Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-13 / 164. szám

FEHÉR KLÁRA : GÖNCZI KLÁRA VERSEI A /O házasság f A házasság alapja: bizalom, bizalom és bizalom H [ oltomiglan-holtodiglan. • így szól az eskü. Se jóban, se rosszban, se örömben, se bajban nem hagylak el. Szeretjük egymást, gyerekeket fogunk nevelni. Hozzád tartozom. Nincs többé senki: se apám, se anyám, se testvérem, se barátom, aki nálad közelebb volna a szívemhez. Ez a házasság. Nincs többé "én*, hanem "mi«. Nincs "enyém*, csak "mienk«. Épülhet-e másra ilyen kötés, mint a feltétlen bizalomra? Ugye, nem. És mégis, itt sérül meg a legtöbb házasság. A bizalomhoz tartozik az őszinteség is. Ne hallgassunk el, ne titkoljunk házastársunk előtt semmit —, de ne is faggassuk őt a titkairól. Ne nyúljunk házastársunk fiókjába. Soha és semmi körülmények között se forgassuk ki a zsebeit. És soha, semmi körülmények között ne bontsuk fel a leveleit. Nem kívánhatjuk és ne is kívánjuk tőle, hogy minden régi levelet, fényképet hajigáljon ki, mert egy hűvösvölgyi kirándulóképen rajta van a diákkori első szerelme is. A féltékenység a legpokolibb betegség. Mindketten szenvednek tőle és csak tovább rontják az esetleg már romló házasságot. Orvosbarátnőm mesélte a következő esetet: Egy harminc év körüli asszonynak kisfia született. Az asszony már a terhesség utolsó szakaszában súlyosan megbetegedett, szivállapota olyan súlyos volt, hogy az orvosok megállapították, hogv többször nem szülhet. Eltelt néhány év. Az aszszony ki-kiújuló szívizomgyulladással" kórházba került. Egy alkalommal különösen rossz állapotban jelentkezett felvételre a klinikán. Az orvos hosszas fag* (Részlet az Irónö készülő könyvéből.) gatására bevallotta, hogy negyedik hónapban van és bárha tudja, hogy az életét kockáztatja, világra akarja hozni a gyereket. "Szeretem az uramat« — mondta sírva —, »de ő nem szeret engem. Későn jár haza. szórakozott, ezelőtt mesélt a munkájáról — most soha ... rájöttem, hogy biztosan van valakije... de hogyis ne lenne, amikor nekem nem lehet második gyerekem... ezért akartam és ezért nem bánom, ha belepusztulok is*. "Itt kell maradnia a kórházban ... és végig kell feküdnie az egész terhességet« — mondta az orvos. "Nem... nem.. .* — sírt fel az aszszony. "Akkor hiába minden ... akkor az a másik teljesen el fogja csábítani...* Az orvos még aznap felkereste hivatalában a férjet és kétórás beszélgetés után kisült: szó sincs más nőről. Ö ugyanúgy szereti a feleségét, mint eddig szerette. Éppen az ellenkezője igaz. A hivatalban súlyos kellemetlensége volt, s mivelhogy tudta, hogy szívbajos feleségét ez nagyon felizgatná, titkolta előtte. Kollégákkal, szakszervezettel, egyeztető bizottsággal tárgyalt hetekig — ezért járt későn haza — gondterhelt, szótlan volt, ezt értette félre a felesége. — Az orvos tanácsa után a férj aznap este hatalmas virágcsokorral ment haza. Kellő tapintattal elmondott egyet-mást a hivatali ügyéből. Az asszony pedig — akinek sejtelme sem volt arról, hogy férje az orvossal beszélt — másnap visszament az orvoshoz. "Röstellem, hogy miket mondtam a férjemről* — kezdte. "Hogyan is hihettem róla... hogyan is lehettem féltékeny rá .. .