Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-22 / 196. szám

Szombat, 1959. augusztus 22. 2 Csaknem százezer ember előtt beszélt Gyűrött, alkotmányunk ünnepén Kádár János és Dobi István (Folytatás az l, oldalról.) követelményeket ls és azt' ls, hogy munkáját mindenki becsülettel végezze el. Ehhez türelem is kell. Áltálában abbahagytuk az emberek ide-oda cserélgetését és dobálását. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a vezetőket ne cserélgessük. A pártban és a kormányban most már lassan három esztendeje azonos összetételű a vezetés: Központi Bizottságunkból csak olyan elvtársak maradtak ki, akik sajnos, meghaltak. A kormányban is egyedül a külügyminiszter személye változott, Horváth Imre elvtárs halála után. A stabilitáshoz hozzátartozik az is, hogy minden vezetőt megismerjenek, megszokják jó tulajdonságait, ismerjék hibáit, összhangban dolgozzanak vele. Ha valahol vezető vezetőt követ, ott hovatovább megzavarodnak az emberek és a vezető sem tud beletanulni a dolgába. Felszámoltuk a gyanakvás légkörét, stabilitást biztosítunk a vezetésben. Ezt a politikát kívánjuk folytatni. Ami pedig az osztályokat illeti, mindenki jól tudja, hogy társadalmunk vezetőosztálya a munkásosztály. Pártunk a munkásosztály forradalmi pártja, politikánk alapja pedig a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a munkásosztály vezetésével. Mi a viszonyunk a kispolgárokhoz? Gondolunk itt a városi kispolgárokra, a kisiparosokra, a kiskereskedőkre. Okct is bevonjuk a szocializmus építésébe, bár ök egyénileg talán nem is nagyon tudják, vagy nem is nagyon akarják segíteni a szocializmust De ha gondoskodnak bizonvos szükségletekről — mondjuk a cipő, vagy a ruha rendbehozataláról — akkor hasznos munkát végeznek és a társadalom* szükségletét elégítik ki. Itt vannak az osztályldegefiek — azok a bizonyos volt gyárosok, földbirtokosok, horthysta közigazgatási emberek,' meg egvéb hasonlók. Hozzájuk mi a viszonyunk? Ezt ls tisztázni kell. Ha ellenséges osztályként lépnek fel a néphatalom ellen, akkor megmutatjuk nekik, hogy mi a munkásököl. Ha egyénileg állunk velük szemben, meg kell nézni, hogy az illető most mit csinál. ök is különböző emberek. Ha makacs ellenség és a rendszer ellen harcol, meg kell büntetni. Ha alkalmazkodik a rendszerhez, betartja a törvényt, akkor a törvény védje meg őt is, mint állampolgárt. Ez a helyes politika. Olyan is van, aki még jobban megváltozott — akinek mondjuk gyermeke ván, és rájött arra, hogy itt már nem lesz kapitalizmus. Szeretne nyugodtan élni és átgondolja, hogy gyermekének ls élnie kell, téhát igyekszik a munkájában. Az ilyen embert batorítahi kell, hógy a helyes úton járjon. Az emberekhez való viszonyunkban az elmondottakból fakad politikánk lényege. Mindez része annak a törekvésünknek, hogy még jobban tömörítsük a nemzet minden alkotó erejét és aki képes becsületes munkára, azt bevonjuk a szocializmus építésébe. Nópfrontpolitikénk lényege: úgy véljük és valljuk, hogy ..... a szocialista társadalom felépítése, az ország felvirágoztatása nagy nemzeti eél ék ennek megfelelően csak az egész dolgozó nép müveként jöhet létre. Helyes tehát és szükséges a nemzet minden alkotó erejét tömöríteni e nagy célok megvalósítására. Az eddigi .helyes úton fogunk . járni továbbra is. Mindenkit hasson át a felelősség tudata Szépek tehát az eredmények, de mindjárt megkérdezhetné valaki: hát gond, nehézség nincs már ebben az országban? Van gond is, van nehézség is. Ezek azonban egy Igaz ügyet jól képviselő párt és a hatalommal helyesen élő saját szocialista életét építő nép gondjai. Ezek már olyan gondok, melyek a párt és a nép számára a szocializmus építése menetében jelentkeznek és amelyeket napról napra, hónapról hónapra a fejlődés követelményeinek megfelelően oldunk meg. Az a szocialista lelkesedés