Délmagyarország, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-23 / 19. szám
Péntek, 1959, Január tS. 4 Százezer látogató egy évben a Vasu.as Művelődési Otthonban Szegeden a Vasutas Szak- Vasutas Képzőművészeti Kiízervezet Petőfi Séndor Mű- állításon — képei eljutottak velődésl Otthona a város a bécsi Nemzetközi Vasutas dolgozóinak egyik legked- Képzőművészeti Kiállításra veltebb szórakozóhelye és A könyvtár 770 olvasója művelődési fóruma. több, mint 13 ezer kötetet Nemcsak vasúti alkalma- kölcsönzött, s beszereztek zoitsk járnak el szívesen 755 új könyvet, a kklwtfuző rendczvé- Év végén alakult a színnyekre, hanem — '*>ó- látszó csoport — tagjai 1 városi munkások és dol* mesejátékot és 5 egyfelvogoz- -arasztok is. A napokban összeállították a művelődési ház látogatottságának statisztikáját, s eszerint az 1958-as esztendőben a látogatók száma megközelítette a százezret; r.asost mutattak be. Hasznos tanácskozás Az I. kerületi tanács végrehajtó bizottsága összehívta az állandó bizottságok elnökeit és titkárait. Megbeszélték az állandó bizottságokra váró feladatokat, ezenkívül fontos határozatot hoztak, miszerint az állandó bizottságok ne csak javasoljanak, hanem javaslataikat alaposan készítsék elő, s az anyagi és tárgyi feltételeket is biztosítsák javaslataikhoz. A tanácskozás hasznos, eredményes volt. I t 1 i S A K IC i a i a verseny győzAz N3 I hatodik fordulóttas Budapi Gvapjúfonó budapestiek 7l/?:4V2 arányú győzelmével ért véget A Szovjetunió XXVI. r.ak, ahol rajtuk kívül részt 378 különböző rendezvényen bajnokságán Botvinnik és vehet még a mostani vá£7 ezer 354 résztvevő jelent Szmiszlov kivételével az rosbajnoki meg. Legtekintélyesebb szá- összes élversenyzők játsza- tese. mot természetesen a szó- nak Keresz, Tal, Bronstein, rakozó emberek képvisel- Geller Petroszján. Spassznek. 272 esetben műsoros kij és' Tajmanov közül bár- "" "- * .IOIUU*"esten, családias esten, ének- k,J megnyirheti a versenyt. a" a Vasu,ías Budapesten és zenekai 1 hangversenye- „otvlnnik szerint a bajnoki ,a3szo" a , Gy«Ptt'f°nó elken, táncos rendezvénye- c{mre Tal és Szpasszkijnak len- A mérkőzés a ken, mozielőadáson, képző- van a legnagyobb esélyük, művészeti kiállításén, illet- A versenv mindjárt szenzáve mesedélelöttökön 86 ezer (idg eredménnyel kezdő345 látogatója volt a mű- d>ttti a döntőben először velődé-J húzna!;. szereplő Juhtman legyőzte Az Ismeretterjesztő elő- Talt. adásokat 8 ezer 400-an * hallgatták meg. Az USA idei bajnoksái le tton -—te. gén valamennyi nagymesdeklődő vett részt Ha az ter rész vett, köztük Fine egy napra eső átlagot ki- ta, aki hosszú évek óta számítjuk, 285 látogatót ka- nem versenyzett. A bajnoki ..unk címet ezúttal is a 15 éves A művelődési házzal kap- Fischer nyerte meg csolatban álló Reshewsky előtt. MAV „Hazánk"-kórus Világos: Kgl, Ve2, Bel, egy évben 11 alkalommal A városi nói egyéni baj- M1 Fb2 Fh7 H «, ^ szerepelt nvilvánosság előtt, noksag megkezdődött Csor- gok;' d5 >n 2 h2 n«y ebből 4 fellépés vidéken ba Katalin, Daroczi Júlia, történt; a vonós zenekarnak Dusnokiné, Sipos Zsuzsa, 10, a népi zenekarnak 4 Schmidtné Lantosné, Cziesetben volt önálló hang- <ck Magdolna Farkas Ju- D3> g/ <iU versenye, a MAV