Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-04 / 3. szám
BORKÓSTOLÓ Virágzó szocialista község lesz az egykori kis tanyaközpontból Megválasztása után a szatymazi tanács új végrehajtó bizottsága rögtön nekilátott a leendő szocialista Szatymaz első hároméves fejlesztési tervének kidolgozásához. Ezt a tervjavaslatot terjesztették az emlékezetes tanácsülés elé. Eredetileg úgy számított a végrehajtó bizottság: a múlt évben a jövedelemadó 10 százaléka voit, amit községfejlesztésre fizetett be a lakosság. Ha most a tanácstagság megismeri ezt az új falufejlesztési tervjavaslatot, minden bizonnyal az új esztendőre örömmel szavazza meg a 15 százalékot. A tanácskozásán azonban a község, s'a tanyavilág lakosságát képviselő dolgozó parasztok így fogalmazták meg véleményüket: nem lennénk becsületre méltó gazdái falunknak, ha sajnálnánk érte az anyagi áldozatot és a munkát. Javasoljuk: 30 százalékban állapítsuk meg a községfejlesztési adó nagyságát, méghozzá nem egy, hanem három esztendőre előre. Hiszen a pénz csupa olyan dolgokra kell, mélyek nélkül nem élhetünk tovább. Elöljárójában lelkes felkiáltásokkal, ellenvetés néikül szavazták meg az új művelődési ház felépítését, melyről máris azt tartják, a legszebb lesz a szegedi járásban. Felajánlottak hozzá 40 ezer forint értékű társadalmi munkát is, de — mint mondották —, ha úgy kívánja a helyzet, több is lesz. Azután a leendő egészségház — melyben korszerű orvosi rendelő, zöldkeresztes, vöröskeresztes tanácsadás lesz «— ügyében döntöttek. Az egész falu közös akaratára építik fel a legkorszerűbb típustervek alapján, szolgálati lakással együtt az új tűzoltó szertárat is. E két létesítmény még a nagyiarányú társadalmi munka mellett is mintegy negyedmillió forintba kerül. Ugy döntöttek a tanácskozáson, hogy rendezik a falu ma még szegényes, kietlen temetőjét is. Szép ravatalozóházat, boncolótermet és a temetőik' számára lakást építenek, s bekerítik a temetőt. Ebből a nagy munkából becsületes részt vállalt magára Müller Antal, a falu plébánosa is. Arról biztosította a tanácsot, hogy híveivel megtárgyalja az ügyet, és mintegy 30—35 ezer forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a temető rendezéséhez. A tanácsülés sürgősségi sorrendben az elsők közé vette a népfürdő megépítését Államunk ugyanis az épülő szatymazi jéggyár vízzel való ellátásához a közelmúltban nagyobb kapacitású kutat fúratott. Ez eredeti rendeltetésén túl a leendő népfürdőt is ellátja majd vízzel. Külön tervezték meg a tágas, nagy betonmedencéket a felnőttek és a gyermekek számára. Ezekkel a munkákkal párhuzamosan halad majd a falu további villamosítása. Közel egy kilométer hosszúságben készülnek új betonjárdák. Több mint 60 ezer forintot fordítanak külterületi utak javítására, ötvenezer forintból pedig egy új belvízlevezető csatornát építenek. Az egész program megvalósításához egymillió 650 ezer forintot szavazott meg a százezer forintra menő társadalmi munkán túl a tanácstagság. Fürdő! építenek Ásouhalmon elaz elAsotthalmán a tanács határozta, hogy ebben esztendőben melegvízzel látott fürdőt építtet. 800 ezer forintot szavaztak meg a költségekre, s a mozi hátamögött felépülő fürdőben hat méter átmérőjű melegvizű medencét, 15 méter hosszú kis uszodát és 10 kádat helyeznek el. Jók a szegedi járás borai, s rendben halad az átvétel az ásotthalmi állami borpincészetben is. Borkóstoló átvétel előtt. a kübekhá%i autóbuszon A mórahalmí trafeforísták kitettek magokéit A kiskundorozsmai gépállomás brigádverseny-tabelláján hosszabb idő óta a legelső helyen áll a mórahalmi zetoros Német-brigád. Alig marad el mögötte a közvetlen helybeli versenytárs, az Ábrahám-brigád. Német Józsefék brigádja