Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-19 / 194. szám
7 Csütörtök, 1959. augusztus 20. A népfront fontos feladatok végrehajtását segíti a szegedi járásban Ülésezett a népfront járási elnöksége Kedden, tegnap délelőtt ülésezett a Hazafias Népfront Szeged járási elnöksége. Az értekezleten megjelent a Csongrád megyei népfrontbizottság és a szegedi járási pártbizottság képviselője is. Az elnökség a népfrontmozgalom időszerű feladatait és a második félévi programot tárgyalta meg. Jelentős segítséget nyújtanak például a termelőszövetkezeti mozgalom erősítéséhez, fejlesztéséhez. A népfrontaktivistákat tájékoztatják a mezőgazdaság szocialista átszervezésével foglalkozó párthatározatról, a tsz-ek eredményes gazdálkodását biztosító kormányrendeletekről. Ismertető előadásokat tartanak az új tsz-tagoknak az alapszabályban foglalt jogokról és kötelességekről, mindazokról az előnyökről, melyeket a társasgazdálkodás jelent. Hasonló felvilágosító munkát végeznek az egyénileg gazdálkodó parasztok körében, s a közülük, valamint a népfrontaktivisták soraiból nagyobb csoportokat látogatásra visznek a tsz-ekbe. Az első ilyen látogatást már szeptember második felében megrendezik a sándorfalvi Rózsa Ferenc Termelőszövetkezetbe, s a következő állomás a röszkei Lenin Tsz lesz. Nagyszabású kulturális programot határoztak el a falu szakmai és általános műveltségi színvonalának fokozására. Üjabb tíz -tanyaközpontot- állítanak fel — az első fél évben is tíz alakult —, ahol ismeretterjesztő, s a helyi sajátosságoknak, földművelési ágaknak megfelelő szakelőadásokat tartanak. Ilyen kulturális tanyaközpontot főképpen Domaszék, Balástya és Ásotthalom sok ezer holdas határában, a lakosság által könnyebben megközelíthető külterületi iskolákban szerveznek. Ismét megrendezik a közkedvelt ezüstkalászos gazdatanfolyamokat. Az igények felmérése már megkezdődött, s a tervek szerint — a nagy érdeklődést és az előadói kar létszámát figyelembevéve — az 1959 60-as évben elsősorban csak a termelőszövetkezeti tagság ilyen irányú óhaját elégítik ki. Az általános műveltség megszerzésének népszerű fóruma, a népfőiskola is tovább működik a II. évfolyamon Kisteleken és Kiskundorozsmán. Továbbképző tanfolyamot rendeznek Deszken, s nyolc témából álló előadássorozatot indítanak a III. negyedévben sok községben. Ezeken a népfrontbizottságok és tanácsok tagjai, valamint a falu érdeklődő dolgozói vesznek részt. A különböző előadások — melyekhez szakképzett előadókat biztosít a járási elnökség — a falusi ifjúság problémáival, mezőgazdasági ismeretekkel, a mezőgazdaság szocialista és kapitalista országokban elért fejlődésével, a szövetkezeti parasztság életével és egyéb érdekes kérdésekkel foglalkoznak. Ismertetik továbbá falun is az időközben lezajló pártkongresszus útmutatásait, a jövő ötéves terv céliktűzéseit, s ezen belül a község előtt álló lehetőségeket. Ősszel nagygyűléseken találkozhatnak majd a szegedi járás választól országgyűlési képviselőikkel. A járási elnökség közbenjárására már megállapodás történt a megyei képviselői csoporttal, hogy több, magas közéleti funkciót betöltő képviselő keresi fel a szegedi járás dolgozóit. Az eddigiek szerint Kisteleken, Balástyán, Sövényházán és Pusztaszeren tartanak nagygyűléseket. Számos akciót szervez még a járási népfrontelnökség a községi népfrontbizottságolc segítésére, az ifjúságvédelmi bizottság fejlesztésére, a tanácstagok munkájának támogatására, a falu takarékossági mozgalmának kiszélesítésére, s a békemozgalom erősítésére is. Megszervezi a műemlékek társadalmi karbantartását és védelmét. A társadalmi tulajdon nagyobb megbecsülése érdekében jogi előadásokat szerveznek, s szeptember első vasárnapján megrendezik a pusztaszeri és sövényházi emlékműveknél a hagyományos Árpád-ünnepségeket. Földmüvesssövetkesetek a 63. Országos Mezőgazdasági Kiállításon és Vásáron A 63. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár érdekes látnivalójának Ígérkezik a SZÖVOSZ központi pavilonja. A nagyszabású, reprezentatív elrendezésű csarnok tervezői arra törekedtek, hogy szemléltető módon bemutassák a földmúvesszövetkezeti rendszer sokirányú, szerteágazó tevékenységét, amellyel a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlődését, a falu áruellátását, a város és falu közötti kapcsolat megerősödesét segítik elő. A 600 m' alapterületen épült pavilon lényegesen eltér az előző évitől: a termeléssel kapcsolatos dokumentáció azt a eélt szolgálja, hogy népszerűsítse a korszerű mezőgazdasági termelési módszereket és formákat, oktató jelleggel tárja ezeket a látogatók elé. Hazánkban sokfelé rendkívül hasznos eljárásnak bizonyul az öntözéses termelés. Előnyeinek bizonyítására egy termelőszövetkezet öntözéses zöldségkertészetének makettjét állítják ki, amely méretarányosan kicsinyítve az öntözési berendezéssel is megismerteti a nézőket. A magyar zöldségféle keresett cikk a világpiacon. A földmúvesszövetkezetek minden rendelkezésre álló eszközzel — szakmai tanácsadás, előnyös termelési szerződések, műtrágya stb. •— segítik termelésük fokozását. Mintegy ötven zöldségtermelő szakcsoport működik jelenleg a földművessé övetkezetok keretét* n. jónéhány közülük fölec spárgát termel. A kiállításon bemutatják a spárga termelésének fontosabb tudnivalóit. Mintahogy a zöldségtermelés fokozásában, ugyanúgy a szőlő- és a gyümölcstermelés fellendítésében is nagy feladatokat vállalt magára a földművesszövetkezeti rendszer. A SZÖVOSZ pavilonjában — ennek megfelelően — felhívják a figyelmet a tájjelleg szerinti különféle termékekre. Tizennégy szövetkezeti keltetőállomás segíti a baromfitenyésztés eredményeinek fokozását az országban. Láthatjuk majd a szegedi keltetóállomást, ezenkívül a mágocsi termelőszövetkezet baromfifarmját, ahol egy dolgozó 2500 baromfit gondoz. Baromfitenyésztő szakcsoportok munkájával is megismerkedhetnek a SZÖVOSZ pavilonjának látogatói. A baromfife'vásárláson kívül a korszerű tenyésztési eszközöket is a látogatók elé tárják. ötletesen hívják fel a látogatók figyelmét a három fajta műtrágya egyidejű alkalmazására. Láthatjuk a tiszavrsvári fmsz-nél működd társadalmi növényvédő brigádról készült felvételeket is. A HUNGAROFRUCT vállalat új létesítményeinek makettjével szerepel a SZÖVOSZ pavilonjában: a nyíregyházi almatárolóból. a szatymazl hűtőházból és a makói hagymatárolóból — természetesen azok kicsilifített másából— aprő vasút szállítja az árut a budaőrsi hűtőházba. Korszerű müanyagcsomagolóeszközölcet és ládákat is kiállítani*:. A MA VAD eredményeit tárja néhány tablón a vásár látrgatói elé: a múlt évben például 24 ezer élőnyulat, 82 ezer kiló békát, 144 ezer kiló csigát exportáltak. Az itt járt 400 külföldi vadász pedig a tebbi között 266 szarva.sbikát és 207 őzbakot ejtett, ami jelentős devizát hozott népgazdaságunknak. Érdekessége a SZÖVOSZ pavilonjának, hogy bemutatják a korszerű, új kiszolgálási formákat is. amelyekkel eddig már majdnem 200 helyen ismerkedhettek meg a falusi vásárlók. Az élelmiszer önkiszolgáló bolt berendezésén kívül láthatjuk az élelmiszerellátás növekedését 