fúvósze- «a, '-.lgvesi Magdolna, Fen i állás n»k»r rédií 32 ünnepségen Hegedűs Olga, Rigó Mária híres játszmájában jott létmuködótit közre ^ Szűcs Mária részvételé- «... A világos színe" ' ját vei. Sötét: Kf8, Vd8, Ba8, Be8, Fb7, Fe7, Hb4, gyalogok: a6, Najdorf egyik szó Najdorf indult s remek A 35 taggal működő Kép- A két elsőosztályú minő- kombinációval győzött, zőimívészetl Kör két ön- sftésű versenyző, Kovács A múlt heti feladvány álló tárlatot tartott Emilia és Nemessányiné az megoldása: 1. Fhlü, Fxbö+, és részt vett az Országos országos elődöntőn Játszhat- 2 Kg2, Fxa 7 patt. Hogyan tovább ? Egy egyéni pcuaizt a mezőgazdaság szocialista áiszeivezésének módjáról Fohiibíimául: olva- más egyéni paraszt is, elme- — Hidd el — teszi hozzá — rvivuugusun, gott séU( mlt mondott nekl a ie keii nyeletni velünk az paraszt az én Mészáros Já- községi népfront-titkár. Ez a orvosságot, nos barátom, mégis egyma- közéleti ember állítólag úgy gában hadakozik a termé- tett, hogy őt most funkció- Nem tlldom, mít szettel meg a társadalommal, jánál fogva meghívják min- nak ehhez Hadakozik, így ahogy mon- den ünnepi eszem-iszomra, a íurcsa indítványhoz teodom, mert például a gyo- elnöknek teszik meg a kü- "'etikusaink es tsz-szervemok ellen is hasztalan pró- lönböző gyűléseken, amit el zőínk. Én sokat gondolkozóéit védekezni tavaly ta- is fogad szívesen, 'Amíg azt ta mezen, S most úgy látom: vasszal amikor ellepték a nem mondják neki hogy ha nem ig paranccsal ren_ három holdnyi buzavetését, most már mutasson jópéldat . , azután meg a párt és a és lépjen be a közösbe. Eb- delettel, vagy ehhez hasonló kormány politikájával szem- ben az esetben otthagyja a adminisztratív eszközökkel, ben is egyre fogyatkoznak titkárságot. de valamilyen határozottabb az érvei. Anyagilag jól áll a Mondom Mészáros János- Intézkedéssel csakugyan feje alja, nála nem is ilyen- nak, hogy ne törődjünk szükszBf_ plk„H„ni , fajta dolgok játszanak köz- most a népfront titkárral "üksag« elkezdeni vegre. re, amikor erősködik, hogy inkább azt indokolja meg el- Ha mlnden egyéni gazda aznem lép be a termelőszö- fogadhatóan, hogy miért zal feküdne, azzal kelna, vetkezetbe. nem megy oda, ahol tisztes- hogy neki is hazafias köteArra kér, hogy ne agi- séges munkával, kultúrált iessége a tez_be ló táljam őt, mert ő is tudja, módon lehet élni. Erre vá- J®e " ^ r ^ff! amit én tudok, hogy a me- ratlanul a következőket vá- pésscl elősegíteni a fejlődést zőgazdasággal is szükséges laszolja: sikerülne is. És ez csak előbbre lépni az ipar nyo- — Az Itteni tsz vezető- látszólag mond ellent az mába, különben semmi sem sége nem ér egy hajító fát, önkéntesség elvének a valólesz az országból, a szoci- inkább kárt csinál, mint RÁahan nprn „. alizmus építését illetően. És hasznot. De nem is ez a fő SÓgbar\ "em' Alapjában vécsakugyan fel is sorolja, hiba. Hanem a rokonság. A ve a dolgozó parasztok is hogy ezért, meg ezért nem sógorok, meg a komák. Ugy látják a fejlődés szükségesmondhat le az állam a kol- tettek, ha belépek, ők töb- ségét és akarják ők maguk iok^kiénlffiV11 TófZ Htt Üé,JlenLuÓlnlk h°2Zám' ha ta. de ugyanakkor félnek is gok kiépítéserői. Jól látja belem botlanak sem. ' „ például azt, hogy manap- Érzemi