Délmagyarország, 1958. december (14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-21 / 301. szám

Vasárnap, 1958. december 21. 4. JELENET. ANNA, MARTA ANNA (szép szőke haja a régi fényben lobog, szép még, de kicsit meglátszik rajta, hogy lejebb jutott. Most ideges, ilyenkor fecsegő természetének nem tud ellenállni): — Bocsánat, látom maga is látogató. — Rettenetes hely. — Kérem, keresek valakit, de félek oda bemenni, mert rám rohan egy őrült, — MARTA: Ez szanatórium, itt nincsenek dühöngök. ANNA: Aki ide egyszer bekerült — Istenem, micsoda szörnyűség! És éppen nekem kell ide — bocsánat, segítsen nekem. Juhász Gyulát keresem, állítólag két hónapja, hogy ideszállították a sebészetről. Juhász, a híres költő. MARTA (felkel): Ismerem. — A családhoz tartozik? ANNA: Dehogy, bár, talán még unnál is több vagyok neki. (Kezet ad.) — Anna, Ságvári Anna. MARTA (ijedten néz rá, majd a fák felé, mit tegyen): Anna? A versek Annája? Magáról beszél az egész ország. ANNA: Nem vagyok hibás semmiben, mindössze kétszer találkoztunk, egyszer kaptam tőle valami fantasztikus képeslapot, nem tudom rnár honnan. (Nézik egymást, megérzi, hogy ez a lány ellensége). — Másnak képzelte? (leül). — Gyula nagy Iró, és igazán megérdemli, hogy kettőnk viszonyát rendbehozzam. — Maga is őt várja? MARTA: Olvastam az Annaverseket. Csupa szenvedés, bánat Ha én lettem volna Anna. — Tanárnőnek készülök, pusztán ezért érdekel ez a komplexum. — Azt hiszem vizit van most, utána uzsonna, ma már nincs látogatás. Én, egy régi barátomat várom. ANNA (gyanakszik): Várok én is, majd csak erre jön egy ápoló. (Napernyővel turkálja a piros homokot.) — Nem kellemes versekben szerepelni, higyje el. Az ember apró. ügyeit zavarja, ismerősei zaklatják, mintha joguk lenne hozzá. Nem is hiszi mennyi vád ért a — az eset óta. De most megvigasztalom, engem ne érijen vádi MÁRTA (kétségbeesetten néz szét, senki sincs sehol): Sajnos, a főorvos ls elment. Egy óráig nem mutatkozik. A vizit. — (Elhatározza, hogy eltávolítja.) — (Leül.) — Maga nagyon sok szenvedést zúdított rá. ANNA: Ugyan, ez csak afféle verskellék benne, a költők kiírják magukat. Színésznő vagyok, tudom ml ez. Ady ls, meg a többiek is, aztán jön a következő, ujabb versek. (Nevet.) — Cseppet sem félek a találkozástól, azt hiszem nagyon fog örülni. Ha kívánja, Itt maradok. Engedek az országos követelménynek. MARTA (megvetően, főleg erre a buta szólamra): Ö csak egyet akart magéban, a tiszta, örökkévaló asszonyt, az érintetlen Annát, az örök ideált, de ha nem —, vagyis maga zúzta össze a szívét. Micrt akarja most a' begyógyult szívet újra összetörni? ANNA (éllel): Csinos tiráda, melyik darabból szedte? Kedvesem, maga mégis csak ismeri Őt, talán éppen rá vár. — Mit néz? Nem tetszem? (Felkel.) — Különösnek tartom ezt a viselkedést, azt hiszem magából egyszerűen ö féltékenység beszél. Biztosan maga a legújabb. Nem valami meglepő a büsztje, ne haragudjon kedvesem, de ilyen termettel nem sok sikerre számíthat. (Leül.) — Most már biztos vagyok abban, hogy maga ls őt várja és jó helyre ült. Megvárom. Feketo lobogó, piros vitorla Részlet P'incxe András három felvonásos drámájából tem. De Juhász Gyulát nagyon nagyra értékelem, higyje el, mint leendő tanár, irodalomrajongó beszélek és ugye megérti, ha azt szerettem volna, ha 6 boldog. Minden olvasója ezt szerette volna. 