Délmagyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-27 / 228. szám

Szombat. 1958. szeptember 27. Az országgyűlés pénteki z á r ó ii 1 é s e (Folytatás az 1. oldalról.) ben, és senki se érezze magát felmentve a felelőssé; alól azért, mert úgy gondolja, adott helyen, adott pillanatban 6, személyesen, teljesítette kötelességét, helytállt a szocializmus ügyemellett, s ennek talán látható, kézzel fogható bizonyítékaira is hivatkozhat. Felelősek vagyunk mindannyian ..; és ne vegye rossznéven- tőlem senki, ha erről elmondom a magam nézeteit. 1956 októbere előtt ebben az országban már évekig építettük a szocializmust. Rendkívüli eredményeket értünk el a társadalmi átalakulás, a kulturális fejlődés, a gazdasági élet területén, iparban, kereskedelemben, mezőgazdaságban egyaránt. A munkásosztály pártja, a dolgozó parasztsággal szövetkezett munkásság kezébe vette az ország kormányzását. Az államhatalom fent és az alsó fórumokon — munkások, parasztok, velük szövetséges értelmiségiek — dolgozó emberek és azok képviselői kezébe jutott. A szocializmus építése közben hibákat is követtünk el, de a hibák eltörpültek az eredmények mellett és főleg a legnagyobb eredmény mellett, hogy az államhatalom a dolgozó nép kezébe került. Bennünket, mint országgyűlést, és bennünket, mint Elnöki Tanácsot felelősség terhel azért, mert engedtük, hogy a pártban egy törpe kisebbség, a párton kívül pedig a rendszer ellenségeinek Jelentéktelen csoportja nyugati felbujtókra és szövetségekre támaszkodva, hónapokig fúrhatta és faraghatta a népi hatalom épületét és 1956. október 23-án este Budapest utcáin eldördültek az ellen forradalmárok fegyverei. Az országgyűlési mandátum és a tanácsi tagság kötelez Nekem meggyőződésem, hogy a magyar munkásságot, a dolgozó parasztságot, a munkáshatalmat, a proletárdiktatúrát még egyszer hasonló rajtaütés nem érheti Mégis szükségesnek tartom megmondani — és erre talán nem is a megtisztelő bizalom ad jogot, amiben itt részesítenek, hanem nehéz munkáséletem és évtizedek sok kemény politikai harca - hogy 1956 októbere előtt, amikor fel kellett és még fel lehetett volna tartóztatni, visszaverni és megsemmisíteni a munkáshatalom ellen lázító árulókat, abban az időben sem az országgyűlés, sem az Elnöki Tanács nem mutatta azt az erőt, keménységet és kérlelhetetlenséget, amit pedig a nép joggal várhatott volna tőlünk. Megmondom ezt a magunk bírálatára, és megmondom azért, hogy tanuljunk az ellenforradalom előtt tanúsított lanyhaságunkból. Megmondom azért, hogy a külső és belső ellenség tanulja meg, jegyezze meg: ebben az országban ezután a munkások és parasztok minden alamuszi, vagy nyílt romboló szövetkezésre ököllel felelnek, és akinek országgyűlési mandátuma, elnöki tanácsi tagsága van a dolgozó néptől, érezze az minden Időben kötelességének, hogy élén járjon a hatalmát oltalmazó és — mondjuk meg! — szükség esetén könyörtelen népnek. Felelős vagyok én is ... lett őket külön-külön és együtt kérdezni, tulajdonképpen mire törekedtek, hová akartok eljutni? El sem tudják képzelni azt a fölényt, azt a gúnyt, amivel az ilyen kérdéseket fogadták. Azt a sejtelmességet, amivel hallgatni tudtak. Egyikük mégis annyira becsült, hogy kioktatott az amerikaik mérhetetlen atomtölényéről, amiről neki — így mondta — egész pontos számadatok állnak rendelkezésére. No de, ha az atom a következő lépés — kérdeztem —, mi lesz az országgal és a néppel? Fölényesen legyintett. Lehet, hogy neki és a családjának volt valami életbiztosítása az atombomba ellen, de akkor már bennünket, mondjuk Kádárt, Münnichet, s másokat nemigen vett volna be az életbiztosításba. Mindszenti és társai Nagy Imre népellenessége már korábban is kifejezésre jutott Kádár János a minap elmondta, hogy ha korábban ismerték volna Nagy Imre írásban is lefektetett és azóta