tudom, hogy mellé. tőle Ha azonban egy-két ság, amikor a tudomány és beszél ho„y az erőltetett évet "J modon ls élnek, bia technika fejlődése mester- indokólgatás csak azért van. zonyára megkönnyebbülten vftarolrh°iy8 Í '"fl^l eL8 szégyelli bevallani; egy mondják majd: nem is volt világűrben, a paraszti ter- (ivvpl ezelőtt vett eev hold , " . . „. , meléS,1 !f feLkfU erln/. el; földet a falu alatt, ^ attól cz olyan "ehea d°log' TMint maradottsagából, gépesíteni, nem akar megvainj ahogyan Mészáros János villamosítani kell ami azon- 8 ' egyik sógora is mondja: -Ha cre^rő magángazdaságokban! HOSSZÚ csend már egyszer beléptünk a kaMégsem megy - azt mond- közénk. Közben azon töröm Pus> hamar megbaratkoja - a szövetkezetbe, ő nem a fejem, miként mondjam zunk.« kínlódik másokkal, megáll a meg neki, hogy azért még- N. 1. saját lábán. sem állhatunk meg a terme- —— — -- . löszövetkezeti mozgalommal, Ennél több mert a jelenlegi kettős helyid f zet lehetetlenné teszi a meiSvainaic nlZv^h nvómnt^ zőgazdasági terméshozam nS"\ny0vmaÍt számottevő megnövelését, ö Isnmsos ítélet 111-t,,- „zi ..icB.ioveieoei. w Valerij Szorint, a moszkdát hozzon fel mennyire ő- ,felkap3a a vai Al,ami hozzá hasonlóan gondolkozik megsz01al: éves fizikaszakos hallgatóját — Tudod mlt? Adja ki saját szerkesztésű hordozha{rendeletben az állam. Addig tó televíziós adó-vevőkészülitt nem lesz tömeges belé- lékével együtt eltávolították £ pés, addig itt nem érjük _ „ £ utói Bulgárlát. amíg csak * vizsgáról. V. Szorin könyv. í tessék-lássék módon noszo- formájú, félvezetőkkel műt gatják a parasztot... ködő televíziós készülékét í Meghökkenek, hogy ezt arra használta, hogy öeszeí éppen az ő szájából hallom, köttetésbe lépett az egyetem : Amikor látom, hogy komo- bibliográfiai központjával. . Bondoiu amit mondott, vizsgakérdését továbította az Abban a pillanatban tompa robbanás, majd lövedé-*k"ejtem, hogy amelyik ku- . , . , .... „,.ófiui kek süvítése hallatszott a távolból. £tyát bottal kell a nyúl után elektronikus bibliográfiái keA hangok egyre közeledtek... Üvöltés, ordítás, dör- ; kergetni, az soha nem fog- resőre és keszulékenek kepkoncentraciós táborba; talán maguk a fasiszták terjesz- renés; megingott a padló, üvegszilánkok röpködtek, mái- -Ja meg. Az én Mészáros Já- ernyőjén megjelent a vizsrtették őket, hogy jó hangulatot keltsenek katonáikban. De lott a vakolat; füstfelhő csapott be a kórterembe. -nos barátom azonban leint, gakérdést kimerítően tárS még el sem némult a robbanás visszhangja, ami-* hogy ebben az esetben nem " >A v Szorint kor az előbbi hang újra megszólalt: £ helytálló a közmondás. Az ő gy ° ° ' , * — Üteg!... Jobbra, nulla öt!... tmeglátása szerint olyan ez megfosztották a vizsga tete— Várjon! — kiáltott rekedten a parancsnok. — Be-ía szocialista átszervezés, telének jogától. (33) így szóltak az atombomba első hírei. A bombát azonban a németek már nem tudták elkészíteni. Rejtély, hogyan szivároghattak be ezek a hírek a teljesen izolált a foglyok most már sejtették, miért kering annyi repülőgép a Tromsee-fjord felett. A földalatti üzem még egy találatot sem kapott. A bombázó gépek csak a közeli falvakat támadták rendüFORDÍTOTTA GAISAI PQNBRÁC — Támadás!... Feküdj! letlenül, de