Délmagyarország, 1958. július (14. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-20 / 170. szám

Vasárnap. 1958. Július 20. 4 Országos méretekben a magyar színjátszás egészét érintő konstruktív vita folyik. Az elmúlt színiévad »mérlegkészitö" diskurzusa ez, ami természetesen a következő színházi szezon műsorpolitikájánál nem marad és nem is maradhat figyelmen kívül. A különböző lapokban elhangzott kritikai megállapítások közül néhány észrevétel ráillik a Szegedi Nemzeti Színházra is. Szerintünk Rényi Péternek a véleménye (Népszabadság július 13.) az általános, a valóságot jól kifejező. E szerint színházaink músorpolitikájának túlzott gyengesége ellenére is a pozitív tendenciák az uralkodók, másként szólva jó prózai művek is kerültek színre az elmúlt évadban. És ez a lényeges. Ezért színházaink müsorpolitikájának bírálatánál ebből induljunk ki. Rényi helyesen bírálja Bogáti Péternek az Elet és Irodalom című hetilapban megjelent cikkét, amely a jövő sziniévadtól: -Nem folytatást — mást" követel, figyelmen kívül hagyva az évad eredményeit. A Szegedi Nemzeti Színház teljesítménye tekintetében azonban nem helyezkedhetünk Rényi álláspontjára. A súlyos negatívumokkal terhelt műsorpolitika pozitív vonásairól (Optimista tragédia, — Anna Frank naplója, — Bekötött szemmel stb.), mai tárgyú és mondanivalója színmüvekről Szegeden nem beszélhetünk. Nem mondhatjuk tehát, hogy e pozitív magból fejlődjék a szegedi színház műsorpolitikája, mert ilyen jellegű darabok, sajnos Szegeden nem kerültek műsorra. Természetesen a -Nem folytatást — mást« című Bogáti cikket sem vehetjük teljes egészében alapul, mert a szegedi színház megpróbált javítani évközben a gyengén sikerült músortervezeten. bár sajnos az jószándéknál és egy-két darab bemutatásánál alig ment többre. (Fehér Klára: • Vem vagyunk angyalok«, Sebastián: »Névtelen csil-. A színiévad végén Jegyzetek a Szegedi Nemzeti Színház műsorpoiiíikájárói lap-.) Valamivel vérszegényebben sikerült tehát a Szegedi Nemzeti Színház műsorpolitikája az országos összképnél. Ebben -benne van« a megyei jogú tanács — mint t színház »gazdája- — művelődéspolitikájával foglalkozó ügyosztályainak mulasztása, személy szerint Korek József elvtárs tájékozatlansága, ha úgy tetszik erélytelensége. Színházainknak a szocialista kultúra és ezzel összefüggő közízlés kifejlesztésében kulcshelyzetet kell elfoglalniok: ez Szegeden nem jutott érvényre. Mentségként szokás megemlíteni — némi igazsággal is —, hogy az 1957—58-as színiévad műsorprogramját még 1957 tavaszán állították össze, amikor ideológiai, politikai vonatkozásban nem volt minden olyan egyértelmű és világos, mint ma. Azt is mondhatnánk: könnyű utólag bölcsnek lenni. Igaz ugyan, hogy a város illetékes vezetői még az évad derekán sürgették a músortervezet megváltoztatását és mai témájú, életünk, napjaink szükségletét kifejező darabok beiktatását. Azzal is szokás "érvelni", hogy kevés a választék. Ebben is sok az igazság. Az előzőekben említett darabok azonban léteznek, s nem egy színházunkban műsorra kerültek. (Mellesleg emiitjük, Dobozi darabját, a Szélvihart, amely utat talált a szolnoki és a békéscsabai színház »deszkáihoz-, pedig ezeknek a. színházaknak is megvannak a financiális gondjai éppen úgy. mint a Szegedi Nemieti Színháznak.) Az eredeti műsorterv gyengének mutatkozott. | A prózában — ahol új darabok bemutatására a legnagyobbak a lehetőségek — nem volt szerencsés Móricz -Nem élhetek muzsikaszó nélkül- című darabját műsorra tűzni, mert ez a színdarab mondanivaló tekintetében ma már szinte csak irodalomtörténeti értéket képvisel. Tolsztoj Élő holttest című színművének műsorra tűzése sem sokat jelentett. Ez az orosz