Délmagyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-14 / 295. szám

7 Vasárnap, 1958. decembert!. Bolyai ufcai kiskirályok Orvoslási kér panaszára egy háromgyermekes özvegyasszony Arról nem is beszélve, hogy ez nem indok, de e lakás­áiaJaicílások Már épp befejezte napi munkáját Biczó György elv­társ, a szegedi városi tanács v. b.-elnöke, amikor nyilt az ajtaja és két kis látogató lépett be rajta: egy copfos, helyes kislány és vele ké­zenfogva egy élénkszemű kisfiúcska. Szépen előadták mondanivalójukat és kide­,rült, hogy Háring Panni VII. általános iskolás kislány és öccse, a hétéves Vili panasz­ra jöttek, mert családjuk­nak nincs nyugtuk odahaza. E panasz nyomán lapunk munkatársa elindult, hogy min is kell ott tulajdonkép­pen segíteni. Kiderült, hogy alapjában véve lakószomszé­dok — sajnos nem oly ritka — cívódásáról van szó, de mégis ez az ügy többet ér­demel, minthogy napirendre térjünk fölötte. Kicsi szoba, csepp konyha, ahol özvegy Hórir.gné lakik, a Bolyai utca 11 számú ház­ban. De minden tiszta, ren­des. Nem kis fáradság ez az özvegyasszonynak, aki ideg­klinikai ápolónő és három gyereknek viseli gondját. Pedig a legidősebb, a 15 éves Mária — aki gyermek­paralízise miatt béna lábai­val nem tud iskolába járni — magántaníttatása is havi 300 forintba kerül. A szorgal­mas asszony becsületességé­ről éppen a közelmúltban emlékeztek meg lapunk so­rai is: 6 volt, aki egy kis­gyermek elvesztett 50 forint­ját megtalálta és általunk eljuttatta tulajdonosához. A „szomszéd vár' lakóiról is tanúskodik újság­cikk. Egy régebbi, 1953. már­ciusi szám írja, hogy Tritz Katalint háromévi börtönre ítélték, mivel egy volt hor­thysta tiszttel együtt sikkasz­tott az egyetemen. E Tritz Kataljp apja, Tritz István is horthysta tiszt volt, ők lak­nak a szomszédban. Velük Av társbérletben rokonuk, Bo­hata István, az Ingatlanke­zelő Vállalat anyagbeszerző­je és anyósuk, Pósáné, aki valamikor cselédszerzéssel foglalatoskodott, vagyonoso­dott meg. ök teszik tűrhe­tetlenné Háringék életét, de a többi házbeliekkel sem tudnak összeférni. Ha a gyerekek az udva­ron játszanak, azt sem hagy­hatják szó nélkül, mindenbe belekötnek —, amint azt Há­ringné elpanaszolta látoga­tásunk alkalmával. Tritz 25 éves fia a nyáron meg úgy felpofozta a kis Pannit, hogy orvosi látleletet kellett venni durvasága nyomairól. A kö­tözködő, sértő szavakról már ne is beszéljünk, amelyeket a gyerekekre és anyjukra szórnak. A legsórelmesebb jelenleg az, hogy bár laká­suknak saját külön lejárója van az udvarra, mégis a szemetet, hamut, egyéb pisz­kos holmit a Háringék la­kása előtti folyosórészen, lépcsőn viszik az udvarba, ezzel összepiszkolják a tiszta környezetet. A Háringékkal egy folyosón lakó Tóth Pál­né és Balogh István is pa­naszkodott emiatt. Mindezt annak ellenére teszik, hogy mintegy két éve már ezt a folyosórészt az Ingatlankeze­lő Vállalat akkori igazgató­jának személyes intézkedé­sére