Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-25 / 147. szám
Készül a térkép Az üllési tanács v. b.-titkára, Látó Sándor maga készíti a község új térképét. Ez a munka már előkészület az 1960-as népszámlálásra. A térképre felfektetik az új utcaneveket, rendszerezik a tanyák számait, a házak elhelyezését és pontosan feltüntetik a kül- és belterületen fekvő épületeket. A járás valamennyi községében elkészítik az új térképet a népszámlálás előtt. llllllllllHllllltllllllRIIIII«lllt!llllllllllllll!llllllllllllllllltll(l!lllllllllll!ICI,lll|tllllllllliai!ll!|ll|ll|l||'. óz már a kétujdem teteje Az újszentivánl Uj Élet Termelőszövetkezet tagjai nagy erőfeszítéseket tesznek szarvasmarha-tenyészetük fellendítéséért. A legégetőbb probléma számukra a szarvasmarhák férőhelyeinek gyarapítása. Tervük szerint még a nyáron építeni akarnak egy újabb 52 férőhelyes tehénistállót. A munkához azonban mindaddig nem láthatnak hozzá, amíg a Földművelésügyi Minisztérium agrotervosztályának szakemberei nem tartanak helyszíni szemlét a szövetkezetben. Ugyanis ez az osztály készíti el a szövetkezet majorosítási tervét, s így nekik kell kijelölniök azt is, hová építsék az új istállót. Már régen írásban kérték az agrotervosztályt, hogy tartsák meg a helyszíni szemlét. A látogatás azonban érthetetlen módon hoszszú ideig késett Tiz nappal ezelőtt történt, hogy a várva várt szakemberek megjöttek, azonban csak a szövetkezet birtokának határáig jutottak el. Ugyanis itt a makói járásból Budapest felé tartva megállapították: most már délutánra jár az idő, majd egy másik kiszállás alkalmával... A termelőszövetkezet tagjai jogosan háborodtak fel, s igazuk volt, amikor azt mondták: ez már a kényelem teteje. Emiatt bizonytalan ideig nem kaphatják meg az építési engedélyt sem. A bank nem folyósíthatja a munka elvégzéséhez szükséges hitelt, s építőanyagokat sem kaphatnak a termelőszövetkezet tagjai. Tapasztalatcsere határjárással az Algyői Tangazdaságban A Hazafias Népfront vá- paradicsomnál, melyekből a rosi bizottsága és Algyő köz- K 42-es a legkevesebb kacsség népfrontelnöksége az csazást kíván. A MartonváAlgyői Tangazdaság vezető- sári 39-es és 5-ös kukorica, ségével elhatározták, hogy valamint az amerikai hibrésztvevőik útján megvizs- rid 368-as igen előnyösen gálják a nagyüzemi gazdái- bírja a talaj jó tápértékét kodás és az egyéni gazdái- felhasználni. Igen szép terkodású földek közötti kü- més ígérkezik belőlük. A lönbséget. E célból mintegy búzatáblák szűkülőben, érés65—70-en érkeztek a hely- hez közelednek, a rizstermeszínre, termelőszövetkezet- lés, amely kizárólag nagyben dolgozók, szakemberek üzemi gazdálkodásban térés főként egyéni gazdák. meszthető, elismeréssel raMár a gyülekezésnél meg- gadta meg a látogatók firagadta az érdeklődők fi- gyeimét, gyeimét a gazdasag gépi be- A határjárást vita követte, rendezése, a mútrágyaszó- amelyből az algyői egyéni rók és a tárcsázógépek, ame- gazdák sokat merítettek. Kolyek szinte megfizethetetlen moly érdeklődést mutatott a emberi erőt pótolnak, s nagyüzemi gazdálkodás iránt ugyanakkor igen egyenletes Lovászi János és Szögi Jómunkát végeznek. A gépek zsef egyéni gazda is. megismerése kialakította a A fejlődő állatállomány, a résztvevőkben, hogy ma mar jól kezelt takarmánynövéa nagyüzemi gazdálkodás- nyek, a nagyüzemileg elősal járó gépesítés előnyeit készített, mútrágyázott talaminden haladó szellemű me- jok, a fejtrágyázás helyes zőgazdasági dolgozónak ki használata, a tangazdaság | kell aknáznia, mert csak ez dolgozóinak munkaszeretete ? vezet a jobb és több ered- példát mutatott, bebizonyít| ményhez. va a nagyüzemi gazdálkodás s Horváth Bertalan elvtárs, előnyeit. ? a tangazdaság igazgatója fel- "ky? - hívta a figyelmet az ered- —————— = ményekre. Ugyanakkor azt .. , . ..... ; is hangsúlyozta, hogy az ~ A alaAkl,tják a „teleki - esetleges hibákat is vitás- strandot. A környező mocsaI sák meg, s a viták során J?