Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-01 / 153. szám

6 Kedd, 1958 júiws 1. Megszületett az első hazai győzelem Szegedi EAC—Dorogi Bányász 1:0 (0:0) Vasárnap mintegy ötezer re tudja öklözni. A 30. pura lőtt. A labda a meg­nezo előtt a felsotiszaparti percben nehéz szögből Gi- lepett Ilku mellett a háló­stadionban került sor a Sze- üCz lőtt alig fölé. Két perc- ban kötött ki 10 gedi EAC—Dorogi Bányász Cel később fölé szállt Vass A „M ui.-n ifi ' „Hr NB I. osztályú bajnoki lab- jg méteres szabadrúgása is t . , Ö darúgó-mérkőzésre — Az szaDaaiugasa is. maradt folenyben, esőre álló hűvös idő sok A SZEAC erőteljesen tá- belyzeutat Í! dolgozott ki, szurkolót elriasztott a mér- madott, a Dorog szinte de tobb gól mar nem esett, kőzéstől, pedig akik láttak, teljesen beszorult, háímaT átékvezetf síp" zó ^ a szegedi csatároknak utóH SS^lelS Ívenként ió játékot és ami nem sikerü" bevenniük II- ünnepelték az első hazai a leefontosibb SZEAC- ku kaPUját. győzelmét elért SZEAC győzelmet láthattak Egy ellentámadás során csapatát. A mérkőzés só­Katóba iátékvezető síoie- P°«onyi futott el a jobb- rán, ami a legfeltűnőbb alábbi óslzeállítás- szélen> de -ió helyzetből ő volt: az a határtalan leiké­in fmmtw két rsanat « kapu fölé emelte a lai>- sedés és önfeláldozó küzde­ban futott ki a ket csapat ^ * iem, amellyel a SZEAC já­tékosai a győzelemért har­Három perccel a félidő coltak. befejezése előtt Nemes „ , , , . beadását Gilicz kapásból Egyémleg a hazai csapat­rálőtte s a labda a háló- Mészáros kitűnően ve­tartó vasról vágódott visz- dett. 4leg]obAb "apja'ra emle" sza a mezőnybe keztetett. A hatvedek igen lelkesen és jól küzdöttek, Szünet után már az első Vass volt a legjobb közöt­Hajós nagyerejű tük. A két fedezet nagyvo­okozott izgalmát, nalúan játszott. A csatársor­a pályára: SZEAC: Mészáros — Gát, Bénák, Vass — Barálh, Janka — Szentgyörgyi, Nemes, Hajós, Gilicz, Nyári. Dorog: Ilku — Buzánszky, Kónya, Monostori I. — Pálmai, Lakat — Pozso- perben nyi. Varga, Monostori II., lövése Andris, Csóri. amelyet Ilku bravúrral ök- ból Gilicz és Hajós játéka lözött szögletre. emelkedett ki . A 6. percben egy dorogi A dorogi csapatból Kó­Változatos játékkal kez­dődött a mérkőzés, előbb Monostori II. távoli erős ellentamadas során a sze- nya p0ZSonyi és Monosto­lövése szállt a kapufa mel- ged* kapu oldalhalojaban ri „ játszütt átlagon felül, lé majd Hajós jól eltalált koto".kl a labda Utana Katona játékvezető igen lövését védte Ilku a másik Picékig a Dorog támadott jól vezette a mérkőzést, oldalon. A 6. percben ismét da a szegedl vedelem jol említésre méltó hibát nem kiugró Monostori II. bombája je- ál" a :lába" . lentett izgalmat, de a kő- _ A P«'cben _ a zéptcsatár a tizenhatosról özemgyorgyn a tizenhatoson most is hajszállal mellé- leIvagtaK> lőtt. a megítélt szabadrúgásból Az első negyedóra eltelte Vass laposan kapu mellé után feljött a hazai csapat; lőtte a labdát. A 22. percben Nyári har- Ez"tán egyperces jyászszü­minc méterről erejű kapura követett el. Az UTC lett a megyei bajnok MÖRAVÁROSI KINI- kalmazkodtak az erös szél- gi csapata érkezett meg ZSI—KISTELEKI TE hez, s így játékuk gólratö- Szegedre. Postás ifjúsági— 9:0 (3:0). rőbb volt. Góllövő: Dudás. MÁV-MAK ifjúsági 13:2 Szegeden játszott a két ~ Az ifjúsági mérkőzésen (6:1). csapat Az első félidő 17. a derekegyházi csapat győ- A szombaton játszott percében a kistelek! kapust Z<>U l:0-ra. mérkőzések eredményei; feleselés miatt kiállította a \ SZEGEDI DÖZSA— SZAK—KAC l-l játékvezető. Az első félidő DESZK UTC-KISZOMBOB 8:0 utolso 20 perecben aKmizsi mérkőzés a deszki csapat . . . . , , . . ­is tíz emberrel játszott, ml- játékjogának felfüggesztése A . bajnoksag utolso for­vel kapusuk megsérült, miatt elmaradt. Ugyancsak d"lüja atan ez 32 eT1TCS°P°rt Szünet után Katona ismét elmaradt a BaJnok az Ujszege­beállt a szegedi csapatba és di T9, 47 P°nt. 2. Móravá­jól védett. Góllövők: Lová- SZEGEDI TEXTILES- rosi Kinizsi 46 pont, 3. SZÍ (3-at, kettő 1 l-esből), HÖDMEZÖVAsAR- SZAK 45 pont, 4. Szegedi Jánosi (3), Szécsi (2), Sze- , HELYI SPARTACUS Dózsa 41 pont. keres. Ifjúsági eredmény: talalkozo, mivel a vasar- Az ifjúsági bajnokság ál­Móravárosi Kinizsi—KITE helyiek lemondtók a játé- lása: Bajnok a Móravárosi 2:1 (1:1). MINDSZENT—SZEGE­DI JUTA 3:1 (1:1). Mindszenten jól kezdett a szegedi csapat és Kulcsár révén megszerezte a veze­tést. A hazaiak kissé szi­gorúan megítélt tizenegyes­ből egyenlítettek, majd szünet után védelmi hibák­ból még két gólt értek el. — Ifjúsági bajnoki: Mind­szent—Juta 3:0 (1:0). ALSÓVÁROSI MAV— DEREKEGYHAZA 1:0 (1:0). Derekegyházán jórészt vál- nas> Laczá II tozatos játékban a szegedi Csordás, Kiss, Nagy csapat játékosai jobban al- SZVSE: Uhrin — Juhász, kot. A Szegedi Postás— Kinizsi 57 pont, 2. Ujsze­MÁV-MAK mérkőzésre a gedi TC 53 pont, 3. SZAK makóiaknak csak az ifjúsá- 47 pont, 4. Dózsa 43 pont. Balszerencsés mérkőzésen szenvedett vereséget az SZVSE Kecskeméti Dózsa'•'Szegedi VSE 3:2 (2:1) előtt, Vadas játékvezetésével Veres, Möszmer — Becker, került sorra a mérkőzés. A Tóth — Kallus, Farkas, Gyi­két csapat összeállítása a mesi, Bischof, Sebők, következő volt; Nagyiramú mérkőzést ját­Kecskeméten 2000 néző szot a két csapat, a szegedi Kecskemét: Bódog - Tor- vasutasok végig egyenlő el­dasi, Határ, Kerpesi - Jó- lenfelek voltak, de a kecs­A KTE lett az NB III bajnoka A harminc vasárnapon át percében szép támadás után csapat összeállítása: Takács, tartó NB III-as labdarúgó- Solymosi szerezte. A Hon- — Szántó, Varga, Király — bajnokság vasárnap befeje- véd gólja szünet után a Bóka I., Csiszár — Sebők hatalmas net következett TÍxmecskó ződött. A déli csoportban 35. percben esett, egy jól B, Lakatos, Karsai, Bara­SCŐ S ereszteVmeg MYhály t^üsan eW *en nagy küzdelem folyta helyezett,, váratlan lövésbői. nyi, Bóka II. - Ifjúságiak: vátbi ere^ményLi^KS^ JU lovesi ereszieini.es edz„ emlékgre bajnokság megszerzeséert — Ifjúsági mérkőzést nem Kecskemet—Szoreg 11:0. vauui ,ereumeny ei. A 22. percbén parázs je- és a bajnoki cím sorsa játszottak, mivel a Kiskun­és Ilku minden tudására lenet játszódott le a szege- csak az utolsó forduloban felegyházi Honvednek nincs szükség volt, hogy szöglet- di kapu előtt: egy kapura dőlt el a Kecskemeti TE ifjúsági csapata. —. . . : A nArtoH; oconuTnlf - _ A Honvéd győzőit az NB U-s röplabda-rangadón Szegedi Honvéd NB még a Dorog szorongatott. Az utolsó negyedóra ismét a hazai csapaté