Délmagyarország, 1959. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-29 / 254. szám
5 CkfltőrtöV. 1959. október 19. Öhzáz pajtás 32 SZAKKÖRBEN! Képek a szegedi IJttöröházból Trombitaszó — kalapácskopogás, fűrész-sikoly — üdvrivalgás, vezényszó — gyermekkacaj s még ki tudja mennyi hang olvad egygyé a szegedi Uttörőház termeiben, folyosóin és udvarán. Ötszáz pajtás látogatja Az új tanévben nemrégen] kezdődtek meg a rendszeres; szakköri foglalkozások s] máris szép eredmény dicséri' a gyerekek munkáját. A mo-j dellezők például egy szép kis< motoroshajót készítettek,] amit rövidesen az ogyesszai1 Nem csökkentik az amerikai ka'onai költségvetést Eisenhowtr szerdai sajtóértekezletén azt állította, >hogy nem lehet Jelentősen [csökkenteni az előkészítés ! alatt álló új költségvetési [tervezet katonai tételeit, ímert az arra fordított összegeket -feltétlenül szükséges] nek- tekinti. Kis trombitások: gyakorol a fúvószenekar. Ismét rendszeresen az új pioníroknak küldenek el csetanév kezdete óta a Kálvé- rébe a tavaly kapott Tu-104 ria téri Uttöróházat, ahol 32 es modelljéért. A többi szakkör várja őket, hogy szakkörben ls szorgosan teszórakozva tanuljanak, gya- vékenykednek. A háztartási lapítsák ismereteiket. Vívó, szakkör tagjai már megfőbélyeggyűjtő, főző, kézimun- zik a gulyáslevest s ízletes ka, hajó- és repülőmodelle- almás-pitét sütnek, a lakaző, kosárkészítő, foto, szín- tos szakkörben tőröket, kéjátszó, íjász és egyéb szak- seket készítenek, s már álMftg ebben ez évben megkezdlK a Rerrici Béta tér rendezését A Szegedi Tudományegyeltem gazdasági hivatalának ; költségvetésében mintegy [350—400 ezer forint® tétel • kapott helyet a Béke-épü[ let előtt elterülő Rerrich iBéla tér rendezésére. Ennek [első lépcsője volt a Szent , György-szobor másolatának 'újbóli felállítása és a Bo[lyai-épület telj® külső tatairozása. A fenti összeg a to[vábblakban a tér végleg® [kialakításét, esztétikájának •emelését fogja szolgálni. A Tudományegyetem gazdasági hivatalától szerzett ér[tesülésünk szerint a költséig® munkát még ebben az [évben megkezdik, s a tér [végleg® képiének kialakítása [a szabadtéri játékok ismételt megnyitásáig befejeződik. Az ország legeredményesebb MÁV igazgatósága a szegedi A kongresszusi versenyben újabb sikereket érnek el Alig egyéves múltra te- ezért különös figyelmet ér- utóbbi körülmény, valakint vissza a vasúti igaz* demel a szegedi igazgató- mint a tehervonatok átlagatóságok között folyó ve- ság teljesítménye. g® terhelésének alakulása. télkedés. Ebben a versenyben a szegedi igazgatóság a harmadik negyedév folyamán elért kimagasló eredményeivel ismét felülmúlta a többit. A szerzett 377 ponttal sorrendben maga mögött hagyta a szombathelyi, a pécsi, a A személyvonatok pon- A kongr®szusi célkitűzés tosságával, ahogy vasutas szerint egy-egy tehervonatszaknyelven mondják: menetrendszerűségével már nincs semmiféle fennakadás, az utazóközönség elégedett lehet vele. Számokkal kifejezve: a célkitűzés az volt, hogy a személyvonata 687 tonna terhelésnek kell jutnia. A harmadik negyedévben 750 tonna volt az átlag® terhelés. A kocsitartózkodások ideje a tavalyinál mintegy másfél órával rövidebb. A kongresszusi versenyben EGYRE KEVESEBB A ZÖLDSÉG ES A GYÜMÖLCS A PIACON Egyre fogy és drágább lesz a zöldség és a gyümölcs a piacon. Nem Jelentős az áremelkedés, de már egyes cikkeknél szembetűnő. Zöldségárak kilónként: burgonya 2,20, sárgarépa 1,80, gyökér 3, vöröshagyma 1,40, fokhagyma 7, fejeskáposzta 0,80, kelkáposzta 3, paraj 4, karalábé 1,60 karfiol 2,90, paradicsom 1,80, zöldpaprika 4, tök 1, a zöldborsó 12 forint. Baromfiárak kilónként: csirke 26, tyúk 20, kacsa II, pulyka 19, hízott kórsa 21, liba 17, hízott liba 