Délmagyarország, 1958. október (14. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-29 / 255. szám
I Szerda, 1958. október '29. Magyar gyárak, gépek sikere a világban Magyarország összgépi és álló, egyenként 32 megawat- ! műszer-forgalmának tíz szá- tos teljesítményű erőművet, zalékát teszi ki a komplett A Kínával kötött üzletek berendezések exportja. egyik legjelentősebbje a varA Szovjetunió számára rat nélküli acélcsőgyár, most 70 konzervgyárra, 40 amelynek évi teljesítménye paradicsompürét előállító be- több mint százezer tonna, rendezésre, 90 darab, napi Egyiptomban felépült egy húsz tonnás teljesítményű szivattyútelep és befejezésékismalomra és több ezer ki- hez közeledik az El Tabin-i sebb-nagyobb kapacitású hű- erőmű. tőházi berendezésre kötött A Komplex Külkereskeszerződést a Komplex Kül- delmi Vállalat foglalkozik kereskedelmi Vállalat. Tár- nagy jelentőségű magyar syalnak két vasbetonalj-gyár szabadalmak értékesítésével szállításáról is. is. Ilyen például a Heller— Élelmiszeripari berendezé- Forgó-féle légkondenzáció sekböl kisebb tételeket szál- szabadalma, amelyet az egyik lítanak Romániának és Len- legnagyobb angol cég vett gyelországnak. Fontos piac meg, Nyugat-Németországon, Albánia is. ahová már öt a Szovjetunión, Kínán és a konzervgyárat és három ke- több nyugati országon kínyérgyárat szállítottak. VÜ1 Hasonló jelentőségű a Kína onasi energiaszűkseg- , , , ,. letét kívánja fedezni, ezért a Ralkai"fele gabonaszeleteloKomplex Vállalat szállít gép, amely iránt eddig 29 számára egy négy egységből országból érdeklődtek. Romén vendégek \]\em kísért a fi élkfi IiizéstöI terhes szegedi I aa , , J tanulmányúton \ OVegSCg reSHC ilyenkor, a hónap második felében reggelenként Szegeden is duzzadt ...,.., . , , - bőrtáskákkal, benne tengernyi utalványszumdoben tanulmanyuton a" nya] és sok ezer forinttai indulnak mégRomán x Népköztársaságban.! szokott útjukra a postások: kézbesítik a A Szegedi Textiltechnikum több tanára járt a nyári A látogatás kölcsönös meg-; egyezés alapján jött létre, sí ennek értelmében most vár-J ja az iskola tanári kara a! • viszontlátogatást. Ma este Szegedre érkezik! Bukarestből, illetve Temes-S várról egy 10 tagú, tanárok-! bői és minisztériumok mun-I katársaiból álló küldöttség! Este az iskolában ünnepé-J lyes fogadást rendeznek tisz-í teletükre, majd a vendégek; 5 napon keresztül tanulmá-! nyozzák az intézmény mun-; káját Tanulnak, dolgoznak, terveket szőnek í az újszegedi Ifjú Gárda-otthon lakóil tervek foglal- rógépek és munkaasztalok ségük, mert jobbára csak; a Szőregi úti fölé szorgos kezű lányok ha- annyi vizük van, amennyi az; Nagy koztatják Ifjú Gárda fiú- és leányne- joltak. Az első- és másod- iváshoz, főzéshez és tisztái-; velőotthon vezetőit: egy if- éves tanulók négy szakok- kodáshoz elegendő, a kert-; júsági város létrehozásának tató vezetésével sajátítják el gazdálkodásukra azonban J gondolata, ahol mostani nö- a szabás és varrás mester- már nem sok jut. Be kellene; vendékeikhez hasonlóan sok ségét, nem egy esetben mü- kapcsolni csőhálózatukat a; száz fiú és leány találna vészetét. hiszen a legújabb magasnyomású vízellátásba.; magának otthont a nagykő- angol és francia divat sze- Az intézet terjeszkedési; rúságig, sőt némely esetben rint dolgoznak. Külső meg- tere a Szőreg előtt levő holt-! még annál is tovább. A terv- rendelést is vállalnak már, Maros felé nyílik. Errefelé; ben szerepel ugyanis egy át- azonkívül, hogy ők varrják építették már ki futballpá-j! meneti szállás azok részére, meg