Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-17 / 140. szám
3 Szerda, 1959. június 11. Megkezdték az aratást megyénk déli részén Bármennyire szeszélyes is az időjárás, a június meghozta azt, amit minden ember annyira várt hosszú idő óta: az aratást. Igaz, a megye nagy részén még csak most szőkül a búza, éppen hogy aranysárga a kövéren lobogó árpakalász hegye. De a déli területeken már peng a kasza s ma több helyen felzúg a Zetor, az aratógép motollája, hogy széles rendet vágjon a jó termést ígérő árpában s később a búzában, rozsban. Legkorábban a mórahalmi határban kezdték meg a nyár legszebb — s nyugodtan mondhatni legnehezebb — munkáját szombaton. Ám a közbejött csapadékos időjárás miatt csak tegnap tudták a munkát folytatni. A hét folyamán, ha kedvező lesz az időjárás, igencsak befejezik a közel 250 hold őszi árpa aratását, hogy utána kezdjék a rozsot, meg a búzát. Tegnap hajnalban több sándorfalvi egyéni gazda is beleállt gabonatáblájába, hogy megkezdje a kecsegtető termés betakarítását. Ugyanezt teszik azonban a mórahalmiak és az ásotthalmiak is, ahol hétfő óta már jó 20 hold árpát arattak le. Az egyéni gazdák mellett azonban a kiskundorozsmai József Attila Tsz is megkezdte őszi árpája aratását, és ma az ásotthalmi Szabadságharcos és a domaszéki Rákóczi Tsz-ben is megperdül az aratógép motollája. Mindez pedig azt mutatja, hogy ha az időjárás kedvező lesz, ezen a héten számos szegedi járási község határában kezdik meg az aratást. Érdemes még elmondani azt is, hogy a járás gépállomásai készen állnak a nagy munkára, számos helyen kihúzatták a gépeket a területre és a szemlék alapján ítélve — a járási föagronómus tájékoztatása szerint — sokkal jobb a műszaki felkészültség, mint az elmúlt évben voltIgaz, erre igen nagy szükség van, mert a közelmúlt hetek viharos időjárása sok helyen alaposan összekuszálta a gabonát, ami igen megnehezíti az amúgy sem könynyű munkát. Erre azonban számítottak a közös gazdaságok és szinte mindenhol megszervezték már az aratópárokat, vagy most állítják össze. Nagyobb probléma előreláthatólag nem is lesz a gépekkel, csak a Kisteleki Gépállomás körzetében, ahol sok aratni való jut egy gépre. Mindez azonban nem olyan súlyos, hogy lényegesen befolyásolná az aratás időbeni befejezését. A jelenlegi becslések szerint az egész járás területén jó termésre van kilátás, ami elsősorban a kedvező időjárásnak köszönhető. Járási átlagban a tsz-eknél őszi árpából 14—15, egyéni termelőknél 11— 12 mázsás termésre van kilátás, de a búza és a rozs is nagyobb hozamot ígér, mint az elmúlt években. A kongresszusi verseny eddigi eredménye: Emeletráépítéssel kedvező feltételek mellett juthatnak lakáshoz a dolgozók A városi tanács sokat lőt terheli az emeletráépf- gok segítsenek, s beszéljék tett Szeged lakásproblémái- tés tervének és költségve- meg az üzem dolgozóival, nak megoldásáért. Az idén tésének elkészítése. Itt Ha nincs egy vállalatnál •jóval több lakást adnak át, mint az elmúlt években, jövőre pedig ez a szám még emelkedik Ezenkívül életrehívták a lakásépítkezési szövetkezetet, ez is sok lakásproblémát old meg. Most isnflét új lehetőségek nyílnak. A kormány számos hatájelentős érhetnek el az építtetők, ha a vasöntöde példájára — egy-egy üzem dolgozói összefognak s közösen építkeznek. A városi tanács végrehajtó bizottsága, az építési és közlekedési osztály sokat foglalkozik az emeletmegtakarítást elegendő jelentkező, úgy fogjon össze több vállalat. Segítsék lakáshoz juttatni lakásigénylő dolgozóikat. Az Építésügyi Minisztérium szegedi tervező vállalata is foglalkozik a kérdéssel. Felmérték Szegedet, hol van lehetőség emeletráépítésre. Az eredmény igen kedvező. A belváros legnia sétányon volt összetűzés a vörös kokárdát viselő sztrájkolok és a tiszti járőrök között. Az egyik járőr el akart hurcolni néhány munkást, a tömeg azonban megakadályozta ezt. A tisztek segítségére újabb