Délmagyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-14 / 86. szám

3 Vasárnap, 1959. április 67. Szeged vízfogyasztása kétszerese a hasonló városokénak Hogyan lehetne a vízpazarlást megrendszabályozni? Már most tavasszal félnek az emeleti lakók: vajon mi lesz nyáron, lesz-e víz. Mert az elmúlt években igen gyakran előfordult, hogy a második és harmadik emeleti lakók egész nap víz nélkül maradtak. Miért fordult ez elő? Milyen lesz az idén a vízellátás? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ Domaházi Antal elvtárstól, a Víz- és Csatornaművek igazgatójától. — Vállalatunk — kezdte Domaházi elvtárs — az elmúlt években is megtett mindent annak érdekében, hogy biztosítsa Szeged vízellátását. Ez a fő feladatunk és ezért szünet nélkül dolgozunk. Hogy csak a legutóbbi nagyobb munkákat említsem. Az elmúlt év októberében kutat fúrtunk Újszegeden, itt percenként 1100 liter vizet kapunk. Ugyancsak az elmúlt évben fúrtunk kutat a Somogyi Béla téren. Az idén márciusban kijavítottuk a Londoni körúti kutunkat. Vízhozama mindössze 100 liter volt percenként, a felújítás után pedig 800 literre emelkedett. Májusban már működik a Moszkvai körúton épített kis vízmű, s az itt fúrt két kút 2000 literrel növeli Szeged vizét. Minden szegedi naponta 382 litert fogyaszt — Sorolhatnám még tovább az apróbb munkákat, mellyel a vízellátást igyekszünk javítani. Sajnos azonban nem egyedül rajtunk múlik, hogy lesz-e víz, hanem — és mindenekelőtt — a fogyasztókon. Éveken keresztül próbáltuk meggyőzni a lakosságot arról, hogy a víz közkincs és nem lehet büntetlenül pazarolni. Felvilágosító munkánk nem sok eredménnyel járt. Ezt beszédes számokkal tudom igazolni. Budapesten egy fő napi fogyasztása 120 liter, Debrecenben 1X0. Miskolcon pedig 120 liter. És Szegeden az egy főre eső átlag 382 liter. — Tehát a szegedi vízfogyasztás — mondta Domaházi elvtárs — több mint kétszerese a hasonló nagyvárosok vízfogyasztásának. De vannak ennél elrettentőbb számaink is. Kik pazarolják a vizet — Tavaly augusztusban pontos méréseket végeztünk, s a következő számokat kaptuk. A Széchenyi tér 6. szám alatt egy fő naponta 1420 liter vizet fogyaszt el. Az Oroszlán utca 3-ban 1282, a Cserepes sor 9 alatt 1030, a Hullám utca 3. számú ház lakói 741, a Széchenyi tér 5. alatt 692. a Jósika utca 14ben pedig 500 liter vizet fogyasztanak el naponta személyenként. — Újszegeden még nagyobb a fogyasztás. A Déryné utca 34-ben egy fő 16B2 liter vizet használ el naponta. Ugyanebben az utcában a 20 szám alatt 1322 litert. A Jobb fasor 13. szám alatt lakók napi fogyasztása 1130, a Töltés utca 56-ban pedig 1086 liter. A magánházakban valamivel szebb a kép, de itt is lényegesen több a fogyasztás a megengedettnél. Bokor utca 13: 566, Teleky utca 22: 422, Lengyel utca 18: 405 liter az egy főre jutó fogyasztás. A megoldás módja — Mindehhez nem kell különösebb kommentár. Mindenki előtt világos, hogy nagyfokú vízpazarlással állunk szemben. A Viz- és Csatornaművek csak háztartási vizet szolgáltat. Az újszegediek kertjeiket szabálytalanul a közösség vizével öntözik. A belvárosiak pedig hűtésre és egyéb meg nem engedett célokra pazarolják el mások elől a vizet. — A Vízmű elgondolása, hogy Szegeden is a többi nagyvárosban meghonosodott rendszert kell alkalmazni. Ez pedig: a megengedett 130 literes napi fogyasztást az ingatlantulajdonok fizetik. Ezen felüli fogyasztást pedig a vízpazarlókra kell áthárítani, természetesen megfelelő büntetéssel — fejezte be nyilatkozatát Domaházi Antal igazgató. tott városi