Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-29 / 255. szám
5 Szerda, 1958. október 29. 2 Kiállításról kiállításra Budapesten A magyar főváros kultu- lett, s a látogató tanúja le- kotójáról — s most teljes rális és művészeti életének het e fiatal művészeti ág- művészete tárul ki előttünk, elevensége mindig tömegé- ban a lázas tartalom- és Hatvannyolc szobra, illetve vei vonzza az embereket, vi- forftiakeresésnek. Igen te- domborműve és 150 grafidékről is, külföldről is. Kü- kintélyes anyaggal képvi" kája élő hitvallás: a szocialönösen ősszel és télen van seltetlk magukat ezúttal a lizmus és az emberi hUfflánagy szezonja a műtermek kiállításon a magyar foto- nuffl mellett — a fasizmus és kiállítások látogatásának, művészek is. Két szegedi és a háború ellen. SzocialisEzen az őszön ismét olyan név is felbukkan a kataló- ta művész — s ezért tud az gazdag a budapesti múzeu- gusban: dr. Imre József és életet és a fejlődést szolgámok programja, hogy min- Liebmann .Béla neve, akik* ló művészetet teremteni, den hét tucatjával kínálja a nek "Szorongás*. illetve ezért tud válaszolni műveiszebbnél-szebb élményeket. "Ünneplők* című képét ér- vei a népeket érintő nagy Egyidőben három kiálli- demesítette a Zsűri a ver- kérdésekre, tásnak van most páratlan senyben való részvételre. Csodálattal kell adózni sikere és látogatottsága. Az Feltűnik a látogatónak, emberi keménységének is, Ernst Múzeumban helyez- hogy a gazdag anyag elle- művészetének is. Egyszerű, ték el a 11. Nemzetközi Mű- nére kevés a művészi foto, mint a fájdalom, a harc és vészi Fotókiállítás anyagát; ellenben annál több a bra- a tlltakö2ás — s ezzel a a Műcsarnokban Fritz Cre* vúros vagy éppen bizarr öt* közvetlenséggel sugároz erőt mer német szobrász és gra- létre alapozott felvétel. és hitet kiállításának népes fikusművész alkotásai tölte- a kiállítást egyébként közönségébe, nek meg két hatalmas ter- Szegedre is "leköltöztetik*. met; a Magyar Partizántzó- A fővároson kívül csak itt 40 eV történelem vetségben pedig a mozga- mutatják be, november 15- A Szabadság ,éren Ma_ l0n?ZkT^erend r'S í61 30;!f teljeS két héte" 6yar PartSáíl Szövetség emlékekből rendeztek kiél- keresztül. székházában, 6 teremben 1 Az' emberek valósággal 68 szobor és dombormű, J^eh év törtéheimének srrss 150grafika művészi értéke, illetve ta- Amíg a fotókiállítás a naU.it idézik - kepekben, nulsága vonzza őket. 700 foto — a világ minden tájáról Egyik legnépszerűbb kiálszenzáció erejével hat, Frltz elsárgult újságlapokon, hadCremer kétszeres Nemzeti- parancsokban és a munkás díjas német szobrász és gra- mozgalomhoz nőtt más emfikus művészetének monu- lékekben. A kiállítás dokumentalitásával, mondaniva- mentumokat közöl a malójának súlyosságával nyű- gyarok részvételéről a Nagy lítási csarnok manapság gözi le kiállítása közönségét. Októberi Szocialista Forraminden kétséget kizáróan az Az 52 éves művész eddig dalomban és az intervenciós Ernst Múzeum, ahol a világ ismeretlen volt Magyaror- csapatok megsemmisítéséfotoművészeinek 700 fekete- szágon. Először az ellenfor- ben. Egy másik teremben a fehér illetve színes fotoját radalom leverése idején fi- Magyar Tanácsköztársaság mutatják be. Negyvenkét gyeit fel rá jobban művé- honvédo háborújának hadi ország fotóművészeinek leg- szetkedvelő közönségünk, emlékei sorakoznak, s a sikerülteob felvételei sora- amikor a lapok közölték a spanyol polgarhaboruban koznak - s ez maga szen- "Magyar víziók* címfl lito- resztvett magyar zaszloalj záció A legkülönbözőbb gráfla-sorozatát. Azóta úgy szabadságharcos emlékei, stílusok és felfogások érvé- is hallottunk róla, mint a Rengeteg dokumentum tanvesülnek itt egymás mel- buchenwaldl emlékmű al- huskodik arról, hogy ma_ gyar partizánok milyen szép ' 1 «.