1. tűnik, aztán elgondolkozva bámul — ———1 * —— maga elé, majd kémleli a fákat, valahol egy toronyban egyet üt az óra, a kimértből már egynegyed letelt, elindul sietye balra, de jön Juhász vele szemben, váratlan találkozás). Nem vagyok riválisa, ezt ő maga megmondhatja, ha itt volna. ANNA (e hangra ellágyul, minthogy nem rossz szívű teremtés): Nem haragszom, megszoktam, hogy rugdaljon az élet. — (Megnyílik.) — Tanultam, olvastam, műveltem magam, egy kicsit beszélek franciául is, ezt nagyon szereti, persze nem vihettem túlságba a dolgot, a szemem miatt, szemüveg kellene, de hordhat szemüveget egy színésznő, versek hősnője? Nevetséges. — 0 sem fiatal már, megértjük egymást, hűséges társa akarok lenni a sírig. MARTA: Ezért jött?! De hiszen 6 már nem szereti magát, nem úgy, ahogy gondolja. Maga csillaggá változott, ideállá, a testi Annának nincs itt semmi keresnivalója. Nem hiszi? Erre nem is gondolt? Várjon csak. Ismeri "Cookos, ő a rubensi nőket szereti, akik szépek, izgatóak, és semmi más. (Bólint, nyugodt léptekkel halad el hátra jobbfélen.) MÁRTA (nézi, nézi, míg el nem V. JELENET: JUHÁSZ (visszajött a parkból, meglátva Mártát, megtorpan, el akar futni). MARTA: Eljöttem, engedély nélkül, tanár úr, nem tehettem másként. JUHÁSZ: De jó lett volna, ha ott fent, a hegyekben maradok örökre! Hogy süvített a szél, minden kialudt. Minden. Várt a Thulén túli táj. MÁRTA: Nagyon féltem, nem is lett volna szabad eljönnöm. — Elmenjek? JUHÁSZ: Mindegy, üljünk lepihenjünk. Mindketten messziről érMondtam, igen, hiúságból, hogy magával mentek ... Nevetségessé váltam. Nem mehetek többé ki innen, azt mondják az emberek, még öngyilkos sem tud lenni, úgy hogy sikerüljön. — S maga kissé szeretett, én is, megértheti, hogy egy férfi a nő előtt szégyenli ezt a legjobban. MÁRTA: Ezt nem értem. Nem értem. Ha valaki szeret, élni akar. Maga nem szeret engem, másért nem akar innen elmenni. Megmondjam? — Nem a szégyenért, maga azért bujkál, igenis tanár úr, bújkál, mert nagy a hiúsága. Megelőzték mások, a jóbarátok, akik ügyesebbek voltak, megelőzték a tehetségtelenek is. S maga mondta az előbb, hogy nem hiú? JUHASZ: Ez nem hiúság; igazságtalanság, tévedés, — hiszen nem is írok, lemondtam erről. Nem, nem bánt ez engem. Néha bántott, régen, de ez már elmúlt. MÁRTA: Az is elmúlt, hogy a kedvemért írjon? Én most nem Márta, Anna, Júlia, Irma vagyok, nincs nevem, az ismeretlen vagyok, akit meg akart fogni, akiért ki-keztünk, ide, - Az utolsó órában _ ronatio« című versét? Nem? Vár- nyúlt minden vérsében, most eljött jon, tudom kívülről. — "Annának ... víg bukását, könnyű vesztét. — Jelentik gyászos posták néha nékem. — Hogy elsodorták tőlem ködös esték, — S rózsák között botorkált víg vidéken. — Anná-' nak víg bukását nem siratom. —j Mert Annát nékem ném lehet siratni, — Annának én örök, száz kincset adtam — Min nem győzhetnek a pokol hatalmi. — Szép-; ség, szüzesség, ifjúság virága, —; Mint tépett párta hullhat föld po-; rába, — Örökkön él én édes büsz-; ke, drága, — Mennyei mély sze-; relmem ciprusága*. — Ezt mindenki megérti, magának is meg kell érteni és fájó asszonyi bűn-: tudattal megköszönni. És elmenni.: ANNA (megérti, mindent megért, most végre, de ha fáj is, jobban fáj a hiúsága, hogy ezt egy másik nö mondta meg): Elmegyek, nincs semmi keresnivalóm Itt. De maga velem jön. MÁRTA (meglepődik): Én? Miért? Nem értem. ANNA (csendes gúnnyal): Akis buta, vidéki színésznő kitalálta.