® lecsapólasa után ku i kialakult követésre méltó tisztítják az elhmarosodott I tapasztalatok másoknak tör- strand medencéjet is. Eddig : ténő elmondásával legyenek tudtak ápolni mert a - a szocialista mezőgazdaság íSS^^SSl^ifSííSíAA I előbbrevivői. A tangazdaság szép árkörnyező vizek lecsapolása után artézi vízből táplálják ; patermése már jó részben le a "medencét. - van aratva. Igen szép ter? més ígérkezik három fajta •iiiiiii.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiii.iiiiiii.iiiiiiiiiiiiiiiii? ... - Értékelik *a járás termelőszövetkezeteinek féléves tevékenységét A szegedi járási tanács vetkezetek ősz óta folytavégrehajtó bizottsága napi- tott tevékenységét, politikai, rendre tűzte a járás közsé- gazdasági, tervteljesítési geiben működő termelőszö- munkáját annak érdekében, vetkezetek félévi munkája- hogy az ez idő alatt tapasznak értékelését. Ennek ér- taltakat hasznosítani tudják dekébcn a mezőgazdasági a tsz-ek további fejlesztése, osztály megvizsgálja a szö- megerősítése érdekében. : Nagy népszerűségnek : örvendenek a falusi taxik Nem is olyan régen még Szegeden fo ütött-kopott kis taxik furikáztak. A régieket felváltották az újak: Pobjedák, Warsavák és Moszkvicsok. Sőt annyi van már belőlük, hogy egyes községekbe is jut. Dorozsmán, Kisteleken is taxit rendelhetnek a sietős emberek, Szőregen azonban nem vált be a taxi. A falun ugyanis naponta mintegy 24 járat autóbusz halad át. A taxit alig vették igénybe. Egy nap nem volt több bevétele 10 forintnál. A kisteleki és dorozsmai tapasztalatok alapján most tárgyalások folynak a mintegy hét kilométeres hosszúságú Csanytelek község tanácsával, hogy létesítsenek a faluban taxiállomást Előreláthatóan rövid időn belül a csany telekiek is utazhatnak taxin, ha sietős dolguk akad. Néhány perc beszélgetés Szélpál Imre egyénileg dolgozó paraszttal a másodvetésröl A mórahalmi határban ta- dolgoztak a szövetkezetben, lálkoztunk Szélpál Imre De azt mondom, hogy azok, egyénileg dolgozó paraszttal, akik ilyeneket terjesztenek, Éppen szántotta a tarlót — azért csinálják, hogy megmint képünk mutatja —, félemlítsék az esetleges őszi közvetlen utána lépdelt Ilo- tagosítástól, a termelőszöna leánya, aki vetette a si- vetkezeti belépéstől a palókukoricát a barázdákba. A rasztembereket. Kormányzamásik lánya, Mária pedig tunk megmondotta a lega learatott árpakévéket rakta utóbbi időben is — újságkeresztbe. Felesége is ott olvasó ember vagyok —, segédkezett: nagy munká- hogy a nagyüzemi gazdáikéban volt a család. Beszélge- dást ugyan gyorsabban, . de ésbe elegyedtünk a család- szigorúan az önként fővel, aki megjegyezte: alapján, türelemmel, mO — Régi magyar paraszt- győződéssel akarja fejleszszokás — mondotta —, hogy teni. Tudjuk, hogy az út mindjárt az aratás után el- odavezet. De nevetséges d<v végezzük a másodvetést, így log, hogy "tilos a másod veki tudjuk használni a föl- tés?. ősszel mindenféleképdet. pen magunknak takarítjuk — Rebesgetik a környé- be a termést, azért is igyékken, Domaszéken különösen szem a munkával. Krumplit — említettük neki —, hogy >® vetek, szerintem az még 'tilos a másodvetés...? jobb lesz, mint a tavaszi, Jót nevetett ezen Szélpál nem bántja a féreg. Imre és hozzáfűzte: Minden egyenes gondolfeo. , . , „ .. dasu parasztember így cse— Igen, en is hallottam fokszik ezt a rémhírt, de csak boszszankodtam