Délmagyarország, 1959. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-23 / 145. szám
3 Kedd, 1959. június 23. Közel tízezren vettek részt a tanácstag-beszámolókon Szegeden Egyre nagyobb az érdeklődés a várospolitikai problémák iránt — hatszáz közérdekű javaslat hangzott el a három kerületben Az elmúlt héten fejező- sokban. A városi és kerületi Több közlekedéssel kapdött be Szegeden az a gyű- tanácstagok beszámolóit kö- csolatos javaslat is elléssorozat, ame'yen a váró- vetően csupán kétszáz egyé- hangzott: si és kerületi tanácstagok ni jellegű kérelem, vagy pa- a szabadtéri játékok idején számoltak be a választás óta nasz hangzott el, viszont éjfél után is járjanak a vilelőször az év első fél évé- majdnem hatszáz felszólaló lamosok, hogy a messzebb ben végzett munkájukról. A a körzetet, kerületet vagy az lakók gyorsabban hazaérjevárosi és a kerületi tanácsr- egész várost érintő kérdést, nek előadás u: a. tagok összesen 89 gyűlést javaslatot vetett fel ezeken A Szentháromság utcának tartottak a város különböző a gyűléseken. jelentősen megnőtt a forrészein. Ezeken, mintegy Szeged város tisztaságé- galma — azt is szabályozni hatezerötszáz választó vett nak, a parkoknak féltése kellene. Alsóvároson, Rókurészt. éppúgy kicsendült e hozzá- son, Petőfitelepen mindenütt Most elsőízben a városi szólásokból, mint a társa- a járdákon közlekednek a tanács elnökségének tagjai: dalmi tulajdon védelme, kerékpárosok és veszélyeztea végrehajtó bizottság elnö- vagy a közrend javítása, tik az arra lakók testi épséke, két elnökhelyettese és Igen sok hozzászólás foglal- gét és ezért a rendőrség titkára a szegedi kis- és kozott a szabadtéri játékok sürgős közbelépését kérik a nagyüzemekben előkészületeivel. rendbontók ellen, külön beszámolókat tár- Hiba, hogy a csúcsforgal- Az üzemekben is sok fontottak az üzemi munká- mi időben: reggel 7 és 8 tos feladatra, megoldandó soknak óra között söpörnek a köz- dologra hívták fel a tanács a városi tanács első fél évi ponti villamosmegálló kör- figyelmét. Itt természetszetevékenységéről, a megöl- nyékén — vetették fel két rűleg sok szó volt a lakásdandó feladatokról. Ez a helyütt is. Négy esetben tet- kérdés megoldásáról is. A kezdeményezés bevált és ték szóvá például a válasz- lakásszövetkezet létesítésészép eredményeket hozott, tők, hogy a Borforgalmi Vál- nek gondolatát igen nagy roMintegy lalat palackozójához tartozó konszenwel fogadták minhároinezer üzemi dolgozó ládák, hordók naponta el- denütt az üzemekben a váhallgatta meg foglalják a szakszervezeti rosi tanács elnökségi tagjaia 32 üzemben tartott tanács- székház előtti járdát nak beszámolóin, tag beszámolót. annyira, hogy akadályozAz elmúlt évhez viszo- zák a Tolbuhin sugárnyítva növekedett az érdek- út forgalmát. Tizennyolc helődés Szegeden a tanácstagok lyen tették szóvá, hogy munkája iránt. Ez nemcsak rendszeresen ápolni kell a a beszámolókon résztvevők szobrokat. A város belterüszámának növekedéséből ál- létén nincs olyan játszótér, lapítható meg, hanem az ahol a gyermekek teljesen egyes beszámoló gyűlések le- szabadon, akadálymentesen folyásáról, hangulatából is. játszhatnának — vetették fel Az illetékes városi, illetve három körzetben. Többen két kerületi tanácstag be- javasolták, hogy folytassák számolója után egy-egy be- az avult üzletportálok leszeszámoló gyűlésen sokan kér- dését a Belvárosban, tek szót. A három kerület- A külvárosban ben megtartott beszámoló- sem akarnak lemaradni kon több mint nyolcszáz tisztaságban, rendezettségfelszólaló volt, tehát ben a belváros mögött. .. ... Erről vallott igen sok hozzáegy-egy beszamologynle- szólás a petőfitelepen, Alsen atlag kilenc-tíz va- sóvároson Rókuson, Móralaszto