Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-27 / 123. szám
Kedd. 1958. május 27. Nagy az érdeklődés a szezonvégi kiárusítás iránt Szegeden Az üzletekből elfogyott készletet mindjárt pótolják Tegnap a szokottnál lényegesen látogatottabbak •oltak a szegedi üzletek Az árudák előtt sokan várakoztak a nyitásra. Vasárnap nemcsak az újságokból, hanem az újonnan átrendezett kirakatokból is értesültek a belkereskedelem országos szezonvégi kiárusításáról. A feketével rajzolt régi árak mellett feltűnő piros számok jelezték az árcsökkenést. A két évvel ezelőtti divatos, finom borjúbox női szandál 220 forint helyett 120 forint. A konfekció és a textilüzletek kirakatai is csábítottak. Sokan számítgatással töltötték el a vasárnapi sétát és hétfőn... Harminc-negyven türelmetlen vásárló várta a Lenin körúti "Alföldi Ruhaház* kapunyitását. Ez érthető is, hiszen a csinos női kabátokat, ruhákat, férfiöltönyöket 50 százalékos, sőt sok esetben még ennél is nagyobb árkedvezménnyel kaphatta meg a vevő. Három óra alatt 65 téli- és átmeneti női kabát talált gazdát — már 200 forintért csinos kabátot vásárolhattak. — Az olcsó szövetruhák raktárát már tegnap délelőtt kiürítették — de ebből is lesz utánpótlás —, a kiárusítási cikkek listáján szereplő gyermekruha is igen keresett volt. A Ruházati Bolt 19-es Széchenyi téri árudájában is nagy volt a forgalom. A német sportszövet métere 40 forinttal lett olcsóbb. A mintás kord métere 65 forint helyett 40 forint. A fekete női kabátanyag 200 forintról 130-ra csökkent. Néhány gyapjúpulóver és kardigán is olcsóbb lett. A cipöszaküzletekben az idei év csúcsforgalma volt tegnap. A 16-os számú Széchenyi téri cipőüzlet előtt is sokan várakoztak a nyitásra, és két óra alatt 215 pár cipőt adtak el. Néhány szép fazonú cipőből elfogyott a készlet, de pótolják. A Kiskereskedelmi Vállalat üzleteiben is megélénkült a forgalom. A villanyborotvából a szezonvégi kiárusítás első napján több fogyott el, mint az előző hetekben. A 33-as számú Lenin körúti vasboltban és a 10-esben a Bartók Béla téren sok zománcozott "hasasfazék* (19 forinttal lett olcsóbb) és tea-kávékanna kelt el. A műanyagboltban a leértékelés után a legkeresettebb cikk a gyümölcsmosó. A sportszerüzletben nagy az érdeklődés a férfi- és női csökkenése. A hajtány 160 tornacipők iránt. forint helyett 116, autó, A legkisebbekre is gon- labda, PVC-mackó, fémépítő, doltak. A játékboltok né- vízilabda, vízimalom, gyere hány cikkére is vonatkozik mek mély- és sportkocsi lett a szezonvégi kiárusítás ár- olcsóbb. írásos interpellációk a városi tanácsüléseken Az első ilyen kérdéseket a júniusi tanácsülés előtt nyújtják be A tanácstörvény rendelkezései szerint a tanácsok végrehajtó bizottságai, a tanács egyes szakigazgatási ágainak vezetői tanácsülésen az egyes tanácstagok kérésére kötelesek felvilágosítást adni a hatáskörükbe tartozó ügyek állásáról. Sokszor előfordul, hogy a tanácsülésen a legna""obb jóakarattal sem lehet mindjárt választ adni a tanácstagok ilyen kérdéseire, hanem csak utólag lehetett tájékoztatni a kérdés feltevőjét, illetve a tanácsülést Az eddigi gyakorlat megjavítására és a tanácsülés, a tanácstagok munkájának eredményesebbé tételére a városi tanács titkársága most felkérte a tanácstagokat, hogy mindazon kérdéseket, amelyekre a tanácsülésen választ, felvilágosítást szeretnének kapni, előzőleg írásban adják be, hogy az illetékesek már a tanácsülésen alapos és részletes választ- adhassanak. Az elsó ilyen írásbeli interpellációkra már a következő, júniusi városi tanácsülésen hangzik el válasz. Nagyarányú vegyipari üzemépítkezés a Szovjetunióban Az SZKP Központi Bizottságénak plénuma határozatot hozott a vegyipar, a műanyagok és szintétikus anyagok gyártásénak nagyarányú fejlesztéséről. Ennek a komoly feladatnak a megvalósítása érdekében 257 vegyipari és rokonszakmabei i vállalatot fognak felépíteni, vagy