Délmagyarország, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-18 / 167. szám
Szeged állami ipara 103.5 százalékra teljesítette első félévi tervét Az ipari termelést mindegy 4 százalékkal túlteljesíteni, a termelékenységet az előirányzott 3 százalék heljett 5 százalékkal növelni, az önköltséget a tervezett 1,5 helyett 2,5 százalékkal csökkenteni — ezeket a feladatokat tűzte üzemeink elé a párt márciusi határozata. E célkitűzések alkotják a nemzeti jövedelem 8,3 százalékos növelése, az életszínvonal emelése mellett a népgazdaság gyorsabb ütemű fejlesztésének programját. A szegedi üzemek munkásai is e programm valóraváltásán munkálkodnak a kongresszusi versenyben. A párt márciusi határozata előtt kicsit "éveleji hangulat* uralkodott városunk üzemeiben. Egyik-másik vállalatvezető azt vallotta, nem baj, ha nem teljesítik a tervet, van idő az év végéig az elmaradás megszüntetésére. Néhány üzemben pedig komoly szervezési, vagy tudta teljesíteni. A Délma- ban 101,9 százalékra teljesí-í gyarországi Rostkikészitő tette tervét. Júniusban vi-í Vállalat pedig gépi kapaci- szont javult a helyzet. Ajj tás hiányában és géphibák szegedi üzemek 105,3 száza-i: miatt nem tudta legyártani lékra teljesítették havi ter-ji bútorlapból a tervezett vüket. Ezzel a második ne-jj mennyiséget. A Szegedi gyedév tervteljesítése 107; ÚJ MUNKÁSVÁROS j A felszabadult Csehszlovákiában hatalmas összege- gj ket fordítanak a munkások, különösen a múltban a leg- = egészségtelenebb körülmények között élő bányászok, ko- g hómunkások életviszonyainak javítására. Ezt a célt szol- g gálja az új, korszerű és egészséges munkáslakások épít- = kezéseinek egész sora. Osztrava mellett például valósá- g gos új város alakult ki a környékben dolgozó bányá- = szok és kohómunkások számára épült házakból. Felvé- fg telünk repülőgépről mutatja be ez új város modern g központját. A lottó nyerőszámai | Megérkezett az iraki labdarúgó-válogatott Ez Szőrme- és Bőrruhakészítő Vállalat az I. negyedévben bőr- és műbőrkabát termelésből felfutást tervezett. A . . féléves tervet üzetermelés bővítéséhez felvett ,így * fJ^,™* "Sl százalék lett. korrigálta az első negyed-1| évi elmaradást meink 103,5 százalékra tel-jj jesítették. Szeged ipari termelése tc,. , ... , . -KK hát mintegy fél százalékkal ÍÍSS^ elmaradt f márciusi párthaúj dolgozók betanítósára, valamint az új gépek beállítására a tervezésnél számíkerült sor. Ezért fordulhatott elő, hogy a város szocialista ipara első negyedévi tervét csak 99,2 százalékra teljesítette. Tizenhét minisztériumi vállalat közül 11 nem teljesítette tervét az első negyedévben. A tizenhat helyi ipari vállalat közül pedig csak 8 haladta meg a 100 százalékot. tórozatban megjelölt 4 sza-; zalékos túlteljesítés mögött. A termelékenység, az ön-i? költség alakulására vonat-1 kőző számadatok még nem |j ismeretesek. Csak a mérlegbeszámolók|j jóváhagyása után válnak is-! meretessé a számok, ame-ji; lyékből megtudhatjuk, hogy! ezen a téren miként telje-ij A második negyedév első sítettük a párthatározatot. hónapja már jól sikerült. A minisztériumi ipar 115, gátolták a tervteljesítést. A Szegedi Bútorgyár például fényezett kisbútorok gyártására tért át. Űj profiljának Ha az év első hónapjaiban!;; a mai lendülettel dolgoztakjf volna vállalataink, most büszkén vallhattuk volna, hogy maradéktalanul teljesítettük a párt határozatát. Az elmúlt hónapok munkája ismételten figyelmezteti gazdasági