Délmagyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-13 / 110. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! •»A MAGYAR SZOCIALISTA XV. évfolyam, 110. szám Ara: 50 fillér < 3 ad az állam t Az alkotó LAPJA* művészet útján 1 Szerda, 1959. május 13. Ügyesen és gyorsan Üj üzemrészbe települtek át a Szegedi Jutaárugyár kártoló és előfonó gépek El lehet mondani: egy-egy gép munkája csak órákig szünetelt. Olyan ügyesen és gyorsan szállították át a nehéz, 60—70 mázsás gépeket egyik teremből a másikba, hogy csak egy műszak idejéig estek ki a termelésből. A genfi külügyminiszteri értekezlet keddi ülése délután 15 óra 30 perckor kezdődött meg és körülbelül másfél óráig tartott. Az ülésen Gromiko szovjet külügyminiszter elnökölt. A legközelebbi ülésre ma délután fél négy órakor kerül sor. • A genfi sajtóközpontban kedden este Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes számolt be az újságíróknak az értekezlet második munkaüléséről. Zorin elmondotta, hogy a keddi ülésen az értekezlet hozzálátott a konkrét munkához. A szovjet küldöttség nevében Gromiko külügyminiszter javasolta az ülésen, hogy vonják be a tárgyalásokba a Lengyel Népköztársaság és a Csehszlovák Köztársaság képviselőit. Lengyelország és Csehszlovákia részvételének kérdése nem ügyrendi kérdés, hanem nagy politikai jelentőségű probléma — mondotta, majd így folytatta: Ha arról beszélünk, mely államoknak van leginkább joguk részt venni a Németországra vonatkozó kérdések megoldásának előkészítésében, már a. jelen szakaszban, a négy nagyhatalom és a két német állam mellett, akkor kétségtelenül csak Lengyelországról és Csehszlovákiáról lehet szó. Elég elmondani, hogy ez a két ország volt a hitleri Németország agressziójának első áldozata a legutóbbi világháborúban. E két ország a többinél tovább szenvedett a háború és a hitleri megszállás súlya alatt. Lengyelország és Csehszlovákia nemcsak Németország közvetlen szomszédja — fl genfi külügyminiszteri értekezlet az első lépés a nemzetközi feszültség enyhítése felé Százezer ember előtt beszélt Hruscsov Kijevben N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára és a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke május 11-én Kijevben beszédet mondott azon az ünnepségen, amelyen átadta Ukrajnának a Lenin-rendet. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nemzetközi helyzete jobb, mint valaha. Tekintélye minden vonatkozásban összehasonlíthatatlanul megnőtt. Jó a belpolitikai helyzetünk — mondotta és ugyanolyan jó országunk nemzetközi helyzete. A továbbiakban Hruscsov kijelentette: mindent előkészítettünk, hogy külügyminiszterünk, Gromiko, Genfben pozitív eredményeket érhessen el. A népek felmelegedést várnak, a nemzetközi feszültség enyhülését kívánják: a külügyminiszteri értekezlet az első lépés ebben az irányban. Ugy gondolom, hogy közös erőfeszítésekkel javíthatunk a helyzeten. Ha a külügyminiszteri értekezlet nem hoz nagyobb pozitív eredményeket, napirendre kerül a kormányfői találkozó. Ugy látszik, hogy erre a találkozóra sor kerül. Hruscsov ezután megjegyezte, hogy Macmillan brit miniszterelnök a kormányfői találkozó híve lett. A rendelkezésünkre álló adatok szerint — folytatta — Eisenhower úr ugyancsak hajlik arra a gondolatra, hogy szükséges egy ilyen találkozó. De Gaulle elnök, mint közlik, szintén eljut arra a következtetésre, hogy célszerű a legmagasabb szintű találkozó, ahol egész sor időszerű kérdést meg lehetne oldani. De a nevezett politikusok — fűzte hozzá — óvatosan