Délmagyarország, 1958. szeptember (14. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-20 / 222. szám

5 Szombat, 1958. szeptember 13. Gyalogosok, vigyázat! Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Szegeden a gyalogosan közlekedők többsége szépkeveset ad a közlekedési rendre, testi épsége megóvására. Mindenki mástól — hatóságoktól, a gépjárművezetőktől — elvárják, hogy a közlekedési rend biztonságos legyen, önmaguk azonban kevés gondot fordítanak erre. A gépjárművezetőknek tudniok kell a KRESZ rendelkezéseit; — a gyalogosoknak viszont semmit? Nem igazságos, hogy csak a volánnál ülőknek kell „tekintettel* lenniök a közlekedési rendre, a gyalogos pedig keresztül-kasul rohangálhat a forgalmas úttesteken. Mi as, ami „illik"? Gyalogjárdák, úttestek, útkereszteződések és átkelőhelyek mintha nem is lennének, mintha végtelen utcák és terek alkotnák csak a várost, s az egész „masszában* bárki kénye-kedvére ugrálhat, kacskaringózhat, megcélozva egy-egy túloldali pontot, akkor aztán fej nélkül — neki... Naponta annyiszor és anynyi helyen hangzik el figyelmeztető szó, hogy gyalogos közlekedésre csak a gyalogjárda és nem a kocsiút, az úttest szolgál; hogy csak az útkereszteződéseknél, vagy a kijelölt helyeken lehet áthaladni egyik oldalról a másikra — és nem toronyirányt, keresztül-kasul; s hogy a gyalogjárdáról lelépve először „illő* körültekinteni, nem jön-e gépjármű, amely tudvalevően 40— 50 kilométeres sebességgel halad, vagy haladhat a város főútvonalain. A statisztikai jelentéseket lapozva, s az újságokban megjelent rendőrségi és mentőhírekre gondolva nem kevés esetben a gyalogos szabálytalan közlekedése okozott egy-egy súlyos, vagy tragikus kimenetelű balesetet. Egyelőre nevek nélkül nézzünk meg néhány új esetet. Egy fiatalasszonyt a minap figyelmeztetett a rendőr a Széchenyi téren, hogy ne átlóban, „srégvizavé* közlekedjen az útkereszteződésnél. Az ifiasszony erre a „köszönöm szépen* helyett: „Ne szórakozzon velem!* — pöntyögött vissza. S mit ad a véletlen: a következő pillanatban hajszálon múlott, hogy a nyelvelő fiatalaszszonyt el nem ütötte egy autó. Egy vasutas is — aki pedig értheti és tudja is a vasút közlekedési szabályait — a gyalogos közlekedésben az előbbi esethez hasonlóan vágott neki az utcán egyik oldalról a másikra. S rögtön meg is „okolta«, hogy miért: harminchat órás szolgálata után húsz másodpercet kívánt megtakarítani azzal, hogy ne a derékszögű átkelést válassza, hanem amelyik a „rövidebb*. As iskolákban is lehelne beszélni erről Gyalogosan közlekedve minden második felnőtt ember vét napjában sokszor és sok helyen a közlekedési rend és fegyelem ellen. S mit kérhetünk akkor számon az iskoláskorú gyerekektől, ha szüleik „példáján* okulva ugyanígy cselekszenek. A Boross József utcán rendszeresen a nyílt A Vendéglátó Vállalat jövő heti „meglepetései úttesten futballoznak a gyerekek az ottlakó szülők hallgatólagos „beleegyezésével*. (Az iskolákban az őszi tanévnyitás után kívánatos lenne valamelyik óra keretében néhány szót szólni a tanulóknak a helyes közlekedésről, hogy év közben egyetlen gyerek se hiányozhasson az iskolából amiatt, hogy saját hibájából történt közlekedési baleset áldozata lett.) „Meszeitessen" a tanács! A helyszíni ötforintos bírságolások és egyéb utókövetkezmények, szabálysértési eljárások csak csökkentik, de lényegesen nem szüntetik meg a gyalogosok ismétlődő közlekedési fegyelmezetlenségeit. Több kell ennél: a gyalogosok önkéntes fegyelemvállalása, önbecsülés és mások becsülése. S mindez nem is kerül pénzbe és kevesebben nyomják majd közlekedési baleset miatt a kórházi ágyakat. Egy motívum azonban fölöttébb sürgető, hogy ne lehessenek kifogások, „nem tudtam«-ok, »elfelejtettem«ek, „elgondolkoztam«-ok egyegy figyelmeztető esetben: a tanácsok jelöltessék ki