éves tervét — pedig az egész gépállomáson nekik volt a legnagyobb — 107 százalékra teljesítette. Az őszi tervteljesítésben 151 százalékkal csúcseredményt értek el. Az Ábrahám-brigád tagjai 116 százalékkal zárták az őszi tervet. A szép munkasiker elsősorban Tanács Vilmos, Négyökrű Ferenc, Martonosi János, Pakai Szilveszter és Szalma Ferenc kiváló traktoristáknak és társaiknak köszönhető. Pakai Szilveszter és Szalma Ferenc traktorosok annak ellenére, hogy lánctalpas gépük csaknem egész nyáron javítás miatt a műhelyben volt, 180 százalékra teljesítették tervüket. Qáromezer papucs Kényelmes, szép kivitelű házipapucsaival jó hírnevet szerzett a múlt évben a pusztamérgesl kisipari szövetkezet. Az olcsó, filc felsőrésszel és műtalppal készült papucsok eljutottak megyénken kívül Debrecenbe, Miskolcra, Egerbe, Nyíregyházára és Kecskemétre is. Az első évnegyedre a szövetkezet máris újabb háromezer házipapucs gyártását vállalta. Ezeknek a készítményeknek az ára mindössze 25—35 forint, s tartósságukban vetekszenek a drágább gyártmányokkal. Az első rendeléseket valószínűleg már januárban megkezdi szállítani a ktsz; Meddig élnek az öttömösi és a pusztamérgest emberek? Dr. Zalányi Sámuelnek, az öttömösi, pusztamérgesi kerület körzeti orvosának sokféle gyógyító munkája közben számtalan apróságoknak tűnő dolgokra is kiterjed a figyelme. Többek között évek óta készít magának fel-; ; jegyzéseket arról: meddig élnek a pusztamérgesi és az;; öttömösi emberek? A csecsemőhalandóság alakulását is! időről időre feljegyezgeti. Bár erről az elmúlt években szinte semmi feljegyezni való nem akadt, mert minden megszületett csecsemő életben maradt. Kivétel, ami a közelmúltban történt: Az egyik anya koraszülött gyermekét saját felelősségére idő előtt hozta ki a klinikáról, s gondatlansága miatt a csöppség otthon pár nap múlva meghalt A csecsemőhalandóság tehát ebben a körzetben csaknem nullaszázalékra csökkent de a felnőtt emberek életkora is jelentékenyen meghosszabbodott Míg korábban — nem is olyan régen — az elhaltak életkora átlag 40— 50 év között mozgott, ez a szám az elmúlt három év alatt a két község lakosságát tekintve, 67 évre emelkedett. Akármit is mond a Szabad Európa-rádió, mégis csak meglátszik: szocializmust építő országban élünk. Nyolc új tag az újszentiváni Üj Élet Tsz-ben Az ellenforradalom hiába a szövetkezet tagsága, amelybomlasztotta szét az újstfent- nek egyöntetű elhatározása, iváni termelőszövetkezetet, hogy mindenekelőtt az állatma népszerűbb a nagyüzemi tenyésztést kell fejleszteni, gazdálkodás a községben, Hogy ehhez a takarmánybámint valaha. Az Üj Élet TSZ zis is meglegyen, tavasszal olyan szép eredménnyel zár- 40 hold lucernát és 20 hold ta az esztendőt, hogy a kl- vörösherét vetnek. Tizenhét vülálló gazdák is felfigyel- darabbal gyarapítják a tetek rá. Az a tény például, hénállományt, ezen kívül hogy Hajdú János 512 mun- gondoskodtak pulyka és kakaegység után 17 mázsa bú- csa törzsállományról. A szárzát, 3 mázsa árpát, 7 mázsa nyasok részére ötszáz férőkukoricát, 170 kiló cukrot, helyes ólat építenek, az 5 mázsa burgonyát és mint- előtte lévő tavat pedig beegy 5 ezer forint készpénzt kerítik, kapott a közös jövedelemből,! nyolc újszentiváni emberrel 3 hagyatta ott az egyéni ter-3 melést, illetve az alkalmi ke-3 nyérkeresetet. Ezek: Vass3 Lajos, Mező István, Vesze-3 linov Jován, Czibor András-3 né, Katona Pál, Baráth Jó- 3 zsef, valamint Szekeres Mihály és felesége. így most már 29 főből állj A harmadik fióktakarékpénztár nyílik a szegedi járásban A2 Országos Takarékpénz- nek, ott helyben a közsflg-3 tár Kistelek és Dorozsma ben és a takarékbetét-for-3 után Mórahalmán is létesít galmat bonyolítják