és a társadalom vezetéséért érzett felelősség, aimi a munkások nagy tömegeiben már él, hassa át az egész munkásosztályt. A parasztság egészét is hassa át a felelősség a nép jobb életéért. A parasztember ne csak egyéni érdekeit nézze, hanem gondolkozzék, mint közösségi lény is, mint a társadalom tagja, a nemzetnek, a hazának hű fia. A föld, a nemzet kincse, a nemzet vagyona. Ki hogyan gazdálkodik vele, ezért erkölcsi felelősséggel tartozik az egész nemzetnek. Most az ipar 350 százaléka annak, ami 1938-ban volt, a mezőgazdaság viszont csak 115 százaléka. Azt hiszem, mindenki érti, hogy a különbség elég nagy és ennek a különbségnek a hátrányát az egész nép érzi. A jó ipar mellett jó mezőgazdaság Is kell ahhoz, hogy a nép jobban, még jobban éljen. Legyen a mezőgazdaság korszerű, s amikor a parasztember a saját számvetését készíti, gondoljon arra ls, mivel kell hozzájárulnia a nemzet ügyének előbbreviteléhez. Az értelmiségnél is van még igazítani való. Dobi elvtársnak igaza Van, amikor mondja, hogy elért eredményeinkben az értelmiség munkája is benne van. Különösen vonatkozik ez a műszakiakra, mérnökökre, kutatókra, tudósokra és részben a művészekre is. Sok szép művészeti alkotás született a közelmúltban; jó drámák, filmek, szobrok, képek. Az írók is írnak. Írnak jó regényeket és szép költeményeket. De azért van még igazitanivalója az értelmiségnek. Állítom, nincs az a magasrangú pártfunkcionárius, állami tisztviselő és nincs az a még olyan nagy író sem, aki valami szívességet tett a népnek azzal, hogy melléje állt és a szocializmus ügyét segíti. A dolog fordítva van: a párt- és az állami emberek, a tudósok, a művészek és az írók legyenek büszkék arra, hogy a nép Ügyét segítik, hogy teljes mellszélességgel állnak oda a szocializmus ügye mellé. Ez a hatalom még akkor is, amikor árnyék esett rá, ragyogóbb, nagyszerűbb, dicsőbb volt, mint a horthysta hatalom bármikor, bárhogyan is kisminkelte magát (helyeslés, taps).' Es ezt az értelmiségieknek is tudniuk kell. Az igazság az: nem a nép van azért, hogy egy írónak legyen valamiről írnivalója, hanem fordítva: az író legszebb feladata, hogy a nép ügyét segítse, a ncp harcát támogassa. Még több felelősséggel l t A közügyekkel foglalkozók, köztük az újságírók fejlődéséről is beszélt Kádár János elvtárs. Az újságírókról most már elmondhatjuk — folytatta beszédét Kádár elvtárs —, hogy a mi újságíróink, s eszerint is dicsérjük, vagy korholjuk őket. A politikai kérdésekkel elég rendesen foglalkoznak, ilyen panaszunk nincs, de kissé több felelősséget várunk tőlük az építés kérdéseinek tárgyalásánál. Mindenki tudja — mondatta —, hogy vannak bizonyos hiányosságok, nehézségek, amelyeket még nem oldottunk rqeg. Az újságok egyszer megírják, hogy "jővőre már lesz*, azután megírják -egy fél év múlva már lesz*, Ismét máskor, hogy "a jövő héten lesz* és azután, hogy a "múlt héten volt*. Ezek után előfordul néha, hogy a háziaszszony kereste a KÖZÉRTben a sokszor megígért árut és az múlt héten sem volt. (Derültség.) Azt kérjük tehát, hogy egy kicsit több felelősséggel .írjanak. Azután ha valami jó, nem kell arról. húszszor írni. .. . Egyszer kell írni, úgy is észreveszik az emberek, ha valam] jó, sőt azt is észreveszik, , ha valami rossz, még akkor ls, ha az újságokban azt írták volna, hogy az jó. (Derültség, taps.) Megírták például: megszűnt az üzletek felesleges átalakítása. Ez Volt a címben. Gondoltam magamban, ez nagyszerű dolog, Ideje ls volna már. Ezután nézem, hogy mitől szűnt meg. Hát azt írják, hógy 4i fővárosi tanács illetékes osztálya kiadott egy körlevelet. Azért nekünk már vannak történelmi tapasztalataink a körlevelekről. Attól, hogy azt kiadják, még nem oldódik meg rögtön a dolog, a megvalósulásáért sokat kell verekedni és harcolni. Ilyen értelemben gondolom én, hogy az újságírók még