— Kedvesem, maga szerelmes belé, csak egy szerelmes nő képes enynyi hévre, harcra érette. Magát Itthagyjam neki? (Keserűen.) — Lett volna egy jó drémal alkalom ebben az életben, maga ezt is lelövi. (Csüggedten.) — Sohasem ^ tudtam ki ő, most rájöttem. Azt' hiszi könnyű elmenni, így? MARTA: Ne bántsa az én jelenlétem, nézze. (Felemeli kezét.) — Gyűrű, Menyasszony vagyok. Lehet, hogy még ma egy vonaton utazunk. — Nálunk lakott egyszer, ennyi az egész. Higyjen nekem. Anna. ANNA (gyanakszik): A hírnév nagyon csábít minket. S ő híres. MARTA: De a vőlegényem gazdag. (Mosolyog.) — Erdei vannak, bányája, palotája. ANNA: Az más. (Nevetnek.) — Szegény költők, nehéz belőlük halhatatlan verset csinálni! (Kezetfognak.) — Vallja be, hogy szereti... Nos? MÁRTA (mindent kockáztat): Igen, bevallom. ANNA (diadalmasan): Tudtam, ahogy megláttam itt ülni a padon, mindjárt tudtam! (anyásan) - Maga még nagyon fiatal, azt mondja tanárnak készül. Megjósolom, sohasem lesz az övé. Soha. Maga túlLapunkbau beszámoltunk róla, hogy a Szegedi Nemzeti Szinház művészei december 1-én a Juhász Gyula Művelődési Otthon művészestjén bemutatták Vincze András szegedi író háromfelvonásos új drámájának harmadik felvonását, A drámában Szeged nagy kőltőjének, Juhász Gyulának állit a szerző emléket. A szereposztás a következő volt) Juhász Gyula — Kovács János, főorvos — Kaló Flórián, Anna — Décsy Györgyi, Márta — Dómján Edit. Az alábbiakban a dráma 3. felvonásának utolsó két jelenetét közöljük. Szin: Szanatórium kertje. Idő: késó délután. A Jelenet előzményei: A nagyváradi Holnaposok körében boldogan tervezgetve és cselekedve élő költőt, akit a szerelem édes varázsába von, áthelyezik egy határszéli Iskolába. Eltemetve, remények nélkül él, a kisváros levegője megmérgezi. Gyanúsítások, lebecsülés, majd hajsza az osz- ; tályrésze, végül nem lát más kiutat, mint a revolvergolyót. Már sebe be ver. Ki forrassza egybe? Kl vigye ki az életbe? Anyját ls elküldi. Most a határszéli kisvárosból jön érte valaki, Márta, tiszta szívű rajongója. A főorvos egy utolsó kísérletet engedélyez, kétségbeesett kísérlet ez, mindent kockára tevő, de a lány vállalja a küzdelmet érte, akinek élnie kell. az ismeretlen és megszólal. Mit felel az ismeretlennek? JUHÁSZ: Semmit. MÁRTA: Jó... írjon hát azért, mert megszokta, szükségét érzi, írjon azért, hogy jól érezze magét. JUHÁSZ: Igy jobban érzem magam. MÁRTA: Igaza van. Nem Is érdemes írni. — Az embert becsülhetik másért is. Legyen köznapi ember, aki megelégszik a napi munkával és örömét leli abban, hogy este nyugodtan készülhet a lefekvéshez. Nincs harca senkivel, az ilyen ember is lehet boldog. JUHÁSZ: Nem változhatok meg. MÁRTA: Most megfogtam! Akkor készakarva gyötri magát. Miért nem látja be, hogy nincs igaza? JUHÁSZ: Hiába mondanám, nem értené meg senki. — Hallja? Félhat, mindjárt bezárják a kapukat. MÁRTA: Tanár úr, tudja, hogy ismerem Édesanyját? Ma is beszélMÁRTA (újabb roham): Bocsásson meg, az előbb megsértetlAAAAááAAááAAÁAAÁAAáAAAAAAÁAAAAááAÁAAAAAÁAáÁÁAAAAAAAAáAAAAáAAAAááááAá* Karácsonyi számunkban folytatásos regény közlését kezdjük meg kezdjük meg Nyikoláj Daskijev: -A világ uralkodója* cimű igen te* »» jLváotó « „ólakat - A, gahnas és fordulatos regényének közlését, amely egy fantasztikus találmány történetét és a körülötte dúló harcot szövi az érdekes történet cselekményében. Karácsonyi számunk egyébként december 25-en reggel a szokásos időben jelenik meg, gazdag tartalommal, 12 oldalon. A lapban olvasóink nagy érdeklődésére számot tartó nyilatkozatot olvashatnak majd Szeged jövö évi fejlődéséről, új létesítményekről, s a lakossag jobb életlehetőségeit biztosító intézkedésekről. Kiküldött munkatársunk riportja számol be a televízióról, színes írás egy munkáscsalád karácsonyáról, s riportjaink közül felsorolhatjuk a többi között a *Kék madár*, *Miről álmodik a lány?