le. Mint-3 fiókpénztárt. A helyiség be- egy negyvenezer forint költ-3 rendezése már elkészült, a séggel január közepén nyílik 3 cégtoblát is felrakták, amely- meg Mórahalmán a fiókta-3 ről kiderül, hogy mtelügyle- karékpénztár, amelyben a3 teket, államkölcsön, totó, hivatali teendőket a község-3 lottó kifizetéseket eszközöl- beli alkalmazottak Hátiak el 3 Özv. Till Vilmosné, Varga Józsefné, Kovács Ferencné, Hornyák Mária, Jankó Borbála, Pistike Jánosné és még több szőregi asszony aláírásával kaptunk levelet arról, milyen »vitaestek« zajlanak le időközönként a Szegedről Kübekházára, vagy a Kii bekházáról Szegedre tartó autóbuszokon. A kübekházi utasok enyhén szólva rossz néven veszik, hogy az ő autóbuszukra szöregiek, esetleg tiszaszigetiek is felszállnak. Érvelésük abban merül ki, hogy a »szöregiek urak« velük szemben, mert az ö falujukba kora reggeltől, késő estig óránként érkezik a busz. Ne legyenek olyan kényelmesek, járjanak azon. A ritka kübekházi buszforduló alkalmával olyan zsúfoltak a kocsik, hogy gyakran képtelenek lebonyolítani a forgatmat. Ugyanakkor megtörtéCsökken a tüdőbetegek száma Felsőbb egészségügyi szervek intézkedésére úgynevezett kórlaprevíziót hajtottak végre a közelmúltban a mórahalmi tbcgondozóintézet körzetében. Behívatták — aki nem jött, előállíttatták — az összes nyilvántartott tbc-s betegeket. Szűrővizsgálatot végeztek, s megállapították, kiknek van még szüksége további rendszeres kezelésre és kik azok, akik már meggyógyultak. Egy évvel ezelőtt az intézetnek 358 nyilvántartott betege volt. A mostani kórlaprevízió és az ezzel párhuzamosan lezajlott orvosi vizsgálat megállapította, hogy csupán 258 személy az, aki még nem mondható tbc szempontjából teljesen egészségesnek, s további gyógykezelésre van szüksége. 4AA, '""""MMUmUI nik, hogy Szőregen tízen-tizenöten is megpróbálnak felszállni a dugig tömött kübekházi kocsikra. A legtöbb szőregi utasnak gyakran csak arra kell a kübekházi busz, hogy a falu egyik végétől a másikig utazzon. Ha a szöregiek panaszát vizsgáljuk, bizonyos mértékig nekik is igazuk van. Esetenként, amikor bőségesen van férőhely a Kübekházáról érkező, majd Kübekházára tartó buszokon, semmi különösebb akadálya nem lehet annak, hogy szöregiek is utazzanak rajta. Be kell azonban látniok: a viták, veszekedések egyenes provokálása az, ha a túlzsúfolt kocsikra is fel akarnak szállni. Amikor valóban Szöreg—Szeged között naponta legalább tízszer fordulnak meg autóbuszok, sokszor csaknem üresen. Mórahalom község előtt az országúton épülő kis hidat már nyolc hónapja készítik és joggal méltatlankodnak a községbeliek és az úton járók a szunnyadó munka miatt ... az öttömösi KlSZ-szervezetnek nincsen helyisége, ugyanakkor a községben a földművesszövetkezetnek hónapok óta van üres, kihasználatlan raktára, ami nagyonis megfelelő lenne ... Pusztamérgesen négy iskolai tantermet alakítanak ki egy helyen és az óvodát is megfelelő épületben helyezik el. Az építkezés rendkívül lassan halad, — a Sándorfalvi • • Építőipari Szövetkezet »jó" voltából" ... az ásotthalmi Szabadságharcos TSZ tagjai valamiképp elfelejtették, hogy merre van az egyik szőlőtáblájuk a határban. Amikor ugyanis szőlőt takarni indultak, nem találtak oda, s a fontos munkát nem végezték eL a kübekliáziak sokat szidják ;; mostanában p járási népkönyvtár vezetőségét, mert ;; könyvtáruk könyveit rég ki;; olvasták s a járási könyvtár még mindig nem cserélte ki 3; kübekházi könyvállományát. ©motciin — HÁZILAG ÖRÖLT tái\, Károly gazdasági fel" paprikát hozott forgalomba Matuszk'a András Szeged, Tábor utca 7/b szám alatti lakos. Árdrágító üzérkedésért a szegedi járásbíróság 8 hónapi börtönre ítélte. ügyelő által megtartott