Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-17 / 14. szám

Szombat, 1959. január 17. 2 Mikojan és Dulles pénteken ismét találkozott Mikojan, a Szovjetunió első miniszterel­nökhelyettese pénteken, magyar Időszámí­tás szerint 13 óra 10 perckor Washington­ba, az Egyesült Államokban tett útja be­fejező állomására érkezett­Előzetes program szerint a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese teg­nap délután Dulles amerikai külügymi­niszterrel tanácskozott, immár másodíz­ben. Mikojan és Dulles tanácskozása két­óra és huszonöt percig tartott. Mikojan, aki a tanácskozások után csu­pán annyit mondott a sajtó képviselőinek, hogy -a két országot közösen érintő kér­déseket vizsgálták meg«, kijelentette, hogy pénteken délután washingtoni idő szerint 16.00 órakor újabb megbeszélést folytat Dulles külügyminiszterrel. (Az újabb ta­nácskozás magyar idő szerint 22.00 órakor kezdődött.) Hóiffin ismét tanácskoznak Genfbon Az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről tárgyaló genfi, háromhatalmi értekez­let csütörtökön 24 órára el­napolta ülésezését, hogy időt adjon az amerikai és a brit küldöttségeknek jövőbeni lé­péseik gondos megtervezésé­re. Lapzártakor érkezett je­lentés szerint a péntekre ter­vezett ülés is elmaradt. A delegátusok össze ismét. hétfőn ülnek Életbe lépett a szovjet—argentin egyezmény A nyugatnémet hadsereg felállításénak bevallott költsége csaknem tízmilliárd márka ezideig Strauss nyugatnémet had­ügyminiszter Düsseldorfban üzletembereknek kijelentette, hogy a nyugatnémet fegyve­res erők kiépítésének költsé­geire 1956. január és 1961. április között 36—38 milliárd márkát fordítanak. Nyugat-Németország zölte a NATO-ban, fegyveres ereje 1961-re éri el a tervezett 350 000 főnyi teljes létszámot. Strauss ki­jelentette, hogy ez ideig kö­rülbelül- 9320 millió márka összegű fegyvermegrendelé­seket adtak ki, ebből 3190 kö- millió márka összegben kül­hogy földre. Kun Béla emléktárgyak érkeztek Budapestre son. kat. Néhány hónappal ezelőtt világszerte feltűnést keltett, hogy Argentína kormánya tárgyalásokat kezdett a Szov­jetunióval kőolajipari berendezések beszerzéséről. Argen­tína, ez a kétmillió 808 ezer négyzetkilométer nagyságú, mintegy 20 millió lakosságú, Dél-Amerikának Brazília után legnagyobb, ipari fejlettség szempontjából pedig első or­szága (malom- és húsipara különösen ismert) nem volt hajlandó elfogadni az Egyesült Államok hátrányos felté­teleit kőolajkincseinek kiaknázására is kőolajipari be­rendezések vásárlására Államosította kőolajiparát, kiter­melő- és finomító berendezések beszerzésére pedig a Szov­jetunióval létesített megállapodást 100 milló dollár ér­tékben: ilyen összeget bocsát hitel formájában a Szov­jetunió Argentína rendelkezésére. Az argentin képviselőház után most már a szenátus is Jóváhagyta a megállapodást s az argentin kőolajipar rö­videsen megkapta az első kitermelő- és finomító berende­aéseket a Szovjetunióból. Térképünk Argentínát ábrázolja. A Legújabbkori Történeti nyilvánosság Múzeum munkatársai körül- köztársasági tekintő gonddal készítik elő a Tanácsköztársaság kikiál­tásának 40. évfordulóján nyíló nagyszabású jubileumi emlékkiállítást. Tevékenysé­gük eredményeként sok ér­dekes dokumentum került már eddig is a gyűjtemény­be az első magyar proletár­államról. A múzeum vezetői és munkatársai jártak a Szovjetunióban, s a leningrá­di, moszkvai forradalmi mú­zeumok segítőkészségének jóvoltából nagybecsű emlék­tárgyakra találtak. Ezek már