•«-» számmal és eredményesen harcoltak országunk felszabadításáért, a szovjet hadsereg mellett, s a hazai antifasiszta ellenállásban milyen harci tevékenységet és propagandamunkát végeztek az . „ . . , illegális kommunista párt A Belkereskedelmi Mimsz- hónapjától a munkavallalöt vezetésével térium, továbbá a kereske- nem szabad éjjeli munkára Külön teremben helyezték Több mint húszezer új belépővel és 180 ezer hold földdel gyarapodott a termelőszövetkezeti mozgalom * o 3004. 9*ámá kormányrendelet eredményeként es év elejétől At értékelt Időszakban a termelőszövetkezetek száma 284-gyel gyarapodott, 181288 hold földdel. a 20 689 taggal erősödött a szocialista mezőgazdaság. A Minisktertanács megtár- mázzák, illetve tartják meg gyalta és jóváhagyta a az alapszabály előírásait. 3004-es kormányhatározat A határozat, amely megVégrehajtásáról előterjesztett Szüntette a korábbi években jelentést. alkalmazott, elvtelen témoA kormány — mint a gatás rendszerét, igen népFöldművelésügyi Miniszteri- szerű a termelőszövetkezetek Ugyanezen "idő" alatt 30 "terűmben az MTI munkatársát tagsága körében. A hatására melőszövetkezeti csoport áttájékoztatták — az előter- bekövetkezett változások, a alakult' társulás és szakjesztett jelentés alapján — termelés általános szinvona- csoport'pedig 1909 jött létre a határozat megjelenését Iának emelése, a belső szer- Ezekben a szakcsoportokban követő 9 hónap eredményeit vezeti élet erősödése felkel- ée társulásokban 28 951 egyé* értékelte. Megállapította, tette a kívülállók érdeklő- mieg gazdálkodó paraszt hogy a határozat megjele- dését is. dolgozik. Az általuk megmflnése óta eltelt időben a termelőszövetkezetek szervezeti életében, de legdöntőbben a gazdálkodásban, számottevő előrehaladás következett bei Megállapítható, hogy a földterület 29 534 hold. javult a munkafegyelem, emelkedett a vezetés színrendelet céljait mind a termelőszövetkezeti, mind pedig az egyénileg gazdálkodók elismeréssel fogadták. A határozat — amint a Milyen munkán nem foglalkoztathatók terhes nők a belkereskedelemben? delmi, pénzügyi és vendég- beosztani és túlóráztatni. A , f j,,m maevnrlátélpari dolgozók szakszer- Belkereskedelmi Miniszté- ** * j| éá talu vezete foglalkozott a terhes rium munkaügyi osztálya „ nők munkakörével. Megát- felhívja a kereskedelmi vél- fE^ír lapították, hogy a terhes nök lalatok vezetőit, hogy aZ ál- da8a™' szoI° dokumentufoglalkoztatása többhelyütt lapotos asszonyokat az egy- mo, a ' ,.„,.. . ,. igen problematikus a belke- személyes, vagy megfelelő a reskedelemben, mert nincse- segítséggel nem rendelkező zed emlékeivel biztatja a boltokba ma» embert alkotásra, őr-nek elhatárolva azok a muft- üzletekből olyan . . ... kakörök, amelyekben a ter- helyezzék, ahol azok mente- szagepiteere. hes asszonyok egyáltalán sülnek az erösebb fizikai nem foglalkoztathatók. igénybevételtől. A bizottság megállapított . . ta, hogy a terhesség időtartama alatt a nők egyáltalán Hízott sertés nem foglalkoztathatók a tü S. I. NYUGATNÉMETORSZÁGI IDILL