Délmagyarország, 1958. június (14. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-13 / 138. szám

Péntek, 1958. Június 27. s hajózni a Dunán. A nagyob bak pontos leírást adnak a Mátráról, a Balatonról, a Mecsekről, s a többi nya­ralóhelyekről. Párádon, Parádsasváron Egyre több szegedi kisdiák nyaral az ország legszebb vidékein A SZOT ez évben 870 Csongrád megyei gyermeket nyaraltat A neveléstudományi tan- Pál utcai fiúk*, a "Légy jó lére. A rókusi iskolából 40 székek igen érdekes síépet mindhalálig* színmű bemu- gyermek nyaral Hollóstetőn, kaphattak volna a proletár- tatásának jövedelme, a láb- A Gutenberg utcai leányis­gyermek fogalomalkotásáról, törlőkészítő szakkör egész kola növendékei a Bükkal­ha például 1938-ban megkér- évi munkájának ellenértéke ján ütnek tábort. A Mérey dezték volna a hét-nyolcéve- képezi a tőkét, a hatezer fo- utcai Altalános Iskola 60 ta­seket. vagy még ennél idő- rintot. Július 20-án az iskola nulója Siófokon nyaral. A sebbeket is, hogy mit érte- legjobb 41 tanulója — rész- Dózsa György iskola fiúi nek a "nyaralás* szó alatt, ben a hatezer forintos tőké- Hollóstetőn táboroznak, A legtöbb előtt olyan idege- vei, részben saját hozzájá- ugyanide utazik a Csongrádi nen hatott volna ez a szó, rulósukkal — országjáró út- sugárúti Zalka Máté Általá­mintha legalábbis Cicerót ra indul. Keszthelyen tölte- nos Iskola 50 tanulója, idézték volna. • nek egy hetet, majd Buda- A mihályteleki úttörők is Tegyünk próbát most. pesttel ismerkednek meg, szép nyári programot állí­Nemigen találunk olyan innen hajóval utaznak a hí- tcttak össze 30 gyermek in­gyermeket. amelyik nem ha- res régi városba, Eszter- dul autóbusszal országjá, tarozza meg pontosan a szó gomba. rásra. Ütirányuk Pécs, Bala­értelmét. A legkisebbek fo- TT , _ ,, ton, Tapolca, Ajka, Vesz­galmában összekapcsolódott UtazaS ümODa prém, Szuhavölgye, Győr, a nyaralás szó hazánk szép ,..„„.,, _„ végig a Duna völgyén, s vé­tájaival. Nyaralni annyit je- . A Pedagogia, Foiskola gya- gü, Budapest. Június 23-án lent, mint látni a Balatont, koro >^olajanak 40 uttoroje indul útnak Hollóstetőre 20 megmászni a Mátrát, végig- Csehszlovákéba keszul. Sze- diák a Dugonics utcai Al­a nnnán A NAÍV.ih- ged testvérvarosa, Brno ko- talános iskolából. Vendéglá­zeleben táboroznák majd. tó;juk; a patronáló szervük, a Már minden készen áll, szegedi járási munkásőrség, csak az utazási engedelyt várják. Egy 40 fős csoport a. Bükk és a Börzsöny pedig Zebegényben tölt két hetet. A Juhász Gyula Al- A Madách utcai iskola 54 talános Iskola diákjai há- úttörője a nyáron a Bükk­rom nagy csoportban iáto- ben táboroz. A Bérkert ut­gatják meg hazánk legszebb caiak Miskolcra készülnek, Evrol évre tobb gyermek vidékeit péCSre, Budapestre a Tiszaparti iskola tanulói üdül, nyaral. A SZOT az el- mennek ezenkívül Lillafü- Hollóstetőn töltenek vaká­mult evben Csongrád me- red MjskolC! Eger a cg0_ ciójukból két hetet. Az Ár­gyebol 530 gyermeket nya- portok célja A gyermekek pád téri iskola 40 szorgal­raltatott Párádon és Parad- az egész évben összegyűj- mas úttörője — akik kiváló sasváron. Az iden 870 7—14 tött takarékbélyeget váltiák munkát végeztek az aszta­éves gyermeket nyaraltat a b(? a7 ütra. A Hámán Kató los szakkörben és más szak­megyebői. Az elso cs<?p"rt Altalános Iskola 60 diákia körökben — Zebegénybe in­julius 1-en indul és szulok. Miskolcra utazik. A móravá- dul június 30-án. pedagogusok kísérik okét a rogi úttörők pedig Hollóshá- Lassan véget ér az isko­nyaraloig. Ott jol képzett pe. zán nyarainak lai év. A szegedi úttörők dagógusok, orvosok