ivóvíz-hálózatból, ellenszolgáltatás nélkül vegyék igénybe locsolásra a nyaranta oly szükséges vizet, hanem térítsék meg annak árát a közösségnek. A városi tanács végrehajtó bizottságának kérésérc a fenti bevezetőnek szánt cikkel e problémát most a közvélemény elé tárjuk. Kérjük olvasóinkat, közöljék, egyetértenek-e a Víz- és Csatornamű vek igazgatójának elgondolásával és tegyenek javaslatot a megoldás módjára. A hozzászólásokat közöljük lapunkban. A kérdés hírlapi vitájával egyidőben a Hazafias Népfront várospolitikai bizottságának tagjai több szegedi lakóházat felkeresnek és a lakókkal a helyszínen beszélik meg ugyanezt a kérdést. Az ottani tapasztalatokról, a lakók véleményéről szintén beszámolunk lapunkban. Amint már közöltük, tanácsi rendelet készül a vízfogyasztás szabályozására. Remélhetőleg minden szegedi egyetért azzal az elgondolással. hogy a város közösségének kincsét, az ivóvizet pazarlókkal szemben fel kell lépni. Azok, akik herdálják a vizet, fizessék is meg azt. Megoldást kellene keresni arra is, hogy az újszegedi kertészek. akik évente tízezreket árulnak termeivényeikbői. ne Ingyen, nemzeti ajándékként, a többi dolgozók filléreiből fenntarIdén több mint 30 ezren üdülnek a Mátrában és a Bükkben A Mátra és a Bükk üdülőit évről évre bővítik, csinosítják. Az elmúlt évben 40 hellyel bővítették a mátraházi Napsugár üdülőt és megnyitották az új 100 személyes túristaházat. Ezenkívül az IBUSZ fizetővendég-szolgálatában mintegy 700 szoba áll a vendégek rendelkezésére. A tavaszra megszépített mátrai és bükki üdülőkben az év végéig több mint 30 ezer dolgozó töltheti kéthetes pihenését, az IBUSZ vendégszobáiba pedig ugyancsak 30 ezer vendéget vár nak. Dicsekvés nélkül R

ossz magyar szokás, hogy szeretjük elhallgatni, amink van. Mintha elvenné tőlünk valaki. Nemegyszer halljuk termelőszövetkezeti tagoktól: ők azért nem mondják el szép gazdasági eredményeiket, egyéni jövedelmüket az egyéni gazdálkodóknak, mert nem szép dolog dicsekedni, az okos ember eltagadja, amije van. Az ilyen bölcselkedéssel a felszabadulás előtt még egyet lehetett érteni, de ma, amikor a pártnak és a kormánynak, egyszóval az egész munkáshatalomnak az általános népjólét megteremtése az érdeke, félre kellene dobni az elavult konvenciókat is. Valahogy megszoktuk már, hogy javul az élet, szépül a város, ahol lakunk. Nem újság már, hogy a Hajnóczy utcában, a Tiszavirág mulató mellett csinos, kétemeletes lakóház épült. Az emberek csak addig nézegették, amíg kőművesek, meg ácsok buzgólkodtak rajta — most már látszólag közömbösen haladnak el mellette. Tudomásul vették, hogy van és kész? Nem egészen, bár annyi helyen épül most új ház a városban és akármelyik nagyobb lesz a Hajnóczy utcainál, hogy ezt is meg lehetne érteni. »Egy szkeptikus, de már bizakodó" olvasó azt írta a napokban: "Higgyék el, látjuk mi, hogy most már sok minden létesül itt Szegeden is, ha nem is írja meg százszor az újság..." Ezek szerint tehát a dolgozó emberek számon tartják városuk csinosodásának minden jelét. A közömbösség, a járókelők »faarca« csak látszat. A kabáton belül nagyobbat lüktet a szegedi ember szíve, valahányszor- feltekint nemcsak a félig kész, hanem a már átadott lakóházakra is, amelyeknek ablakait szép csipkefüggönyök ékesítik. Határozottan örülnek e látványnak. Az imént említett Hajnóczy utcai ház előtt is megállt tegnap egy középkorú — valószínűleg külvárosi — asszony és kezét öszszecsapva így csodálkozott hangos szavakkal: "-Nahát, hogy milyen takaros ház nőtt ide! Amikor utoljára erre jártam, még üres telek volt itt-. Igen, a változás annyira állandó és különösen mostanában annyira gyors, hogy meglepi olykor a ritkán mozgó embereket. Ilyenkor fennhangon kifejezésre juttatják érzéseiket, egyébként általában csak szótlan jóérzéssel veszik tudomásul. Nem hangoztatnak nagy szavakat, szólamokat, hanem elismerően tudomásul veszik a párt és a kormány helyes politikáját. E

