Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-16 / 244. szám

Csütörtök. 1958. október 16. 6 Tudományos együttműködés szovjet és szegedi tudós között Újonnan felfedezett fenyöfaféleségek mintáit kapja meg a szegedi növénytani intézet Mindkét NB ll-es csapat könnyen i Szegedi és békési győzött a szerdai edzőmérkőzésen diákok versenyei Négy év óta tart egymással tudományos kapcsolatot Jacsenko Hmelevszki, a lenin­grádi egyetem növénytan professzora és dr. Greguss Pál, "a Szegedi Tudomány­egyetem Növénytani Intézetének Kos­suth-díjas vezetője. A szovjet professzor a Kaukázus fáiról írott jelentős tanulmá­nyában több helyen hivatkozik Greguss professzor munkásságára és eredményeire. Több alkalommal botanikus anyagokat, famintákat is cseréltek egymással tudo­mányos kutatások céljaira. Jacsenko Hmelevszki professzor ma­gyarországi látogatása alkalmával a na­pokban Szegedre utazott, hogy személyes megbeszéléseket is folytasson Greguss professzorral. Megtekintette intézetét, az ott folyó munkát, világhírű fenyőfa-minta­gyűjteményét és az újszegedi füvészker­tet. Mindezekről nagy elismeréssel nyilat­kozott. Ezen túlmenően a szegedi látoga­tásnak további gyakorlati eredménye is született a tudományos együttműködés ér­dekében. Kínában és Mongóliában C6Un és Ku­ang botanikusok a közelmúltban új fenyő­féleségeket fedeztek fel. Ezek tudomá­nyos feldolgozását Jacsenko professzor végezte. Most közölte, hogy e fenyőfélék anyagából mintákat küld Greguss pro­tesszornak. Így itt is lehetőség nyüik a feldolgozásra és munkája eredményének közlésére. Azért is küldi meg ide, mert Greguss professzor — mint ismeretes — főként a fenyőféleségekkel foglalkozik. Kossuth-díjas hatalmas müve is a fenyő­félék xilotomiáját tárgyalja. E munkának ino6t készül az erősen bővített új kiadása, amelybe már alkalom lesz ez új fenyő­féleségeket is felvenni. Az új kiadásban egyébként a már meglévőkön kívül még száz fenyöfajt gyűjtött egybe, vagyis ösz­szesen 450 fajt tárgyal majd. Jacsenko Hmelevszki professzor láto­gatása alkalmával megtekintette Greguss professzor most készülő cycas monográ­fiáját is. A cycas trópusi faféleség, amely 30—40 millió évvel ezelőtt nagyobb meny­nyiségben éh Magyarországon is. A vele kapcsolatos kutatás a paleontológusok szá­mára is igen fontos. Kölcsönösen tájékoz­tatták egymást egyéb terveikről és Ja­csenko Hmelevszki professzor átnyújtotta legújabb dolgozatait is. megígérve, hogi' a jövőben rendszeresen megküldi inté­zete kiadványait. Kifejezte azt a kíván­ságát, hogy örülne, ha a jövő évi montre­áli botanikus kongresszuson találkozhat­nának ismét egymással. Addig is meg­hívta leningrádi látogatásra szegedi pro­fesszortársát, s a továbbiakban kölcsönö­sen még szorosabb baráti és tudományos kapcsolatot igyekszenek kiépíteni. A SZEAC és az SZVSE — Szabó. Polyvás. Hajós, I sútforgatoii ^chrákum diák­szerdan edzomerkozést jat- Rábai, Nyári. jai a Békési Általános Gim­szotí, mindkettő megyei A 7. percben Nyári 12 m­bajnokságban szereplő csa- ről nagy lövést küldött a pattal. SZVSE—Dorozsmai 2:0 (1:0). Dorozsma. felső sarokba, majd a 21. percben Polyvás volt ered­Az SZVSE Uhrin — Ju­ményes. A második har­hász, Veres, Vincze — Mösz- madban sok játékost cse­mer, Laczi — Horváth, Gyi- rélt a SZEAC. Mindjárt az mesú Becker, Farkas. Bi- elsó percben Szajkó fejelt gólt, a harmad másik két schof összeállításban szere­pelt. Az első félidő közepén Gyimesi beadását Farkas golJat Remenyik szerezte, értékesítette. Szünet után Az utolsó játékrészben is­Horváth egyéni játék után mét a SZEAC első csapata lőtte csapata második gól- játszott Reményikkel. . at. A Vasutas nem játszott Polvvás lőtte a Ka Imi Technikum nyerte teljes erobedobassal. de így ,uols° g01' ™yvas lotte a £9.37 <39-25) arányban Itt is könnyen győzött. igaz a tizenhatosról. , a szegediek közü, Havas; názium diákjaival mérkőz­tek öt sportágban. Az atlé­tikai verseny szegedi győz­tesei. Fiúk. 100 m: Börcsök 12.1. Távol: Börcsök 598 4x100 m: Szeged (Aradi. Bernátski, Börcsök, Kulcsár) 47.3. 1500 m: Bernátski 4:35.6. A női atlétikai szá­mokat a békésiek nyerték. Kézilabdában női mérkőzést rendeztek: Szeged—Békés 9:1 (5:1). A szegedi gólokat Cseh (4), Egedi (3) és Beregszászi (2) dobta. A férfi kosárlab­da-mérkőzést is a VasúŰoi­második félidőben a hazai Az NB II-s csapat köny­is lőhetett volna nyedén vette a jatékot. az golt. Sebők sérült es ezert .. ,. '.. ... újszegedi csapat jó edzo­TC társ volt. Boros sérülése miatt nem játszihatott: 22, Balázs 16 pontot szerzett. Labdarúgás: Szeged—Békés 12:1 (7:0). A gólokat Bihari (4), Fodor (3), Deák (2), Tol­nai, Albert szerezte; egy ön­gól is esett. nsami ••••••• •••••••«••«• nem játszott. SZEAC—Újszegedi 6:0 (2:0, 3:0. 1:0). • A SZEAC-pályán az aláb­bi összeállításban lépett pá­lyára az NB II-s csapat: Mészáros — Bénák, Portö­rő, Vass — Baráth, Zallár. USZÓ-. vívó- es természetjáró tanfolyamot indít, amelyre Az üzemi ifjúsági sportbizottság föthridjUu... őszi uers, eQyrimre EX Asz, Akár x többi: V Agy langy ositö regi ismerte. Ez őszt Nyarat követ, d* már telet elóz. Ez ösz: Hervadt bajmval minden bájt tetor. Ez tez: Fanyar mosoly, mit édesít njn. Ez ösz: Derűi borúval gúnyosan legyte­Ez ösz: Vidám, fldno. nntatö. este. Ez ösz: Hol csörtető kan. hol meg szende Ox. Ez ösz: szelíd verőfény, mint vihar se htez Ez ösz: Tavasz-tilalmas, késett, kerge csősz Ez ösz: Nyers mámort jozán permetegbe töx. Ez ősz: vigasz-szüretre must-csöpögtette. Ez ösz: Szél-füttyös fickö, sirremegte ősz Ez ősz. Akár a többi: Már gyönge élni. halni még erte. Mérky Imrs — a mai vietnami esten Do­lozsmán a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság budapesti ragykövetségének képviselői is részt vesznek. Nguyen Due rbieng. követségi I. titkár és Cao Anh Kiet kulturális attasé vesz részt és szólal fel az es­'en. amelyet 7 órai kezdettel a TIT és a dorozsmai művelődési otthon rendez a Petőfi' Moziban. Az esten Galamboü Józsefné. a Vietnámban iárt magyar mér­nökküldöttség tagja tart elő­adást. majd eredeti vietnámi színes dokumentumfilmeket mu­tatnak be. UTCÁRA TETTEK EGY HÁZASPÁRT, MAJD LETARTOZTATTAK Egy saarbrückeni házaspárnak egy héten keresztül szabad ég alatt kellett élszakázniok. A rendőrség bútoraikkal együtt az utcára tette őket A városigaz­gatás több héten keresztül húz­la-halasztotta a lakáskiutalást. Végül a rendőrség letartóztatta őket, mert nyilvános botrányt ukoznak. — Tűzvész pusztított a bá­náti Lokva községben, ötven ház és számos gazdasági épü­let leégett. Több istállóban bennpusztultak az állatok. A HŰVÖS IDÖ TOVÁBB TART Várható Időjárás csütör­tök estig: felhőátvonulások, kevesebb helyen eső. Elénk, helyenként erős északnyu­gati szél. A bűvös idő to­vább tart. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 12—15 fok között. Távolabbi kilátások: foko­zódó éjjeli lehűlés, talaj­menti fagyok. •minden szerdán és pénteken lehet jelentkezni az Ifjú­3 sági Házban (Sztálin sétány) délután 5—7 óráig. Fiata­Slok és idősebbek egyaránt jelentkezhetnek külön-külön Segy sportágra is. HM október M, csütörtök \ MOZIK Szabadság: Szünet. (Október SC-ifi). Vörös Csillag: Fél 7 és fél 9 órakor: Micsoda éjszaka: Ma­gyar film. Fáklya: 6 és g órakor: Micso­da éjszaka: Magyar film. Dugonics Mozi (Építők Mű­velődési Otthona, Kossuth La­tos sgt. 53.) 5 és 7 órakor: A blgamlsta. olasz filmvígjáték. Kísérőműsorral, ma utoljára. — (Holnaptól: Gyermekkori szere­lem). Postás Mozi: 5 és 7 órakor: Apák és fiúk c. olasz film. Hattyastelepi kultúrteremben este 6 órakor bemutatásra ke­rül a Furfangos Nyeszterka c. színes szovjet film. NYUGATNEMET DIAKOK NEHÉZ LAKÁSHELYZETE A Szociáldemokrata Párt sajtószolgálata beszámol a diákok katasztrofális lakás­helyzetéről. Sürgősen szük­ség lenne új diákotthonok épitésere. de az állam nem' biztosítja az ahhoz szüksé­ges eszközöket- Az állam erre az évre 3 millió már­kát irányzott elő. holott :.kllenc millióra lenne szük­ség ahhoz, hogy valameny­nyive megoldódlék ez a kérdés." — ÉRTEKEZLETET tartanak Szegeden a kereskedelem Csong­i,id megyei újítói és klválő dol­gozói. Az értekezleten megbe­szélik Csongrád megye és Sze­ged kereskedelmi vállalatai újitó mozgalmának eredményeit. Meg­jutalmazzák a legjobb újítókat, s a mozgalom legjobb szerve­zőit. Az értekezletet oktober 20-án délután 2 órakor lartják a KPVDSZ Tolbuhln sugárul! tanácstermében. NÉPSZERŰ CSÜTÖRTÖK ESTEK A HUNGÁRIÁBAN A Szegedi Nemzeti Szinház művészeinek közreműködésével négy héten keresztül, csütörtökönként műsoros esteket rendez­nek a Hungáriában. Ma, első alkalommal, este fél 10-kor, Mol­dován Stefánia. Szabó Miklús és Sebestyén Sándor operaénekesek lépnek fel. A Jövő héten operett-estet, majd irodalmi estet és magyarnóta-estet rendeznek. SAJÁT ZSEBÉRE „DOLGOZOTT" EGY BOLTVEZETŐ Társadalmi tulajdon elleni csalás és sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt indult rendőrségi nyomozás Tóth János, Kossuth Lajos sugárút 75. szám alatti lakos, a Szegedi Ruházati Bolt 30-as számú üzletének vezetője ellen. Az átadóleltár al­kalmával ötezer forint leltárhiány mutatkozott. ugyanakkor különböző minőségű és mennyiségű árun a hivatalosnál jóval magasabb ár volt feltüntetve, más árukról viszont az árcímkét szándékosan letépték Tóth a letépett árcimkéjü árukon a maga áilal megszabott magasabb árat tüntette fel. például az 1050 forintos télikabáton 1150 forintos árcímke fityegett, a 950 forintos férfiöltönyökön 1200. Megtörtént az is. hogy az egyik szegedi lakosnak 905 forin­tos férfiöltönyt 1280 forintért adott el Tóth János. Az ilyen módon „értékesített" árukból származó