felügye- egész évben készültek a lete alatt gyarapodnak test- mihályteleki úttörők nyári táborozásra, szorgal­ben és tudásban két hétig. nrdvőaiórása masan dolgoztak szakkörök­A szülők kezdetben ide- orszagjaiu&u bpn> készüitek színielőadá­genkedtek a gyermek nya- A Szilléri sugárúti iskola sokra, s most teljesül a vá­raltatasatol. De amikor lat- go úttörőjét a pécsi Mély- gyuk. A vizsgák után elin­tek, hogy nyaralas után egy- é ft- váUalat látja vendégül dui az eiső csoport. Pihen­ket kilo sulygyarapodassal két hétjg. A petőfitelepi l-es _ek szórakoznak ismeretei­piros arccal, frissen tértek -7árnú ;okoiából 60 úttörő szoraKoznaK, ismeretei vissza a gyermekek, mind S el JÚHusban a magyar k<* b-ítik a legszebb üdü­tobben igénylik. tenger mellé, Balatonlellén lőhelyeken. Az uj iskolai Az eaész évi ütnek fel sátortábort. Asát- évet frissen, üdén kezdik . . M « • x i rakat a honvédségtől köl- majd. JÓ utat, sok szórako­lakarekossag jutalma csönzik és patronáló vállala- ^ t kellemes pihenést! tuk, a Szegedi Tatarozo Val- ' Az igény évről évre nő. lalat „állítja el Balatonlel- (H-né) Es ha a SZOT minden év­ben több gyermeket nyaral- • 11 tat, még akkor sem tud minden igényt kielégíteni. Az úttörőcsapatok az idén igen komoly programot dol­goztak ki az úttörők foglal­koztatására, nyaraltatására. lk®tnka 'afeS ért 'smeretes hogy a szegedi lyeknek nyelét különleges takarékoTsáf a szülf mun- Seprűgyár termékei nagy polítúrozással látták el, nyél­kaközóssések' támóertása népszerűségnek örvendenek végződése cirádás, díszesen egy bizonyra anyaf alS több külföldi országban. Jű- festett a cirokja pedig adot+ . mo.x 45 haq7ná]. nius vegere például mégha- zoldszinu. aaott, s most ezt nasznai ladja g félmiluót azoknak a A külföldi érdeklődők kö­seprűknek a száma, melye- zött megjelent a közelmúlt­ket az Egyesült Államokba, ban Libanon is. Ez a közei­Kanadába, Nyugatnémet- keleti arab ország is nagy­országba, Svájcba és egyéb mennyiségű seprűt rendelt, helyekre exportálnak. melyet a vállalat júniusra Ebben a hónapban újfaj- mór le is gyártott, s jelen­ta seprűket is kezdtek gyár- leg mar az áru csomagolasa tani, a külföldi megrende­lők ízlésének megfelelően. A Földműves utcai általá- Amerikába például a na­Libanon is vásárol szegedi seprűket ják fel táborozásra. így nya­ral az idén több mint ezer szegedi úttörő hazánk leg­szebb vidékén. Jól dolgozott a lábtörlőkészítő szakkör nos iskola úttörőcsapatának pókban indul el az első takarékbetétkönyvében hat- szállítmány, egy vagon ezer forint tanúskodik az próbaküldemény azokból a úttörők szorgalmáról. »A nagy szobaseprűkből, me­Kézről kézre adják ezt a helyes kis mosógépet a Szegedi Nyomda Vállalat dolgozói. Nagy könnyebbséget jelent az üzem nó­dolgozóinak, vagy a nyomdász-fe'.esé­geknek, hogy oda­haza, szinte fillé­rekért, gyorsan és könnyen végzik az esedékes nagymo­sást. Hogy a szállítás könnyebb legyen, ügyes kiskocsit is beszereztek, amely­be a mosógép i on­tosan belefér, folyik. A jövő hónapban már az arabok is szegedi seprűvel seperhetnek, mert a szállítmány napok múl­va útra kel. A seprűk irán­ti érdeklődés miatt a vál­lalat újabb gépek átállítá­sát tervezi a seprűgyártás­ra, melyekkel augusztusban ;; már meg is kezdik a ter­;; melést. ;; A seprűgyár népszerű gyártmányai arra késztet­ték a filmgyártó vállalatot is, hogy megörökítse az üzemet és munkáját. Teg­nap felvételeket készítettek a vállalat telepén, melyek­ből mintegy háromperces vetítés lesz a magyar film­híradóban. Sőt nemcsak idehaza lesz látható a híres szegedi seprűgyártás, ha­nem