saját ruhájukat is, va- lyájukat és építik ki az at- ~ akik szakmával a kezükben lamint javítják a fiúk szaaz intézetből kikerülve nem kadt alsó- és felsőruházatát, tudnak még maguknak biz- Egy külső megrendelő éptos egzisztenciát teremteni, pen ruhát próbált; a mércsaládalapitásra még éretle- ték utáni kosztümöt hívatott nek, ugyanakkor számtalan szabó sem készítené el küoJyan veszélynek vannak ki- lönbül, mint e fiatal lányok legügyesebbjei. téve, amelyek előbb-utóbb magukkal rántanák őket, s így kárbaveszne mindaz a sok nevelőmunka és anyagi áldozat, amellyel az intézményes állami gondoskodás éveken át körülvette őket. A kulturális elgondolások létikához szükséges egyéb; pályákat is. Itt azonban; máris összeütközésbe kerül-! tek a holt-Maros előtti rét! miatt az ottani legeltetési! bizottsággal, mivel a rétet! a legeltetési bizottság bérli.! Az Ifjű Gárda tanulói vi-" szont a Szőregi út melletti nagyarányú fásítást hajtőt- • nyugdíjakat. Viszik a pénzt azoknak, akiknek kezéből kivette a munkát az öregkor. Megnyugtató látvány ez öregeknek, fiataloknak egyaránt. Az öregeknek azért, mert számukra megélhetést jelent a nyugdíj. A fiatalok viszont azt látják, hogy nem öregapáik sorsa vár rájuk: a kegyelemkenyér, rosszabb esetben az utcasarok, vagy a szegényház. A nagy család, a szocialista állam gondoskodik öregjeiről, hogy nyugodt pihenés várjon polgáraira, a munkában eltöltött fiatalkori évek után. A felszabadulás előtti múlt csak az úgynevezett állami alkalmazottaknak nyújtott némi költőpénzt öreg napjaikra. Volt ugyan öregségi biztosítás 1928 után, de ha valaki megérte a nyugdíj-korhatárt, nem kapott többet havonta 10—20 pengőnél. A felszabadulás óta sokat fejlődött nyugdíjrendszerünk. Kezdetben a dolgozó az egyévi keresete egyhavi átlagának 15, majd 30 százalékát kapta. Jelenleg pedig 50 százalékát kap törzsnyugdíj címén. Ehhez még hozzájön az 1945. január 1-től eltelt minden év után a megállapított nyugdíj 1 százaléka kiegészítésként. Ma már a dolgozók átlagosan havonként 8— 900 forint nyugdíjat kapnak. A dolgozók öregségéről gondoskodó nyugdíjbiztosítás fejlődésével a nyugdíj-korhatár is csökkent a felszabadulás előttihez mérten. A férfiaknál 65-ről 60-ra, a nőknél 60-ról 55-re. Cok házba kopogtatnak be a postások pénzesutalványokkal, hiszen ma már hatalmas a nyugdíjasok serege. Ma Magyarországon több mint 600 ezer ember kap öregségi, rokkantsági, vagy egyéb nyugdíjat. Minden öt munkásra és alkalmazottra jut egy nyugdíjas. Számuk évről évre növekszik. Ebben nagy a szerepe a megjavult életkörülményeknek, az ingyenes, vagy kedvezményes orvosi, vagy kórházi ellátásnak. Húsz évvel ezelőtt az összes társadalombiztosító szervek együttes taglétszáma nem sokkal haladta meg az egymilliót, pedig volt vagy 30 ilyen intézmény. A múlt évben viszont a családtagokkal együtt Magyarországon 6.1 millió emberről gondoskodott a társadalombiztosítás. Ezért nem csoda, ha megnőtt az átlagos életkor. A megnövekedett átlagos életkor pedig azt jelenti, hogy álvarban nemrégen cserepez- térten kívül helyezkedtek ték be az intézet kőműves- el kmönféle mesterségekben, tanulói azt a kis építményt, mint tanulók. Esténként és ahol majd az intézet szór- az intézet belső foglalkozómé- és bőrruhakészitő ta- sain azonban együtt van az nulóinak több műhelye nyer egész jf júsereg, s ki a könyvelhelyezést. A főépület mel- tarban, a színjátszó-csoportlett nemrégen még szaba- ban vagy a sportkörben tedon sétált a szél egy tetős vékenykedik. Rendszeres szín alatt; most viszont