Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-04 / 129. szám

3 Csütörtök, 1959. június 4. Az új elnök munkához látott... Szatymaznak ma már — túlzás nélkül állíthatjuk — Európa-szerte neve, becsülete van. Tavasztól őszig a mélyhűtött vagonok, gépkocsik százai robognak ki vasútállomásáról. Viszik a gyönyörű, ízes gyümölcsöket Bécsbe, Prágába, Amszterdamba, Berlinbe, Londonba. Itt már pénzre kel, pénzre fekszik az is, kinek nincs is földbirtoka, csak a négyszázöles falusi portája. Maga a veteményes kert is megad sokaknak 15 mázsa barackot, ami szerényen is 5—6 ezer forint. Kevés volt a munkáskéz A helyi Szabadság Tsz-ben eddig mégis voltak nehézségek: 600 katasztrális holdra 50 munkaerő jutott csupán. Ennyi emberrel pedig ekkora táblán kész haszontalanság lett volna a szó igazi értelmében vett nagyüzemi gyümölcs-szőlőtermesztéshez, belterjesebb gazdálkodáshoz kezdeni. Ma már minden józan szatymazi ember tudja: ha például az őszibarackot nem 4—500 öles, párholdas parcellákban, hanem 500—1000 holdas egységekben közösen termesztenék, a mostani termelési nívó csakhamar a sokszorosára ugrana, a termelőszövetkezet .régi vezetősége sehogysem tudott megszabadulni ebből a cifra kelepcéből. Mo6t segített a párt a szövetkezet régi baján. Egyik régi, nagy mezőgazdasági szakismerettel, élettapasztalattal rendelkező tagját küldte el a szövetkezetbe. Koza Imre elvtárs másfél hónapja vette át az elnöki posztot. A gazdaság máris megindult, kifelé a kátyúból, melyben évek során vergődött. Az új elnök első gondja volt, hogy megtegye a kezdeti lépéseket a következő esztendők nagy gyümölcstelepítési programiának előkészítéséhez. Három-négy éven belül mintegy 10 ezer darab jonathán almafát akarnak zárt telepítésben ültetni. Sok pénz kellene a rengeteg csemetéért. Inkább maguk termelik meg ezeket is. Az elnök első intézkedésére hétezer almacsemete magját vetették el a tavaszszal. A telepítési program megvalósítása még az idén elkezdődik. Szerénység — de sok szatymazinak tán óriásinak tűnik —, őszre húsz holdra emelik az őszibarackkal beültetett szövetkezeti kert nagyságát. Ezzel egyidőben mintegy ezer darab kajszibarackfát is ültetnek, ugyancsak zárt telepítésben. Szemben a maradi elvekkel Koza elvtárs, ki mint mezőgazdasági szakember is évekig dolgozott államigazgatási vonalon, képes arra, hogy megfordítsa a közös szekér rúdját. Ez már a mostani kidolgozás alatt lévő nagyszerű tervekből is kitűnik. A szatymazi gyümölcsöt az tette eddig méregdrágává, hogy az egyéni parasztok jövedelmük egy tisztes százalékán trágyát vásároltak. Állattartással úgyszólván alig foglalkozna!:, indokolva azzal, hogy földjeik alkalmatlanok takarmánytermesztésre. A szövetkezeten és Koza elvtárson most a sor, hogy bebizonyítsák ennek a maradi termelési elvnek a tarthatatlanságát. A tsz-nek a legfejlettebb homoki agrotechnikai módszerek állnak ma már a rendelkezésére, hogy mindezt meg is tegye. A nagy telepítési programmal együtt kezdődött most el az új elnök érkezésével a közös állattenyésztés és takarmánytermesztés fellendítése. Eddig ugyanis a tsz is az egyéni parasztok álláspontján volt ebben a kérdésben. Kicserélik a közös gazdaság elkorcsosult jószágállományát. Ennek szükségességére jellemző, hogy 