külföldön is, mert sok más országban is elke­rülnek a felvételek a nem­zetközi filmhíradócsere ke­retében. lUebmaan Bela felvétele) . KÜLFÖLDRE KÉSZÜL ; : TÁPÉN A GYÉKÉNY­SZATYOR ÉS SZŐNYEG A Tápéi Háziipari Szövet­kezet tagjai, — akik közül sokan a mezőgazdaságban dolgoznak — esténként most is szövik, fonják a gyékényt. Belföldre most fürdőszőnye­geket gyártanak, de külföld­re is készülnek a szép szaty­rok és a gyékény-szőnye­gek. Még ebben a hónap­ban egy vagon szatyrot kül­denek Angliába és három vagon gyékény-szőnyegét Nyugat-Németországba. A munkásosztály egy&ége — győzelmének záloga Tíz évvel ezelőtt 1948. június 13-án kezdődött meg az MDP alakuló kong­resszusa. Ebből az alkalom­ból Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára nagy je­lentőségű vezércikket írt a Népszabadság június 12-i számában, amit az alábbiak­ban ismertetünk. "Kisebb sikerek, nagy, vi­lágraszóló győzelmek, ku­darcok és súlyos csapiások váltották egymást azon az úton, amelyen a magyar munkásosztály minden aka­dályt leküzdve, feltartóztat­hatatlanul tört előre mind mostanáig. Nagy és fontos harci tapasztalatokkal van felvértezve munkásosztá­lyunk. E tapasztalatok közül talán az egyik legfontosabb: nem lehetett győzni, ha nem volt egység és mindig győ­zött munkásosztályunk a burzsoázia felett, ha egység­be tudta kovácsolni erőit* — írja bevezetőben Kádár elvtárs, majd hangsúlyozza, hogy közel másfél évtized sikereinek, "a magyar népi demokrácia belső erőforrásai közül az általános előrehala­dás döntő és állandóan ható tényezője a munkásosztály politikai egysége és a társa­dalom életében megvalósult vezető szerepe. Most a Magyar Dolgozók Pártja születéséről emléke­zünk meg. Nagy, felbecsül­hetetlen jelentőségű, egész népünk jövőjére kiható ese­mény történt ezelőtt tíz esz­tendővel, amikor a munkás­osztály politikai egysége a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülésével megszületett. Ma munkásosztályunk veze­ti; szerepét forradalmi élcsa­pata, a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységén keresztül valósítja meg. Az 1948-as egyesülési kongresz­szusra emlékezve, gondol­nunk kell arra is, hogy a Magyar Szocialista Munkás­párt a tíz évvel ezelőtt az egyesülési kongresszuson lét­rejött Magyar Dolgozók Pártja legjobb erőinek tömö­rítése, a párt forradalmi harcban végbement újjászer­vezésének eredményeként él, harcol és vezet. Az 1948-as egyesülési kongresszus természetesen nem az égből hullott alá, ha­nem annak hosszú történel­mi előzménye volt*. A cikk további részében Marx, Engels és Lenin taní­tásait ismerteti. A forradal­mi munkásmozgalom vezé­rei dolgozták ki a munkás­osztály egységéről, a pártról, a pártnak a tömegek meg­nyeréséért vívandó harcáról szóló tanításokat, mint a munkásosztály győzelmének előfeltételét. Ezután Kádár elvtárs így folytatja: „A Kommunista Párt megalakulásótól, 1918 no­vemberétől kezdve mindvé­gig a marxizmus—leniniz­mus elmélete által vezérelt forradalmi munkáspárt volt Ennek megfelelően mindvé­gig következetesen küzdött a Szociáldemokrata Párttal, a szociáldemokrata tömegek­kel való akcióegységért, s ugyanakkor a forradalmi marxizmus eszméinek győ­zelméért. s a reformista né­zetek és illúziók legyőzésé­vel az arra alkalmas törté­nelmi időpontban a munkás­osztály teljes politikai és szervezeti egységéért, a pár­tok egyesüléséért*. Majd a továbbiakban: "A Kommunista Párt ezen állhatatos és a legkülönbö­zőbb történelmi körülmé­nyek között is következete­sen vitt egységpolitikája visszhangra és támogatásra talált a Szociáldemokrata Párton belül a