Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-24 / 121. szám
Szombat. 1958. május 34. A gyermeknap kiemelkedő eseménye lesz a városi úttörőszemle Ingyenes mozielőadások — Öt város úttörő sportversenye — Kultúrműsor a szabadtéri színpadon A nemzetközi gyermek- rosi MÁV, a rókusi Építők, roller- és görkorcsolyanap alkalmával ma, szom- és a Postás Művelődési verseny lesz a Széchenyi baton délután minden sze- Otthonban téren. gedi óvodában, általános ingyenes filmvetítés lesz. Az újszegedi SZAK-pályán délután 3 órakor kezdődik öt város — Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kiskunhalas, Kalocsa, Szeged — úttörö-labdarúgóinak tornája. iskolában, üzemi napközi otthonokban megajándékozzák a gyermekeket süteménnyel, fagylalttal: ünnepségeket rendeznek a szülői munkaközösségek. Vasárnap már reggel ban 11 órától délután óráig úttörő-úszóvcrsenyt deznek. renDélután tovább folyta- Az öt város úttörő-kézifél 9 órakor gyülekeznek tódnak a gyermeknapi ün- labdacsapatai — fiúk és a szegedi úttörőcsapatok, népségek. Az újszegedi sza- leányok — a Pedagógiai az általános iskolások a ^/éri. színpadon háromtól Főiskola Gyakorló Altameghatározott helyeken, hat oraig a kulonbozo ut- nos Iskolajanak udvaran mata vörös nyakkendőben, ^^^LSS^^i fehér ingben együttesen vonulnak fel az úttörőszemlére. A városi úttörő elnökség a csapatvezetők, a pedagógusok segítségével, nagy gondossággal készítette elő a Széchenyi téren megrendezendő szemlét. A Tisza szemben felállított sorral szerepelnek. Délután kezdettel mérik össze fél 4 órakor jüket. ereSok értékes tudományos anyagot gyűjtöttek a Déli-sark bátor kutatói Nemrégiben érkezett visz- Expedíoiónk nagyor sok érLajos-szoborral sza a második szovjet déli- tékes tudományos anyagot lállított dísz- sarki expedíció 120 rész ve- gyűjtött és hasznos megíiemelvény előtt sorakoznak veje. Helyüket a harmadik gyeléseket végzett. Gazdag majd fel az úttörőcsapatok, expedíció tagjai foglalták el. gyűjteményeinket múzeumaKürtharsona jelzi az ün- A Szovjet Tájékoztatási Iro- inknak és tudományos irotéznepség kezdetét, majd a da munkatársa megkérte ményemknek ajánljuk fel. szemle befejezéséül zászlók- Jevgenyij Tolsztyikovot. a Munkatársaim körültekintő kai, kisdobokkal, díszme- hazatért expedíció vezetőjét, kutatásokat végeztek a jégnetben vonulnak el a Szé- hogy mondjon néhány szót takaró vizsgálatánál. Megchenyi téri elnökségi emel- kutatómunkájuk eredrné- állapították, hogy a Délivény előtt az egyenruhás nyéről. sarkon található jógmennyiúttörőcsapatok. — Tizennégy hónapig tar- ség sokszorosan túlszárnyalAz úttörőszemle utón tózkodtunk a Déli-sarkvidé- ja az eddig elképzelt számkülönböző csapatjátékok ken. Kutatásainkat rendkí- adatokat. Üjabb felfedezéselesznek a Rákóczi' téren, vül nehéz éghajlati viszo- ket tettünk az Antarktisz fei.. „„„ nyok között végeztük, örü- torai troposzféra es az első t/k32 ak/dálwe^nyX hogy hozzá- sztratoszféra légköri viszo- ' „ járulhattunk a Nemzetközi nyait illetően, ügyességi gyakorlatokban Geofizi.kai Év p^-mjánrk vesznek reszt. megvalósításához. A sarfcviBábelőadásban gyönyör- ddk belsejében két tudomáködhetnek a gyerekek nyos állomást létesítettünk délelőtt 11 órakor a Szé- _ a »Kamszamolszkaja«-t