légedettek tehát az emberek? Ha nem is teljesen — mert az igények rohamosan nőnek, s mindig hiányzik otthon valami —, de az holtbizonyos, hogy még soha nem voltak ilyen elégedettek. Valaki azt találja mondani a szomszédasszonyának, hogy kevés kenyér van a boltban. Mindjárt többet vesznek belőle a kelleténél, mert legtöbb családban, ma már nem jelet problémát, ha egy helyett két-három kenyér árát kell váratlanul kifizetni. Vagy itt van a ruházkodás. Áz Elit cipőbolt eladói szerint is "csak a drágább, jobb minőségű árunak van igazi keletje«. A méteráru és konfekciós üzletekben ugyanezt lehet hallani. És a vevő sem siránkozik manapság, hogy "a számtól szakajtottam el a falatot ezért a jobbacska öltönyért", hanem férfiasan bevallja: telik neki finomabb öltözetre is. Csak öltözetre? Már hetek óta tart Szegeden az autó- és motorvizsga és a merész képzeletű újságíró sem tudja elgondolni, hogy ugyan honnan van ilyen tömérdek sok motorbicikli. Tán az egész országból idesereglettek? Dehogyis. Van rá pénz és a szülök már nem egy csomag cigarettával kedveskednek gyermekük születésnapján, hanem motorbicikliveL Vasárnap délelőtt meg lehet nézni a motorozókat: nagyon sok fiatal 17—• 18 éves fiú elegánsan öltözve, bőrkesztyűs kézzel vezeti a fényes Pannoniát, IZS-t, Jáwát stb. Néhány évvel ezelőtt még elég sokat dohogott egyikmásik ember. Most más a helyzet. Most nem az elégedetlenség, hanem az egyetértés, a helyeslés hangja lett uralkodóvá. S ezt nagyon jó így elkönyvelni, mint a dolgozó tömegek érettségének, helyes látásának bizonyítékát. Nem sokak fülehallatára nyilatkoznak elismerően a tisztességes emberek, hanem többnyire csak maguk között, csendes szavakkal. Április 4-én egy munkás Jugoszláviából érkezett idős szüleit kalauzolta a Széchenyi téri ünnepségen és így magyarázott nekik: "Látja, édesanyám, minálunk ilyen az élet, így ünnepel mindenki. Más is szépen keres, nemcsak én, ezért nem látni minálunk rongyos embert". Igv nyilatkoznak- mások is. És nem azért, mert a párt elnézőbb a burzsoá revizionista nézetekkel, vagy a nép ellenségeinek kártevő tevékenységével szemben. Ellenkezőleg. Most határozottabban és következetesebben valósul meg a leninista politika, mint eddig bármikor. A párt, a munkásosztály fegyvere oda sújt le, ahová sújtani kell és ez Imponál annak is, aki nem kommunista, de szereti a szocializmust. N

ő, terebélyesedik a bizalom. Ez a többi között abban is megnyilvánul, hogy általános az egyetértés a szocializmus felépítése meggyorsításában. Nincs patópálos hangulat sem az üzemekben, sem a földeken, sem a kutatószobákban. A dolgozók többsége meggyőződésből töri magát, hogy olcsóbban, jobbat, hamarább termeljen, mert ez a további felemelkedés egyetlen szilárd alapja. N. L "Már kora reggel talpon volt mindenki a városban. A Nap lemosolygott az égről, az ünneplőbe öltözött emberek és a beZárt boltajtók. az áhítatos csend és rend az utcákon, igazi, hamisítatlan, lelkes ünnep képét varázsolta minden érző ember szívébe" — írja hangulatos riportjában a Szegedi Vörös Újság Szeged nagy napjáról, a mai tanácsválasztásokról. A lelkesedés megmutatkozott a •választások eredményében is. Délre leszavazott