Délmagyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-16 / 217. szám

Vasárnap, 1959. szeptember 20. 6 Végleges labdarúgó válogatott keretek A héten tovább folytatód­nak az előkészületek a szep­tember 27-i magyar—szov­jet mérkőzésekre, valamint az egyéb, soron következő nemzetközi erőpróbákra. Baróti Lajos szövetségi kapitány közölte a végleges kereteket, amelyekben már csak akkor lesz változás, ha esetleg valamelyik játékos megsérülne. Az A-keret tagjai: Gro­sics, Ilku, Mátrai. Sípos, Sá­rosi, Bundasák. Szojka. Bo­zsik. Kotász, Sándor, Göröcs, Tichy, Albert, Fenyvesi, Va­sas. A szovjet válogatott elleni csapat már teljesen kiala­kult. Egyetlen vitás kérdés a jobbfedezet helye. Er:e Bozsik, Szojka és Bundzsák pályázik, pillanatnyilag egy­forma eséllyel. A csapat ösz­szeállítása: Grosics — Mát­rai, Sípos, Sárosá — ? Kotász — Sándor Göröcs, Tichy, Albert, Fenyvesi. Az A-válogatott csütörtö­kön délután Balassagyarma­ton a helyi MÁV ellen ját­szik edzömérkőzést. Kialakult a B-válogatott, az utánpótlás és az ifjúsági válogatott kerete is, melyek­be négy SZEAC-játékos, Ha­jós, Nemes. Kürtösi és Re­ményik is bekerült. A B-válogatott szeptember 27-én Moszkvában a szov jet B-válogatott ellen lép pá­lyára, majd pedig hr.roin mérkőzésből álló kínai ven­dégszereplésre utazik. A ke­ret tagjai: Faragó, Török, Dudás. Várhidi, Hegyi, Nó­vák, Nagy I., Borsányi, Soly­mosi, Keglovich. Kuharszki, Hajó6. Rákosi, Bodor, Pál (Csepel), Nemes, Taliga. A szeptember 23-én Liver­poolban az angol utánpótlás­válogatottal játszó csapat ke­rete a következő: Szentmi­hályi, Landi, Wemer, Or­bán, Nóvák, Jeszenszky, Solymosi, Nemes, Keglovich, Kuharszki. Monostori II., Rákosi. Pál. Tóth (Szombat­hely) és Matesz. A liver­pooli csapat néhány tagja a mérkőzés után repülővel utazik majd Moszkvába, a B-válogatott mérkőzésére. Az ifjúsági válogatott ke­ret — amely az október 11-i belgrádi jugoszlávok elleni mérkőzésre készül — a kö­vetkező: Száger, Hágelmann, Muzslai (Ferencváros), Ké­kesi, Mészöly, Farkas. Ihász (Vasas), Menczel, Krajcsi (SBTC), Künsztler (Bp. Elő­re), Kovács (Diósgyőr). Tö­rök (Szekszárdi Petőfi), Nagy B. (BVSC), Kürtösi, Remé­nyik (SZEAC), Rábai (Deb­receni Kinizsi), Galambos (Bp. Honvéd), Káposzta (Új­pesti Dózsa). Labdarúgó-csapataink edzőmérkőzései Vasárnap Salgótarjánban lesz bajnoki mérkőzése a SZEAC-nak és ennek elő­készületeként ma, szerdán a Szegedi Építőkkel játszik ed­zömérkőzést az NB l-es csa­pat a felsőtiszaparti pályán, 4 órai kezdettel. A Szegedi VSE vasárnap Szegeden mérkőzik a Nagy­bátonyi Bányásszal. A vas­utasok ma délután a dorozs­mai csapattal tréningeznek az SZVSE-pályán. A Spartacus-Vasas ls ma játszik edzőmérkőzést a SZAK-kal a Hunyadi téri A Mfc'dYEI KEZILABDA­BAJNOKSAG ÁLLÁSA sportpályán, 4 órai kezdet­tel. A Móravárosi Kinizsi a héten nem tart edzömérkő­zést. A szeptember 27-én Hód­mezővásárhelyen sorrakerü­lő Csongrád megye—Békés megye válogatott ifjúsági és felnőtt mérkőzésre készülő megyei válogatottjaink is ed­zőmérkőzéseket játszanak a hében. A .felnőttek holnap, csütörtökön a SZEAC Il.