Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-11 / 187. szám
5 1959. augusztus 11., kedd TÉVÚTON A HARMINCADIK ÉVET S a nehéz napok végre rá- szél. "Üldöznek, mert bíráln tapossa és vasmunkás- döbbentik Halmai Gábort is Uun őket* — mondja. Igyekként dolgozik az egyik bu- a saját hibáira. Becsületére szik visszájára fordítani a ciapesti gépgyáriján, amikor legyen mondva: megállta a dolgokat. Léhyegében azokaz ország felszabadul. S et- helyét. Később változtatott kai a hibákkal vádolja a tői kezdve életútja felfelé magatartásán is. Felhagyott városi pártbizottság több veívei. Mindjárt a kezdetben a parancsolgatóssal. Igyeke- zétőjét, amelyeket maga köbekapcsolódik a munkás mez- kezett emberségesen foglal- \etett el. De most már a /alomba: pártunk tagja lesz. kőzni munkatársai gondjai- kommunisták közül igen soEgy év múltán az üzem fő- val. Hallgatott a munkások kan látják az igazságot. És bizalmija. S ebben az ide- véleményére. Tesz ugyan így kérül sor a megyei pártben nem jelentéktelen meg- egy-két olyan kijelentést, bizottság fegyelmi határozabizatás, A koalíció* világ amely a demagógia határát tára. Itt újra keményen szóifénykorát éli. Az üzemek- súrolja, de később, amikor nak hozzá: "Magatartásoddal ben a tőkések és a jobbol- teljesen helyreáll a rend, veszélyezteted az emberek dali szociáldemokraták szé- ezt még csak szóvá sem te- párt iránti bizalmát. Súlyos dítlk a munkást. A bizalmi szik előtte. A városi párt- károkat okozol a pártnak, pedig afféle előretolt bástya bizottság örömmel nyugtáz- Legyen ez a fegyelmi bünteaz ellenük ftoytatott harc- helytállását, örültek an- tés valóban utolsó figyelban. Helyén kell lenni a "ak is, hogy felismerte ré- meztetés a számodra. Most szivének ét az eszének, hogy Sebbi hibáit: visszatalált ar- még egyszer módot akarunk méltó maradjon a munkások ra. 8 helyes útra, amelyen a adni, hogy bebizonyítsd: meg bizalmára: és ő meg is fe- kommunista vezetőknek ha- tudsz változni, megtanultad lelt ezeknek a követeimé- ladniok kell. Elnézték neki becsülni az embereket. Jóványeknek. Akik még emlékez- még azt is, hogy amikor tetted azokat a hibáidat, nek akkori munkásságára, megalakult a városi pártbi- amelyeket a párttal szemben így mondják: keményen har- zottság, igyekezett megaka- elkövettél.* colt a pórt igazáért, a mun- öályozni osztályhű, becsüle- i z EMBER úgy vélné: kások jogaiért. tes elvtársak megválasztó- JX e kemény büntetés s A két munkáspárt egyesti- »át. ö, aki ismert volt a bírálat után' hibáit Halmai lése után "kiemelik* az szektás túlzásairól, most maga 1S belátja. Amint ezt üzemből: az egyik alföldi — igyekszik másokat, becsüle- a nehéz napokban tette. Ercppen alakuló — gépállomás te*, nálánál kisebb hibákat rf>l sajnos, szó sincs — legigazgatója lesz. Értett a gé- vétett elvtársakat szektás- alábbis egyelőre. Alighogy pekhez, ismerték szervező- nak, s alkalmatlannak minó- megkapta pártbüntetését, a készségét, joggal várhatták: «ítcni. Olyanokat, akik különböző felsőbb szervekmegbirkózik majd a felada- ugyanúgy bebizonyították a he2 fordul. A többi között tokkal. párthoz való hűségüket, a Népszabadsághoz is. A UJ munkahelyén is meg- mint ő maga. hozzánk írt — mintegy tíz fogta a dolog végét. A gép- Nem látott tisztán — mon- oldalas levélben — igyekállomás jól dolgozik. Kive- dogatták