Délmagyarország, 1959. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-07 / 32. szám

I Szombat, 1959. febrnár 1. Áz igazság teljesebbé válik Kulisszatitkok, érdekességek a törvényszéki írásszakértő munkájáról Látszólag sziszifuszi mun-betűkkel is kifejezett ösz- dékú* névtelen levéliroga­kának tűnik, a laikus szá- szeg, a -Kettőezer száz nyolc- tóról rántották már le így mára pedig szinte lehetet- vanhárom* szócska elé pe- a leplet, s kerültek nyilvá­lenségnek, hogy két azonos- dig egy nagy -T~ került, nos bírósági tárgyalásra, nak vélt, szinte a -megszó- mint rövidítés. így fizet- Lényeges különbség van lalásig* egyező aláírásból tek ki a postán 2183 forint az aláírás és a között, ha ki lehessen deríteni az igazit, helyett tízezerrel többet, ugyanazt a nevet valaki helyesebben a hamisat. Ez Csak a disznót eladó pa- csak lekopírozza, mégpedig pedig már gyakorlat, mond- rasztnak, vagy a postatiszt- élethűen. A látszat az élet­hatni tudomány is a tör- viselőnek lehetett érdeke hűség, a kopírozás azonban vényszéki írásszakértő pra- ez a csalafinta pénzszerzési csak holt rajz, amelyben xisában. A műit század 90- mód, amelyben egy függő- a vonások között nincs ár­es éveitől, az úgynevezett leges vonalacska, valamint nyalatbeli külqnbség, nincs Dreyfuss-ügytől kezdve vált egy gémeskútnak ábrázolt benne élettel teli arculat, azzá. A nevezetes per egyik »T* betű tízezer forinttal így vesztett rajta egy vég­világszenzációja éppen az megemelte a csekk -érté- rendelet-hamisító ls, aki a volt hogy a francia kato- két-. A bűnös végül is fi- már öntudatlan haldokló nai ' titkokról készült méso- zetett, hiába fintorgatta az kezét fogva írta le annak latokon és térképeken levő arcát, különféle szignókról és alá­írásokról kiderült, hogy csak részben valódiak, részben pedig közönséges hamisítá­sok, amelyek aztán elma A nagyító mindent kiderít! Történt, hogy egy ingat­rasztalták, vagy felmentet- lan átvételénél utólag még ték a perben kompromittált két gépelt sor került a többi után az átvételi jegy­zőkönyvbe. Az átvevő ta­gadta, az átadó pedig ál­nevét az okmányra. Kide­rült, hogy az aláírás a sa­ját egyénisége maradt, mert az ő idegrendszere vezette a papíron a tollat fogó hal­dokló kezét. Semmi kózSssóg a grafológiával Tévedés ne essék: az írás­lította az utólagosságot. A szakértői véleménynek sem­grafológiához. szereplőket. Névtelen levél, szignó, számjegy gépsorok látszatra egyfor- mi köze a Ettől fogva vált gyakor- mók voltak a többivel, az Mindenekelőtt a jó megfi­lattá a bíróságok munká- írásszakértő viszont em- gyelésen, a formák, a szí­jában a törvényszéki írás- herfeJ nagyságúra nagyít- nek és az árnyalatok kitű­szakértő véleménye, amely tatta meg a -diszkrét* nő ismerésén és a koneent­minden esetben szinte a utoIsó sorok betűit. Az ösz- réltságon alapszik. Mégis tudományosságig menő pon- szehasonlításból aztán ki- előfordul, hogy adott esetben, tos arculatot ad egy-egy derült> hogy bár tizedmilli- amikor a védőnek és a vád­hamisnak vélt aláírásról, méterekkel, de mégis szé- lottnak kedvezőtlen a tör­névtelen levélről szignó- lesebbek voltak az utolsó vényszéki írásszakértő bi­ról számjegyről és egyéb sorok és sorközök az előb- zonyftása. akkor kfgyótbé­írásjelről amely aztán a bieknél- Ugyanakkor sokat kát rákiabálnak. Tudomány­tárgyaláson rávall a -kéz- mondott a nagyítás az in- talannak, megb'^ re*, akitói származik, vagy dígd.