nem jogiaiKoziainatun a tu- „ • J « -1 t zeló- és építőanyag szak- « VttrOSl (lolgosoktiuk mdbon: lehúzó és fűrészgép mellett, anilin, benzol, szén- Az Élelmezésügyi Mlniszdioxid, ólom és más mér- térium az Idén is gondosgezö tartalmú anyagok cso- kodik arról, hogy a nagyvámagolásándl, továbbá ke- rosokban, ipari gócpontokmény ionizáló sugárzással já- ban lakó, bérből és fizetésre laboratóriumi munkán, bői élő dolgozók az állami Hasonlóképpen nem foglal- készletekből előnyös feltékoztatható terhes nő no- telekkel hízott sertést váságyobb teher emelésére, va- rolhassanak. Az állatforgalml lamint olyan munkakörök- vállalatok december közepében, ahol a fertőzés vészé- íő» kezdődően a sertés stílye fokozottan fennáll. lVAm é* minőségétől függőA hátározat kimondja, 14'stí't01 f0fint0t hogy a terhesség hatodik áron adják el * sertéseket «%. Nyugat-berlini fiatalok egy csoportja vasárnap este botrányosan viselkedett Bili Haley amerikai rock and roll-énekes koncertjén a berlini sportpalotában. A megvadult fiatalok székeket hajigáltak a színpadra és menekülésre késztették az énekest. Négy rendőr könnyebb sérülést szenvedett a mintegy 500 fiatallal vívott ökölcsatában. A rendőrség gumibotokkal verte szét a zendülőkei és 20 fiatalt letartóztatott. Az értékelt időszak végén az ország területén 3633 termelőszövetkezet ée termelőszövetkezeti csoport gazdálkodott 172 632 taggal és 1 566 993 hold földdel. vonala, jobb a munkaszer- kormány megállapította - A ^^uaLn ^JT^ ,,„ - elérte célját: növekedett a ^nak üdékében hogy az VC2es> meglevő termelőszövetkeze- mi"ÍBZ^fIu™>k * s igen lényeges az is, hogy tek gazdasági ereje, szerveaz ország termelőszövetkeze- zettsége, s kedvezően hatott . i, ,nak "".'tételeiről a kötél az eddiginél határozott a mozgalom további, szám- yetkezö ls «sődletabban, kiterjedtebben alkal- szerű fejlődésére. gefien gondoskodjanak. Felhívja a megyei, járást ' tanácsok végrehajtó bizottságait, a mezőgazdasági szakembereket, hogy a határozatot a jövő évi tervek készítésekor újólag Ismertessék a termelőszövetkezetekkel, 8 annak alkalmazásához a helyszínen adjanak segítséA Dán Kommunista Párt György elvtárs, az MSZMP get. Kívánatos ugyanis, hogy 1958. oktober 30-án Köp- Központi Bizottságának tag- a rendelet adta lehetőségepenhágában tartja XX. ja képviseli. ket a jövőben még fokonott kongresszusát. tuMeeu „w tabbán használják kl az ott Á Magyar Szocialista Aczé 1 elvtárs ok- gzá termelőszövetkezetit Munkáspartot a an testver- tober 28-án elutazott Kop- gazdasági és szervezett er6pártunk kongresszusán Aczél penhágába. södésük érdekében. Aczél György elvtárs elutazott a Dán Kommunista Párt XX. kongresszusára TJ L ' ' 1 helyi kezdeményezésre, DerUliaZaSOK állami támogatással Ezért jelölték ismét... £ <sv f | jjspi lett, megnyugodtak. Megér__ demelte, rendes ember — mondogatták. Az új munkahelyen ls rövid idő alatt megszerették Nagy Lászlót. A Dohényértékesítő Vállalat is elismeri önzetlen munkáját. A rőkusiak azonban nem akartak elválni Nagy Lászlótól. Tavaly ősszel a tanácstagi pótválasztásokon a 35ös körzetben őt választottak meg kerületi tanácstagnak. Azóta képviseli a Damjanich, az öthalom, az Arviz, a Lehel és a Francia utca környék lakólnak ügyelt. A Nagy Lászlót jól ismerik választói kérésére ő intézte dl a rókusiak, hiszen Jóidéig a a körzetben a járdajavítúsorókusi 75-ös számú Élelmi- kat, aZ Ő