a városi pártbizolt- 6Zlk önmagát mártírnak, a szi részét a tsz-ek szervezé- súgón. S néhány hónap múl- pártbizottság több vezetőjét séböl is. Itt alakul az or- ián, amikor az ideiglenes pedig tisztességtelen emberszag első termelőszövetkezeti pártbizottságot szabályosan nek beállítani. önmagát városa, s ebben nem kis ré- is megválasztják, ő ls a sziklaszilárd, hibátlan komsze van személy szerint ne- partbizottság tagja lesz. Be- munistának. tartja, a pártbiki is, kerül a megyei pértbizott-v zottság tagjait pedig opporJó munkáját természetesen sag tagjai közé is. A múlt tunistáknak, elfogultaknak, megbecsülik. Beválasztják évi tanácsválasztás alkalmá- s a jó ég tudja még mi különféle bizottságokba. Két val pedig ismét jelölik és mindennek el nem mondja, ízben is kitüntetik. Tagja beválasztják a városi és a „osszefogtak ellenem. Meglesz a harmincezer lakosú MEGYEI tanácsba. Visszakap- hamisították a párt politlváros pártbizottságának, ja lassanként mindazokat a kájét, amikor engem fegyelNem sokkal később a me- funkciókat, amelyeket az el- mi el£ állítottak* — hangozgyei pártbizottságnak i». lenforradalom előtt betöltött, tatja. Eredményeivel kérkeAmikor először választanak Ezeket pedig akkor már djk Bosszúról beszél, tanácsokat az. országban, a aligha éróemrite meg Mert ^ mj al n városi es a megyei tanácsba Ismé . elkezdetek vele a megviPzsgáltuk. Ezt követően is bevalasztjak Pozicioja re^bajofe Amint ugy ve e ho«Mnfa beszéltünk veIe. szilárd, megingathatatlan. hogy a pozíciójában újra N . _ mondottuk S most ez az ember kü- megerősödött, kezdi használ- ^"f3 JSaza_ monamtuK lonféle vádakkal terhelten £ a parancsolgató itt áll annak a megyei párt- módszereit olyan dolgokat, amelyekhez bizottságnak a plénuma elótt A MEGYEI szerveknel , k " k \,k k_ amelynek oly sok éven ke- A betöltött funkciójának W^nkább maréra voíSresztül maga ls tagja volt. tudatában ráadásul a városi *£kdbb ™ganfi vonat Arcán kemény dac tükrö- pártbizottság feje fölé nő. k°*"?k' ™ «« ződik. Szögletes vonásai szin- Amint most a vizsgálat meg- keltene Z a hibák te megmerevedtek. Komo- állapította: a saját vélemé- togm a ftlbak „.,_ u,iinnt(« „ „„...._. „„Zf -i-t viutsanoz. ma Ünnepeltek a szegedi vasutasok Emléktáblát avattak, kitüntetéseket kaptak a munkában élenjárók Sikerültek a vasutasnap rendezvényei Vasutasainkra vasárnap pi beszédet és méltatta a tányok hangzottak el. Rajbüszkén tekintett az ország IX" vasutasnap jelentőségét, kd Magda, az Állami Opevalamint a szegedi MAV- rahóz és Meggyesi Pál, a igazgatóság dolgozóinak Szegedi Nemzeti Színház elmúlt fél évi kiemelWc- tagjának előadásában a Pillangókisasszony, Tosca, valamint a Parasztbecsület című operából hallhatott részleteket a közönség. A szegedi vasutas szimfonikus ze- f népe. Munkájuknak eredményét az egyre pontosabb közlekedést ugyan nap mint nap tapasztalják az emberek, a vasutasnap mégis dó munkáját. A beszédet követően osztotkor a MAV Szegedi Igazgatóságának előcsarnokában leleplezték * Tanácsköztársaság védelmében elesett vasutasok emléktábláját. A népes hallgatóság előtt, akik közt sok idős, régi munkásmozgalmi harcos kulturális műsor keretében közreműködött a MAV Hazánk munkáskórusa is. A főnyi közönség forrón fogadta a magasszínvonalú, sikeres művészi műsort. A vasutasnapi program befejezéseként téncvigalom következett a Vasutasok Pelőfi Sándor Kultúrotthor.