1938-tól napjainkig, ehhez hasonlóan az iparcikk önkiválasztó üzletek berendezésének szemléltetésén kívül feltüntetik a falusi forgalomemelkedését az elmúlt húsz évben. Nagyszabásúnak ígérkezik a földművesszövetkezetek és a ktsz-ek közös divatbemutatója, amelyet naponta ötször rendeznek ingyenesen a vásár területén. A legújabb modelleket vonultatják fel, természetesen mindjárt ki lehet választani a legszebbet és meg is lehet venni. A divatbemutatóról televíziós közvetítést is adnak a borászati és a rádió-villamossági pavilonok homlokzatán elhelyezett készülékeken, amelyek más műsort is sugároznak. Mezőgazdasági gépbemutalót is rendeznek a kiállításon. A MEZÖSZÖV — tavalyi kiállítás látványos acélíve alatt — mintegy 2800 m2-en főleg a nagyüzemi termelést, a termelőszövetkezeteket segítő gépeket vonultatja fel. Látható az „Accord" palántaültető gép, korszerű burgonyaültető és néhány, a hagymatermeléshez nélkülözhetetlen berendezés. Tanulmányozhatják a gazdák a Rapidtox I. és III. mintájú növényvédelmi gépeket, a különféle nagyteljesítményű hydraulikus szőlőpréseket. szőlőzúzókat, bogyózót és egyéb borászati felszerelést, gépet és berendezést. Korszerű takarmányelőkészítő és feldolgozó gépeken kívül a tehenészetek nélkülözhetetlen gépi berendezéseit — fejőgép, szeparátor, mélvhűtő stb. — is bemutatják. Nagyteljesítményű morzsolok, darálók, szecskavágók, a korszerű baromfitenyésztés és öntözés hasznos berendezései. gépei egészítik ki a tanulságos kiállítást, ahol szakmai tanácsadással és öntözési bemutatókkal is szolgálnak. Mint fentiekből látható, az ország több mint 1400 földművesszövetkezetének tnésfélmilliós tagsága mindent elkövet, hogy a kiállításon hű képet adjon munkájáról és feladatairól. 140 kilométeres úton a föld gyomrában Végig a moszkvai Metró vonalain Azt hiszem, a Moszkvában járt szegediek kivétel nélkül leírták vagy elmesélték, hogy micsoda szép és üdvös dolog a Metró. Én is meghallgattam és elolvastam jónéhány élménybeszámolót, de meg kell mondanom, hogy e közvetítések alapján alkotott képzeteim meg sem közelítették a valóságot. Amikor hazaérkeztünk Budapestre és a Nagykörúton megláttam a szánalmas, lassan baktató villamosokat, továbbá a gyalogosok hasztalan igyekvő tízezreit a járdákon, rögtön eszembe jutott, amit odakint mondott nekem a rókusi kórház egyik fiatal orvosa: "Mégiscsak jó dolog lenne minálunk a földalatti gyorsvasút befejezése, s ha a kormány e célból a lakossághoz fordulna, én is szívesen segítenék társadalmi munkában, amit tudok.* Ragyog a tisztaság Idegenvezetőnk emiitette, hogy naponta hány utast szállít a moszkvai Metró, de azonmód kiment a fejemből. Ellenben annyira megfogott annak az egész földalatti világnak óramű pontosságú szervezettsége, hogy az egyik szabad délutánomat rászánva, késő éjszakáig végigjártam az összes vonalakat. Lementem a föld gyomrába a Lenin Múzeum melletti állomáson, azután kiszálltam mindegyiken (47-et számoltam meg) s alaposan szemügyre vettem mindent. Ha azt mondom, hogy odalent csak ragyogást látni, egyrészt a drága csillároktól és a különböző fajta márványoktól, másrészt a tisztaságtól, ezzel nem mondtam úgyszólván semmit. Ki tudja, hányan leírták már előttem, hogy a szovjet ember egy világért el nem dobná a cigarettacsutkát és a gyufaszálat, továbbá azt is. hogy milyen pazar fényűzést tapasztaltak egvik-másik vonalon. De arról kevesebb cikk jelent meg az újságokban, Otvene/er személygépkocsi A cseliszlovékiai gépkocsigyárak termelése már megközelíti a havi 5000 személygépkocsit. Az idén összesen 50 000 személyautó készül el, ami a háború előtti termelés négyszerese. A különböző típusú motorkerékpárok gyártása idén először emelkedett a háromszázezer fölé. hogy milyen az elrendezése az egész hatalmas komplexumnak. Elektronikus térkép Már a föld feletti állomásépületben tökéletesen tájékozódhat bárki, hogy jó irányba viszi-e majd a vonat. A pénztárhoz nem messze egy elektronikus Metro-térkép függ a falon, alatta az összes állomások neveivel és mindegyik név mellett egy-egy gombbal. Mármost ha valaki például a Majakovszkájáról el akar jutni a szovjet népgazdaság eredményeit bemutató kiállításra, megnyomja a megfelelő gombot, mire az egész útvonal (amelyen neki haladnia kell a célig) végig megvilágosodik egy másodpercre a térképen. Hozzá kell tennem természetesen, hogy ezt az elmés berendezést szinte kizárólag csak a vidékiek és a külföldiek használják, mert a moszkvaiak úgy ismerik az egész hálózatot, mint a tenyerüket. A háromszalagos mozgólépcső körülbelül 45 fokos szögben hozza és viszi szakadatlanul az embertömeget. A felfelé haladók integetnek a lefelé haladóknak, de az ilyenek szintén nem moszkvaiak, őket arról lehet megismerni, hogy vagy olvasnak elmélyülten, amíg a kényelmes szerkezet le nem ér velük, vagy — ha sietős a dolguk — lépkednek az álló sorfal mellett, néhány másodperc előnyt szerezve így maguknak. A valóság szebb Az állomások néhol ijesztő mélyen vannak a föld belsejében, s a róluk közölt fényképek. rajzok vagy éppen festmények érzékeltetni sem képesek szépségüket. Az maga csodálatos dolog, hogy mindegyik más és más építészegyéniség elgondolása szerint épült, s szemlélésük közben önkéntelenül is arra gondol az ember: milyen szánalmasan ostobák a burzsoázia egyes hírverői, akik majd megszakadnak annak bizony gatásában, hogy u szovjet rendszer valamiféle falanszterhez hasonlóan mindent simán, egykaptafára kész(t és uniformizál. Az egyik állomáson karcsúak az oszlopsorok és a fehér márvány dominál, a másikon csupa vörös márvány veri vissza a súlyos csillárok ragyogását, a harmadikon dolgozó szovjet embereket ábrázoló szobrok sorakoznak körös-körül, a neevediken a honvédő háború hőseinek művészi domborművei ékesítik a falakat, az ötödiken színes mozaik-sor örökíti meg az októberi forradalom kiemelkedő eseményeit és így tovább. Az idegennek valamennyi állomáson érdemes megállnia és szétnéznie. Ugy érzi magát, mintha a mesék világába csöppent volna bele, ahol hatalmas freskók, csúcsíves boltozatok. barokk díszítések ejtik egyik ámulatból a másikba. Másfél perc Minden tágas, mozgalmas és levegős. Öriási embertömeg fordul meg itt, de a tervezők olyan tökéletesen oldották meg a szellőztetést, hogy semmilyen szagot nem lehet érezni. Eleinte nem tudtam kitalálni a jól érzékelhető légáramlás okát, de később rájöttem: a jobb és baloldalon beszáguldó vonatok nagy mennyiségű levegőt nyomnak be az alagútból, • a kocsik tetejének megfelelő kiképzése folytán ugyanez a levegő mozog állandóan a fülkékben is. Több alkalommal szórakoztam azzal, hogy figyeltem a vonatok érkezését. Az órám nagy percmutatója alig csinált másfél kört a számlapon, már be is futott sajátságos zúgás közepette a halványkék színű impozáns szerelvény. A négy Pullmann-kocsi szinte teljesen végignyújtózik a hosszú, fényárban úszó peron mentén, s pillanatok alatt kicseréli utasait. Ez úgy történik, hogy egyszerre nyílnak ki a széles patentajtók (minden kocsin három) aztán kilépés, belépés és máris indulás tovább. Kiürül a peron, de másfél perc alatt, mire a következő vonat befut, újra tökéletesen megtelik env berekkel. Kényelmesen... Hadd mondjam még al, hogy a Metro-vonatban utazni a lehető legkényelmesebb. Szinte pillanatok alatt gyorsul fel a 70—80 kilométeres sebességre, mégsem buknak, zuhannak egymásra az utasok, mert általában mindenkinek jut ülőhely. A feltűnően széles, szellős kocsik olyan rugózásúak, hogy semmiféle razást nem érezni. Mintha nem is vasból való sínen, hanem valamilyen gumírozott, abszolút sima úton suhannának. Éjfélre járt az idö. mire az összes, 140 kilométernyi hosszúságú hat Metró-vonalat 50 kopejkáért végigjártam és ismét megpillantottam a Gorkij utca még ilyen tájban is élénk személyautóforgalmát. Nagy István A magyar zsidóaág ti'takozása az izraeli kormány fegyverszállításai ellen A magyar izraeliták országos képviseletének, a százezer főnyi magyar zsidóság országos felekezeti szervezetének meghívására kedden este országos értekezletre jöttek össze a fővárosi és vidéki hitközségek vezetői. Az országos értekezleten határozati javaslatot fogadtak el, amelyben kifejezik az izraelita vallású magyarok tiltakozását Nyugat-Németország felfegyverzése ellen, -továbbá az ellen, hogy az izraeli kormány fegyvereket szállított Nyugat-Németországnak*. "Mint magyar hazafiak és mint izraelita vallású magyarok — hangoztatja az egyhangúlag elfogadott határozat — a világ békeszerető tömegeihez fordulunk, hogy ne tűrjék a legjobb magyar hazafiak és hatszázezer deportált magyar zsidó gyilkosainak felfegyverzését, akadályozzák meg az egész emberiség békéjének veszélyeztetését A megtorló hadjárat foglalkoztatja természetesen továbbra is a hatalmi szerveket. A budapesti rendőrfőkapitányság közli, hogy "...a belügyminiszter úr 36/res. 1919. szám alatt kelt rendeletével a fővárosban és közvetlen környékén lakó kommunista érzelmű, tehát a közrendre veszélyes egyének összeírására, továbbá a budapesti államrendőrség hatósága alá eső területen oly megfigyelő szervezet kiépítésére utasított, amely szervezetbe a politikailag megbízható olyan polgári egyének is bevonandók, akik a rendőrhatóság felügyelete, ellenőrzése, és védelme alatt mint állambiztonsági megbízottak működjenek." Megkezdődött tehát a "közrendre veszélyes egyéneklistájának összeállítása és a spiclirendszer kiépítése. Nemcsak Budapesten, hanem az ország meg nem szállott részeiben is folyik a karhatalom szervezése, a rendőrség és csendőrség mellett a volt hivatásos katonákból és megbízható polgári elemekből. Ezek azonban gyakran függetlenítik magukat a központi hatalomtól. Fejér megyéből jelenti például a megyei közigazgatási bizottság: >•Bizonyos karhatalmi alakulatok, amelyek állítólagos tisztekből állanak, a megye több községében nemcsak a kommunistákkal szemben, hanem felekezeti gyűlölségből is saját felelősségükre statáriálisan járnak el.- Folyik tehát az antiszemita üldözés is. Bár a második Friedrich-kormány helyzete sem mondható véglegesnek, a szegedi kormány belátta, hogy a hatalom végképp kicsúszott a kezéből. Ezért a mai napon Budapesten összehívták az utolsó minisztertanácsi ülést és a kormány lemondott. "Büszke öntudattal állapítja meg a szegedi nemzeti kormány, hogy egyéni érdekeknek félreállitásával- dolgoztak, gyengítették a bolsevizmust és szervezték a nemzeti hadsereget — mondják határozatukban. Az egyéni érdek mégis előbukkan a Varjassy által előterjesztett másik határozati javaslatban. E.r követeli Eriedrichéktöl, hogy a kormány tagjainak "...úgy a. miniszteri eimük, mint nyugdíjjogosultságuk megállapiitassúk-