közbenjárására lett A beruházásokra fordít" szervek kooperációjának, kásába, s ezzel sok muftt tt ueruridZdbui\rd ható Érezni lehetett, hogy min- káscsalédnak teljesül régi pénzeszközök az ellenforra- denki, aki ezekben a mun- Vágya. A terven felüli óradalom okozta károk miatt kékban részt vett, szívügyé- beszerzések eredményeként országos viszonylatban át- nek tekintette a lakosság pedig lehetőség nyílik arra, átmenetileg csökkentek. Vá- problémáink mielőbbi meg- hogy néhány hónap alatt rosunkban mégis az elmúlt öldását. Évek óta sok gon- 400 lakásba lehessen a gazt évekhez viszonyítva az Utolsó dót okozott a nyári hóna- bekötni, két évben mind ipari, mind pókban a város vízellátása. Szeged város égető probszoCiális téren jelentős fej- Az idei rendkívül nagy me- léniája a belvizek levezetélődésről beszélhetünk. Végre leg szinte megoldhatatlan- Se, a szennyvizek elvesetémegkezdtük ipari nagyüze- nak látszó probléma élé ál- se. Újszegeden fokozta ezt meink rekonstrukcióját, egy- lította a tanácsot. Mindnyé- a problémát az, hogy a külmás után építjük a lakóhá- jan emlékezünk azokra a ső részeken nagy területet zakat, jelentős összegeket for- nehéz napokra, amikor eme- csatornáztak, s ez veszélyezditunk úthálózatunk javítá- letl lakásainkban csak egy- tette a mélyenfekvő Székely sdra és fejlesztésére, korsze- két őrén keresztül folyt a sort — főleg esős Idöszakrüsitjük és bővítjük egész- csapokból a Víz. Sürgősen ban - a csapadékvlsek leségügyi létesítményeinket és tenni kellett valamit, És az Vezetésének megoldatlansága iskoláinkat. Most mégsem érdekeltek azonnal cseleked- miatt. Ezért szükségessé vált, eZzel kívánunk fóglalkozhi, tek. A tanács és a Beruhá- hogy a Torontáli téren a hanem olyanokkal, amelyek zási Bank fiókjának tárgya- Vakok Intézetével szemben helyi kezdeményezésre irt- lása alapján az Újszegedről az árvédelmi töltés mellett dúltak, s főleg helyi erőfor- történő vízátvezetéshez szük- szivattyútelepet létesítsenek, rásokra, társadalmi munká- séges feder.et kétharmadát, Egy másik hasonló nagy ra támaszkodva, állami tá- részben társadalmi munká- feladata a tanácsnak észak mogatással valósultak, illet- val, részben a helyi forré- Újszeged belvíztelenítése, va valósulnak ffleg . sok helyes Csoportosításával melynek célja a holt-MaroE munkák lebonyolításé- teremtették meg. A költsé- son kívüli igen mély fekvéban nagy szerepe volt a he- gek hiányzó egyharmad ré- sű, körülbelül 1200 hold telyl tanácsoknak, a helyi szét a minisztérium Beru- rületról a töltésen átszfvár„.házásl Főigazgatósága blzlo- gó, fakadó Víznek az elvfc•sította. így vált lehetővé, zetése. 5 hogy a csaknem egymillió Zértékü beruházás terven fe- A taflárn atervberuhá•lül, soronkívül és egészen ° ° zások kere• rövid idő alatt megvalósul- tén belül ezt megoldani ijon. nem tudta, azonban n«m nyugodott bele, hogy az égeA hős lenini Komszomol annak békés lakóit. Samd- N_nv MnAfif elé ál" tőén sürgős munkák megma ünnepli fennállásának 40. sodik világháború frontjain '>"3 97 leloUdl lítja kezdése későbbi évekre maNegyvenéves a hős lenini Komszomol évfordulóját Gazdag, sok si- a komszomolisták hősiesen kert hozó és nehéz küzdel- harcoltak. Amikor pedig elmekkel teli négy évtized csitultak a fegyverek, a múlott el a Komszomol, a komszomolisták lelkesen seszovjet Ifjúság politikai tö- gítették hazájuk újjáépítémegszervezete fölött. A 40 sét. év