kul- sport_ és kulturális élet fotúrtermet varázsoltak belőle. lyik az intézet falain belül. Most szeretnének létrehozni egy önálló zenekart is, csak még hangszerük nincs, de pénzük sincsen, hogy vegyenek. Szívesen vennék, ha akadna olyan üzem, vagy intézmény, ahol korábban fúvós-, vagy vonószenekar működött, de azóta megmagáéngk. (—1 —c) tak végre az elmúlt eszten , Az épület- és műbútorasz- dőkben, fásításukat azonban; landóan csökken a néphalandóság, ezzel Sa^m^rkb^t SrSSSSÍkéSS — tudják megvédeni kel-I párhuzamosan viszont még többen és töbszóltunk ennek az átmeneti tanuló sajátítja itt el az épü- lokeppen, mert egyreszt az; ben erik el az öregségi nyugdíjra jogosító szállás létrehozásának gon- let- és műbútorasztalosság ott legelő állatok, másrészt "aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaai dolatáról, s most csak öröm- csínját-bínját. A varrodai- bűnös kezek kitördelték a mel lehet üdvözölni az ifjú- akhoz hasonlóan ők is vál- facsemetéket A kettós sági varos letrehozoinak to- lalnak kulso megrendeléserekvését. ket, asztalok, szekrényekké- hasznalatabol nyilvánvalóan szításét, s ők végzik el az nem származhat jó szomUj épületek. Új tervek intézet belső bútorzatainak szédság, éppen ezért a legelAz Ifjű Gárda fiú- és le- S^oktatás^jő S «« bizottságnak a jövő ánynevelő otthonra, mint in- ben van. csupán a kőműves- esztendőben mar mas terutézményre, alig lehet ráis- tanulókhoz kellene sürgősen letet kell biztosítani, hogy merni, ha tavalyi arculatá- egy kőműves szakoktató, az ;fjú város terjeszkedésévaarihres°^teSerettAvaUgd; -rt az előzőt elvitte azépi- nek üyen vonatkozásban is megkezdett épitkezés nyo- Az intézetben jelenleg 60 tág tere nyíljék, hogy mimait látni, vagyis a szüksé- jeany gS 70 fjú nyert elhe- nél több intézeti fiú és leány ges terjeszkedés előre veti iyezést. Akiknek bent nem mondhassa majd otthonának, már árnyékát. Hátul az ud- jutott szakma, azok az inkorhatárt. A lakosság elöregedése pedig egyenes arányban van az államra, illetőleg a gazdasági életre nehezedő nyugdíjteher növekedésével. Ez a nyugdíjteher, a nyugdíj-korhatár új megállapításával, felemelésével, vagy leszállításával jelentősen csökken, vagy növekszik. Például ugyanolyan mértékű nyugdíjak folyosítása egy nyugdíjrendszerben 60 éves korhatár mellett körülbelül 40—50 százalékkal kerül többe, mint 65 éves korhatár mellett. Az elmúlt évek során népi demokráciánk mégis csökkentette a korhatárt. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy hazánkban a dolgozókat már nem kísérti a nélkülözéstől terhes öregség réme. Mégis igen sokan foglalkoznak manapság az úgynevezett "nyugdíj-problémákkal*. Ez érthető is, hiszen az utóbbi hónapókban az MSZMP, valamint a kormányzati és szakszervezeti szervek behatóan vizsgálták és napirenden tartják ezt a kérdést. A nyugdíjakkal foglalkozott a SZOT XIX. kongresszusa, sőt a hároméves terv célkitűzései között is olvashattuk, hogy a terv végrehajtása során a társadalombiztosítási nyugdíjkérdés is számos tekintetben rendezést nyer. Az öregségi nyugdíj-korhatár nálunk a férfiaknál 60, a nőknél pedig 55 év. Államunknak az öregekről, a csökkent munkaképességűekről való gondoskodását tükrözi az is, ahogyan növekedett a felszabadulás óta a nyugdijasok száma, a nyugdíjak összege. És bátran összehasonlíthatjuk a mi számadatainkat a tőkés országok adataival. A nyugdíjasok száma az összlakossághoz mérten Franciaországban 5,7, Olaszországban 4,9. Norvégiában 4,6, Magyarországon viszont 6,5 százalék. Az iparilag fejlett, háborúktól megkímélt Svédországban a nyugdíj-korhatár férfiaknál, nőknél egyaránt 67 év. Az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztriában, a Német Szövetségi Köztársaságban 65. Írországban. Kanadában 70 év. Mindebből megállapítható, hogy a magyarországi öregségi nyugdíj-korhatár világviszonylatban is a legkedvezőbbek közé tartozik jV agy áldozatot hozott már eddig is népi demokráciánk, hogy ideáig eljutottunk, hogy ilyen helyet foglalhatunk el világviszonylatban. Hazánkban a nyugdíjasok száma nagy. Éppen ezért minden további módosítás nyugdíjrendszerünkben, nyugdíjemelés vagy arányosítás stb. újabb jelentős anyagi eszközöket vesz igénybe. Tehát a hároméves tervben előirányzott űj nyugdíjrendelkezések további áldozathozatalt is jelentenek mind a dolgozóknak, mind pedig államunknak. Am öregjeinkért is jó szívvel hozunk áldozatot. flrpntin kereskedelmi küldöttség érkezett Budapestre Kedden négytagú argentin kereskedelmi küldöttség érkezett a fővárosha. Dr. Carlos Báron Biza a küldöttség céljáról a következőket mondotta: Lehetségesnek tartjuk a magyar—argentin árucsereforgalom növelését. Eladni szándékozunk, és vásárolni szeretnénk az általunk ismert jóminőségü magyar gyártmányokból. A főépületben a korábbi nagytermes hálószobákból hat- és nyolcágyas csinos szobákat alakítottak, s külön épületszárnyban laknak a fiúk, a lányok. Gazdaság és tanműhely A gazdaságban és a szép műhelyekben mindenütt szűnt, a hangszerek pedig szorgos munka folyik. A porosodnak, hogy az ilyen kertészek üveghazai melle - h -j k k egy új 20 méteres üvegház seneszerszamoK nozzajuK Keépítését kezdik meg hama- rulnének, nem is örökbe, rosan. Az állattenyésztő ud- csak használatra, amíg mavarban 25—30 süldő szalad- guk is tudnának venni, gál, az ólakban pedig anyakocák és hízók röfögnek, összesen hatvanan. Egy má- Egy-két éven belül bizosik udvarban ezer darab nyára észrevehetően kiboncsirke szemelget a fák alatt, takozik az ifjúsági város Néhány probléma Az idén először kísérleteztek apró jós zág-nt»zeléssel, s számításuk szerint gazdaságosan. mind határozottabb arcéle. Egyelőre alapvető problémák is sok gondot okoznak, ugyanis nem tökéletes az inAz intézetben lakatos, kő- tézet közművesítése, Egyműves, kertész, szőrme- és részt az újszegedi szennybőrruha, női szabó és aszta- vízlevezető csatornába kellette szakoktatás folyik. Elő- ne bekötni az intézet szennyször a lányok varrodájába vízlevezető aknáit, másrészt nyitottunk be, ahol a var- pedig több vízre volna szükHANGVERSENY UTAN Beszélgetés Jeanne-Marie "Darrévai veiük, Vaszy — MAGYARORSZÁGRA Viktorral. No és a közönség! Azt hiszem, művész nem is MINTHA a nyíló virágok interjút említünk, beleegye- volt együtt dolgozni olykor-olykort bólogatása va- z°en bólint. és karmesterükkel. lami titkos, belső parancsra lengő-hajladozó füzértánccá, mindig szívesen jöttem és egy kéz intésére összerende- jövök — feleli. — Nagyon kívánhat jobb es halásabb ződő és újra szétváló, muzsi- tetszik nekem Budapest, közönségét magának, mint káló mozgássá változna át majdnem annyira, mint Pá- az enyem volt itt, Szegeden. — együtt lüktetve a szí- rizs. Többször jártam már — H°0V milyen orszagokvünkkel. A kéz a zeneszer- Magyarországon a háború ban hangversenyezek? Euróző. Saint-Sáens keze. S a két előtt is. 1945 után most va- pában mindenütt. Svajcban másik kéz, amelyek min- gyok itt ötödször. A magyar es Romamaban. Lengyelordent elmondtak nekünk., ami ember nagyon vendégszere- szagban és Angliaban Maa G-moll zongoraverseny tő. Tegnap