Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-14 / 112. szám

T Szerda, 1958. májas 14. 5 Szegedi kutatószobákban Miért szünetel egy éve a műanyag ipari alapanyagának előállítására irányuló kísérlet Érdekes és egyben értékes szegedi találmányról számolt be immár három esztendeje a Délmagyarország. Azóta is több ízben foglalkoztunk ez­zel a kérdéssel. Legutóbb a Műszaki Élet közölt tartal­mas cikket e találmánnyal kapcsolatban. Több külföldi országban mezőgazdasági és ipf.rl hulladékból úgyneve­zett furfurolt nyernek, még­pedig nagyipari úton. E fur­furolból nylon típusú mű­anyagot, furánt tudnak ké­szíteni. Szegeden is szép eredményekkel kecsegtető kísérletek indultak meg en­nek megvalósítására, de a szegedi kutatási munka egy évvel ezelőtt megállt. Azért nem tudnak vele tovább ha­ladni, mert nincs megfelelő hűtőgépük. A szegedi komplex hűtőgép Ezen akart segíteni dr: Mészáros Lajos egyetemi ta­nársegéd. amikor mélyhűtő­gépet szerkesztett. Ehhez ha­sonló nem kapható sem itt­hon, sem külföldön. Talál­mánya ennek ellenére nagy (.kálváriát" járt meg az el­múlt esztendőben. Mészáros Lajos komplex hűtőgépének lényege egyéb­ként abból áll, hogy nulla Celsius fok és mínusz 20 C fok hőmérsékletű légkamrá­val, mínusz 20 C fok hő­mérsékletű folyadékkamrá­val rendelkezik és egyidejű­leg három desztilláció végez­hető mínusz 20 C fokú hű­téssel, trópusi, nyári körül­mények között. A szedőedé­nyei is mínusz 20 C fokúak. Egvszerre három — a gör­díthető hűtőgépen kívülálló — készülék hűthető a beépí­tett motoros műanyagszi­vattyú segítségével mínusz 18 C fok hőmérsékletű fo­lyadékkal. A hűtőgép nagy­szerűen felhasználható labo­ratóriumokban, kórházakban és gyárakban. Mindenütt dicsérik, mégsem gyártják A találmányt mindenütt }ónak ítélték meg a szakem­berek és szükségesnek tar­tották a gép mielőbbi elké­szítését. Ezt akarta Mészá­ros Lajos, az Egyetem, a Ta­lálmányi Hivatal, az illeté­kes minisztérium. Irt róla az Újítók Lapja, nagy sikert aratott az őszi biokémiai kongresszus műszerkiállitá­sán. Elküldték véleménye­zésre a rajzokat, fotókópiá­kat különböző vállalatokhoz,; intézményekhez, mindenhol; elismerően nyilatkoztak róla, és általános érdeklődés kö­vette a hűtőgép sorsát. Meg-; érkeztek a megrendelések is,; hiszen szükség lenne a hűtő-; gépekre. Nem akadt azonban ; vállalat, amely elkészítette; volna a gépeket. Közben a; METRIMPEX is felfigyelt; rá és kettőt rendelt belőle.; Mindenki sürgette a gép • prototípusának elkészítését. Ennek érdekében két gyár­ral is tárgyaltak. A Lőpor­tár utcai Hűtőgépgyár vál­lalkozott a gyártásra, de nem kapott létszámkeretet a többletmunkához. A MET­RIMPEX az Irodagép és Fi­nommechanikai Vállalathoz ragaszkodott. Itt kijelentet­ték, hogy kétezer kalóriás agregátokra van szükségük, mert enélkül nem tudják elkészíteni a gépet. Már-már úgy látszott, sehogy sem ol­dódik meg a gordiuszi cso­mó, míg aztán mégiscsak el­kezdett lazulni. A külkereskedelem is igényelné Jelentkezett ugyanis a Ko­hó- és Gépipari Miniszté­rium, hogy nagyobb szá­mú megrendelés esetén biz-;] tosítja a szükséges létszám­keretet. Egy ktsz, sőt egy;] maszekiparos is jelentkezett,!! hogy vállalja a gép export­képes előállításét. A hosszú huza-vona alatt azonban a megrendelések már elavul­tak. Vajon a találmány ké-;; Bzítője keressen ismét meg- 1 ! rendelőket? Szívesen meg- goztak, hogy furíurolból, tenné, mert akkor reménye amelyet mezőgazdasági, ipari lenne