-vel játszanak a SZEAC-pályán és az ifjúságiak edzése is holnap lesz a Szegedi Pos­tással a Vasutas-pályán. Száz résztvevő a kajakbajnokságon Most rendezték meg a Csongrád megyei Kajak­Kenu Szövetség Tisza-baj­nokságát,, mely az idény utolsó előtti versenye volt. A jól sikerült versenyen mint­egy száz helybeli kajakozó vett részt. A bajnoki számok győzte­sei: Férfiak. Ifjúsági kettős, 5000 m: 1. Kellenberger, Papp (SZTC). Ifjúsági egyes, 5000 m: 1. Fábián (SZTC). Egyes. 10 000 m: 1. Pusztai (SZTC). Kettős, 10 000 m: 1. Oravecz, Molnár (SZTC). 4x500 m-es váltó: 1. SZTC (Molnár, Hajdú, Pusztai, Do­bó). Ifjúsági négyes, 500 m: 1. Szegedi MHS (Balázs, Nagypál. Karai, Csányi). Né­gyes, 1000 m: 1. SZTC (Mol­nár, Pusztai, Dobó, Oravecz). Ifjúsági. 4x500 m-es váltó: 1. MHS (Varga, Balázs, Karai, Csányi). Egyes. 1000 m: í. Hajdú (SZTC). Ifjúsági egyes, 500 m: 1. Fábián (SZTC). Ifjúsági kettős, 500 m: 1. Balázs, Nagypál (MHS). Kettős, 500 m: 1. Pusztai, Dobó (SZTC). Egyes, 50o m: 1. Dobó (SZTC). Kettős, 1000 m: 1. Oravecz, Molnár (SZTC). Nők. Ifjúsági egyes, 2000 m: 1. Csernus (MHS). Ifjú­sági kettős, 500 m: 1. Csernus, Bálint (MHS). Egyes, 500 m: 1. Kandó (SZEAC). Ifjú­sági egyes, 500 m: 1. Bálint (MHS). A kiegészítő portyakajak­versenyszámokban a leá­nyoknál Jávor Katalin (MHS). a fiúknál Dani (SZEAC). Balogh (MHS) és Árpádfalvi (SZTC) két-két első helyet szerzett. A fiúk közül Szabó, Tápai, Flórián (MHS), Beleznai, Kovács (SZEAC) és Csóti (SZTC) egy-egy versenyt nyert. A pontversenyt az MHS nyerte 272 ponttal, 2. SZTC 215, 3. SZEAC 110 ponttal. VV^t/^tUfrt.. # ERŐS ÉJSZAKAI LEHULES Várható Időjárás szerda estig: felhősebb idö, észa­kon és nyugaton néhány helyen kisebb eső. Mérsé­kelt déli, délnyugati szél. Erős éjszakai lehűlés. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán 20—23 fok között. Távolabbi kilátások: az éjszakai lehűlés erősödik. 1359 szeptember 16, szerda MOZIK Szabadság: 4, 6 és 8 órakor: Aranyszimfónia. — Színes oszt­rák film, széles változatban. — Korhatár nélkül ajánlott. Ma utoljára. (A 4 órai előadásra a sima jegyek érvényesek.) — Csütörtöktől: Kenyér, szere­lem, fantázia, féltékenység. II. rész. Olasz film. 14 éves kortól ajánlott. Szeptember 23-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: A dzsungel könyve. Színes an­gol film. Korhatár nélkül aján­lott. Ma utoljára. Csütörtöktől: Szent Péter esernyője. Színes magyar—csehszlovák film. Kor­határ nélkül ajánlott. Szeptem­ber 20-ig. Fáklya: fél 4, fél 6 és fél B-kor: Kenyér, szerelem, fantázia. I. rész. Olasz film. 14 éves kortól ajánlott. Ma utoljára. Csütörtök­től: Mi ketten egyedül. — olasz filmvígjáték. 