megérkeztek Budapestre, tel­jesebbé vált a tanácsköztár­sasági emlékkiállítás anyaga. A múzeumban őrzik a ma­gyar munkásmozgalom ki­magasló alakjának, Kun Bé­lának hagyatékából szárma­zó dokumentumok egy ré­szét éa több, személyes jel­legű emléktárgyakat: ezeket a nagy forradalmár családja ajándékozta. A Legújabbkori Történeti Múzeum folytatja a gyűjtő­munkát és arra törekszik, hogy lehetőleg minél több, fellelhető emlék kerüljön a elé a tanács­emlékkiállítá­Hruscsov, Mikojan, Szuszlov és Furceva, a moszkvai kommunisták küldöttei a XX! kongresszuson A Szovjetunióban közvetlenül befejezés előtt áll az SZKP XXI-, rendkívüli kongresszusának előkészítése. A moszkvai pártkonferencián megválasztották Moszkva, kom­munistáinak küldötteit a XXI. kongresszusra. A küldött­lista élén az SZKP Központi Bizottsága elnökségének négy tagja áll: N. Sz. Hruscsov, a Központi Bizottság első tit­kára. a Szojetunió Minisztertanácsának elnöke, A• I. Mi­kojan, a Minisztertanács első elnökhelyettese, M. A. Szusz­lov, és J. A. Furceva, a Központi Bizottság titkárai. Ülést tartóit a tanácsköztársasági ünnepségeke! tlőáészítő b zoltsíg A Magyar Tanácsköztársa- radalmi emlékkiállítás segl­ság kikiáltása 40. évforduló- tésére hivatott bizottságot. ja ünnepségeit előkészitő bi- egy emlékalbum-szerkesztő zottság dr. Münnich Ferenc- bizottságot és egy törvény­nek, a Minisztertanács elnö- előkészítő bizottságot. kének elnökletével ülést tar- 1 tott az Országházban. A M­zottság meghallgatta az ope­ratív bizottságnak az emlék­ünnepségekre, a kulturális programra, s a különböző tudományos és társadalmi szervezetek rendezvényeire vonatkozó javaslatait. Az előkészítő bizottság Felívás a képzőművésznőkhöz A Magyar Nők Országos Tanácsa és a Műcsarnok a nemzetközi nőnap alkalmá­ból kiállítást rendez a ma­gyar képzőművésznők és tagjaiból több kisebb bizott- iparművésznők alkotásaiból. ságot választottak, amelyek tanácsaikkal, közreműködé­sükkel segítenek majd a kü­lönböző ünnepi események előkészítésében, lebonyolítá­sában. Megválasztották töb­bek között a Nemzeti Mú­Felhívják a képző- és ipar­művésznőket, hogy mű­veikkel vegyenek részt a ki­állításon. A müveket február 12-én és 13-án reggel fél 9 órától, délután négy óráig lehet átadni az Ernst Mú­zeumban készülő, nagy for- zeumban. TÖRPEAUTÓK KÉSZÜLNEK A SZOVJETUNIÓBAN JELENTÓS VILLANYÁRAM-HIÁNY JUGOSZLÁVIÁBAN A zaporozsjei Kommün ár-gyár eddig mezőgazdasági gépeket gyártott, ez évben pedig megkezdi az úgynevezett törpeautók sorozatgyártását. Ezek a kis, 25 lóerős, 600 kilós gépkocsik négyszemélyesek lesznek s négysebességű Sajtóhírek szerint az utób­motorjuk óránként 80 kilométeres sebesség kifejtésére lesz bi hónapokban egyre érez­képes. A kísérleti példányok sikerrel állták ki a próbá- hetőbb hiány mutatkozik a jugoszláv gazdasági élet vll­ipar harmadik ötéves tervét, 'SEüP amely a termelés 60 száza- okoz a vá,,alatok munkajá" TOVABBI ÁREMELKEDÉSEK FRANCIAORSZÁGBAN Azóta, hogy devalválták, vagyis értékében csökken­tették a francia frankot, Franciaországban újabb és lékos emelését írja elő, öt év helyett 3—4 év alatt kí­vánja teljesíteni, a mezőgaz­daság pedig 1959-ben kétsze­resére, 1960-ra pedig három­ban, a városi közlekedésben, a közvilágításban és termé­szetesen a háztartásokban is. Növeli a problémákat, hogy a jugoszláv távvezeték-háló­újabb áremelkedések történ- szorosára tervezi termelésé­nek. Legújabban a szállodai nek növelését. E célokat az sok és 02 elosztó-hálózaok szobák