rá, hogy végre a sa- hulladékból — konzervgyári ját laboratóriumába is kap hulladék, papír és cukor, majd hűtőgépet maghéjak stb. — nagyipari­Vigasztaló számára, hogy iag nyernek, furánt állítsa­a Lőportár utcai Hűtőgép- nak elő. Ez — mint már gyárban is készítenek egy említettük — nylon típusú gépet az Akadémiai Orvosi vegyületek nyersanya. A fu­Kutató Intézet gyógyszeré- rán forráspontja azonban szeti csoportja számára. Sőt igen alacsony: 31 C fok. A a legutóbbi hírek szerint a kísérletek folytatása emiatt, Magyar Tudományos Akadé- főként nyáron lehetetlen a mia Kutatási Eszközöket hűtőberendezés nélkül. Gy*rt* xVAUa4í? 13 két gép A hűtőberendezés tervraj­elkészítését vállalta a kul- za rf megszületett. A kereskedelem részére. Csak- mű ipari alapanyagá­bogy fttől még a hegedi nak előbán(tására fol ó kl. laboratóriumban továbbra is azonban hűtőgép hiá­állnak a kísérletek. nyában egy éye szünetel. Várják a kísérletek Talán mégis akadnak illeté­J kesek, akik megtalalják a Dr. Mészáros Lajos ugya- módját hogy e félbehagyott nis azért konstruálta a nagyjelentőségű munkából komplex hűtőgépet, mert kí- tudományos eredmény szü­sérleteinek folytatásához len- lethessék. ne rá szüksége, Azon dol- SZALMA GÉZANÉ Uj szépségápoló-szerekef készítenek a budapesH ipari vásár alkalmából A budapesti Ipari vásáron A kellemes Illat-kompozíció a növényolaj! és háztartás- hölgyek részére készül. A vegyipari vállalatok külön Budapesti Illatszergyár egy nagy, közös pavilonban mu_ lottó-sportkrémmcl és új tatják be termékeiket. pempős krémmel jelenik Meglepetést jelent majd a meg a vásáron. Vénusz kozmetikai gyár A gyárak a bemutatóval •Szputnyik* néven forga- egyidőben árusítani is fog­lomba kerülő új paríőmje. ják termékeiket. A MELEG MÉRSÉKLŐDIK Skandinávián és Dánián keresztül beáramló hűvö­sebb légtömegek hatására Közép-Európa nagyrészén mérséklődött a meleg. Len­gyelországban és Ukrajná­ban a betörő hidegebb lég­tömegek hatására záporos, zivataros az Időjárás. A szokatlanul nagy hőség most már föleg a Kárpát­medencére és a Balkán­félszigetre korlátozódik. Várható ldójárás szerdán estig: felhőátvonulások, g.é­hány helyen záporeső, zi­vatar. Élénk északnyugati­északi szél, a meleg ország­szerte mérséklődik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán nyugaton: 29—23. keleten 23—26 fok, a Tiszántúlon helyenként 26 fok felett. Lesz-e Szegednek népi együttese? A iáncoklaiók klubjának terveiből Február elején a szegedi debrecend, a hódmezővá- hogy produkció, vagy élet táncoktatók, az énekkari sárhelyi, vagy más vidéki lesz a népi tánc-mozgalom karnagyokhoz hasonlóan, tájegységek központjában jövője, klubot alakítottak. A tánc- szervezett együttesekhez ha- , , , oktatók klubja, mely össze- sonló szegedi népi együttes Az lijUSug nevelesével fogja a népi tánctanítókat, munkáját. Több ok is sür­a társastánc-oktatókat és a geti egy nagy szegedi együt- annyiban függ össze, hogy balettiskolák táncpedagógu- tes tető alá hozását. Az ezt az együttest — a tánc­AZ ORVOSEGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET délalföldi ht­glenllcus középkáder szakcso­portja az egészségügyi közép­káder-képzés keretében előadás­sorozatot rendezett tegnap a Közegészségügyi és Járványügyi Állomáson. Három megye. Bács­Kiskun Csongrád és Békés me­gye orvossegédei, asszisztensei és hasonló munkakörben tevé­kenykedő egészségügyi dolgozók vettek részt az előadásokon: «r. Jánossy Gergely