mintegy 30 000. a délután pedig több mint 10 000 szegedi választó. Örömteli izgalmat okozott a városban a hír, hogy mától kezdve reggel 5 és délután 7 óra között szabadon át lehet járni a hídon Újszegedre. Nagy tömegek éltek a régen hiányolt lehetőséggel. Legtöbb embert a városinál alacsonyabb élelmiszerárak vonzottak. Odaát ugyanis olcsóbb a kenyér a hús. Míg a tojás ára Szegeden 2 korona, Újszegeden már 1 koronáért be lehet szerezni ezt a húsvét előtt oly fontos élelmiszert. A szeszesitalok barátainak népes táborát az a kedvező körülmény csalogatja át Újszegedre, hogy ott nincs szesztilalom. Mindezekért az örömökért azonban súlyos árat fizet a város. Kiderül ez Betrix városparancsnoknak "Dettre kormánybiztos úrhoz" intézett átiratából: »Tisztelettel értesítem, hogy a francia hatóságok akként határoztak, hogy a szövetséges csapatoktól megszállt területek és a Budapesttől függő országrészek között hétfő, április 14e reggel 7 órától kezdve minden közlekedés (vasút, közutak, telefon, telegram, posta), megszakad. A szövetségesek állal megszállott területek lakói (Arad, Szeged beleértve) a Budapesttől függő magyar országrészbe csak a hadseregparancsnok-tábornok által személyesen átadott útlevéllel mehetnek, egészen kivételes esetben«. A Smuts tábornoknak az imperialista hatalmak számára kiábrándító beszámolója után megkezdődő nyílt Antant-támadás első lépése volt Szeged elzárása Tanácsmamagyarországtól. Újszegeddel és a többi megszállott területekkel tehát helyreállott az összeköttetés, a Tanácsmagyarországtól azonban véglegesen elszakították Szegedet. Bodó Mihály bácsiról, a Szegedi Bútorgyár most már nyugdíjas felsőmarósáról sokat írtunk annak idején. Régi szakmunkása volt a Bútorgyárnak, amelyet 1950-ben államosítottak. S ő 1937 óta dolgozott megszakítás nélkül ugyanazon gép mellett, előbb Rengeynél, a volt tulajdonosnál, majd a Rengey-féle üzemből alakult bútoripari szövetkezetben és végül az államosítástól a múlt év októberéig a Szegedi Bútorgyárban. És nem akárhogyan. Mert 1951-től a nyugdíjazásáig kilenc alkalommal részesült kitüntetésben és jutalomban, nem is számítva az újításaiért kapott okleveleket és jutalmakat. Háromszor kapott sztahanovista-jelvényt, a szakma legjobb dolgozója címért folyó versenyben kétszer lett második és egyszer harmadik. Kétszer nyerte el a kiváló dolgozó kitüntető címet. S 1953. augusztus 20án kormánykitüntetést kapott: a könnyűipar kiváló dolgozója címet és a velejáró pénzjutalmat. Ezeket a kitüntetéseket nem osztogatták csak úgy találomra. Meg kellett értük dolgozni alaposan. Bodó bácpi megtette a magáét. Nehéz volt a búcsú Az idö azonban múlik. A gyerekek fölnőnek, a felnőttek pedig megöregszenek. Szárnya van az éveknek. Húsz, negyven s észie sem vesszük, már itt is a hatvanadik. Csak a járás nehezebb, csak a szemünk lát egy kicsit gyöngébben és dolgoznánk még szívesen, de hát vannak nálunk fiatalabbak, át kell adnunk a helyünket nekik. — Nagyon nehéz volt otthagyni a gyárat. Ügy hozzánőttek a szívemhez a gépek, mintha az én gyermekeim lettek volna. Aztán az emberek, a szaktársaim. ElőLátogatás Bodó Mihály nyugdíjasnál szőr kétségbeestem, miként fogom én megszokni, hogy nem kell bemenni a gyárba, odaállni a gépem mellé és dolgozni. Hiszen ha nem dolgozik az ember, jóízűt enni se tud. És mit ér az élet, ha nem eszünk jóétvággyal — mondja Bodó bácsi, s kicsit elmosolyodik, úgy folytatja tovább. — Hát igen. Féltem attól, hogy magam maradok, s elvesztem a barátaimat, úgy elfelejtenek, mintha sose lettem volna..i Szépen