nyilvánosságra- került nézeteit a proletárdiktatúráról, a többpártrendszerről, a varsói szerződésről, a magyar —szovjet kapcsolatokról, — Nagy Imrét 1956. október 24-én nem vették volna be a kommunisták felső vezetésébe, soha se lett volna belőle miniszterelnök. Ehhez úgy gondolom, el kell mondjak valamit én ls. 1953-ban nekem sok minden nem tetszett, amit Nagy Imre csinált és sok minden nem tetszett, amit nem csinált Például nem tetszett, ahogyan félvállról vette a falusi politika kérdéseit általában, és amennyiben érdektelenül szemlélte a beszéde nyomán kibontakozott szövetkezeti válságot. — És nem tetszett, hogy oly kevés figyelmet fordított a meghirdetett program alapos Ismertetésére, a nép komoly, becsületes tájékoztatására a sajtóban és a rádióban, hogy tulajdonképpen mit, hol és hogyan akarnak. Igen határozott fellépésre volt szükség vele szemben, hogy ezen valamit változtasson. De azután hamarosan elment nyaralni és telefonon kérdezgette időnként tőlem kacagva, hogy mit csinálnak itthon a parasztok, a termelőszövetkezetek. Egyszer azután már elkerülhetetlennek éreztem, hogy leüljek vele és részletesen beszéljünk: mit akar a belés külpolitikában. Ha én akkor jelentőséget tulajdonítottam volna annak, hogy egyetlen szót sem szól a magyar-szovjet barátsági és szövetségi kapcsolatokról — bizony 1956. október 23ról 24-re virradó éjszaka én is elkövetek mindent Nagy Imre miniszterelnökségének megakadályozására. De nem így tettem és később" az Országházban, már nem tudtam többet tenni, mint hogy tiltakoztam a varsói szerződés felmondása ellen, ahogy éppen módom volt nekem erre. És talán több figyelmet kellett volna fordítanom arra is, hogy Nagy Imre egyik barátja és tanácsadója 1954 őszén őrültségnek mondta a szövetkezeti mozgalmat, e%y másik barátja 1956 nyarán provokációnak a szövetkezetekkel, s a mezőgazdaság szocialista átépítésével foglalkozó propagandát. Harmadik barátja pedig olyan jobboldali kisgazdapártiakkal keresett kapcsolatokat 1956. szeptemberében, októberében, akikről amint én tudtam, tudta ő is, hogy ellenségei a szocializmusnak. Kétféle nyelv Ha ezekről a napokról van szó, talán nem érdektelen azt sem elmondani, hogy a Nagy Imre-kormány megalakulása után az illetékes miniszter, látva a magyarországi uránérc körül kialakult vad és ellenséges propagandahadjáratot, ajánlotta a miniszterelnöknek, hozzák nyilvánosságra a sajtóban és rádión a magyar—szovjet uránszerződést. Lássa a nép, hogy ez a szerződés rendkívül kedvező Magyarország szempontjából. Fűzzenek hozzfl magyarázatokat és hasonlítsák össze az amerikaiak ismert uránszerződéseivel. Nem a miniszter volt az oka, hogy ilyen közlés sem a sajtóban, sem a rádióban nem történt meg. A per okmányai, Nagy Imre nyilvánosságra került iratai a legtöbb kérdésre felelnek, amire 1958. október végén és november legelső napjaiban hiába kerestünk választ. De nem mentenek fel egyikünket sem a kötelesség alól, hogy ezután minden helyzetben és minden időben tartsuk nyitva a szemünket és kezünk ügyében legyen a fegyver... Kádárék és jómagam, néhányan, október végén sok erőfeszítést tettünk, hogy a Nagy Imre-kormány vezetői előtt bizonyítsuk: miközben idebent az Országházban tanácskozik a kormány, odakint véres ellenforradalmi terror tombol. Csak azután derült ki, amikor már Dudással tárgyaltak és Maléterrel szövetséget kötöttek, Királyra rábízták a nemzetőrség szervezését, csak azután derült ki, hogy kétféle nyelven beszélünk. A hitvány árulás valami módon találkozott Itt vezető pozícióba került rongy emberek mérhetetlen ostobaságával. Üjra, meg újra kelNehéz volt proletárdiktatúráról és szocializmusról beszélni velük, amikor Löwenstein herceggel a magyar bauxit, és Csepel kiárusításáról beszélgettek, s úgy.