és chenyi térj tribün előtt. a "Vosztok«-ot. Legutóbb Ugyanebben az időben a pedig 3700 méter magasban Vörös Csillag, a Fáklya állítottuk fél a -SzovjetFilmszínházban, az alsóvá-' szkaja« állomást. H szegedi szemészeti klinikát 7.5 milliós költséggel rekonstruálják Ha ők Egymillió forintot vágtak zsebre ... Csaknem kétmillióval károsították meg a népvagyont... Veszedelmes üzérkedő bandát leplezett le a rendőrség... — ötlik a szemünkbe szinte hetente a feketebetűs újságcím. Az efajta hírek kétféleképpen hatnak az emberekre. A könnyen élőkre — akiknek felfogása szerint -nem ér az rá pénzt keresni, aki dolgozik* — úgy hatnak, hogy a tenyerüket dörzsölgetik, a tisztességes munkásokra pedig úgy. hogy dühösen kérdezik: meddig engedjük még ezt? Szeretnénk gratulálni a rendőrségnek a derekas munkáért, valahányszor lefülelik a társadalmi tulajdon megrabióit. Jóleső érzéseket fakaszt a szocializmus híveiben, hogy mostanában egymás után kerülnek horogra a veszedelmes kártevők és élősdiek. De az már sehogy sem tetszik nekik. hogy eddig igen enyhe ítéletek születtek ügyükben. Igen — bármennyire mellbevág a szó —, súlyosabb ítéletet kér népünk minden esetben a nagystílű gonosztevőkre. Súlyosabb ítéletet, hogy féljenek, rettegjenek a néphatalom törvényeitől. Súlyosabb ítéletet, hogy a bűncselekmények előtti "kalkuláció* végén ne az jöjjön ki nekik, hogy megéri, hanem ehelyett ott lebegjen előttük az elrettentő példa. Kegyetlenek vagyunk? Ugyan kérem, ne tessék ilyet mondani, úgy sem "ugrunk be« többé semmilyen nyárspolgári ágy • • • szentimentalizmusnak. Csak védekezünk kérem — úgy véljük, jogosan — azok ellen, akik erkölcsi gátiások nélkül, dolog taianul pöffeszkednek és tobzódnak közöttünk. Ha ők úgy, akkor mi is úgy. S az a duplaállú, borviragos arcú úr, aki a Bánjai szűcs corpus dilictijét szemléltető kirakat előtt a néphataloinra dohogott, mert "nem hagyja élni az élelmes embereket*, csakugyan kegyetlenek tart bennünket? Miért ucm hiszj cl inkább, hogy mely humanizmusunkat nem ássa alá, hanem éppen alátámasztja az, amikor elrettentő ítéletei szeretnénk a társadalom ellenségeinek hűnpereiben. Mert mi nem a parlíimös szalonok nyafogását, háueni a szegedi üzemek hangulatát vezetjük beíe lapunk hangszórójába. Egyetértünk a Szegedi Jutaárugyárban elhangzott véleménnyel, hogy "álljunk útjába a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményeknek.* Egyetértünk, mert belátjuk. hogy a dolgozók éberségén és összefogásán túlmenően erre is szükség van. Belátjuk: a tisztességes dolgozók addig hiába adják ki a lelküket, hogy merészebben íveljen felfelé az életnívót jelző grafikon, hiába feszítik meg izmaikat és agyukat a gyorsabb előrehaladásért, ha az elszemtelenedett paraziták ellen továbbra is csupán agitációval és enyhe ítéletekkel küzdünk. % N. I. A szegedi tiszapart jellegzetes épületcsoportja, a klinikai városrész új létesítménnyel gazdagodik: legrégibb épületét, a század elején létesült egykori szemészeti kórházat 7.5 mililó forintos beruházással bővítik, rekonstruálják. A meglévő mellé kétemeletes új épületszárnyat emelnek. Itt kap majd helyet a szegedi egyetemek legnagyobb előadóterme, továbbá egy korszerű szemészeti műtő, laboratóriumok és más helyiségek. A