21 forint. Placról-placra emelkedik a tojás ára. Az átlag ár Itt 1,90 forint darabonként, de több termelő 2 forintot, sőt ennél ls többet kért a tojás darabjáért. A tejpiac árnl: tej 3, tejföl 23, vaj 50, tehéntúró 9, Juhtúró 26 forint. Egyéb árak: szarazbab 6, mák 25, méz 24, savanyú káposzta 3 forint kilogrammonként. vsa* 5 Kiszül az almáspite a háztartási szakkörben. körökben pedagógusok Irányítása mellett hasznosan töltik el szabadidejüket a gyerekek. Sokan veszik igénybe a háromezer kötet® könyvtárat, és mindig népes gyereksereg látogatja a különféle ötletes rendezvényeket. A vár® távolíekvő részeiről. Újszegedről, vagy éppen a Petőfitelepről is eljárnak a kisdiákok ide. lítják össze a nagy vitorlás-' hajók vázát a modellezők.] Szorgos gyermekkezek mun-' kája nyomán formálódnak] az ízléses raffiakosárkák s egyre kev®ebb hibával és] mind könnyebben ropják a[ táncot a népi tánc szakkör-] beliek, hogy ®ak egynéhányat említsünk. Ezt a lelkes] tevékenységet bizonyítják a] felvételek is. (Tóth B. felv.) A jövö mesterlövöi: a kis íjászok. Dr. Bíró János szák-\ körvezető a pontos célzásra tanítja a pajtásokat. Az egyik félfogadási napon kereste fel szerkesztőségünket Verbácz néni. Elmondta az idŐ6 asszony, hogy a Hétvezér utca 42. szám alatt lakik és az ottani lakók nem hagyják nyugodtan. Üldözik, tönkret®zik lakását, sőt nemegyszer észre vette, hogy lakásából eltűnt egy és más. A gyerekek csúfolják, a szüleik biztatására. Az adatok ellenőrzése végett érkeztünk a helyszínre. Hétvezér utca 42. Nem valami bíztató a ház külseje. Tatarozásra érett. Nem sokáig kellett keresni az idős asszonyt, alagsori lakása előtt sepregetett. — Ez az én -birodalmam* — mutatja alagsori lakását. Elég szomorú látvány fogadja a belépőt. Két helyiEjj) idős asszony drdexeben ségből áll Verbácz néni lakása. A -konyha* fáskamra is egyben. Tudniillik nincs az idős asszonynak külön helyisége, ahol tárolhatnó téli tüzelőjét. Ntncs is más bútor itt. Fa, nagy halom papiros — ahogy ösRzegyüjtögette Verbácz l6tvánné. Padozat lakásában nincs. Vizes. egészségtelen, sötét helyiség. A konyha mennyezete szakadozik. Az ajtó, ablak korhadt, rozoga, üvegezete hiány®. A szobában is hasonló kép tárul a belépő elé Llm-lom, sötétség, nyirk® levegő, omladozó falak —ez Verbácz Istvánné birodalma. És a lakók a legnagyobb megértéssel és szeretettel b®zélnek Verbácz Istvánnéról. Sajnálják az idős aszszonyt. Ahogy elmondjál?, üldözési mániája van. Késő ®te jár i haza, a városban -sétálgat* s ritka eset,, hogy 12 előtt ágyba kerül. Százhúsz forint segélyt kap havonként a II. kerületi tanáratói, ez össz® jövedelme Senkije sincs, egyedülálló, elhagyott asszony. Verbácz Istvánné kérte szerk®ztöségünket, juttassuk megfelelő lakáshoz, szabadítsuk meg környezetétől mert idős napjaira nincs egy nyugodt pillanata. Valóban segíteni kell, nem szabad hogy még egy telet ebben a lakásban éljen le. A második kerületi taná® helyezze el szociális otthonban. budapesti, a miskolci va- tok 9? „ "száza]éka "legyen jelentősen emelkedett a "fii? I , eceni igaz" pont®, ezzel szemben az vasúü kocsik átlagterhelése gatósagokai. elmúlt három hónapban is. Ezek a tényezők segítetA versenytényezők job- 98,7 százalékuk közlekedett ték elő az áruk gyors és bára megegyeznek a párt- menetrend szerint Száz vo- pont® továbbítását, kongresszus tiszteletére tett natból tehát legfeljebb egy Érdem® külön hangsúvállalásokkal, s amikor be- késett lyozni a szénfelhasználós számolunk a sikerekről, Hasonlóképp javult a te- terén kialakult helyzetet. A egyúttal a kongresszusi ver- hervonatok menetrendsze- szegedi igazgatóság seny eredményességéről is rűsége. 