Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-01 / 102. szám

Csütörtök. 1958. májns l Neveljük a megtévedteket — de ne mentegessük a bűnösöket ! Ezeset­t'Hátha valami baj lesz Ifjúsági Szövetség tagsági másfél esztendőre velük* című április 13-án igazolványát is. Mindezt a ben is -véletlen* folytán mepelent cikkünkkel kap- vállalatvezető tudtával, a he- bújt ki a szög a zsákból csolatban többen helyesen ,yi kommunisták szeme lát. ^ j ügyéből az a tanul­tara. És másfél évvel az el- ság: a párt és a kormány lenforradalom után, 1358 helyes politikájának érvé­márciusában került sor F. J. nyesülnie kell mindenütt, az 1956-os ügyére. Miért? -Ne- ellenforradalomban kompro­velni akartuk* — hangzik a mittált személyek akkori te­válasz. Módszerek lehetnek vékenységének megítélésé­különbözők, de ha már tud- ben. Az Autójavító Vállalat úgy vélték, hogy időszerű problémát feszegetünk. Az Autójavító Vállalatnál vi­szont — tekintve, hogy a cikk főként a vállalatot érintette — a saját üzemük­ből vett példát kiragadva, eljenforradalmár-meittegetést ták és ez^k srerint h ztosan ÍT "u ' * - , • hangoztattak velünk szem- ,1.f, f saertnt biztosan kommunista igazgato.ianal is nangoziattaK veiunic szem tudták, kivel állnak szem- érvényesülnie kell ennek az vítT VAlti,nHtó^F af ben- a nevelésnek nem a elvnek. Köztudomású, hogy Autójavító Vállalattol F. J. legszerencsésebb formáját a kormány keménv és kő­szerelő "hozzájárulással* tá- választották A KT<?7*szer- ,, "'a"y ,, vozott és ma a Kenvérevár- ^ttta, \ KlbZ-szer- vetkezetes volt és marad az veZet semmiesetre sem lehet ellenforradalmárokkal szem­ban garazsmester. a7 ilyen elemek nevelőisko­F. J.-ről azt írtuk emlí- ,6Í*­tett cikkünkben: -Távol áll > . ,, , , , tőlünk a szándék, hogy va- Elmulasztott leleplezés lanti fátyolfélét borítsunk ennek a munkásnak a múlt­A pártszervezet itt is he­lyesen cselekedett, amikor a ben, megbocsátó a megté­vedettekkel szemben. E po­litikai gyakorlat végrehajtá­sában Szegeden az üzemek­ben, hivatalokban, intézmé­nyekben itt-ott hibák is for­•i'i-o- a i— - „ , _. ívvst-ii useiexeueli. auua ín?" hn»J „J™;? nem- dolgozók meggyőzésével és dúlhattak elő. A többi kö­gen fá°yol vtm és hogy ép- felvilágosításával a tényie- 2Ött az Autójavító Vállalat pen ezzel a cikkel lebbent- ges ellenforradalmi elemek igazgatójának cselekedete is juk fel a fátylat. Az Autója- leleplezésével, a jóhiszemű p j esetében ilyen hibá­ÓU aka3tnál '"k a* tévedők baráti ^világosítá- nak bizonyult. Nem az újság nul igen sűrűre szőtték Kj" sával * segít8sével foglalko- mentegetett tehát ellenforra­körül a -fátylat* és mögéje 7jott az elmúlt másfél esz- dalmi tevékenységgel gyanű­bűj hatott volna, ha nem hív- tendőben. De elmulasztották ják fel figyelmünket F. J. | elbocsátására a városi ta- t„.. nács munkaügyi osztályán és később a vállalatnál. sítható egyént —, hanem az Autójavító Vállalat igazgató­jánál történt hibás gyakor­lat. Ezeket a hibákat és ha­F. J. esetében a nélkülözhe­politikai leleplezést. Sót a vállalatvezető jól el­odázta az elbocsátást és csak úgy -hozzájárulással* belé- sonló eseteket nyugodt, hig­pőcédulát adtak kezébe ma- gadt munkával kell kijaví­gasabb munkakör betöltésé- tani. Nagyon ügyeljünk arra. hez. Ha időben és szemtől hogy nyújtsunk lehetőséget szembe megmondták volna megtévedt, megzavarodott F. J.