ában. Mindent egybevetve, elmondhatjuk, hogy méltóan ülték meg különös jelentőséget ad min- ták ki a különböző kitünteden évben felelősségteljes téseket, jelvényeket, olclemunkájuknak. veleket, valamint pénzjuA vasutasokat ünnepelte talmakat a legjobb vasutas nekar Váradi Zoltán vezény" vasárnap az ország, és ün- dolgozóknak. Itt került sor ikerrel szerepelt. A nepeltek maguk a vasuta- a szegedi igazgatóság terülesok is. Szombaton este a téről 16 "Érdemes vasutas* térzene csalogatta zeneka- kitüntetés átadására Is. Véruhkoz a korzózó szegedie- gezetül úttörők kedvesked- nagyszamu. mintegy ^ 1500 ket, a következő napon pe- tek virággal a kitüntetetdíg egymást érték a szép teknek és a vendégeknek, rendezvények. Reggel 9 óra- majd az . Internacionálé hangjaival fejeződött be a nagygyűlés. I Délben rövid fogadás volt az igazgatóság kertjében, a kitüntetett dolgozók tiszteletére. Este pedig az újszegedi szabadtéri' színpaFCA • a szegedi vasutasok az idei kulturális ünnepüket. A délelőtti megemlékezések és az ünnepély volt, Kiss Károly, az igaz- kezdődött. A műsor első ré- után az esti műsorral teljes gatóság helyettes vezetője szében operaáriák és nyi- lett ez a nap. tartott beszédet, megemlékezvén a 40 év előtti dicsőséges napokról. Az emléktábla avatásán megjelentek a városi - pártbizottság, a tanács, a KISZ és a népfront képviselői is; Fél 10-kor a vasutasok küldöttsége megkoszorúzta a szovjet hősök emlékműveit. Fél 11-re a Vasútforgalmi Technikum díszterme zsúfolásig megtelt. A nagygyűlést Rácz Kálmán szakszervezeti területi bizottsági elnök nyitotta meg, majd lsmétcsak Kiss Károly elvtárs mondott ünnen agy szabású műsor (Sl/Us (elv.) A vasutaszenckar jól sikerült térzenét adott. ran hallgatja a megyei párt- nyét többre becsülte, mint bizottság Halmai Gábor bárki másét. Többször meg- "" „ „a. ffipfint K,r,ow a f»icŐ nirt- »« nangoztaija zát. De Halmai leszegett fejjel az igaCAJNOS, szikrája sincs ^ benne az önkritikának. gépállomás! igazgatót, s vé- történt, hogy a felső párt gül kimondja: -szigorú meg- szervek utasításait, határozarovás, utolsó figyelmeztetés- tait semmibe vette, sel*. A pártban, a tanácsnál Magatartása ezután — s viselt funkcióiból visszahív- ez szinte törvényszerű - rá- ®£ak» ják. Jelenlegi munkahelyé- nyomta bélyegét a gépállo- Sf® iöl leváltják] máshová he- másra is. Még azok a be- ?™e'yak lyezik. csületes munkások is, akik a 'dege"ek a k°n™lstÁktol. A PARTBÜNTETÉSRE múltban bátran szóvá tették ?íem baL1&1.Vagy neJ? akarT A ez a nagy darab, ke- a hibákat, most elnémulnak. J?.. ™Shallam: JJ»Vigyá«l ménykötésű férfi tulajdon- Tartanak - s okkal - Hal- holtvagányra tévedték Ha képpen már régen rászóljál t. mai bosszújától. A gépállo- ™fg iafJ°b®n> J?~ A problémák, melyek fele máson a bizonytalanság lesz tonyra fut?z! ,S lnBen kapcsolatosak, évekre nyúl- úrrá, s kialakul az elvtelen- nagyon nehez lesz kwergodnak vissza. ség légkőre. Egymással T1 arra az,.utra' ar^elyaaa S hogy ezeket megértsük, szemben álló klikkek apró kis kommunistáknak kell haladnekünk is évekre kell visz- előnyöket igyekeznek ma- mok-"" . , . szamennünk. Talán odáig, guknak kicsikarni. Egyesek Nhgy Anaras amikor Halmai Gábor két- szemérmetlen udvarlással (Megjelent a Népszabadság