12 fejőstehéntől mindössze 20— 25 liter tejet fejhetnek most naponta. Pedig ami az állatok kondícióját illeti, hízó marhák fejében is könnyen értékesíthetők lennének. A minap vett meg közülük egyet az Állatforgalmi Vállalat 7200 forintért levágásra. Ennyi pénzért pedig már kitűnő fajtiszta állatot is lehet kapni. Hasonló a helyzet a sertéseknél is. A hozzáértés nélkül, össze-vissza keresztezett mangalicák szaporulatai csak pusztítják a takarmányt, de nem híznak. Koza elvtárs hamarosan 15 fehérhús-kocát állít a helyükbe. Gyümölcs és takarmány Az új állattörzseknek minden felnevelhető szaporulatát felnevelik. így évről évre hatványozottan ismétlődhet meg a jószágtartás. Ez az út teljességgel járható. Ha a mai Szabadság Tsz 600 holdját vesszük alapul, nagyjából így fest a jövő: 300 hold gyümölcsös és szőlő, 300 hold pedig takarmány és a tagság szükségletét kielégítő kenyérgabona. A szatymazi őszibarack kizárólag csak így állhat meg a lábán az ugyancsak erős bolgár, olasz versenytársai előtt. A tagság igazat ad abban is az új elnöknek, hogy építeni, korszerűsíteni kell a gazdaságban. Például már a nyáron nagy tömegben termesztenek silótakarmányokat. Modern, könnyen kezelhető falsilókat kell építeni az elavult "gömbök*, kutak helyett. Belátják: többé nem lehet azt, hogy "Osszunk mindent, amit csak lehet*. Ezzel a módszerrel sohasem jutnak odáig, hogy méltó módon a nagyüzemhez, sokkal, de sokkal jobban éljenek, mint azok a módosok, akiknek sok napszámos robotol itt még nyaranta. Terveik jók, szépek. Holnap vagy holnapután lesz belőle valóság? Attól függ, hogy az előrelátó vezetést hogyan segíti, támogatja a tagság. A társadalmi munka és as ifjúság SZEGEDI ÖREGEK A város villanyszerelője Igen, ő fektette le a föld alá a Kossuth Lajos sugárúton, a nagykörúton, a Kárász utcában és másutt a villany kábeleket a századforduló után. Nem egyedül —, többedmagával. Ott volt 1907-ben, 1908-ban az első ívlámpaoszlopok felállításánál a Széchenyi téren, maga csinálta a kis transzformátor államások vasszerkezetét, és jól emlékszik a villanybevezetésnél megnyilvánuló ellenállásra. — A mai Postaigazgatóság épületében akkor valamilyen internátus volt — meséld Dobra Kálmán bácsi—, oda akartuk beszerelni a kábeleket. Ott volt a kapu előtt a szerszám, a szükséges anyag, amikor az igazgató kijött, elrúgta a felszerelést és hangoztatta, hogy itt nem bontjuk meg a falat, nem engedi beszerelni a villanyt. Két nap múlva ők kérték, hogy mégis kell: belátták maradiságukat. Aztán a 14-es világháború előtt az első légvezetékeket szereltük Újszegeden, a Kálvária utcán. Ismertem az egész város villanyhálózatát a föld alatt s a föld felett. Én készítettem a villanytelepen az első nagyobb kapcsolótáblát, tekercseltem a generátormotorokat, végeztem a transzformátorok bekötését, feszültség alá helyezését. Sok munka, sok gond volt a város áramellátásának biztositása, a hibák keresése, kijavítása. Alaposan megszorongattak lennünket, amikor Horthy bejött SzegYre. A városházát kivilágították és éppen érkezését várták: zárlat keletkezett a városháza pincéjéban. Az égett kábelszag elárasztotta az egész épületet. Nyomozták a detektívek, hogy nem-e szándékosság van a zárlat mögött... Amikor másodszor jött le