hetenkint kétszeri előadáson rendszeresen részt vesz a tanfolyam 23 hallgatója. — SZÉP PARK létesült a szőregi Tolbuhin téren. Ko— BÁL UTÁNI boros fő- rábban kaszálónak használóéi ült traktorra Hegyközi ták a háromszögletű térséMihály Tiszasziget, 164 szám alatti lakos és ilyen állapotban vontatott egy cséplőgépet. Útközben még megállt pálinkázni, később viszont a cséplőgépet egy árokba fordította. A szegedi járásbíróság 800 forint pénzbüntetésre ítélte. — ITTAS ÁLLAPOTBAN vezetett motorkerékpárt Veget, most azonban a községi tanács élősövénnyel, fenyőfákkal és díszcserjékkel ültette be, a közepére pedig padokat helyezett el. Tavasszal virágágyakat Is készítenek; Tóth Péter kertész vállalta, hogy két virágágyat betelepít muskátlival. ANYASÁGI PÉNZJUres Károly Dorozsma, Deák TALMAT, 1200 forintot kaFerenc utca 22 szám alatti lakos és Nagy Ádám Sándorfalva, Ady Endre utca 1 szám alatti lakos. Verest 1500, Nagyot pedig 1000 forint pénzbüntetéssel sújtotta a szegedi járásbíróság. - AZ EZÜSTKALÁSZOS pott Pusztamérgesen Kádár Kálmánná hétgyermekes édesanya: Katalin nevű kislánya születése alkalmából. - 23 GYERMEK SZÜLETETT az elmúlt esztendőben Tiszaszigeten. Közülük csak Megkenjük a kisteleki „kereket" A régi időkből itt- TÜZÉP-hez. Megér- meg az árjegyzék", tulajdonos — megjemaradt szállóige, tette, amit mondtak S három nap múlva gyezte: "Kedves ba-' hogy "úgy forog a neki, hogy néhány mit adott az ég! Már- rátom, te vagy a hikerék, ha kenik", hónapon belől nem marosi József, a bás, mert elfelejtetUram bocsá", if j. Bár- kaphat cserepet, mert TÜZÉP vezetője kő- ted, hogy úgy forog dos Lajos kisteleki sorba kell állni, csak zölte a leendő ház- a kerék, ha kenik.,. -—«,-.,-.., építőipari munkás azután. Október vé- tulajdonossal: "Ké- Az én házam is tetőia közeli napokban várható; mégis elfelejtette. gén került is " " GAZDATANFOLYAM ered- hatan litták meg a 1lapvi. ményesen működik Deszken iagot a községben, 17 édesa népfront kereteben. A De- anya a szegedi női klinikán ,' és a városi tanács Il-es számú kórházában szült. — A CSIPAKI TANYA3 VILÁGBAN — MórahalI mától öt kilométerre — 3 több, mint félmillió forinI tos költséggel új üzletházat épített a földművesszövett kezet. Lesz ott vegyesbolt, italbolt, raktár és a mo~ • dern üzletház megnyitása a sor. Már korábban el- Ismét megnyugtathatározta, hogy új ták: ha érkezik áru otthont épít családjá- elsőnek szolgálják nak. A házépítéshez ki. December 20-a az engedélyt egy év- után érkezett az áru. vei ezelőtt kapta meg. Az idén aratás táján hozzá is fogott a falak felépítéséhez, majd utána augusztusban beadta 2000 tetőcserépről szóló A fiatalasszony ment el, hogy kifizesse a cserép árát, de nem fogadták el a pénzét. "Jöjjön három nap múlva — mondták neki —, mert a cseigénylését a helybeli réppel nem érkezett són jött, már eladtuk az összes cserepet". Kurtán-furcsán megjegyezte még; ha nem tetszik, mehet, ahova akar. Este ifjú Bárdos Lajos keserű szájízzel mondta el családi körben esetét a TÜZÉP-pel. Mire az éppen jelen lévő Szajbert Jóska bácsi — ugyancsak új háznélkül , 0,,állna a mait — KESKENYFILM-MOnapig is tán, ha ol-f ZIT létesítenek a köröséri dalba nem nyomomt tanyavilágban Ásotthalmáőket 200 forinttal, t tói 8 kilométerre. Az egyik Itt kellett volna kez-t közhasználatú épületben dened", t rövidesen megkezdik heHát ha már meg» tenként egyszer a hangoskell kenni ezt a be-2 flIm~vetítest tyár kisteleki »kere-? — A NAGYSZÉKSÖSI ket", ezen ne múljon.!: SZÁZÉVES ISKOLÁT köGondoljuk, ez a kis- F*1., ,het^e" ,®zert forintos ... . ,' . . t koltseggel felújította a közcikk is feler valamit tanács. A munkálatajóféle kenőccsel. ségi kat néhány napja fejezték ba.