ségtelenül komolv sikereket igyekeznek megnyerni cél- augusztus 9-i, vasárnapi szaért el. Ezek a sikerek egy- jaiknak Halmai támogatását, mában.) re inkább a fejébe szállnak. A múlt év őszén, s az idei Lehet, hogy túl sokat dicsé- tavaszon a gépállomáson rik. lehet, hogy túlságosan egyre tűrhetetlenebb légkör sokat elnéznek neki. Az a uralkodik, s Halmai ügyei szerénység azonban, aAely már egyre nagyobb hulláaz első időkben jellemezte mokban gyűrűznek. S a váőt, egyre inkább semmivé rosi pártbizottság ekkor islesz. Valamiféle fennhéjázó mét alaposan megvizsgálja modort vesz fel. Kezdi le- a gépáltomás problémáit és nézni az egyszerű munkáso- igazgatója magatartását, kat Ellentmondást nem túr- A pártbizottsági ülésen, \e parancsolgat. Nem nézi ahol ezt megtárgyalják, kejó szívvel az ellenvéleményt, r.ényen megmondják neki: Csalhatatlannak hiszi magát tűrhetetlen, kommunista veOlykor már felettes hatósá- zetőhöz méltatlan módszeregának, felettes pártszerveze- ket honosított meg.>? "Miniének az intézkedéseiről is denkinél többre tartod malekicsinylően nyilatkozik. Az gad. Lebecsülöd a pártot elért eredményeket kezdi veszélyes útra tévedtél.* egyedül önmagának tulajdo- Í)E EZ A BIRALATmár rn'tani. elkésett: semmi sem Egy idő múltán a városi használt. Sőt! Ezt a jó szánpártbizottság is felfigyel ma- dékú, igazságos bírálatot gatartására. Többször szól- Halmai agresszíven visszanak neki: ne tedd ezt, ne utasítja. Ellentámadásba csinád amazt. De a figyel- megy át. Újra nekitámad a meztetésckböl hiányzik a ke- pártbizottság több vezetójéménység. A városi pártbi- nek. Csak most már a módzotlság úgy véli: csupán át- szerei változnak meg: amíg meneti kisiklásokról van ná- közvetlenül az ellenforradala szó. Meg azután olyan lom után azzal vádolta a volt akkoriban a légkör is, pártbizottság több vezetőjét, hogy kedvezett az ilyesféle hogv "vad szektások*, almagatartásnak. kalmatlanok a vezetésre, Ix" ŐZBEN telnek-múlnak most ugyanezekről azt hi** a hónapok, az évek. reszteli: !*>mpromittólták 1956 őszén ellenforradalom magukat az ellenforradalom száguld végig az országon, napjaiban. Zűrzavar, káosz mindenfelé. Személyes bosszúról beImmár országszerte folyik a kommunisták, a proletárdiktatúra híveinek üldözése. Megmentésükre, bújtatásukra azonban nagyon sok egyszerű, becsületes ember vállalkozik. Mindenekelőtt a munkásnegyedekben találnak védelemre az üldözöttek. Dühöng a keresztény-fajmagyar »hazafiak« antiszemitizmusa is. A bosszúra éhes fehérek pogromokat rendeznek a fővárosban is, a megszálló román csapatok tartózkodó magatartása és a keresztény-nemzeti Friedrich-kormány jóváhagyása mellett. A szociáldemokraták sem menekülnek a terrortól. Hiszen a fehérek őket is csaknem olyan ellenségnek vélik, mint a kommunistákat. A Népszava már napolc óta nem jelenik meg. Horthy darutollasai folytatják előrenyomulásukat Dunántúlra. A főhadiszállást Siófokon szándékoznak berendezni. Az előrenyomuló csapatok már elértéle a Dunát. Horthy fővezér felkérte Zadravetz pátert, hogy kísérje el »nemzetmentő* útjára. Zadravetz készségesen felajánlja szolgálatait: "... végigmegyek rónáinkon, felhágok bérceink ormára, felrázom mindenkiben a keresztény érzületet és a keresztény önérzetet« — mondotta tegnapi szentbeszédében. Lesz már tehát, akt áldását adja a fehér