-nek az üzem munkás- embereknek elkövetett hi­sága előtt az ellenforrada- báik jóvátételére, de eköz­lomban tanúsított gyalázatos ben se sógor, se koma, se barát, semmi­Megtévedt ¥ Kezdjük azzal, hogy F. J. "hozzájárulással* vált meg az Autójavító Vállalattól. A pártszervezet titkára szerint ezzel a vállalatvezető men­levelet adott F. J.-nek, s e menlevéllel kibújhatott vol­na 1956 októberében történt viselt dolgainak vizsgálata magatartását, akkor nem násznagy, se alól. A párttitkár vélemé- juthatott volna be az üzemi féle mentőakció, vagy ösz­nvÁvAi - - — KISZ-szervezetbe. s nem ka- szeköttetés ne mossa tisz­más 7l~- pott volna hozzájárulásos ki, tára a tisztátalan kezeket! nyéről értesülve a vállalat vezetője is megmásította ko_ rábbi véleményét, láspontra helyezkedett. Elő­ző véleménye szerint F. J. megtévedt ember... valami kulákszármazású egyén be­folyása alatt áll... jó szak­ember ... jól jártak vele a kenyérgyáriak ... Sőt, ami­kor az eset főszereplője a "libzzájárulás* miatt panaszt tett a városi pártbizottság­nál, a panaszkivizsgáló elv­társnak a többi között azt is elmondta a vállalat vezetője, hojpy fél év múlva majd visszaveszik F. J.-t. Annak idején az üzem KISZ-s*crvezetének megala­kulásától elsők között lépett a kommunista ifjúmunkások táborába — ahogy a párt­titkár elmondja. Ehhez já­rul. hogy a múlt évben mun­kája elismeréseként juta­lomban is részesült. Ezeket a pozitív vonásokat tudva, kérdeztük a vállalat veze­tőjét. Sarnyai elvtársat: mi­ért kellett hát elmennie a vállalattól ilyen derék em­bernek? Hiszen nyolc éve dolgozott már az Autójavító Vállalatnál. "Dolgozzon egy ideig másutt is. jelenléte most nem kívánatos a mi vállalatunknál* — közölte semmitmondó álláspontját Sarnyai elvtárs. (Természe­tesen ezt nem tartottuk ki­elégítő álláspontnak.) Többről van szó! A pártszervezet vezetői és mások is azt vallják: F. J. nemcsak egyszerűen hibákat követett el, hanem bűnö­ket is. Többen tanúsíthat­ják. hogy fegyvert fogott a néphatalomra. Gépkocsijával részt vett az öthalmi lakta­nya kifosztásában, élelmi­szert, fegyvert szállított a szovjet alakulatok elleni fegyveres harcra készülő el­lenforradalmároknak. Rá­adásul tetten érték üzemi lopáson is. Ezeknek a té­nyeknek ismeretében termé­szetesen el kell marasztalni F. J.-t Az Autójavító Vállalatnál és másutt is helyesen csele­kedtek, amikor embereket különböző módon felelősség­re vontak ellenforradalmi cselekedeteikért, vagy elta­nácsolták őket olyan mun­kakörbe, ahol kevesebbet, vagy semmit sem árthatnak az ország társadalmi rend­jének. F. J. bűneit tudtak, ismerték és ennek ellenére 1957-ben jutalmazták és ke­retje adták a Kommunista lépést az események után NAGY PAL ízléses cipők kerülnek a kirakatokba A Belkereskedelmi Minisz­térium megállapította, hogy a cipőboltokban nem fordí­tanak elég gondot az áruk ismertetésére, nem hívjak fel a vevők figyelmét egy­egy jobb minőségű anyagból készült cipőre. Ez onnan adódik, hogy korábban nem volt kielégítő a választék. Jelenleg a helyzet sokkal kedvezőbb, mivel különféle kivitelű és minőségű lábbeli­ket lehet kapni. A minisz­térium illetékes szervei fel­hívták a cipöüzletek vezetői­nek és dolgozóinak figyel­mét, hogy ezt a hibát javít­sák ki és törekedjenek arra. hogy a kirakatokba is ízlé­ses cipők kerüljenek. A Hazafias Népfront üdvözli a „Virágos Szeged" mozgalomnoz csatlakozók első csoportját Intézmények csatlakozása: Józsefné, Zrínyi u. 5. Far* Dózsa György, a rókusi kas Péter, Deák Ferenc u. és a Zalka Máté Alt. Iskola, Délmagyarországi Áramszol­gáltató Vállalat. Csoportosan csatlakozók: Londoni krt. páros oldal. Tolbuhin sug.