és a gépszalag nyomá- nak nevezik a felmenti a vád alól. Pfeif- ró1 .IS> ~1 pedlg látszatra tast. ugyanakkor, ha ked fer Elek törvényszéki írás- minden stimmelt.:; szakértő mögött 20 eszten- Főleg a nők a nagy mes­dei gyakorlat áll, amelyben terei a névtelen levelek oly sok véleményt mondott irogatásának, amelyeket az- a védo felmagasztalja a £ elmentő vasutas Gondatlanságból oko­zott élet vagy testiép­ség veszélyeztetésének bűntettétől mentette meg csütörtökön' este fél 7 órakor a 202-es iker-villamoskocsi egyik kalauzát, vagy a villa­mosvezető-nőt egy bátor vasutas. Az Ady téri egyetem előtti villamosmegálló­ból a Vágóhíd felé me­nő kocsit a kalauz idő­előtt csöngette indulás­ra, s ennek következté­ben egy lelépni akaró idős asszony a villamos alá esett. Az ismeret­len, bátor vasutas azon­ban pillanatok alatt utánaugrott és kikapta az asszonyt a kerék elöl. Köszönet helyett azonban még a vezető­nő méltatlankodott, mondván, hogy őt ne oktatgassák a vezetés szabályaira. Az utazó­közönség joggal felhá­borodott ekkora lelket­lenségen, de azon is, hogy akad még kalauz, aki figyelmetlenül in­dít la a kocsit. Ebből az <f étből adódó felelős­ségen viszont osztozzék meg a gondatlan ka­lauz a kocsivezető­nővel, aki nem kevésbé volt figyelmetlen... (1-) '/irt J uhász Gyula a Délmagyarország mai számában »In­ternacionáléi* címmel irt vezércikket. A minisztertanács néplörvényt hozott -a népköztár­sasági államforma védelméről«. Ezen kívül amnesztiáról, a szesztilalomról és az árdrágításról adott ki örvényt a Minisztertanács. Házkutatásokat tartottak számos ellenforradalmi te­vékenységgel gyanúsított politikusnál, többek közt Káro­lyi József pesti lakásán (ő maga ismeretlen helyre távo­zott), az Ébredők vezetőinél, Pallavicini György őrgrofnál, Bangha páternél (ő is megszökött) stb. A területi kérdésekről folyik a vita Párizsban a bé­ketárgyalásokat előkészítő konferencián és Bernben, a szo­cialista pártok értekezletén egyaránt. A budapesti katonatanács kommunista frakciója for­radalmi bizottságok megalakítását követelte az ellenforra­dalom erélyes fölszámolására. A kommunisták javaslatát elvetették. Jócsák Kálmán Csongrád megyei kormánybiztos elnö­költ a Pallaviclnl-uradalomhoz tartozó községek küldöt­teinek szegedi értekezletén, a Báló-vendéglő nagytermé­ben. Az értekezlet megtárgyalta az uradalom területén végrehajtandó földreform néhány főbb problémáját: me­lyik falu mennyit kapjon, s az egyes földhöz juttatandók hogyan kapjanak méltányosan a jó minőségű földekből. Szóbakerült, hogy Pallavicini György a birtokában lévő 65 ezer hold földből csak 15 ezret ajánlott föl önként föld­reform céliára. Az értekezlet hangoztatta a földosztás sür­gősségét. Elhatározták, hony február 8-án küldöttséget kül­denek ez ügyben a kormányhoz. * Röszkét a franciák. Alsótanyát a szerbek szállták meg. Rádióműsor Szombat KOSSUTH-RADIO nyéböl. 15.00 HlrdetőosÁop. 15 ,- „, óra 10 Brahms- és Schumann­, *Vik<5f,1" nd.u'(J- kórusok. 15.30 A nemzetközi » munkásmozgalom Wóeaeru kér­K'W&nKi Fa- "uV^-lft? lát megbízhatatlan- Adóemelés Jugoszláviában KA ToTniX^m- fc&tó"* t^T0­Jugoszláviában az egész JSPSSKfcJ"-SUT""Ö ^'Vá'MSJT £g „„I Jt .vi, ország területére egységes Naptár. 