alatt a lenini Komszomol Most is a békés építőmuna város Vezetőit o lakosság radjön el, ezért minden 1»gázellátása. ismeretes, hogy hetőt elkövettek a város vea város gézhálózata elavult, aetői a szükséges fedezet mintegy ötven év előtti, a előteremtésére. A gazdasági város fejlődésétől elmaradt, bizottság 2 millió forintot s a megnövekedett fogyasz- utalt ki erre a célra. Rötói igényeket mér nem ké- vldesen sok-sok paraszt ema Szovjetunió Kommunista ka etső vonatában sorakos- pes kielégíteni. Ezért az Idén ber fogja élvezni a tanácsi Pártjának odaadó és önzet- nak. A komszomolisták gi- *másfélmiüió forintot fordi- vezetők áldozatos munkájúién segítője uolt. gantikus tervek végrehajtó- 'tünk gázfejlesztő állomás lé* nak gyümölcsét. A komszomolisták közvet- sában vesznek részt, dolgoz- • tesitésére, valamint a gaz- A most felhozott példák leníil részt vettek a Nagy nak a kommunizmus meg- 'szolgáltató kapacitás bővl- csak elenyésző részét képeOfctóöeri Szocialista Forrada- valósításáért. Az egész szov- jtésére. 1950-re mintegy két- Zik azon súí-sok megoldott lomban, s mintegy ötezer pet- jet néppel együtt cselekede- "millió forint került előirány- problémának, amelyet a tarovgrádi ifjúmunkás indult tűket és szavukat adják a jzatra a gázellátás megjaví- nácstagi fogadóórákon elröhamra a Téli Palota ellen, békéért. ftására. Ezen felül a rend- hangzottak alapján a tanácsA szocialista forradalom A dicső lenini Komszo- kívüli problémák megoldó- tagok áldozatkész, odaadó győzelme után pedig a lenini mólt — amely a párt gyer- —""*" — sára, melyek már nem tűr- munkája segítségével oldott tek halasztást, a tanács mint- meg a városi tanács. Voltak egy 200 ezer forintot blzto- eZek közül olyanok, amesított terven felül. Ebből lyekkel már nem egyszer 310 méter vezetéket építe- foglalkozott a sajtó, s ámenek meg, és többszáz fo- lyekről nem egyszer a fogyasztásmérőt szereznek be. nácsülés Is tárgyalt. Most Amikor megtudták, hogy a üres kézzel ! vert ragadtak, amikor i hü- kiszisUK amagyaV'fiolátok, fnek . ^dményekeppen rövid m a]fttt végre Mr(>. 8 " ""-\leri fasiszták és csatlósaik valamint az idősebbek tis^f e" evben bekapcsolják zatosan megvalósulásra ketöbbek között a Pa- rülnek. utcai lakótömb 34 la- Martini J - Kutiván R. szerkiskereskedelml Vállalat járható a közkifolyó környé-" Komszomol tagjai, a párt meke — szeretettei veszi köárudájának vezetője volt. ke, s az ő kérésére kövezték"irányításával az első sorok- rüt az egész szovjet nép és Sajnáiték is nagyon, amikor ki a 87-es áruda előtti részt. | ban harcoltak a szocializ- a haladó világ. A mi kiszistudomásul vették, hogy az Lehetne sorolni hosszan ta-g?nus előrehaladásáért, annak táink is példaképüknek teüzletvezető búcsút mondott nácstagi ténykedéseit. A'megteremtéséért. kinttk a Komszomolt és nem a vásárlóknak, de búcsút a választói gyakran felkeres-j A lenini komszomolisták ön- restek tanulni tőle. Most, a pulttól, a kiszolgálástól ts. ték és soha sem mentek elí feláldozóan és bátran fegy- 40. évforduló alkalmával a Amikor megtudták, hogy a üras .kfzze':.,,.. , , ! n YiA • .'k tf- V'U l Ezért jelölték ismét a 35-S BHt _ __ Dohanyertekesito vállalat ös választókörzetben kerületi.gálád módon megtámadták a testvéri szeretettél'köszöntik.la Oázt töbl szegedi elosztójának vezetője tanácstagnak. "nagy, szép szovjet földet és a hős lenini Komszomolt. lesírta utcai