Szegedre a népelnyomó kormányzó, akkor is elromlott a vezeték ... — Persze azóta már elavultak a kábelek, transzformátor-állomások, a berendezések és a hatezer voltos vezeték beszerelésénél én is részt vettem a felszabadulás után. Legutolsó munkám Újszegeden a szövőgyárba vezető új kábelek lefektetése volt 1955-ben. Akkor közel 50 esztendei szolgálat után nyugdíjba mentem. Most pedig látom a szép fénycsöveket a városban, mondom is: nagyot változott a világ, a technika... Arról már nem szívesen beszél — a Hajós utca 17 szám alatt, ahol feleségével kettesben él — amiről a szoba falán díszlő emléklapok tanúskodnak. Munkájáról szóló elismerések ezek és csak külön kérésre mutatja meg azt a jelvényt, amelyről ez olvasható: "Villamosenergia ipar kiváló dolgozója". Azt is megtudjuk, hogy nyugdíjbavonulásakor megkapta a "Munka Érdemérem* kormánykitüntetést. Négy lánya van, tíz unokája és két dédunokája. Két évvel ezelőtt tartották meg lakásukon az arany lakodalmukat: a népes család tagjai közül aki csak tehette, ott volt köszönteni a szülőket. És a város 77 éves szerény villanyszerelőmunkása Dobra Kálmán bácsi idős kora ellenére ma is — immár 15 esztendeje — lelkes harcosa a pártnak. M. T. A társadalmi új dolog, új fogalom, még csak most kóstolgatjuk a szó ízét, most, próbálgatjuk magát a társadalmi munkát is, s ezért többnyire zavarban vagyunk, ha meg kell magyarázni. Mit is értenek ezen az emberek? Sokan úgy fogják fel, mint az államnak, a városnak, vagy a gyárnak végzett ingyenmunkát, amelynek eredménye teljesen független az egyes embertől. Mások mint társadalmi kötelességet tartják számon, s ismét mások mint egynapi, félnapi, vagy kétórai »nem kötelező, de ajánlatos* és fizetetlen tevékenységet. Legtöbben csupán saját szempontból ítélik meg és nem érzik ennek közhasznú voltát. Ugy vannak vele: "Jó, dolgoztam ennyit meg ennyit, igaz, nem kaptam érte semmit, de üsse kő, kibírtam*. Hogy megtérül-e ez a közös erőfeszítés, és hol, kinek, mikor, milyen formában? — arra nem is igen gondolnak. Lehet, hogy volt olyan idő, amikor "társadalmi munkában* végeztek el emberek olyan dolgokat, amelyekért fizetés járt volna, s innen ered a fogalom körül keletkezett bizonytalanság, s az olykor-olykor megnyilatkozó idegenkedés, de erre már manapság sehol sem találhatni példát. Az utóbbi években a társadalmi munka megtisztult a rárakódott értelemzavaró momentumoktól, kezdi elfoglalni igazi helyét az életben, s egyre szebb virágai nyílnak az ország minden részében. Hogy lényegének és eredményességének megértéséhez közelebb kerüljünk, nem kell más országrészekbe és városokba menni. Hanságot szokták példaként emlegetni, de hiszen itt, a városban is megérlelte az idő a nagy társadalmi kezdeményezéseket. Itthon is mérni tudjuk hatását, visszhangját, nagy vonzását és szemmel látható sikereit. Ujabban az ifjúság "magyarázza* a fogalmat az egész társadalomnak, de nem "szellemi* síkon, elmélkedve, hanem két keze munkájával, marokra fogott ásókkal és lapátokkal. Aki mostanában doI" után járt, vagy éppen sétálgatott a Nagykörút Petőfi Sándor sugárút és Kossuth Lajos sugárút által határolt ívén, bizonyára észrevette, hogy az út két oldalán párhuzamosan futó két-két árkot nem földmunkások, hozzáértő