nyilatkoznak erről a kérdésről, mert mindegyik fenntartja magának a jogot álláspontja későbbi meghatározására. Természetes — mutatott rá Hruscsov —, hogy egy találkozón nem oldható meg minden kérdés. Mi minden vitás, vagy megoldatlan kérdést háború nélkül akarunk elintézni. — Az imperialisták — jelentette ki Hruscsov — most különösen félnek a békés fejlődésben elért szovjet sikerektől, békegazdaságunk fel nem tartóztatható növekedésétől. Haladásunkat nem tudják meggátolni. A háborús kalandok kedvelőinek csak ennyit mondunk: ne nyúljatok hozzánk és mi sohasem nyúlunk hozzátok. Mindent elkövetünk, hogy békésen együttműködjünk. (Folytatás a 2. oldalon.) V: ! A Szovjetunió javasolta« Vonják be Csehszlovákia és Lengyelország képviselőit a külügyminiszteri tárgyalásokba Ma dólután ismót üléseznek a külügyminiszterek c"_. mondotta a továbbiakban Gromiko. — E két ország nemegyszer a német militaristák agresszív törekvéseinek célpontja volt. így érthető, hogy Lengyelországnak és Csehszlovákiának különösen nagy érdekei fűződi nek a német kérdés mielőbbi megoldásához, mégpedig olyan alapon váló megoldásához, hogy egyszer s mindenkorra lehetetlenné váljanak a háborús konfliktusok Európában. A javaslat elhangzása (Folytatás a 2. oldalon.) Bizottság alakult az idei honvédelmi nap nagyszabású szegedi programjának lebonyolítására A honvédelmi napot az idén minden eddiginél nagyobb méretű programmal rendezik meg júniusban Szegeden. Tegnap, kedden délután, a városi párt- és KISZ-bizottság, a megyei jogú városi tanács, a szakmaközi bizottság, a honvédség, a rendőrség, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Csongrád megyei és városi elnöksége képviselőiből előkészítőbizottság alakult a gazdag műsor lebonyolítására. Az idei honvédelmi napot megyeszerte ünnepi megemlékezések vezetik be az üzemekben, hivatalokban, intézményekben és iskolákban. Az ünnep előestéjén a megyei és szegedi, valamint a meghívott országos sportolók tartanak színpompás felvonulást és koszorúzást a Lepin—Sztálin szobornál. A Széchenyi téren szabadtéri filmvetítés mutatja be az MHS életét, sportszakosztályainak tevékenységét. A megye városai felett repülőgépek szórnap röpcédulákat. A honvédelmi napon a szegedi repülőtéren az ország különböző részeiből és a fővárosból érkező kiváló MHSsportolók tartanak bemutatókat. A műsoron szerepel szovjet alakulatok fegyveres tornabemutatója, s fellép az MHS központi motoros akrobata-csoportja. A tavalyinál lényegesen nagyobb méretű repülő, ejtőernyős és modellező bemutatót is rendeznek. Több típusú repülőgépet hoznak ez alkalommal Szegedre, s több megye ejtőernyősei gyülekeznek öszsze: Látványosnak ígérkezik a szovjet helikopterek bemutatója, amilyet Szegeden még nem láttak. A műsor szünetében a légoltalmi parancsnokság múatombombarobbantást hajt végre, s bemutatja az ezzel kapcsolatos mentési munkálatokat. A honvédelmi nap délutáni programjában a központi íjászok versenye, s a helyi lövészek ballonvadászata szerepel, melyet látványos központi lovasbemutató követ. A repülőtéri ünnepségek zárószáma az országos meghívásos, és déltertileti bajnoki terepgyorsasági motorosverseny lesz, melyen felvonultatják az ú'iabb típusú nagy motorokat is. Az ország legnagyobb szabású vidéki, szegedi ünnepségéről később bővebb tájékoztatást is adunk. Genf — Stockholm — Görlitz (S. J.) Végtelenül nagy feszültségű drótok futnak egyenlőtlen szárú háromszöget alkotva: az Odera—Neisse-határ kis falujától, Görlitztől, a svéd fővárosig, Stockholmig