lezárták. Az elválasztót azonban önkényesen eltávo­lították, sőt még ők fordul­tak bírósághoz Háringné el­len, mert eltorlaszolja a fo­lyosót. Jelenleg is fittyet hánynak a jogos kívánság­nak. Ez erőszakoskodásukat Tritzék azzal próbálják in­dokolni, hogy lakásukban átalakításokat végeztek és ezért nekik kényelmesebb a másik lépcsőn járni (érde­kes, hogy csak a szeméttel!). külön vizsgálatokat érde­melnének. Nemcsak azért, mert a mellettük lévő Szö­giék konyháját úgy elfalaz­ták, hogy látni is alig lehet benne, hanem azért, mert a tanács építésügyi osztálya mit sem tud ilyen munkálat­ról. Márpedig onnan kell en­gedélyt kérni. Hogy azután, hogy s mint, milyen anya­gokkal, milyen munkaerők­kel, kinek a költségén tör­tént az építkezés, arról az építtető Bohata, az Ingatlan­kezelő anyagbeszerzője tud­na bővebbet mondani, ha úgy alaposabban megkérdez­nék. De ez már az illetéke­sek kivizsgálására tartozik. Ide legfeljebb még csak annyi, hogy Bohata túlságo­san is magabiztosan szokott beszélni, s a .lakók előtt az­zal kérkedik: az ő keze hosszú, messzire elér, vele nem lehet csak úgy kikez­deni ... Pedig jó lenne, ha egy ki­csit a kezére csapnának a Tritz-Bohata-féle házi kis­királyoknak, mert ma már más világot élünk, (~ö») e« A IL IF © JL EJ> I TAJ VÍZSZINTES: 1. Idézet a Juhász Gyula­versből. I. (Zártbetük: h, f, n, a, a, n.) 12. Labdarú­gó-bajnokság, itt szerepel például a Vasas és az MTK. (Két szó.) 13. Vízben haladjon előre! 14. Ritka férfinév. 15. Kecskeméti Torna Egylet. 17. Nagyszülő becézése. 18. Azonnal. 19. öszi gyümölcsök. 20. Csomó. 21. Mikszáth Kálmán név­betűi. 22. Irányt jelez. 23. Tengerparti jelenség. 25. Huszonnégy hónapja. 26. Az ábécé első két betűje. 27. hangszer. 28. Ókori kikötő­város volt a Vörös-tenger mentén. 31. Van ilyen ka­nál is. 32. Kulcs forog ben­ne. 33. US. 35. "A* zene­műkiadvány. 36. Gyermeke. 39. ...-tán. 40. Helyrag. 41. Kettőzött kettősbetii. 42 Báj, szépség, ismert idegen szóval. 43. Kacsahang. 44. Nevetett ... hold. (Egy régi dal.) 46. Hangtalanul el­esem! 47. Alföld' város. 48. Titokban figyeli. 50. Ezekből következtetni is lehet. 51. Tiltó szó. FÜGGŐLEGES: 2. Mértani rajzok. 3. Le­másol. 4. OGK. 5. Kettős­betű. 6. Csehszlovák város. 7. Felkiáltás. 8. Becézett női név. 9. ESP 10. A "szab* ige egyik ma már nem használatos, félműit alakja. 11. Bácskai község, Mai keresztrejtvényünkben Juhász Gyula, a nagy gedi költő egyik szép verséből idézünk. sze­r— r-4 s i> r~ r­9 IU TT 1 b 1 • • • • 13 1 14 £5 15 1b • •17 10 Nk IU •• 20 s 21 •• 22 • • 23 24 • • 25 • • • n • • 26 27 • • 28 29 30 SS 31 • •32 a 34 B« • n • •35 •a 36 37 38 •a 3(1 •• 40 41 • • 42 S5 43 44 45 • •46 • •;47 48 49 • • H5U Si 51 4fiuíUUdeiéuk JPASVEXtl Ugy 8 éves * törzs­könyvezett kancaló eladó. Tápé, Kos­suth u, 17, 4598 4890 Töves karácsonyíák. továbbültetésre is nagy választékban kupnatók. Újszeged, Kozsa Ferenc su­garút (volt Főfasor) _12 4583 Tűzhely eladó. Par­tlzán U. 19. 