10 éves kortól aján­lott. Szeptember 23-lg. A Fáklya Mozi a nagy érdek­lődésre való tekintettel szerdán három előadást tart: fél 4, fél 6 és fél 8 órai kezdettel. Postás Mozi: 6 és 8 órakor: Kék nyíl. Szovjet film. Korhatár nélkül ajánlott. Dugonics Mozi: 6 és 8 órakor: Kémek a Tiszánál. Szovjet film. Korhatár nélkül. — Megyei tüzoltóversenyt ren­dez szeptember 20-án a Csongrád megyei Tüzrendészeti Parancs­nokság Székkutas termelőszövet­kezeti község sportpályáján dél­előtt 9 órai kezdettel. A tűzoltó­versenyen a járási versenyeken első helyezést elért községi ön­kéntes tűzoltótestületek, mező­gazdasági szocialista szektorok és üzemek önkéntes tűzoltói vesz­nek részt. A versenyszámokban az állami tűzoltóság bemutató gyakorlatai. tornagyakorlatok, horoglétragyakorlatok, önmentés, mások mentése, tárgymentés, ug­róponyva- és men tő tömlógy a kor­latok kétemeletes mászóházon, valamint tűzoltási bemutatók szerepelnek. FARUKNAK NAGY JÖVŐJE VAN Faruk ex-király joggal re­ménykedhetlk, hogy zilált pénz­ügyi helyzetét majd csak sike­rül rendbehoznia: tucatszámra kapja a különböző alkalmazási ajánlatokat, köztük egy milánói variete színházét. A tekintélyes színházi Intézmény felajánlja Faruknak egy strip tease szám „művészeti vezetését". x Szabás-varrás tanfolyam in­dul a KPVDSZ Csongrád me­gyei Bizottság Központi Műve­lődési Otthonban (Tolbuhin sgt. 14. Telefon: 29-32.) Ugyanott le­het jelentkezni. — Az őszi szállításokkal kap­csolatban értekezletet tart a Szeged-Rókus-pályaudvar főnök­sége 17-én, csütörtökön 10 órai kezdettel, melyre meghívó azoknak a vállalatoknak képvi­selőit is, akik a rókusi állomás területén végeztetik a rakodást. — Tesfiépség veszélyeztetésé­nek bűntette miatt kerül rövide­sen a bíróság elé ördög D. Fe­renc, Mihálytelek, Felszabadu­lás utca 46. szám alatti lakos, ördög ez év júniusában kétfo­gatú lovaskocsljával kévés ga­bonát szállított Mihálytelekre, az ötös számú országos főútvona­lon. Előtte ugyancsak kévés ga­bonát szállító lovaskocsi haladt, s ezt Papp Imre hajtotta, ör­dög D. Ferenc oly közelről haj­totta végre az előzést, hogy a mellette haladó kocsi felborult s hajtója az árokba esett, ör­dög, noha észre vette a balese­tet, tovább hajtott. Tettéért a bíróság felelősségre vonja. MIT TUDUNK A VILÁGMINDENSÉGRŐL? Mit tudunk a világmindenség­ről címmel dr. Kunfalvi András középiskolai tanár tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Ott­honban folyó hó 16-án, szerdán este 7 órai kezdettel. Belépődíj 2.— Ft. Minden érdeklődőt szí­vesen látunk. NEMZETI SZÍNHÁZ Nyárt szünet. KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. CZEMEGESZSEGUGYI HONAPOT SZERVEZ A TEXTILIPARI DOLGOZOK SZAKSZERVEZETE Az idén hetedik alkalommal rendez üzemegészségügyi hó­napot a Textilipari Dolgozók Szakszervezete, hogy a társadalmi erőket mozgósítsa az állam egészségügyi célkitűzéseinek meg­valósítására. 