Délmagyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-01 / 101. szám
Péntek, 1959. ra&Jiv 1. r Érdekes labdarnígó-mérkő*ések a mai ünnepi és a holnapi sportműsorban A mai szegedi ünnepi sportesemények közül kiemelkedik s megyék közötti labdarúgó-torna ifjúsági döntője. Csongrád megye ifjúsági válogatottja, amely a táblázaton az első, Újszegeden, a SZAK-pályán mérkőzik negyed 3 órától a második helyezett budapesti válogatottottal. Csongrád megyének, valószínű, hogy a döntetlen eredmény is elegendő lesz az első hely megszerzéséhez. A harmadik Bács megyének ugyanis nagy gólaránnyal kellene győznie Békés megye ellen, hogy az első helyen végezzen. Az első hely megszerzéséért azért folyik nagy küzdelem, mert a csoportokon belül bajnokságot nyert csapatok Tatán vesznek majd részt edzőtáborozáson, ahol körmérkőzést játszanak egymással, az ország legjobb ifjúsági csapata címért. A Tatán legjobban szereplő vidéki válogatott egyébként a nyáron ausztriai portyán vesz részt. Holnap, szombaton NB II-s bajnoki labdarúgómérkőzés lesz Szegeden a SZEAC és a Jászberényi Vasas között. A SZEAC összeállítása megváltozik, mert Hajós bekerült az NDK-val mérkőző B-válogatottba. Igy az öszszeállítás valószínűleg az alábbi lesz: Mészáros — Bénák, Portörő, Gát — Baráth, Zallár -- Szabó, Reményik, Nemes, Polyvás, Nyári. A bajnokjelölt egyetemi csapattól ezúttal is győzelmet várnak a szurkolók. Kétgólos SZEAC-gyözelmet jósolunk. Másik NB Il-es labdarúgó-csapatunk, az SZVSE szombaton a fővárosban a Bp. Előre ellen lép pályára. Itt is változtatnak a csapaton, mivel Möszmer ismét játszhat, s így ő lesz a jobbfedezet. Annak ellenére, hogy az SZVSE legjobb csapatával áll ki, az otthonában játszó Előre az esélyes, bár döntetlen is lehet az eredmény, ha a Vasutas védelme jól játszik. A részletes sportprogram Május elsején MÁJUS ELSEJÉN Labdarúgás SZAK-pálya: Csongrád megyei ifjúsági válogatottBudapest ifjúsági válogatott, megyék közötti mérkőzés, az első helyért, negyed 3. Csongrád megyei felnőtt válogatott—Pest megyei felnőtt válogatott, megyék közötti mérkőzés, 4 óra; Kajak A megyei kajakszövetség Idénynyitó versenye a Tiszán 1 órai kezdettel. Röplabda Szeged—Budapest városok közötti röplabda-válogatott mérkőzések az újszegedi villamoskitérő mögött, a liget szélén levő SZAK-teniszpályákon, a férfimérkőzés 3, a női mérkőzés 4 órakor kezdődik. Sportbemutató Tornabemutató fővárosi és szegedi versenyzők részvételével az újszegedi szabadtéri nagyszínpadon 4 órától, szegedi ökölvívók, birkózók és súlyemelők bemutatója a játszótéri szabadtéri színpadon, 3 órától. Tenisz Barátságos mérkőzés a SZEAC és az SZVSE csapata között az újszegedi teniszpályákon, 2 órától: Úszás és vízilabda Idénynyitó úszóverseny és vfzilabda-villámtorna a Versenyuszodában 2 órai kezdettel. Birkózás Nemzetközi btikózó-verseny a Szegedi VSE és a Vajdaság (Jugoszlávia) válogatottja között a Rókusi Tornacsarnokban, este 7 órai kezdettel. Teke Férfi- és női egyéni verseny a SZAK négyes pályáján, reggel 7 órától; Vívás A Május t vándordíjért ifjúsági kardverseny lesz a Pa6tás Kossuth Lajos sugárúti vívótermében délután fél 3 órai kezdettel. Kézilabda Dorozsmán a D MEDOSZ női kézilabda-villámtornát és barátságos férfimérkőzéseket rendez szóregi, dorozsmai és szegedi csapatok részvételével az általános iskola pályáján, 3 órai kezdettel. fimérkőzés, háromnegyed 9. SZEAC—Komlói Bányász NB II-s férfimérkőzés, 10 óra; Röplabda Felsőtiszaparti SZEACpálya: Sz. Honvéd—Testnevelési Főiskola, NB l-es férfimérkőzés, fél 12-től. Újszegedi SZAK-teniszpálya: Sz. Textiles—Bp. Kerámia, NB II-s női mérkőzés, 10 órától. Torna Sz. Textiles—Soproni Textiles férfi- és női tornaverseny a Radnóti Gimnázium tornatermében, délelőtt fél 9 órától. Atlétika Járási KISZ Kupa atlétikai verseny a SZEACpályán, fél 10 órai kezdettel. Teke NB n-8 