fejtette ki veleme- városon tartott nyet- gyűléseken. Sokan kifogásolHasonlóan sikerültek az ták, hogy a Belsped, illetve üzemekben megtartott be- a Szefu istállói sűrűn laszámolók is. Sokhelyütt élénk, kott területeken vannak, jó hangulatú, feszélyezetlen Helyezzék át a Gyermekkórmegbeszélésekké alakultak ház melletti »kutyaklinikát« át ezek a gyűlések a »hiva- a Tisza-partra — javasolták talos-« referátum után. Rókuson. Igen éles kifakaörvendetes, hogy ez évben dások hangzottak el a »giIs a köz érdeke' domboro- üsztavadászok« ellen, akik , . . , - , . , a külterületek arkait feldőlt ki elsosorban a beszá- dúrják ^^ után> s mólókat követő hozzászólá- tönkreteszik azokat. Tudatosítsuk a mezőgazdaság szocialista átszervezésének sz ük ségességét Keresztes Mihály előadása Vasárnap délelőtt Szege- daság szocialista átalakítását den, a Kálvin téri pártház- célzó és elősegítő intézkedéban tartott előadást Keresz- seket. Hangsúlyozta, hogy tes Mihály földművelésügyi miniszterhelyettes »A mezőgazdaság aktuális kérdéseiröl« címmel. Bevezetőjében ismertette a szovjet hétéves terv adatait Tegnap átadták rendeltetésének az Orvostudományi Egyetem központi laboratóriumát Tegnap délben Szegeden, nevezett központi laboratóa Mikrobiológiai Intézet riumokat létesíthettek. A laelőadótermében rövid ün- boratórium segítséget nyújt népség keretében átadták az egyetem egyes intézeteirendeltetésének az Orvostu- nek, s az ott dolgozó kutadományi Egyetem új, köz- toknak. A laboratórium inponti laboratóriumát. Dr. tézetektől függetlenül, Petri Gábor professzor, az mintegy önálló intézetként Orvostudományi Egyetem működik majd. rektora bevezető szavai után Ezután az Egészségügyi dr. Ivánovics György két- Minisztérium képviseletében szeres Kossuth-díjas akadé- megjelent vendégek közül — mikus ismertette a központi akik Barta Ferenc, a milaboratórium létesítésének nisztérium egyetemi főosztájelentőségét. Köszönetet lyának vezetője társaságámondott kormányunknak ban érkeztek Szegedre — azért a nagyfokú anyagi tá- Pékli Ferenc és Bacsó Femogatásért, amelynek ered- renc biztosították további ményeképp a vidéki orvos- támogatásukról a szegedi egyetemek — köztük a sze- központi laboratóriumot. Dr. gedi — a legkorszerűbb és Guba Ferenc az akadémiai tegyük hozzá: a legköltsége- elektronmikroszkóp-laboratóÜsemátsservesés idején is nőtt a termelés A Jutaárugyár pártszervezete segíti a technikai haladást A Szegedi Jutaárugyár szervezet rendszeresen, hó- December 31 helyett már dolgozói nagy dolgot hajtőt- napról hónapra értékeli az a második negyedévben tak végre a második ne- e téren végzett munkát, a megvalósították a korábban gyedévben. Egy egész üzem- különböző feladatok végre- említett üzemi átszervezést részt helyeztek át az újon- hajtását. is. A pártszervezet vezető-" nan emelt épületbe anélkül, Már az év elején nagy sége, együtt a gazdasági vehogy a termelés leállt, vagy körültekintéssel határozták zetőkkél ennek megkezdése csökkent volna. Sőt, az át- meg a feladatokat. Erről ta- előtt úgy határozott, hogy szervezés ideje alatt egyet- núskodik a műszaki intéz- folyamatos termelés mellett len hónapban 15,3 tonnával kedések terve is, mely most, hajtják végre — szemben a túlteljesítették a tervet, s az első fél év végén tarkái- tervezett egyheti leállással, ezzel megszüntették az első ük a pirosceruzás bejegyzé- Ehhez a kommunista műnegyedévi elmaradást, De sektől. Ezek a jelzések azt szaki dolgozókon kívül a nemcsak ez dicséri munká- mutatják, hogy teljesítet- pártonkívüliek segítségét is jukat, hanem a múlt hónap ték-e a vállalt munkákat a kérték. A műhelyben pél5,1. tonnányi túlteljesítése, s felelős műszaki dolgozók, dául külön értekezletet