1953-ban tartottak első ízben egészségügyi hónapot az ország textilüzemeiben. Most Csongrád megyében Ismét foly­nak az előkészületek. A nagyobb üzemekben, ahol üzemorvo­sok is vannak, több előadást tartanak. Gondolnak a kisebb tállalatokra is, ahol ugyancsak szerveznek tisztasági és munka­védelmi hónapokat. A Szakszervezet országos Központja is segít az üzemegészségügyl hónap előkészítésében. Ma délelőtt egész­ségügyi ankétot tart Szegeden a KPVDSZ kultúrotthonában. Az ankéton részt vesznek az üzemek munkásellátási, munka­védelmi felügyelői, a vöröskeresztes aktívák, üzemorvosok és sokan mások. Az ankét után több tudományos ismeretterjesztő filmet vetítenek. A többi között „Amiről beszélni kell" címmel a terhességmegszakítás problémáiról, „Szülők vigyázzatok" cím­mel pedig a gyermekparalizis kérdéseiről. A többi kisfilmek foglalkoznak a TBC elleni védekezéssel, az idegességet okokkal és azok elhárításával, s a reumatikus betegségekkel. Az előkészítő után az üzemekben is hasonló módon szervezik meg az előadásokat, amelyeket filmvetítés követ majd. Városnéző autóbusz körséták a MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSRÓL 42 kn útvonalon 3 óra. Budapest legszebb részein, szakképzett vezetővel Ha a kiállításra jön, ne mulassza el megtekinteni a főváros nevezetességeit. A járatok naponta fél 2 és 4 órakor indulnak. Jegyek: a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal és az IBUSZ kiállítási kirendeltségeméi és városi irodáiban kaphatók. Felnőtteknek 20,— Ft, gyermekeknek 10,— Ft. Férfiak 1. Makói VSE 15 306:155 28 2. Szegedi Ep. 15 264:245 2Í 8. Szegedi VSE 15 252:199 22 4. SZEAC II 13 194:164 17 5. Szegedi Spart. 16 210:215 16 6. Hmv. Textiles 14 199:216 15 7. Hmv. Hunyadi 14 160:171 13 8. Kiskunfélegyh. 16 219:247 13 9. MAV-HMTF 11 89: 97 11 10. Szegedi Föisk. U 122:152 8 11. Kiskunhalas 22 157:241 4 12. Sz. Kossuth 15 130:212 3 Nők 1. szegedi Kinizsi 12 10.7: 12 24 2. Hmv. Spart. 12 84: 18 19 3. Szegedi Textil 12 36: 14 19 4. Hmv. Textiles 13 35: 15 16 5. Makói VSE II 16 34 : 30 9 6. Kiskunhalas 16 36: 67 9 7. Mindszent 13 7: 53 9 8. Sz. Bőrösök 13 15: 49 8 9. Ifjú Gárda 13 19:110 6 A kiskunhalasi férfi és női csapat visszalépett a bajnok­ságtól. Lapzártakor érkezett: MTK—FIORENTINA 1:1 (0:0) Kedden este, villanyfény mellett került sor a mérkő­tosre a Népstadionban. Az olasz csapat vezető gólját Molnár hálóba talált lövése egyenlítette ki. A magyar csapat fölény­ben játszott, de nem boldo­gult a jól védekező és a löbb alkalommal veszélyesen támadó olaszokkal szemben. Az eredmény igazságos. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább férj és nevelőapa, HEITER BENEul K f. ho 15-én elhunyt. Teme­tése f. hó 17-én du. 14.30­kor lesz a Gyevi-lemető ra­vatalozójából. Gyászolták felesége, nevelt fia és családja Jövőre Szegeden is lesz súlyfürdő Készülnek a fürdő átalakítási tervei — Uj helyet kap a reumatológia Lapunkban már korábban igen részletesen foglalkoz­tunk a népbetegségként fel­lépő reumás megbetegedés­sel. Szegeden is több ezer ember szenved e betegség­ben. Kezelésére eddig Sze­geden nem volt mód. A be­tegek Hévíz, Budapest gyógy­fürdőiben találtak enyhülést. Ezeket azonban kevés em­ber vehette igénybe, éppen a betegség magas számú elő­fordulása miatt. A városi tanács régóta keres megol­dást a gyógyításra. A ren­delőintézet néhány órás reumatológiai szakrendelése ugyanis csak megállapította a