Délmagyarország, 1959. május (15. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-12 / 109. szám
Kedd, 1959. május 12. 2 Megkezdődött Genfben a négyhalalmi külügyminiszteri értekezlet (Folytatta ax 1. oldalról.) milyen minőségben vegyen részt az értekezleten. A Szovjetunió külügyminisztere szerint a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság küldöttségének a nagyhatalmak külügyminisztereivel egyenrangú tárgyaló felekként kell részt venniök, míg nyugati részről azon a véleményen voltak, hogy az NDK-, Illetve az NSZKküldöttség csak mint szakértő legyen jelen a tárgyalóteremben. Miért kezdődőit három óra helyett hat órakor az értekezlet? A véleménykülönbségeket vasárnap nem tudták áthidalni, a amikor hétíőn délután véget ért a svájci kormánynak a külügyminiszterek tiszteletére adott villásreggelije, a külügyminiszterek Seliayn Lioyd angol külügyminiszter lakásán ismét összeültek, s megállapodtak az ügyrendi kérdésekben, valamint a két német küldöttségnek az értekezleten történő részvételi formájában. A megállapodás pontfai: 1. A négy miniszter ko* rekasztal mellett foglal ÍM* lyet. 3. A két német küldöttség nem a tárgyalóasztalnál ül, hanem mindegyiknek külön asztala lesz. 3. A két német küldöttség •tanácskozási* foggal vesz részt a tárgyaláson. 4. Illetékes képviselőik esak azután szólalhatnak fel, hogy az értekezlet ülésenként változó elnöke kikérte három kollégája véleményét. A nyugatnémetek asztala Herter amerikai, as NDKküldöttség asztala pedig Gromiko szovjet külügyminiszterhez lesz közelebb. A két német küldöttséget egy harmadik kis asztal választja el egymástól, amely az értekezlet titkársága számára non fenntartva. • A konferencia megnyitása előtt módot adtak a világ minden tájáról egybesereglefrt újságíróknak, foto- és filmriportereknek, hogy megtekintsék, illetve lefényképezzék az üléstermet. A megegyezésnek megfelelően, a nagyhatalmak küldöttségei a nagyméretű, kerek asztal körűi foglaltak helyei A Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői oldalt elhelyezett, különkülön kisebb asztaloknál ülnek. A harmadik kis asztalnál Hammarskföld, az ENSZ főtitkára helyezkedett eL rámutal hogy sajtóértesülések szerint a nyugati -csomag-tervnem más, mint nagyszámú bonyolult világprobléma egybekapcsolása a régi taktikai receptnek megfelelően, s abból a célból, hogy lehetetlenné tegyék valamennyi probléma rendezését. A nyugati hatalmak -csomag-terve" — emeli kl a Pravda — szemlátomást nélkülöz minden reális alapot. Szomorú lenne, ha a nyugati hatalmak úgy tennék a genfi tárgyalóasztalra -csomag-tervüket", ahogyan azt a világsajtó jellemzi. Ez azt jelenteiné, hogy a nyugati diplomaták teljesen elvesztették az új iránti érzéküket, pedig ez az új lépten-nyomon jelentkezik. A világ közvéleménye elvárja, hogy a külügyminiszterek józanul megértsék a nemzetközi helyzetet és valóban hozzálássanak a jelenkor leghalaszthatatlanabb kérdéseinek megoldásához — írja befejezésül a "Pravda* tudósítója. A Szovjetunió erős diplomáciai helyzetben van a nyugati hatalmakkal azemben A New York Herald Tri- Franciaország és az Egyesült bűne tudósítója a nyugati Államok európai politikájahatalmaknak a genfi kül- ra, amikor a Szovjetunióval ügyminiszteri értekezleten tárgyalnak.« elfoglalt pozíciójáról írt dk- -A Szovjetunió — mondkében megállapítja: hatni — olyan erős diploA nyugati szövetségesek a mácial helyzetben van a múltban úgy mehettek el nyugati hatalmakkal szemegy értekezletre, hogy blzto- ben, mint még soha a világsak voltak abban, mit hoz az háború óta. A diplomáciai számukra. Most azonban tel- erőviszonyoknak ez a megjesen másképp áll a dolog.