felújítani. A már elkezdett 37 nagy üzemépítkezésen kívül még 120 új gyárat építenek fel és helyeznek üzembe, 100 már meglévő vállalatot pedig kibővítenék. Az új gyárak felszerelése érdekében növelni fogják a gépgyárak termelését is. A tervek szerint 14 új gyárat építenek és 42 vállalatot pedig kibővítenék. Ezekben az üzemekben vegyipari, textilipari és más berendezéseket gyártanak. Úttörők megkapó seregszemléje, egész napos vidám szórakozás Nemzetközi gyermeknap Szegeden Május 25, vasárnap. Nap>- szülők népes tábora mégha- zelt víz van... Többen fényes reggel. Szerte a vi- tottan szemléli a Széchenyi időre sátort vertek, elsőiágon ünneplik a nemzet- téri platánfák alatt díszei- segélyt nyújtottak és egyéb közi gyermeknapot. A sze- gő szeretett gyermekeiket, úttörőgyakorlatokat mutatgedi úttörők ezrei egyenru- Négyezer szegedi úttörő és tak be. Az első három hehában sietnek városunk megannyi kisdiák a városi lyezett a Zrínyi Ilona útutcáin. Négy téren gyü le- szemlére együtt áll. Lenyű- törőcsapat Gyöngyvirág őrkeznek, hogy együttesen vo- göző kép. A zenekar el- se, a Mikes Kelemen úttönuljanak fel a Széchenyi hallgat. Az elnökségi tri- rőcsapat Párduc őrse és téri díszszemlére. Ott van- bün előtt Kállai Miklós út- a Vasvári Pál úttörőcsapat nak a kéknyakkendős kis- törő fújja a kürtöt. Maxi Villám őrse büszkén hagydobosok és a többi általá- Mihály, városi úttörőtitkár ta el a verseny színhelyét nos iskolás gyerekek. A és Kovács Alajos, a szege- Több ezer szegedi úttörő Szilién sugárúti tanulók di úttörőelnökség elnöke Szeged különböző mozijaiban közül többen népi viselet- tisztelegve vonul el az út- ingyenes filmelőadásban be öltöztek, békegalambos törőcsapatok előtt. A Him- gyönyörködhetett a gyere májusfával, tánccal köszön- nusz elhangzása után Ko- meknap alkalmával A legtik a gyermeknapot. vács Alajos rövid, de meg- kisebbeknek bábelőadást D 4* - • -J l-t kapó beszédet m°nd. mutattak be, az úszást kedFattogo indulok A nagy tapssal fogadott vellők az üjszegedi sportÜtemére beszéd után az úttörőcsapa- uszodában mérték össze megkezdődik a felvonu- £k Vonulnak a Klauzál erejüket. lás Vörös nyakkendőben, s ,onnan víT^" 7 egeSz ^ hangos fehér ingben, zászlókkal halat a jókedvű ^epeitekdobokkal menetelnek a fe- "ak el f-Z eI"oksfg emf' Az iskolákban, óvodákgyelmezett úttörőcsapatok. eIott- . VastaPs Jo- ban mar szombat délután Sípjelek, egyöntetű léptek, ga*a a "f-T" menetelő kiosztották az ajándékokat; vidám nótaszó, a MAV-ze- ,^adach atcal>. az csokoládét, más édességfénekar tolmácsolásában pat- a F°kusi * • J* süteményt, fagylaltot, togó indulók töltik be a 'sk°£k ]blkes utto" kakak,ót' virágot Az újszeSzéchenyi teret. Megkapó » ^L ^ 3 ^ ged> Jetben a szüiők ]ég. látvány, amint a drapériós Pas d,SZSZemle' vásároltak gyermetribün elött nyílegyenes so- Vidám *%árnkn*á« Keidnek es tobb ezer nérokban felállnak a kipirult V iaam szorakozas zője akadt a szabadtéri arcú fiúk Is lányok. A pajtások jórésze elvo- sz>npadon a szegedi úttöA sorok mögött piros ba- nul a Rákóczi térre, ahol rok műsoros előadásának, bosruhás kis csoport tűnik különböző ügyességi verse- Délután 3 órától majdnem fel. A Pedagógiai Főiskola nyekben vettek részt. Az besötétedésig, szinte valagyakorló általános iskolá- egyik csoport egy kötélen mmn,ri ,. Iának a legkisebbjei. A függeszkedett: alatta kép- .nfI",y, .tfze?edl ^afanos iskola úttörőcsapata tánccal, dallal, jelenetekkel Megválasztották Szeged békekougresszusi küldötteit (Folytatás az 1. oldalról.) letenni a szegedi békeharcosok mai seregszemléje azzal, hogy készek vagyunk életünket, a mindennapok kis- és nagy vállalkozásaiban odaadni a népért; hogy a nép boldogulása által legyünk boldogok mi magunk is. A beszámoló után a szegedi dolgozók számos küldöttsége üdvözölte a békekonferenciát. A szegedi kisipari termelőszövetkezetek ifjú tanulói, a Textilművek, a