Délmagyarország, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-25 / 278. szám

5 Kedd, 1958. november 25. Már most megkezdték az újszegedi partfürdő csinosítását Ritkítják és sűrítik a fákat # Szélesebb homokpart lesz uj zuhanyozókat szerelnek fel Ilyenkor ősszel még ala- szegedi kiszesek és honvéd- aszfaltozzák a strand lejáró­csony a Tisza vízállása, az alakulatok segítségével — iát. újszegedi partfürdő nyárra rézsútos, szépes kiképzett, , , , való előkészítő munkálatait szélésebb, elegyengetett ho- ^J paaokat, asztalokat most lehet elvégezni. Hisz a mokos partrészt akarnak ki- i. szándékoznak elhelvezni téli, tavaszi áradás bizony képezni és beljebb új fákat a paSdő Területén E sokszor belenyúlik a strand- ültetnek el, ami majd néhány uk a ^ermeklátazóterek idénybe. Éppen ezért felke- év múlva árnyékos, szép te- számát 8yermekjátszoterek restük a Fürdő és Hőforrás rületet is biztosít. Ha ezeket Vállalat vezetőit és érdek- a munkálatokat most elvég- Még számos apróbb — par­lődtünk: milyen intézkedé- zik, akkor az áradás még kosit ás, gyepesítés, gaztala­seket kívánnak tenni, hogy egyenletesebbé sodorja a nítég stb. — felújításokra ke­jövőre, a szabadtéri játékok parti homokot. rül sor a nyár beállta előtt, idején, és egyébként is az Ugyanakkor a partra ve- hogy a lehetőségekhez ké­újszegedi strand megfelelőbb zető utak mentén tovább pest szebbé varázsolják az állapotban várja a fürdőző- folytatjók a fásítást, a ka- újszegedi strand bizony ket. binok között pedig a nagyon eléggé elhanyagolt területét. A. vállalat műszaki srak sűrű, árnyékos, túl hűvöset Szeretnék megoldani a vízl­A vállalat műszaki szak- ad<. lombokat íakat ritkít_ közlekedés régóta húzódó emberei tájékoztattak ben- jákj ahová szükséges, újab- problémáját is, hogy a ha­nünket arról, hogy közvet- bakat ültetnek. A most meg- jóállomás és a partfürdő kö­lenül a part mentén árvíz- épített új csatornába bekö- zött egy kis személyszállító védelmi éa strandolási szem- tik 3 PfrttUrcW wc-it ls - hajóval vigyék át egyik . , ' , . , * ezzel régi jogos kívánság partról a masikra az uta­pontok helyes figyelembeve- valógul meg: tigzták, szag- sokat. Ez rentábilis dolog telével megkezdték a bok- talanok lesznek az illemhe- lenne és nagyban elősegite­rok és a fák kiirtását, lyek. A part felé vezető uta- né a nyári idény alatt, az Ugyanis ezek - árelöntések 's felszerelnek zuha- Újszegedre és vissza való nyozókat, előreláthatólag közlekedés meggyorsítását. coclcl) — Megváltozik a tanácsi oktatási intézmények felújításainak ellenőrzési rendszere Szeged három kerületében att mellékmegbizatását sem oké: a vezető iskolaigazgatósá- végezhette tökéletesen gok több, mint kétmillió forintot fordítanak 1959­A városi tanács végre­„ i-i u- ~ • i i-i hajtó bizottsága most úgy ben a kulonbozo iskolák, í r, ,, . „,, íanulóotthnnok ath w.w hatarozott, hogy az oktata­J si intézmények, Iskolák stb. a ara' jövő évi felújításának el­Eddig minden felújítási ienőrzésére a városfejlesz­munkának külön építkezési tégi alap terhére egy épí­ellenöre volt. Az építkezési tészmérnököt alkalmaz. Ez ellenőrök rendszerint má- az állandó, főfoglalkozású sodfoglalkozásként látták el múszaki ellenőr tevékeny­egy-egy tanácsi oktatási in- sége behatóbbá teheti az tézmény felújításának mű- építkezések ellenőrzését. Ha szaki ellenőri teendőit. Ez az elgondolás beválik, a amellett, hogy elég költsé- városi tanács csak az ok­ges volt — a költségvetési tatási intézmények felújí­összeg két százalékát kapja tág, munkáinál mintegy az ellenőr tiszteletdíj feje- „ . , , , ben - nem vált be teljes negyvenezer forintot taka­egészében. Több építési el- rít meg évente, lenőr — ahogy a szegedi Az elgondolást érdemes népi ellenőrzési bizottság voina továbbfejleszteni s a beruházásoknál is alkal­vizsgálatai során megállapí­totta — főfoglalkozása: ál­lami alkalmaztatásának ro­vására látta el megbízatá­sát, azonkívül időhiány ml­mazni. Tízéves jubileumát ünnepelte a Sándorfalvi Általános ktsz A Sándorfalvi Altalános Kisipari Szövetkezet szom­baton ünnepelte megalaku­lásának tízéves évforduló­ját. Az ünnepségen megje­lentek az OKISZ vezetősége­nevében Kovács István és Dudás Györgyné, a KISZÖV képviseletében Barna Fe­renc, valamint a helyi párt­és tanácsszervek képvise­lői is. Kovács Pál, a ktsz elnöke ismertette a szövetkezés tíz­éves eredményeit: heten ala­kították meg a b tsz-t, s ma már száznegyvenen dolgoz­nak, s a tíz esztendő alatt a szövetkezet vagyona több,, mint másfélmillió forintra emelkedett, Jövőre pedig félmillió forintos költséggel üzemházat építenek. Kovács István az OKISZ vezetősége nevében bejelentette, hogy a jövőben még nagyobb tá­mogatást nyújtanak a falusi vegyes szövetkezeteknek. feltorlaszolják a homokot, szakadó parttá teszik a strandolásra, napozásra al­kalmas részt, amit nyaranta tapasztalhattak a fürdőzők. Helyenként szinte meredek és keskeny part alakult ki, a napozásra csak szúk hely állt rendelkezésre. Most — a Decemberben kezdődnek a pártoktatási konferenciák Az 1958—59-es politikai okta­tási év előkészítésekor a dol­gozók legszélesebb rétegei — az MSZMP tagjai és pártonkí­vüliek egyaránt - jelentkez­tek a pártbizottságok által meghirdetett marxista—le­ninista tanfolyamokra, to­vábbá politikai gazdaságtan, a filozófia, vagy a magyar munkásmozgalom történeté­nek tanulmányozására. A pártoktatási év megszerve­zése és megindulása után december 1-től tartják az első konferenciákat a poli­tikai oktatáson részvevők. Lukács Miklós kitűnően vezényelte a vasárnapi filharmóniai matinét AZ ÁLLAMI OPERAHÁZ szusára épített motímimjá- kaságából talán a II. tétel első karmestere Lukács ték alapján. A karmester verbunkos-tématlkája a leg­Miklót érdemes művész, ez- csupa hajlékony, kecses dal- megragadóbb, s itt a kar­úitól egyéniségéhez illő mű- himíoet, szellemesen kerge- mesferi elképzelés költőisége sorral, megérdemelt, őszinte tőző ritmusokat, szépen ár- hiánytalanul érvényesült a sikert aratott a szegedi kö- nvalt szólamokat varazsolt vonósok puhán cizellált szó­zönségnél. Finom manuális elénk- a keze alatt láthatóan lamaiban s a fafúvók ra­készségét stílustisztelő mu- őrömmel muzsikáló, pompás ffyogóan kidolgozott fázisai­zsikus voltát és nagy kultú- kamarazenekari együttesből, ban. Tételről tételre nőtt az ráját korábbi szerepléseinél Külön említjük meg a hl• interpretáció színes hangú­mat megismertük most a bátlan előadásból is kima- lathullámzása, amely az hozzá közelálló 'klasszikus oasló AUegretto-tétel tiszta egyéni technikai teljesitmé­zeneművek tolmácsolásában derűjét, naiv játékosságát. nyék virtuozitásával ezúttal kedélyének gazdagsága, s P«PP Júlia érdemes mű- valóban ^agas színvonalon mély embersége szerencsé- vesz• az Operaház nemes- tgazolta a Bartók Béla Sztm­sen találkozott művészi hangú drámai szopránja We- fonikus Zenekar fényes ki­munkájának kiegyensúlyo- her hattyúdalának, az Obe- pességeit. zottsáoával romnak méltán híres Óceán- A Nemzett Színházat meg­A műsor' hirdette Hebri- áriáját énekelte a formálás töltő közönség szinte nem dák