és a bútorozott laká- új technika és a jobb mun­sok bére lett 20 százalékkal kaszervezés mellett új és ... th . „ magasabb, s emelkedtek a szakképzett munkaerők be- " ... párizsi piac árai is 30-105 állításával kívánják elérni. ben lchet megoldani, addig százalékkal. Ezért jelentkezésre szólítot­ŰJ MUNKAERŐK k^J'1 " A BOLGÁR IPARBAN helyi hlvatal°k­ÉS MEZŐGAZDASÁGBAN szakképzett, magasabb ísko­A bolgár gazdasági élet lai végzettségű dolgozóit, nagyarányú fejlesztésének akik adminisztratív, illetve érdekében a Bolgár Kom- nem a szakmájuknak megfe­munista Párt Központi Bi- . zottsága nagy fontosságú leW munkahelyen dolgoznak. programot dolgozott ki. En- A jelentkezők számos ked­r.ek értelmében a bolgár vezményben részesülnek. korszerűtlenek. Szakértők szerint e problémákat leg­1962­joldanl, i a nehézségek növekedésére van kilátás. A sajtó ezért a "tnvTr'sok legnagyobb fokú áramtaka­lanacsoK rékogságra 6zólít fel KÍNAI RIZS A VILÁGPIACON A francia nemzetgyűlés megszavazta a Mictíel Debré-korménv programfát A francia nemzetgyűlés csütörtök esti ülésén 12 kép­viselő szólalt fel a Debré­kormány programjának vi­tájában. A szocialista vezérszónok. Leeahordt elítélte az előző kormány gazdasági, pénz­ügyi és szociális Intézkedé­seinek -vad brutalitását", majd belelentette, hogy a szocialisták nem szavaznak bizalmat az úi kormánynak. Az -Unió az Uj Köztársa­ságért" degaulleista párt nevében T errenolre védte meg az első minisztert. A képviselő kijelentette: párt­5 40, 42. 79 80 — a lottó e heti nyerőszámai A harmadik játékhéten 3 508 733 lottószelvény ér­kezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. Egy nyerőosztályra ezúttal 1 315 774 forint nyeremény jut. A gödöllői Petőfi Film­színházban pénteken ren­dezett soroláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 5, 40, 42, 79, 80. ja elhatározta, hogy meg­tartják Algériát a francia szuverénitás keretei között. A Francia Kommunista Párt nevében Waldeck-Ro­chet fejtette kl, hogy miért szavaznak a kommunisták a Dsbré-kormány ellen. Rá­mutatott, hogy a kommunis­ták elsősorban azért foglal­nak állást a kormánypoliti­kával szemben, mert az gaz­dasági és politikai téren szentesíti a szociális igaz ságtalanságot. A kormány feláldozza a munkásosztály és a középosztály érdekeit a nagy, kapitalista mononóliu mok követeléseinek. Kimu tatta, hogy a közelmúltban hozott gazdasági intézkedé­sek nyomán jelentkező új terhek 800 milliárd frankot tesznek ki évente. Ritkán súj'ottalc le ilyen keményen a dolgozó tömegekre! — ki­áltott fel a kommunista kép­viselő. A francia nemzetgyűlés pénteken végül is 453 szava­zattal 56 ellenébon jóvá­hagyta Michel Debré kor­mánvának programi át. A "zavarás vem jelent beikta­tást, mert a kormány az új I alkotmány értelmiben füg­' getlen a nemzetgyűléstől. Var HÓ — a fövő városa Tizennégy esztendővel ezelőtt, 1944. ja­nuár 17-én szabadult fel Varsó Ezen a napon léptek a halott város földjére a Vö­rös Hadseregésavele vállvetve harcoló I. Lengyel Hadsereg egységei. Borzalmas lát­vány fogadta a szabadság katonáit. Pat­kányok, halott madarak, a csatornák ára­dó bűze, az utcákon barrlkádok. És sehol egy élő lélek a romok között. Óriási te­mető a vádoló csendben •.. A temetők földjéből vájta kl a lengyel nép az új Varsó széles sugárútjait, építet­te rá a palotákat, a parkokat, az épüle­teknek a szebb jövő felé néző ablakait, azt a modern metropolist, melynek hajdani szépségét kövekben és márványban újra a régi helyére varázsolta, felemelte romjai­bői azt a várost, mely örök időkre hirdeti a háború borzalmait és egy nép terrmtő akaratát... Varsó a béke városa. Nem véletlen, hogy a szocializmust építő népek nagv családjának képviselő éppen ebben a városban írták alá a mai idők legjelen­tősebb békeokmányát, a Varsói Szerződést. Varsó ma hétszáz éves- Fejődése a XVII .