Kenderfonógyár dolgozói, a KISZÖV, a kisiparosok, a kerületek békeharcosai virágokat, különböző ajándékokat, több hímzett béketarisznyát adtak át az elnökségnek azzal, hogy továbbítsák a szegedi dolgozók kezemunkája révén is békeakaratukat az V. Magyar Békekongresszusnak. Felszólalt többek között a városi békeértekezleten megjelent Zootovics Miloszláv, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság budapesti nagykövetségének első titkára is. — Mi jugoszlávok és önök magyarok — mondotta — hozzájárulhatunk a haladó emberiség béketörekvéseihez olymódon is, hogy továbbfejlesztjük és mindinkább elmélyítjük a két, szocializmust építő ország népeinek baráti viszonyát, együttműködését, kapcsolatát. Dr. Schindler József szegedi főrabbi, a népek gyümölcsöző összefogásáról beszélt. Pozsgai Pál, főesperes felszólalásában többek között kifejtette, hogy a békét és a szocializmust nemcsak akarni kell, hanem megvalósulásához sok-sok apró tettre van szükség. Dr. Ábrahám Ambrus professzor, a Szovjetunió békekezdeményezéseiről szólott. Dr. Koltay-Kastner Jenő professzor is a békeharc további szélesítésének szükségességét fejezte ki hozzászólásában. Kasza Zsigmond, a Felszabadulás Termelőszövetkezet dolgozói nevében beszélt, Túrái Géza tanár, a szegedi békeharcosok eredményes tevékenységét vázolta. A felszólalások után került sor a küldöttek megválasztására, az V. Magyar Békekongresszusra. Egyhangú lelkesedéssel választották meg a szegedi békeharcosok kongreszszusi képviselőjüknek Ábrahám Ambrust. Lacsán Mihálynét és Koltay Kastner Jenőt. Lacsán Mihályné az Országos Béketanács aranykoszorús jelvényét adta át kiváló békeharcos munkájuk elismeréséül Baricz Károlynénak, Dénes Jánosnak, Nagy Józsefnek, Turai Gézának és Vincze Józsefnek. Elismerő oklevelet kaptak: Brunner Anna, a Csongrádi sugárúti általános iskola igazgatósága, a Juhász Gyula Művelődési Otthon vezetősége, özv. Gácser Ferencné, dr. Gál Gézáné, Gémes Sándor, Gyömbér Ferencné, Hallai Gyuláné, Herczeg Mihály, Huszita László, Kardos Sándor, Kálmán Jánosné, Kollár Pálné, Lőrincz István, Sas Ferenc, Sári József, Schreiber Mihályné, Szabó László, Tóth Ernő és Totka Károly. A békeértekezleten a Juhász Gyula Művelődési Otthon zenekara Kéler magyar nyitányát, Csajkovszkij "Hattyúk tavá*-ból, a magyar táncot játszotta, majd a küldöttválasztó békegyűlés a Rákóczi induló hangjaival ért véget. verssel énekkari és zeneszámokkal mutata be felkészülését. Roller és görkorcsolya verseny Az idei gyermeknapon is a szegedi nőtanács és a K iskereskedelmi Vállal 11 megrendezte az immár hagyománnyá váló gyermeksportjátékokat a Széchenyi téren. Mintegy 70 fiú és lány rollerozó, közel 30 görkorcsolyázó nevezett be a "küzdelmekbe* s a végén — valamennyien győztesek lettek. Még azok is, akik elestek, vigaszdíjat kaptak: csokoládét, kis játékot. A legjobbak szép jutalmakban részesültek; töltőtollat, sakkot, babát kaptak a győzelemért. A gyermeknap alkalmából több üzemben kedveskedtek a gyerekeknek. A textiles szakszervezet területi bizottsága a textiles dolgozók gyermekeit látta vendégül. A gyermekeket külön társasgépkocsijáratok szállították Dorozsmára, ahol a fürdő melletti szép erdőben kellemesen, vidáman töltötték az időt. S Szegeden az egész gyermeknapi program méltó köszöntése volt legdrágább kincseinknek. c4 q^yermtlmap „ ESEMÉNYEIBŐL "Úttörő pajtásnak jelentem* — hangzott a csapatvezetők jelentése az impozáns városi úttörőszemlén Ki lesz a győztes? Az úttörőszemle után a Rákóczi téren különböző ügyességi versenyen vettek részt a szegedi fiatalok. Képünk az egyik sátorverést ábrázolja (Liebmann felvételei) Nagy volt az izgalom a gyermeknapi rollerversenyen. Képünk az egyik Széchenyi téri futamról készült Kállai Miklós, a móravárosi általános iskola úttörője kürtszóval jelzi az úttörőszemle kezdetét Vonulnak az úttörőcsapatok a Széchenyi téri díszszemlére