*, »Az irthetelenség művészete*, "A csak hangjukról ismert asszonyok között* című írásokat. Ezeken kivül is több kisriport, karácsonyi tárca, rejtvény, vers, asszonyoknak, lányoknak szóló irások, kötésminták, gyermekrovat, humor és fénykép színesíti karácsonyi számunkat. gyógyult, de lelke cserepekben he-Jtem vele. Itt kint a szanatórium előtt. Gondolt arra, hogy most hazamegy, végleg, soha többé nem látja őt. Ül szegény egyedül, otthon, csendesen és vár. Vár. A fiam. Nem jön a fiam. JUH ASZ: Megérdemlem, - vér az Anyám, — Istenem, ez is végetér egyszer. Már nemsokára. MÁRTA: ... nem akarja. — Jó. És nem szeretné a Tiszát látni? A Tiszát. A halászokat, a poros, kedves utcákat, barátait, a könyvesboltokat? Semmit? JUH ASZ: Semmit sem, elsülylyedt világról beszél, nem emlékszem. MÁRTA: Nem vágyik ott lenni a harcban, ahol az igazságért véreznek el barátai? JUHÁSZ: Fantaszták, végül is mindannyian találkozunk. MÁRTA: És értem, ezért sem?! JUHÁSZ: Nem tehetem. MÁRTA: Mert gyáva. Igazuk van azoknak, akik győznek maga felett. Mindenkinek igaza van, mert cselekednek, maga tétlenül szeretne élni, maga semmiért nem akar megküzdeni, hírért, sérelemért, nem, tanár úr, vérben születtünk, mindenért fizetni kell! Maga gyáva. JUHÁSZ: Irtózatos. - Megérdemlem. MÁRTA: Nem, te drága, hazudtam, hazudtam, ne hallgass rém, ki vagyok én, hogy Így merek vejött, ma még megtehetem, hogy itt ülök, magával rendelkezhetem,, de holnap már nem akarom. Nem lehet. Holnap átköltözöm oda. (Mutatja, ott a zárkák vannak.) — Pihennem kell. Márta: Pihenni? Azt hittem, nincs már semmi baj, s abban reménykedtem, hogy este elmegyünk az Operába. A Rienzit adják. Vagy elsétálunk ki a dombok közé, és újra beszélünk irodalomról, zenéről. Versekről. — ö, hogy szeretem a verseket, a maga verseit, még jobban, mint régen. Régen? Sokszor azt hiszem, évek teltek el... JUHÁSZ: Az Operában felcsendül Rienzi nagy áriája. — Valaha vágytam erre, minden operát szerettem volna végig hallgatni, minden zenét, Beethovennel keringeni az örvények és magasságok felett. Szerettem volna utazni, Velence kellett volna és Párizs. Semmit sem láttam. MÁRTA: Nem is kérdezi, mit csináltam eddig otthon? JUHÁSZ: Nagyon vártam magát, minden nap. S mégsem akartam, hogy jöjjön, hóvirág. — Most már helyettes tanár sem vagyok, látja, csak ez maradt. Itt. A pihenés. Holnap elbújok a világ elől. Senkiaem fog többé zavarni. MARTA: De magát nem rejtheti el sehová sem led beszélni? Én akartalak, a testem, csókodat vágytam. Bocsáss meg, eltemetem, elküldöm, eltiprom ezt a vágyat, ugye megbocsátasz? (Térdel, ráborul a költő kezére.) JUH ASZ: Ne térdelj, menj, keress, vár valahol a párod. MARTA: Nem igaz, te vagy a párom, most is hazudsz, ó, hogy megtanultál hazudni — tőled kaptam minden szépet, te mondtad, meg kell halni az igazságért! Te írtad —, ó ember, én hiszek tebenned, ó ember, mint szeretlek én, le nyomorúságos, hatalmas, te végzetes, te forradalmas, te halálban is diadalmas — utód az Isten örökén ... Akkor hazudtál. Mindég hazudtál. Mindenki tudja holnap rólad, hogy becsaptad őket. JUHASZ: Igen, becsaptam őket... nem tudtam, hogy még ez hátra van, vezekelek. Sorold el bűneimet, sorold, téged küldött valaki, te vagy a számadás. MÁRTA: Többé nem harcolok érted. (Hármat üt az óra.) Elmúlott... Elmegyek, Isten önnel tanár úr. JUH ASZ: Kegyetlen voltam, mással nem lehetek kegyetlen. (Megfogja Márta kezét.) Bocsásson meg De nincs miért újra kezdeni. Tudom, hogy