15 százalékos meglakaríképet nyerhetünk. A har- A célkitűzés 80, a teljesítés tást mutat fel a fajlagos madik negyedév már az 80,4 százalék® volt szénfogyasztásnál, őszi csúcsforgalmi Időszak A csúcsforgalom idején A kongresszusi verseny kezdetét ls jelenti, éppen különösképpen jelentős az alatt eddig összesen 13 ezer 982 tonna szenet takarítottak meg az országnak az igazgatóság területén dolgozó lelkes vasutasok. Kiváló eredményeket értek el a vasúti kocsik és a mozdonyok kihasználása tekintetében, a pályafenntartási tervek és a távközlő szolgálatnál a fenntartási óraterv telj®ítésében. Alig van a vasúti szolgálatnak olyan ágazata, melyben ne mutatkozott volna meg a szegedi igazgatóság vasutasságának áldozatkész] célratörő munkája, hiszen megelőzték az ország összes többi igazgatóságát annak ellenére, hogy a negyedév utolsó hónapja talán nem ls hozta meg a kívánt fejlődést. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumtól 56 ezer forint jutalmat kapnak, a Vasutas Szakszervezeti Központ vándorzászlaja Szombathelyről Szegedre kerül. Semmit sem túlzott a napokban lezajlott városi pártértekezleten elhangzott pártbizottsági b®zámoló, valóban itt van az ország iegeredmény®ebben dolgozó vasúti igazgatóságának centruma. A negyedik negyedév már folyik. Október a jelek szerint ismét jó eredményeket hoz, november pedig — éppúgy, mint az üzemekben és gyárakban — a vasútnál is a kongresszusi műszak ideje lesz, a kimagasló munknrikerek hónapja. F. K. Vasúti fővonal a tajgán A SZAJANI tajga irdat- hidat, tizenkét alagutat (ösz- Minuszinszk között 18 kilolan térségének csendjét trák- szesen tíz km hosszúságban) méteres szakaszon három [torok, bulldózerek, exkavá- és több mint 400 más objek- nagy víziakadály van: az i torok zúgása verte fel. A tumot kell építeniök. Az idó Abakan, a Jenyiszej folyó és [környező hegyekből vissz- viszont sürget Az útvona- az úgynevezett minuszinszki ihangzik a robbantások tom- lat 1963-ban át kell adni csatorna, amelyek elvágják >pa moraja, a leomló sziklák rendeltetésének. az építőket a már működő >mögül előbukkannak a friss Az építkezésre, amelyet a vasútvonalaktól és ellátó [rétegek. Folyik a támadás Komszomol magáénak nyíl- központoktól. Minden gépet, , Dél-Szibéria legkeletibb ró- vánított, bátor, munkaszo- berendezést, anyagot vízi [szén, az Abakan—Tajset vo- rető emberek érkeztek. A úton kell eljuttatni Ide. (nalon. szibériaiakon kívül m®zk- — Az akadály megszünteA dél-szibériai vasúti fó- vaiak és vlagyimiriek, belo- tése érdekében kollektívánk [vonal utolsó szakaszalt egy- rusezok és ukránok, udmur- igyekszik mielőbb befejezni )idejűleg kétfelől, nyugati és tok és csuvasok dolgoznak a hidak építését — mondja [keleti irányból építik. Az itt. V. M. Bjelov főmérnök. — [építkezés befejeztével az új Egy sajátosság az építke- A három hidat egyszerre >vasútvonal keleten érintke- zés egész folyamatára rá- építjük az Abakan. a Jenyi[zésbe kerül a transz-szibériai nyomja bélyegét. Abakan és szej folyón és a csatornán, ifóvonallal és a nemrég meg[épült Tajset—Léna pályatest]tel. Nehéz felbe®ülni ennek az [építkezésnek a Jelentőségét. 'Az új útvonal Dél-Szibéria ]legfont®abb kerületein áti haladva hatalmas lökést ad [e vidék gazdasági fejlődésének. Az Abakan—Tajset vasútvonal üzembe helyezésével ]a dél-szibériai fővonal az •ország egyik legfontosabb közlekedési ütőerévé válik. — 1958-ban kezdtük meg a munkát — mondja D. I. Korotsajov, az abakani vasútépítő hivatal vezetője. — ;A vonal hossza 654 kilomé>ter. Eleinte dtesel-mozdoiyok, később pedig villany[mozdonyok közlekednek rajita. Az útvonal az építőteeh[nika legújabb vívmányainak 'figyelembevételével épül. [A túlsúly® szerelvények áli bocsátása érdekében nehéz 'típusú síneket alkalmazunk. [Az