- változása szintén mély és "A Jelenlegi értekezlet tár- lényeges ellentéteket Idézett gyát ugyan európai problé- elö a nyugati szövetségesek mák alkotják, de ezenkívül között abban a kérdésben, ott vannak a sötét, kellemet- hogyan viselkedjenek a jelen tények: a közép-keleti lenlegi történelmi pillanaterőviszonyok változása, a ban« — írja befejezésül a forrongó Afrika. Mindez New York Herald Tribüné nagy hatással van Anglia, tudósítója. A hétfői megnyitó ülésen a Német Demokratikus Köztársaság delegációja, Bolz miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter, a Német Szövetségi Köztársaság küldöttsége Grewe washingtoni nagykövet vezetésével jelent meg. Brentano külügyminiszter nem vett részt az ülésen. A Szovjetunió külügyminisztere részletesen kidolgozott Jaraslatokkal ül a tárgyalóasztalhoz A "Pravda* genfi tudósítója a külügyminiszteri értekezletet kommentálva megállapítja, hogy a Szovjetunió külügyminisztere részletesen kidolgozott Javaslatokkal ül a tárgyalóasztalhoz. Ezek között szerepel a német békeszerződés tervezete és a javaslat a nyugat-berlini • megszállási rendszer megszün tetősére: nyüvánítrák Nyugat-Berlint demilitarizált szabad várossá, s biztonságát, valamint zökkenőmentes összeköttetését a külvilággal az ENSZ bevonásával szavatolják a nagyhatalmak. A nyugati hatalmak álláspontját illetően a tudósító Az SZKP Központi Bizottsága június 21J ülésének nagy jelentősége van — állapítja meg a Pravda Lapunk más helyén közöl- tikai és népgazdasági jelentük, hogy az SZKP Központi tőségét. Ez lesz a Központi Bizottsága június 24-én ple- Bizottság első plenáris ülése náris ülést tart. a XXI. kongresszus óta. A Pravda vasárnapi vezér- A lap utal Hruscsov kongcikkében kommentálja a resszusi beszédére, majd Központi Bizottság összehí- megállapítja, hogy a kompvására vonatkozó határoza- lex gépesítéssel és a termetót. lés minél átfogóbb automaA Központi Bizottság el- tizálásával megkönnyítik a határozta, hogy 'teljes ülésen termelőmunkát, és jelentősvitatja meg az ipar és az sen növelik a munka termeépítkezés komplex gépesítésé- lékenységét. ről, a termelés automatizá- A XXI. kongresszus óta lásáról, a minőség javitásá- eltelt hónapok — emeli kl a ról és az önköltség csökken- vezércikk — újabb gyözeltéséről hozott kongresszusi meket hoztak a szovjet néphatározatok végrehajtására gazdaság fejlesztésében. Az irányuló intézkedéseket első negyedév eredményei írja többek között a lap. megmutatják: a szovjet nép A vezércikk kiemeli a ple- jól kezdett a terv végrehajnária ülés kiemelkedő poli- tásához. 4 gyarmati rendszer ellen foglaltak állást a Béke-Világtanács ülésszakának vasárnapi ülésén felszólalók Vasárnapi a Béke-Világta- Nagy érdeklődéssel hallnács ülésszaka Stockholmban gatták meg az ülés résztvefolytatta munkáját. Az ülés vői Saranankar buddhista résztvevői John Bernall al- papnak, a Béke-Világtanács elnök beszámolója felett vi- tagjának beszédét tártak. Bernall tanár a tíz- Saranankar a gyarmati éves békemozgalom eredmé- rendszer ellen küzdő ázsinyeiről és a békeharc fej- a| ^ atr,ka| országok eselyeiröl De- szoildaritásának fokozása mellett foglalt állást, nyilatKétezer traktoros lanuliKánjozza a szovjet traktorokat A gépállomásokon országszerte felkészülnek a közeljövőben érkező szovjet traktorok üzembeállítására. A hazánkban még nem ismert félnehéz univerzális gépek sajátos szerkezetével, kezelésével ezekben a hetekben ismerkednek meg a szakemberek. Mint a Földművelésügyi Minisztérium Gépállomási és Gépesítési Főigazgatóságán közölték, május végén megkezdődik a gépek jövendő gazdáinak, a traktorosoknak kévzése is. Május végén, amikor viszonylag kevesebb a munka a földeken, kétezer, eddigi munkájával kitűnt, jó szakképzettségű traktoros látogatja a tanfofolyamot Koreai körútra indult a magyar párt- ós kormányküldöttség A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség hétfőn Hamhuen városába látogatott, ahol megtekintette a vegyiipari kombinátot és a műtrágyagyárat. A magyar küldöttséget a hamhueni pályaudvar előtti téren mintegy 60 000 főnyi nagygyűlés köszöntötte. A tartományi népi bizottság elnöke mondott üdvözlőbeszédet, amelyre Kiss Károly válaszolt. Dr. Münnich Ferenc, Csergő János és Aczél