élnek Bodó Mihályék a Gál utca 19 szám alatti ház emeletén laknak. Ketten a feleségével. Gyerekük nincsen. A havi 1091 forint nyugdíjból élnek takarékoskodva, de nem rosszul. Igaz, amíg Mihály bácsi dolgozott, havonta 1900—2000 forintból gazdálkodhatott a felesége. De gondjaik most sincsenek. — Az én feleségem aztán be tudja osztani a pénzt Nem zsugorgatjuk, jut mindenre, ennivalóra meg ruhára, színházra, mozira is, de még marad is belőle tartaléknak a következő hónapra valamennyi —, beszél Mihály bácsi a felesége tudományáról, arról a tudományról, amelyet mi férfiak, bárhogy igyekszünk i6, soha nem fogunk megtanulni. Mihály bácsi éppen az udvaron lévő kis kamrában barkácsolgatott, amrkor érkeztem. Vékony lécekből ketrecet készít a tyúkoknak, hogy ne kaparják össze az udvart, no meg, hogy a kakas ne vesszen össze a másik lakó kakasával. Onnan jöttünk föl, a lakásba. Most itt ülünk a tiszta kis szobában és beszélgetünk. Már mondtam ugye menynyire féltem attól, hogy meg kell válnom az üzemtől? — veszi föl újra a beszélgetés fonalát. Nohát, nem kellett volna félnem. Juhász elvtárs, az igazgató most is szívesen lát mindig egy kis beszélgetésre. Éppen tegnap voltam benn a gyárban. Ügy ismer ott engem most is mindenki, mint azelőtt. A gyárban szeretettel fogadják S ez így igaz. Bodó bácsiról mindenki szeretettel beszél a gyárban. Elmondták, hogy amikor nyugdíjazták, két hétig ő maga tanította azt a fiatal maróst, aki most a helyén dolgozik. Elmondták, hogy amikor bemegy a gyárba sosem felejti el megnézni a gépét, s ha meg valaki tanácsot kér tőle, ha tud, mindig készségesen segít. — Nem hagytak magamra, nem felejtettek el — beszél tovább Mihály bácsi. — Higgye el olyan jóleső érzés ez, hogy szinte könybelábad tőle a szemem. A múltkor is egy új gép érkezett és elhívtak, nézzem meg és segítsek nekik a gép munkábaállításánál. Aztán a Faipari Tudományos Egyesülettől, amelynek azelőtt társelnöke voltam, küldtek meghívót most is minden rendezvényükre. Ha meg jobb idők lesznek, kijárok majd horgászni. öreg nyugdíjasok számára ez a legjobb időtöltés — mondja egy csöpp keserűséggel. — Mert hiába. Csak nehéz azt megszokni) hogy Immár végérvényesen és hivatalosan is az "öregek" közé számítanak bennünket. Szórakozás De aztán, ahogy érdeklődöm, belemelegszik. Kiderül, hogy Mihály bácsi szenvedélyes horgász, itt is sok szép sikerre tekinthet vissza. Büszkén mutatja egyik szép fogásának, egy háromkilós süllőnek a hátúszóját, amit valóságos tréfaként őriz és mutat büszkén mindenkinek. — Na meg itt a színház. Most ugyan nincs bérletünk, mint régebben, de ha valami jó darabot adnak, nem sajnáljuk a fáradságot. A mozi itt van a szomszédban, a Postás Művelődési Otthonban. Oda sűrűbben is járunk. Szóval nem öl meg bennünket most sem az unalom: Vannak barátaink. Barátok) akiknél mindig szívesen látott vendégek vagyunk. Ez a legfontosabb — fejezi be a gondolatot. — Mégis, mit szeretne Bodó bácsi? Nincs valami kívánsága? — kérdem búcsúzóul. — Hát van egy — mosolyog —, de nem tudom, ezen tud-e az újság segíteni. Nagyon sokáig szeretnék élni, mert olyan érdekes most az élet. Napról-napra változik, újul minden. Olyan jó lenne megérni, mi lesz itt, mondjuk húsz év múlva. Már csak a kíváncsiság miatt is jó lenne még élni egy-két évtizedig. Hát ebben csakugyan nem tudunk segíteni Mihály bácsinak. De tiszta szívünkből kívánjuk, hogy csakugyan megérje azt a húsz esztendőt, s ha lehet még többet is. No, meg jó időt és sok jó "kapást" —, ahogy a horgászok szokták egymásközt mondani. Papp Lajos