taráltalában a termelékenység Nagygyörgy Imre elvtárs, tottak, ahol a jobbnál jobb emelkedése is. az üzemi párttitkár elége- ötletekkel segítették a mun. detten ismertette az egyes kások az elgondolás kivife| i | pontokat, s közben megje- lezését. Ennek alapján ké' 1 gyezte: szítettek egy igen gondos, Nem véletlen jelenség ez — Ezidáig még senkit sem részletes műszaki tervet, s az eredmény. A termelési kellett figyelmeztetni, vagy ez, valamint a lelkesedés sikereket a dolgozók oda- megbírálni, hogy a ráeső meghozta az eredményt. Jeladó munkájának, a tervsze- munkát nem végezte el. A lemző például erre anagyrűségnek, a műszaki fejlesz- pártszervezet vezetősége szabású munkára, hogy a 12 tésnek, jó felkészültségnek örömmel állapítja meg hó- méter hosszú előfonógépeköszönhetik — s ebben nagy napról hónapra, hogy múld ket úgy helyezték át, hogy része van az üzemi párt- a kommunista, mind pedig közben szét sem szedték, szervezetnek is. A gyár kom- a pártonkívüli műszakiak géphibásodás nem követkemunistái jól szem előtt tart- lelkiismeretesen dolgoznak a zett be, s utána azonnal !eják a márciusi párthatáro- célkitűzések megvalósítású- hetett rajtuk termelni. Van zatot, mely többek között a ért. még több megvalósított műműszaki fejlesztést tűzte ki . szaki intézkedés és jó ütemcélul. Éppen ezért a párt- 12 I ben haladnak a technológia fejlesztését célzó egyéb munValóban. A bejegyzések kák is. arról tanúskodnak, hogy határidő előtt készülnek el a I 31 különböző műszaki ótalakí- 1—' tások, átszervezések, melyek A . ,. ereSnyízif3ndÓ ^ a lStember'30-ra tűzték ki ^„ffilf'fK" például a keményebb és XLttSy e^ik I egyenletesebb átmérőjű ve- ^TJ^ AftiodS tülékcsévék bevezetését, va- J^XL lamint az úifaita vetülék- ** a szovodei művezetők, lammt az ujtajta vetuiek például a főtechnolócseve-tolcser alkalmazasat. guf k?fön veraenyvállalásosebb, de a munkában műszerekkel fölszerelt, úgy modern kutató- rium üdvözletét tolmácsolta. elengedhetetlen A kis ünnepség után, amely Petri Gábor rektor zárszavával ért véget, a vendégek és az egyetem intézeteinek vezetői megtekintették az 1 millió 721 ezer forintos beruházással létesített laboratóriumot. A Duna osztrák vízgyűjtő A központi laboratórium területén hétfőn nem volt dr- Salkovits Endre es dr. csapadék. A bajor részen is Szepesi Gábor adjunktusok csak kisebb eső hullott En- vezetésével kezdi meg a nek megfelelően a Paks feletti Duna-szakasz végig Ma elhagyja az árhullám Magyarország területét apad, Baja alatt még árad. rendszeres kutatómunkát, s ehhez ad segítséget nekik dr. az átszervezést nem sza- ietét. bad sokáig húzni, halasztani, s elengedhetetlen kö-| vetelmény, hogy közben ii állandóan növekedjék a1 termelés, JJ Az árhullám hétfőn Baja— Ivánovics György professzor Paks között tetőzött, kedden pedig Mohácsnál tetőzik, majd elhagyja hazánk terüis, mint a laboratóriumban folyó munka irányítója és vezetője. Ezeknek hosszabb az életkat tettek erre vonatkozóan tartamuk, valamint jobb mi- & menetközben is keresik a ES? Enyhaa!zn^artT^e: * dóst már csaknem teljesen nika javitasanak. Legutóbb végrehajtották, egyedül a például a pártszervezet kezvetülékcséve-tölcsér rendsze- deményezésére vasárnapi res alkalmazása nem tör- műszaki értekezletet rendeztént még meg, de már ezt tek a szövődé mindhárom is kikísérletezték — pedig műszakja részére, mert hétmég csak az első fél évben közben nem tudnak ígyöszjárunk. Határidő előtt al- szejönni. Ezen is hasznos kalmazták a tervbevett javaslatok hangzottak el, érhosszabb vetülékcsévéket is, tékes tapasztalatokat cseréimelyeknek bevezetésével ke- tek ki a Jutaárugyár művesebbszer kell leállítani a szaki dolgozói, akik szívügépet, növekedik a