külöszabadult szlo- nítmény érkezett, amely vak proleta- csak a ievegöbe lőtt fenyeriátus saját getd sortűzzel tudta visszakezebe veve "A Magyar Tanácsköztársaság első tanácskongreszszusának, Budapest. A felrozatot hozott, amellyel raépítés problémáival. Az .... , , embereket akar lakashoz üzemek hivatalok a vál- 1 b helyeit> de a külvárosjuttatni. Igy született meg lalatok doig0zói ' örömmel ban, is számos házra lehet az 1015/1958-as számú kor- fogadják ezt az üj lehető- emeletet építeni. Azok a múnyhatározat: a hivatali séget g ahhoz hogy ^ si_ dolgozok, akik emeletráhelyiségek lakássá való kerrej járjon, feltétlen építés útján akarnak lakásvisszaállitásáról. Ez a hatá- sz„kség van arra, hogy az boz íutni- jelentkezzenek a rozat magában foglalja az üzemek, hivatalok vezetői, városi tanács építési és emeletraepitessel nyert la- a szakszervezeti Bizottsá- közlekedési osztályán; kósoK GpitKczGSi szaDaiyait _________ is. A városi tanács most | ezeket a lehetőségeket használja fel. Igen kedvező i feltételek mellett könnyen és egyszerűen juthatnak lakáshoz a bérből és fizetésből élő dolgozók, valamint a kisipari termelőszövetkezetek tagjai. A 174/1958-as Pénzügyi és Építésügyi Minisztérium együttes utasítása kimondja, hogy az emeletráépítés költségeit fogyasztói áron kell számolni. Ez igen előnyös és még ehhez jön az állam támogatása. Mert az építési költségekből az állam 60 százalékot magára vállal. A rfennmaradt 40 százaiékot kell a kijelölt bárlőnek, az építtetőnek fizetni. A rendelet pontosan leszögezi. hogy az állami hozoájárulás mértéke egyszobás lakás esetében nem naladhatja meg az 55 ezer forintot, a kétszobás vagy ennél nagyobb lakásnál pedig a 60 ezer forintot; Az emeletráépítés nem új dolog Szegeden. Korábban hírt adtunk arról, hogy a Vasöntöde dolgozói részére még egy emeletet építtetett a Takaréktár és az Arany János utca sarkán levő bérházra. Ismét foglalkozni kell vele, hiszen Szegeden jónéhány ezer iakásigénylő van. Ezek kőéül már többen pénzt is gyűjtöttek lakásépítésre. A lakásépítő szövetkezethez hasonlóan az OTP az emeletráépítés költségeinek egy részére is folyósít kölcsönt. Az emeletráépítéssel nyert lakások költségeinek nagy részét az állam vállalja magára. A bérlőnek mindössze a költségek 40 százalékát kell megtérítenie, De még ennek az összegnek 75 százalékát is leszámíthatja lakbérbe. Ez az őszszeg, a rendeletek értelmében nem haladhatja meg a 170 ezer forint túlteljesites Folyamatosan teljesítik ígéretüket az Újszegedi Kender- Lenszövő Vállalat dolgozói Arról már több ízben be- átlag napi 24,5 millió, a tosították. Dekádról dekádszámoltunk, hogy a • szegedi második negyedévben pedig ra rendszeresen kikerült a üzemekben milyen felaján- 25,4 millió vetést kell el- faütáblákra az értékelés, » lások születtek a kongresz- érni. Mindezekhez a mű- , , . ... . H szusi versenyben. Most az szakiaknak biztosítani kel- így a dolgozok minőik tuaidő haladtával már arról lett a tömlőszövőgépek he- ták, hol kell javítani, hogy adhatunk hírt, hogyan va- lyében 20 darab sima sző- teljesíthessék ígéretüket A lósulnak meg az ígéretek, vőgép felszerelését május napokban aztán lezárult a Az Újszegedi Kender- és 15-ig. Ezenkívül jobb mun- verseny első szakasza, Lenszövő Vállalatnál a kaszervezéssel fel kell szá- amely a várakozáson felül márciusi párthatározat molniuk a részleges harma- igen értékes eredményeket megjelenése után elsőként dik műszakot; hozott. Áprilisban és mámérték fel a feladatokat, jusban 170 ezer forinttal lehetőségeket, s szervezték HZ CtfekGlSS túlteljesítették tervüket az meg a kongresszusi ver- naDOllta látható üzem dolgozói; senyt. Célkitűzésüket négy r pontban foglalták össze, ilyen alapos körültekin- A mUSZaKiaK IS... mégpedig termelési, műsza- tő előkészítés után indult A részeredmények sem x1, ,. "^"^termelékenységi meg a kongresszusi munka- rosszak. Különösen jól dőlés