munkástöme­geknél és a munkástömegek politikai törekvéseit kifejező baloldali vezetőknél. A Kommunista Párt és a szo­ciáldemokrata baloldal ösz­szefogása eredményezte a magyar munkásosztály tör­ténelmének sok fényes harci sikerét*. De mint írja: "Ezen jó történelmi ta­pasztalatok mellett számon­tartja a magyar munkásosz­tály a jobboldali szociálde­mokráciával kapcsolatos, rossz történelmi tapasztala­tokat is* — és tények sará­val támasztja alá a jobból­dali szociáldemokrácia áru­lásait. "A történelem megmutat­ta, hogy a Horthy-fasiszta burzsoázia uralma halálra volt ítélve, és megsemmisült, annak ellenére, hogy a szo­ciáldemokrata jobboldal nu­szonöt éven át mindenben segítségére volt a célból, hogy létét meghosszabbítsa. A Horthy-fasizmust a magyar munkásosztály, a nemzetközi munkásosztály támogatásá­val megsemmisítette. Ugyan­az a munkásosztály, amelyet ezek a burzsoákat kiszolgáló peyerek és kéthlyek oly so­ká tartottak a megosztottság állapotában, de amely őket végül is félreállítva, 1948­ban végleg egyesítette erőit. Az 1948-as egyesülés ma­ga nem tíz, vagy húsz ember akaratából, hanem a mun­kásosztály, a tömegek akara­tából jött létre. Ezt kellően jelezték maguk a tömegek akkor és azzal is, amikor 1948 január-februárjában a szociáldemokrata munkások naponként ezrével, egész gyári pártszervezetek kollek­tíván léptek át a Kommu­nista Pártba. Kitűnt ez ab­ból is, hogy e két párt egye­sülése a tömegek, az alap­szervezetek egyesülésével kezdődött és ment végbe, maga az egyesülési kong­resszus júniusban már csak befejezte és szentesítette az egész folyamatot. A tömegeknél ez az elemi erejű megmozdulása a ma­gyar munkásosztály politikai érettségéről tett tanúbizony­ságot. Nemcsak arról volt szó, hogy a tömegeknek ele­gük volt már a jobboldali szociáldemokratáknak abból a több évtizedes sötét prak­tikájából, amellyel mindig megkísérelték a szociálde­mokrata tömegeket kijátsza­ni a kommunista tömegek ellen, hanem arról is, hogy a szocializmus felépítésének kérdése a történelem napi­rendjére került. A dolgozók értették, hogy a munkásosz­tály a hatalom meghódítása után, a szocializmus útján sem járhat egyedül. A szo­cializmus felépítése nemcsak a munkásosztály érdeke és ügye, hanem érdeke az min­den dolgozónak és csak az egész nép műveként jöhet létre. A munkásosztálynak be kell vonnia és vezetnie kell a szocializmus építésében a parasztságot is, a városi kis­polgárságot is, az egész dol­gozó népet. De világra volt, hogy a munkásosztály csak abban az esetben képes más dolgozó osztályokat, az egész népet vezetni, ha 6 maga egységes és egy, összeforrott, marxista—leninista párt, egy forradalmi élcsapat vezeti. A magyar munkásosztály helyesen, történelmileg meg­okol tan járt el 1948-ban, amikor megteremtette politi­kai egységének fő fegyverét, a marxizmus—leninizmus eszmei alapján egyesült for­radalmi {jártját. Ez a döntés igazolást és életbevágó fon­tosságot nyert később, ami­kor az ellenforradalom és az imperializmus erői felkeltek 1956-ban a munkásosztály hatalma ellen, a munkás­paraszt állam ellen. Az ellen­forradalom erőinek szétzúzá­sában döntő fontossággal bírt, hogy a munkásosztály egysé­ges volt. Az 1948-as egyesülés­nek döntő szerepe van ab­ban, hogy ma a Magyar Népköztársaságban az egyet­len következetesen forradal­mi osztály, a munkásosztály, annak forradalmi élcsapiata. a Magyar Szocialista Mun­káspárt vezeti biztos kézzel az egész népiét, az országot a szocializmus építésének út­ján. M ndazok LS­ták és a volt szociáldemokrata elvtársak, akik 1948-ban <"r.tu­datusan, egész szívvel szolgál­ták