4584 Elauo harmonika ajándéknak, kezdő tanulónak egyaránt alkalmas. Újszeged, Fürj u. JS3 . 4588 Egy nagyméretű ru­gós hintaló eladó. Erd. Kossuth u. 2. mfdsz. 4587 Egy 130—140 kg-os zslrsertés eladó. Erd. Galamb u. 3 4594 Arpaszalma Nyíl u. 71. eladó, Okukorlca Galamb u. eladó, 2. Sonkasüldók (Ba­con) 80—100 kg el­adók. Moszkvai krt. :'8. Eladó egy 150 kg zsírdisznó. Bakay Nándor u. 38. Eladó egy 250 kg. zsírsertés. Tolbuhin sg. 51. Anna-lak. t+2 csöves hang­szórós vüágvevó rá­dió (Orion 820 A) eladó. Zárda u. 13. .1. 5. __ Háromajtós szek­rény politúros, egy kis fehémeműs vít­rtnes szekrény el­adó. Újszeged, Jobbfasor 28. sz. 4593 Eladó keveset hasz­nált 350-es Izs mo­torkerékpár oldal­kocsival igényesnek ls. Balogh Imre, Mórahalom, Szegedi út 68. sz. 4595 Egy új bőrkabát ki­sebb alakra eladó. Nyíl u. 8. 4598 200 kéve leveles szár eladó. Váradi u. 18. 4597 i»o kg körüli kö­vér sertés eladó. Tündér u. 15. 4497 Nyolchetes malacok, hathónapos süldők eladók. Oszi u. 27. ez. 180 kg hízott sej­tések eladók, Csa­ba u. 48. 4564 Bőrkabátját alakít­tassa. javíttassa víz­hatlan festéssel — Csordás bőrruhaké­szítö mesternél. — Szent Miklós u, 7., Felsöváros. x Kádiójavítás, átala­kítás, garanciával, rádióvétel. Károlyi utca. Lakwer. x Nagyon szép háló­szobabútor eladó. — Füredi utca 9. Hízott sertesek 120— 160 kg eladók. Új­szeged. Fürj u. 132. 4600 3 db hízó eladó. — Mihálytelek. Felsza­bariulás u. 75. sz. Pannónia, piros, ex­port. eladó. -Szent Mihály utca 3. Víz­toronynál X4579 Egy 3 részes szép politúrozott szek­rény eladó. Hunya­di tér 10. du. 5—8, vasárnap délelőtt. 4410 2 db 200 kg-on fe­lüli z&írdlsznó el­adó. Újszeged, Kál­lr.y fasor 66 . 4409 Egy 140 kg zsírser­tes eladő. Kaszás utea 4. szám. 4404 120 kg-os hízott, fiatal fehér hússer­tések eladók. Osz utca 34. 4528 Egy hasas úszó és tehén eladó. Al­győ, Tanya 73. X4506 Zsírdlsznó eladó Mátyás király tér 9. és Szabadsajtó u. 66. L A K A S INGATLAN Újszegedi házhe­lyet vennék, eset­leg megkezdett épít­kezéssel is Tájé­koztatást ..Rögtön fizetek" jeligére ki­adóba kérek 4182 Magánház eladó — -en. XIV. utca 820. sz. Érd. lehet Ujszefied, Tá­rogató utca 15. 250 kg hízó eladó. Petőfitelep II. u. 17. Fél ház eladó. Hattyastelep, Pan­csoval u. 25. 4581 Elcserélném nagy szoba, konyhás ház­felügyelői lakásom íöbérletiért. Füredi ut 3. 4580 Francia u. 27. sz. ház eladó. Érd. Ja­kab Lajos u. 3. Bakacsi Ferencéknél udvarban. A L L A S Szakképzett köny­velőket keresünk 3 hónapos helyettesí­tésre. Jelentkezés „Kereskedelmi gya­korlattal" jeligére a Hirdetőbe. Termelési könyve­lésben jártas. leg­alább 12—15 éves gyakorlattal rendel­kező könyvelöt al­kalmaz nagy Ipar­vállalat. Ajánlatot Szeged. Postafiók 57 címre. 4472 Egy gyermekszerető középkorú nőt ke­resek 7 éves kislány mellé. Jelentkezés vasárnap de. 10-töl Sas, Szeged, Csere­pes-sor 5. 