* Az asszony befeküdt a kórházba, öt hónap után megszületett a kislányuk, azóta is boldogan élnek. "Könnyű ott, ahol a hűtlenség csak látszat* — mondhatják erre sokan. Csakhogy higgyék el: a hűtlenség az esetek nagyon LÖPI FERENC VERSEI: Szilánkok TISZAYIRAG Kis balga lepke roppant víz alól siet szeretni, s nászdalt zsong a táj. Falánk halak kacsintanak s fölbuknak érte: megtörik a nász. Mire alkonyul, a parti fűz susogva szól a csöndben: meghalt a lepke, millió, illanó, szűz örömben. Hint kézfogásban Hozzám formáltad minden mozdulásod s azóta vagy te kérdőjel nekem, es beteljesült, pöre szerelem. Hát érdemes volt? Nem tudom, te tudjad. Fogj át, mint kézfogásban egymást az ujjak! cÁz apju Lantja ... Puszit! Puszit! Még egyet. így ni! — kiáltja reggel, s aztán elbocsát újságot írni, tengerek sorát, s a szívemet is mind kiírni; mert verseket csak ő »ír* otthon: csacsog, nevet, szíveket tágra nyit Így szítja apja alvó lángjait, hogy mindhalálig kell lobognom. Az apja lanya ez a lány, u lányom: átránt a bűnökön, s át a halálon. Lopjál szemedbe ... Csalogatón két szemed nyitja rám kívánkozásod, finom remegésed. A csillagok csók-fénnyel összeérnek s tárulkoznak az Áj boltozatán. Lopjál szemedbe, mint egy arcvonast; ki tudja szebben, mélyen, siratóbban? Ne szólj, a szádon vér serken és lobban, hogy ne szerethess soha senki mást. nagy részében valóban csak látszat, pletyka, rágalom és éppen azzal mérgesedik el a dolog, hogy komolyan veszik. »Ki volt az a csinos nő, akivel ma a Körúton mentél?* — ripakodik hazatérő férjére a feleség. — "En? Ugyan ... senki.. .* "Nem? Pedig én láttalak ... sötétkék kosztümöt viselt, bordó kalappal.. .* "Á, ... ugyan, az a Gizike volt a bérelszámolóból ... megkért, hogy egy levelet vigyek el a postára* — mondja a férj és végignéz asszonyán, akin a lompos, foltos, színehagyott matlasszé-pongyolája van és eszébejut Gizike levendulakölnijének illata. Kedves feleség, érdemes volt szólni? Ami a magam házasságát illeti: tökéletesen bízom az uramban és nem vagyok féltékeny. Az alábbiakkal szeretném lelki nyugalmamat megindokolni. Hároméves házasok voltunk, amikor riport-útra kellett indulnom Szeged-Szőregre. Hétfőn reggel indultam. Az volt a terv, hogy csütörtökig járjuk a tanyákat és csütörtökön este térünk csak vissza. Alig ertünk azonban. Kecskemétre — nagy reccsenés — tengelytöréssel bedöglött a kocsi. A sofőr azt tanácsolta, hogy az első vonattal menjek haza Pestre, majd ő telefonál, ha folytathatjuk az utat. így történt, hogy csütörtök helyett már hétfőn este otthon voltam. Félhét tájt értem haza. a legrosszabb időpontban. Fárjuramat ilyenkor már hiába keresem a szerkesztőségben — elment. De hová ment? A mamájához? Ott nincs telefon. Nem tudom felhívni. Hátha valamelyik barátjához ment? De melyikhez? Moziba? Elment vacsorázni ? De melyik vendéglőbe? No, ezen hiába töröm a fejemet. Menthetetlenül egyedül fogom tölteni itthon az estét. , Mit csinál ilyenkor egy feleség? Nekiáll szekrényt taIkarítani. ; Én is bánatosam neklgyürkőztem a fehérneműs szekrénynek, amikor váratlanul kulcs fordul a zárban. Kiszaladtam az előszobába — hát férjurani jött haza, dióna alatt iratokkal, tömött aktatáska, kezében negyedkiló kenyér, egy uborka és tíz deka