vezetőinket, nem szabad könnyen ni egyetlen dekádban a tervteljesítést, nyersanyagellátásig zavarok ^ állami helyiipar pedig 113,8 százalékra teljesítette tervét, ötre csökkent az olyan minisztériumi vállala_ . tok száma, amelyek nem telmegfelelő képzettségű szak- jesítették tervüket A hómunkásokból és egyes cél- lyiiparban már csak egy gépekből hiány mutatkozott. (,zem maradt el terve teljeA Szegedi Szalámigyár a sítésében. Májusban ismét tervezésnél számításba vett visszaesett néhány üzem. S élőállat-mennyiségnél lénye- ez megmutatkozott az össze- mert később nagyobb erőfegesen kevesebbet kapott, így sített eredményben is. Az szí tés kell ahhoz, hogy megtervezési előirányzatait nem állami ipar Szegeden május- szüntessük a mulasztást. Glezosz üldözése szerves része a görögországi demokratikus erők ellen irányuló általános támadásnak A hős hazafi beszédében leleplezte a bírósági eljárás hátterét Csütörtökön délutón Ma- őrség állítása szerint talál- rendőrség) fűzte hozzá Glenoli&z Glezosz felszólalt az kozott volna Kolijanisszal — zcez — mindent tudott róla. athéni katonai bíróság előtt, feleségével és fiával együtt Glezosz a továbbiakban ráKijelentette, azok az intéz- moziban volt. Másnap, ami- mutatott, hogy augusztus kedések, amelyekhez a rend- kor ugyancsak a rendőri 16-án a rendőrség valakit őrség folyamodott, hogy tá- provokátorok szerint állító- figyelt abban a városnegyedvoltartsa az ülésről a görög lag folytatta "titkos tárgya- ben, ahol nővére lakik és a közvélemény képviselőit cs lásait* Kolijanisszal, hozzá- rendőrök felhasználva ezt az megnehezítse a világsajtó tartozói társaságában piheképviselőinek munkáját, a néssel töltötte az időt. görög hatóságok rendkívüli Glezosz — miután elutasíidegességéről tanúskodtak. totta a rendőri koholmányou kat állítólagos titkos tevéGlezosz közvetlen higgadt k ségéról _ kijelentette, szavakkal leleplezte es el- ^inden lépéséJt M EDA utasította a ^kémkedés. ^ tudtával és beleegyene "összetákolt SSUfi —el tette. Hansúlyozta: vádat. alkalmat, kiagyalták ellene koholmányukat. Glezosz hangsúlyozta, hogy üldöztetése szerves része a görögországi demokratikus erők ellen irányuló általános reakciós támadásnak. Elmondotta, hogy a tárvoH róla'"hogy E^tott*^ a titkosrendőrség állandóan ^SairaSk'S Elmondotta, hogy augusz* figyeli. ié félielemtést tett Avei tus 16-án - amikor a rend- Az Aszfalija (görög titkosmegtorló intézkedésekre és gazdasági retorziókra. Mint mondotta, a lap szerkesztőségének több tagját letartóztatták. Glezosz emlékeztetett Kalandzisz állambiztonsági mi(Folytatás a 2. oldalon.) (Liebmann Béla felv.) Szeged nemrégiben megnyílt és Juhász Gyuláról elnevezett könyvesboltjában napról napra sokan fordulnak meg és vásárolják az irodalom gyöngyszemeit. A fényképezőgép a vásárlók egy csoportját örökítette meg a város legszebb könyvesboltjában Komócsin VIT-küldilttségünk Bécsben beszámol Hiúságunk életéiül, munkájáról A hetedik világifjósági. lok, a diákok, ipari tanulók találkozó magyar előkészí- legjobbjai. ' tő bizottsága pénteken ülést1 tartott a' Népfront Országos Tanácsának klubjában. Komócsin Zoltán elvtárs, a VIT nemzetközi előkészitő bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára beszélt a » A küldöttek többsége pártonkívüli fiatat, s körülbelül 25 százaléka nem tagja az ifjúsági szövet, ségnek sem. A hivatalos delegáción kíhazai és külföldi előkészü- vül mintegy 600 főnyi maletekről. gyar