miért harcol, de nem győzhet. Senkisem akarhatja, hogy újra kezdjem, hiszen itt nincs győzelem. MÁRTA: És a remény? Mindent elosztok köztetek, szegények és egy dicső remény pusztáin élek, hogy a jövendő boldogabb és szebb lesz, méltó dalomhoz és méltó hitemhez. Ezt is maga tanította, hagyta ránk, s most ezt is elvenné? (Megtalálja a győzelem eszközét.) Még nincs hat óra, még van idői De hiszen maga ... milyen buta vagyok Milyen erőszakos. Ügy van minden, ahogy mondja, ahogy akarja. Mindegy. Itt e házban nincs győzelem. Bevégeztetett. Legalább felismertem, hogy lehetetlenségre vállalkozom. Bevallom, elhatároztam, hogy elmegyek magával innen, erőssé teszem, hogy újra harcba vigyem. JUHÁSZ: Mindjárt hat óra, siessen. Isten vele, Márta. MÁRTA: Bezárják a kapukat, végleg. Elmegyek. Itt meghalni jobb. JUHÁSZ: Igen. Isten vele. MÁRTA: Szépen, illően, komolyan, igy. Két ember elválik. Várjon tanár, ne siessen. — Én ls tanár leszek, de szürke, fegyvertelen. De ahová állít a sors, a többlekért küzdeni fogok. A darócok fiaiért, hogy felszálljon a köd. hogy hazám olyan legyen, mini azt a tanár úr akarta. Emlékszik? Martinovicsról tanultunk akkor. — Isten vele, a népért mégis érdemes lett volna nekimenni a falnak, tanár úr, ha biztos is a pusztulás. Ki fogja megsiratni a magyarokat? Juhász Gyula már nem. Nekünk már slratónk sincs. JUHÁSZ (hat óra, néz Márta titán): Várjon, miről beszélt? Nincs a népnek siratója? Ez nem igaz, sírni nagyon tud a magyar, akkor ls zokog, ha hallgat, ha megáll és belebámul a látóhatárba, sír nálunk, kútgém, a vedlett deszkapalánk, a lagziban a bőgő, sír a csatorna, sírnak élők és holtak? Mennyi bánat árad szét a napfényben, Mérta, én — sokszor viszszajövök még ide, tudom, érzem, de nem bánom. (Szétnéz.) — Sorsomat hordozom. Elmegyek, de ha könnyem ki ls csordul, nem akarok gyászdalt énekelni, a győzelmi himnuszt akarom megírni. (Erös hangon kiált.) — Menjünk, ez az utolsó perc, nem hallja? Marta. MÁRTA (felzokog): Jaj. JUHÁSZ (gyengéden, ijedten): Ml történt? MÁRTA: Boldog vagyok. (Indulnak, gyors függöny.) heti, ha elvágja a szálakat. — Az emberek! Mindent elrontanak az emberek. Csak 6k a fontosak, nem kell nekik a jóság, Igazság, pedig enélkül olyan szerencsétlenek. A gyűlöletet hirdetik, és gőgösek, zsibvásár az élet, kislány. Ugye furcsa tanár lett belőlem, aki nem így beszélt az órákon. MÁRTA: Egyszer megígérte nekem, ha Pesten találkozunk, elvisz az egyetemre és megmutatja, melyik padban ült. Nincs messze, jöjjön, tanár úr, hiszen megígérte. JUHÁSZ: Miért akar kivinni? Maga is hozzájuk csatlakozott? Szegedi írók felolvasásokat tartanak a megye községeiben A Csongrád megyei tanács művelődésügyi osztálya által létesített, s a megye öt községében működő népfőiskolákon rendezett irodalmi estek keretében a Tiszatáj irót legutóbb Kisteleken olvastak fel műveikből. Sorrendben ez a második irodalmi estjük, s az elsö dorozsmai irodalmi esthez hasonlóan a kisteleki szereplésük is eredményes voltKisteleken Bárdos Pál, Gál Sándor és Hatvani Dániel szerepeltek, valamint Krajkó András egyetemi adjunktus, aki a népfőiskola összegyűlt hallgatóságának a mai magyar irodalom problémáiról beszélt. Az előadást és a müvek felolvasását élénk és vidám hangulatú vita követte, amelyben a több mint száz főnyi hallgatóság közül számosan mondták el véleményüket az elhangzott müvekről. A Tiszatáj íróinak következő szereplésére január elején kerül sor, amikor a csanádpalotai népfőiskola által rendezett irodalmi esten lépnek majd fel.