és onnan tovább Svájc délnyugati csücskéhez: Genfig. Ebben a nagy feszültségben túzvörösen izzik Európa munkásságának békét kívánó, megegyezést sütgető szenvedélye. A világ békés életéért küzdő százmillióknak elszántsága és ereje fűti az egy színű, egy irányú drótot Stockholmban, a Béke-Világtanács ülésén, hogy Genfig érve a földgolyó embermilliárdjainak követelését harsonázza a tárgyalóasztal fülhallgatóiba. Nem nagy szavak ezek. A jobb, boldogabb életre vágyó emberiség nem akar elpusztulni a nyugati multimilliomosok érdekeiért. Görlitzben az európai munkásság szava hangzott el, s ez a békét követelő hang a tárgyalóasztalnál ülő szovjet külügyminiszter teljes megértésével és támogatásával találkozott. De nem hagyhatják figyelmen kívül a nyugati külügyminiszterek sem. Különösen Couve de Murville francia külügyminiszter, akinek hazája tizenöt-tizenhat esztendővel ezelőtt rettenetes poklot élt a német fasizmus pusztítása idején. Ha a külügyminiszter a francia munkásoszály görlitzi üzenetéből meghall valamit, akkor az a német kérdésben történő megegyezést kívánó hang. Mit követelt e konferencián a francia munkásosztály képviselője, a többi 26 ország delegátusával együtt? -Békében akarunk élni és munkálkodni, éppen ezért elengedhetetlenül szükséges a német kérdés békés megoldása, a német militarizmus felszámolása: a békeszerződés biztosítsa Németország békés gazdasági fejlődését." Az angol nép, de különösen a túlzsúfolt londoni lakosság emlékezik irtózattal a keserű, temetői, koporsós évekre. A hitleri V—1, V—2 típusú bombák robbanására. London lakosai megismerték a náci pusztítást. Ha Selwyn Lloyd angol külügyminiszter csak egy egészen picit tanult a történelemből és valamennyire is az angol érdekek képviselőjeként ül a tárgyalóasztalnál, akkor Görlitz és Stockholm hangját figyelmeztetőként értelmezi a tárgyalások menetében. Genfre figyel a világ. A békét kívánó egyszerű emberek képviselőinek Stockholm jubiláris ülése kifejtette véleményét és kívánságát... "Az egész emberiség azt kívánja, hogy értekezletük teremtse meg a jóakaratnak azt a légkörét, amely alkalmas a legmagasabb szintű értekezlet munkájának megkönnyítésére, mint hogy a legmagasabb szintű értekezlet elháríthatja az atomfegyver veszélyét és lehetővé teheti a hidegháborúról a békés együttélésre és a nemzetközi együttműködésre való áttérést." Mi magyarok békében akarunk élni. A mi véleményünk is kifejezést nyert a görlitzi konferencián és a Béke-Világtanács stockholmi ülésén elfogadott üzenetben, melyet a genfi értekezlethez küldtek. Minket is nyugtalanít, hogy az európai puskaporos hordó gyújtózsinórjának vége még mindig Adenauer kezében van. Mi is nagyon jól tudjuk, hogy Európa megbékélésének, biztonságának és nyugalmának megteremtése csak azáltal lehetséges, ha Nyugat-Németország puskaporos hordó helyett békésen, demokratikusan fejlődő országgá alakul át. E kívánságunk teljesüléséhez az első lépcsőfok a genfi értekezlet. Nem igazolta az idő Európa legaktívabb háborús uszítóját, Adenauert. Emlékezetes, hogy a nyugatnémet parlament megszavazta az általános hadkötelezettséget és a hadseregfejlesztést Nyugat-Németországban. Az ülés után Adenauer derűs arccal mondotta elvbarátainak: Jalta és Potsdam szellemének eltemetését megkezdtük. Tévedett. Görlitz és Stockholm az emberiség nevében nyilatkozott. S ez erősebb, mint Adenauer új-háborús készülődése. Jalta és Potsdam szelleme él, újra és újra kiújul. Ezt bizony 'tja Genf. Es Genf után remélhetőleg a csúcstalálkozó.