Délmagyarország, 1959. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-03 / 78. szám

3 Péntek, 1959. április 19. • • MUNKASOK KOZOTT Egy népes család élete Köszöntünk, április 41 ? Szatymazi utca 6. szám. Mind a felszabadulás után Balra az udvarban Ella- kapott földet. Azelőtt uracsony »ragaszték«-épület. dalmi cselédek voltak. Nem Azelőtt mosókonyha lehe- ellenségei ők a szövetketett. Most két lakás, van zetnek. Csak egymásra várbenne. Az egyikben — egy nak. Ezért mondtam az konyha és egy szoba — la- előbb, hogy csak beszélgetkik Kovács Péter ládagyári tünk, mert ott tényleg nem munkás feleségével és hat kellett különösebben vitatgyermekével. A hetedik, kőzni. Másutt nem tudom, pontosabban az első már hogy vein. Itt nem volt neelkerült a szüleitől. Nemrég héz dolgunk, ment férjhez. Ahogy mi is beszélgetünk, — Négy éve hogy itt la- egyszercsak berobog az ajkunk, reméljük, most már tón egy nagy táska, meg nem sokáig. Megígérték egy pöttömnyi emberke, öt benn a gyárban, hogy órakor vége van a tanításIcülön kérnek a számunkra — Ez a legkisebb. Péter. lakást Most jár másodikba — mondja Kovácsné az anyák a tanácsnál. A kérelem már jogos és megbocsátható benn is van a tanácsházán, büszkeségével. Nagyon nehéz volt itt az a — A többiek is mind isnégy esztendő — meséli a kolások. Még egy lány és házigazda és beljebb invi- két fiú. Mind azt mondják, tál. — No, nézzen körül az szeretnek iskolába járni, elvtárs a szobában is. csak a számtan ne volna. Körülnézünk; Parányi Azért elég jól tanulnak. Ez konyha és valamivel na- a Péter meg mindenáron gyobb szoba. Félhomály van, villanyszerelő Eikar lenni. A az apró ablakokon nem jut zsebe mindig tele van minbe elegendő fény. Az egész lakás összterülete körülbelül 28—30 négyzetméter lehet. A falak nyirkoseik. Én elhiszem Kovács Péternek, hogy nehéz volt ebben a lakásban kihúzni azt a négy évet. És nem ő az egyetlen jogos lakásigénylő Szegeden, ez is igaz: — Nem is vagyok én annyira odáig, mint egyikmásik ember. Nem járok küincselgetni, panaszt tenni sehová. Tudom, hogy így is megkapom majd amint lehet — mondja. Aztán hozzáteszi még: Nem keresünk rosszul, amire szükség van, elő tudjuk teremteni. Akkor meg miért panaszkodnánk? — A férjem — kapcsolódik bele a beszélgetésbe Kovácsné — mint segédmunkás 1200—1300 forintot keres havonta; Én, mint kézimunkás ugyanennyit a Ruhagyárban. A legidősebb lányomat szépen férjhezadtuk. Két fiatalabb lányom ugyancsak dolgozik már. Egyik a Patyolatnál, naponta hat órát. 500 forintot hoz haza minden hónapban. A másik meg »félműszakos« kint a Ládagyárban. Ő 400 forintot keres havonta. Számolok. Ez denféle dróttal, madzaggal, húzza-vonja a konyhában és tízszer is figyelmeztet bennünket, hogy hozzá ne érjünk, mert megráz. Ilyen komolyan veszi a hivatását — meséli mosolygós szeretettel az apa. Háromnegyed hat. Hétkor kazdődik a színházban az aláadás. Lassan készülődni kell. — Sűrűn járnak színházba? — kérdem még tőlük utoljára. — Elég ritkán. De sok jó előadást láttunk már — felelik. Aztán elbúcsúzom; — Viszontlátásra az új lakásban — mondják; — Ugy legyen — mormogom csak úgy magamnak elmenőben: viszontlátásra, az új lcikásban. * Hát így élnek Kovács Péterék a Szatymazi utca a szám Eilatt. Papp Lajos összesen 3500 forint havonta. Hát ebből a pénzből egy nyolctagú család is megélhet szépen. És persze, ehhez hozzájön még a családi pótlék is. — Eddig 350 forintot kaptunk az öt gyerek után, akik nem töltötték még be a tizenhatodikat. Most több tesz. Felemelték — »újságolja« a jó hírt Kovács Péter, s aztán el is neveti magát: — De hiszen ezt maga biztosan jobban tudja nálam. Igen. Azt is megtudtam, hogy Kovács Péterék ezentúl ugyancsak az öt gyerek után már nem 350 forintot kapnak családi pótlékként, hanem 600-at. Majdnem kétszeresét az eddiginek. Megtudtam azt is, hogy Kovács Péter nemcsak a munkáját végzi el becsületesen, de egyik legjobb pártmunkása is az üzemnek. Hogy