darab ma már szinte nem több, mint irodalmi érték az irodalomtörténészek kezében. Éppen ezért már eleve érdektelenségre volt ítélve. Helytálló az a megállapítás is, hogy Tolsztoj nem a színműirodalomban vált klasszikussá. Sebastián Névtelen csillag-ja kedves kis darab, hasznos volt a műsorra tűzése, bár életünk maiságáról nem szólt — nem is szólhatott — ez sem, már csak megírásának idejénél fogva sem A prózában egyedül Fehér Klára Nem vagyunk angyalok című darabja elevenített meg mai életkérdéseket, bár ez sem a legégetőbb problémákkal foglalkozik. Ezek mellett a darabok mellett hiányzott az olyan, bizonyára Szegeden is nagy közönségsikerre számítható darab, mint pl. az -Optimista tragédia". Szívesen vette volna színházlátogató közönségünk, ha Békési István új darabja a -Bekötött szemmel" műsora kerül. Sajnos ezek elmaradtak. Az eredeti műsorterv szerint Ibsen Peer Gyntje került volna bemutatásra. Helyette Schiller: Stuart Máriáját adták Megítélésünk szerint a tervezett Ibsen színmű az akkori viszonyokat tekintve hasznosabb lett volna. Ezzel nem azt mondjuk, hogy Stuart Mária bemutatása haszontalan volt, s még kevésbé, hogy művészeink játéka nem csillogott e darabban. Különösen Miklós Klára remekelt. Azt viszont nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Stuart Mária Schiller legellentmondásosabb színműve S a darab végső kicsengésébén, megoldásában történelmi valótlanságot követett el a halhatatlan Schiller. A Kamaraszínház a múlt évben meglepően rossz műsorral indult. A "Mandragóraés a "Fiúk, lányok, kutyákkivételével többet rontott a közízlésen, mint amennyit hozott -kassza-sikerével•». Például a -Szabin nők elrablása" művészi előadás tekintetében is kritikán aluli. Lapunk nem is tartotta érdemesnek, hogy joglalkozzék a Kamaraszínház egy-két darabjával. Színházunk Kamaraszínházában tért hódított a művészietlenség, előadásuknál eluralkodott a ripacskodás, valószínű olyan elgondolásból kiindulva: "limonádénak — limonádé alakítás dukál". S ebben van is valami. Mert ha a színész érzi, hogy egy darab semmi többgt nem jelent "kasszasikert szolgáló ügynél" — úgy is játszik. A giccs nem teszi próbára komolyan a művészt, sőt demoralizálja, elkedvetleníti, megalázónak, üres bohóckodásnak tekinti egyébként felmagasztosult élethivatását. Az elmúlt színiévad műsorahoz még egy megjegyzés: örvendetes, hogy a táncjátékok bővítése érdekében eredeti bemutatóként műsorra tűzték az Akis és Galateá-t, de sajnos ezzel szemben elhagyták Bartók: Fából faragott királyfiját. Elismerésre méltó, hogy a gazdag operarepertoárt bővítették az Anyegin felújításával. Kár, hogy későn hozták színre, s ennélfogva az elmúlt évadban mindössze két-három előadást ért meg. Ezekután felvetődik | Az operában adott leglegtöbbet művészileg — színpadi fajsúlyát tekintve is — a Szegedi Nemzeti Színház. Ebben kiemelkedik Puccini: Manón Lescaut-ja, s e darabban Moldován Stefánia kiváló művészi tehetségének csillogása méltán érdemelte ki a közönség elismerését. Erkel "Hunyadi László« című darabja is a nagy sikert aratott operák közé sorolható. Az operák műsorra tűzésénél is elmondhatjuk azonban, hogy nem a legszerencsésebb összeállítás érvényesült. Az operettek házatáján egyenesen elszomorító képet kapunk. önkéntelenül is olyan érzést kelt az évad operett -termése-, mintha a dezilluzionált kispolgár és az öntudatlan szórakozni vágyó közönség ízlésére alapoztak volna. Nem beszélve arról, hogy az operettek között sincs egyetlen olyan darab, amely valami eleven, mai frissességgel szólna a színházlátogató közönséghez. Pedig van mai mondanivalójú friss, színes eleven operett. A szovjet színházi világban is találhatunk ilyeneket. Csak