György a vegyipari kombinátot keresték fel. A hatalmas üzem udvarán több ezer munkás fogadta a vendégeket. Aczél György köszönte meg a lelkes fogadtatást és tolmácsolta a magyar dolgozók testvéri üdvözletét. A vendégek ezután megtekintették a vegyipari kombinát üzemelt, köztük a magyar segítséggel épülő festékgyárat és elbeszélgettek a munkásokkal, akik nagy szeretettel fogadták őket. Kiss Károly és Incze Jenő, Práth Károly phenjani magyar nagykövet a hamhueni műtrágyagyárat látogatta meg. A magyar párt- és kormányküldöttség több tagja dr. Münnich Ferenc vezetésével szállásukon felkereste a magyar szakembereket, akik segítséget nyújtanak a Vegyikombinát építésének munkájában; A délutáni órákban a magyar küldöttség különvonaton a tengerparti Szophuba utazott. lesztésének szélt A vita főként az atomés hidrogénfegyverek el- hasonló értelemben tiltásának problémája, az kozott Irak, Irán, Jordánia Az oszfrák szociáldemokraták nyertek, a néppártiak veszítettek a vasárnapi ausztriai parlamenti választáson Vasárnap parlamenti vá- számottevőek, mégis az a lasztásokat tartottak Auszt- körülmény, hogy a szoclálriában. A 165 képviselőházi demokraták viszont megerómandátum a választás ered- södtek, bizonyára kihat majd ményeként a következőkép- a rövidesen megalakuló s pen oszlik meg: (zárójelbein valószínűleg ismét néppárti— a választások előtti helyzet) szociáldemokrata koalícióból Osztrák Néppárt 79 (82), álló kormány összetételére. Osztrák Szociáldemokrata Magyar műszeripari kiállítás Bakarestben Vasárnap zárult A METRIMPEX magyar műszeripari külkereskedelmi vállalat kiállítása, amely április 25-én nyílt meg a magyar Ipar bukaresti minta termében. A kiállításnak főbb minf 20 000 látogatója volt. SzaTávlati terv az építőipari dolgozák helyzetének megjavítására Párt 78 (74), Osztrák badelvü Párt 8 (6). Az Osztrák Kommunista Párt e választások során nem jutott mandátumhoz azért, mert a választási rendszer a két vezetőpárt- Fontos határozatokat ho- hogy a magas- és mélyépítő, nak kedvezett. Annak elle- zott hétfő délutáni ülésén az valamint a szerelőiparban nére, hogy az osztrák kom- Építő-, Fa- és Építőanyag- az Ötéves terv első esztendei munisták és a baloldali szo- Ipari Dolgozóik Szakszerveze- jétől a nyári hónapokban ciáldemokraták 140 ezer sza- tének elnöksége. Részt vett hosszabb, a téli hónapokban vazatot kaptak, nem küld- a tanácskozásban Somogyi rövidebb munkaidőt vezessehetnek képviselőt a Parla- Miklós, az MSZMP Politikai nek be, úgy hogy éves szinmentbe, ugyanakkor, amikor Bizottságának tagja, a SZOT ten ne következzék be kerea néppárt és a szociálde- elnöke is. setcsökkénés. mokrata párt már 18—19 Távlati tervet fogadtak el Meg akarják oldani, hogy ezer szavazattal is mandá- a második ötéves terv idő- 1961 végéig Budapesten a tumhoz jutott. szakára a dolgozók életkö- jelenleg munkásszálláson kiMeglepetésnek számít az rülményeínek javításéra. A vül élő dolgozók 61 százaiéújfasiszta Szabadelvű Párt munkaügyi helyzet további kát, 1965 végéig pedig 90 mandátumainak növekedése, javítására kimondották: az százalékát korszerű szállámert ezt a pártot igen erő- ötéves tervben az építkezése- son helyezzék el. sen támogatják Nyugat-Né- ket úgy kell ütemezni, hogy ____________ metországban is és ez a az átadások zöme ne az év párt a "nagynémet gondo- végére essen. hanem egyen- u«»HnarH»«ini blilriHtlcán lat* zászlóvivője. letesen oszoljon meg egész MBZOgaZűasagi KUlOlMSeg A választások tehát a esztendőben. UtBZOtt Csehszlovákiába , . „ , , , , ... A nőket 1965-ig vonjak ld néppárt kudarcaval végződ- a nehéz fizikai ^^^ Hétfőn délután vezető metek, pedig éppen a néppárti kából és könnyű, gépkezelői zőgazdasági szakemberek kípolitikusok voltak azok, munkára képezzék át. Több séretében Csehszlovákiába akik nz eavébként iövő évre fontos javaslatot tartalmaz utazott Keresztes Mihály akik az egyebként jovö, évre ^ ^ építőiPari törzsgárda földművelésügyi