*várták Mindszenty beszédét, mint valami isteni kinyilatkoztatást. ... Ez a Mindszenty. Miután elítélték és a nyugati sajtó tele volt állítólagos kínoztatásainak vad történeteivel, ismételten levelet írt nekem. Megírta, hogy sajnálja, amit csinált, megbocsátást kért és felajánlotta szolgálatait a rendszernek. Nincs benne félreértés, elvtársak. Ennek a rendszernek. Ügy gondolom, tisztelt országgyűlés, most már, ha lezárjuk az ellenforradalom történetét, helyes volt ezt is elmondani. Dobi István ezután az ellenforradalom vezéralakjairól, így Maléterről, Dudásról beszélt, majd elmondotta, hogy amikor a többpártrendszer bevezetése után politikai gátszakadás történt, Mindszenty alighanem kapott valami utasítást, hogy Adenauer és Fanfani pártjának mintájára indítsa el a Magyar Keresztény Párt szervezkedését. Amikor rádióbeszédét elmondta és az 1945ös püspökkari konferencia határozatára hivatkozott, kaptunk tőle egy támpontot. A konferencia ugyanis a földkérdéssel kapcsolatban -a történelmi osztályok* tiszteletben tartandó előjogairól beszélt. A prímás pártja tehát alighanem a régi földbirtokosokra akart támaszkodni. Hogy Habsburg Ottónak milyen szerepe lett volna ebben az alakulásban, nem tudom, ö közben jelentkezett Washingtonban Szent István koronájáért, de az amerikaiak nem adták ki neki. Az ellenforradalom és sok minden, ami azóta történt, megmutatta, hogy a nyugatiak mérhetetlen gyűlölettel nézik Magyarország szocialista fejlődését — folytatta a továbbiakban az Elnöki Tanács elnöke —, és ahol ártani tudnak nekünk, ártani próbálnak. Nemcsak világméretekben, hanem kisebb térségekre, egy-egy országra leszűkítve is folyik a harc és ehhez az imperialista hatalmaknak kint a nagyvilágban felhasználható ügynökökre és helyi szövetségesekre is szükségük van. Az ügynöki gárdát Magyarországról megkapták a politikai szökevények első csoportjában, Nagy -Ferencben, Varga Bélában és társaiban. De az Egyesült Államok már előbb is felhasználta Eckhardt Tibort, Fábián Bélát és másokat, akik természetesen épp oly kevéssé szolgáltak ingyen, mint Varga Béla, aki most megint nem tudom hányadszor indul világkörüli útra, hogy — amint írják és mondják — "megmagyarázza a magyar kérdést* különböző országok népeinek. ... nem értek célt! Ha az ellenforradalom győzött volna 1956 októberében, világos, hogy ezek az ügynökök — kipróbált és olyan emberek, akikre már sokat költött Amerika — a legelsők között érkeztek volna nyugat felől hatalomátvételre, s legfeljebb azokkal a nyilas és horthysta tábornokokkal lett volna vitájuk, akik velük együtt, ugyancsak már több, mint egy évtizede amerikai szolgálatban vannak. A vitában persze nem Nagy Imre, vagy Tildv Zoltán lett volna döntőbíró, hanem valami amerikai követségi titkár, vagy ezredes. Hogy mi lett volna a nép holnapja, annak a jelei megmutatkoztak abban, hogy a német herceg már jött a bauxitért, a csepeli gyárért, Mindszenty jelentkezett az egymillió hold szétosztott egyházi birtokért, és a "történelmi osztályok* földjeiért. Itt is, amott is felbukkantak nyolcszáz holdas, ezer holdas régi földbirtokos urak, volt föszolgabírák, csendőrök. És az ellenforradalom győzelmének másnapján már helyükön ültek volna a főispánok — a kereskedelemben, iparban elkezdődött volna az osztoszkodás, a régi gyárigazgatók, a bankárok beültek volna a régi helyükre. Én nem mondom, hogy ez az új honfoglalás minden nehézség nélkül ment volna végbe. A munkások biztosan sok helyen felzendültek volna, és a parasztok megfogják a vasvilla nyelét. De az országba egyre több fegyver, imperialista és fasiszta zsoldos áradt volna nyugatról és — amint mondani szokták — a "törvényes kormány kérésére* megjelentek volna az amerikai csapatok. Pontosan úgy, ahogyan most Libanonban történt, ahogyan Jordániába elmentek az angolok. De erre a próbatételre mégse került sor, mert a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére segítségünkre jöttek a 6zovjet csapatok. Uj életünk 1945-ben kezdődött Dobi István a továbbiakban arról szólt, milyen volt a dolgozó osztályok sorsa a kapitalizmus, a Horthy-rendszer idején, majd így folytatta: Hiába zárták le Horthyék, szinte légmentesen a keleti határt, Magyarországon nem ok nélkül volt már 1919-ben proletárforradalom, proletárdiktatúra. A 20-as évek fehérterrorista üldöztetései, a 30-as évek nyomorúsága közben a magyar munkás és agrárproletár, de még a földtulajdonos parasztok jó része is keletről, a Szovjetuniótól várta a sorsa jobbrafordulását. 1945-ben a szovjet csapatok felszabadították Magyarországot a fasiszta uralom alól. Megtörtént a földosztás, levették a nép nyakáról a legterhesebb igát, a nagybirtokrendszert. Azután elkezdődött egy folyamat, amelynek során népi tulajdonba került a pénzügyi szervezet, az ipar, a kereskedelem és megindult a falu szocialista átalakulása. Ennek legegészségesebb központjai — érthetően — a régi uradalmi gazdasági központok, ahol a múltban a legnagyobb volt a nyomor, és ahol évről évre szinte forintról forintra le tudják mérni az emberek: mit változott az életük, mennyit emelkedett az életszínvonaluk a szocializmusban. Nagyot változott. De a nagyüzemi mezőgazdaság szövetkezeti egységei túlterjednek az egykori uradalmi központokon és a falvakban, a jó szövetkezetek tagságának életszínvonala már magasabb, mint a 12—14 holdas középparasztoké. Ez az alapja a magyar dolgozó nép barátságának és bizalmának a szovjet hatalom és a szovjet ember iránt. A szovjet—magyar barátságot sok pénzzel, árulók beszervezésével, hazug hírveréssel, időre-órára meg lehetett zavarni, mint ahogy 1956 októberében történt, de semmiféle erőszak nem fogja tudni soha megsemmisíteni a magyar dolgozó milliókban azt a tudatot, hogy sok évszázados nyomorgás után a Szovjetunió segítségével értek el egy felszabadult és szebb életet és ezért semmiféle propagandafogással nem lehet megrontani, vagy éppen kettészakítani a magyar —szovjet barátságot. Ezek azok a dolgok, amelyeket érdemes volna a nyugatiaknak ls tudomásul venniök. Sok pénzt költöttek árulókra, felforgatásra és mégis elvesztették a csatát. Elkövetkezett az óra, amikor Nyugatnak és elsősorban az Egyesült Államoknak, -szépen kellett volna vesztenie*. Sajnos, nem ez történt, miután az ellenforradalom már elbukott, majdnem 200 ezer embert a legeszeveszettebb propagandafogásokkal rávettek, hogy nagyja el hazáját, menjen Nyugatra, ott majd megtalálja a maga paradicsomát. Ezeknek egy részét nem sajnáljuk, ebben a csoportban lehettek talán húszezren is, mindenféle börtöntöltelék, rabló, gyilkos, tolvaj, bandita. Mint szabadsághősöket ünnepelték őket, ők futottak ki elsőnek az országból — volt mitől tartanlok —, ők aratták le odakint az első »paradicsomtermést*. Azóta pedig rabolnak, ölnek, betörnek, garázdálkodnak odakint, és egyik nyugati börtönből a másikba hányódnak. Az újságok most már nemigen mondják őket szabadsághősöknek. Mondom, értük nem kár. De sajnáljuk a fiatalokat, akiknek a kalandvágyát használták ki és most szemétdombra vetik őket. És sajnáljuk a sok megtévesztett szerencsétlent, akivel most már legfeljebb a különböző jótékonysági intézmények foglalkoznak. Itthon dolgoztak, odakint jó, ha kapnak egy levest a népkonyhán, de arra még most is vigyáznak, hogy visszatartsák őket a hazatéréstől. Még mindig börtönnel, Szibériával rémítik őket. Nyugat még most sem tanult a történtekből Dobi István a következőkben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok kémeket küldött Magyarországra és követségi tisztviselőik néhányát kémkedésen — tettenérték. A magyar kormány emiatt kénytelen volt jegyzéket küldeni az Egyesült Államok kormányának az ellenünk irányuló ellenséges propaganda, a kémtevékenység, a megkülönböztető politika elleni