is, ahogy hódme- gyarorszagon es Belgiumban, gyönyörű, második tételé- zővásárhelyi szólöhangverse- Bécsben és Szóflaban, es nek kottasoraiban megzen- nyemre megérkeztem, egy persze otthon, Franciaordüi — ezek a hihetetlenül egyszerű öltözetű ember ío- szagban. Számomra csak mozgékony, szinte külön éle- gadott és köszöntött szép egy Európa létezik. Magyartet élő ujjak — Jeanne-Ma- párizsi franciássággal. Kide- országi hangversenyeim utón rie Darré zongoraművésznő- rült, hogy 10 évig dolgozott otthon lesz. két hangversehöz tartoznak, aki zenekriti- kint, Franciaországban. Ami- nvem, Lyonban és Pordeauxkusok szerint ma talán a kor vége volt a hangver- ban. Utána Algériában lesz legjobb Chopin-interpretátor senynek. a kapuban várt néhány koncertem. Európában. Tíz éve nem volt bennünket, és ismét megkö- — MOST, hogy tanítok is hangversenyező művésznek szönte. hogy eljöttem és ját- az állandó hangversenyezés olyan sikere Szegeden, hogy szottam. Nagyon jólestek mellett, minden percemet a vasfüggöny elé hív- ezek a meleg szavak. számon kell tartanom. És ták volna. Az ütemes vas- — A magyar zenét, s Bortaps nagyszerű produkciót tókot és Kodályt nagyrajutalmazott... becsülöm. A szegedi filharHangverseny után. A mű- monikus zenekar teljesitmévésznő szokásos forró teáját nye jólesően meglepett enFáradt, és na- gem. A G-moll zongoraverzenekari kíséretének Óriási érdeklődés a pedagógiai előadások iránt Ma, szerdán este 7 óra- bérlettel nem rendelkező kor rendezi meg a Tudo- szülők csak erre az elöadásmányos Ismeretterjesztő ra válthatnak jegyeket, mert Társulat az óvodás gyerme- a csütörtök délután 5 órai kek szülei részére a Szü- előadásra, amelyet az áltatok Akadémiája I. soroza- lános iskolás gyermekek tának 2. előadását, amelyet szüleinek rendeznek, és az dr. Dezséry László, a Ma- esti fél 8 órakor kezdődő gyar Rádió munkatársa tart, előadásra, amely a középszülői gondok* címmel. Az lsk°lás gyermekek szüleihez , ... ., .. . szol. mar minden jegyet eloadast pedagogIai temaju bérletben elvittek. Mindkét játékfilm vetítése kíséri. A csütörtöki előadási is dr. Dezséry László tartja, amelyeket szintén filmvetítés kísér. A TIT ezúton ís értesíti a szülőket, hogy a szülők akadémiájának bérleteit az iskolák útján kapják meg. Az iskolás gyermekek szülei részére meghirdetett előadássorozatra városszerte olyan hatalmas érdeklődés nyilvánult meg, hogy a tervezett egy sorozat helyett két sorozatot kell megindítani. Igy külön fognak előadásokat rendezni az általános iskolás, és külön a középiskolás gyermekek szüleinek. A meghirdetett előadások és előadók mindkét sorozatban változatlanok maradtak. Az általános iskolás gyermekek szüleinek csütörtökön délután 5 órakor, a középiskolás gyermekek szüleinek pedig csütörtökön este fél 8 órakor tartanak előadást. Előadó: ugyancsak dr. Dezséry László. kavargatja. Fáradt, és na- gem. gyon boldog. Amikor gratu- seny lálva és köszönetet mondva igen nehéz felad;tát ttitűnőa nagyszerű hangversenyért, en oldották meg. Nagyon jó persze, rendkívül fárasztó a sok utazás is. A jövő év decemberében látogatok újra Magyarországra. Remélem, akkor majd ismét találkozhatom a zenét szerető, kedves szegedi közönséggel — mondotta befejezésül Jeanne Maria Darré. (Papp Lajos) Geológiai repülőflotta a SzovjeiunioDan A szovjet geológusok munkáját sok száz repülőgép és helikopter segíti. Míg 1946ban a geológusok támogatására kirendelt gépek mindek sze ezer órát töltöttek a levegőben, az idén már mintegy százezer repülőórával segítik a kutatásokat.