—Gogol u. kö­zötti szakasz lakói: ifj. Krisztin Géza, Szabó An­dor methodista prédikátor, Nagy Lajos MÁV-főintéző. Kérj Imre tanár. Péterffi István házfelügyelő. Piskol­ti László házfelügyelő. Biró István és lakótársai. Sáró Józsefné, Szalma .Tózsefné és lakótársai. Egyénileg vállalók: Vőneki Balázsné, Kárász u. Kölcsey u. sarok, Mátyás 23. Sándor György, Petőfi Sándor sug. 41/a. Szél Ta­más vegyészmérnök, Szt. Háromság u. 15. Mucsi Jó­zsef tanár. Szt. Háromság u. 15. Fodor Dezső, Viktor Hugó u. 2. sz. Berta Sándor Rigó u. 30. Dorogi Antal, Borbás u. 4. Vecsernyés Mi­hály, Borbás u. 2. Nagy József, Dugonits tér 11. A "Virágos Szeged*-mpz­galomhoz csatlakozók ezen szándékukat bejelenthetik szóban. írásban és telefo­non a Hazafias Népfront városi irodáján, Szeged, Vörösmarty u. 7. Telefon: Mária, Kárász u. 9. Németh 35-86. Ma ilifatják be tisztségébe az ú j argentin köztársasági elnököt Nép köztársaságunkat kormánydelegáció képviseli az ünnepségeken Már április 28-án megkez- hogy magasszintű delegációt dcdtek és május harmadi- küld a Buenos Aires-i un­kán fejeződnek be azok az nepsógekre, ünnepségek, amelyek kere­tében ma, május elsejéin be­iktatják tiszteégébe dr. Artu­ro Frondizit, az Argentin Köztársaság új elnökét. Nép­köztársaságunkat — meghí­vásra — háromtagú kor­mányküdöttség képviseli a beiktatási ünnepségeken. Számunkra azért is jelen­tős ez az esemény, mert Ar­gentínával nemcsak rende­zett diplomáciai, de egyre inkább elmélyülő gazdasági kapcsolataink is vannak, s kormányunk éppen erre va­ló tekintettel határozott úgy, Az új argentin elnök be­iktatása a február 23-i vá­lasztások eredménye, amikor is dr. Frondizi pártja, az úgynevezett "engesztelhetet­len* radikálisak, mintegy r égy millió szavazattal sze­rezték meg a győzelmet. Má­sodiknak dr. Richardo Bal­bin "népi* radikálisok párt­ja futott be 2 és fél millió szavazattaL A két párt a ko­rábbi Radikális Párt ketté­válása folytán keletkezett. A választások eredménye bizonyos fokig meglepetés, amennyiben egy korábbi, Napjainkban N EHRU t a hivatalos vallás - bár­milyen múltja van — általá­ban nem más, mint reális tar­talom nélküli üres forma. Chesterton a vallást (nem a sajátját, ha­nem a másokét!) kövülethez hasonlította, amely egy allat vagy élőlény formája, amely­ből teljesen eltűnt a szerves anyag, de körvonalait meg­MI A VALLÁS? \ Korunk" című romániai magyar nyelvű világnézeti tár­sadalmi. tudományos és művelődési folyóirat részleteket közölt Nehru a nagy indiai államférfi önéletrajzából. Nehru életraj­zában számos politikai és világnézeti kérdésben kifejti allaspont­iát s így kent sort a vallás fogalmának tisztázására is. Az aiab­biakban közöljük Nehru önéletrajzából a vallásra vonatkozó feje­zetet. ítéljük meg világnézet Egyetlen tudatosan hipok­rata nemzetnek sem lehet őrizte, mivel az eredetitől 0iyan erőtartaléka, amilyen­teljesen eltérő anyaggal teli- rői az angolok ismételten tődött: ha meg is marad benne valami becses, az el­vész az új és ártalmas tar­talomban. Azt hiszem, ez történt bennünket a földi élet nél­külözéseiért. Attól tartok, hogy lehetet­len ezen az úton keresnem a megnyugvást. Jobb szere­tem a nyílt tengert minden viharával, orkánjával. Es nem is nagyon törődöm a túlvilági élettel, azzal, ami a halál után következik. Azt hiszem, életünk problémái éppen elég érdekfeszítők ah­tanúságot tettek, s ebben a vonatkozásban