volt. „ , ,, .... .. , v. A 75. percben óriás helyze­fl-ben szereplő férfi roplab- ha^ott kj g SZE^C. tartó lövést Bénák a gólvo- javára. A szegedi csapatok nálról fejelt vissza a me- hözül az Építők szerepelt zőnybe, azt a dorogi csatá- legeredményesebben: otodik rok ismét rálőtték, akkor helyen végzett, viszont Gát vágta ki a gól- Az utolsó fordulo eredm&­vonalról a labdát. Egy ideig nyei: KECSKEMÉTI TE— NAGYLAK-CSP. 2:1 (1:1). Csanádpalota: da-csapata vasárnap Szege- Nyári beadását a kaputól den, az Építők-pályán a Bp. mintegy hat méterre tisz­Pénzügyőrök csapatával ját- Ján . álló Nemes kapta, de KISKUNFÉLEGYHÁZI ÉPÍTŐK—BÁCSAL­MÁSI PETŐFI 2:1 (2:0). lecsúszott lábáról a labda Kiskunfélegyháza. szőtt rangadót, amelyen » ég messze a kapu meUett szegedi csapat 3:l-re győ- kötött ki; zött. NB II-es női eredmény: A ^ percben ^^ Szegedi Építők—Szoregi Ra- meg a mérkőzés egyetlen kóczi 3:0. A Szegedi Texti- — a SZEAC számára les—Nyíregyházi KISE NB II-es női mérkőzés elmaradt, Hajós mintegy tizennyolc sei — Bóka! László SZEGEDI ÉPÍTŐK­CSONGRÁD 1:0 (1:0). Újszeged, vezette: Stark. _ A Szegedi Építők összeál­gy özeimet jelen tő —"góljáé htása a következő volt: Mu- ké^céTpat' A szöregiek csi TT?r!?°ly' E"C: egyenrangú ellenfelek vol a" tak, a sérült Csiszár he­HÓDMEZÖVASAR­HELYI DÖZSA— SZEGEDI SPARTACUS­VASAS 4:2 (2:1). Hódmezővásárhelyen a Kollár — Beszprémi, Apró, Dudás — Sándor, Csóti ^ Kiss, Veres, Hamzsek, Kó­szó. Jójárt összeállítású sze­gedi csapat játéka nem ér­vényesült a felázott mély talajú pályán, A szegedi gólokat Kószó és Csóti lőt­te. — Az ifjúságiak talál­kozója 1:1 (1:1) arányú dön­tetlennel végződött. KECSKEMÉTI ÉPÍTŐK SZŐREGI RÁKÓCZI 6:3 (3:2). Kecskeméten játszott a Englert, Bo- kemétiek jobban kihasznál­ták helyzeteiket, az SZVSE-t ezenkívül a balszerencse is kísértette. Góllövő: Boros, Englert; Nagy, illetve Kallus, Farkas. A szegedi csapat legjobb­jai Möszmer, Tóth, Kallus és Farkas voltak, míg a hazai csapatból Kerpesi, Jónás. Csis*záT -*Sebők Laczí " és Englert játéka emelkedett ki. Az NB II Déli csoport to­Kecskemét-Szőreg .„7 " ^^ ysE m K HÖDMEZÖVASAR- Lombik—KISTEXT 3:2 (2:1). HELYI MTE—HŐDME- Bp. Vörös Meteor—Pénzügy­ZŐVÁSÁRHELYI őrök 3:2 (1:0). UTTE-BVSC VASAS 2:1 (0:1). 1:0 (0:0). Bp. Petőfi-Bajai Hódmezővásárhely. Építők 3:1 (1:0), Gázmüvek­Makói Vasas 3:2 (1:1), Gyulai SZENTESI KINIZSI— MEDOSZ-Békéscsabai Előre KISKUNHALASI Építők 2:0 (0:0), Váci Pető­KINIZSI 1:1 (1:1). fi-Jászberényi Vasas 3:2 Szentes, (1:0). Brazília nyerte a világbajnokságot Vasárnap játszották le Stockholmban az ez évi világ­bajnokság döntőjét Brazília és Svédország csapatai. A mérkőzésen ragyogó játékkal a brazil csapat a labdarú­gás magasiskoláját mutatta be és 5:2 (2:1) arányú győ­zelmével megszerezte a világbajnoki címet. Az 1958. évi világbajnokság végeredménye a követ­kező: 1. Brazília, 2. Svédország, 3. Franciaország, 4. Né­met Szövetségi Köztársaság. mert a nyíregyházi csapat mpterre a kaputól lekezelte nács. Csabai. Övári, Gréczi, ]ye^t azonban Takacs az lemondta a játékot. a labdát s váratlanul ka- Jánosi. Csongrád: Király — ifjúsági kapus védett. A Trényi 58.09-el dobott kalapáccsal Domokos Bodák, Molnár II. fiata, kapus eg két " g61t 1 Szabohcs, Palasti.