férfimérkőzés: SZAK—Bp. Előre, SZAKpálya, 3 órától. J VASÁRNAP | Kézilabda Sz. Építők—SZVSE, területi férfi mérkőzés, Építőkpálya, 5 órától. MEGÉRKEZTEK SZEGEDRE A JUGOSZLÁV BIRKÓZÓK Az április elejére tervezett nemzetközi birkózómérkőzést ma este rendezik meg Szegeden. A jugoszlávok tegnap délután érkeztek meg Szegedre, jóképességű csapattal. Az SZVSE birkózói jól szerepeltek az utóbbi hetek versenyein, s így szép küzdelemre van kilátás. Döntetlen körüli eredmény várható; Mai keresztrejtvényünk hosszú soraiban Szüdi György május elsejéről szóló verséből idézünk. VÍZSZINTES SOROK: 1. Az Idézet első része. (A zárt betűk: V, U, J, K.) 13. Daru, de nem madár. 14 Másik helyre. (Két szó.) 15. P. J. R. 16. Költészet. 17. Szláv helyeslés. 18. Cselekvést kifejező szó. 20. Azonos betűk. 21. Az egyik szülő kedves megszólítása. 24. Az utóbb ikerszava. 27. Szellemi dolgozó. ' 28. Római ezernegyvenkilences. 30. A végrehajtó bizottság rövidítése, kiejtés szerint. 31. Rosta. 33. Kétszínű, tárgyra vonatkoztatva. 35. Nagyon ritka férfinév. 36. Hosszú vászon. 37. Hullanak a könnyei. 38. Igekötő. 39. Azonos betűk. 40. Mosás utáni munkát végez. 42. Egyforma betűk. 43. Fordított határrag. 44. Tekinget. 45. A verssorok összecsengése. 46. Étkezés. 48. Egzotikus madár. 50. Űttörőköszönés. 51. Bátran cselekszi. 53. Név a honfoglalás idejéből. 54. Erre a helyre. 55. Szobrot is öntenek belőle. 57. Van rá... (ráér). 60. Ha az ékezeteket is figyelembe vesszük, betűszomszédok a nagy ábécéből. 61. Tápláló ital. 63. Ilyen eszköz is van. 64. Esztendős. 66. Hangtalanul elemel! 68. Régies kérdőszó. 70. Kisebb rádióállomás, névelővel. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Színültig lévő. 2. Vonatkozó névmás. 3. Női név. 4. Szövetkezetet, egyesületet létrehozó tag. 5. Textilmunkát végez. (Az első kockába kettős betű kerül.) 6. Másik női név. 7. Új, idegen összetételekben. 8. Te és ón. ». Adalbert becézése. 10. A folyónak van, télen. 11, Hangtalan síp! 12. Legfrissebb, leg... 17. Régi űrmérték. 19. Meghív valakit vendégségbe. 22. A menyecskének van. 23. Római száznegyvenkilences. 25. Személynévr !! t r y P 1 il l'i "V 13 ISS IBI'5 1 lö SS" 1 m is 19 jBB20 • • BB 21 | 22 ISS!23 s 24 25 • • 26 BB|27 i isir 29 SS 30 31 | |J2 f ISS!33 í I341 • • 35 SSI* 37 1 • • 38 BB'39 Baját) | | 41 ISS 42 BB 13 | BB 44 | IS ISS * 47 ISS 46 48 40 IS 51 |52 |H» | «M , 1 • • BB 55 56 BB 57 • 58 BB|59 60 [SS 61 62 63 SS 64 65 66 67 BB68 69 BB70 | K\ más és egy kötőszó. 26. Gyűjti. 28. Írásba foglalas. 29. Á kulcslyukon át figyelem. 31. Kettős betű. 32. Rövidítés a menetrendbői. 33. Van még hely a számára. 34. Milyen tárgyat? 36. A mozigépész igéje. 38. Utóiéri. 40. Nagyobb edény. 41. Idegen szeszes ital. 42. Ugyanaz, mint a vízszintes 63-as. 43. A> idézet második része. (A zárt betűk: 0, Y, S, A.) 44. Megtilt. 46. A ruha egyik részére. 47. Tiltószó. 48. Mellette, érte, idegen szóval. (... és kontra.) 49. Az egyik végtag. 50. Férfinév. 52. Energiát fejlesztő üzem. 54. Egyre múlik. 56. A rádióból is hallható. 57. Szabályos alakúra meggörbít 58. Mókus, régies szóval, vagy a sivatag hajója viszszafelé írva. 59. Az elejtett tárgyak tulajdonsága. 62. Hívószó, régiesen. 63. Megfordítva: friss. 65. Nem a hátamögé. 67. Azonos mássalhangzók. 69. Római ezerötszázas. 70. A sav része! A megfejtés csütörtökig (7-ig) küldhető be. Elegendő a versidézetet beküldeni. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A legutóbbi rejtvény megfejtése: Hajaj, már számtalanszor. Keresztrejtvény-fejtés. Könyvet kaptak az eredményes megfejtők közötti sorsolás útján: Krémer Judit, Szeged, Attila utca 9, Szécsi István, Sárkány u. 11, és Béta Miklós, Újszeged, Kertész út 25. (Szerkesztőségünkben vehetik ét a jutalmat.) A^éUUdetésck ADÁSVÉTEL SZOMBAT Labdarúgás SZEAC-pálya: SZEAC— Jászberényi Vasas, NB II-s mérkőzés, 5 órakor. Szegedi Építők—Szegedi Juta, barátságos mérkőzés, negyed 4 órakor. A járás) bajnokság mérkőzései. Röszke—Mórahalom, Rószke, 4 óra. Uiszentiván—Asotthalom, Ujszentiván, fél 4. Deszk—Pusztamérges, Deszk, 5 óra. Algyő—Kübekháza, Algyő, fél 4. Ullcs—Sándorfalva, 01lés, 4 óra. Kézilabda Épitok-pálya: SZEAC II— Hódm, Textil, területi férAMIG a Kárász utca IC. czám alatti Magyar Könyv Ker. vállalat könyvesboltját tatarozzák, könyv- éa hanglemez árusítóhely Bajcsy-Zs. u. 21., Belsped-lrodával szemben. Figyelem! Száraz fürészpor Ismét kapható. Cserzy Mihály utca IX. x 35* cm1 kéthengeres új. 7600 km futott Jáwa igényesnek eladó. Sándortalva, — Sztálin utca 35. Kétpárevezős Klelcsónak eladó. Erd. ünnepnap délelőtt, hétköznap délután 5 —7-ig Gogol utca 24. I. 10. Keveset használt modern fehér mélykocsi eladó. Csillag tér 14. 2025 4 család méh kaptárral, vagy anélkül eladó. Kiskundorozsma, Felszabadulás út 30. 2019 Bontásból kikerült ajtók, ablakok, gerendák eladók. Kántor utca 4. 1905 Nádpallókat, stukaturnádat, nyirseprüket. füzvesszökosarakat, lapátnyeleket stb. rendeljen Erdei Termék Vállalattól Budapest, Széchenyi rkp. 8. Telepek ország minden részén. L A K A S INGATLAN Főútvonalon lévő egyszobás, összkomfortos házfelügyelői lakásom elcserélném ugyanilyen belvárosi főbérletlért. „Családi okok miatt'' Jeligére Hirdetőbe. 2 szoba, összkomfortos, kisméretű lakásomat elcserélem 3 szobás, vagy 4 szobás, összkomfortosra. „Május vagy Június" Jeligére kiadóba. 1919 Kétszoba, konyha, speizos lakást keresek villamoshoz közel, esetleg 1 nagyszobás is megfelel. költségtérítéssel. „Marika" Jeligére a kiadóba. Kis házhely eladó. „Főútvonalhoz közel" jeligére a kiadóhivatalba. Petőfitelep II. utca 49. számú ház eladó. 2012 Magánház két szoba átadásával eladó fele részben is. — Tavasz utca 19/b. 2095 Ház Jókarban. istálló, hombár, száraz pince, kétszobás, beköltözhető lakással eladó. Boross József utca 20. 1767 Szent Miklós utcai ház eladó lakáscserével. Erd. Tímár utca 3/a. vasárnap. Eladó Pécs környékén lakóház gazdasági épületekkel, — gyümölcsössel, 2 hold beltelekkel, 2 családnak is megfelelő, éra 110 000. Megosztva ls eladó. Vajda Jáno6, Belvárdgyula, Baranya megye. E G V É K Szolid értelmiségi leány megismerkedne rendes fiatalemberrel házasság céljából 32-ig. Fényképes választ „Független'' Jeligére Hirdetőbe. RetlkQl-, cipöfestes minden színben garanciával. — Szent Miklós utca 7. Felsővaros. x Beszélő papagáj találtatott vasárnap délután a Rákóczi tér környékén. Cím a Hirdetőben. Szegedi Női Szabó KTSZ értesíti a vásárlóközönséget, hogy nívósabb Igények kielégítésére mértékutáni rendelésre készülő nőiférfi fehérnemű szolgálatunkat kibővítettük. Finom fehérnemű megrendelésével keresse fel Minőségi Áruházunkat, Lenin krt. 40. Minőségi Áruházunk nagy választékkal, udvarias, pontos kiszolgálással áll a vásárlóközönség rendelkezésére. Szakadt, mállott szőrmebundáját rendbehozza, most fizetést kedvezmény. Ékes szűcs. Budapest. V., József A. u. 11. Áramszünet! Az AraniszolgaltaUj V. közit. hogy 1959 május 4-én 7 h-tól 16 h-ig a Szatymaz u„ Damjanich u„ Kossuth Lajos sugárút. Párizsi krt.. Brüsszeli krt., Római krt., Félsőtiszapart és Körtöltés által bezárt területen Fodortelep es a Börtönőrtelep kivételével áramszünet tesz. DÉLMAGVARORSZAG A Magyar Szociálist; Munkáspart szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: Slk:5s János felelős szerkesztő, Nagv István és dr. Lőkös Zoltán szerkesztők Szerkesztőség: Szeged. Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 36-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-39 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. A lapot árusításban és előffzetesben a Csongrád megyei postahivatalok terjesztik Előfizetési díj 1 hóra II.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: Vincze György