tényt, de hatásos gyógy­kezelést nem tudott biztosí­tani. A tanács végrehajtó bi­zottsága szakvélemények meghallgatása után úgy dön­tött. hogy a Fürdő Vállalat gyógyfürdő jellegét kihasz­nálják és erre a községfej­lesztési alapból százezer fo­rintot biztosított. A fürdő átalakítási terveit most ké­szítik. Az elgondolások sze­rint a férfi és a nőj olda­lon egy-egy medencét ki­mélyítenek, hogv ez megfe­lelő legyen súlyfürdőzésre. Itt a reumás és a hátge­rincsérves betegeket kezelik majd. A reumás betegeken kívül a légzőszervi megbetegedé­seket is korszerűen kezelhe­tik itt, hiszen az adottságok kitűnőek. A Fürdő Vállalat­nak van szénsavas víz elő­állítására alkalmas keverő­készüléke. Ez ugyan elhasz­nált, s igen rossz állapot­ban van, ezért feltétlen szükséges felújítása, vagy új keverokészülék beszerzése. Igen alkalmas a fürdő gyógyvize hurutos megbete­gedések kezelésére, gyógyí­tására. Megfelelő berendezés alkalmazásával régen jelent­kező hiánvt pótolnak maid. Lehetőség nyílik ivókúrák bevezetésére is az átalakí­tott fürdőben. Hurutos meg­betegedéseknél (légcső, gyo­mor, vese stb.) igen hatá­sos gyógytényező lehet. Mint korábban már írtuk, a Fürdő Vállalat most ké­szítteti el az átalakítási munkák terveit. Az orvosi készülékeket és felszerelé­seket is megrendelték, en­nek egy része már megér­kezett, de a gyógyfürdő át­alakulásához szükséges va­lamennyi műszer megérke­zik decemberben. A gyógy­fürdő 1960-ban nyílik meg. Régi, nagy probléma meg­oldását jelenti a fürdő gyógyfürdővé való átalakí­tása. A reumatológia nem tudott szakszerűen, megfele­lően foglalkozni valamennyi beteggel. Most új orvos be­állításával- lényegesen több beteget tudnak szakszerűen ellátni. A tervek, az elgon­dolások szerint a rendelő­intézetből a reumatológia át­költözik a Fürdő Vállalat­hoz. Az új gyógyfürdő felállí­tásával sajnos még mindig nem tudják Szeged és a környék igényeit kielégíteni. Feltétlen szükséges fekvő­beteg intézmény létesítése is. Ez az elképzelés jól il­lik a tanács tervébe, misze­rint Szegedet fürdővárossá kell átalakítani, hiszen erre minden adottsága megvan. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Szeptember 12-től 19-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehéz­ellés esetére inspekciós dr. Do­monkos Gábor íőállatorvos. La­kása: Honvéd tér 5., I. emelet 23. (volt Dózsa-laktanya). Tele­fon: 38-51. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. x Diákok részére össztánc szeptember 20-tól minden vasár­nap du. fél 5 órától Zászló u. 2. sz. alatt (Városi Balettiskola). Diákigazolvány felmutatása kö­telező. Kitűnő zene, táncbemuta­tók, táncversenyek minden má­sodik vasárnap. NÉMET VENDÉG AZ ÚJSZEGEDI KENDER­GYARROL Az osztrák—szovjet baráti tár­saság grázi titkára, Kari Tösch nemrégiben Szegeden Járt és meglátogatta az Újszegedi Ken­der- Lenszövő Vállalatot, ahol megtekintve a gyárat, barátságot kötött a dolgozókkal. Hazatérte után interjút adott élményei­ről a Steyer-terület lapja, az Igazság számára. Kari Tösch a napokban levelet írt az újszegedi gyár kollektívájának. Elmondja, hogy az üzem eredményeiről szóló beszámolót a német dol­gozók figyelemmel hallgatták, mert nagy érdeklődés nyilatko­zik meg Magyarország Iránt. Levelének végén köszöne­tet mond a szivélyes vendég­látásért és üdvözletét küldi is­merőseinek. Áramszünet! A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy folyó hó 17-én, csütörtökön 6 J»-tól 17 h-ig Kiskundorozsma, Domaszék, Mórahalam, Zsombó, Üllés, Bordány és Forráskút községekben, valamint folyó hó 17-én és 18-án, csütörtökön és pénteken 6 h-tól 17 h-ig Mihálytelek, Röszke, Gyála­rét, Ásotthalom, Zákányszék, Rúzsa, Öttömös és Pusz­tamérges községekben a nagyfeszültségű hálózaton végzett munkák miatt szünetel az áramssolgál tatás. A Szovjetunió kezdettől fogva hatalmas mértékben se­gítette a magyar mezőgazdaság, mindenekelőtt a termelő­szövetkezetek fejlődését. Már 1950-ben megérkeztek Csong­rád megyébe is az első szovjet kombájnok, majd töme­gesen követték őket a különböző típusú lánctalpas és könnyű traktorok. A legelső Magyarországra érkezett ga­bonakombájn is úgy dolgozott már, hogy a nyomában vizsgálódó, gyanakvó, hitetlenkedő egyénileg dolgozó pa­rasztok keresve sem találtak hibát benne. Azóta eltelt 8—9 esztendő és a szovjet kombájnok még tökéletesebb kivitelben készülnek. A budapesti Országos Mezőgazda­sági Kiállításon látható ilyen új típusú szovjet arató­cséplőgép, amelynek igen sok nézője akadt x A November 7 Művelődési Otthon Zászló u. 2. sz. alatti helyiségében társastánc-tanfolya­mot Indít kezdőknek és haladók­nak. külön a diákok és külön a felnőttek részére. A tanfolyam vezetője: Tlszayné Szabó Stefi. Beiratkozás és bővebb felvilágo­sítás Zászló u. 2. szám alatt, naponta du. 4—8 óráig. x Kezdő és haladó német, orosz, angol és francia nyelv­tanfolyam indul a KPVDSZ Csongrád megyei Bizottság Köz­ponti Művelődési Otthonban (Tol­buhin sgt. 14. Telefon: 29-32.) október 6-án. Ugyanott lehet je­lentkezni. x Emésztőszervi megbetegedé­sek. Különös tekintettel a meg­változott gyomorsav-viszonyokra és a gyomorfekély-betegségre címmel dr. Gottwald László bel­gyógyász-főorvos tart, előadást szeptember 16-án, pénteken du. 6 órakór a Postás Művelődési Otthonban. Jegyek a Postaigaz­gatóság portáján és a helyszí­nen válthatók 2.*= Ft-os árban. DtLMM0W0RSZÍ6 a Magyar szocialista Munkás­párt szegedi bizottságának lapja Megjelenik nétfő kivételévei mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Siklós János Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon 35-35. 30-03. 40-80 Éjszakát telefon: 35-06 és 34-36 Kiadja a Délmagyarország Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Kalmár Jánosné Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 35-00. 31-16 (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 9. Igazgató: Vincze György A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfize­tési dl; egy hónapra 1) Ft. Előfizethető oármely postahi­vatalnál 4a kézbesítőnél;

Next

/
Thumbnails
Contents