meszes vonalakkal, vagy egyéb jelölésekkel az útkereszteződéseknél az átjárások és átkelések helyét, mert a régiek már elmosódtak, elmosta az eső, s talán nem is emlékszenek rá, hogy ilyenek is voltak nem is olyan régen a szegedi utcákon. Csak ezekután lehet megkívánni és megkövetelni a gyalogosoktól is a közlekedési rend megtartását és megtarttatását — saját érdekükben. (—i —c) A népfront célja a haza és a nép szolgálata :99 Tegnap, pénteken délután Szegeden, az Ady téri egyetem Auditórium Maximumában Madácsy László, a Bölcsész Kar dékánhelyettese elnökletével Maday Pál egyetemi docens, a Jogtörténeti Tanszék vezetője tartott előadást „A népfrontmozgalom kialakulása* címmel. Rendkívül sokoldalú előadásában részletesen foglalkozott népünk nemzeti egységfrontra törekvő hagyományaival. Többször idézte haladó szellemű, nagy magyarjainknak szavait, amelyek nagy történelmi tanulságokat hagytak reánk. Foglalkozott az 1919-es magyar Tanácsköztársaság jelentőségével, bukásának okaival, majd nemzeti függetlenségünk további harcait idézte. — A Horthy-fasizmus idején — mondotta többek között — a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörültek azok a különböző társadalmi rétegekhez tartozó és különféle felfogást valló hazafiak, akik véget akartak vetni az idegen érdekekért folyó, nemzetvesztő háborúnak. A felszabadulás után a Függetlenségi Frontba tömörült demokratikus erők az ország helyreállításáért, a demokratikus reformok megerősítéséért vállaltak közösen harcot és munkát. — A Hazafias Népfront megalakulásakor a magyar Nemzeti Függetlenségi Front hagyományaira épült. Célját ma is magunkénak valljuk: fogjon össze minden, a nép javán munkálkodó szervezet, társadalmi egyesület, minden hazafias érzésű magyar ember, aki szolgálni akarja hazánkat, népünk boldogulását. - 1848-ban - állapította meg — Kossuth azt mondotta: „Vannak haladók, akik a haladás gyorsaságát a haza szükségeihez mérik, s vannak mások, akik saját érdekükhöz mérik... A becsületes hazafi azt tartja a legokosabb, legfontoltabb haladásnak, amely a hazának legtöbb jót leggyorsabban eszközöl.* A Hazafias Népfront, amely magasra emeli népünk haladó hagyományait, a hazának, a társadalomnak adott „legtöbb jó* eszméjében és etikai felfogásában keresi és találja meg a közös célok érdekében végzendő munkánk értelmét és tartalmát. Ebből a közös munkából pedig mi részt térünk és részt vállalunk — a munkásosztály és pártja vezetése melletf. Előadássorozatot tart az MSZMP Szeged városi bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottsága szeptember 22—24— 26-án délután 2 órai kezdettel előadássorozatot tart a pártaktívák részére a Vörös Csillag Filmszínházban. Belépés csak meghívóval. Évnyitó a marxista—leninista esti egyetemen A Csongrád megyei pártbizottság marxista—leninista esti egyetemén szeptember 22-én, hétfőn délután kerül sor az ünnepélyes évnyitóra Szegeden. Az Ady téri egyetem Auditórium Maximumában hétfőn délután 3 órakor az egyetem hallgatói közösen megbeszélik tanulmányaik időszerű kérdéseit; majd az első témakörből mindhárom évfolyam hallgatói számára megtartják előadásaikat az egyetem tanárai. Október végére megérkeznek a még hiányzó iskolai tankönyvek Sikeresen zajlott le a tankönyvvásárlás ez évben Szegeden és a járásban. A Tankönyvellátó Vállalat szerint az igényeknek eddig mintegy 85—90 százalékát elégítették ki. Szegeden például mintegy 6 ezer tankönyvet adtak el. Hiány van még az általános iskolák alsó tagozatának készülő énekkönyvből, valamint a felsősök földrajzi atlasza hiányzik. A gimnáziumi tanulóknak csak a Római élet, s a Logikakönyv hiányzik. Az egyetemi tankönyvellátás az idén is döcög. Bár vannak olyan tananyagok, amelyekről jegyzetet kaphatnak a tanulók, de például a Fogarasi-féle logikakönyv és a pszichológiai