Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-24 / 146. szám
XV. évfolyam, 116. szám Ara: 50 fillér Hta: Ma összeül : az SzKP Központi Bizottságának plénuma Szerda, 1959. június 24. y Szombaton és vasárnap békekölcsönsorsolás i: ::::: 1 • a telektulajdonosok kiásták az utcákon végigvezető árkokat, azonban a csövek lefektetése — nem tudni, mi okból — igen lassan halad. Pedig a víz nagyon kellene már az alapozásnál is. Ezért eddig csak azoknak a házaknak az alapja készült el, melyek közelebb fekszenek a településen már meglevő és kúttal ellátott épületekhez, portákhoz. Az alapozást késlelteti ezenkívül az építkezési törmelék hiánya is. A házak alapja ugyanis, akár a Ságvári tielepen, a szegedi építkezésekből kikerült beAz építőanyagok fé részét kiszállították már Gedélba A törmelék hiánya késlelteti az alapozást és több ház felépítését az új településen Igen sok építőanyagot ton- vagy téglatörmelékből rezheti be a hiányzó tör- j i vittek eddig a Gedóba, ahol készül. Törmelék azonban meléket. Jó volna, ha az 1:1 a szegedi városi tanács csa- a tavalyinál kisebb mér- első, illetve a harmadik 1:1 ládi ház-építési akciója ke- tékben kerül ki a szegedi kerületi tanács is segítene p retében a Ságváritclep építkezésekből, mert azok részben felkutatni a terüle- l i után újabb korszerű lakó- a munkák, ahol előzetesen tén megkezdett építkezések I! negyed épül majd. Az régi épületet kell bontani, felesleges törmelékét, rész- i! ikerházakhoz szükséges tég- csak az év második felében ben pedig az esetleg »tarta- íj la és cserép javarésze már kezdődnek el. lékolt? törmelékéből — i i ott áll a telkeken, a telepür öt-hatszáz köbméter tör- akár kisegítésként csak — I j lés szélén levő anyagtele- melék hiányzik. juttatna a Ságváritelepre, í j pen pedig már sok ablak- A Ságváritejepen (ahol két Illetve Gedóba. 1ok, betongerenda, illetve a újabb ikerház épülne) és Ezenkívül betcmvasból készült CSRB- Gedóban nyolc-tíz telekre végre érvényt kellene ! tetőelem látható. Sok tel- még törmeléket egyáltalá- szerezni ken már leoltották a me- ban nem szállítottak ki, annak az áprilisban kelt | I szet is. holott a tulajdonosok rég városi tanácsi végrehajtóbi- I j Mindez azt mutatja, hogy kiásták az alapok helyét, zottsági , határozatnak, I j a II. kerületi tanács — Az építtetők természetesen amely kimondja, hogy a i amely közvetlenül irányít- aggódnak, hogy nem tud- város területén az építke- 11 ja az építkezéseket — kel- ják idejében elkészíteni zések törmelékét elsősor- 11 lő időben gondoskodott az házuk alapját, ban Gedóban kell felhasz- I j anyagról és a szegedi TÜ- s ez késlelteti majd az nálni a családi ház-építési ! í ZÉP, amely különösképpen egész épületet megépítő akcióban. ' Szegeden több 11 és példamutatóan segíti szövetkezet, vagy üzem kő- fuvaros üzérkedik ezzel a : i ezt az akciót, le ls szállí- műveseinek munkáját s így még mindig jól hasznosít- j j totta azokat; házuk nem kerül idejében ható "melléktermékével? az : Más vonatkozásban tető alá. építkezéseknek, azonban már nem ilyen Ezen az állapoton feltét- A szakigazgatási szervek- ! i szépek az eredmények lenül változtatni kellene, nek sürgősen intézkedni 11 Gedóban: A vízellátás már Maga a második kerületi kellene tehát az építkezési ; i nem olyan jó, mint az épí- tanács egymaga nem sze- törmelék ügyében; . |P' tőanyag beszerzése. A kút idejekorán elkészült, „Minden naiyon szép, minden nagyon JI" Megtekintette a Szegedi Szabadtéri Játékok színhelyét a Moszkvai Sztanyiszlavszkij Színház két vezetője A Szegedi Szabadtéri Já- az MSZMP szegedi bizottsá- hogy a színház balettmestetékok előkészületei egyre gának másodtitkára, Dani révei közösen határozzák gyorsabb ütemben haladnak Sándor, a tanács v. b. titká- meg műsorukat. Erre, mint a beteljesülés felé, s ennek ra, ' Varga Mátyás Kossuth- elmondották, azért van szükmegfelelően egyre nagyobb díjas díszlettervező, vala- ség, mert a lehetőségek