parizer. ! — Lacikám... azt hittem elmész valahová ma este — ugrottam a nyakába. ! — Nélküled? Tudod, hogy !nem megyek sehová... ; Jó. Dehát "egy próba, nem próba* — mondhatják erve és különben is, akkor még csak hároméves házasok voltunk. Hat tessék. Volt még egy próba. Körülbelül négy esztendővel később, amikor már hétéves házasok volitunk. ! Kaposvárott jártam riporton. Szép májusi este volt, csupa orgona az egész világ. Már Budapest határához, a Kamaraerdőhöz közeledtünk, amikor azt mondtam a sofőrnek: — De kár, hogy ily.en későn érkeztünk haza ... látja, pedig ma van a férjem születésnapja és nem is láthattam. ; — Hazaérünk éjfélre. ! — Igenám, csakhogy nincs otthon. A vállalati csónakházban van, ott írja a regényét. — A Római-parton? — Ott. ; A sofőr nevetett. | — Akkor javasolok egy [szép kirándulást. Nekem ! ugyan tökéletesen mindegy, ;hogy a mai hatszáz kilométer után Budapest melyik pontján teszem le magát. Ne 'hazamenjen, hanem elvi1 szem az. mához a Rómaira, — Nagyon köszönöm ... nagyszerű gondolat. IVI egálltunk egy cukrászdánál, vásároltam egy nagy doboz csokoládét, megálltunk egy kerítésnél, loptunk hozzá egy szép orgonaágat. És a szivem csak úgy vert az örömtől. Ez lesz aztán a születésnapi meglepetés! Hanem ... ahogy közeledtünk a Szentendrei úthoz, úgy lohadt az örömem is. Hogy meglepetésnek meglepetés lesz, ha most éjszakai órán beállítok, amikora férjem azt hiszi, hogy Kaposváron vagyok... — az biztos. De nem lesz-e túlságosan is nagy a meglepetés? Olyan jól megvoltunk így... nem kell az istent kísérteni. "Szamárság* — nyugtattam meg magamat. — "Kint van a Római parton, írja a regényét... csak nem feltételezem az uramról.. .* "Ajjaj... az ilyesmit a feleség szokta utoljára megtudni ... nyáréjszaka ... holdfény, virág, dunapart... hites uram harmincöt éves... előfordult már ilyesmi a világtörténelemben*. "Micsoda gondolatok* — utasítottam rendre saját magamat. — "Én talán megcsalnám őt? Ugyanúgy elgondolkozhatna ő is azon, hogy folyton utazom, csavargok, napokra elmaradok, néha azt sem tudja merre, kivel*. "Igen ... igen ... de azért okosabb volna szépen hazamenni .. .* — Menjünk mégis Pestre — mondtam gyáván. — Ugyan már, mondom, hogy szítfesen kiviszem a Rómaira. Nekem egészen mindegy, még kilométerben sincs messzebb. — Igen ... de ... — Meglátja, hogy fog örülni a férje. Mióta nem látták egymást? — Tíz napja... de holnap úgyis szabadnapos vagyok .,. — Annál jobb. Legalább kinn is maradhat nála. Mit csináljak? Néztem a holdfényt, a Római-fürdő gesztenyefáit, a gesztenyefák alatt összebújó párokat. Tréningruhás ifjú férfiak ós nők csókolóztak a parton, az eszpresszóból kiszűrődött a zongora hangja, jókedvű motorbiciklisták száguldottak ... május, holdfény, Római part, nekem is elment az eszem, hogy ilyenkor jövök az uram után. A csónakházunkban korom sötétség. A telepfelügyelő jött az autóhoz. — A férje? Nem láttam egész este. — Melyik az a kabin? — kérdezte a sofőr. — A . . . a hármas ... — dadogtam. — Nahát, gyerünk csak, zörgessünk be. — Nincs itt... hallotta, hogy nincs itt. Sötét is van... inkább itt hagynám a telepfelügyelő úrnál a csokoládét és visszajönnék holnap. A gépkocsivezető rámbámult. — Ha már itt van? Nem