mimszteresedékes választás előbbre ^ „ tDr,„,x_ helyettes. kialakítására és a tanulóhozatala mellett foglaltak ál- képzés fejlesztésére is. A lást. Igaz, veszteségeik nem többi között tervezik még, Befejeződölt a görlitzi munkásértekezlet — Mint közismert — mondotta többek között Keresztes Mihály —, a pártnak és a kormánynak egyik legfontosabb törekvése az újonnan alakult termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilárdítása. Ahogy az már sokszorosan igazolódott, saVasárnap Görlitzben befe- tekezlet vegye figyelembe— ját tapasZtalatalnkat hakznoeurópal béke megszllárdi tása és a gyarmati rendszer ellen irányuló küzdelem kérdése körül folyt. A vasárnapi ülésen Hja Ehrenburg elnökölt. Joszitaro Hirano tanár, a japán békebizottság elnöke hangsúlyozta: Japán lakossága egyöntetűen állást foglal az imperialista atom- és rali étaf •' masznontok létesítése ellen. A nyugat-németországi békeharcosok és a lengyel békebizottság képviselői az eurónai béke biztosításának kérdéséről beszéltek. A tengvel küldött sürgette a német kérdés megoldását. és Indonézia küldötte is. jeződött az európai szakszer- állapítja meg az emlékirat vezetek és dolgozók érte- —, hogy a népek békét és kezlete. szavatolt biztonságot akarMegválasztották annak a nak. Ez az akarat kifejezésküldöttségnek a tagjait, re jut az atomfegyverkisér'amely Genfbe utazik, hogy az letek értekezlet emlékiratát átadja atoma külügyminiszterek értekez- használatának eltiltására, letének. fegyverzet csökkentésére, a _ At iiié* TárŐKznvát T.OUÍS demilitarizált övezetek meg- nös tekintettel termelésük, Saiíant az SZVSZ főtitkára teremtésére irányuló követe- gazdálkodásuk megszervezémondotta el. lésekben. sére. A küldöttek egyhangúlag lóváhagyták az értekezlet arrJUSS^SK Fényképpályázatot írt ki az MSZBT valamint a külügyminiszteterettge^iéék^atotetéhez ta" és a Fotóművészek Szövetsége san egészíthetjük ki a baráti államok hasonló területén szerzett tapasztalataival. Küldöttségünk nyolc napra megszüntetésére az tervezett kinntartózkodása és hidrogénbombák ű?a« éppen ezért a csehszloa váklai termelőszövetkezetek életét tanulmányozza, külö— A külügyminiszteri érMagvar — lenpyel árucsereíorgalmi jegyzőkönyvet írtak alá Szombaton aláírták Varsó- mezőgazdasági gépeket, bábán az 1959. évi magyar len- nyafelszerelést és más gépejapáni gye! árucsereegyezmény ki- ket, szenet, kokszot és más bővítésére vonatkozó jegy- árukat szállítanak Magyarzőkfinwet. A jegyzőkönyv az országnak. Magyarország tex1959. évi egyezményhez ké- tilipari, építőipari gépeket, pest a két ország árucsere- vegyipari berendezéseket, ráforgalmában 25 százalékos diólámpákat, dömpereket, viemelkedést irányoz elő. zierőmüfelszerelést, búzát, Lengyel részről a jegyző- húskonzervet, vegyianyagokönyv alapján Warszawa tí- kat, stb. szállít Lengyelorpusú személygépkocsii at, szágnak. Az MSZBT és a Magyar Fotomúvészek Szövetsége országos fényképpályázatot írt ki á magyar és a szovjet nép barátságát, a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokat kifejező, továbbá a hazánk felszabadításával kapcsolatos témájú és a szovjetunióbeli utazások alkalmával készített felvételekre. öt példányban beküldött, 18x24 centiméteres, fekete-fehér, vagy színes képekkel lehet pályázni. Fel kell tüntetni a beküldő nevét és pontos cimét. A pályázatokat .1959. szép tember 5-ig kell beküldeni, vidéken az MSZBT megyei titkárságához. A bíráló bizottság által legjobbnak talált képekből novemberben megyei, budapesti területi és nagyüzemi kiállításokat rendeznek. Minden kiállításon a legjobb képet 500 forinttal, a második és harmadik helyezettet oklevéllel jutalmazzák. A kiállításokon bemutatott képeket 1960 elején Budapesten is kiállítják és a legjobb alkotást 3000 forintos első díjjal, vagy a Szovjetunióba szóló társasutazási jeggyel jutalmazzák. A második díj 1500, a két harmadik díj egyenként 500—500 forint. Ezenkívül három képet oklevéllel tüntetnek ki.