keresni kellett volna. A műsorra tűzött és bemutatott operettek közül, például Ábrahám: -Bál a Savoyban- — mit nyújtott, élmény, mondanivaló tekintetében? Semmit. Egyetlen "érdeme", hogy Amerikában élő magyar szerző müve. Ez pedig vajmi kevés. Könnyű lenne azt állítani hogy — ez a megállapítás igaz —, de a színházlátogatottság szempontjából mégis csak az operett érte el a 70,9 százalékot és nem a próza, vagy az opera. S ez a nettó elszámolási rendszerben figyelemre méltó a jövőre nézve is. Ez azonban hatnis érvelés, mert ki bizonyítja azt — tapasztalatok híján —, hogy mai életünkhöz közelálló jó operettek, színvonalas művésziségü tolmácsolása csökkenteti érdeklődésre tarthat számot? Azt hiszem ezt senki nem bizonyíthatja. az a kérdés, hogyan kerülhetett enynyi sok könnyen támadható elem a színház műsortervébe. A válasz egyszerű: Nem vott eléggé meggondolt ez a műsorterv. Nagy mértékben zavarta a tervkészítők műsorpolitikai tisztánlátását az 1957 tavaszi milliő, amely még sok negatív vonást tartalmazott társadalmi, politikai, de különösen kulturális életünkben. Bármilyen komoly is ez a kép — ez az igazság. Sajnos, még addig sem ért el a múlt évad műsorpolitikája — ameddig egyébként legtöbb színházunk eljutott, hogy egy-két mai, korunk problémáival foglalkozó darabot tűzött műsorra. Ezért ez a műsor valósággal tértől-időtől függetlenül "szolgálta" a szocialista kultúra gyarapodását Szegeden. A mi színházaink a munkás-paraszt hatalom érdekeit szolgáló kulturális intézmények. Elsőrendű féladatuk a színházlátogató tömegek kulturális nevelését sajátos eszközeikkel segíteni, olyképpen, hogy megmutatják: a mi társadalmi berendezkedésünk ideológiája, erkölcse. ízlése, merőben más, mint a polgári világé. A közízlés mércéje az öntudatos munkásosztály ízlése és igénye. Nem elég hangsúlyozni, hogy a különböző társadalmi rétegek, kategóriák felfogása, gusztusa közül a vezető osztály, a munkásosztály ízlésére, világnézeti, felfogására apellálunk, ennek kifejezésre kell jutnia a műsorpolitikában is. Egyáltalán nem arról van szó, hogy megkísérelnénk a színház szocialista kultúrát szolgáló hivatását úgy értelmezni: ami nem mai témájú darab, vagy nem »vörössel mázolt" gyártmány, az eleve rossz. E szektás felfogás a szocialista kultúra egészséges fejlődését, eleven, pezsgő kibontakozását vetné vissza., De a szektásság, a korlátoltság bélyegétől való félelem nem lehet az apolitikus műsor fügefalevele. S még egyet: kulturális életünkben ma nem az elkövetett kultúrpolitikai szektás torzítások fejlődésünk fő akadályai, hanem a szocialista realizmustól, és a mai témától való tartózkodás. Több mai tárgyú témát a színpadra! Ez a kívánság nem mond ellent a műfaji sokrétűségnek. Sőt! Több mai témát: gyakorlatilag sokrétűséget eredményez, mert életünk ezer és ezer oldaláról megmutatható, a színművészet sajátos eszközeivel is. Igaz, hogy íróink adósak elsősorban, mert a színház kenyere a gazdag színiirodalom. Sajnos, evvel egyelőre nem büszkélkedhetünk. Nem mellőzendő az sem, hogy szovjet szerzők darabját, népi demokratikus írók színműveit nem válogatás nélkül kívánjuk. Jól tudjy.k, hogy a közelmúlt idők, szektás torzítása ebben is jelentkezett. Mi igényeljük a szovjet darabot, a népi demokratikus országok színműirodalmából vett, jó darabokat. A szovjet darab azért fontos, mert — s ebben nem lehet nézeteltérés —, ez az irodalom mondja számunkra a legtöbbet, ez veti fel leglényegesebben korunk problémáit, ebben az irodalomban találunk legtöbb feleletet emberi és művészi problémáinkra. Ismétlem, nem állítjuk azt, hogy minden szovjet darab kivétel nélkül kifogástalan, de azt valljuk, hogy a szovjet irodalom termi a legjobb, legszebb