Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-16 / 13. szám

Péntek, 1959, január 16. Molnár Ferenc: II hétéves terv jelentősége a Szovjetunió és az amerikai Egyesült niiamok békés gazdasági versenvében Uj korszak kezdete a Szovjetunió gazdasági fejlődésében (3.) E megállapítás alátámasz­táséra a következőkben — a teljesség igénye nélkül — egy-két olyan összefüggésre kívánunk rámutatni, me­lyek arról tanúskodnak, hogy a kommunizmus fel­építése a Szovjetunióban nem valósítható meg a leg­fejlettebb tőkésország, az Egyesült Államok gazdasá­gi túlszárnyalása nélkül. Mindenekelőtt meg kell magyaráznunk, miért tettük »a mai történelmi körülmé­nyek között- leszűkítő értel­mű megjegyzést. Azért, mert abban az esetben, ha — mint annak idején Marx feltételezte — a szocializ­mus egyszerre győzött volna a fő tőkésországokban, ak­kor a kommunizmus eléré­sének időpontját, az ehhez szükséges gazdasági színvo­nalat, kizárólag a létrejött szocialista világrendszer belső feltételei, fejlődése határozta volna meg. Ma azon­ban nem ez a helyzet, az imperialista rendszer meg­léte befolyásolja a szocia­lista országok fejlődését (lásd ezzel kapcsolatban Hruscsov néhány megjegy­zését az Októberi Forrada­lom 40. évfordulóján mon­dott beszédében). A kommunizmus tény­leges megvalósítása szempontjából — mint arra már Marx rámu­tatott — nagy jelentőségű, hogy az egyén sok szabad idővel rendelkezzék képes­ségei sokoldalú kibontakoz­tatása végett — hozzátehet­jük, feltétlenül többel, mint a kapitalizmusban. Jólétet és rövid munkaidőt egy­idejűleg biztosítani azonban csak a munka igen magas termelékenysége alapján le­het. Többek között ezért hangsúlyozta Lenin, hogy a szocializmus azzal győzi le a kapitalizmust, hogy a munka sokkal magasabb termelékenységét hozza lét­re. Ezt felismerve tűzik ki a tézisek, hogy 8—10 éven belül a Szovjetunióban le­gyen a legrövidebb munka­nap a világon. Végül rá kell mutatnunk arra, hogy kommunizmust felépíteni csak békében le­het. A békét viszont nem jámbor óhajokkal lehet megőrizni, hanem azzal, ha a szocializmus az • agresszo­rok erejével a maga még hatalmasabb erejét szegezi szembe, olyan erőt, amely minden esetleges agresszor számára kilátástalanná te­szi egy kalandor háborús vállalkozás sikerét. Ezt az erőt pedig az biztosítja vég­legesen, ha a szocializmus a hadviseléshez szükséges eszközök termelésében és technikájában felülmúlja az esetleges agresszorokat. A jelen cikk célja felvá­zolni, hogy milyen előreha­ladást ér majd el a Szov­jetunió a hétéves terv ered­ményeképpen az Egyesült Államokkal folytatott gaz­gasági versenyben, hogyan változik meg a két ország közötti erőviszony. Az el­mondottakból következik viszont, hogy elemzésünk választ ad majd a kommu­adatait vettük, egyrészt azért, mert az 1958. évi ada­tok hat-nyolc havi tény­számon alapuló becslések, s így eleve pontatlanok, másrészt mivel az 1958-as válságév adatai Önmaguk­ban nem jellemeznék hűen az Egyesült Államok tény­leges gazdasági potehciálját. A táblázat adataiból kitű­nik, hogy az elmúlt évtized­ben végbement rendkívül gyors fejlődésének eredmé­nyeként a Szovjetunió je­lentősen megközelítette vagy éppenséggel már túl is szárnyalta az Egyesült Államokat. Az utóbbi cso­portba tartoznak olyan fon­tos termékek, mint a szén, a gyapjúszövet, a cukor, va­lamint a táblázatunkban nem szereplő — faanyagok és