az egyesülés ügyét és fnnak eszméjéhez a megpró­báltatások közepiette is hű­ek maradtak, jogra szemé­lyes büszkeséggel gondolhat­nak arra, hogy a munkás­osztály, az egész magyar nép érdekeit szolgáló nagy, tör­ténelmi mű létrehozását se­gítették elő. Csak arra kell gondolni, hogy még 1948­ban, az egyesülés azonnali eredményeként születtek meg a bankok államosítását követően az olyan történel­mi vívmányok, mint a gyá­rítk és SLZ iskolák államosítá­sa. És ami a legfőbb, né­pünk minden szocialista vív­mányának forrása, a mun­káshatalom, a proletárdikta­túra teljes kiépítése is az egyesülés eredményeként valósult meg. Igaz, hogy más kérdések­hez hasonlóan, a Rákosi-féle vezetés az egyesülés kérdé­sében is durva hibákat kö­vetett el. Hiba volt az egye­sült párt tagjainak elég szé­les körben kialakult kétféle osztályozása. Hiba volt a szociáldemokrata revizioniz­mus és megalkuvás elleni harc elhanyagolása. De még súlyosabb hiba volt az arra rá nem szolgált emberek kollektív piolitikai elmarasz­talása és nem egy volt szo­ciáldemokrata elvtárs igaz­ságtalan meghurcolása. De a hibákat piártunk kijavítot­ta, és még a méltatlanul ke­zeltek is mély elégtételt érezhetnek, ha azokra a nagy szocialista vívmányok­ra gondolnak, amelyeket né­pünk az elmúlt tíz év alatt az egyesült párt vezetésével elért és a közelmúltban el­szántan meg is védelmezett az ellenforradalmi támadás­sal szemben. Az egyesülés kérdésében elkövetett hibák bizonyos hátrányos következménye­képpen a piártban a volt szo­ciáldemokraták és kommu­nisták teljes egységbe ková­csolódás árnak folyamata — károsan — évekre elhúzó­dott. Az egyesülés végső fo­lyamata, a párt tagjainak: nemcsak formális, hanem a legbensőbb egyenjogúságá­nak létrejötte valójában csak most, az elmúlt másfél év­ben fejeződött be. Az egye­sülés folyamatának teljes és egységes befejeződését mu­tatja az, hogy ma nem a párttagság, sem a dolgozók közvéleménye nem külön­böztet meg többé egy párt­tagot sem a másiktól azon az alapon, hogy korábban a Szociáldemokrata Párt, vagy a Kommunista Párt tagja volt-e, vagy esetleg csak az egyesülés után lépett be a pártba. Párttagságunk és dolgozó népünk közvélemé­nye ma — igen helyesen — politikailag aszerint méri és ha megérdemli, akikor asze­rint becsüli embereit, hogy az jJietö az ellenforradalom­mal szemben hogyan állta meg a helyét. A ma kommu­nistái az egyenlő harcostárs­nak kijáró megbecsüléssel viseltetnek Marosán, Rónai, Szakasits elvtársak iránt és sok ezer, az ellenforradalom­mal szemben helytállt volt szociáldemokrata elvtárs iránt. Ez ugyanaz a megbe­csülés, mint amit éreztek kö­zel negyven évvel ezelőtt az akkori idők kommunistái, Landler, Hamburger, Nyisz­tor. Bokányi elvtársak és a többi ezernyi akkori harcos­társ iránt, akik korábban ugyancsak szociáldemokra­ták voltak, de az osztályharc törvényei szerint marxista— leninistákká, más szóval kommunista forradalmárok­ká fejlődtek. Azok, akik az 1948-as egyesülés előtt a két párt­nak voltak tagjai és ma a Magyar Szocialista Munkás­pártban vannak, összeforrot­tak az elmúlt tíz év harcai­ban és megpróbáltatásaiban. Ma a marxizmus—leniniz­mus legyőzhetetlen eszméi alapiján egységben, testvér­ként dolgoznak és harcolnak. Egy sorban menetelnek azokkal a sok-sok milliónyi szovjet, kínai, francia, és a földkerekség minden nemze­tének fiai között megtalál­ható elvtársakkal, akikkel egyesíti őket a marxianra— leninizmus közŐ6 eszméje, a szocializmus közös célja, a béke védelmének közös ügye* — írja cikke befejező részében Kádár János elv­társ.

Next

/
Thumbnails
Contents