tiltakozásul. Az Egyesült Államok külpolitikájának vezetői elhatározták, hogy a világháború szakadékának szélén fogják táncoltatni a világot és ebből nekünk — ha már Nyugatról ösztönzött és támogatott októberi ellenforradalom elbukott — a kémek jutnak, a durva sajtó-és rádiótámadások, az amerikai szavazógépezet működtetése Magyarország ellen az Egyesült Nemzetek Szervezetében és a különböző korlátozások Amerika és Magyarország gazdasági és szellemi érintkezésének útjain. És mert az októberi ellenforradalomban érdekelt nagy kapitalizmus karjai messzire nyúlnak, rágalmakat és otromba támadásokat kapunk a svájci és a francia sajtóban és végül Bernben és Párizsban fegyveres terroristák ellen kénytelenek védekezni a diplomatáink. Az Elnöki Tanács elnöke befejezésül a magyar dolgozóknak az ellenforradalom után elért eredményeiről szólott. Gazdasági csodának, vagy politikai csodának nevezzék — mindegy, Magyarország az ellenforradalmi lázadás és rombolás után néhány hónap alatt talpraállt —, mondotta. — Ez csak azért volt lehetséges, mert a katonai segítség után példátlan arányú gazdasági támogatást is kaptunk a Szovjetuniótól és mellénk állt minden anyagi és politikai segítségével az egész szocialista tábor. Legyen történelmi tanúja ez az országgyűlés annak, hogy a táboron belül ez a kis magyar nép az ellenforradalmat követő Időkben milyen páratlan szorgalommal és minden képességének összefogásával állt a párt és a kormány mögé, s így érte el 1957 és 1958 szép termelési eredményeit. A párt 1956. november 4én talpraállt és bámulatosan rövid idő alatt újjászervezte soralt, mozgósítani tudta az építkezéshez a két nagy történelmi osztályt — mert mi ezeket számítjuk történelmi osztálynak — a munkásságot és a dolgozó parasztokat. — A forradalmi munkás-paraszt kormány előbb Kádár János, majd Münnich Ferenc elnökletével, vezette és szervezte a munkát, amihez azután hónapról hónapra több segítséget tudott adni az országgyűlés és az Elnöki Tanács. Két esztendeje sincs, hogy egész szocialista építkezésünk minden eredménye veszélyben forgott. Most elégedetten tekinthetünk vissza a megtett útra. A proletárdiktatúra erős, a népi hatalom minden intézménye megszilárdult. A szocialista építés következő szakaszában nagy feladatok várnak ránk, de az ellenforradalom leverése óta eltelt idő teljesítményei pártnak, kormánynak, vezetőknek és egyszerű dolgozó embereknek biztatást és bátorítást adnak a további erőfeszítésekhez. Az Elnöki Tanács elnökének beszámolója után dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke emelkedett szólásra, hogy elmondja a Minisztertanács beszámolóját. Dr. Münnich Ferenc: Mind n okunk megvan arra, hogy még szebb eredmények elérésében bizakodjunk Az 1958 januári üléss/.ak óta, amióta az országgyűlés bizalmából végeztem a Minisztertanács elnökének funkcióját. sok minden történt hazánkban — kezdte beszédét dr. Münnich Ferenc. — Szorgos hétköznapok nyolc hónapja van mögöttünk. Ezalatt a nyolc hónap alatt pépünk jelentős lépésekkel haladt előre hazánk felvirágoztatása útján. Ebben az időszakban végérvényesen megszilárdult és megerősödött a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendje. A kormány jelentheti, hogy népi demokráciánkban eleven, lüktető politikai élet folyik, az emberek alkotó kedve megnőtt és kisebb nehézségeket leszámítva minden okunk megvan, hogy bizakodással tekintsünk a jövőbe. A Minisztertanács elnöke ezután részletesen ismertette az ország belpolitikai helyzetét. Napról napra szorosabbá válik a kapcsolat pártunk és kormányunk vezetői, valamint a dolgozó milliók között — mondotta. — A dolgozó tömegek nagy bizalmat táplálnak a párt, pártunk Központi Bizottsága és kormányunk iránt. Ennek a bizalomnak legfőbb forrása a tömegeknek az a felismerése, hogy a párt a dolgozó (Folytatás a 3. oldalon.)