akarja az urát megkeresni? Hát ho! lehet? Vagy a vendéglőben vacsorázik... vagy ... de hiszen a maguk kabinjában szól a rádió! — kiáltotta diadalmasan. Valóban, A kabinban ko TbcLtatoni képek Házikó áll part felett háttér zöld lombok függönye, fönn az ég halványkék selyem, a mélyben tükrös tó remeg, vízcsobogás lombsusogás millió gyémánt csillogás, arany fényár, tűző varázs. Villámtalpú sikló rámkacag és tovafut és csábítón int a vegtelen kígyózó betonút. A tó kristály távlata gomolygó fényár kéklik tágul szívembe zárul, szivemben oly csöpp a gond mint víz mélyén a kavics, ajkamról is elröppent már a sóhaj-szellő — a zöld, a kék fény, az árny leng bennem, lelkemben , , sejtelem fülyörészget mint a pinty, a jegenyén szökellő csalogány. Szomorúságom is oly messzire száll ma, mint a bokrok között ellibegő pici pillangó szárnya. cfUkőíUÁ Az égbolt álmos nőszirom, csillagfény leng a lombokon a szomjas hold ásit nagyot, hörpint hűsítő harmatot, is mámorosan bujdokol... i A csobbanó víz partjain játékos szellő szálldogál, a tó tükrén pörnyés habok ringatnak friss fuvallatot, — ezüst ködökbe ring a táj. Szívem sudár reflektorát sziporkázza a pillanat, a pislákoló csend ölén sarjadó álmok ütemén dalt virágzik az alkonyat. A merengés lágy peremén imbolyg az álmos fűzfaág, szundít a nap tüzfészkiben, visszfénye kis fellegeken elcseppenti bíborát,,. Vízcsepp Tengerár kisfia, gömbölyű pöttybaba, fellegek szülőanyja, körforgó, változó, öröklét csöpp pillanatja. fénysugár Aranyszínű cérnaszál lóg az égi karikán, égi mécs, fáklyatűz, végtelennel összefűz. Magocska Magocska, ős csoda, lét parányi ostroma, vágyszülte akarás vonszol napban éjben tündöklő öröm színében. Harmat-könny hullása, álom-mámor fodrozása, szívverésem dobbanása, zengő kísérőzene ... Nap emlejét szívom, virág-lelkem bontom, oszladozó, sarjadzó, gyenge tavaszon. rom sötétség volt — és szólt a rádió. — Majd bezörgetek — mondta a sofőr és előrement. Ne ... ne... az istenért — próbáltam tiltakozni. De akkor már késő volt. A sofőr két ököllel, szorgalmasan verte a kabin ajtaját. Én csak álltam, álltam, bámultam a kabinunkat. És fél perc múlva világosság támadt. Valaki meggyújtotta a villanyt, kitárta az ajtót — és ott állt fér.iuram, tréningruhában, álmosan, borzasan — elaludt munka közben és nyitva felejtette a rádiót. És miközben megettük a születésnapi csokoládét és férjuram feketekávéra hívta meg a társaságot, és pillanatonként köszönte meg a kedves születésnapi meglepetést —, én megesküdtem magamnak, hogy soha, soha. soha többé, még véletlenül se, még tévedésből se teszem próbára az uram hűségét. Hiszek benne, bízom benne, szeretem őt — a mi házunk tájáról messzire verjük a boldogtalanság szörnyét, a féltékenységet. p1 mbertársaimnak pedig a következő jó tanácsokat adhatom: 1. Gyakran csak a látszat csal és nem a házastárs. 1. Hisztériás veszekedéssel még senkit sem sikerült viszszahódítani. 3. Az lesz a legkívánatosabb, amit a legjobban megtiltasz. 4. önmagunkban is .okosabb a féltékenységet megelőzni, mint meggyógyítani. 5. A féltékenység saját magunk lebecsülése. Higgyünk abban, hogy házastársunknak mindig mi vagyunk a legszebbek és legkedvesebbek. És viselkedjünk is eszerint. I