különbözetet Tóth zsebre­vágta Társadalmi tulajdon hanyag, kezelése és ártúllépés bün­tette miatt indult eljárás a felelőtlen üzletvezető ellen. NEMZETI SZÍNHÁZ 7 órakor: Juvenália. — Ady— Radnóti-bérlet. KAMARASZÍNHÁZ 7 órakor: Svejk. ALLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területére Október 11-től 18-iK este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls elsősegély é6 nehéz­ellés esetére) inspekclós dr. Ko­máromi János állami állatorvos. Lakik: Lengyel utca 5. szám. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. • NB I-ES IABDARÜGÓ­EREDMÉNYEK: 3 Szerdán délután a labda­3rúgó NB I-ben teljes bajnoki Sfordulót játszottak. Eredmé­Snyek: Salgótarján— Szombathely 4:2 (3:1) • Szombathely. Góllövó: 3Bablena, Vasas. Bodon, Csá­3 ki, illetve Polgár és Pál. MTK—Budapesti Honvéd 1:1 (0:0) ! Gollövő: Sándor, illetve •Tichy (1 l-esből). S Vasas—Diósgyőr 1:1 (0:0) • Népstadion. Góllövők: Vá­Sri, illetve Matesz. • Csepel—Tatabánya 5:0 (1:0) [ Csepel. Góllövők: Kisuczki •(3), Gondos és Ughy. Újpesti Dózsa—BVSC • 4:1 (1:0) 3 Góllövők: Bencsics (3) és SBonsányi, illetve Sóvári (ön­SSól). Ferencváros— Dorog 3:2 (3:1) 3 Dorog. Góllövők: Fried­Smanszki, Monostori (öngól) 3 és Borsos, illetve Andris és 3 Pozsonyi. • Miskolc—Győr 1:1 (1:0) Miskolc. Góllövők: Tiba, g illetve Pio, A vasárnapi SZEAC—SZVSE NB íí-es labdarúgó-mérkő­zésre, a torlódások elkerülé­se végett, péntektől kezdve jegyelővételt tartanak a SZEAC Kígyó utcai sport­irodájában. Labdarügó­tartalékbajnoksaQ. 1. Dorozsma 2. SZEAC 3. M. Kinizsi 4. Juta , 5. Alsóváros 6. SZAK 7. Építők 8. UTC 9. Szőreg 10. Dózsa 11. Spart.-Vasas 12. Textiles 5 27: 5 10 8 23; 7 10 6 16:15 8 6 7:10 6 13:20 5 8: 7 6 20:18 5 12:11 6 21:14 5 8: 9 5 1:11 5 »:32 — KALAPÁCS VET ö­VERSENYT •rendez ma délután 4 órai 3 kezdettel az SZVSE a Vas­3 uta6-pólyán. Gyenge volt a tegnapi piac A tegnapi piac a rossz Idő miatt igen gyenge volt. Az árak a gyenge felhoza­tal és a nam- kereslet je­gyében alakultak. Tíz óra­kor már nem volt tojás a piacon, s igen magas árakat kértek érte, darabonként 1,80 forintot. Baromfiárak: csirke kilója 24, tyúk 21, pulyka 18, ka­csa 16, liba 16, hízott liba 23, hízott kacsa 21 forint volt. Zoldségár&k kilónként: sa­vanyúkáposzta 4,50, burgo­nya 2,50, vöröshagyma 2,20, fokhagyma 6, fejes káposzta 2, kelkáposzta 2,50, spenót 3. karalábé 2,50, karfiol 2, paradicsom 1, zöldpaprika 3,50, főzötök 1, uborka 2,50. zöldbab 5,50, zöldborsó 10 forint. Legnagyobb volt a kínálat gyümölcsből. Különösen sok szőlőt hoztak fel a termelők. A két piacon 260 mázsa volt. Kilójáért 3,50 forintot kér­tek. Egyéb gyümölcsárak: alma 3, körte 4, őszibarack 3, szilva 1,80, sárgadinnye 1,50, görögdinnye 1 forint. RÖPCEDULAK KÖVETELIK A KP BETILTÁSÁNAK MEGSZÜNTETÉSÉT A müncheni telefonfülkék­ben és járműveken röplapok ezreit találták az emberek az utóbbi napokban. A röpla­pok követelték, helyezzék hatályon kívül a Kommu­nista Párt betiltásáról szóló törvényt. „Le a KP betil­tásáról hozott törvénnyel. Harcoljatok velünk az atom­háború ellen, a békéért" — állt a röplapokon többek közt A cédulákon „Kom­munista Párt München" aláírás állt. — Köze] 70 ezer forintot takarítottak meg 6 hónap alatt a vállalt 132 ezer fo­rintból a Csongrádmegyei Talajerőgazdálkodási Válla­lat dolgozói. x Könyvtár nyitva a KPVDSZ Művelődési Otthonban (Tolbu­hin sgt 14.) minden kedden, csütörtökön és pénteken 4r-7 óláig. Könyvkölcsönzés. — Kedden délután az újszegé­ül Ady Kollégium hetven diák­ja ment ki a Dugonics-temetőbe A szovjet hősök sírjainak rend­behozására. A Kertészeti Válla­lat kölcsönözte szerszámokkal felszerelt diákbrigád lelkesen | dolgozott és jó munkát vég- ] zett. A serény munka és a , friss levegő együttes hatására ] alaposan megéheztek a fiúk. , Kétszer olyan jól esett a vacso- [ ra. mint máskor. — 100 000 márka kárt okoztak az angol megszállók. Dehmek. Demker Brock. Muthöpen. Her­kendorf. Königsförde és Grup­penhágen alsószász községekben az angol megszálló csapatok gyakorlatot tartottak, páncélo­saikkal valósággal felszántották a földeket, károkat tettek nö­vényekben. A károk 100 OOO márkát tesznek kl. TOTÓTIPPEK 1. Ferencváros—vasaa x 2 2. Bp. Honvéd—U. Dózsa 1x2 3. Diósgyőr—MTK I 2 4. Győr—Dorog x 2 • 5. Salgótarján—Miskolc 1 3 6. Tatabánya—Szombath. 1 3 ". Vác—Láng Gépgyár x 2 • 8. Délb. Spart —Komló 1 2 5 9. PVSK—Pécsi Dózsa 2 •10. Székesfehérv—KISTEXT 1 X • 11. Szállítók—Budafok 1 •12. Zalaegerszeg—Mosonm. 1 3 Pótmérkőzések: I. 1. 1, 1. Ezúton mondunk köszöne­tet mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősök­nek. a mezőhegyesi cukor­gyárnak és a budapesti B. VKH-nak, kik férjem és édesapánk temetésén je­lenlétükkel és virágado­mányalkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló Paál-csalid Konzervgyári termelők figyelem! A Szegedi Konzervgyár ér­tesiti a szerződéses paradi­csomtermelőtt, hogy a szervestrágya kiosztását október 15-től megkezdi. A termelők Igényléseikkel a Szegedi Konzervgyár ter­meltetési osztályán 7—12 óráig Jelentkezhetnek. Hoz­zák magukkal a paradi­csomszerződést. mert az igényléshez nemcsak a sze­mélyi igazolványszámra van szükség, hanem a szerző­désre is. Szegedi Konzervgyár ApwUitMtí&ek ADÁSVÉTEL A Kórélettani Inté­zet macskákat vásá­rol a Női Klinikán. Elsőrendű, kétaknás kályha eladó. Pe­tőfi Sándor sgt. 36., I. 3. Délután V-S órútg. X2571 Kalór-kályhát jo ál­lapotban veszünk. Böröndös Szövetke­zet. Kölcsey u. 10. szám. 2448 LAKÁS INGATLAN Különbejáratú búto­rozott szoba férfi részére kiadó. Va­sasszentpéter u. A Különbé jaratú búto­rozott szoba 2 nő­nek kiadó. Oszt­rovszky u. 17.; em. 6. 2578 Dorozsraán, 3 szo­bás. beköltözhető családi ház eladó. Érd. Vér Jánosnál. Zentai utca. X2498 Szegeden ház el­adó. Érd. Huth. Szeged. Csongrádi sgt. 40. x DELMAGY AKORSZAG A Magyar Szocialista Munka* Párt szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: siklós János tetelős szerkesztői Nagy István és dr Lőkös Zoltán szerkesztők. Se rkesztőség: Szegei. Sztálin sétány 10, Telefon: 35-35 éo 30 03 Éjszakai telefon: 36-08 és 34-31 Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 8. Telefon: 31-16 te 35-00 A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik Előfizetéai dii I hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely oostahivatamáJ és kéz besitönél Szegedi Nyomda Vállalat Felelős vezető: vineae György

Next

/
Thumbnails
Contents