Csongrád megyei Építőipari Vállalat még májusban megkezdi az építkezést. Egyformán a szépet, a jót akarják Sokan vannak SS.K A nőmozgalom lesznek azok az asszonyok, dolgozó parasztasszony, akik nyei szépek, értékesek és jeakik részt vesznek Szegeden fáradságot nem sajnálva fog- lentősek Szegeden, a lehetőa nőmozgalomban. Soraik- lalkoznak a nők, a család ségekhez mértein azonban ban ott találjuk a dolgozó kérdéseivel s mindazzal, ami még főbbre lenne képes. A osztályokból, a társadalom az élettel jár. nőmozgalom tartalmának minden rétegéből való nőket. , „, „ . gazdagítására több jó ötlet Igaz — és ez a különbség j\ H0 • IZOttSB.20 K, és gyakorlat van, amelyek közöttük -, hogy más és munkaközös- általánosításával az egész mas korulmenyek kozott all- valamennyi iskolá- nőmozgalom előrehaladna, nak helyet, de egyformán fe- /agnekk//0Vt¥k Tegbesrélétt Sürgős teendő, hogy a bár lesegek es edesanyalt, egy- 81őkk , a gyerekne- kicsi> de meglevő leiormán és lelkesen a szépet, ,. T_„n hasznosak hér lóitokat eltüntessük. A a jót akarják. Céljuk, hogy ^k ezek f tóná^koS fehér foltok azt _ jelentik, a csaladi otthonok napsuga- László éldául aki„ hogy vannak a varosnak es raihoz szukseges teremtő három gyermeke jár a határnak meg olyan neszei békét a maguk mudjan es Ma(Jách ^ iskolábaJ fel_ _ főképpen dolgozó paraszeszkozeívcl oltalmazzak; t _ nfitanác„ szeeedi tok élnek ott — ahova meg hogy segítsék az ifjúság ne- ^Xágat es elmondo'tta, kevésbé, vagy egyáltalán velesevel, a csaladi elettel s ^ilven ióhatású volt nem jutott el a nomozgalom. általában a társaaalomnial / gyermekne- Pedig mind a szövetkezetekkapcsolatos kei desek megöl- lés kérdéseir61 A nőbizott- ben, mind az egyem gazdadasat az asszonyi es anyai kerületekben is si- Ságokban dolgozó nőkkel ,io szív szerető melegevd. A tartották meg a Szü- kapcsolatot lehet kialakitaszuk megallapitas mogott iskolájót Ezeken túl sza- ni, ha a nőmozgalom aktisok kisebb es nagyobb sokol- bás_varrás tanfolyamokat, vistái kezdeményezik. A dalu önzetlen tevekenység főz6tanfol okat rendeztek, kapcsolatot pedig bizonyosan húzódik meg. A célok meg- lalkoztak divat kérdé_ szivesen veszik a parasztvalositasaert való munkaban * gzé gze_ g^^yok és ők is ott leszszéleskörű és terebelyesedo gedér^moagalmat stb. nek ezután sokkal többen; nomozgalmi közösség ala- 6 A országos Nőtanács sze- mint eddig a nők nagy éa kult kl" , gedi titkárságát is sűrűn ke- nemes összefogásában, a*/, hresik fel a nők és elmonda- A nőmozgalom további teSSJSSS'jS&Ő X^blf iS'aS rebély^ítesenek egyik felhccciilctcc nőnek aki kész hogy Jobba tegyek a nobi- tetele, hogy mindenütt rend* seefteni^ béke véde'nieben zottsaSok munkáját. Mások szeres tevékenység legyen és C minhahhan arnT a AXnző tanácsot kérnek egyéni, csa- megszüntessük a több heember és^saíádta g zé- ^T^XÍTÁl ^tapasztalható ^pényníii Ar ecvenineúvá vált hoz' Ez 1S egylk mutatoja szeruseget, eppen a kommu£ők mozgatma' art / 3 J^* * E0 ^m^Mnm üfat° hogy sok társadalmi és kul- "f< a ikn0rn0Zgal°m ^ asszonyokat, akik kulonturális aktivitás él bennük lrant mutatkozik' bozo munkahelyeken dolgozs azt hasznosítják is. A nő- A területi pártszervezetek naik, s ugyanakkor gyerekemozgalom formája, tartalma igen helyesen nemcsak elis- ket nevelnek, gondoskodnak nemes, a cél közös —, ez is merik a mozgalom jelentő- a családról — tiszteljük és hozza egy táborba a munkás- régét, hanem általában se- megbecsüljük. Tudjuk azt is asszonyt, az értelmiségi nő- gfti'k gyakorlati munkáját is. róluk, hogy sok tettrekészket, a parasztasszonyokat, a A kommunista asszonyok ség van bennük, dolgozó háziasszonyokat. részvétele a mozgalomban társadalmunk élete. előrfejó hatású, mert összefognak haladása érdekli őket es 9nk nn7ptlpn asszony a pártonkívüli nőkkel a kö- részt kérnek a' tennivalók UUh UlléGlIGII vesz zö6 ügy érdekében és ehhez megoldásából. A nömozgarészt az Országos Nőtanács a pártszervezet támogatá- lom gyakorlati munkája peszegedi titkársága tevékeny- sát is biztosítják. Petőfitele- dig segítése ennek a tettreségében. Természetesen tár- pen is — hegy csak ezt az készségnek még fokozottabb sadalmi munkások és a "fi- egy példát emlitsük — a kibontakozásához, zetségük* nem más, mint te- kommunista asszonyok még Építsünk jobban tettT^vékenységük gyümölcse, az szabás-varrás tanfolyamot is készségükre, hiszen ez éleeredmények öröme, az élet kezdeményeztek és jó meg- tünk minden ásában ,',) szinte valamennyi területén, rendezését közvetlenül tá- agaban uj A szegedi nőmozgalomnak mogatták, részt vettek anolyan kiemelkedő és tényle- rak munkájában. ges tömegeket megmozgató _ rendezvényei voltak, mint mint például a nemzetközi r.őnap megtartása, baráti találkozók rendezése és ennek keretében bensőséges hangulatú eszmecserék a szovjet asszonyokkal. A népes békegyűlések segítésében is jelentős szerepet vállalnak az asszonyok, a kerületi nőta- Sok százan vagyunk új- léses pavilonra tudomásunk nácsok tagjai. Az emberek szegedl dolKozók, akik nagy szerint sok ezer forintot rá., . .., , örömmel vettük, hogy a költöttek, biztosítva annak ismerik es szeretik az olyan vendéglátó vállalat tavaly higiéniáját is asszonyokat, mint Heiberger május elsejére az újszegedi Bármikor mentünk haza Jánosné cipőgyári munkásnő, liget főfasorának végében munkából, vagy éppen sétálRemes Jenőné alsóvárosi há- talponállót létesített. Az íz- 6attunk, jólesett megállni ott egy-egy pohár sörre, mert kerék kiindulópontját adja. (m. s.) (fluas.ói*tU U(álc Miért szüntették meg a sör kim •rést az újszegedi Főfasor bilféjeben? A taua&z és a bélit öltölt testei a Lado szegedi műsorában I népek barátsági hónapja alkalmából sikerrel szerepelt Szegeden a jugoszláv állami népi együttes útbaesett Nincs is a közelben másik sörmérés. Annál kellemetlenebből érintett bennünket, hogy most májusra hirtelen és szerintünk teljesen indokolatlanul megszüntették a kimérést. Ha éppen sörözni akarunk, kutyagolhatunk párszáz métert, mert a Vigadó asztalaihoz — Két évvel ezelőtti magyar- a következő kedves számba, tokban, amelyek visszatük- ntócsorr? ^ka™^™*/ — országi vendégszereplése után a bánáti férfitáncba. A külö- rözték a valamikori társadal- piszkosan leülni h ^ tegnap ismét a Szegedi Nem- nős zenei ritmusok telítve mak asszonyainak kényszerű wtöbhszftr nin« t. a-. zeti Színház színpadán üd- voltak magábavonultságát. Kedves /fe vozolhettuk a *Lado* jugo- vo!t a sopi pásztorok szinte .... :: szláv ének- és táncegyüttest, lobbanekonysaggal, rögtönzött ritmusú tánca, s KelJuk az illetekeseket, A híres együttes valóban bŐVérŰséggel a szávamentiek is, a »Drmes«, h°g.V hatálytalanítsák ezt az melto a nevehez, az ós szláv a „staro szito« és a »Ducsec«. érthetetlen intézkedést s mitologiaban szereplő »Lado« s néhány motívumában ma- vi1„cml. . , , ,, ..', nevű istennőhöz, akit együtt gyáros vonásokat is sejthet- Egész láncfüzérl J kérdesunkre. emlegetnek a tavasz és a tünk. béke érkezésével. Az együt- a már két évvel ezelőtt is alkotott a legtöbb tapsot kettes táncai és dalai nemcsak nagy sikert aratott zenenél- vott *Szerbiai táncok*, a tartalmukban szimbolizálják küli *Vrlicsko kóló* félel- "Poszkoka "Ti momo«, a a mitológiai alakot, hanem metes ritmusával ragadta *Gyurgyevka*, a "Delije«, a egyben meg is személyesítik magához a közönséget. A "Csácsák« és a *Moravac«. Gaál János, Újszeged, Székely sor 14. és még harmincöt újszegcdi lakos a szereplő vidám, láncos iiaialság képében. Két év óta kétszólamú énekkíséret méltó Nagy sikert aratott a tréfás aláfestést adott a Karszt- dalmát kolo, a sajátos lijeriDalmáciai Hegyhát-i tánc- fca nevű ősi vonóshangszer- /Sugyaroksmg nak, amely a sajátos táj la- kiserettel, úgyszintén a hegy- nevelési ankétja Jcóinak hősiességéről szól vidéki táncok, a »Szukocsdalban, ritmusban. A "Bu- ka kolo-, a lakodalmi tán] együttes új műsorszámokkal nyevác tánc« lényegében cok< majd egy polkaváltozat és új táncosokkal is felfris- páros tánc, kisebb szerephez issült. A sok kedves ismerős jutva benne a lányok, ha- A bő vérmérsékletű vajarc mellett újakkal is talál- bár tizen voltak öt fiúval dasági magyar férfitánc mélkoztunk, s ez csak az együt- »szemben«. A csörgettyüs- tdn szolgált rá a megisméttes teremtő erejét, s bizonyo- csizmás fiúk tánca ismét lésre. Egy-egy táncszám kosán pályájának további fel- erQs motívumokban gyönyör- z°tt kedvesek voltak a dalívelését is jelenti. ködtetett, ráadásul kétszeri mát és horvát népdalok, s Telt ház előtti első műsor- ismétléssel is. Hiába, a előadásukkal különösen P oszámként a közép-horvátor- folklór nem kötődik határok- tocsnyik Anzselka és szági "Ladarke« tánc szere- hoz, s tisztán felszínre hozni G a c s e s a M i r j an a repelt nagy sikerrel. Az éneklő benne egy-egy nép sajátját, mekelt. A táncszámok lányok körtánca néhány el- szinte lehetetlen, — s ez így Zvonka Ljevakovics hullajtott zöld ágacska körül van jól. A "Menyecske- gS a nemrégiben Magyarorterebélyesedett mind széle- tánc«-ot is ismertük tavaly- Szágon tanult Kric sk osebbé, s a viszonylag kevés előttről, de azért szívesen viCs Antal koreográfiáját motívumé, még halk ritmusú gyönyörködtünk a kedves, dicséri, tánc mintha beleolvadt volna bájos, tartózkodó mozdula- Lődi Ferenc A Délmagyarország szerkesztősége tegnap délutánra pedagógusokat hívott egybe baráti beszélgetésre, liogy nevelők részvételével tisztázzuk az Idén végző tanulók elhelyezkedési és továbbtanulási lehetőségeit, a világnézeti nevelés, valamint a nevelők és a szülök helyes együttműködésének problémáit. Az ankéton számosan kifejtették véleményüket a szóbanforgó kérdésekről és hasznos tájékoztatást adtak szerkesztőségünknek. Az eredményes megbeszélés tapasztalatait további munkánk során hasznosítjuk.