több felelősséggel írjanak. A vezetésnél is lehet segíteni. Általában rendesen megy a munka, az igazgatók, tanácsemberek, vezető állami tisztviselők dolgoznak, de nem úgy, hogy a munkájukon ne lehetne javítani. Van egyes vezetőinkben bizonyosfajta tehetetlenség a termelés lendületében, de nem elég valamit csak megtermelni, el ls kell juttatni azt a fogyasztóhoz, el is kell helyezni a külföldi piacon és itt még sok a javítanivaló. Gyorsabban, jobban dolgozzunk, több felelősséggel, kevesebb tehetetlenséggel. A takarékosság is szükséges. Minden ember, aki közpénzt kezel — és sokan kezelnek közpénzt — bánjon oly takarékosan a közpénzzel, hogy minden fillérrel el tudjon számolni. Ha saját pénzéről van szó, akikor sem árt, ha egy kicsit takarékos — különösen mondjuk szombat délután —, de ha közpénzről van szó, mindig takarékosnak kell lennie, mert a nép munkájából alkotott érték szent ebben az országban! A tétovázókat biztatni kell — A kommunistáknak, a pártszervezeteknek — folytatta Kádár János elvtárs — többet kell foglalkozniok a termeléssel, az építőmunkával. Szokják meg, hogy a munkáról nem elég csak beszélgetni, a Jó munka intézkedéseket, közbelépést, javaslatot is kíván — a hibák korrigálását. Bízunk abban, hogy pártszervezeteink a kongresszusra készülve sokat foglalkoznak a építőmunka egyes kérdéselvei. A kommunisták, a pártszervezetek az iparban, a bányászatban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben éppen úgy, mint a kultúra területein emeljék magasabbra a kongresszusi verseny zászlaját. Támaszkodjanak még bátrabban és az eddiginél is nagyobb bizalommal a tömegekre; a tömegek pedig még nagyobb lelkesedéssel kövessék a pártot és akkor minden célunkat elérjük, amit erre az évre magunk elé tűztünk, sőt túl ls teljesítjük. Beszéde további részében a termelőszövetkezeti mozgalommal foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom nagy társadalmi kérdés, az egész nép ügye, mert nélküle nem tudnánk felépíteni a szocializmust, megoldani a nép életszínvonalának további tartós emelését. — Most az a feladat — folytatta —, hogy a termelőszövetkezeteket erősítsük, de — mint a márciusi határozatban is benne van — a mostani erősítéssel az újabb fejlődés feltételeit megteremtjük. Az ellenséget meglepte az idei gyors fejlődés. Most tehát, miután utólag észhezkapott, hazudik, rágalmaz, támad. De számunkra — éppen mert az egész nép ügyéről van szó — a termelőszövetkezetek fejlődése szent dolog, a termelőszövetkezeteket mindenkivel szemben megvédjük. A termelőszövetkezet a nép, a parasztság boldogulásónak döntő fegyvere. — Az ellenség azt is mondja, hogy nem tudunk kellő anyagi feltételeket biztosítani és megijedtünk a gyors fejlődéstől. Komolyan mondom, ilyen ijedelmet minden negyedévben vállalnánk. Ami pedig az anyagi eszközöket illeti, az ellenség hazugságaival szemben az a valóság, hogy a párt, a kormány felhívására a mezőgazdasági gépgyárak, a vegyiüzemek, az építőanyagipar terven felül a traktorok, a silókombájnok százait, a műtrágya ezer tonnáit és a téglák millióit adták a termelőszövetkezetek anyagi megerősítéséhez. A Központi Bizottság és a kormány pedig — a múlt évi gazdasági eredményekből — jelentős számú gépet, nagy mennyiségű műtrágyát és sok más fontos cikket vásárolt külföldről, elsősorban a Szovjetuniótól. Ismeretes, hogy több, mint kétezer traktort és több, mint háromszázezer tonna műtrágyát vásároltunk. A kormány ezenkívül igen jelentős pénzösszeget biztosított, hitelt nyújtott és sok más formában is segítette a termelőszövetkezeteket. Ezzel párhuzamosan — mint az első fél év eredményei is bizonyítják — tervszerűen fejlesztettük iparunkat, kulturális életünket és a dolgozók életszínvonalát. Ez is bizonyítja, hogy az ellenség ismét hazudott, amikor azt állította, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom támogatása együtt jár az életszínvonal romlásával. — Ami a jövőt illeti: az ellenséggel egyszerű beszélni — lehet vele a bot vastagabb végével is — de a tétovázó, a jövőt még világosan nem látó parasztember nekünk testvérünk, vele nem lehetünk sem gorombák, sem erőszakosak, őt meg kell győznünk. Az ilyen ma még bizonytalan ember tűnődik: jó az a szövetkezet, vagy nem jó? Kié lesz a szövetkezet, ki fog ott dirigálni? Ad-e a kormány támogatást? Hát persze, vannak olyan emberek, akik elvárnák, hogy még a disznóól zárját is készen, teherautón vigyük az új termelőszövetkezetbe. A bizonytalan, tétovázó embereket bátorítani kell, segíteni kell, mert ök alapjában rendes emberek. Bennük a múlt és a jövő küzd. Nem szabad őket szidnunk, mert abban a komisz, embertelen világban azt tanulták, hogy ha van a kezük ügyében egy kis földecske, akkor van életük, ha nincs, akkor nincs. A tétovázó embert fel kell világosítani, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése nem a párt, az állam valamiféle rögeszméje, hanem az emberi felszabadulás, a dolgozó parasztság boldogulásának, az egész nép előrehaladásának útja. Kié a termelőszövetkezet? És kié a haszon? Nézzék meg, kié itt Győr megyében, ahol már megteremtették a fejlett nagyüzemi gazdálkodást, megválasztották a jó vezetőket, saját embereiket és azok irányításával dolgoznak. Győr megyeben például a szövetkezetekben a parasztság az első fél évben 43 millió forintot takarított meg. Megtakarított magának, mert adózás alá esett, mint a múlt év első felében. Hát azért ez nem két krajcár, is ez nem Dobié, nem Münniché, nem Kádáré, hanem a GyőrSopron megyei parasztoké! A kiskereskedelmi forgalom ls figyelemre méltóan alakult: amíg az egész országban nyolc százalékkal nőtt egy év alatt, Győr-Sopron megyében 19 százalékkal. A szövetkezeti útra lépett Győr-Sopron megyei parasztság tehát már közvetlenül tapasztalhatja, hogy övé a szövetkezet és számtalan előny jár a nagyüzemi gazdálkodással. Ugyanígy lesz ez természetesen az egész országban. Nem szűnünk meg hirdetni, hogy a termelőszövetkezet a fejlődés útja. A bizonytalankodóknak, a tétovázóknak mutassák meg, hogy már itt Magyarországon félmillió embertársuk van a szövetkezetekben, ugyanakkor a világ parasztságának immár egyharmada — az egymilliárdos szocialista tábor parasztjai — a szövetkezet útját járják! ök a jövő emberei, akiknek példáját az egész világ követni fogja. Helyesen döntött tehát, aki már belépett. Jól döntött, a saját érdekében ls. A termelőszövetkezeti mozgalom haszna a népé, a népen belül is elsősorban a termelőszövetkezeti paraszté. — Akik már beléptek a termelőszövetkezetbe és azon az úton járnak, amely az egész magyar parasztság jövőjét jelenti, élvezik a párt, az állam, az egész társadalom fokozott támogatását, védelmét. Érezzék, hogy nincs többé akadály előttük, a gazdag, szép élet építői ők, akikre hálával gondolnak majd a növendő nemzedékei. Nyilvánvaló, hogy az úttörőknek és az elölhaladóknak nyújtott kedvezményeket — és ezt is tudni kell — nem élvezhetik majd azok, akik utolsóknak ballagnak be a termelőszövetkezetekbe. Az egész parasztság utolsó sorában ballagóknak már nem lehet azt a segítséget nyújtani, mint az úttörőknek. — A szövetkezeti úton járók soraiban legyen megingathatatlan szilárdság és következetesség! Figyelem és türelmesség kell a még bizonytalankodókkal szemben Ugyanakkor határozottság és erély az ellenséges támadókkal szemben. A párt, a kormány úgy véli, hogy mindhárom tényezőre szükség van. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy ezzel az elvi szilárdsággal halad előre népünk, pártunk vezetésével a szocializmus teljes felépítése felé. % Napról napra tért hódít a szocialista tábor békepolitikája Beszéde befejező részében a nemzetközi helyzettel foglalkozott Kádár János elvtárs. Kiemelte: a nemzetközi helyzetet az jellemzi, hogy napról napra tért hódít és győzedelmeskedik a Szovjetunió, a szocialista tábor békenolitikája, amelyet az egész békeszerető emberiség támogat. Az imperialisták, a gyarmatosítók Algériában, Dél-Afrikában és másutt is folytatják könyörtelen harcukat a szabadságukért küzdő népekkel szemben, legelvakultabb köreik folytatják a fegyverkezést, köztük az egész Európa legreakciósabb elemét képviselő nyugatnémet revansiszták felfegyverzését. Az ilyen jelenségek láttán ébernek kell lenni! A nemzetközi helyzetet mégis az jellemzi, hogy a hidegháború politikája csődbe jutott és töredezik a jég: az egész nemzetközi életben előtérbe került a békés egymás mellett élés, a tárgyalások politikája. Ennek jele volt a külügyminiszterek értekezlete is és az a nagy nemzetközi esemény, amelynek még előtte vagyunk: Hruscsov elvtárs amerikai látogatása és Eisenhower szovjetunióbeli útja. — MI teljes mértékben helyeseljük ezeket a találkozásokat és tárgyalásokat. Teljesen egyetértünk a szovjet békepolitika céljaival, az atomfegyver-kísérletek és az atomfegyver betiltására való törekvéssel, a leszereléssel, a német békeszerződés és Nyugat-Berlin kérdésének megoldásával, a békés egymás mellett élés, a két világrendszer békés versenyének politikájával, mert ezek együttesen a tartós béke feltételeinek megteremtését jelenti. Tudatában vagyunk annak, hogy e célok elérése nem könnyű, sok állhatatos műnkét és következetes harcot kíván, de bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a politika győzelmet arat, mert mellette van az igazság és az erő ls, mert ez a politika az egész emberiség, minden nemzet érdeke. Pártunk, kormányunk, néDÜnk ezeknek a gondolatoknak jegyében kíván szerencsés utat és teljes sikert Hruscsov elvtársnak az Egyesült Államokban teendő utazásához. (Nagy taps.) — Pártunk és kormányunk külpolitikája a magyarszovjet barátság ápolása, a szocialista tábor egységének erősítése és ettől a politikától soha nem fogunk eltántorodni! (nagy taps) Politikánk az, hogy minden ország népével — legyen abban az országban bármilyen társadalmi rendszer — békében élünk egymás mellett. Ugyanakkor része külpolitikánknak az, hogy nem tűrünk beavatkozást belügyeinkbe és a Magyar Népköztársaság függetlenségének mindenkor rendíthetetlen őrei leszünk, (taps.) Ennek megfelelően visszük mindennapi munkánkat, ápoljuk, erősítjük és bővítjük a politikai, gazdasági és kulturális együttműködésünket, a kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági együttműködést a szocialista országokkal, a gyarmati sorból felszabadult népekkel. Ugyanennek a politikának megfelelően a kapitalista országokkal is az együttműködés megkönnyítésének útját járjuk. Ennek része például, hogy országunkba úgyszólván teljesen szabaddá tettük a beutazást. Az ország idegenforgalma ebben az évben nagyobb volt, mint a felszabadulás 15 éve alatt bármikor, s ezt még növelni akarjuk. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Magyar Népköztársaság cs a kapitalista világ közötti közlekedésnél a vasfüggönyt nem mi engedtük le, hanem a kapitalisták. Az utóbbi időben megint nagyon sokat cikkeznek egyes kapitalista országokban arról, hogy megerősítettük határzárainkat, ott drótsövények, aknák, meg hasonlók vannak. Ebben a következő a furcsa: ha az ember vendégségbe akar menni és lát- • ja, hogy a kapu nyitva van, miért ak«r mindenáron a kerítésen keresztül mászni? (taps.) Mi azt mondjuk: határzárunkat az 1956-os tapasztalat alapján erősítettük meg és egyideig még erősen is tartjuk, de ez csak a nem egyenes szándékú embereknek fáj, mert akinek egyenes szándéka van, az szenes szándéka van, ott van a kapu, bejöhet rajta. Kádár elvtárs a sok tízezres hallgatóság nagy tapsa közepette fejezte be beszédét