legutóbb két hétig volt Gyálaréten segíteni a termelőszövetkezet életrehívásában, s hogy a gyálaréti pártszervezet titkára levélben külön is köszönetet mondott Kovács elvtársék jó munkájáért. — Beszélgettünk — mondja szűkszavúan, amikor erről kérdezem, de aztán fölenged. — Tudja, a szívem szerint én is paraszt volnék. Tudom én. mit kell mondani a mi parasztjainknak, s ami még talán ennél is fontosabb. tudom azt is, hoqyan kell mondani. Hát csak ennyi az egész. A gyálarétiek között nem is igen van módosabb gazda. "Vigyázzon mindenki arra, hogy ...pillanatnyi érdekek ne térítsék le c munkásosztályt a következetes forradalmi politika útjáról. Az ilyen figyelmeztetések nem jelentik azt, hogy nem kell emelni a munkabéreket, a munkanélküli segélyt, de azt jelenti, hogy az ilyen feladatoknak központi jellegűvé való tétele újból a forradalmat akasztaná és új reformista politikának vetné meg alapjait— írja Kun Béla a Vörös Újság mai számában. A demagóg módon fellépő jobboldali szociáldemokraták ellen van szükség ezekx re a határozott szavakra. Ma megjelent a földről szóló végleges rendelet. >Minden közép- és nagybirtok minden tartozékával, élő és holt felszerelésével, valamint mezőgazdasági, ipari üzemeivel együtt minden megváltás nélkül a proletárállam tulajdonába megy át.« — mondja a rendelet. Sajnos, hiába keressük a rég várt rendeletnek azt a pontját, amely az államosított földek szétosztásáról intézkedett volna, így a földkérdés csak félig oldódott meg. Nem került a rászoruló parasztok kezére. Párizsból jelentik: az antanthatalmak elküldték Magyarországra Smuts tábornokot. A még mindig tájékozatlan nagyhatalmak nyilvánvalóan a helyzet felderítését várják a tábornoktól, útjától teszik függővé további eljárásukat a Magyar Tanácsköztársasággal szemben. A nemzetközi proletariátus követei elindultak ugyanekkor Magyarország felé. Nem kényelmes Pullmann-kocsival, mint Smuts tábornok, hanem gyalog. A bécsi népőrség 300 tagja gyalogszerrel vágott neki a magyar határ felé vezető útnak. Az a szándékuk, hogy belépnek a vörös hadseregbe. Szegeden ismét megindult a villamosforgalom. Csak két hétre való szenük van ugyan, de üzembe kellett állniuk, mert a pénztár kiürült és az alkalmazottakat nem tudja tovább fizetni a vállalat. A franciák szigorú kordont vontak a város körül. Az alsótanyaiakat nem engedték be a mai piacra. A felsőtanyaiakat hajnalban beengedték ugyan, viszont délben nem akarták hazaengedni őket. V

örös és nemzetiszínű zászlók lobognak, csattognak már házainkon a friss tavaszi szélben. Köszöntik né?pünk legnagyobb ünnepét: április 4-ét, a ^felszabadulás napját. Tizennégy évvel ezelőtt, amikor a diadalmasan előrenyomuló szovjet hadsereg zkiűzte az utolsó fasiszta katonát is haszánk földjéről, a szabadságot és a jobb (élet lehetőségét biztosította nekünk. A magyar nép, amely annyi évszázadodon át szenvedte az idegen elnyomatást, >érezte a tőkések kizsákmányolását, a Tanácsköztársaság dicső, de rövid korszaka /után akkor lett ismét szabad, amikor a •ifszovjet hadsereg csapásai alatt széthullt ^a Horthy-rendszer és földünkről elüldözték a hitleri rablóhadakat. Igazi internacionalista, elvtársi, testvéri segítséget nyújtottak nekünk a szovjet £ munkások és parasztok az újjáépítés éveiben és amikor a proletárdiktatúra megszilárdulásával végérvényesen rátértünk arra az útra, amelyen már 1919-ben egyszer megindultunk, és megkezdtük a szocializmus építését Magyarországon. Bár zökkenők, kitérők voltak az elmúlt tizennégy év alatt, mégis a felszabadulás utáni időszakot a magyar nép által kivívott hatalmas sikerek jellemzik elsősorban. Komoly ipart teremtettünk, megkezdtük a mezőgazdaság korszerűsítését, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek létesítését. Kulturális életünk virágzásnak indult, a magyar tudomány színvonala is emelkedett állandóan. M