ki kezeskedhetett róla, hogy egyszer majd leegyezem, beleegyezem, nem találnak pontosan célba? £mlnt egy fájdalmas, de — Ab-ba-hagy-ni! — kiáltotta szótagolva a százados., mindenképpen szükséges Észak felől egyre tisztábban hallatszott a tüzérségi — Az ultimátumot elfogadták!... Adja tovább a "Ró-Eoperáció; a b»teg meggyóágyúk dörgése. S azt híresztelték, hogy a szövetségesek zsá—naK; Scseglov százados a hármas terület parancsno-í gyulása végett minél előbb kának utasítását követi. £ túl muszáj esni rajta. EleinA beteg orosz az ablakhoz rohant, s a rácson át In-, te dohognak majd az embetegetve, kiabálni kezdett: £ rek) de ha látják, hogy biz— Százados elvtárs!.,. Százados elvtárs! Etosabb Jövő elé néznek a A százados körülnézett és barátságosan intett: Várj,£szdVetkezetben, a végén még barátom! — aztán az ezredessel együtt a parancsnokság £ örülnek is neki. partraszálltak és már a Tromsee felé tartanak. A kon centrációs tábor kórházában fekvő betegek nem tudtak aludni a nyugtalanságtól. Mindenki sóvárogva várta a felszabadulást .... de féltek is a szörnyű jövőtől, hogy a hitleristák végső tébolyukban elpusztítják a foglyokat. Egyik reggel nagy lótás-futás kezdődött a táborban. Rendkívüli dolog történhetett; talán a fasisztáknak is felé indult. ártó esemény. Az őrség elhagyta posztját, a kórházi sze— Scseglov!... Scseglov százados! mélyzet eltűnt. A tiszti 'szolgák kapkodva szedték ösz- orosz, s szinte rajongó tekintettel nézett utána. suttogta az£ Ml-t Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem UNGER JÓZSEF meghalt. Temetése Január 33-án fél 1-kor a rókusi temetőben lesz. özv. Unger Józsefné sze a holmikat. Majd egy fehérzészlós katonai autó robogott be a táborba. — A mieink! A mieink! — kiáltotta az egyik orosz fogoly. csoda legény ez!... Még tüzet is nyittat magára! Jack Peterson a szovjet katonával együtt mondogatta: — Csekloff ... Mister Csekloff ... ,,.A látomás eltűnt. Peterson azóta se látta Scseglov! Az autóban ketten ültek. A katonasofőr meg egy so- századost. De nagyon mély élményt szerezhetett róla, ha» vány férfi, szovjet századosi egyenruhában. most, évek múlva — amikor Igazán nem számíthatott arra, Az ezredes, a tábor vörös képű, kövér parancsnoka hogy szovjet ember társaságába kerül — felismerte kiszaladt a parlamenterek fogadására. Arca rémült volt. De uralkodott magán. A százados felé közeledve, fontoskodva lassított léptein és még jobban elvörösödött. A szovjet százados egy iratcsomót nyújtott ét neki, szó nélkül. A parancsnok elolvasta az ultimátumot, ösz- varta. szegyűrte, eldobta és így kiáltott fel: ra.i •• Peter Vogelben. -Vajon miért nevezi magát Vogelnek? — töprengett? Peterson. — Talán a Szovjetunióban már tudnak az in-? tegrátorról, és Csekloff századost felderítésre küldték?-** De Jack ekkor olyasmit hallott, ami végképp megza-*Fájdalommal tadatjuk hogy szeretett fér), apa REZ JÓZSEF meghalt Temetése Jan. 23-án de. 11 órakor a Dugonics-temetőben. Gyászoló család Felejthetetlen édesanyánkat PRISZTAY FERENCNE szombaton délután fél 3 órakor a belvárosi kupolacsarnokból temetjük Vass-család AptóUUdetUek A Szovjetunióba küldtek, több mint húsz évig éi-f, - Nem!,.. Csak akkor adjuk meg magunkat, ha tem ott Bizalmukba férkőztem, beléptem a pártba, még* mindannyian, az utolsó emberig, fegyveresen, teljes felszereléssel vonulhatunk el innen. — Ez az utolsó szava? — A szovjet százados elmosolyodott, és fejével az északi szikla felé Intett. — Tudja-e, hogy tüzérségünk körülbelül tíz perc alatt letörli önöket Wagner,' nem~ha"pgatózhat"ttt"valaki? a föld színéről? 