7.59 Időjelzés. 8.00 Mű- m Állami Népi Együttes rafl­ménve mert » tai mezőgazdasági adórendszert ^^^„.L^^LÍf^f"fi.1 £S*bdLU m MÖSP S.Is ménye — mert a vizsgálat é , f tLt 1övede_ Technikai szünet. «.10 Randé Jenö amerikai jegyzetel­után az derült ki —, akkor LSS vfü/t ht Lányok asszonyok. 8.38 Babai DÖ1 19 3Q Beethoven: I ezim­a „.Lta - lem-számítást vezettek be. Gyula és zenekara játszik. 9.00 fónl. OD 1 y,, Idö. m m , jl -v .kk gf a íar 8 Az "J adórendszer a föld- "ttör0 híradó. v23 Lapozgatás krónika! íd£ már, annyit, ahány torz lel- tán -legkedvesebb* isme- legmagasabb tudoményo- ^ jövedelemadó emelésével ,4° Járásjelentés. 30.35 Sarokház. ­ki megnyilvánulást és arc- rősüknek, vagy barátnő- kig. Előfordult már, hogy jár együtt. A gazdák évi taoo íapsze'm- WldőleSS 33 Mí kifejezést csak produkálhat lüknek, -esetleg* azok fe- egy és ugyanaz a védő két harmincezer dinár jövedelem le, ldőjárásjelentés. 10,10 Gyá- " ldőjL£ieientS 2315 az ember. leségének, illetve férjüknek km-f., ,;Bvhpn után 9 százalék adót fizet- 10.J0 srevjst ope- sporthíradó. 33.33 Lóvsree^y­küldenek el, mint apró -fi- kl"°nféle . URvben>„ a™*'y- nek. szíton ^sek L^náon'lüsr^ eredmények. 33.35 Táncoljunk! cáí SSLFTVLEi ^ességeV A^íevelek ben •^ak^vé,emé­mögé bújik, egy-egy okmá- ta*alma r5"ds.zennt, a nyét ,s kérték- mindkét vál­nyon, vagy a névtelen levél ya tozaí?sabb ué® » 1®gvá,loT tozatot használta már. Et­betüibe rejti magát, felölt- rAfon°'™nyo.Ka1t tői ugyan nem Jett kere­ve másnak az arcát, hogy terjeszti X-r61- vagy Y"r61- kebb a világ, viszont az A helyesírási hibák igazság teljesebbé vált a mint segítőeszközök törvényszéki ,„i t jl- ... _ állásfoglalásával, evelek Írói pedig egy­vITleménye6 alapján "°az °egyé- arént lehetnek alacsonyabb, ' Lődi Ferenc ni vonások és karakterek vagy m?gfabb műveltseg­átütnek a leggondosabban f^J^aSsÍzt" igazi fiziognómiáját, az arc­kifejezésében jelenlevő lel­ki megnyilvánulást eltakar­ja. A cselekmény viszont visszapereg az írásszakértő Az adókulcs a jövedelem- ^t0?öiy4rtsok^Sd°ni. "Sí ^r^'^Tdőiáré^teSute ^Ő " mel együtt növekszik, s »» Kamarazene, lt 57 Tech- Smnréz. így az évi 800 000 dinárt, SranL.ő^Hw^'fS'őiá" _ „• _ _ Dell harangszó. Hírek, ído.ia- pp.TrtFt-nAriTrt vagy annal magasabb jö- rásjetentés. 131» Borom L«to. „ „ ?„ «„, védelmet elért gazdákot es zenekara játszik, a Fővároil „ M» f;" 40 százalékos adó terheli. Villamosvasút Fgrt Ferenc kő- hasak és tárlatok műsora. «,M su szazaieKOS ano lernen. -nekei 11 «s mi úlaás a Torna, t,00—«,10 Hírek, ldő­A közzétett hivatalos ada- SnyvSboltoMban? 13 00 Opera- tárásjelentés. 14.00 Hírek, idő­'-*• * J '-1" — részletek. 13.40 Válaszolunk haU- '®rás' , éf vízállásjelentés 14,20 írásszakértő tok szerint a jugoszláv pa­rasztság: 1958-ban összesen gatóinknak. 13.50 Szív küldi gTSTn" 17 milliárd dinarral tobb szívnek. 14.20 Tarasconí Tar- pt táncok. 15.45 Zenekari hang­adót fizetett, mint 1957-ben. terln. Rádiójáték. Daudet regé- verseny. 16.50 Liszt Ferenc, az operelgazgató. 17.30 Boldog Ará­bia átka. 17.50 Garat Oyörgy (hegedű) ée Váczi Károly (3on­gore) hangvertenye a etudlőban 18.15 A tudomány könyvelnek műhelyében. 18.15 Emil Steril zenekara játszik. 18.45 Richárd Wagner szatirikus irásaiből. 19 óra Hírek. Időjárás) elentáe. 19 óra 05 Tánczene. 