könyvek nincsenek meg sem könyvformában, sem jegyzetben, sőt ígéret sincs ezek szállítására. Az általános iskolásoknál említett hiányzó könyvek szállítására október végére kaptak ígéretet a szegedi tankönyvellátók. Remélik, hogy addigra meg is érkeznek a hiányzó könyvek. A kisvendéglők megkedveltetésére, az éttermek vendégeinek szórakoztatására színes, yéltozatos programot dolgozott ki a szegedi Szálloda és Vendéglátó Vállalat. Hétfőtől kezdve a város különböző pontjain lévő vendéglátó üzemegységeiben magyaros vacsorákat, a Szeged környéki és más vidéki borok bemutatóját, cukrászati kiállítást rendeznek. Az annakúti pavilonban hétfőtől-vasárnapig a tájjellegű palackozott borokat mutatják be. Szerdán az Alföldi Étteremben és a Takaréktár utcai Halászcsárdában a magyaros vacsorák bemutatója lesz. A Búzavendéglőben ugyanakkor flekken vacsorával állnak a vendégek rendelkezésére. Pénteken az alsóvárosi vendéglőben hal- és juhhúsos vacsorát rendeznek. A Liget Vendéglőben két rendezvény lesz a hét folyamán. Csütörtökön táncdalestet, szombaton pedig őszirózsa bálát tartanak. Csütörtöktől szombatig a Korzó Cukrászdában árusítással egybekötött cukrászati bemutató van a műsoron. Októberben nyit a bábszínház A nyári szünetben korszerűsítették a szegedi „meseházat" Október 12-én tartja évadnyitó előadásét a városi tanács bábszínháza a „Piroska és a farkas* című mesejáték bemutatásával. Az együttes tagjai most még a technikai előkészületekkel vannak elfoglalva, a próbákat szeptember 28-án kezdik el. A tanács tízezer forintos anyagi támogatásával és az együttes körülbelül húszezer forint értékű társadalmi munkájának eredményeként az előadótermet rendbehozták, a színház új helyiségekkel bővült és korszerűsítették, megnagyobbították a színpadot is. Üj világítóberendezést, reflektorokat szereltek fel. Az együttest új tagokkal és technikai segéderőkkel bővítették ki. Nyolc új darabot tanultak be (Piroska és a farkas, Furfangos rókacsalád, Toldi, A három kismalac, Pinokkio, Jancsi és Juliska, Ali baba és a 40 rabló, Dörmögő Dömötör), s ezenkívül szerepelnek műsorukban az összes múlt évadban játszott darabok is. Október 12-től minden vasárnap délelőtt és délután tartanak majd előadásokat. A bábszínház előadásaira meghirdetett bérletek magukba foglalják a most betanulandó új darabok jelentős részét. A helyárak továbbra is 2, 3, 4 forintosak maradnak. Szegedi előadásaik mellett továbbra is folytatják tájelőadásaikat a Szegedhez közelebb eső városokban és falvakban, s rendszeresen tartanak majd előadásokat a helyi művelődési otthonokban is. Rajtavesztett a tolvaj Tiltott határátlépés és tolvajlás bűntette miatt alig szabadult a börtönből, újabb bűncselekményeket követett cl Berkó József húszéves, foglalkozás nélküli ásotthalmi lakos. Alkalmi lopásokból tartotta fenn magát, végigkóborolta a járás területén a termőföldeket. Ilyen módon lopta meg a határban dolgozó parasztokat, akik a földek végén hagyták a szekereken élelmiszercsomagjaikat és különböző ruhaneműiket. Berkó hasonló módon lopta meg saját apját is. Tettenérésekor például 7 darab különböző zsebkést találtak nála, amelyeket szintén a lopott tárgyakkal vett magához. A szántóföldek veszedelmes szarkája ellen megindult a bűnvádi eljárás. Siklós János: WEIMAR - BUCHENWALD A kaputól jobbra A völgyben maradt városra néztünk vissza. Az egyenletesen emelkedő útról olyannak tűnt az ötvenezer lakosú Weimar, mintha egy nagy puha fészekbe szülte volna a természet, meg a társadalom. Békés, nagymultú, fenséges. Azután előrevillanó szemünk, az egyik magasba ívelő szerpentin kanyarulata után, szokatlanul furcsa építési kapuba fogódzott, mely elzárta előttünk az utat. A keskeny út kiszélesedett, a kétoldali erdőt kopár síkság váltotta fel, amelyből kifűrészelt facsonkok, s azokon frisszöld