Délmagyarország, 1959. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-19 / 194. szám

3 Szerda, 1959. aifgusztus 19. A kongresszusi verseny eredményeként ELNYERTE AZ ÉLÜZEM CÍMET a Szegedi Közlekedési Vállalat és a Csongrád megyei Villanyszerelő Vállalat megelőzően Forráskút és Üllés villamosítását. A következő falu számukra Pusztaszer lesz. A Szegedi Közlekedési s egy hónap alatt 100 ezer Vállalat dolgozói már a forinttal több bevételt értek múlt év második felében is el. közel jártak az élüzem cím Az első fél esztendő jó gaz­elnyeréséhez. A termelési dasági eredményében jelen­eredményekkel akkor sem tős szerepük volt a gépko- Rgeden a Vagohidon az uj volt baj, de teljesítményük csivezetőknek is. 100 kilo- k?za,nhaz villamosberendeze­értékét lerontotta a sok bel- méterenként gázolajból a ta- sének szerelésével is komoly eset. Ezétf hát össze kellett valyi fogyasztásnak csupán 1 vegeztek' Hasonloan fogniok, hogy csökkenjen a 82,4 százalékát használták ivIakon a Kotszovo KTSZ balesetek száma bent a mű- fel. Motorolajból pedig csak uzernszerelesevel. helyben, s kint a közieke- 67 százalékát. Ezekben a napokban el­dési vonalakon egyaránt. Ezt Fennállásának tizedik év- sődleges feladatuknak a szö­csqpán adminisztratív intéz- fordulóját ünnepli ma a vetkezetek villamosítását te­kecfcsekkel elérni nem le- Csongrád megyei Villany- kintik. Még a hideg idő be­hetjgrtt. Nevelőmunka kellett szerelő Vállalat, s ezúttal állta előtt el akarnak ké­hoataá, hogy az emberek gon- negyedszer veszik át az él- szülni a külső szerelésekkel, dofkodásában is változást üzem jelvényt. A 105,7 szá- Munkacsoportjaik ma már érjenek el, s megfontoltan, zalékos tervteljesítéssel, a nemcsak Csongrád megyé­körültekintően dolgozzanak. 8,9 százalékos költségmegta- ben dolgoznak, hanem eljár­A kongresszus tiszteletére karítással nyerték el a ki- nak Bács-Kiskun megyébe tett felajánlásaikban is ar- tüntető címet. is. Jó munkájukkal méltán Ma érdemelték ki a dolgozó pa­„_ „„„„- ,, .„„„„„; „ii rasztok, a termelőszövetkeze­az ország 17 megyei vil­lanyszerelő vállalata kö- t] tagok elismerését. Ma dél­zül második a Csongrád után boldogan veszik át a megyei. megtisztelő kitüntetést, az Az első félévi termelési si- élüzem jelvényt, kereket annak ellenére ér- A „ , . ,. . ..... . Az élüzem szintet hónap- ték el, hogy munkájukat a eaesi vanaiat ról hónapra teljesítették, csehszlovák fenyőoszlop- d°lg°zoi Kossuth Lajos su­Csak a tehervontatás ma- szállítmány késlekedése át- gárűti kultúrotthonukban, a radt el az első negyedévben, menetileg akadályozta. Ter- Csongrád megyei Villanysze­de ez is pótolta a kiesést, vükben az idén 17 termelő- ví'iioi=+ j s 101,8 százalékos teljesítést szövetkezet villamosítása is rel° Vállalat dolgozol pedig ért el a fél évben. Az egész szerepel. Ezek egy része el- az EPltok kultúrotthonában vállalat első félévi tervét maradt, s csak most fogtak tartják ma délután élüzem­102,8 százalékra teljesítette, hozzá teljes erővel, miután avató ünnepségüket Hogy ez így sikerült, abban megérkeztek a fenyőoszlo­nagy szerepe volt a műhely- pok Többnyire szeptember­nek, s a pályafenntartási ben, októberben fejezik be részlegnek. Ez a két részleg ezeket a munkákat. Még au­összesen 117,1 százalékos tel- ^gusztus 20-a előtt bekapcsol­jesítést ért el. Az ipari vá- hatják az áramot, a hódme­sér és zővásárhelyi Május 1 és a a szabadtéri játékok idő- Bem Termelőszövetkezetek­szakában naponta 8—10 be. ezer utassal szállítottak A hét folyamán fejezték többet, mint korábban be Csengele község, ezt ra tettek fogadalmat, hogy a jó termelési sikereket meg­tartják és sokkai biztonsá­gosabb munkát végeznek. Igy jutottak el oda. hogy 52,8 százalékkal csökkent a balesetek száma. Alkotmányunk dicsérete S zűkszavú nép vagyunk, pedig az új kenyeret meg- munkának és a tudásnak nem kenyerünk a bő szegő családfő mosolya éke- van szavazati joga. Az őr­iére eresztett beszéd, sebben szól a legjobb sta- szággyúlésbe most nem a Eltitkoljuk, ha emészti va- tisztikánál. játékkaszinókból mennek a lami tudatunkat és magunk- Ha valamelyik burzsoá új- raccsoló, monoklis -kékvé­ba fordulunk örömünket, ságnak annak idején eszébe rúek«, hanem a kétkezi és ünnepi érzéseinket is kife- jut, hogy a Horthy-féle úgy- szellemi munkások képvise­jezni. Urbán Rókusné, az nevezett alkotmányról véle- lói ülinek elejétől végig a Ecsetgyár munkásnője nem ményt kérjen a "nemzet- padsorokban, nem egy kö­áradozott most a 10 eszten- fenntartó elem«-ektöl, kö- zülük, csak az ülésszak előtt dős alkotmányra emlékezve rülbelül ilyen válaszokat ka- teszi le kezéből a szerszá­sem, hanem azt mondta pott volna: »Azt csak a jó mot. És kiket választott a halkan, egyszerűen: "Az ég tudja, mi lesz velünk hol- lakosság a szegedi tanácsok­uram is dolgozik, mindé- nap«. Vagy: "Egy kis inség- ba is? Kendergyári munkás* nünk megvan«. Kovács Sán- akcióról gondoskodjék a újszegedi zöldségtermelő pa­dor, a Haladás Termelőszö- kormány!- Az akkori Ma- raszt, termelőszövetkezeti vetkezet tagja szintén nem gyarországban csak haszon- tag, tanár, mérnök, háziasz­használt szóvirágokat, ehe- talan papírcsomó, közönsé- Ezony foglalta el az egykori lyett hangsúlytalan termé- ges fikció volt az alkot- városatyák helyét Mi jel­szetességgel közölte: "A lá- mány, mely a kizsákmányo- lemzi őket?. A szocializmus nyom tanítónő, a fiam hon- lást, a tömegéhséget és a ügye iránti odaadás, a vá­védtiszt-. Szegedi Ferenc, a szólástilalmat törvényesí- lasztóik iránt érzett felelős­Falemezgyár fiatal hivatali tette. ség és a közügyek lelkiisrne­dolgozója, aki nemrég tért Lehet, hogy kevés állam- retes és hozzáértő intézése* haza kétheti látogatás után polgár fogalmazta meg ma- Csak rá kell nézni Szeged a Szovjetunióból, mintegy gában pontosan, hogy mi városára, rögtön meg lehet hangosan gondolkodva kije- mindent is kapott 10 év le- állapítani: a tanácsok jól lentette: "Két év múlva Kí- forgása alatt az alkotmány- teljesítik az alkotmány ál­nába szeretnék menni turis- tói, de olyan millió és millió tal rájuk rótt kötelességeket, taútra, akkorára meglesz akad, aki szívbőljövő éljent Alkotmányunk — példa­rá a pénz-. kiált rá ezen a napon. Él- képéhez, a Szovjetunió al­Kell-e ennél szebb kifeje- íent kiált- mert k°ztudattá kotmányához híven — szen­zőbb dicséret a Magyar Nép- érett, hogy az alkotmány tesíti a munkásosztály hatal­köztársaság jubiláló alkot- <*yet Jelent a nephatalom- mat a termelőeszközök ter­ményára! Kell-e ékesebb bi- mai, a ktharcolt jogokkal, a sadalmi tulajdonai a kom­zonyíték alaptörvényünk szépjövő építésével. — -«™t passzusainak maradéktalan megvalósulására! Ilyenkor I Minden eddiginél nagyobb méretű oszi gabonavetűmag-cserét szervez a Földművelésügyi Minisztérium Az idén ősszel minden ed- A jelentős állami támoga­diginél szélesebbkörű neme- tással szervezett nemesített sített vetömagcsere-akciót vetőmagcserénél az azonos szervez a Földművelésügyi fajtájú gabonáknál 10 száza­Minisztérium. A most meg- lékos súlytöbbletet kell ad­jelent utasítás szerint körül- niok a termelőknek. Ha azo­belül egymillió holdra ele- nos fajú csereterményük gendő utántermesztett, ne- nincsen, más terményt is mesitett őszi gabona — bú- adhatnak a szokásban lévő za rozs. árpa — vetőmagot cserekulcs alkalmazásával, bocsát a termelők rendelke- Nemesített őszi árpa vető­zésére. mag ellenében csak árpát, A szakemberek szerint az zabot és kukoricát fogadnak idén mindenképpen ajánla- el a terményforgalmi válla­tos, hogy az új termelőszö- latok, a nemesített búzáért vetkezetek maradék nélkül és rozsért azonban a búzán cseréljék ki őszi felhaszná- és rozson kívül árpát, zabot, lásra szánt vetőmagjukat, kukoricát, sőt napraforgót is de ugyanúgy a jó vetőmag- adhatnak a termelők. Az gal rendelkező, régi termelő- egyéni termelök a helyi ter­szövetkezeteknek is javasolják ményfelvásárló-telepeken a cserét. Az egyéni gazdák cserélhetnek. csak ott cseréljenek nemesi- A termelőszövetkezeteknek 50 mázsánál nagyobb tételű rendelés esetében közvetle­tett vetőmagot, ahol a me­gyei tanácsok véleménye nül a megyei terményforgal­szerint ez szükségesnek lát- mi vállalatok szállítják a szik. szükséges vetőmagvakat. I Jelentős társadalmi munka Ufszegeden Vízvezetéket kap a Bethlen és a Rádai utca Munkához kezdett a szegedi Népművelési Tanács A tanácsháza művelődési zeti kulturális csoport, isko- intézmények egy-egy vezető osztályán tartbtta me$ első lai csoport, a művelődési tagjukkal képviseltetik ma­ülését a szegedi Népmüveié- otthonok köré kiépült önte- gukat. si Tanács. Az ülésen a vá- vékeny művészeti együttes A szegedi Népművelési rost párt-végrehajtóbizottság működik itt Szegeden is, Tanács 19 taggal működik, képviseletében megjelent Si- amelyek munkáját csak ilyen Egyebek között képviselteti mon Béla osztályvezető, a szerv foghatja eredménye- magát a tagok soraiban a városi tanács végrehajtó bi- sen össze, mint a Nép- Hazafias Népfront, a KISZ, zottsága részéről pedig Tart művelési Tanács. E csopor- a Szakszervezetek Megyei János elnökhelyettes. tok munkáját, munkatervét, Tanácsa, a Magyar—Szovjet A Népművelési Tanács szellemi irányítását feltétle- Baráti Társaság, a művelő­tagjainak Turi Géza, a városi nül össze kell a jöuöben dési otthonok, a képzőművé­tanács művelődési osztály- hangolni. Sok szervezet is szek és a város több kultu­vezetője körvonalazta ez ú] foglalkozik kulturális fel- rális intézménye, testülete, társadalmi szerv munkáját, adatok megoldásával is, mint Az első ülésen megválasz­tevékenységének célját és például a TIT, a Magyar— tották a Népművelési Tanács feladatait. Elmondotta, hogy Szovjet Baráti (Társaság, a elnökéül Sárközi Istvánt, a országszerte a népművelési Vöröskereszt stb., de eddig városi pártbizottság műve­tanácsok megalakulását min- nem volt olyan szerv, amely lödési felelősét, titkárnak pe­denekelőtt a párt művelő- ilyen vonatkozású munkáju- dig Andrássy Lajost, a vá­déspolitikai irányelveinek és kat összehangolta volna, rosi tanács népművelési cso­a munkásosztályra vonatko- A tanács művelődési osztá- portvezetőjét. Elhatározták, ző párthatározat kulturális lya természetesen ezt nem hogy havonta rendszeresen részéből adódó feladatoknak oldhatja meg. A Népműve- ülést tartanak és legköze­minél eredményesebb meg- lést Tanácsnak módjában lebbi ülésükön, szeptember­valósítása tette szükségessé, lesz e koordinációs tevé- ben a további részletes Emellett szervezési okokból kenységet elvégezni, amely munkatervet tároualják meg. is fontos volt létrehozása, annál is inkább könnyen fj^a^tl ZTlefed Igen sok eredményes mun- megoldható, mert e tanacs- felszabadulása 15. évforduló­kát végző üzemi-szakszerve- ban az említett szervezetek, jának méltó előkészítése. ^öííz&ltcLS vízúgtjíwal munista párt vezető szerepét gen. Ebben az ország- és érthető, hogy ezért a ban minden hatalom "magántulajdon szentségé­a dolgozó népé! Itt nek- hívei pokolra kívánják, számokat, termelési adató- nem pöffeszkedhet többé a Sőt az 1956-os ellenforrada­kat szokás felsorakoztatni, rang és a vagyon, itt csak a lom arról tanúskodik, hogy az ellenség a legelső tehető­ség kínálkozásakor felrúgja a népuralmat kifejező jogal­kotást. A vörös csillagok le­verését követően, alkotmá­nyunk emblémájának estek neki doronggal és fejszével a dühöngő népgyűlölők, hogy utána a kommunistákat és a velük egyet értőket pusztít­sák. Mindszenthy bíboros hírhedt rádióbeszédében fél­reérthetetlenül utalt is rá, hogy a "proletárok piros vé­rit- ismét megcsapolták vol­na a darutollas és bilgeri­csizmás "fajmagyarok-. A szovjet hadsereg . azonban, — népünk nagy szerencsé­jére — idejében szétcsapott köztük. S okat tanultunk. A cí­mert, alkotmányunk megújított, nemzeti sajátosságainkat jobban ki­fejező szimbólumát most olyan erősen és olyan ma­gasra felszegeltük épülete­ink homlokzatán, hogy ne te­hessen kárt benne soha többé senki, s emlékeztessen sok­kal jobban arra, hogy a jo­gok mellett kötelességeink is vannak. Nem kis büszke­séggel mondhatjuk, hogy a tanulságot levonta a dolgozó tömegek túlnyomó többsége. Napjainkban rengeteg olyan ember is megérti például, hogy csak a Magyar Szocia­lista Munkáspárt vezetésével biztosítható a munkásosz­tály hatalma, akik korábban kétségbe vonták ezt a ké­zenfekvő tényt. Jelenleg az olyan ember is megérti pél­dául a társadalmi tulajdon védelmének szükségességét, aki néhány éve nem vette komolyan az alkotmánynak ezt a fontos utasítását. Ma már sokakban megrögződött, hogy a fegyelmezett jó mun­ka, a takarékos élet, a kom­munista párt által kitűzött célok rés tervek megvalósí­tása nélkül lehetetlen előbb­re haladni a szocializmus­sal, mert mindez olyan sine qua non-ja az anyagi és kulturális felemelkedésnek, amiről vitatkozni sem illik többé. Elértük azt is, hogy az ellenséges f^-magógia jó­részt süket fülekre talál ma már a dolgos tömegek kö­zött, és a revizionista elmé­let iránt csak néhány ezer munkásáruló és álhazafi táp­lál illúziókat. jT Italában érettebbek J\ lettünk az ellenforra­dalom leverése óta. Agyunk fogékonyabb a dol­gok lényegének megértése iránt és a munkások zömét nem lehet többé olcsó kor­tesfogásokkal, hangzatos jel­szavakkal félrevezetni. Az alkotmány minden sora köz­tiszteletnek örvend, olyan tiszteletnek, amilyen méltán megilleti. N, h Egyre népszerűbbé válik méltó tevékenységet fejtet- engedélyt arra, hogy a fő­a társadalmi munka Szege- tek ki azáltal, hogy fárad- vezetékből bekapcsolhassa den is. Ma már szinte nem ságot nem ismerve agitáltak otthonába a Vizet. A Vízmü­is újság, hogy amikor a ta- a társadalmi munka érdeké- vek vállalta, hogy augusztus nácsok a közösség érdeke- ben, jártak házról házra, 22—23-ra lefekteti a csöve­ben történő beruházások megmondották, hogy kinek, ket abban az esetben, ha a megvalósításához a lakosság hol, milyen hosszan kell ki- társadalmi munkások elké­támogatását kérik, akkor szó ásnia 90 centi mélyen az ár- szülnek az árokásással. Ért­nélkül megy az utca vagy a kot. Mintegy 10 ezer fönn- hető tehát a közharag azok­körzet munkabíró lakossága, tot takarít meg ezzel a tár- kai szemben, akik viszolyog­Űiszeged lakosságának sadalmi hozzájárulással a nak megfogni a szerszám egyik legfájóbb pontja már tanács, amely összeget fel nyelét. Magatartásukkal ve­hosszú idő óta a gyenge tehet majd használni más szélyeztetik a lakosságnak vízellátás A régi úgyneve- területeken, esetleg ugyan- azt a tervét, hogy szeptem­zett társasági kútból kor- csak vízvezetéklerakás cél- ber elsejétől megkezdődhes­szerútlen, rossz vezetéken íáFa- . . fenek a bekötések a házak­folyt a víz — ha folyt Egyhangú volt a szavazas hoz. mert legtöbb esetben niábá a társadalmi munka mellett, A mi véleményünk az: ha nyitották ki főzés vagy mo- s teljesen érthető, hogy az a Bethlen ós a Rádai utcák sakodás idején a' csapokat, f.4—5. ember, aki igyekszik lakói egyakarattal meg tud­Igy volt ez a Bethlen és a klvonni magat alóla, a nagy jak oldani, hogy a kitűzött Rádai utcában is. Érthető te- í0*^® í°gos ellenszenvével határidőre legyen megfelelő hát, hogy az itt lakók öröm- tálalja magat szemben. Akik mennyiségű vizük (s ebben mel fogadták az I. kerületi már ássák, lapátolják a föl- nem kételkedünk), akkor azt tanácsnak azt a bejelenté- det, teljes joggal mondják: is el tudják érni, hogy senki vízvezetéket téktetnTTe^a ha bárki nem ^^ meg ne maradjon ki ebből a je­házak előtt, vagyis mindkét a róeso reszt- az ne HaP.ion lentős, közös akcióból, utcát bekapcsolják Szeged egységes vízhálózatába. A csövek lerakásához szüksé­ges anyagi fedezetet a ta­nács teremtette elő, csupán azt kérte a szóbanlévő ut­cák lakóitól, hogy társadal­mi munkában járuljanak hozzá a beruházás megvaló­sításához: ássák ki a rájuk eső utcaszakaszon az árkot. Ma már serény munka fo­lyik mindkét utcában. A ta­nácstagok is elismerésre Nemrégiben éjfél felé óriási tűzoszlop emelkedett a Szovjetunió északi partján a tenger fölé. Rőt fénye bevi­lágította a csöndbe borult tenger melléki várost. Riasz­tóan üvöltöztek a szirénák: lángvörös gépkocsik szágul­dottak az utcákon. Ekkor ágyúlövések hallatszottak gyors egymásutánban, néhány percen át. A tűz és a lövöldö­zés egyidejűleg szűnt meg. Az egyik mólónál kisebb tűz­oltóhajó kötött ki: orráról és faráról ágyúk meredeztek. Ezek az ágyúk oltották el a tengerparti tüzet, húsz at­moszféra nyomás alatt "kilőtt- hatalmas vízsugarakkal. Az "ágyúzás- olyan hatású volt. hogy a nagy kiterjedésű tüzet néhány perc alatt eloltotta. A beépített acélcsövek ágyúra emiékeztetnek, de csak vízzel lövöldöznek. Nagy tűzvész is eloltható velük a par­ton, vagy akár a tengeren is. A vizet nagy teljesítményű, motorokkal hajtott szivattyúk nyomják az ágyúkba. A vízsugár-szivattyúkkal a léket kapott hajók rekeszeiből is ki tudják szivattyúzni a vizet. Teljesítőképességük 250 tonna óránként. A hajó megrongált vízijárművek elvon­tatására is alkalmas.

Next

/
Thumbnails
Contents