nyitány helyett Joseph biztonságával, jó szpvegmon- tudott betelni a zenei szép­Haydn 82 C-dur szimfónia- dóssal és a klasszikus hang- nek ilyen bő áradásával és iát hozta bevezetőül. A négy- vétel zenei súlyával. Szár- a vendegkarmestert a zene­tételes, napsugárban fürdő nyaló hangprodukciójáért karral együtt hosszan unne­remekmü a "Medve" jelzőt vieleg ünneplésben volt ré- pette. kapta a finálé *morgó* basz- sze- A siker osztályosa volt a tökéletesen kísérő zene­A vállalat labdázik — a utHdfy didueg­Szatmári Géza Többször előfordult már, hogy két vállalat egy-egy kérdésben nem tudott megegyezni. S még biztosan megtörté­nik ilyesmi. Ezekre a vitákra általában jel­lemző, hogy az egylk vállalat a dolgozók, a vásárlók, vagy éppen a vendégek érdekeit kép­viseli. A mi történetünkben sajnos egyik vállalat sem tartja szem előtt a dolgozók érdekeit, egész­ségét. Az úgy történt, hogy a Szegedi Szállo­da- és Vendéglátóipari Vállalat kazánjait — a Szeged Szállóban — a Szegedi Tatarozó és Építőipar] Vállalat cse­rélte ki. Már egy hete elkészültek a munkával. A próbafűtés is jól si­került. Ekkor kérték a Szegedi Ingatlankezelő Vállalatot — mint házi­gazdát —, vegye át a beépített kazánt. A Sze­gedi Ingatlankezelő Vál­lalat — hogy miért, mi­ért nem — nem ve­szi át. Egy hete vitatkozik a két vállalat: vegye át a kazánt, nem veszi át. Egymásnak dobálják a labdát. S míg ők játsza­doznak, a vendégek di­deregnek a hideg szó­lják ban és azon gondol­kodnak, melyik vállalat terhére gyógyíttassák reumájukat, tüdőgyulla­dásukat. Itt lenne végre az Ideje —• tekintettel a hidegre —, hogy eldönt­sék a vitát és megkez­dődjók a Szeged Szálló­ban is a fűtési szezon/ Befejeződött a városi úttörő sakkverseny Elsők a Madách és a Dugonics utcai iskola úttörői SPORT kar. í HANGVERSENY má­sot^lTTeTé^lschubert VII., nagy C-dur szimfóniája töl­tötte ki. Lukács Miklós tel­jes művészi becsvággyal szólaltatta meg a halhatat­lan dalköltő legnagyobb ze­A szegedi Üttörőházban A városi úttörőverseny dí- plT" beethoveni "sTímfó­oktőber 6ta működik a sakk- jainak kiosztásara szombaton • ZuZJtk plu­szakkor, amelynek kereté- délelőtt 10 órakor kerül sor xamba. A magyar hallgató­ben rendezték meg a városi az 0ttörőházban. ság számára a melódiák só­versenyt. Igen örvendetes, " hogy a leánypajtások is sze­repeltek az összesen 53 be­nevező között. A verseny méreteire jellemző, hogy a három hétig tartó küzdelem során 594 játszma került le­bonyolításra. A csapatver­senyben a leányok közül el­ső helyezést a Dugonics ut­cai leányiskola úttörői érték el, második a Mérey utcai általános iskola. A fiúk ver­senyében a Madách utcai is­kola úttörői győztek, máso­dik a móravárosi iskola, harmadik pedig a Csongrádi sugárúti iskola úttörőcsapa­ta. Egyéni versenyben a leá­nyok közül első lett Csanye­vác Júlia Dugonics, második Rák Judit Dugonics, harma­dik Háring Anna Mérey ut­cai általános iskola úttörője. A fiúk közül Dobor Tibor Madách utcai Iskola úttörő­je került ki győztesen, a második helyezést Varga Mi­hály Csongrádi sugárúti, harmadik helyezést pedig Miklós Árpád Petőfitelep II. iskola úttörője érte el. — Garázdaságért ítélte hathó­napi javító-nevelő munkára a szegedi iárásbíróság Nagy Gyu­la Újszeged. Népkert sor 12. szám alatti lakost, mert egy alkalommal berúgott újdonsült ismerőseivel, majd beverte la­kásuk ablakalt. s nagykéssel hadonászva véglgordltozta éjjel az utcákat — Borral üzérkedett Varga József Makó, Allomás-lér 18. szim alatti lakos. A szegedi lárasbíróság ezer forint pénz­büntetésre