tisztek brutális vérengzéseire. Az Ábrahám-kormány helyzete labilissá vált. A József főherceg—Friedrieh-féle alakulat hírére a szélsőjobboldaliak, elsősorban a legitimisták erőteljes támadást indítanak az «októbrista« miniszterek ellen. Zichy Aladár kijelentette, hogy minden törekvése a.rra irányul, hogy az Ábrahám-kormány ne szerepelhessen a budapesti kormány ellenlábasaként. Abrahámék mellett a szegedi polgárság tart kl mindössze. A liberális szegedi lapok abban reménykednek, hogy az antant mégiscsak az Ábrahám-kormányt részesíti kegyeiben. Hazánkban megkezdték a törhetetlen üveg gyártását Augusztus 1-én megindult gok felhasználásával állítja hazánkban is a törhetetlen elő a gépkocsik, vonatok üveg gyártása. A Műszaki üvegezéséhez szükséges üveggyárban kétmillió forin- szekurilol. toe beruházással új részleget . ... , , ., állítottak fel, ahol még az A torhetetlen üveg ugy keidén mintegy 0000 négyzetmé- fíaltt hfogy, a Tlorn1áI, uveg' ter törhetetlen üveget készí- tóM^at ciektromos kementenek. Gépjárműgyártatunk oekben eso celsius fokra heszekuritüveg-szükségletét ed- vlt.lktt 'd kozonseges hődig teljesen import útján fe- ^™ekletre huUk le. Sz.larddezték. Egyedül az Ikarús aága ezzel tobt*zorosere nöGyár évi 14 000 dollárért vá- vekszik: egy ket eVél."]é er sarolt szekuntot Belgiumból magassagbol ráejtett félkilós és Ausztriától. Az üveggyár va,g(?lyó ls kibirja: Ha új részlege most ef)rle . nagyobb ütés éri es eltörik, -teljesen szllánkmenkizárólag hazai alapanya- tesen porlad szét. A gyárban jelenleg az új Ikarus 620-as autóbuszok üvegeit készítik; s hozzáfogtak a nagyméretű vonatablakok gyártásának előkészítéséhez is. Ezenkívül ajtókat készítenek majd szekuritból — a mezőgazdasági kiállításon az Építésügyi Minisztérium pavilonjára már ebből az újfajta üvegből készült ajtót szerelnek. Néhány új, kísérleti lakótelepen pedig oldalfalakat készitcneU próbaként az új gyártmányból. A jövő évben a gyár jelentősen növeli a szekurit termelését: 30 000 négyzetméter törhetetlen üveget készítenek. Vidám, látványos műsoros est Újszegeden Pénteken este 8 órai kezdettel a KISZ városi bizottsága vidám, látványos, divatbemutatóval egybekötött műsoros estet rendez az újszegedi szabadtéri színpadon. A műsorban fellép Marga^tta Petrova. a moszkvai operettszínház művésze, továbbá Fodor János Kossuth-díjas kiváló művész, Jasper Bella VIT-díjas, Házy Erzsébet, Sárdy János, Hollós Ilona, Puskás Sándor. Szenes László, valamint a Ricsaj-trió (Balogh Erzsi, Dévai Hédi, Madaras Vilma), a budapesti Revü táncegyüttes, a Melódia tánczenekar. A műsor külön érdekessége lesz, hogy a Tisza Állami Áruház budapesti és helyi manekenekkel bemutatja a brüsszeli világkiállításon díjnyertes és a moszkvai bemutatón nagy . sikert aratott legújabb modellekéi, ezenkívül a legfrissebb budapesti divatújdonságokat ts. A műsort Hegyesi Frigyes rendezte. Székely Endre ós Halmi Gábor konferálja. Kpdvezőlten Idő esetén az előadást augusztus 17-én, hétfőn este rendezik meg. Könyvszükségletét szaküzletben vásárolja megl LÁTOGASSA MEG AZ Állami Könyvterjesztő Vállalat BOLTJAIT ÉS ANTIKVÁR ÜZLETÉT Előzékeny és pontos kiszolgálás. Könyvesboltok: 204. Kárász utca és Dugonics tér sarok, 205. Kárász utca 5. és 207. Oskola u. 8. A hídtól jobbra. Nyitva: 8-tól 17-ig, szombatén 8-tól 14 óráig