az általuk el­fogadott vallás erkölcsi ér­zékenységük elal tatásával segítette őket, valahányszor mind a nyugati vallásokkal, saját érdekeik megkívánták, mind a keleti vallásainkkal. N0ha más népek és nem­Talán az anglikán egyház a zetek gyakran sokkal vissza­legnyilvánvalóbban példázza taszítóbban viselkednek, mint hoZj hogy teljesen lekösse­azokat a vallásokat, amelyek az angolok, mégsem sikerül nek bennünket. Nagyon vonz már nem vallások a szó va- nekik erénnyé nyilvánítani- engem a hagyományos kínai lóságos értelmében. ok mindent, ami érdekük­Ez a protestáns egyház ben áll Mindannyian meg­minden válfajára vonatko- meglepő könnyedséggel fe­zik, de valószínűleg az angli- dezzük fel más szemeben a kán egyház ment a legto- szálkát és nem vesszük ész­vább ezen az úton, mert po- re a sajátunkban a geren­litikai eszközzé vált az ál- dát —, de ebben az angolok lam kezében. valószínűleg különösen ki­S ok hívének természete- tűnnek. __ sen nemes jelleme le- a protestantizmus igyeke- ne vessük el, de elfogadva het, de feltűnő, hogy ez az zett alkalmazkodni az új fel- s aikalmazkodva hozzá, egy­egyház mennyire az angol tételekhez, s át akart venni ben javítsunk is rajta. A imperializmus céljait szol- mindkét világtól mindent, közkeletű vallásos világné­gálja és mennyire a kapita- ami a legjobb. Ami a íöldi zet az0nban nem törődik a lizmust meg az imperializ- életet illeti, ez tökéletes sl- földi élettel. Ez a felfogás must igyekszik erkölcsileg kerrei is járt, de vallási a józan ésszel ellenkezőnek alátámasztani. Ez az egyház szempontból' mint hivatalos tűnik szememben, mert nem­megkísérelte a legmagasabb vaiias két szék között a pad csak állandó és változhatat­erkölcsi elvekkel igazolni az ala esett; és a vallás lépes­angolok ázsiai és afrikai ről lépésre átadta helyét a szentimentalizmusnak és a big-businessnek. A katoliciz­mus elkerülte ezt a sorsot, mert a régi székhez tartotta magát, s míg ez a szék áll, szellemnek vagy a katolikus vallás virágozni foglalatoskodásnak felfogás, bár nem értek egyet az életben való alkal­mazásával: lényegében etikai és mégis nem-vallásos, azaz vallásos-szkeptikus színeze­tű. A Dao a követendő út, és az életmód érdekel en­gem: az, hogyan kell értel­mezni az életet, úgy, hogy Viszont azt je­lenti, hogy — ha az erköl­csöt és szelle­mi fejlődést e világ és nem a túlvilág nor­mái alapján — a vallásos nem segíti elő, hanem ellenkezlőleg: akadá­lyozza a nép erkölcsi és szellemi fejlődését. A vallás rendszerint az isten vagy az abszolút aszociális keresésé­vé válik, és a vallásos em­ber inkább saját maga meg­váltásával, mint a társada­lom javával törődik.. A misz­tikus arra törekszik, hogy megszabaduljon én-jétől, és gyakran éppen ennek az én­nek a megszállottjává válik. A vallás erkölcsi normái nem a társadalmi szükség­letekhez Igazodnak, hanem a bűnről szóló erősen meta­fizikus felfogáson alapjlnak. A hivatalos vallás mindig önző célokat követő szerve­zetté, és így elkerülhetetle­nül a változásokat és hala­dást ellenző, reakciós erővé válik. 