Ítélte, Az ítélet vég­rehajtását három évi próba­időre felfüggesztették. flz utolsó percekben maradt alul a SZEAC NB l-as kosárlabda-csapata Győzött a Postás az DIB lLben A SZEAC NB l-es kosár- AC legeredményesebb já­labda-csapata, a budapesti tékosa Martonfi (26) volt. MÁVAG-gal mérkőzött va- A SZEAC együttese Meré­sárnap Budapesten. Mint nyi, Faragó, Ribizsár, Mar­hírül adtuk, ez a mérkőzés tonfi, Vass összeállításban döntötte el valószínűleg az játszott. Cserejátékosok: Ha­őszi harmadik helyezést. A lász, Bányai és Boga, holtversenyben 3—4 helyen Az NB U-s Postás kosár­álló MAVAG és SZEAC labdaegyüttese értékes győ­hatalmas küzdelméből a zelmet aratott Budapesten, nyugodtabb fővárosi együt- Az állatorvosi egyetem tes került ki győztesként. A csapatát nagy küzdelemben befejezés előtt három perc- 62:80 arányban győzte le. eel még döntetlenre állt a Legjobb dobó Szamosi (31). mérkőzés, végül is a MÁ- Ezzel a győzelemmel a Pos­VAG 81:79 arányban győ- tás felzárkózott a bajnokság zött. Félidő 33:33. A SZE- középcsoportjéhoz. NB III»as eredmények Szegedi Vasaa-Spartacus— Hódmezővásárhelyi Dózsa 3:0 (2:0) csapat góljait Övári és Já­nosi szerezte. A szegedi csapat jobban kihasználta helyzeteit. Apró tizenegyest kihagyott. Góllövő: Beszprémi, Koszó, zökováesháza 2:1 (1:0) Szaszkó. További NB III-as eredmények: Békéscsabai Építők—Me­2:0 Orosháza—Szegcdi Építők 2:2 (1:0) 1:0 HMTE—Nagykőrös (1:0). Kiskunhalas—Gyula (0:0). Kisuknfélegyháza—Makó A 89. percben U-esből 3:2 (2:1). egyenlített az Orosháza. Az Békéscsabai Agyagipar— I. félidőben az orosházi, a Mezőhegyes 1:0 (0:0). másodikban a szegedi csapat Kecskeméti TE—Békés­játszott jobban. A szegedi csabai MÁV 1:0 (0:0) IxAKODAlLOM iDARUHALMANi Új otthonában köszönti a vőfély az ifjú párt Hosszú kocsisor zörgése, hangos nótaszó vidámsága riogatta fel a koratéli estében szunnyadó vadludakat szombaton a Fehér­tó környékén. A budapesti országútról kanyarodott be a jókedvű menet Tóth Im­re 12 holdas parasztember daruhalmi ta­nyájára. Vagy kétszáz-főnyi vendégsereg itta borukat, ette a finom, ínycsiklandozó pörköltet ezen a napon, hiszen nem kis eseményt ünnepeltek: az Állami Pince­gazdaságnál dolgozó Imre fiuk tartotta lakodalmát a szatymazi Kalapács család Juli nevű lányával. Azelőtt is voltak nagy lakodalmak, de ilyet nemigen tarthatott egyetlen kispa­raszt család sem, legfeljebb a kulákházak­nál gyűlt össze ennyi ember. Tóthék azon­ban becsületes munkájuk után megenged­hették maguknak, pedig úgy hírlik, hogy Marika lányuk lakodalmára is hamaro­san gondolni kell. S ott sem akar majd id. Tóth fukarkodni, tudja ő mi a tws­(Szilágyi M. felvétele) tesség, mint ahogyan tudja egyéb kötele­zettségeiben is. Szorgalmas gazdának is­merik a környéken, akinek nincs adóssá­ka senkivel, nincs egy fillér adóhátralé­ka sem. De hiszen, ki beszél itt adóról, amikor ilyen nagy örömünnepről van szó?! Csak­hát tiszta szívű embernek a mulatság is Jobban esik. Jókedvben, tréfában nem is volt hiány, míg a Nap föl nem jött. S még azután is majdnem másnap délbe nyúlott a lakodalmi mulatság, amelyen Radi Mi­hály vőfély ki nem fogyott a humorból, tréfából. Koccantok a poharak, csengett a nevetés, hullámzott a jókedv... Az ifjú pár pedig mikor betett egymás nézésével — ha ugyan betelt? —, tán még egy napig számlálgathatja azt a sok ajándékot, amellyel egy egész szobát megtöltöttek a jóbarátok. A maguk munkájával pedig biztosan mindezt megsokszorozzák majd. Erőt, egészséget hozzá!... D, Molnár László

Next

/
Thumbnails
Contents