ifjúsági turistacsoport Részletesen beszámolt ar- is utazik az osztrák fővárosról, hogyan készültek fel a ba. magyar fiatalok küldöttei a A béke és barátság nagy nemzetközi találkozóra. If- találkozójának hazai előké'Óságunkat négyszáz tagú szítésében ifjúságunk százküldöttség képviseli. Tagjai ez™ JTe"ek . •• ü , i V- A VIT tiszteletére rendekozott ott lesznek az ifyu- ^ kuituráiis versenyeken munkások, a parasztfiata- sok száz öntevékeny műUjfajta mosógépek gyártását kezdték meg A Fővárosi Motor- és Gép- Elkészítették egy nyolc gépipari Vállalat az idén — ha- egységből álló ellenáramú zánkban először — mosoga- mosógép-apparátus protoíítógépet is készít. Ebből a pusát. Az üzem ezzel az apMÜART, Műszaki Cikkeket parátussal is jelentős imÁrusító Vállalat ötvenet ren- portösszeget takarít meg a delt a kereskédelem részére, népgazdaságnak. Az első példányt a fővárosi tanács egészségügyi osztálya rendelte meg az István-kórház mosodája részére, ezt már szeptemberben át is adják. Tárgyalások folynak a fővárosi tanács és az üzem között: a jövőben több ilyen apparátust rendel a tanács, ezeket kórházakban és más nagyobb intézményékben helyezik el. Az új gép körülbelül 35—40 százalékkal olcsóbban mos, mint az eddigi legnagyobb teljesítméMegérkeztek a játékokra készült ajándéktárgyak Az Aquincumi és a He- Képzőművészeti Alap vállarendi Porcelángyár a sza- lata ezenkívül ízléses apróbb badtéri játékokra jellegzetes ajándéktárgyakat: halbiesszegedi ajándéktárgyakat kákát, hal- és paprikamellkészített. Modern, új vonalú tűket, kézzel festett tiszta vázákat, melyen Dankó Pista selyem zsebkendőket és fejszobra, a dorozsmai szélrna- kendőket gyártott. Ezek az lom, paprikafűzér, a tanács- ajándéktárgyak most megháza, a Fehértó és halász- érkeztek a szegedi nagykelét főző ember látható. A reskedelmi vállalatokhoz. A kisebb és nagyobb hamutá- tárgyakat csak a vásár, illakat is ugyancsak jellegze- letve a szabadtéri játékok tes szegedi képek díszítik. A idején hozzák forgalomba, nyű mosógép. vészegyüttes rmj.tatta be tudását, a VIT jelvényszerző sportversenyeken pedig több' mint százezren tettek eleget • a követelményeknek. A továbbiakban Komócsin Zoltán kiemelte, hogy 1 kormányunk, társadalmunk minden anyagi és erkölcsi segítséget megad ifjúsági küldöttségünk bécsi útjához. Természetesen nem voltak tétlenek a KlSZ-fiatalok sem. A társadalmi munkákért kapott pénzből, a fiatalok műsoros esteket,összejöveteleket, előadásokat rendeztek és % bevételből több mint kétmillió forintot fizettek be a VITalapba. Nagy kelete volt a VIT tárgysorsjáték jegyeinek is. Fiaink azzal a céllal utaznak a VIT-re, hogy tovább erősítsék a világ ifjúságának békéjét, barátságét — mondotta Komócsin Zoltán elvtárs. Küldötteink beszámolnak majd a magyar ifjúság életéről, munkájáról, terveiről, hangot adnak népünk békevágyának. Részt vesznek majd a találkozó jóformán minden jelentősebb eseményén, a kulturális versenyeken. Komócsin Zoltán elvtárs beszámolt arról is, hogy a VIT megnyitását megelőző napokban mintegy ötezer küldött utazik át országunkon. A szovjet, a kínai, a koreai, a finn és a többi ország delegációját ifjúságunk nagy szeretettel fogadja, s külön öröm számunkra, hogy a fesztivál után számos vendég hosszabb-rövidebb időre ellátogat majd Magyarországra. XV. évfolyam, 167. szám Ara: 50 fillér tettel | a dba&adtéú gítéicok | előtt Szombat, 1959. július 18. = | Szélesíti tevékenységét | a népiront