1957. július 28-án, alkotmá­nyozó országgyűlés összehí­vása céljából tartott válasz­tás Balbin pártjának győzéi­mével végződött, sokak sze­rint azért, mert Peron, volt elnök mintegy kétmillió hí­ve üres lapokikai "szavazott*, ez év februárjában viszont dr. Frondizi kapta meg a peronisták szavazatait, s lett első. A nagy kérdés ezek után az, hogy dr. Frondizi, aki egy 14 gyermekes, bevándo­rolt olasz m/unkát tizenhar­madik gyermekéből lett el­nökké. mennyit tud meg­valósítani a választások so­rán tett ígéreteiből. Egyálta­lán nincs irigylésre méltó dolga, hiszen az egyre na­gyobb ütemben növekvő ar­gentin lakosság égető gaz­dasági problémáit — földre­form, további iparosítás — kell megoldania, S ez -nem könnyű feladat, mert Argen­tína gazdasági mérlegé" defi­cites, s mindenekelőtt ezt kell megszüntetni. Az a tény, hogy Argentína felis­merte a szocialista országok* Icai folytatandó kereskede­lem előnyös voltát, kedve­zőbbé teszi helyzetét, me­lyet végül is az határoz meg, hogy mennyit tud adni a legszámottevőbb osztálynak, a munkásosztálynak — cse­rébe a kapott szavazatokért. Mindent egybevetve: dr. Frondizi, aki az Argentin Kommunista Párt támogatá­sát is élvezte a választások során — bírja az argentin nép bizalmát, s ha követke­zetes, a dolgozó tömegek ér­dekeit szem előtt tartó poli­tikát folytat — 1964-ben is pályázhat az elnökségre. — i. rabíópolitikáját, és igyeke­zett az angoloknak azt a különös és irigylésre méltó érzést biztosítani, hogy min­dig igazuk van. Nem tudom, az egyház járult-e hozzá en­nek a gőgösen makacs ma­gatartásnak a kialakításához. lan elméletek és dogmák teljes elfogadásán alapszik, hanem egyben érzésen, ér­zelmen és szenvedélyen is. Az ilyen felfogás nagyon tá­vol áll mindattól, amit én szellemi tartok. fog: ma Nyugaton ez az Ez a szemlélet akarva, vagy egvetlen, a szó szoros értei- akaratlanul szemet huny a vagy az egyház produktuma mében vett vallás. Egy ka- valóság fölött, mert fennáll ennek a magatartásnak. Az tolikus barátom több lcato- az a veszély, hogy a valóság európai meg az amerikai licizmusról szóló könyvet és esetleg nem egyezik az előre kontinens más, kevésbé sze- papai enciklikát küldött ne- kiagyalt fogalmakkal. Ez a rencsés országai gyakran kem a börtönbe. Érdeklődés- felfogás korlátolt és türel­képmutatással vádolják az sei olvastam ezeket, és ta- metlen más nézetekkel és angolokat — már rég a nulmányozásuk megérttette elvekkel szemben, egocentri­"perfid Albion* gúnynévvel velem sok emberre gyako- kus és önző, s gyakran visz­illetik Angliát —. de ez a rolt befolyásuk titkát, vádaskodás valószínűleg az ^z izlámhoz és a népi angolok sikerei miatt érzett hindu valláshoz hason­irigységből ered; így hát íóan a katolicizmus is biz­egyetlen más imperialista tonságos menedéket ajánl a hatalom sem vethet követ kétségek és a lelki konflik­Angliára, mert egyikük tusok ellen, s azt ígéri, hogy múltja sem kifogástalan. a túlvilág kárpótolni fog szaélnek vele a haszonlesők és az opportunisták. C1 z azonban nem jelenti azt, hogy a vallásos emberek között nem lettek volna, vagy nem lennének gyakran emelkedett erkölcsi és szellemi tartású Nőgyógyászati szakrendelés bevezetése az űjszegedi körzeti rendelőben Bérkert utca 25 ... Naponta atlagosan száz gyógyulást kereső beteg jelenik meg a képünkön bemutatott SZTK­rendelőben, melyet alig néhány hómapja kapott Újszeged lakossága. A rendelőt 179 ezer forint költséggel állították fel, az udvarát pedig a kertészeti vállalat dolgozói önzetlen társadalmi munkával hozták rendbe. A rendelőben két körzet betegeit látják el, azonkívül folyik a fogászati szakrendelés is, melyen 25—30-an fordulnak meg naponta. Ujabb tervek is vannak a rendelővel. A jövőben be akar­ják vezetni a nőgyógyászati szakrendelést is, ami újabb segítséget jelent az idetartozó körzetek betegei számúra,

Next

/
Thumbnails
Contents