és a XVITT. századra tehető. l akos­sága ebben az időben 60 000-rői 300 000-re emelkedik. 1939-ben, a háború kitörése­kor 1.300 000 lakosa volt a fővárosnak. A hitleristák nehéztüzérsége és a lévi bombázások az épületek 10 százalékát semmisítették meg. A gettó likvidálásakor és a varsói felkeléskor, maid 1944-b-n a város tervszerű Tnegsemm!»bé»»kor 11 énO'etet pvőPot+ak fel és hamvasztottak el. ^nüte+et rwljp súlyosan meg­foneáttak A lerombolt énületek köbméter­ben 74 m'tj'ót tettek k' pmí az összes épü­letek 85 sTézalékának felelt meg. Az ipar 90 százalékban semmisült meg. A 957 történelmi emlékmű közül 782-t semmisítettek meg a hitleristák, a többit súlyosan megrongálták. 685 iskola hevert romokban. Megsemmisült a színházak és múzeumok 80 százaléka. A hidakat, az elektromos erőműveket, a vasútvonalat teljesen elpusztították, a bányákat vízzel árasztották el­A háború folyamán Varsó 600 000 lakosa pusztult el. A felszabadulás után az egész nemzet látott hozzá az újjáépítés nagy művéhez. Hat hónap elteltével már 188 000-en lak­ták a várost, 1955-ben pedig Varsó la­kóinak száma elérte az egymilliót. A történelmi emlékművek, a műemlék­számba menő házak, és egész házsorok, templomok eredeti mivoltukban épültek újjá. A korszerű igényeknek megfelelően épültek fel az új lakónegyedek: Mura­now, Mlynow, Marienstadt, Kolo, Moko­tów, Ochota, a Marszalkowska lakónegyed és bennük az iskolák, kórházak, színházak, mozik, kultúrházak hatalmas tömege. Varsó egyszersmind Lengyelország I fejlesztette külkereskedel­egvik legnagyobb ipari centrumává fejlő- Jmét, növelte kivitelét csök­dött, 35 nagyipari létesítményt emeltek I kentette behozatalát és ke­a városban, közöttük a személyautógyárat, |reskedeimi deficitjét Hiva­motorkeréknárgyárat, rádió-, televízió- ésJtalos adatok szerint a keres­clck+rotechn'kai gyárat, megépítették a; kedelmi deficit az 1952. évi hatalmas Wnrszawa Kohót és egy nagy -gJ millióról 1957-ben 12,5 fin ronacél gyárat. í millió egyiptomi fontra, a Varsó, a rohamosan énulő. de még ro- j behozatal értéke pedig — « bpmosahban nónes^dő v^ros — lírgnagyobb proh'émája a lakáskérdés- A távlati terv most ennek a megoldásán fáradozik és azon — és ez az egész lengyel nén akarata — hogy Varsó Európa egyik legszebb met­ropolisa legyen. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezeté­nek, a FAO-nak a rendelke­zésre álló adatok alapján az a véleménye, hogy Kína ez évben több rizst szállít a vi­lágpiacra, mint bárki is gon­dolná. A világpiacon ez év­ben megjelenő kínai rizs a többi exportáló országok együttes kontingensének egy­ötödét teszi ki. Hogy ez mi­lyen hatalmas mennyiség, arra nézve fogalmat alkot­hatunk, ha figyelembe vesz­szük, hogy a háborút követő esztendőkben a kínai rizs­export más országok ilyen vonatkozású összesített ke­reskedelmi forgalmának csu­pán öt százalékát tette ki. NÖVEKSZIK EGYIPTOM KÜLKERESKEDELME j Egyiptom az utóbbi hat $ esztendőben jelentősen ki­fényúzésí cikkek behozatalá­nak tilalma következ'ében — 229 millióról 182 millióra csökkent. A kivitel ez idő alatt 48 millióról 170 millió fontra emelkedett.

Next

/
Thumbnails
Contents