alkotásokat, amelyek a mi színházaink műsoráról sem hiányozhatnak. A szocialista kultúra térhódításának jelentőségét és szükségességét bizonyítja az a kulturális erő is, amellyel színházunk rendelkezik. A Szegedi Nemzeti Színház az elmúlt évadban összesen 260 ezer embernek nyújtott a színművészeti kultúrából. Ez a szám meglepően magas, s kifejezi azt a kulturális változást, ami az elmúlt 13 esztendőben végbement Szeged társadalmi és politikai életében. A látogatásokat részletezve: a prózai előadásokat 50 ezren, az operai előadásokat 55 ezren, az operetteket 90 ezren tekintették meg. Harmincötezer nézője volt a Kamaraszínháznak és 30 ezer a táj előadásnak. Ezek a számok érdekes megállapításokhoz vezetnek bennünket. A prózai előadások látogatottságát nemcsak elérte, hanem meg is haladta az operai előadások látogatottsága. Az operett kedvelése a színház igazgatóságának külön felhívja a figyelmét, hogy ebben a műfajban a rendelkezésre álló legjobbat nyújtsa a közönségnek, hiszen az elmúlt évben közel százezren nézték meg az operetteket. Nem mindegy, hogy a műfajban nevelési eszközöket juttatunk-e érvényre, vagy megelégszünk kispolgári limonádéval, A Kamaraszínház látogatottsága is nagyobb közönségmegbecsülést igényel a műsortervek összeállításánál. A színház gazdálkodása A Szegedi Nemzeti Színház megkezdte a bérletezést Idén is indítanak operabérlet-sorozatokat A Szegedi Nemzeti Színház — miután kialakult végleges műsorterve — megkezdte a bérletezést, a múlt évivel azonos feltételekkel. Tizenöt százalékos kedvezményt biztosít a szervezési osztály a műsorra tűzött 12 előadásra, melyek között 4 opera, 4 prózai előadás és 4 operett foglal helyet. Az operai bemutatók a következők lesznek: Horusitzky: Báthory Zsigmond; Musszorgszkij: Szorocsinczi vásár; Verdi: Aida és Gounod: Faust. Shakespeare Lear királya; Visnyevszkij: Optimista tragédiája, Shaw: Az ördög cimborája című színműve és egy új magyar színpadi mű képezi a prózai együttes új műsorát. Az operettek így következnek: Jacoby: Sybill; Visky—Baróti: Juvenália; Planquette: A cornevillei harangok és Dunajevszkij: Szabad szél. A színház bérlői 10 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a Kamaraszínház előadásaira, ahol prózai és zenés darabok szerepelnek az új műsorban — mégpedig a következők: Jaroslav Hasek: Svejk; Lope de Vega: A korsós lány; Kálmán: Montmartrei ibolya és Pfeiffer: Lampionok ünnepe. Az operakedvelők részére négy operabérlet-sorozatot indít a színház — azonos kedvezményekkel. A négy bérlet összesen 22 operát foglal magában. Szegeden is bemutatja új műsorát a Magyar Jlami Népi Együttes A Magyar Állami Népi Együttes augusztus 2-án Szegeden is bemutatja új műsorát, a szabadtéri színpadon. Az ének-, zeneés tánckar ez alkalommal Tamás—Petrovics—Rábay: a -Barcsay szeretője- című, székely népballadára komponált táncdrámáját, továbbá Kodály -Székely fonó-jának részleteit és Pápai— Faragó—Szokolay—Rábay közös produkcióját, az Arany János -Jóka ördöge- című elbeszélő költeménye alapján készült -Orbán és az ördög- című táncjátékot hozza színre. nem utolsó kérdés. Annál is inkább közérdeklődésre tart számot, mert összefüggésbe hozzák a kialakítandó műsortervet a színház anyagi helyzetével. Ebből a szempontból figyelmet érdemel Nyári Lászlónak, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztálya helyettes vezetőjének a közelmúltban elhangzott előadása, amely a gazdaságosság és színházpolitika — a közhiedelemmel olykor szöges ellentétben álló — összefüggéseit tárgyalta. Néhány idézet: -Január 1, tehát a nettó gazdasági rendszer bevezetése óta mutatták be színházaink a következő, kultúrpolitikai szempontból jelentős műveket: Dobozi Imre: Szélvihar (Pesten és Szolnokon, Békéscsabán), Fejér István: Bekötött szemmel, Stein: Hotel Astoria, Kohout: Ilyen nagy szerelem. Osborne: Komédiás, Mozart: Varázsfuvola, Nazim Hikmet: Legenda a szerelemről, Fehér Klára: Nem vagyunk agyalok —, hogy csak egynéhányat említsek a kínálkozó példák közül. A színházak kezében lévő gazdasági eszközök egyszersmind kultúrpolitikai eszközök is. A szubvenció olyan összeg, melyet • a dolgozó nép azért bízott a színházak vezetőire, hogy cserébe érte haladó világszemléletű, szocialista műsorpolitikát, igényes előadást, jó szórakozást, egyszóval jó színházai kapjon. Ha ezt nem kapja meg, akkor nem adja meg támogatásának másik részét, a jegymegváltás formájában jelentkező összeget és akkor előállt a gazdasági csőd, amely egyúttal kultúrpolitikai csőd is. Annak a színházigazgató•> nak, aki könnyen hagyja magát befolyásolni a látszólag népszerű, de lényegében megalkuvó irányú műsorpolitikával, például kell állítani azoknak a daraboknak, a közönségsikerét, melyek kultúrpolitikai vonatkozásban is győzelmet jelentettek az elmúlt évad során. A Petőfi Színházban az Optimista tragédia átlaglátogatottsága 85 százalékos, a Svejk 100 százalékos, és a Szélvihar 80 százalékos látogatottságot ért el. A Nemzeti Színházban az Ember tragédiája és a Peer Gynt 100 százalékos vott. A Néphadsereg Színházában a Hotel Astoria című szovjet darab átlaglátogatottsága a maximális bevételi lehetőség 90 százaléka vott, Kohout: Ilyen nagy szerelem című drámája 98 százalékos átlaglátogatottságot ért el eddig. Mi az állami támogatást elsősorban az Optimista tragédiára, a Szélviharra, a kecskeméti Othellóra, a debreceni és szegedi román bemutatóra, a Tanítónőre, vagy a szolnoki Cyranóra adjuk, illetve kapjuk, és nem a Sybillre, a Mayára, a Fekete Péterre, a Harapós férjre és a Víg özvegyre. Nem ezekre szolgál a támogatás". "Államunk az 1958. évre 56,3 millió forintot fordított a színházak fenntartására. E támogatási összegen felül további 7,3 millió forintot juttat felújítási célokra. E támogatási összegből a budapesti színházak 18,5 millió forintot, az össztámogatás 32,9 százalékát, a vidéki színházak 37,7 milliót, az össztámogatás 67,1 százalékát veszik igénybe... Beszéljünk arról is, hogy a színházaknál mit jelent a támogatás jegyár kiegészítésében kifejezve. Országos viszonylatban az egy nézőre eső állami támogatás 11,31 forint. Ez a budapesti színházaknál 7,6 forint, a vidéki színházaknál 16,05 forint... Szegeden 13,97 forint az egy nézőre, az egy jegyre eső állami támogatás-. Ezek tények. S a tények nem hagyják magukat befolyásoltatni olyan állításoktól, amelyek függetlenek a valóságtól. Másként szólva: nem lehet a kultúrpolitika szocialista törekvéseivel szemben spanyolfalként a gazdaságosság jelszavát felhasználni. A Szegedi Nemzeti Színház is bevétele alapján gazdálkodik, amelyet állami szubvencióval egészítenek ki. A következő évadban a színháznak nagy közönségszervező munkával és igen jó műsorpolitikával kell kirukkolnia ahhoz, hogy a körülbelül egymillió forintos hiányát csökkentse. összegezve: színházunk múlt évi műsorpolitikájának negatív vonásai elkerülhetők a következő színiévadban. Erre megvan minden lehetősége a színháznak. Most már Vaszy elvtárs vezetésével remélhetően megszűntek a belső torzsalkodások, az elvtelen klikkezések. Helyesen tette az igazgatóság, hogy — a többi között — a gyenge képességű, vagy erkölcsileg botladozó személyeket eltanácsolta a színháztól. A vezetés szakavatott kezekbe került, s értesüléseink szerint néhány új szerződéssel tovább javul a Szegedi Nemzeti Színház egyébként sok tekintetben elismerésre méltó művészi munkája. SIKLÓS JÁNOS