a nyári fertőző megbetegedések aktuá­lis kérdéseiről, dr. Pénzes Mar­git a nyári fertőző betegségek laboratóriumi diagnosztikájáról, dr. Mónus Zoltán pedig a köz­egészségügy fejlődése a szocia­lista társadalomban címmel tar­tott előadást. Megyei választmány! ülést tart a KIOSZ Csongrád megyei választmánya május 19-én. dél­előtt fél 9 órakor a KIOSZ szegedi csoportjának termében; Horváth Mihály utca 3 szára alatt. — Négyezer darab paradi­csom paszírozót készít a má­sodik negyedévben a NTVO KSZ. Ez a mennyiség a Csongrád megyei és szegedi boltokba kerül, s minden bizonnyal biztosítja majd a háztartások ellátását. ,„_,, . ,,„„. „ „ nnKnr Fürdökablnt építenek a Sárgán — a nappal és az éjszaka voros csiuag. o es a orartoi- bú,orevár dolgozói Az éPÍ­megkülönböztetésére - fes- ^^ - rr^. fllm. ^"Méit^^lré^­tptőm, , tktá x^'s^n/^^10- nő/éa férfi/ltőz/ráhmáron kí - UJ-Petőfttelepi ált. Jskotá- vák film Május 21-ig. VÜJ _ ha futja a pénz _ tet6_ ban fél 8 órakor bemutatásra „,„ y.a: 6 ®® *•} 8 °„,or: teraszt ls építenek a napozás kerül „Merénylet a kikötőben" ^^tfk^C "utoTjá^^CsStöre évelőinek. e. szovjet film: töktől: Egy halálraítélt megszö- — Tettenéréskor azonnal be« kött. — Május 18-ig. csukatták a vasárnapi állatvá­Helyreigazltáa sáron az l-es számú Italbolt Háromfelvonésos mesejátékok DUGONICS MOZI sátrát a közegészségügyi ellen­— úttörők előadásában című. Építők Művelődési Otthona örök, mert az üzemeltetéshez tegnap megjelent cikkünkben Kossuth L sgt 53 szükséges legminimálisabb egész­elirás tortént. Tévedésből a Pe- ** „/V"" ségügyi és higiéniai feltételek dagóglal Főiskola gyakorló álta- Császár parancsára. UJ magyar Epm voltak biztosítva. A ven­lános iskolája szerepelt a Ta- £Im. Fllmköltemény a szere- cléglül sátorban kiszolgáló dol­nítónőképző gyakorló általános lemről. Klsérőmusorral. Elő- gozók lehetetlen körülmények iskolája helyett adások kezdete: 5. 7 órakor, közt kényszerültek végezni mun­T>n«T\« ..„7, kálukat, mivel az üzletvezető az .É».»tt»..ÉÉÉ. üzemeltetés Ideje alatt feléjük « órakor: Ez történt Belgrád- SCm nézett, hogy Intézkedjen, ban. Izgalmas Jugoszláv ülm. az ellenőrző egészségügyi szer­, vek radikális fellépése vetett NEMZET. SZÍNHÁZ J** .Sűk^ttlT Este 7 órakor: Nem vagyunk datlan környezetnek, amelyet — A Szegedi Ruhagyár egyik országos hírű újítása a ..cak­kozó gép". Ennek készítését eddig maga a szegedi gyár vé­gezte. Tekintettel a nagy ér­deklődésre, amely a többi ruha­gyárak részéről nyilvánul meg, szükségessé tette, hogy valami gépgyártással foglalkozó válla­lat vagy szövetkezet vegye át a gépek sorozatgyártását. A sző­reg! Vegyesipari KTSZ elvállalta a munkát, s az első elkészült példányt kl ls állították a szö­vetkezetek szegedi kiállításán. A NAGYVILAG ÖRAl A kijevi főposta főbejárata felett érdekes órákat szerel­tek fel. amelyekre a követ­kező feliratot festették: „A nagvvilág órái". Ezek nem­csak a helyi, hanem a világ 52 más városának Időpont­jait ls mutatják. Az őraszerkezetet elektro­mos áram hajtja. Az órák­nak két számlapjuk van. A külső 1.6x1.6 méteres szám­lapon a mutatók a helyi Időt Jelzik. A belső szám­lapot. amely az óra Járásá­val ellenkező Irányban fo­2958. május 14. szerda. mozik Szabadság: Fél 6 én fél .24 részre osztották. A 3 órakor: Mexikói szerenád, külső számlanra felírták a Ma utol,ára. csütörtöktől: Pat­Szovjetunló. Európa. Azsla k4nyf0gé. _ Zola regényének na/nevét.3 ax^s-' lgbCSZé10 ™lt<*ata. lapot fehérre és feketére. CslUag: 6 és 8 órakor: angyalok. Somlay-bérlet. !: ÁLLATORVOSI INSPEKCIOS SZOLGALAT Szeged város területén Május hő 10-től május hő 11­Llg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére Inspckciós dr. Farkas Dezső állami állator­vos. Lakása: Deák Ferenc utca 22. II. emelet. Telefon: 43-17. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. erősen sérelmeztek a vásáron résztvevők ls. A felelőtlen Ital­boltvezetővel szemben a mu­lasztásért hamarosan megteszik a szükséges pénzblrságolást ls: — L.TUBUSKI, hercegovinál községben lakodalmát ülte egy villanyszerelő. A lako­dalmas nép — összesen "59 személy — Javában ropta a táncot, amikor hatalmas reccsenéssel leszakadt az emelet és valamennyien a földszinten találták magukat. Csodálatosképpen az 50 em­ber közül senkinek sem tör­tént baja. örömükben tollát a szomszéd házba vonultak és ott folytatták a lakodal­mat. Köszönetet mondunk mind azoknak, akik Erdélyi Albertné — — . .... , , , , .... temetésén részvétüket tették. sait, kéthetenként tart klub- egyik az, hogy kevés olyan oktatók klubja titkaran--K, j Gyászoló család, összejövetelt. Ezeken a tánc- területe van az országnak, Széki Józsefnek tervei sze­oktatók táncokat tanítanak ahol város és falu közel- ,int ~ fiatalokból, 16-17 egymásnak, s beszámolnak sége és a falut érő városi evesekből kellene megszer­a munka közben szerzett hatások mellet !s - mozi, veznl. Budapesten így kezd-;; tapasztalatokról, táncművé- színház, könyv, rádió, egyéb te el a Bihari János népi;; szett és táncpedagógiai kérdé- technikai eszközök felhasz- együttes néhány éve amun­seket vitatnak meg. A klu- nálása, stb. - ennyire ele- kat Szilárd, összetartó kö­böt Széki József, az Orvos- venen maradt volna meg zosség ma ez az együttes, a tudományi Egyetem együt- , , , fiatalok egész életüket ki-;; tesének koreográfusa vezeti a néphagyományok töltő programot találnak itt, és nagy része van az eddig , , együtt járnak szórakozni, is kibontakozott munkában nem egy nagy ága< mlnt sportolni, nyáron táborozni. Mezey Károlynak, a színház Szegeden és környékén. A táncmunka a népi együt­kiváló koreográfus-balett- Népdal, néptánc hagyomá- test jellemnevelő ifjúsági táncosának. nyunk ma is eleven. Az közösséggé nemesítette. A A klub feladata többrétű, utóbbi hónapokban s az el- táncoktatók klubja Széki Az eddigi munka során még múlt évben végzett népdal- József vezetésével ilyen kol nem találták meg a végle- BFűjtö utak során Wald- lektívát szeretne kialakíta­ges munkastílust hiszen mann József például régibb ni a megalakítandó szegedi] nem könnyű dolog' a keletű népdalok új váltó- népi együttesből ls. Ennek] zatalban a legutóbbi évek az együttesnek ilyen példája] három lerüieten momentumaira talált. Ter- a többi, kisebb együttesek-] melőszövetkezeti ünnepsé- re is kisugározna, vonzóan; működő táncoktatók prog- geken, tsz.-esküvőkön a régi hatna. ramját, foglalkozási mód- dalok, táncok kultusza jár- A táncoktatók klubjának szereit kialakítani. Különö- ja, s az ilyen alkalmakkor munkája más terveket is ;sen nehezíti a táncoktatók is születik egy-egy új váltó- előrevetít.. A balettiskolák-]; ; klubjának gyors fejlődését, zata a nótának. nak is megvan a maga prog-;; hogy a Népművelési Inté- Ez a gazdag és egyre ala- ram ja, amely a balettokta­zet nem küld előadókat, pe- kuló népi hagyománykincs tók továbbképzését teszi dig a klub egyik elsőrendű egy nagy együttes