fűrészáruk. Lényegében elérték az amerikai színvo­nalat a tejtermelés és erő­sen megközelítették a vaj­gyártás tekintetében. A Szovjetunió jelenleg mint­egy 23 millióval (19 Száza­lékkal) nagyobb lakosságát számításba véve, az egy fő­re jutó termelés adatai ter­mészetesen valamivel ked­vezőtlenebb képet mutatnak. Egyes főbb termékek termelése a Szovjetunióban es at Egyesült Államokban Termék Mérték­egység Szovjetunió zgyesíllt Alt. Termék Mérték­egység 1957 1958 1957 1968 Szén mllUó t 463 497 465 400 Olaj Villamos energia mrö'Vwó 98 210 113 233 354 715 330 730 Vas millió t 37 39 72 56 Acél . _ 51 55 102 80 Cement 29 34 52,5 47 Pamutszövet min. méter 5600 5000 8730 8506 Gyaplúszövet 262 300 268 Selyemszövet 14 805 814 2060 Összes szövet 7112 7394 11078 Bőrcipő mlli'pér 319 365 11078 Cukor millió t 4.49 5,15 2,56 Vaj ezer t 621 637 €43 060 Tej millió t 54,3 58 57.3 60 E táblázatban és a kővetkezőkben az adatok és számítások általában hivatalos szovjet. Illetve amerikai, továbbá ENSZ­kladványok közlésein alapulnak. Egyes főbb termékek egy főre jutó termelése a szovjetunióban és az Egyesült Államokban Mint látjuk, az Egyesült ni), megközelítésről pedig a Államok túlhaladása az egy gyapjúszövet, a vaj és a tej főre jutó termelést illetően termelését Illetően beezélhe­csak a szén- és a cukorterme- tünk. Az erőviszonyok még A valósult meg (az szemléletesebben tűnnek előbbinel ebben szerepe van . , annak, hogy idén a válság elén*» ha százalékos óssze­miatt a széntermelés erős hasonlítást teszünk a két or­visszaesésével lehet számol- szég között Egyes fóbb cikkek szovjetunióbeli termelése Államokéhoz viszonyítva (•/•-ban) Egyesült Termék szén Olaj Villamos energia Vas Acél Cement Pamutszövet Gyapjúszövet Selyemszövet Összes szövet Cukor Va) Tej AbszolOt termelés (1957) BS.o 27,7 28,4 51,4 50,0 55,2 64,0 109,0 38,6 44,2 115.0 96.0 95,0 Egy főre Jutö term. (1957) »2.7 23.0 24.1 42.2 42.0 46,6 54,0 26,2 32,2 54.0 148.0 81,0 (0,0 Ilyen nagy szerelem Uj bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban Pavel Kohout "Ilyen nagy furcsa, de logikus felépíté­szerelem- című játéka az sű játék a szerző elgondolá­utóbbi idők egyik legvlta- sa szerint hasson. Békés tottabb és egyben legna- Andrásnak — minden túlzás gyobb érdeklődést kiváltó nélkül mondhatni — ez igen darabja. Érdekességét első- jól sikerült. Az előadáson sorban merész dramaturgiai érezhető rendezői alkotó megoldásai adják. A modern fantáziája, aprólékos gondos­törekvések jegyében szüle- sága és a játékhoz illő, me­tett mű sikert aratott Cseh- rész nagyvonalúsága. Cselé­szlovákiában, Moszkvában, nyi Józseffel, a díszletek Angliában — s újabban dol- praktikus tervezőjével együtt goznak filmváltozatán is. tehetséges úttörői és komoly Feltétlenül helyeselni kell, |féretel a modern MÍnház­hogy a Szegedi Nemzeti Színház nem hátrált meg az A szereplők velük és egy­üjszerű kísérlet előtt, s me- mással valamennyien egyen­részen egészíti ki a modern rangú társak a vonzó, szép Szerkesztésű drámát modern előadásban. A sikerért kü­rendezéssel és modern dísz- lönösen sokat dolgozik Kör­letezéssel. Az együttesnek mos Lajos, aki a "taláros ahhoz vajmi köze van, hogy úr«< szerepében fáradhatatla­a játék tartalmi része, még nul pergeti vissza az epizó­a külső jelzések ellenére dókat, s közben kedves, kel­sem hat mai időszerűséggel, lemes játékkal, kevés, de