száz vagon ,,szetw megyében több száz forint- kilenc hónapjában már meg- (Folytatás a 3. oldalon.) szövetkezet, iparban 229 fo- ü fp41^t rxnttal emelkedtek. Hasonló átmenetileg meg arányú a fejlődés * mező akaj57totta az HIJ0r-ad, gazdasági munktóok átlag- ,om ^ termelésé' kereseteben ,s. Ez év elején ^ 97,7 száza —a. gozók fizetését. Rendeztük és felemeltük a nyugdíjakat és a családi pótlékokat. Meg»