8 — Azt már nem' __ Akkor kivezénylem a foglyokat. Azokat nem ölhetik meg. gem" juthat be* Tde," még ha"bombák "robbannak "is! — Igen... A százados arca gondterhelt lrtt. — Megengedi, hogy rádión továbbítsam az üzenetét? — Tessék tem ott. tiizaimuKOa lerkoztem. Deieptem a pariDa, megj A I) A S V É I E I századosi rangot ls kaptam... Egv ideig békén hagytak.* Csak egyetlen egy. nagyon fontos feladatot bíztak rám...* Kgy 14(| k(,_oa ser." Ezt Scseglov-Vogel mondta! Németül. — ...Más semmit. Azután meg... Bocsánat, Herr tés eladó Jóíaef A. sgt 129. 5713 I _ Hízott sertés, klfo. — Szó sincs róla! Ezt a földalatti részleget a teg-E gástaisn, eladó. — felelte kihívóan az ezredes. — fontosfibb kísérletek számára építtettem. Egyetlen hangS Tóigyes u. 5. szám. XlWAtile wsórt . - 1 — Fodoüteltíp. A százados gyors léptekkel az autóhoz ment, bekap- átvezetni a mikrofon huzalát — És innen kifelé? Innen sem. A falak páncélburkolatán nem lehet? Egy hízott sertés, 160 kg, eladó. Rózsa Utca 22/b. 5778 csolta a mikrofont és higgadt, tárgyilagos hangon így szólt: — És ez a Peterson nevű kém? — Ezer ördög! Csakugyan! Kapcsolja ki, kérem, azl Hízott serlés eladó. Pálfl utca 34. x5B14 — -Virág-, -Viróg"... Itt a hetes beszél... Az ulti- összes integrátort, kivéve az enyémet. És beszéljen hal a mi,™ o-»7oi fenve- kan... Hűzza kl a kapcsolót! Nem azt. A szélsőt... Na,| mátumot elutasították. A tábor parancsnoka azzal fenye get, hogy kivezényli a foglyokat... A kettes terv szerint és most folytassa! keli cselekednünk ... . Fürkésző pillantást vetett a parancsnokra, majd felharsant: — Üteg! Tüzet nyiss! A beteg orosz, aki suttogva tolmácsolta az előbbi beszélgetést, most félreugrott a kórterem ablakától: elné-» Bőrkabátját. festéssé Javíttassa csordás bőrruhakészitó mesternél. Szent Miklós utca 7. Felső vároe. * Az ernyő elsötétült Peterson előtt. A hangok multak. e „ Jack levette a sisakot és gondterhelten törölgette* A5yak,at- ruhaazek, . ... C Tényeket, asztalokat, kopasz fejét. székeket veszek. (Folyt, kóv.) Lenin krt. 19. Km. A L L A S Szegedi Cipőgyár kaptafa igazításban Ifirtos kézi aljamunkáeokat azonnal felvesz X3919 Kiváló rajzlehctséggel rendelkezőket (ipnrmüvéez, rajzoló) felvesz és clpőmodellek rajzolásárt átka-"* a szegedi Cipőgyár. XS730 Komoly, több éves általános számviteli gl (.korlattal adminisztrátor állást keres. „Február 18" jeligére kiadóba. A színház férflszaMót keres állandó munkára. EGYÉB idős asszonyt lakátért eltartok. — ..Családtagnak tekintjük" Jeligére Takaréktár u. Hirdetőbe. x Bőrkabát, irhabunda szakszerű festése, lavltáia. Mértékutáni megrendelések készítése. — Szegedi Szűcslpari Ktsz Kossuth Lalos sgt. 34 X 3 hold föld eladó Haktóban a körtöltéshez közel. Erd. "faros 39/a. x5809 Egészen kiesi bútorozott szoba. ágynemű nélkül férfinek elsejére kiadó Zászló U. t/b. 5796