19.30 Falurá­dió. 19.50 Jó éjszakát, gyere­kek) 30.06 A Rádtó Vllágszfn­hásai Faust. Közben: 21.25— 11.30 Hírek. 33.45 Népek zene­ié. 33.00 Műsorzárás. készített -fintor* mögül is. <? T* , „ IH T D,z°-| • nyitja. Amikor pedig ala-] Egy vonós •— tízezer forint pos gyanúba kerül a levél­irogató, vagy irogatók,! nag$ az ijedelem — mert „ ... • egy racionális magvat min­Egy csongrádi paraszt dig benne felejtenek jólér­1 í^n.o,613?01,4 • „d'SZnÓ 8 tesültségüket illetően -, s utan 2183 forintról szolo a tólük vett próbaírások| csekket kapott, amit a pos- bizonyítanak is. Ott aztán'! tan be is váltott. A Nem- nincsen pardon: nemcsak a'! zeti Bank három hónap, betűk aiakítása, és egyéni múlva mégis 12 183 forint kapcsolatuk, a jellegzetes' terhelésről értesítette a pos- sorvezetés, az ékezetek fek­tát. Nyomban előkerült az vése> a szókÖ2Ök> hanem eredeti csekk is, amelyen még a helyesírási hibák is — hogy-hogynem — a fo- ismétlődnek. Sok -jószán­vintösszeget feltüntető négy számjegy elé egy függőleges vonás került ötödiknek. A Háztartási zsiradékot kitűnő minőségű szlnszappanra főzünk kl. Szabadsajtó u. 73. Szapnftnrő-ő KTSZ. A Deszkl Gépállomás Sze­? ed Járás területén trágya s egyéb mezőgazdasági jellegű szállítást vállal Megrendelés a gépállomá­son. A Rákóczi téri öröklakások értékesítésével egyidejűleg eladásra kerülnek az idöközben elkészült Attila utca 15 sz. társasház öröklakásai. Néhány 1, 2, és 3 szobás modern kivitelű lakás vásárolható előnyős fizetési feltételek mellett. Az érdeklődőiknek felvilágosítást ad az Országos Ta­karékpénztár szegedi fiókja. ...— Uj munkások első lépfei Még alig egy hónapja, nem megy sehogysem a ra. Pártmegbizatást adtak a hogy Mészáros Ági először munka, bárhogyan is igyek- bizalmiaknak, azonkívül a lépte át a Szegedt Szőrme- szik. KISZ-pek is, hogy foglalkoz­ás Bőrruhakészítő Vállalat — Sebaj, kérd át magad zanak velük. Ezeket a hatá­kapuját. Máskor mosolygó hozzánk, majd ml megtaní- rozatokat végre ls hajtják, arcán ott bújkált a gond, tunk! — mondotta Erdeiné, Nemrégiben váltottak le vajon hogyan fogadják az s így is lett. Közbenjárt, például egy munkamódszer­üzemben, meg tud-e barát- hogy áthelyezzék, Itt az- átadót, mert az új dolgozók­kozni munkatársaival. A ré- után ő, meg a többiek ma- kai idegesen, türelmetlenül giek, mintha csak olvastak gukkal ragadták az előbb bánt Az alapszervezeti párt­volna a gondolataiban, rög- már-már elkedvetlenedett vezetőség tagjai tanácsok­tön szeretetükbe fogadták, dolgozót. Ha kellett, több- kai látják el és ellenőrzik Barátságosan megkérdezték ször is megmutattak, elma- a tömegszervezeteket ls, tőle, honnan jött, majd gyaráztak egy-egy munka- hogy kapcsolják be az üze­megmutatták neki a gépe- fogást. mi életbe az újonnan jötte­ket. s ami talán a legfonto- Kocsis Miklóené ls össze- ket. így valósul meg nem­sabb: biztatást kapott: barátkozott már munkatár- sokára a KISZ egyik szép — Ha valamit nem értesz, saival. Ugy beszélgetnek, terve is: ha új ifjúmunkás csak szólj bátran! mint régi ismerősök. Ha va- kerül a gyárba, az elsö nap Nem sok Idó telt el, Mé- lamit még nem ért — csak röpgyűlésen bemutatja a ré­száros Ági már otthonosan átszól a szomszédjához, aki gi dolgozóknak a KISZ-cso­érzi magát, mintha réges- készségesen segít. így az- portvezető, rég itt dolgozott volna. A