4589 Gyakorlattal ren­delkező elektromér­nököt vagy techni­kust keresünk erős­áramra műszaki ve­zetőnek. Részletes önéletrajzot „Erős­áramú szerelés" jel­igére a kiadóba. X4S92 A színház öltöztető szabót, keres. Gyógy haskötő, fű­ző. melltartós kom­biné, vállpánt nél­küli melltartó szak­szerű készítése. — Kesztyű javítás. — tisztítás, alakítás. Paulusznal. Kölcsey utca 5 em. X4573 A Szegedi Földmű­vesszövetkezet szesz­'-"--1é<e édesíti azo­kat a termelöket, akik gyümölcsböl óhajtanak pálinkát főzetni, azok azon­nal jelentkezzenek a szeszfőzdében, mert hamarosan meg­kezdőik a szőlőtör­köly főzését. Milyen jó is lenne! Nem hittem a sze­memnek, amikor a fe­hérsapkás fiatalembert láttam az ajtóban: »Itt a tej* — mondta, s az­zal tovább ment. Kezdtem figyelemmel kísérni, hogyan csinál­ják a pestiek, a dolgozó emberek kiszolgálását; hogyan működik a boy­szolgálat. Illetékesek el­mondták, hogy cseme­geüzletekben működő boyszolgálat a vásárolt árut kívánságra házhoz szállítja, különösen az olyan helyeken, ahol a család tagjai dolgoznak és csak annyi idejük van, hogy a megrende­lést leadják. De divatáru-üzletek­ben, konfekcionált áru­val foglalkozó üzletek­ben is elmondták a ve­zetők, hogy nagyobb megrendelések esetén, amikor a munkából fá­radtan hazatérő család­anya, vagy családapa nehezen vinné el a vá­sárolt árut, a boyszolgá­lat rendelkezésre áll. Megkérdeztem, hogy nem mond-e ez ellent a szocialista erkölcsnek? őszintén szólva, kine­vettek: — Az elvtárs úgy gondolja, hogy a régi Világ előkelő osztályá­nak ez a kiszolgálás va­lami rendkívüliséget je­lentett? bácskai tájszólással. 12. Idézet a Juhász Gyula­versből. II. (Az ötödik betű: O.) 15. Sínelágazás, de a válasz jelzője is lehet. 16. Napszak. 19. Lakberendezés. 22. Ezen felül is egy. 24. Repülőgépvezető. 25. Hang­talanul kenem! 28. A vers fontos kelléke. (Három szó!) 29. Ezen a helyen. 30. Mu­tatószó. 32. Névelővel: a Já­nos vitéz zeneszerzője. 34. Biceg. 35. Ruházati cikk. (Ez is névelővel.) 37. Leküldi a falatot a torkán 38. A skála két szomszédos hangjegye. 40. Felmázol. 43. Csendes. 45. Figyel. 47. Minőségi el­lenőrzés. 49. IA. 50. Egyfor­ma betűk Beküldendő a vízszintes 1. és a függőleges 12. December 7-1, vasárnapi rejtvényünk helyes megfej­tése: Vasárnapi versek. A cigánybáró. Operettrészle­tek. Vivaldi concerto. Kato­nazenekarok. Járdányi Pál Könyvet nyertek: Csizma­dia Sándorné, Szeged, Töl­gyes utca 7, Turi Miklós, Szeged, Nyíl utca 6. Révész Éva, Szeged, Bercsényi u. 17., II. e. 6. «— Én nem gondolok '• semmit... — Azért, mert az ura­kat a kényelmük miatt szolgálták ki, a dolgozó embereket meg a mun­kájukban kell segíteni ezzel is. — Tehát ez nem vala- ;; mi úri alür? — Hát, ahol a dol­gozó emberek ilyen irá­nyú segítését »alür*-nek veszik; ott érdemes han­goztatni, hogy a dolgo­zó emberek érdekében történik minden ebben az országban. Többek ;; között a boyszolgálat is. Megköszöntem a fel­világosítást. Igazat