terme- kön viselik a márciusi pártlékenység. határozat végrehajtását. (Dallal, íúiteeaL.. * A szegedi dolgozóknak a A nem nagy, de lelkes Magyar Tanácsköztársasá- közönség előtt különösen a gért vívott harcaira való szegedi üzemek: az Ujszemegemlékezésként a Szak-gedi Kender- és Lenszövő, szervezetek Csongrád mea mezőgazdaság nagyarányú javuljon a gabonafélék és fejlesztésére vonatkozóan, állati termékek minősége A amelyek az SZKP XXI. kitűzött célt meg lehet va-i kongresszusa beszámolója- lósítani. A tavasszal alakult ban hangzottak el. Ezután termelőszövetkezetek példája Párhuzamot vont a szoeia- is tanúskodik erről, hiszen lista és a kapitalista mező- mindegyik nagyobb termést! gazdasági termelés között, takarít be, mintha a tagok Rámutatott, hogy nálunk a egyénileg művelték volna szocialista országban sona meg a földet. Az élet igaüem okoz katasztrófát, bár- zolta a Központi Bizottságmennyit termelünk is, hi- nak azt a megállapítását is, szen hogy az átszervezés fő útja a Bárt és a kormánv let- a mezőgazdasági termelőa part es a kormány leg szövetkezetek aiakítása Valóbb célja a dolgozo nep iában: egyre növekvő igényeinek tavasszal mintegy 400 ezer parasztcsalád lépett a közös nagyüzemi gazdálkodás útjára, közel 2 millió hold szántófölddel, s kis töredék kivételével valamennyien mezőgazdasági tsz-ekbe tömörültek. Befejezésül az átszervezési kielégítése. Minél jobban társadalmi úton történik a mezőgazdasági termékek előállítása, az illám annál többet tud Pyújtani a dolgozó tömegeknek, amit az is bizonyít, bogy a Szovjetunióban hét év alatt — a tervek meg- szükségességének tudatosító-! Valósítása következtében — sát húzta alá és felhívta ai 10 százalékkal növekszik a termelőszövetkezeti tagok fi-; kolhozparasztok reáljöve- gyeimét a rendszeres poiitidelme. kai felvilágosító munkára. Keresztes elvtárs ezután az Türelemre intett azok iránt. MSZMP Központi Bizottsá- akik nem tudnak egyik r.ap5a 1958 decemberi és 1959 ról a másikra dönteni, de ez Márciusi határozatának je- nem zárja ki, hanem éppen lentőségét ismertette, külö- ellenkezőleg, feltételezi az| lösen aláhúzva a mezőgaz- állandó meggyőzést. a Jutaárugyár, továbbá a KPVDSZ tánccsoportjai és gyei Tanácsa és a szegedi főként ^ ÉDOSZ kitűnő szakmaközi bizottság kul- táncegyüttese szerepelt turális bemutatót rendezett igen szép sikerrel. Nagy szombaton este nyolc óraitetszés kísérte az egyesített , ,, , .. ,. szegedi munkaskorusok alkezdettel az ujszegedi sza-tal előadott énekszámokat badtérí színpadon; és mozgalmi dalokat. A szegedi munkásőrség népszerű fúvószenekarának és a vasutas zenekarnak pattogó ritmusú indulói és klasszikus szerzőktől élőadott zeneszámai még a park fái között sétálgató szerelmespárokat is odacsalogatták a szabadtéri színpad nézőterére. Hangulatos színfoltja volt az estnek az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet híres citerazenekarának szereplése. A szavalatok és Kormos Lajos, a Szegedi Nemzeti Színház művésze által elmondott stílusos összekötőszöveg ugyancsak az est értékeit gazdagították; Több mint 20 millió márkát költött a Német Demokratikus Köztársaság kormánya Sassnitz kikötőjének fejlesztésére. Ugyanis egyre növekszik a teheráru- és személyforgalom a skandináv államok és az NDK között s a kikötő már szűknek bizonyult az eddigi forgalom lebonyolítására. Bővítik az újszegedi orvosi rendelőt Újszegeden eddig két körzeti orvos dolgozott igen nagy területen. Most csökkentették a területet, s még egy körzeti orvost kapott a ivárosrész. így most márki!ősinek bizonyult a meglévő orvosi rendelő, szükségessé vált bővítése. Az I. kerületi tanács a rendelőintézethez még ebben az évben egy ' 'abb helyiséget építtet. MÜl^