fi­Ugynevezett »örök« témát nom eszközzel maga is ré­dolgoz fel Kohout, s inkább szesévé vélik a cselekmény­módszere érdekes, mint etl- nek. Tordy Géza játékáról kája. Ahhoz azonban, hogy ugyancsak a komoly elisme­a nézőt meghökkentse és iga- rés hangján kell szólni, nem­zán érdekeltté tegye a szi- különben Lontay Margit, gorú figyelemben, kitűnően Kátay Endre, Kató Flórián, ért. Felkelti az emberi ér- Mentes József, Simon Erika, deklődést a magánélet mo- Kerpely Judit és Zádori Ist­rális kérdései iránt, s jól- ván egyszerűségükben meg­lehet, maga nem vállalkozik kapó alakításával. Minded­állásfoglalásra — tekintve, dig nem tévedésből maradt hogy játéka bármilyen lezá- el Dómján Edit neve. akinek rása ellenvéleményt válthat- a bonyolult körülmények na ki a nézőben, gondolato- között eszményivé magaso­Termék Mérték­Szovjetunió Egyesült Ali. Termék egység 1057 1058 1951 1958 S2én kg 2260 2395 2703 2285 Olaj h 480 544 2039 1883 villamos energia kWó 1003 1122 1160 4110 Vas kg 181 183 410 314 Acél 250 265 593 451 Cement M 142 164 305 268 Pamutszövet méter 27,4 27 0 50,8 40,0 Gyap'"szövet u 1.36 1,44 1.6 Selyemszövet N 3.9 3,9 12,1 Összes szövet M 34,1 35,4 64,5 Bőrcipő pár 1.5 1,1 64,5 cukor kg 22,0 24,8 14,0 Val H 3,0 3,0 3.7 3,7 Tej liter 266 284 334 343 kat. érzéseket és következ­tetéseket indukál. Semmilyen bravúrtól nem riad vissza — s oly könnyű kézzel forgatja a cselekményt, mintha a film adottságaival dolgoznék. Ele­ven, gyors ritmust kap ez­zel a játék, s a közben-köz­dó szerelmes í.idát kellett megformálnia. Játéka meg­nyerő, külsőségeiben igen vonzó, csak a magasabb fo­kú szenvedélyt nélkülözi. Több szív, melegebb tempe­ramentum kívánkozik ebbe a diáklányba. Ha szabad jósolni — az Mint látható, a szovjet é« tes, minden efféle össaeha­az amerikai termelés vl- soMítés rendkívül »ok, Mln­szonyszámal igen széles ttó- te megoldhatatlan mődszer­rást mutatnak. Legkedve- tani problémát Vet fel. A zőbb a helyzet egyes fo- Közgazdasági Szemle előbb gyasztási cikkek, főleg a me- említett számában közölt zőgazdaségi eredetűek eseté- becslésünk, valamint a tézi­ben s legkedvezőtlenebb az sekben közölt adatok alap­energiaellátás tekintetében, íán> melyek szerint a Szov­amit az olaj- és villamos- jetunió adja jelenleg a világ energia-termelés alacsony lParl termelésének 20 száza­viszonyszámai tükröznek. A 'ékát, az egész szocialista tá­két ország ipara színvonalé- t501" Peóig kb. egyharmadát, .. .,, ,, , , nak mennyiségi arányait jel- a» Egyesült Államok pedig a nizmus szovjetunióbeli JpU iemzően mutatja az acélter- tőkés világ ipari termelésé­tésével általában összefüggő néhány jelentős kérdésre is. A Szovjetunió és az Egyesült Államok jelenlegi gazdasági színvonalának összehasonlítása Bár a gazdasági fejlettség mutatói az egy főre jutó termelés adatai, ismerteté­sünkben kitérünk az össz­termelés alakulására is, mert adott időpontban ezek­kel jellemezhetjük valamely ország gazdasági erejét, po­tenciálját, továbbá mert a két adatsor összevetése ön­magában is nyújt néhány érdekes szempontot a gaz­dasági fejlődés elemzéséhez. A táblázatban az össze­hasonlítás alapjául két év alatt. melés. ahol a viszonyszám 50 nek» mintegy felét, úgy vél­százalék körül van. Felmerül Jök, hogy Jelenleg a szovjet a kérdés, milyen az arány ipart termelés az amerikai­a két ország összes ipari ter- nak közel 60 százaléka