útvonalat központi disz'pécser-irányitással és önműIködő térköz-biztosítással lát[juk el. SOK FELADAT VAR az [építőkre. Negyvenmillió köb[méter földet és sziklát kell megmozgatniok, hét nagy Világszerte kapós a makói hagyma Az elmúlt esztendők során vid idő alatt megtérül akkormányunk Igen nagv kor, ha nem engedjük, hogy anyagi áldozatokat fordított krónikus tárolótér-hiányuiia makói hagyma régi hirne- kat mraszemenően kihaszvének visszaállítására, s a terméseredmények növelő- üzletfel€ink sére. Az idei Ő6Z tapasztalatai világ®an megmutatták: a munka nem volt eredménytelen. Ez ideig összesen 1036 vagon hagymát vásároltak meg tőlünk nyugati üzletfeleink. Az idén szállítottunk először nagyobb mennyiségű hagymát — eddig összesen 229 vagonnal — a Német Szövetségi Köztársaságba. 345 vagon hagyma ment el többek között holland ker®kedők megrendelésére is. Csehszlovákiával 224 vagon® hagymaüzletet bonyolítottunk le az utóbbi napokig. Kisebb. bemutató szállítmányokat továbbítottunk hagymából a Német Demokratikus Köztársaságba, Svédországba és Svájcba is A nagy külföldi szállítások ellenére még mindig igen nagv hagymakészletekkel rendelkeznek a makói hagvmakörzetbe tartozó termelőszövetkezetek, egyéni gazdák és a kereskedelmi szervek. A hagymaterm®ztés idei tapasztalatai arról svőznek meg bennünket: a makói hagyma a nemzetközi piacon utolérhetetlen közélelmezési cikk. ezért termesztése és értékesítése további beruházásokat, anyagi áldozatokat igényel. Már az idén is lényegesen nagyobb iövedelemhez luthattak volna a termelők, ha áruikat raktározni tudták volna, s nem kellett volna olyan időben megszabadulni a hagvma lelentős részétől, amikor annak még nincs különösebb szezonja a nemzetközi niacon. Az új hagymatárházak. raktárak építésére fordítandó összeg viszonylag rönálják nyugati kapitalista Hútu, tani !... s — Az ördög vigye el! — káromkodik hősünk reggel fél hatkor, mert feltétlenül el kellene utaznia most a háromnegyed hat® gyorssal a fővárosba és lám, hiába állította ötre az ébresztőórát, elaludt. Most mit csináljon? Hopp, megvan! Egy taxit... — Halló, itt taxiállomás — jelentkezik egy férfihang. — Egy korait kérek az Oroszlán utca 7. szám alá. Nagyon sürgős! Néhány perc telik el, s a ház előtt fék® az új Warszava-kocsl. S tizenöt perc múlva, mikor a gyorsuló kerekek már a Rendező-pályaudvar váltóin kattognak, az utas rágyújt egy cigarettára. Kényelmesen elnyújtózik a párnás kupéban, s jóleső érzéssel gondol arra, hogy lám, mégis elérte a vonatot, hála a találékonyságának ét a szegedi taxik gyorsaságának. S a jóérzés mellett alig észrevehetően húzódik meg az a kis bosszúság, hogy neki 12 forintot kellett fizetnie ezért a gyorsaságért. — Taxióra sem volt a korain — villan föl benne s a következő láncszem mára gyanú. A sofőr biztosan a borravalót is beleszámította a viteldíjba. Dehét miért nincs a szegedi taxikon taxaméteróra? Csiszár Ferenchez, a 42. AKÖV igazgatójához fordultunk a kérdéssel. A Szegeden futó 24 taxi többek között szintén a vállalat hatáskörébe tartozik, s a kérdés ilyen módon és ezen a helyen Indokolt. — A közönség panasza jogos, ezt be kell látnunk — válaszolja. Sajnos, nem rajtunk múlt, hogy a taxikat ez ideig nem tudtuk korszerű, modern mérőórákkal felszerelni. Taxiórákat nálunk nem gyártanak, külföldről keil importálnunk. S a behozatallal kapcsolatos nehézségek miatt nem jutott mostanáig taxióra a szegedi tax'kra is. Örömmel közlöm, hogy rövidesen tíz francia gyártmányú taxiórát szerelünk fel a kocsikra, s úgy tervezzük, hogy az év végéig minden kocáit ellátunk mérőórával. Ezek szerint tehát a protó^ma vésül is megoldódik. s ezzel, reméljük, hogy megszűnik majd a taxisofőrök iránti bizalmatlanság is.