önköltségi feladatterv- verseny az Újszegedi Ken- goztak a jacquard-szövők, ben. E tervekben pontosan der- és Lenszövő Vállalat- akik a 102 3 százalékos előmeghatározták minden nál. Már az első napokban irdnyzott ' tervfeladatot egyes üzemrész feladatát. szép eredményeket értek el 105 5 százaiékra teljesftetPeldaul megállapították, különösen a jacquárd és a ték A négygépes simaszöhogy a vállalás teljesítésé- négygépes sima szövőgé- vők szjntén szép eredhez a cérnázónak átlag na- péknél. A dolgozók nagy ményt értek el az erre az pi 8200 kilogramm fonalat érdeklődéssel figyelték a időszakra előirányzott 115,3 kell cérnázniuk. A szövő- versenyt, amelynek nyilvá- százalékos tervelőirányzat dében az első negyedévben nosságát megfelelően biz- ^f^^A^nS^rá a felvetőben csak 97,4 százalékra teljesítették a tervet. Sajnos, ezekben az üzemrészekben egyelőre remény sincs a nagyobb túlteljesítésre, legfeljebb a 100 százalék elérésére, miA polgári közírók és ne- osztályos tanulóinak kérdő- vei a nyári száraz hónapokvelők "hallgatag nemzedék- íveket osztottak ki. Megma- ban meg jobban szakad a nek* nevezték el az ameri- gyarázták nekik a különböző fonal, s ez többletmunkát kai ifjúságot. Az állítják, társadalmi rendszerek lénye- okoz a dolgozoknak. hogy az Egyesült Államok- gét és megkérdezték tőlük, A műszakiak is teljesíban apatikusak és passzívak milyen rendszer tetszik ne- tették a kongresszusi vera fiatalok és minden gondol- kik. • seny első szakaszára vállalkodás nélkül elfogadják az Az iskolások 55 százaléka takat. Húsz darab "Thiele* "amerikai életformát*. — mondotta leírhatatlan ag- szövőgépet május 15-ig a Walter Cooms, a Nemzet- godalommal Mr. Cooms a vállalt határidőig beszerelközi Ügyek Tanácsa losan- nőklubok országos szövetsé- tettek. Ugyancsak határidőgelesi fiókjának igazgatója gének kongresszusán — a re felszámolták a harmadik; szemmel láthatóan elhitte a "mindenki képességei sze- az éjszakai műszakot, "hallgatag nemzedék" mesé- rint, mindenkinek szükség- . „ _ jét. Ám nemrég olyan adat- letei szerint* szocialista jel- • SZ0V006 VGZ6I ra bukkant, hogy menten fe- szót választotta. »Ifjúsá- Az ujszegedi Kender- és jebe szállt tőle a ver. öszin- gunk . nem büszke/ tulaj- heoaüv6 váUaJat dekorá_ teT1 b^erll hogy "rémület don gazdaga»rendszerek- készítik, festik ZTSS^S^sÍ^ bentMi. ^^ a 7f™jyen ^ dezett fel? Cooms kényszeredetten be- tada^í7:|a\ a ,doíg°tokkak Elolvasta egy körkérdés ismerte: "Teljesen világossá kik er7ek el a legjobb erederedményeit. Nyolcvanhat vált, hogy a kommunizmust menyeket. Az uzemreszek amerikai középiskola felső- nem lehet agyonhallgatni...* közötti versenyben jelenleg A kommunizmust nem lehet agyonhallgatni szorítani a munkásokat. _ _ . _ sorsának irányítását, figye- .......... kozásra lemmel kíséri magyar test- I A megújhodott cirkáló sen... a szocialista-kom- • J munista társadalom építésé- J hez*. — hangzik a SzlovákTanácsköztársaságnak a ma- • gyar tanácskongresszushozi küldött és nagy örömmel fo-: gadott távirata. A tanácskongresszuson• egyébként — egyelőre napi-renden kívül — leginkább ot második Clemenceau-jegy- : zék foglalkoztatja a küldöt-l teket. Mi legyen a MagyarTanácsköztársaság válasza?A jobboldali szociáldemok-i ráták, hajlandóak a feltételi nélküli visszavonulást vá- s lasztani, egy túlzott balodalicsoport pedig még a tárgya-lásokról sem akar hallani. • Szegeden tovább folytató-: dik a sztrájkoló munkások j és vezetőik letartóztatása. A • kommunistákat és a leghar-t cosabb munkásokat még el- • fogatásuk után sem merik; Szegeden tartani. Azonnal; Hz alföldi borok készítéséről és kezeléséről tanácskoztak Szegeden az ország borászati szakemberei Országos borászati anké- szeti és Szőlészeti Főiskola tot rendezett Szegeden a adjunktusa tartott vitaindító Mezőgazdasági és Élelmi- előadást. Az ankéton megjeszeripari Tudományos Egye- lent és felszólalt Borbás Lasület