művészeti szükségessé. A táncoktatók:: feladata a táncoktatók szak- kollektívájában megtalálná munkaközösségéinek ebben mai, művészeti és eszmei az új megfogalmazásának is segítenie kell. továbbképzése. Az önneve- módszerét. Ez a második lés szorosan összefügg az 0k, ami miatt szükséges a A társas lánCOklaldS utánpótlás nevelésének a szegedi együttes létrehozá­problémájával, s a népi Sa. A bátor kisérletezés, új- kérdése is évről évre visz­táncmozgalom előtt már szerű, új tartalmat kifejező szatérő nehéz probléma. Az évek óta álló nagy kérdés tánckompozíciók összeállí- ldei évadban a tánctanfo-] ] megoldásával is. Ez a nagy tása nem képzelhető el lyamok zöme már lezajlott,;; és még eddig meg nem vá- ,, „„„t™.-,, de most sem volt zökkenő­laszolt kérdés: produkció ^y311 egyuttesnel, amelynek (lna ... . vagy élet lesz-e a népitánc- léte nem egészen biztosi- mentes- A tapasztalat azt mozgalom, a folklorisztikus tott, létszáma szűk és ve- mutatja, hogy ezek a tánc­múlt egyszerű konzerválá- zetö táncosokban sem na- tanfolyamok az általános szocialista^ tartalmat^WfeiZ gyon válogathat. A valóban jellemkéozésben még min­zTrnűv^em S? ' nagyvonalú táncművészeti dig keveset adnak az iíjú­A szegedi népi tánc-moz- munkához, - amelyre pe- ságnak, túlságosan csak galomnak szép múltja van. dig Szegeden néhány jól „szakmai" iskolák: táncisko­Az Orvostudományi Egye- kvalifikált és eddigi szép lík- Az új, néhány hetes tem és az ÉDOSZ együtte- eredményeket felmutató munkaközösség még nem sének táncosai állnak ma a szakember biztosítékot ad - oldhatta betegéTzoT­mozgalom élen. Valamikor hat — egy nagy együttes- a.sexet, ae eaaigi munxajaitA" - '-1 — 'Ji­A Lengyel Népköztársaságban is nagy gondot fordí­tanak a népi tehetségek felkarolására és támogatására. • Nemrégiben fedezték fel írói tehetségét a képünkön be­T mutatott Jacek Michniaknak, a Zakopane környékén élő goralnak, aki szép sikerrel forgatja azóta is a tollat. Gyermekbénulás elleni póioltások Nagy gonddal és sok mun- tak a védő- és pótoltásokbóL kával több hónap óta azon sürgősen jelentkezzenek vé­^fkG"ykedlk a Közegész- dettségük megszerzésére. A ségügyi és Járványügyi Ál- Zrínyi utca 9 szám alatt le­lomas hogy leküzdje illetve vő egészségügyi tanácsadó­megfelelő vedooltasokkal ele- ban minden hétfőn délután :/ ,/egye esetleg az idén is 2-től 3-ig, valamint csütör­fellépő gyermekbénulásos tökön délelőtt 8-9 óráig le­megbetegedéseknek. Értesü- het Jelentkezni pótoltásra. pcunlr eanrmf « ... * „ . -.!• . ... . ,fGl az idén is ez ágáló úgynevezett ' harmadik a Szegedi Kenderfonógyár, nek a létrehozása elenged- IS biztosíték arra, hogy a; veszedelmes járvány, hogy védőoltások lényegében be­a Tudományegyetem együt- hetetlenül szükséges. táncoktatók összefő-*31007-*'"^ — ­tese is kiváló teljesítmé- A harmadik ok részben gasával hasznos elvi, gya­nyekre volt képes. Az ilyen az ifjúság nevelési kérdései- korlati és pedagógiai mun­jellegű üzemi együttesek vei függ össze, részben pe- kát végez a i°vőben­azonban nem pótolhatják a dig azzal a problémával, SZQ. áldozatokat szedjen magá- fejeződtek már Szegeden de nak. Éppen ezért szükséges, az elmaradtak, akik még hogy azok a korhatárba tar- . , * tozók, akiknek szükséges a nem kapták meg- ^onlóan védettség megszerzése, de a Zrinyi utcai egészségügyi azok is, akik eddig vala- tanácsadóhoz forduljanak milyen oknál fogva kimarad- harmadik oltásra.

Next

/
Thumbnails
Contents