kubikosok ásták és ássák, hanem ebben a munkában járatlan diákok, középiskolások és egyetemisták. Nem annyira munkájuk eredményéről lehet ezt észrevenni, mint inkább gyakorlatlanságukról, arról, ahogyan a szerszámot fogják. És arról is, hogy munka közben kedves, diákos humorban fürdik az egész utca, hiszen a frissen vetett földhányások közül csak úgy árad a jókedv. Hogy miként kerültek ide, s miért jönnek napról napra, annak megvan a maga külön története. S úgy hiszem, ez a történet sokunkat eligazít majd a társadalmi munka megértésében. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium idei tervébe iktatta, hogy korszerű, 12 méter széles aszfaltpályát építtet a Nagykörút szóban forgó szakaszán, s majd fokozatosan a többi részen is. Hogy az útépítést megkezdhessék, ahhoz előbb a városi tanácsnak olyan nagyarányú földmunkát kellett volna elvégeztetnie valamelyik vállalattal, amelyre a nagy építkezési szezonban lehetetlen kivitelezőt szerezni. A víz- és gázvezetékek eddig az úttest közepe alatt húzódtak. s ezért minden csőrepedésnél fel kellett bontani a kövezetet, sőt megfelelő intézkedés híján ez lett volna a modern aszfaltpálya sorsa is. Vétek lett volna ezt így hagyni, hiszen a vezetékek amúgy is avultak és kis keresztmetszetűek. A legészszerűbb elgondolás, hogy az útépítést meg kell előzni a vezetékek áttelepítésével, kétoldali megosztásával, sőt a keresztmetszet bővítésével. De ha ezt nem tudjuk megszervezni, megoldani, csak az az eset lehetséges, hogy elhalasztják az útépítést. Érthető, hogy a városban ezt egyetlen jóindulatú, lakóhelyét szerető ember sem akarta. Mit lehetett egyebet tenni, mint a társadalmi munka erejére és lehetőségére apellálni? A kezdeményezést és a szervezést a Kommunista Ifjúsági Szövetség vállalta magára. Vezetői felkeresték az iskolákat, egyetemeket, diákotthonokat, és megmagyarázták a diákoknak, hogy miről van szó, mit kér tőlük a város, a társadalom. Talán maguk is meglepődtek azon az egyöntetűségen, amellyel a diákok a kezdeményezést fogadták. Csak egyszer szóltak mindenütt, csak egyszer kérték őket, mégis olyan határtalan felelősséggel és pontossággal mentek a körútra a diákbrigádok, mint még sohasem. Senkit sem kellett noszogatni, pár hét alatt ezernyi dolgos kéz látott munkához. Körülbelül ötezer méteren kell nekik, árkokat ásni, önként vállalt kötelességből, mintegy 3500 köbméter föld kétszeri megmozgatásával, hiszen a vezetékeket be is kell földelni. S mikor ezeket a sorokat írom, már jelenthetem, hogy több mint 600 méter vízvezeték és 800 méter gázcső helyén van! Kettős haszonnal jár ez, hiszen nemcsak a kijelölt útszakasz megépítése váltható így még idén valóra, hanem az ezen a környéken élő lakosság tökéletes gázés vízellátása is. A fiatalok, mikor munkához kezdtek, tudták, hogy mire vállalkoztak, s azt is tudták, hogy annak eredményeként szebb lesz a város, nagyobb lesz a kényelem egy sereg munkás otthonában. Magáért a munkáért is lelkesedhetnek emberek, de jelen esetben nagyon komoly céltudatosság* gal találkozott a közvélemény. Nem ez az első jele annak; hogy az ifjúság testületileg megmozdul a társadalom hívó szavára. A Sárkány utc» és a Földműves utca útburkolatának kicserélésénél ugyancsak hasznos munkát végeztek a diákok. Ez az önkéntes lelkesedés pedig elgondolkoztatja az embert; Egyrészt arra a következtetésre kell jutni, hogy az ifjúság, amely jó két esztendővel ezelőtt egész csoportokat adott az ellenforradalomnak, már megtalálta helyét a társadalomban, alkalmat keresett energiájának hasznosítására, — másrészt az jut eszünkbe, hogy milyen hatalmas dolgokat lehet művelni társadalmi öszszefogással! Legalább tízezer nagyobbacska diák tanul Szegeden, s kétszer annyi ifjúmunkás és ipari tanuló él itt. Ha mindegyikük csak egy munkanapot fordítana a város szépítésére esztendőnként — a felnőttekben élő társadalmi aktivitást nem is számolva —< pár év alatt nem lenne elhanyagolt utca, romos épület, gondozatlan park és hepehupás út Szegeden. Ezek után ti^tT sza is kanyarodhatnánk az eredeti gondolatmenethez, azzal; hogy körülbelül ilyen dolgokat, kezdeményezéseket kell érteni a társadalmi munka fogalmán! Nem ingyenmunka, hiszen minden eredménye a közjót szolgálja, s nem is idegen tőlünk, hiszen a magunk kényelmére, hasznára és gyönyörűségére csináljuk. Igaz, hogy ezzel pénzt takarítunk meg a városnak, de ezt a pénzt nem Pécsnek, Kecskemétnek vagy Debrecennek adjuk, hanem annyival több lakást, annyival hosszabb utat építünk. A társadalmi munka értelme ott kamatozik, ahol élünk, s meglátszik a városképen, a háztartásokon és a munkás megelégedettségén. Simon István »A legutóbbi napok győzelmes harcaiban az L és 8. számú páncélvonatok különösen kitüntették magukat. Fáradságot és félelmet nem ismerő lendülettel, valódi proletár önfeláldozással vetették magukat a. visszavonuló ellenség után, s ezáltal lényegesen megkönnyítették a gyalogság munkáját s nagyban hozzájárultak az elért szép eredmények kivívásához* — olvassuk a hadseregparancsnokság dicsérő parancsában. Az egyik dandár politikai megbízottjától rendkívül érdekes jelentés fut be a hadseregparancsnoksághoz: "EIőnyomulási területünkön a proletártömegek igen nagy számban szervezett munkások. Százával jelentkeznek a Vörös Hadseregbe és rögtön az első harcvonalba akarnak menni*. A politikai megbízott 5000 teljes felszerelést kér számukra. Az egyik legharcosabb ifjúsági lap a nyugat-magyarországi Ifjú Proletár rendkívül éles hangú cikket ír a mozgolódó dunántúli ellenforradalmárok ellen. A szegedi kommunisták az ellenforradalmi kormány ellen agitálnak és szervezkednek a munkások között. A munkásotthonban közkézen forog a Vörös Újság, amelyet minden akadály ellenére áthoznak a Tanácsmagyarország területéről. Röpcédulákon sztrájkra buzdítják a munkásságot. A kormányból kirekesztett polgári elemek a jobboldali szociáldemokratákkal keresik az összeköttetést. Igyekeznek eláztatni Károlyiékat a franciáknál. Uj kormánylistát is összeállítanak, amelyben Károlyi Mihály kormányának volt államtitkára, a napokban Pestről Szegedre Szökött P. Ábrahám Dezső az igazságügyminiszter, Horthy pedig a hadügyminiszter. A franciák dühösek az engedélyük nélkül tartott Klauzál téri gyűlés miatt. Maga Károlyi is megszeppen és igyekszik Gömbösre, mint fő szervezőre hárítani a felelősséget. A Szegedi Napló "Körösmező köztársaság* című cikkében félreérthetetlenül gúnyos célzatossággal ismerteti, hogy Kőrösmező állammá kiáltotta ki magát — akárcsak Szeged.