Délmagyarország, 1959. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-24 / 70. szám

3 Kedd, 1959. március 17. Tanácsköztársasági emlékestet tartottak a /Szegedi Nemzeti Színházban (Folytatás az 1. oldalról.) galom szegedi veteránjai- hajjal, öreg vállal 1956-ban, MSZMP Központi Bízott- nak. s a város minden dol- az ellenforradalom idején az ságának szeretetteljes üd- gozójának. első között voltak, akik fegy­vözletét a város kommu- Szólott arról, hogy az egy- vert ragadtak a néphatalom, nistáinak, a munkásmoz- kori vöröskatonák őszülő a szocializmus védelmében A testvér népek képviselőinek f elszólalása Orbán László üdvözlő sza­vai után nagy és szűnni nem akaró taps közben szó­laltak fel a külföldi kül­döttségek vezetői. To Hu, a dár Jánost, valamint a gozóihoz intézett meleg sza­nunkás nemzetköziséget és vait ifjú Komócsin Mihály a magyar—indonéz nép köszönte meg majd ^ em­baralsagat. ,.. . ... . A külföldi küldöttség ve- lckunnepseg elso »»« az Vietnami Munkapárt és kor- zetőinek felszólalásait, a vá- Internacionálé hangjaival zá­mány szeretetteljes üdvözle- ros kommunistáihoz és dol- rult. tét adta át a város kommu- . , ,, , . „ nistáinak, a munkásmozga unnepseg mnveszi műsora lom veteránjainak, a varos r cl dolgozóinak. Kifejezte örömét, hogy íín* " * ~ . *"* zene- ban Chopin: Újítók én újítások Látogatás a Bútorgyárban Az ünnepség második ré-—„ fogadta műsorukat, mint magvar néppel együtt ün- E2®*5?11 a .Szegedi Nemzeti Höchtl Margit tolmácsolásá­ra - Szmhaz művészei és MM var Tanácsköztársaság kara> Szeged ™inkáskóru- etűdjét és Polonézét, Szabó Jtérének 40 é^ sai>. valamint több üzem és Miklós énekszámát (Scserba­megteremtésének fordulóját. Köszönetet mondott a test­Geot-g Krauss szólalt fel és adta át a Német Szocia­lista Egységpá_. __ kormányának üdvözletét. intézmény öntevékeny művé- csov: Dohányon vett kapi­szeti csoportjai adtak művé- tány — Szabadságdal). Men­-1-éri vendégszeretetért maid szi' ünnepi műsort. Első tes József szavalatát (Várnai ^ll^^ljönS Andrássy Lajos Zseni: Vörös tavasz) és a amikor Vietnam déli részen is Ünnep! köszöntő cimu kol- műsor zaroszamat, Berlioz a dolgozó nép kerül hatalom- temenyet Kovács János sza- Rákóczi indulo-ját a Nemze­ra Felszólalása végén a valta, majd az Általános ti Színház zenekaranak elo­Szovietunió vezette szocia- Munkás Dalegylet, az Ujsze- adásában Vaszy Viktor ve­lista tábort, valamint az ged, Kender- Lenszövő Vál- zényletével. MSZMP-t. és Kádár Jánost lalat> a Szegedi Kenderfono- Az ünnepi műsor feny­éltette Azután tört magyar- Syár, a MÁV. a DÁV, a pontja a Magyar Tanácsköz­sággal mondta: "Éljen a Közalkalmazottak Szakszer- társaság tiszteletére írt és vietnami és a magyar nép vezete és a Szövetkezeti Bi- szerzett Ünnepi kantáta volt, megbonthatatlan barátsága-*, zottság egyesített kórusa melyet Andrássy Lajos és a vng „.