cserjék, az élet új hajtásai mutatkoztak. Az út baloldalán, monumentális emlékmű, s alig kétszáz lépés: a gépkocsi megállt. BUCHENWALD — mondotta a német sofőr — mesterkéletlenül fájdalmas hangon. A tábor — hasonlóan Dachauhoz, Eisenach-hoz, s a többiekhez — Himmler nácitábornok parancsára készült. Hetvenkét hektáron kivágott, zöldellő erdő helyén épült meg ez a rettenetes kínzóhely. Három méter magas szögesdróttal körülfogva, a drótokban 360 voltos áram. Huszonhárom „kilátótorony« őrködött, magyarul: géppuskákkal az égtáj négy irányába és messzifényü reflektorokkal ellátott tüzelőállásokból figyelték a meghurcolt élőhalottak barak-életét. Képünkön látható hatalmas bejárat negyedmillió embertársunkdan az irtózat, a siralomháznál szörnyűbb »jelképpé* emelkedett. A kaputól jobbra magas kémény emelkedik a komor-stürke épületek közül: az égetőkazánok, a krematórium kéménye. A földi pokol borzasztó épülete mellett, vasrácsokkal kerített, vérvörös színre festett padlózattal: az „orvosi rendelő«. A „rendelő* mögötti folyosóról pincelejárat nyílik. Tizennégy lépcső, s már is lent vagyunk egy betonszobában. A helyiség egyik végén facsúzda, ezzel szemben rendkívül nagy méretű teherfelvonó, mely a krematórium magasságáig közlekedik. A FALBA ÉPÍTVE egy méter távolságban egymástól kétembernyi magasságban köröskörül acélból készült akasztóvasak. Mint egy ijesztő ruhafogas a szobában mindenütt: ruhadarabok helyett élő embereket tettek ezekre a falból kiálló hegyes vasakra. Az udvaron a betonpincébe torkolló csúzda mellett keskeny folyosó, a kazánházba vezet. Ajtajában mellszobor, virágkoszorúkkal körülrakva: Ernst Thálmannt, Németország Kommunista Pártjának főtitkárát e helyen orvul tarkón lőtte az SS egyik tisztje. A keskeny folyosó ajtajában állt Thalmann elvtárs, s a folyosóban lévő ajtó mögül rászólt egy SS, hogy jöjjön be egy percre, s amikor megindult a hang irányában, a mögötte álló SS-tiszt tarkón lőtte. A krematórium kéményének tövénél álltam, amikpr megszólalt mellettem egy szemüveges német ember. — Tudja-e mi volt régen ezen a helyen — mutat a kéményre. — Nem, nem tudom -» feleltem —, örülnék, ha megmondaná. — Kérem itt egy nagyon szép, hatalmas fa állott kezdte a német elvtárs — több száz éves, úgy tudom tölgyfa volt. Ez a fa bekerült a német irodalomtörténetbe is, mert e fa alatt pihent sokat és írta a legszebb verseit: Goethe. Az élet gyönyörűségeiről zengő lírájának sok gyöngyszeme itt született. BELEBORZONGTAM. A buchcnwaldi egykori borzalmas fasiszta haláltábor főbejárata A német elvtárs nem folytatta. Alltam, s viziószerüen hatalmas fát láttam a szürke kémény helyén, dús lombú zöldjében madarak zenéje, alatta egy padon, az öreg Goethe: lírában zengő zenéjét készíti a boldogságot áhító emberiségnek. Az élet, igen, az élet rendje. Ez az, ezt láttam. S a valóság: széles öblű, szürke kémény, amelyeken hét esztendőn keresztül füst gomolygott: élő, érző, boldogságra váró gyermekek, asszonyok, férfiak pernyévé égett testrészek szörnyű füstje. Goethe fája — s az embereket égető kazánok kéménye azonos helyen. Az el* torzult ész tébolya ez a képtelenség. Pedig így történt. Nem illik egy tudósító műfajba, riportba belemagyarázni, de ennek a fantasztikus tébolynak az analógiáját láttam 1956 október 25-én a Lenin körúton a fővárosban. A szabadság szent nevében — Petőfi Sándort égették! Az égetökamrák mögött áll a. sarokba húzva egy gerendákból épített akasztófa, használatra készen, felszerelve. — Az akasztásos kivégzés itt folyt le — szót kísérőnk — csak akkor vitték ki a tábor középpontjára, ha nyilvános akasztást rendeztek. Ez elég sűrűn megtörtént. A távoli drótkerítést látjuk, s a kopár, szürke, kavicsos földet. — Forduljunk vissza, nézzük meg a kaputól balra esö részt — mondja kalauzunk. (Folytatása következik)