egszüntettük a Horthy-korszakban állandóan fenyegető létbizonytalanságot, becsületes megélhetést, állandó növekvő életszínvonalat biztosítottunk minden dolgos, igyekvő ember számára. Társadalombiztosítási, népegészségügyi ellátási rendszerünk nemzetközileg jelentős. Különösen az utóbbi két és fél évben szaporodott meg az olyan intézkedések száma, amely a dolgozó nők, a sokgyermekes családok, az idősek, a nyugdíjasok helyzetén javított. Külpolitikai téren is sikerek jelzik tizennégy éves fejlődésünket. A Szovjetunió vezette testvéri közösség, a szocialista tábor egyenrangú és egyenjogú tagjaként országunk nemzetközi helyzete szilárd. Külpolitikánk minden törekvése erősíti azt a nemzetközi frontszakaszt, amelyen a béke hívei, a Szovjetunióval az élen, nap mint nap kemény küzdelmet vívnak a béke megtartásáért, a pusztító atomfegyverek és atombomba-kísérletek eltiltásáért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a különböző társadalmi rendszerek békés együttéléséért. Ezt a tizennégy éves fejlődést, annak minden eredményét akarta megsemmisíteni 1956-ban az imperialisták szervezte ellenforradalom. A proletár internacionalizmus, az elvtársi, testvéri segítség ragyogó példája volt ismét az a támogatás, amelyet a szovjet nép fiai nyújtottak! a magyar dolgozóknak az ellenforradalom? fegyveres leverésénél és később, az ellen-? forradalom okozta gazdasági károk hely-£ reállításánál. 1945. április 4-én és utána a szovjetS nép biztosította segítség szélesre tárta lehetőségek kapuját a magyar nép számára. Most, a felszabadulás tizennegye-) dik évfordulóján, további távlat nyílik > számunkra a Szovjetunió Kommunista^ Pártja XXI. kongresszusával. A

z SZKP XXI. kongresszusának fon->! tos elméleti megállapításai a nem-v zetközi erőviszonyokról, a háború? elkerülhetőségéről, a szocializmusból kommunizmusba való átmenet kérdéseiről, kihat a mi politikai fejlődésünkre is. 5 Grandiózus hétéves tervet fogadtak el? a XXI. kongresszuson. Ez nemcsak ay szovjet emberek számára biztosít óriási? fejlődést, hanem közvetlenül hat a ma-s gyar dolgozókra is. Két és fél éves áldo-> zatkész munkánk eredményeként megte-y remtődtek a feltételek a szocializmus? gyorsabb építésére Magyarországon is —y szögezi le az MSZMP Központi Bizottságának március 6-i határozata. A hétévest terv ütemében a Szovjetunióban folyó? gigászi' építőmunka példája új erőt ad< minden szocialista ország számára, így) nekünk is. A hétéves terv megvalósulásai nemcsak a Szovjetunió további erősödé-) sét, izmosodását jelenti, hanem közvet-y lenül hat országunk gyarapodására is. Eddigi eredményeink, saját lehetősé-^ geink bővülése és a Szovjetunióval kialakult sokoldalú és egyre bővülő gazda-< sági kapcsolataink, a testvéri együttmű-? ködés a többi szocialista országgal, as KGST keretein belül lehetővé teszi, hogy? gyorsabb ütemben szüntessük meg Ma-< gyarországon azt a viszonylagos elmara-? dást, amit a korábbi politikai-gazdasági \ iiibák és az ellenforradalom okoztak. E

zért különösen jelentős most szá-S munkra április 4, a magyar nép? legnagyobb ünnepe, a felszabadu-V lás évfordulója. < Bár még nem méltattuk eléggé a XXI.) kongresszus elméleti útmutatásait, nemj vitattuk meg tüzetesen a Szovjetunió hét-? éves tervének adatait, nem beszéltük meg) egész tüzetesen az MSZMP Központi Bi-? zottságának márciusi határozatából folyós tennivalókat, a magyar munkások, pa-? rasztok, értelmiségiek máris látják ezens a mai napon, a mostani április 4-én szé- < lesedő horizontot. Üzemeinkben máris élénkebben lobogj a szocialista munkaverseny lángja, új) felajánlások és új munkasikerek szülét-! nek. A télutón megalakult új termelőszö-) vetkezeti községek, járások, megyék ba-) rázdáiba hull most az aranyszínű vető-J mag. Nem kisebb az alkotó kedv a ma-j gyar értelmiség legjobbjainál, a kutató-( szobákban, a tervezőasztaloknál. Üj tettrekészséggel köszöntünk új táv-£ latokat adó április 4! N. L. Angol iróntt eszperantó nyelvű előadása Szegeden Kéthetes tartózkodásra