-ri kor énekelt munkásmozgalmi da- Tóth Béla szövegére Vaszy mLvkYiMöUséee valamint lokat Szalatsy István vezény- Viktor komponált. A kitűnő létével. Katona András Ju- zeneiségű kantátát a színház , 'kíséretében hász Gyula -Gorkij üzene- zenekara és a Szegedi Zene­ben. nagy taps kisereteben cim„ cikkét olvasta ba^tok Kórusa adta elö Árkos Judit és Lakatos Já- Moldován Stefánia, Megyesi , , XTI-KV nos Aszafjev: Párizs lángjai Pál és Szalma Ferenc ope­lista Egysegpart és az NUh cim- baiettjéből mutattak raénekesek közreműködésé­kormanyanak üdvözletet. be jelenetetj majd az orvos- vei. A közönség a Tanács­Koszonetet mondott a meieQ egyetem és az £DOsz tánc- köztársaságnak dicső emléket fogadtatasert, majd hangoz- együttese lépett színpadra állító zeneművet nagy ová­tatta: a Tanacskoztarsasag nagy sikerrel- A műsorban cióval fogadta és zúgó taps­40. evfoi-dulojan a magyar mhálka György vezetésével sal jutalmazta a zeneszerző néppel együtt ünnepelnek a m.-lsodszor is szerepeltek a Vaszy Viktort, aki kantátá­vüag népei. Kamumxoxg munkáskórusok régi fórra- jának bemutatóján maga ve­hogy a magyar nep most azt dalmi dajokkaL s a kÖ2Ön. zényelte a nagy énekes és ^" amely^fJ TanáS ség épp oly lelkes tapssal zenei együttest. társaság megkezdett. Han- —————————— goztatta, az NDK-ból ittlévő küldöttség minden tagja úgy érzi, hogjf a magyar dolgo­zókkal való találkozásuk a proletár nemzetköziség jegyében íovább erősíti a magyar és a német nép barátságát. Felszólalása végén éltette a világbékét, az MSZMP-t, o magyar és a német nép megbonthatatlan barátságát és a szocializmus építésében további sikereket kívánt a város kommunistáinak, va­lamennyi dolgozójának. Nagy taps közben szólalt fel az emlékünnepségen Lukmanul Makim Moha­med. az Indonéz Kommu­nista Párt főtitkárhelyet­tese. Indonéz KP nevében A Szegedi Bútorgyár, mint több más szegedi üzem, az utóbbi néhány év alatt kinőtte "kereteit**, és ma egyre nyomasz­tóbbá, egyre kínosabbá válik a helyhiány, s az ezzel kapcsolatos nehézségek legyő­zése. Nyomasztóak ezek a problémák azért is, mert a jelenlegi telephelyükön már semmiféle lehetőség nincs az üzem további bővítésére, nagyobb gépek beállítására. Arról nem is beszélve, hogy az üzemet mindenfelől lakóházak ve­szik körül, s ez a beékeltség nem sze­rencsés állapot az itt lakók szempont­jából sem. Mindenesetre, annak ellenére, hogy a fenti körülmények nem a legkedvezőb­bek, a Bútorgyár ha nem is rukkol ki szemkápráztató eredményekkel, azért ál­talában a jól dolgozó szegedi üzemek közé tartozott és tartozik ma is. Az általuk készített apróbútorok: könyvespolcok, fehérneműs-szekrények és asztalkák, nemcsak tetszetős formáik­kal, hanem tartósságukkal is kitűnnek. A gyár dolgozói törődnek a gyárral, szí­vükön hordják annak sorsát. Ezt bi­zonyítja az üzem jó újítómozgalma. A múlt év harmadik negyedében az or­szág 21 bútoripari vállalata között a másodikok lettek újítási eredményeikkel. Azóta ugyan elvesztették ezt az előkelő helyezést, de most is az élcsoportba tar­toznak. A legeredményesebb, legjobb újítók az üzem műszaki vezetésének tagjai: Kneifel József technikus, Molnár Árpád, Fortuna János és Laczkó István művezetők, de a munkások közül is töb­ben: Sztupka Gyula asztalos, Dóczi Kál­mán gépmunkás adnak be rendszeresen újításokat. S hogy milyenek ezek az újítások? Most folynak a kísérletek Pór János gépésztechnikus újításával, az első Ma­gyarországon konstruált »furnérleszJvó asztallal**, amely ha beválna, széles körben alkal­mazva. több millió forintos va­luta megtakarítást eredményezne. Az eddigi kísérletek azt mutatják, hogy a Pór-féle konstrukció apróbb tökélete­sítések után alkalmas lesz a külföldről behozott nagyobb és sokkal drágább ha­sonló gépek helyettesítésére. A bútoriparnak szép hagyományai van­nak Ejzegeden. S a mostaniak nem ma­radnak el a régiek mögött. Nincs szé­gyenkezésre okuk. Három hónap Kínában u. Dr. Kalmár László Kos- sére meghosszabbították — düsom idején láttam, igen suth-díjas szegedi egyetemi mondotta Kalmár professzor eredményesen és igen lelke­tanár kínai útjáról adott —, s így a pekingi tudósok sen. nyilatkozatának első részét mellett részt vettem az aka­vasárnapi számunkban kö- démia kétéves tudományos zöltük. Ezúttal a kínai tu- tervének összeállitásában. dományos és oktató teve- Amikor a sanghaji egyetem kenységről, illetve a kinai tudósai értesültek kínai tar­tudományok fejlődéséről és tózkodásomról, meghívtak kingi Tudományos az ott működő tudósok mun- egy hónapra, hogy tartsak mia matematikai kájáról nyújtott tájékozta- előadásokat a hallgatóságnak szakosztályával, melynek Hasxnos kapcsolatok — Látogatásom eredmé­nyeként hasznos és állandó kapcsolat alakult ki a Pe­Akadé­logikai tóját adjuk közre. Sokoldolú képsés és vezessem be őket a ma­tematikai logika ismereteibe, „ , . kérdéseibe. Ezek a kérdések — —„ — Ot hetre tervezett uta- (mjnt. a matematikai logika lyet mi építettünk idehaza, mat a kínai elvtársak kere­munkatársai ugyanolyan tí­pusú elektronikus számoló­gépen dolgoznak, mint ami­Az köszöntötte a város kom­munistáit és pártonkívüli dolgozóit. Örömének adott ő is kifejezést, hogy részt ve­het a tanácsköztársasági em­lékünnepségen. Indonéziáról beszélt azután, az ottani dol­gozók harcáról, melyet az Indonéz KP vezetésével foly­tatnak a nemzeti független­ségért, a haladásért. Han­goztatta, az indonéz dolgozó nép tudja, hogy harcának eredménnyel kell járnia. Be­széde végén éltette a Magyar Szocia­lista Munkáspártot és Ká­tWvannényezer forinttá! több, mint tavaly Az Üjszegedi Ládagyár eb­ben az esztendőben 258 ezer forint megtakarítását vál­lalta. A vagonok fekbér­mentes kirakásának megva­lósítása, a segéd- és üzem­anyagok hozzáadásának meg­szigorítása, újítások szere­pelnek többek között az .üzem takarékossági prog­ramjában, amelynek megva­lósítása lényegében véve a dolgozók segítő szándékától, jó munkájától függ. Az el­múlt esztendőben 195 ezer forintot takarítottak meg, ezer forinttal többet a vál­lalásuknál. Ebben az évben 64 ezer forinttal többet vál­laltak, mint tavaly. Az üze­mi gyűlésen a takarékossági tervet megvitatták és elfo­gadták a dolgozók. A meg­valósítás most már csak raj­tuk áll, s a Ládagyár bizo­nyára nem fog majd most sem szégyent vallani; garan­cia erre tavalyi jó eredmé­nyük. A miinkásnemzetköziség jegyében... Vietnami, német és indonéz küldöttség látogatott Szegedre Vasárnap délelőtt 11 óra­kor nemzetiszínű és vörös lobogódiszbe öltözött Szeged állomásra szeretettel várt és kedves vendégek érkez­tek. A hazánkban tartózko­dó testvéri népek párt- és kormányküldöttségei közül három küldöttség tagjai vá­rosunkba érkeztek, hogy részt vegyenek a tanácsköz­társasági emlékünnepsége­ken. 0 külföldi küldöttségeket: To Hut, a Vietnami Munkapárt Köz­ponti Bizottságának titkárát, Lukmanul Hakim Mohame­det, az Indonéz Kommunista F'árt főtitkárhelyettesét, Pi­rityet, az Indonéz Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának tagját, Georg Krarisst, az NDK sajtószö­vetségének elnökét, a Neues Deutschland szerkesztő bi­zottságának tagját, az öt né­ibet munkásmozgalmi vete­ránt, valamint a küldöttsé­gekkel együtt Szegedre ér­kező Orbán Lászlót, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagját, a Központi Bi­zottság osztályvezetőjét me­leg szeretettel fogadták a város vezetői és képviselői. Fogadásukon részt vett Né­meth Károly, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, az MSZMP megyei bi­zottságának első titkára. A külföldi küldöttségek tagjait ifjú Komócsin Mi­hály, a városi pártbizottság első titkára szeretettel üdvö­zölte. Hangoztatta: öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a külföldi tertvérné­pek képviselői velünk együtt ünneplik a Tanácsköztársa­ság 40. évfordulóját. A külföldi küldöttségek tagjainak virágcsokrokat ad­tak át az úttörők, a szegedi munkásmozgalom régi har­cosai. A külföldi küldöttségek tagjai és a város vezetői az­után sétát tetrék a Tisza partján, a városban, s is­merkedtek nevezetességeivel. Délután a küldöttség több tagja rendkívül szívélyes hangulatú megbeszélést foly­tatott a munkásmozgalom dékoztak a szegedieknek. $ A vendégek különböző módon, de lényegében azo­szegedi veteránjaival. Emlé- sarakat adtak át. A küldött­keztek a régi idők harcaira, ^g^ tagjai emlékérmeket, A színházi diszünnepseg ... , . ,, , . után a városi pártbizottság fényeket, albumokat aján­és a városi tanács fogadást adott a Hungáriában a kül­földi küldöttségek tiszteleté­re. A fogadáson ott voltak: Orbán László és Németh Ká- n°s tartalommal mondották roly, az MSZMP Központi el, felejthetetlen számukra, Bizottságának tagjai, vala- hogy a magyar néppel mint a szegedi veteránok és .... .. .... —„ a város dolgozóinak képvi- egyutt ünnepelhettek a Ta­selői. A munkás nemzetközi- nácsköztársaság 40. evfor­ség és testvériség jegyében dulóját. poháriiöszöntök A külföldi küldöttségek hangzottak el. A külföldi hétfőn reggel utaztak el küldöttségeknek ajándékko- Szegedről. A külföldi küldöttségek fogadása a szegedi állomáson (Liebmann Béla (elvételei) A fényképezőgép lencséje kedves pillanatot örökített meg: a külföldi küldöttségek a Tisza-parton barátkoztak a gyerekekkel, s szép jelvényeket adtak nekik és alkalmazásai; a magyar Megegyeztünk a további le­tervezésű elektronikus szá- velezésben, a tudományos mológép ismertetése és az dolgozatok rendszeres, lehe­elektronikus számológépek tőleg már kéziratban lévő programozása) élénk érdek- cseréjében, s a magunk ré­lődést váltottak ki közöt- széről a kinai elvtársak ren­tük. delkezésére bocsátottuk elek­Már a kommunizmus épí- tronikus számológépünk raj­tése elé tekintenek, s ennek zait és műszaki leírását. Vu­megfelelóen sokoldalúan kép- hanban és több helyen egy zett kádereket akarnak ne- nap alatt másolták le_ ezt a vélni. Minden egyetemi hall- nagy munkát igénylő sok­gatónak hármas kötelezett- sok rajzot. sége van: tanulás; önálló kutatás és a termelőmunká­ban való részvétel. E célra üzemeket létesítenek egyetemek és viszont. A kínai tudósoknak Több személyes jó ba­rátot is szereztem a ma­gyar tudománynak, mint Hu az Su-hua és Vu Jün-ceng tu­dósokat. Az út felejthetetlen nagy részük van abban, hogy volt. Visszafelé Szibérián ke­az évszázados gyarmati el- resztül vonaton utaztam, nyomás hátrányai gyorsan hogy lássam a tájat. Uta­megszűnnek Kínában. Ezt mat Moszkvában szakítottam meg kilenc napra, ahol a Szovjet Tudományos Akadé­mia és a Magyar Tudomá­nyos Akadémia ez évre szóló egyezménye alapján megbeszéléseket folytattam a jelfouórendszerekre és auto­matikus számológépek prog­ramozására vonatkozó kuta­tásaink összehangolásáról. S. I. elsősorban azáltal szolgálják, hogy tudományos munkás­ságuk igen gyakorlati, s ha­mar kamatozik az életben, a termelésben. Emellett a tu­dósok és kutatók a közélet­ben is élénken dolgoznak. Politizálnak, vitatkoznak, tá­mogatják a Kínai Kommu­nista Párt k's és nagy ait­cióit, s mint kinai tartózko­Meghalt Barna Makra Mihály, a munkásmozgalom veieránia A dicsőséges Magyar Ta- emigrált, ahonnan 1941-ben nácsköztársaság 40. évfor- jött haza. A felszabadulás dulóján, március 21-én, után, idős kora ellenére te­szombaton ragadta el a ha- vékenyen munkálkodott a lál Barna Makra Mihály elv- szakszervezetben, melynek társat, 1919-es vöröskatonát, ü)06-tól tagja volt, később a munkásmozgalom egyik pedig mint béketitkár fej­hős szegedi veteránját. Tra- tett ki felvilágosító, nevelő ­gikus szerencsétlensége előtt munkát munkástársai köré­még megérte, hogy a hálás ben. utókor méltó elismeréssel, a A közlekedési baleset kö­Tanácsköztár.sasági Emlék- vetkeztében elhunyt mun­éremmel tüntette ki a ma- kásmozgalmi veteránt a párt gyar proletárforradalomban és a tanács saját halottjának szerzett érdemeién. tekinti. Holnap, szerdán dél­Barna Makra Mihály elv- után helyezik örök nyuga­társ 1889-ben született, s már fiatalon, 17 éves korá­ban bekapcsolódott a mun­kásmozgalomba. 1906-ban részt vett. a pápai nagy tex­tiles-sztrájkban. 1910-ben az építömunkásokkal sztrájkolt, majd mint a Szegedi Ken­derfonógyár munkása levé­lomra a belvárosi temető nagy-ravatalozójából, a te­mető díszsírhelyére. Búcsúz­tató beszédet mond az MSZMP szegedi bizottsága nevében id. Komócsin Mi­hály elvtárs, a III. kerületi tanács végrehajtó bizottsága részéről pedig Vincze Antal kenykedett a szakszervezeti elvtárs, v. b.-elnök az 1919 mozgalomban. A Magyar Ta- es vöröskatona-bajtársak ne­nácsköztársaság kikiáltása után belépett a vörös hadse­regbe, s budapesti állomás­helye után Siófok és Pécs környékén vette ki a részét a munkásbatalom védelmé­ből. A Tanácsköztársaság bu­kása után állandóan üldö­zésnek volt kitéve, s a fasiz­vében pedig Trischler Fe­renc elvtárs emlékezik meg az elhunyt veteránról. Bar­na Makra Mihálv elvtársa' elkísérik utolsó útjára volt bajtársai, elvtársai, a szege­di munkásőrség díszszaka­sza és zenekara, valamint a mus elől Jugoszláviába szegedi munkáskórus is.

Next

/
Thumbnails
Contents