borászati csoportja. Az jos, a Földművelésügyi MiMTESZ Széchenyi téri he- nisztérium szőlő- és gyülyiségében kedden délelőtt mölcstermesztési igazgatóSajó Gyula, a Csongrád vi- ságának vezetője, Sejki Nándéki Pincegazdaság igazga- dor, a Borforgalmi Igazgatótójának megnyitó szavai ság vezetője, után Kádár Gyula, a Kerté- Eljöttek a szegedi tanácsTokaj, Budafok, j Eger és vidéke borászati : szakemberei, elmondották S véleményüket az alföldi bo• rok kezelésének problémái: ről és saját tapasztalataikat jis ismertették. A tanácskozá• son a Csongrád vidéki Pin• cegazdaság szakemberei kö; zül Király Ferenc műszaki • osztályvezető és G ács László, !a borászati csoport vezetője •szólalt feL • Délután az ankét résztveIvői megtekintették a Csongjrád vidéki Pincegazdaság • szegedi üzemegységeit. Elláítogattak a palackozóba, majd •tanulmányozták a Török ut• cai feldolgozótelep új, moIdern gépeit. Ma reggel Kecs•keméten folytatják a ta• nácskozást. majd a délutáni ; órákban Miklóstelepen tar• tanak bemutatót és foglalják • össze a kétnapos tanácskozás : tapasztalatait. s Banktisztviselő- és ) tengerészsztrájk Olaszországban tovább viszik őket Nagyki-i kindára a francia főhadi-i A leningradiak megszoktak, hogy a Nevan allandoan ott. szállás 'székhelyére. A mun-S horgonyzik az Auróra cirkáló. Nemrégiben azonban el-: " terrorakciók- •tunt onnan- Elvontattak ugyanis Kronstadtba fojavitasra. : Olaszországban ? np„.l ln„AM mn»i< iUnrliro man-fíntnlnlliTn énwí „ ninlrnln • hétfőn tvícnlf elleni terrorakciók- ' L,U"1 VUMAVIAN. "SJAI.N IUUIIMWIUI IUJIVIUM., J ... , ,, ,, kason ettem lerroraKcioK j Te|jesen meKújhódva, megfiatalodva tért vissza a cirkáló Isztrajkba leptek a bankba nagy buzgalommal úe-j rég. helyére ma éppcf, o,yan mint yolt 1917 októbe-'tisztviselők. A sztrájkoló kapcsotoanafc az euenjorra--. rébep A fedéIzcten helyreállították a tűzfegyverek régi • tisztviselők száma körülbedalmar magyar tisztek is.. rendszerét is. Újjáépítették a hajóbizottság fülkéjét.!lül 80 000. Ebben. a tevekenysegbenj ameiyhen az Auróra tengerészei gyűléseiket tartották: Kiterjedt az olasz tengekulonosen kitűnik es meg-: 1917-ben. Megjavították a rádiófülkét is. ahonnan a lenini: . . , ... . „,.., alapozza hírnevét a Prónay-. felhívás hangzott el -Oroszország polgáraihoz*. Képünk:reszeK sztraJKja is. Hetron „_ „ _ féle tiszti különítmény. Ma a; az Auróra fedélzetén a történelmi nevezetességű ágyúnál:már 72 hajó dolgozói sztrájlakás tiz évi bérét. A bér- Széchenyi téren és a Stefá" * készült, amelyből 1917. október 25-én leadták az első iövést • koltak; a szövődé vezet 116 ponttal. Második a tisztító 88 ponttal, harmadik a száraz és nedves kikészítő 86 ponttal. A kongresszusi verseny első szakasza tehát jól sikerült az Ujszegedi Kender- és Lenszövő Vállalatnál. Feladatuk azonban van bőven a következő szakaszokra is. Tekintve, hogy a második fél évre beállított havi 20 ezer négyzetméteres szőnyeg-túlteljesítés műszaki előfeltételei az üzemen kívülálló okok miatt bizonytalan, úgy kell megszervezniük a munkát, hogy ezt 97 ezer négyzetméter exportponyva túlgyártással fedezzék. A választék bővítése céljából hamarosan megkezdik az üzemben a lángmentes munkaruhák üzemszerű gvártását, illetve kikészítését. Szocialista országok díva {kongresszusa Prágában Prágában június 15-én megkezdődött a szocialista országok tizedik nemzetközi divatkongresszusa. A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság és a Szovjetunió 25—25 tagú küldöttséggel vesz részt a tanácskozáson. A Kinai Népköztársaság megfigyelőkkel képviselteti magát. A kongresszus napirendjén a serdülő fiúk és leányok, a 40 év körüli nők és férfiak 1959. évi őszi, valamint 1960. évi tavaszi és nyári divatjának kialakítása szerepel. Az egyes országok küldöttségei magukkal hozták legújabb divatmodelljeiket. A kongresszus részvevői kicserélik a legsikerültebb modellek dokumentációját.