Magyarországra érkezett Marjorie Boulton angol írónő, aki eszperantó nyelven írt költeményeivél számottevő alakjává nőtt a nemzetközi eszperantó irodalomnak. A költőnő »civilben« pedagógus, egy kollégium igazgatója és pedagógiai tárgyú tudományos dolgozatokat is írt. Marjoire Bulton április 5-én, vasárnap Szegedre látogat és aznap este fél 7 órai kezdettel a Hazafias Népfront Vörösmarty utcai helyiségében előadást tart. »Kóborlás eszperantó országban* címmel beszámol a különböző eszperantó kongresszusokon szerzett élményeiről. Az előadást az eszperantóul nem tudók részére a Szegeden ismert és közkedvelt Baghy Gyula, az Országos Eszperantó Társaság elnöke tolmácsolja. • • Veteránok találkozója Ullésen A múlt hónapban lelkes kis csoport járta az üllési határt: az általános iskola úttörőinek nyomolvasó brigádja kereste fel otthonukban azokat a 19-es vöröskatonákat, és a direktórium tagjait, akik Üllésen és környékén élnek. Emlékek, negyven év előtti események, történetek után kutattak, fényképeket, dokumentumokat gyűjtöttek egy elkészítendő emlékalbumba és baráti találkozóra hívták meg az idős veteránokat. A találkozó Az MSZMP üllési alapszervezetének feldíszített helyiségében a párt és a Hazafias Népfront képviselőivel együtt izgatottan várták a kis úttörők vendégeiket, akik közül nem egy nyolctíz kilométerről gyalogolt be a községbe, hogy részt Vehessen a kedves, családias ünnepségen. A meghitt, baráti légkör, meg az egykét pohár bor hamar felmelegítette az öreg szíveket, megoldódtak a nyelvek, és felelevenedtek a régi idők. Apró kis mozaikból észrevétlenül kirajzolódott az eleven történelem; a szemtanúk VEillomása. Először Gombos Miska bácsi emlékezett az első világháborúról, a forradalomról, a vöröshadsereg megalakulásáról, a harcokról, majd a bukásról, a Horthy-korszak sötét éveiről. Azután beszélt a felszabadulásról, az 1944—50es évek nehéz, de termékeny küzdelmeiről. Ő szervezte meg 1944. október 31én Üllésen a Kommunista Pártot, a földosztó bizottság elnöke volt és 1950-ig mint községi bíró állt a falu élén. Berkó Imre bácsi, a vöröshadsereg kiképző tizedese a salgótarjáni harcokról, majd az üldöztetések, a fehérterror előli menekülés keserű napjairól beszélt. A győzelmes csaták még ma is .szívet-lelket pezsdítő emlékei, megrázó tragédiák, kegyetlenül szomorú emberi sorsok komor képeivel váltakoztak, ahogy Czékus Kálmán, Dudás Kálmán, Huszka Sándor, Márton András, Vass Mihály és a többi öreg vöröskatona emlékezetéből felvillantak a képek. Nagyon megható volt, amikor Márton András bácsi szemében megcsillant a könny: édesanyjáról beszélt, aki a mosóteknő alá rejtette fiát a fehérkesztyűs Horthy-kopók elől és napokig hordta fia rejtekhelyére, a szárkúpba az ételt. S mindnyájunknak ökölbe szorult a keze, amikor a főhadnagyi egyenruhában vörösök után kutató Glattfelder Gyula megyés püspök úr apostoli pofonjairól hallottunk, melyeket az üllési direktórium közellátási biztosainak, a ma is élő Deme Istvánnak és Dudás Imrének osztogatott, — nyilván isten nevében. Fény derült az üllési temető legendás kutyaszilfájának titkára is, mely alá egy halálra kínzott, ismeretlen kommunista megcsonkított testét temette el a nép. Elborzadva hallgatták a kis úttörő pajtások, miként verték agyon puskatussal Móra Ferenc és Horváth József tanítókat a fehér pribékek, és hogyan vonszolták kocsi után kötve Újhelyi tanítót, a direktórium egyik tagját. A tragikus színek mellett felfénylettek derűsebbek is; a harcok, győzelmek emléke és felcsendült az öreg ajkakon a régi vöröskatona-nóta is. Szavak, sorsok, diadalok, tragédiák. Olyan volt ez az összejövetel, mint egy színes mesedélután. múlt, jelen és jövő találkozója. A kis nyomolvasó úttörők sok feljegyzést, dokumentumot gyűjtöttek, amikből elkészítik az albumot, talán kis novellák kerekednek majd az irodalmi pályázatra, de ennél sokkal, sokkal több az, amit a szívükben vittek hciza aznap este. Domonkos Imre