lehet, melése között? Mint ismere- (Folytatjuk) ben elhelyezett moralizáló Ilyen nagy szerelem-nek sl­részletek sem lassítják le, kere iesz Emberi témája, eltekintve egy-két visszaeső . ,,„,„„ . „ „„„ mozzanattól. modern fedogozása es a sze­gedi kivitel ezt együttesen Nagyszerű rendezői érzék ígérik. szükséges ahhoz, hogy ez a Simon István Ülést tart az Országos Békefanács Az Országos Béketanács Világmozgalom tizedik év­január 21-én délelőtt 11 óra- fordulójára (beszámoló a kor teljes ülést tart a vá- Béke Világtanács titkárságá­rosligeti Gundel Étterem nak szófiai értekezletéről.) emeleti dísztermében. Napi- Előadó: Hantos János, az renden: előkészületek a Béke Országos Béketanács titkára. Idén először Németországba exportálnak halat Fehértóról A Szeged-Fehértói Halgaz- Az elmúlt évben a fehér­daságban most a nagy ta- tói halgazdaság jelentős vaknál javítási munkálato- mennyiségű pontyot és más­kat végeznek, hogy a tavasz eljöttével minden a legna­gyobb rendben legyen. Foly­tatják a tavak közötti kis­vasúti vágányok javítását, s fajta halat szállított kül­földre. Idén néhány nap múlva szintén exportálnak halat. Az 1959-es év első halexportját a Német De­a nádat is vágják a tavak mokratikus Köztársaságba partjai mentén. Természete- . ...... _ . , , , . sen nagy figyelemmel gon- küldik' Termeszetesen folya­dozzék a halteleltető tava- matosan biztosítják Szeged kat is. halellátását is. I Danyi Dezső | LaaHMMHOBBU Mélyen megrendülve és szomorúan vettük a hírt, hogy Danyl Dezső elvtárs, a Szegedi Tudományegye­tem Politikai Gazdaságtani Tanszékének tanársegéde, a Tudományegyetem MSZMP végrehajtó blzottsáeának tagja 35 éves koréban, hosszas betegség után el­hunyt. Danyi Dezső rövid és küzdelmes életpályája ösz­szefonódott felszabadulá­sunknak, s népünk fel­emelkedésének harcos, nagyszerű éveivel. A fel­szabadulás előtti hányatott sorsú inas és gyakran mun­ka nélkül tengődő fiatal munkás már 1945-ben a kommunisták oldaléra állt. Részt vett a földosztásban, harcolt és odaadóan dolgo­zott a MADISZ-ban az if­júság megnyeréséért, s lel­kes falujáróként segítette a dolgozó parasztok felvilágo­sítását. A kommunisták ve­zette országépítő mozgalom hatalmas áradatában 1948­ban 24 éves korában, az or­szág legfiatalabb munkás­igazgatójaként tevékenyke­dett. Amikor a párt az is­kola és az egyetem padjai­ba hívta a munkásokat, szakérettségis tanfolyamra jelentkezett. Kiváló tanul­mányi eredményeivel bizo­nyította, hogy a tudomány is meghódítható a dolgozó nép fiai számára. Mint a Politikai Gazdaságtani Tan­szék munkatársa összpon­tosította magában az új ér­telmiség legszebb erényeit; Határtalan bizalom és lel­kesedés a dolgozó nŐp fel­emelkedése, a magasabb­rendű, szocialista társada­lom ügye mellett, törhetet­len szorgalom a tudomány elsajátításában, szerénység, önzetlenség, lelkiismeretes­ség — ezek voltak a jelle­mét meghatározói. Kommunista módon sze­rette az embereket. Nem ment el érzéketlenül egyet­len dolgozó társa baja, fáj­dalma mellett. Személye szinte teljesen feloldódott a köz javára folytatott állan­dó munkában, törődésbe* Ezért becsülték, szerették, ezért emlegették példáját; Hosszú és súlyos betegségé­ben sem a maga sorsa nyugtalanította. Szinte utolsó órájáig olthatatlan szenvedéllyel csüggött a külső világ problémái* elvtársainak, dolgozó em­bertársainak ügyes-bajos dolgain. Danyi Dezső