telméreteket öltenek. Már rnint a játékok előkészítését jes kihasználását tervezik, s nemcsak a technikai munka irányító szakemberek társa- a szabadtéri színpadra legszínvonalánál tartanak, ha- ságábán a térre mentek, alkálmasabb produkciójukat nem napirendre került a hogy alaposan és részlete- hozzák Szegedre. A műszaki művészeti produkciók gya- sen tanulmányozzák a kör- méretek ismeretében: elkékorlati előkészítése is. A nyezetet, a műszaki felszere- szítik majd az önálló balettrendezők nagyszabású és lést és az adottságokat álta- előadás díszleteinek rajzát nagyszerű megoldásokon iában. és makettjét is, s mintegy dolgoznak, a díszletezők épí- Figyelmük mindenre ki- 8—10 napon belül nemcsak tik a hatalmas díszleteket, terjedt és megjegyezték ma- a produkciót érintő felvetett tegnap pedig Szegedre ér- guknak a színpad méreteit, lehetőségekre adnak vákezet a vendégszereplésre megvizsgálták a világítási és laszt, hanem elküldik a díszmeghívott Moszkvai Szta- hangosítási adottságokat, az lettervet is, hogy megkeznyiszlavszkij Színház két ve- öltözőket, a nézőteret és a dődhessen annak kivitelezézetője is, hogy megtekintse nagy létesítmény egészében se. a tér és a színpad adottsá- is és részleteiben is meggait és megbeszéléseket foly- nyerte tetszésüket. Miután HaSV gOndOSSággal tasson a város vezetőivel a gondosan körülnéztek és Sztanyiszlavszkij Színfellépés részleteiről. pontos információkat sze- h-z szakembereire _ mint Űrömmel iünnek tt&ZS&SZ 1 "tELSE Jísz* rz-s-sr. slrss- ée» Moszkvai Sztanyiszlavszkij rosba és erre a színpadra szívügyüknek tekintik aSzeSzínház üzemigazgatója és vendégszerepelni. gedi Szabadtéri Játékok siA. F. Lusin, a színház veze- . ipfjojöcőnplípt kerét és itteni fellépésüket, tő díszlettervezője — a Mű- b hneirnálun azt pedig hadd illusztrálják velődésügyi Minisztérium RSnabinaiVd egy intézkedésükkel: még képviselőjének kíséretében A j Mosin ;gy foglalta tegnap telefonérintkezést délelőtt érkezett a tanácshá- össz"e a közös véleményt: teremtettek Moszkvával és zára, ahonnan Biczó György Minden nagyon szép, színházuk balettmesterével, v. b.-elnök, Pusztai Józsefné, mjnden nagyon jó. A Szege- tájékoztatták az adottságok.... di Szabadtéri Játékok adott- ról, hogy hazaérkezésükig Jsógai óriási eseményt ígér- is megkezdődhessen az •nek, s a magunk részéről együttes munkája, a gon• bízunk abban, hogy ennek a dos műsorválasztás, a szín: nagy művészi vállalkozás- padi dekoráció előzetes terínak európai sikere lesz. En- vezése és utána a hazai pró• nek érdekében a legtelje- bák sorozata, •sebb mértékben számíthat- A párt és a tanács helyi • nak nagy együttesünkre, képviselői részletes megbeimert nemosak művészi pro- szélesek után azzal a magaidukciónkat, de lelkesedésün- biztos, jó érzéssel búcsúztat• ket és baráti érzéseinket is ták el a Moszkvai Sztanyisz• a játékok javára kívánjuk lavszkij Színház két vezető• fordítani. jét, hogy együttesük minden : A. I. Mosin és A. F. Lu- ;' ' ... ...... •sin elvtársak elkérték a bizonnyal az idei játékok •városi tanácstól a tér egyik legnagyszerűbb műve•és monumentális techni- szi élményével ajándékozza . Skai létesítményeinek pon- meg a három estén keresz' V' i+ttck^zeLéiS sokezres Szüntelenül szépül Budapest. Képünkön: a Mártírok útjai • laikkal, s ezek birtokában hazai és külföldi nézoserehata'mas, korszerű lakóházat építenek vissza Moszkvába, get. (S. I.) A kongresszusi verseny sikeréért 1 Bécsi tudósítónk jelentése m Nyári határjárás Uj úton a Debrecen tengerjáró A csepeli szabadkikötőből indul útjára és oda is tér vissza a Debrecen tengerjáró hajó. Különféle árukat visz és ugyancsak áruval megrakodva fut vissza a magyar kikötőbe. Képünkön: újabb közelkeleti útra készül a Debrecen tengerjáró hajó. A hatalmas daruk a hajótestbe emelik az árukat. A Debrecen most már a Földközitengeren jár... anffiBniiiimnaa Opasl a Tisza Az elmúlt időszakban lehullott jelentős mennyiségű csapadék — amint az várható volt — kihatással volt a folyóvizekre, elsősorban azonban a Dunára. Kisebb áradást okozott a Tiszán is, de ez szinte lényegtelen volt, mert a mederből nem lépett ki a víz sehol sem. Legmagasabb vízállást megyénkben a Lúdvári öntözőműnél mértek — 321 centimétert. Az elmúlt napokban azonban jelentős apadás tapasztalható a Tisza vonalán. Hétfő reggeltől kedd reggelig Lúdvárnál 42 centit apadt, s a vízállás 280 centiméter. Azonban még további apadás várható, mert a folyó felső szakaszáról is ezt jelentették. A nagyobb tudásért rTanulni és mindinkább behatolni a tudás birodaU •*• mába, az egyik legszebb erények közé tartozik. Szocializmust építő társadalmunkban nagy megbecsülésben állnak a »kiművelt emberfők?. Mert a tudás elősegíti, meggyorsítja a dolgozó emberekért való célkitűzések megvalósítását. Ha szabad így kifejezni: a politikai és a szaka mai műveltség, tudás mind az egyénnek, mind az egész társadalomnak kamatozik. Korunk — a szocializmus kora. A marxizmus—leninizmus, a munkásosztály gyözédelmes forradalmi elmélete, száz- és százmilliók törekvéseit fejezi ki, s jelöl utat a tennivalókhoz, az élet szépítéséhez. A mi országunkban és szűkebb hazánkban, Szegeden is nagy számban találunk olyan embereket, akik gazdagítják politikai műveltségüket és egyre mélyebben tanulmányozzák a marxizmust—leninizmust. A megnövekedett érdeklődés és igény kielégítését, a marxizmus—leninizmus tanulmányozását általában jól és eredményesen segítette a pártoktatás Szegeden is. A városban a marxizmust—leninizmust közel ötezren tanulmányozták —, párttagok és pártonkívüliek. Az eredmények* ben jól működtek közre a propagandisták s ezért elismerést érdemelnek. Sok olyan odaadó propagandista tevékenykedett, mint például Kollányi Dezső, a Paprikabeváltó dolgozója, Rácz János egyetemi tanársegéd, Vass Júlia a Ruhagyár dolgozója. Természetesen elismerés illeti a hallgatókat is, akik napi munkájuk után tanultak. Az új pártoktatási évad októberben kezdődik, azonban már hozzáláttak a felkészüléshez, hogy magas színvonalon tanulmányozhassák tovább a marxizmust—leninizmust a párttagok és a pártonkívüliek, hogy a tanultakat jól és napi munkájukat megtermékenyítve alkalmazzák az életben, a gyakorlatban. Nagyon sok múlik a propagandistákon, a szemináriumok, tanfolyamok vezetőin, a politikai akadémia előadóin és ezt újból bizonyította a nemrégen befejeződött évad. Éppen ezért a városi pártbizottság nagy gondot fordít arra, hogy a propagandisták jól megfeleljenek feladatuknak, hiszen a jó propagandista nagy érdeklődést tud kiváltani, biztosítja az anyag tartalmas és sokrétű feldolgozását. A pártalapszervezeteknek is őrködniük kell azon, hogy a propagandamunkát az arra legalkalmasabb emberek végezzék. A propagandisták kiválasztását most végzik és ezért járjunk el nagy körültekintéssel ebben a munkában. A párt törődik azzal, hogy a propagandisták alapos felkészültséggel láthassanak munkához az új évad megkezdésekor. A marxizmus—leninizmus kérdései tanfolyamok propagandistái részére a városi pártbizottság egyhetes nyári továbbképző tanfolyamot tart majd és ekkor feldolgozzák az egész évi tananyagot. A továbbképző tanfolyamon a városi pártbizottság tagjai tartanak előadásokat. Az időszerű kérdések és a szakosított tanfolyamok propagandistái részére az előkészítőt az elmúlt évadhoz hasonlóan rendezik meg. A z évad még több hónap múlva kezdődik, azonban máris jelentős az érdeklődés. Különösen sokan érdeklődnek a politikai akadémia iránt, melynek egy-egy előadásán 1050-en vettek részt Szegeden. Éppen ezért ősszel Mihályteleken is működik majd politikai akadémia és a város még másik külső kerületében is. A gondos előkészületei} meghozzák majd a kívánt eredményt és nagyobb tudást, politikai műveltséget szerezhetnek a pártoktatásban résztvevők. Most az a fontos, hogy a legallcalmasabb embereket bízzuk meg a szép és m"ohecsült propagandamunkával.