^ Pus- védhetett volna. A szőregi Elutasították a Móravárosi Kinizsi óvását bajnokságuk csapatküzdel­meit és versenyeik vasár­nap az egyéni bajnoksága­baton és vasárnap TOTÓEREDMÉNYEK 26. hét 1 K. Kinizsi—Győr 2. MTE—Sztálinváros 3. Oroszlány—Dél-budai 4. BVSC—UTTE 5. CVSE—VKSE 6. Békéscsaba—Gyula kás, Molnár III., Baksai, Busa, Dávid. A mérkőzés Atlétáink a hét közepétől Imidnek (SZVSE) 58,09-es egyetlen gólját a ^ percben kezdve nagy számban ver- kitűnő új megyei csúcsot Greca szerezte Alacspay" senyeztek a fővárosban. A jelentő kalapácsvetése, mely szmvonalu kuzdeiem csap­középiskolások már csütör- Zsivótzky és Csermák mö- ktrfo jatek jellemezte a tökön megkezdték országos gött a harmadik helyet je- ^f kozest. . Az !klnUsag' lentette számára. Ha tech- csapatok találkozóján a nikai zavarok nem lépnek Csongrád 4:1 (1:1) aranyu fel nála, akkor rövidesen el- győzelmet ert el a végig ki- h Bp VM_remg] ikkal fejeződtek be. Az MTK érheti a bűvös 60 métert. A emberrel játszó Epitok 9. c^ Autó-Mvsc nemzetközi versenyére szom- 3000 méteres akadályfutás- euen" ü; Nyíregyhóza-MMTE került ban Bárkányi (SZVSE) in- DOROZSMAI SK 12- Bp- Spartacus—Ozd KTSKTTNFÉI FGYHÁZI HONVÉD 1T (1:0). ér" p®161®10' egy pályázó sem sát, a bemutatott névmagya­helyen kötött ki. Kiskundorozsmán mintegy 't nyerőosztályban 20-an rosítási okmány szerint meg­A+li+x b V , ívTTtr iTpr A kdzépiskolások ötös csa- 500 néző előtt a hazai csa- „TnyöSzeg "egye^ém "lasw állapítást nyert, hogy a BM AtletainicnaK az ra 1 tv ver- patversenyének eredményei: pat az alábbi összeállítás- forint. 1958. március 18-án a név­közm" ktmelkedk Trényl EérfÍ3k:. gerlyL,2' Radnó" baa szerepelÍ; . Sallral . ~ értik "él TSSS^A n®tre- változtatást engedélyezte, iciemellíeaik irenji Gimnázium 43.50, magas: 4. Gyuris I., Gyémánt, Lőrinc, ményösszeg egyenként 1250 Ft. A Móravárosi Kinizsi megóvta a június 4-én le­játszott MÁV-MAK elleni mérkőzést, mert szerinte a makói csapatban szereplő Vári nevű játékos kettős 0*2 2I0 igazolással rendelkezett. Az J:} óvást elutasították, minthogy 0:2 a Kinizsi ellen szereplő Vá­7. K. Lombik—KISTEXT 1 3:2 . T . , ,, . R. Bp. VM—Pénzügyőrök 1 3:2 ri Lajos szabalyos ígazolas­sal játszott a sor. Az esős, hűvös időjárás diszponáltan versenyezve és a felázott pálya erősen _9:24,8-as idővel az ötödik rányomta bélyegét az ered­ményekre. mérkőzésen. Petrovics Lajos néven kapta igazolá­x 1:1 x 0:0 Bár Vári Lajos 1 4:2 Radnóti 161, távol: 4. Rad- — Joó, Kovács — Fábián, nóti 577, súly: 4. Radnóti Veres, Simon. Dudás, Soly­10,51. Nők: 4x100 m váltó: mosi A DSK többet tá­6. Makói Közgazd. Techni- , .. . kum 53,5, magas: 6. Tömör- madott 68 nagyon 1S ra" kény Leánygimnázium 130. szolgált az egyik pontra. Az egyéni versenyszámok Góljukat az első félidő 20. eredményei: Férfiak: gerely: 2. Varga (Radnóti) 47,62, 3. Darvas (Építőipari Techni­kum) 46,65, 100 m: 3. Babos (Építőipari Technikum) 11.2. Nők: 80 m gát: 2. Harczos (Tömörkény) 12,9 megyei fel­nőtt és ifj. csúcs! Harcos eredménye igen értékes tel­jesítmény. A Radnóti gimnazisták so- _ rozatoc hplvezécei iaaznlták- 10- Kecskeméti Ép. 30 43:47 28 reménylgény elvész rozatos neiyezesei igazoltak, u Szentesl Kinizsi 