után napról napra jobb a napokban megkérdezte tő- termelése, gyorsan közele- Nincsenek néhányban le a párttitkárnő: dik a keresete is a régi ÜJ dolgozók napról - "ogy ,éfzed m.agad' munkások beréhez. Mi sem érezhetik, hogy Ági? Megszoktál-e már az mutatja jobban, hogy ottho- „ J,„n Az E. M. Csongrád me­gyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre felvesz épMv?ges és villanyszerelő szakmunkásokat Szeged és környéki munkahelyre. Je­lentkezni lehet Szeged, Bocskay n. 10-13. szám alatt, munkaerőgazdálko­dáson. üzemben? Támogatás ax új munka örbsn TThÜlt magal lü xj" zi az ő ügyeiket is a párt­érdeklődfoe az üzem élete szervezet a törzsgárda K^Z titMiS te f^ tár- lag9aiét- Tapasztalhatta ezt Kisz-títKárrai is így tar- íf„_)_to , :«. -1,1 ugyanolyan szeretettel inté­.. ., " Rozinka Lászlóné is, aki - Ö, mindenki nagyon gyaIt' Z™^™ decemberben lakáshoz ju­; kedves hozzám, segítenek, TT ldaJa- / LIT!' tott a pártszervezet segftsé­! Erzsike néni akár -három- ^^ v gével. Amikor elpanaszolta szor is elmagyarázza, amit "ak azdtanl, bánatát, hogy ikergyerme­nem értek. Igazán nem te™; született egy kisfíam, ke^vel 'ol hel húzza bántam meg." hogy idejöt- 9 bizony> meg magát, ahol tízen lak* tem dolgozni! - hangzott a Wtt a C8alád' J nak egy szobában, nem válasz. S ez az érzés nem- R'obbácska hároméves a küldték d azzal hogy van. H brd\ukor'ca-ve?6^iag])ól több lesz a termés! A vetőmagigények összeírását végzik a taná­csok, a Termény forgalmi Vállalat és - "tedmű­vesszövetkezetek felvásárló telepei. Vetőmagszükségletét mielőbb biztosítsa, Csongrád megyei Termény forgalmi Vállalat. Vizsgázott szakácsnői hosszú gyakorlattal és egy munkabíró Ügyes koc ikisér5« alkalmaz Szeged Városi Tanács Kórháza. Erd. le­heti Kórház I.. Kóasuth Lajos sgt. 42. st. alatt. csak Mészáros Ágiban, ha- több . id<5m van< SZ®" nak itt többéves munkások, nem még sok más dolgozó- fS ^ta^i ^T várjon sorára. S ugyanígy ban megszületett. tókkal- egy^" dolgozni' szó- nem küldenek el másokat \Mert nemcsak a fogadta- raKozm veiUK. sem sőt, Az ÜJ munkáso. tás a szívélyes. Anélkül, DAflj A* ói <Jolaozók kat — akik még nem jára­hogy ezt kikürtölnék, sok y 1 y tosak az üzemben — külön­figyelő szempár kíséri az új így szövődik napról nap- külön is megkeresik a kom­munkások első lépteit a ra a barátság a régi és az munisták, s kikérdezik gyárban. Pill Ferencnét is új munkások között. Szere- ügyes-bajos dolgaikról, prob­mcszólította néhány napos tettel fogadják az újakat, témáikról, s a lehetőségek­ottléte után a bőrruha- segítségükre vannak, hogy hez mérten segítenek. így üzemrész pártblzalmlja: otthonra leljenek a gyár- azután nem csodálható Mé­— Mi bajod van? Ugy ban. Azért van ez, mert a száros Ági, Kocsis Mi'tiósné jársz-kelsz, mint aki se- kommunisták legelsősorban és sok más fiatal, új mun­hogysem leli a helyét! törődnek ezzel. A pártszer- kás véleménye: -Nem bán­Erre azután elpanaszolta vezet vezetőségi ülésén ha- tam meg, hogy idejöttem Pillné, hogy nem találja fel tározatot hoztak az új mun- dolgozni*, magát, ahova beosztották, kásokkal való foglalkozás- Koloszár Béla 1 öl öző­^zekrény, irat­szekrény szállítását minden méret­ben és kivitelben rövid határidőre vállalja * Sze­gedi Fémárukéezítő KTSZ, Szeged, Római krt. IV Telefon: 46-63.

Next

/
Thumbnails
Contents