rajta. Mert Meggyőző szavak, nem is ugyan kinek állna érdeké- kell hozzá különösebb kömben az, hogy ne termeljünk, mentár. Jó munkát, sok 5n nem vagyok tsz-tag, va- szerencsét kívántunk Saélpól amikor az voltam, de ki- Imrének, éptem, mert sokan nem M. T. \Jalas-xolHak az illztéUzseU Június Il-én a Délmagyar- nagyobb lendülettel és köország szegedi járási oldalán rültekintéssel végzi munkámegjelent "Villanycsengő a ját. tehenek fülébe? című cikk- Akik a fent említett cikre szeretnénk válaszolni, ket olvasták és ítéletet Amikor a fenti cikk meg- mondtak villanyszerelő részjelent, már nem kellett a legünk munkájáról, nyugod"korgó gyomrú teheneknek tan fordulhatnak ismét viléhségüket villanycsegő?-vel lanyszerelési munkáikkal jelezni. Ugyanis a sajnála- részlegünkhöz. Nemcsak ezt tos és igen durva hibát már az egy hibát javítottuk ki, akkor helyrehoztuk. hanem az egész részleg A cikk szerint a kübek- alapjaiban megváltozott, házi Sarló-Kalapács Tsz-nél A végzett istálló-villanyszerelési munkák "úgy, ahogy hosszú Szőregi Vegyesipari KTSZ vezetősége Hangosító! kapott Öitömös Talán nincs is a járásban olyan község, ahol hírszolgálatra ne hasznosítanák a hangosító berendezést. Öttömösön eddig még nem volt; és a községfejlesztési alapból most sikerült vásárolniok erősítőt, hangszórókai, amit a napokban szeréftek fel. A vándorköszörűs ARAT A KOMBÁJN Hétfőn délben kezdtek meg a szatymazi Lenin Termelőszövetkezet 14 holdas ősziarpa-tábláján az aratást. A Sándorfalvi Gépállomás immár 9 éves EMAG-kombájnja végezte el ezt a munkát. A gép két kezelője. Bíró János és Dörmő István nagy gonddal takarították be a gabonát: 18 mázsás átlagtermést hordtak be a tsz raktárába. A Sándorfalvi Gépállomás másik kombájnja a községbeli Rózsa Ferenc Tsz 70 holdas árpáját aratta ugyanebben az időben. A kél kombájn terve erre a nyárra 124 hold gabona aratása, de ők 170 holdon akarják betkarítani a termést, hogy tervük túlteljesítésével minél több ember munkálat könnyítsék vkínlódás után készültek el?. Ez nem helytálló. Semmi-^ .:..., féle "kínlódás? nem volt a kivitelezésnél, s hogy idáig] nem volt villany, annak az az oka, hogy külső légvezeték nem volt. Erre viszont a DÁV kapott megbízást és nem a szövetkezet. Természetesen ez mit sem szépít a villanyszerelők hibáján. A hibát a DAV mechanikusai nélkül is megállapítottuk volna az áram bekötése után, az átadás-átvétel al-' kalmával. Szövetkezetünk villanysze-1 relő részlegében 1959. ápri-i lis 15-ével új élet kezdődött. Az akkori részlegvezetőt eltávolítottuk és több ok miatt bűnvádi eljárást indítottunk ellene. Az űj részlegvezető] Motoros tűzoltófelszerelést kapnak a szegedi Járás nagyobb] községei Az utóbbi években a községi tanácsok igen sok pénzt fordítottak a falusi tűzoltófelszerelések felújítására, megjavítására. Kübekházán most fejeződött be 10 ezer forintos költségből a tűzoltószertár javítása, tatarozása. Néhány napja arról értesültek, hogy az eddigi lóvontatású, kézi hajtású tűzoltófelszerelésük motoros fecskendővel bővül. Kisteleken is örömmel fogadták a hírt a motoros tűzoltófelszerelésről, mert ezzel is biztonságosabbá tehetik az épületek, s különösen nyáron, a learatott, kazalba rakott gabonák védelmit Különösen a háziasszonyok fogadják szívesen mindenfelé a vándorköszörűst. Ollók, kések, bicskák ha • elvesztik élüket, leginkább az asszonyoknak van ezzel bajuk. A vándorköszörűs is jól tudja, hol kell keresni a "kuncsaftokat A tápéi Ady Endre Tsz udvarán együltöhelyböl meg lehet keresni a jó napszámot. Ifj. Számfiráné elégedetten szemléli a fényes, élespengéjű kenyérszelő kést, nem sajnálja • •"<tr forintot a munkáért