elvtársat a nagy történelmi sorsfordu­ló, felszabadulásunk, a párt harcai kovácsolták űj, kommunista emberré, s a munkásosztály, ame'vből való volt, és amelyhez mindhalálig hű maradt. Dolgos, szocializmust építő hétköznanjalnk egyszerű hőse volt. S bár élete tra­gikusan korán szakadt meg, kommunista példnndásának, becsületének, törhetetlen betegének örökségét hagyta I ránk. Uj gépek a dolgozik munkájának megkönnyítéséért a Szegedi Jutaárugyárban Üzembe helyezték a Sze- Nagygyörgy Imre, a gyár fárasztó kézzel való húzást, gedi Jutaárugyárban a gé- újítási előadója által kidől- másrészt pedig azzal, hogy pesített stoppolóasztalok el- gozott elektromotoros meg- kezelése lehetővé teszi, hogy ső két példányát. A stoppo- hajtású gépesített stoppoló- a munkás leüljön, lóasztalokra eddig kézzel asztal lényegesen megköny- Az új stoppolóasztalok húzták fel a jutaszövetet, 8 nyítl a stoppolést végzők mellett dolgozó munkások a munka mér csak azért is munkáját Egyrészt azzal elégedettek az újítással, s a rendkívül fárasztó volt, mert . „„ „ ' most üzembe helyezett két állni kellett a stoppolóasztal hoRy egy frgovel folyama" gép után rövidesen még mellett az egész munkaidő toean tereli az asztalon a Újabb hármat állítanak a jutaszövetet, megszűntetve a termelésbe. Amikor a pénzügyőrök nem szét étik a húrt fa a e sir két Borrejtegetót lepleztek le Sándorfalván 15 liter borral és két pár köszönték, a mindenáron elrontod a meglepetést! — csirkével állított be egy való barátkozás jegyeit vi- szólították le a motorról ma­pénzügyőr lakására Farkas szont visszautasították. "Ha guk mellé az igyekvő Far­János, Sándorfalva, Kúti dú- ez a Farkas a futó ismeret- kas Jánost. A sándorfalvi ta­16 53. szám alatti lakos, séget ennyire ápolni akarja, nyán aztán a szőlőben, a Csak úgy, éppen arra járt, akkor valami nincs rendben fűzfavesszők tövében meg is és "csak« az ismeretség ked- nála- — gondolta magában lelték, amit kerestek, helye­véért akarta a bort és a a pénzügyőr, ahogy a távozó sebben csak a helyét, jó öt­csirkéket a pénzügyőrnél becsukta maga mögött az hektónyl hordózott bornak, hagyni — elvégre új eszten- ajtót. Nyomban emlékezett amit korábban kiástak már. dőt írunk már — mondta is egy közlésre, amely Far- Ellenben találtak uevancsak Farkas nagy szívélyesen. A kas Jánosra és testvérére, elásva egy vén diófa alatt szívélyességet illendően meg- ifjú Farkas István baléstyai közel négyszáz liter bort if­. . lakosra pontosan ráillet, az jú Farkas Istvánéknál. Előbb ugyanis, hogy adózásra beje- sehogysem akart ráismerni lentetlen bort ástak el ta- saját borára. A pincében nyájukban. hordózott, bejelentett bor Nem is kell mondani, hogy mintája azonban stimmelt azonnal megnézték mindkét Farkas házatáját. Előbb a baléstyainál kezdték, de ott nem jártak eredménnyel, s mentek tovább, Sándorfal­vára. Útközben egyszcrcsak azt vették észre, hoiv a ba­lástyai Farkas valamilyen rövidebb utakon elébük ke­rült motoron, hogy megelőz­ve őket időben "drótozhas­son- a testvérének. az elrejtett "nedűvel-, s en­nek láttán ifjú Farkas beis­merte, hogy már Alevőn is adott el az elásott borból. Éjjel feltörte a vermet és titokban meglopózta a hor­dókat. Pénzügyi szabálysértőéért eljárás indult ellene, ugyan­akkor megvonták az egész családtól a kedvezményes — Megállj, te, még majd borfogyasztás jogát.

Next

/
Thumbnails
Contents