ad­tam a kereskedelem e jeles művelőinek. S közben azon gondolkoz­tam, hogy miért ne le­hetne vidéken is meg­oldani azt, amit a fővá­rosban megcsinálnak? Mert vidéken is ép­pen olyan igények me­rülnek fel, mint a fő­Városban. S ha ott a boyszolgálat segíti a dolgozó embereket, vi­déken is segítheti! Valóban, milyen jó is lenne, ha kívánságra házhoz szállítanák az '» élelmiszert, meg az egyéb közszükségleti ;; cikkeket. Ezzel nagyon sokat segítenének a sze­gedi munkásemberek­nek! <s. j.) Olcsóbb a kukorica Igen sok sertést hoztak a szombati piacra Szegeden a tegnapi piacon lényegesen olcsóbb lett a ku­korica. A Terményforgalmi Vállalat az új morzsolt kuko­rica mázsájáért 200, a ókuko­ricáért pedig 220 forintot kért. A termelők is lényege­sen olcsóbban adták a kuko­ricát, mint az elmúlt piaco­kon, 220-240 forintot kértek mázsájáért. A tegnapi piacon sok sertés volt. Kilónként 14—15 forintért cserélt gaz­dát. A sláger a fenyő volt. A termelők töves fenyőt hoz­nak forgalomba. A legma­gasabb megengedett ár mé­terenként 47 forint, sajnos ezt igen kevés termelő tar­totta még, ötven centis kis fenyőért 30—35 forintot is kértek. Az egyéb árak alig változ­tak az elmúlt piac óta. A kö­vetkező baromfiárak ala­kultak ká: csirke 22, tyúk 19, pulyka 17, kacsa 16, liba 15, a hízott liba és Wzott kacsa kilója 20 forint volt. A to­jás darabjáért 2,20-at kértek. Zöldségárak: burgonya 2,20, sárgarépa 1,50—1,60, gyö­kér 4, vöröshagyma 2,40, fokhagyma 7, fejes káposzta 1,20, kelkáposzta 2,50, a sa­vanyúkáposzta kilója 4 fo­rint volt. Gyümölcsárak: alma 4, szőlő 6, körte 5 forint. Lehetőleg műszaki Ismeret­tel rendelkező, középkorú férfi munkaerőt számlázának keresünk „Számlázó" jeligére Ta­karéktár utcai hirdetőbe. Príma hízott sertés eladó. Petres u. 7. Orökértékű ajándékok em­lékezetessé teszik a kará­csonyt l/ásátótjók művészi festményeket, • ipachtuvészetí táctyaUat a Képcsarnok Vállalat boltjában: Szeged, Klauzál tér 6. , Vásárlás részletre is. Vegyi analízis Uj típusú berendezésekkei állapítják meg az ércek beri­lium tartalmát is. Az ércda­rabkat Gamma-sugárzásnak teszik ki, mert berilium je­lenlétében az neutranáram­lást idéz elő. A neutron­áramlást különleges számoló berendezésekkel tudják meg­állapítani. Az új műszer tizedannyi idő alatt és sokkal olcsóbban végzi el a bonyolult vegyi analízist, mint az eddig hasz­nálatos berendezések. Felhívás ! A Szegedi Élelmiszeripari Melléktermék Feldolgozó Vállalat vállal bÉrszappanfözést és hozott zsiradékot becse­rél színszappanra. Cserél­ni lehet a Cserepes sori volt Kertész-téglagyár he­lyiségében .és Felsőtisza­part 32/b. szám alatt. MI IS kellemes ünnepeket kívánunk Tisza állami Áruház Széchenyi tér Kárász, u. sarok. Egyben felhívjuk ked­ves vásárlóink figyelmét, hogy áruházunkat 14-én, "Ezüstvasárnap* délelőtt 9—1- óráig, 21-én, "Arany­vasárnap* délelőtt 9—5 óráig tartjuk nyitva.

Next

/
Thumbnails
Contents