30 38:g2 28 A Sportfogadási A III. nyerőosztályban 2821-en értek el 9 találatot. A nyere­ményösszeg egyenként 187.50 Ft. A nyereményösszegek kiűzeté­se július 10-én kezdődik. A TOTÖ JUNIUS HAVI AJÁNDÉKSORSOLÁSA A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság megtartotta a totó jú­niusi ajándéksorsolását. A jú­niusi fogadási hetek közül a 25. játékhét szelvénytulajdono­Az NB III osztályú bajnokság sai közül kerültek ki a nyer­végső állása tesek. A stockholmi atlétikai Európa­1; Kecskeméti TE 30 59:21 45 bajnokságra 4-en nyertek kiuta­2. Bácsalmás 30 69:47 42 zást. 3. Kiskunf. Ép. 30 60:32 40 A brüsszeli világkiállításra 4. MÁV-HMTE 30 42:43 35 hárman nyertek kiutazást. 5. Szegedi Építők 30 61:42 34 a nyertes szelvények igazoló 6. Kiskunhalasi K. 30 49:36 33 szelvényeit július 2-ától kezdve 7. Szegedi Spart. 30 5G:35 31 io-én déli 12 óráig kell eljuttat­8. H. Dózsa 30 46:38 31 ni a Sportfogadási és Lottó 9. Kiskunf. H. 30 46:43 31 Igazgatósághoz, különben a nye­fi labdarúgó NB I további eredményei Csepel—Salgótarján 1:1 (1:0), Szombathely—Vasas 0:0. Az NB I állása: Trényi Imre 58 m 09 cm­hogy testnevelőik, Zsedényi 12! CSAK István és Kertész Ferenc- 13. Dorozsma es új megyei kalapácsvető- igen eredményes munkát vé- H^vasae csúcsot ért el Budapesten, geztek. 1«. Nagylak-Csp. 30 44:60 23 ? lándéksorsolásokat. Ebben a 30 44:65 23 hónapban minden fogadási hé­30 35:69 18 ten külön-külön ás lesz .sorso­30 25:77 15 [ás. 1; MTK 20 39:22 27 Zt Ferencváros 21 41:29 27 3. Bp. Honvéd 21 41:25 26 ii Tatabánya 20 28:19 26 5. Salgótarján 21 30:29 23 6. U; Dózsa 20 38:28 22 7; Vasas .19 28:26 20 8. Diósgyőr 20 25:28 '20 9. Szombathely 21 24:28 20 10. Dorog 21 23:30 19 11. Csepel 20 22:23 13 12. Szeged 21 22:33 13 IS. Pécs 20 19:40 13 j M. Komié 21 27:37 12 Ismét győzött a SZEAC vízilabda-csapata A SZEAC NB II-es vízi­labda-csapata vasárnap Új­szegeden 2:1 (1:0) arányban győzött a Bp. Építők ellen. A SZEAC góljait Szalai és Reök dobta. — A vidéki ví­zilabda-bajnokságban helyi rangadót játszottak: Kinizsi —SZAK 2:1 (1:1). Góldobó: Kis, Szoboszlai, illetve Szabó. A Déli csoport állása 1: BVSC 35 71:29 50 2. UTTE 35 55:35 47 •3. KISTEXT 35 101:41 45 4. Kecskemét 35 65:45 42 5. Pénzügyőrök 35 54:45 39 6. Cegléd 35 48:55 39 7; Szolnok 35 58:42 38 8. Jászberény 35 36:35 34 9; Vác 35 50:56 34 10. Szegedi VSE 35 42:45 33 11. Gyula 35 37:58 33 12. Békéscsaba 35 52:58 31 13. Gázművek 35 44:58 31 14. K. Lombik 36 44:60 31 15 Bp. Meteor 35 42:58 30 16. Makó 35 46:59 29 17. Baja 35 38:61 23 18. VKSE 35 52:59 28 19. Bp. Petőfi 35 43:79 23 DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáw párt szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: Siklós János felelős szerkesztő; Nagy István és dr. LSkös Zoltán szerkesztők. Szerkesztőség: Szeged; Sztálin sétány 10. Telefon: 35-35 és 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 és 34-38 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér 3. Telefon: 31-16 és 35-00 A lapot árusításban és előfize­tésben a Csongrád megyei pos­tahivatalok terjesztik. Előfizetési dfj 1 hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél Szegedi Nyomda Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents