Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-23 / 120. szám
6 Péntek, 1958. május 28. Húsz fiakerrel, egytől egyig fehér lovakkal a kocsik előtt vonultak, vidám nótaszóval a most végző gyógyszerészhallgatók tegnap délelőtt. Búcsúztak az egyetemtől és hangulatos ballagásukat a Csongrád megyei Gyógyszertári Központ Kossuth Lajos sugárúti épületénél fejezték bi. A ballagó leendő gyógyszerészeket mindenütt kedves, mosolygó arcokkal fogadták a járókelők a városban. A gyógyszertár-központban pedig virágcsokrokkal köszöntötték az ifjú kollégákat cs süteményben, sörben sem volt hiány. Ma a »rokonszakma-, a végző orvostanhallgatói: hagyományos ballagásira kerül sor. Az orvos-ballagas délelőtt 10 órakor kezdődik az egyetemi klinikakertből, és az előkészületek szerint ugyancsak látványosnak és hangulatosnak ígérkezik. Ugy hirlik, hogy még Hódmezővásárhelyről is rendeltek kocsikat a menethez. A ballagást délután 1 és 2 óra között a fogászati klinikánál akarják befejezni, miután sorralátogattak valamennyi orvosegyetemi intézetet. MÉRSÉKELTEN MELEG ido Záporok, zivatarok, a hűvös óceáni légtömegek elárasztották már Közép-Európa nagyrészét és Kelet felé haladnak. Ennek következtében nagy hőmérséklet-különbség alakult ki nagyon közeli területek között ls. így mfg Budapesten 30. Bécsben, Varsóban 28 fokos meleg uralkodott, addig Berlinben és strassburgban csak 19. Hamburgban. Párizsban 15 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. Várható időjárás pénteken estig: mérsékelten meleg idő. Változó felhózet, több helyen kisebb záporeső, zivatar. Mérsékelt, helyenként élénkebb északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 23—28 fok között, keleten helyenként 26 fok felett. 1958. május 25. péntek MOZIK A HUNGARIA HÁZIIPARI Szövetkezetben újabb műanyagcipő mintadarabja készült el. Tetszetősebb a réginél és formája Is divatosabb. Az új műanyagripö ára 44 forint lesz, egyaránt lehet használni strandra, házlcipőnek, dc utcára ls fel lehet venni. A cipók sorozatgyártásához rövidesen hozzálátnak. — Három éve jelent meg először Szegeden a szálka nélküli. Ízletes tengeri tonhal, s mindjárt népszerűvé vált. Tegnap délután Ismét érkezett a városba a most már Ismert és megkedvelt halféleség. A mintegy harminc métermúzsa tonhal árusítását ma kezdik meg a Halértékesítő Vállalat szegedi fiókjában, valamint a CsomegeUzletekbcn. — 147 570 forintot fizetett ki a KIOSZ Csongrád megyei bizottsága az elmúlt hat hónap alatt az elaggott kisiparosok segélyezésére és gyorssegélyekre. — Negyvenezer pár mikropórusos gumitalpú barna és szürke női cipőt készít szovjet exportra ebben a negyedévben a Szegedi Cipőgyár, — CUKORBEPATEBMF.LO szakcsoport alakult Kűbckházan. Az új szakcsoportban 16 egyéni gazda tömörült, s 25 katasztrális holdon termelnek majd évente cukorrépát. A szakcsoportot a járási tanács és a földművesszövetkezet részérói a közelmúltban felülvizsgálták miután tagjai vállalták az alapszabály pontos betartását, számukra a végleges működési engedélyt ls megadták. MOTORKERÉKPÁRON haladva elütött egy gyereket a Hatytyas sort laktanya előtt Bácskai Miklós. Füzes u. lakos. A motorkerékpáros könnyebb agyrázkódást szenvedett, áldozata ls könynyebben sérült meg, s mindkettőjüket a Sebészeti Klinikára szállították a mentők. A vizsgálom megindult, hogy kiderítse, kl volt a hibás a közlekedést balesetért. — A NÉPMŰVÉSZETI és háziipari szövetkezetek között a szegcdi, a sandorfalvl es a tápéi háziipari termelőszövetkezet is részt vesz az idei budapesti Ipari vásáron. — Szerdán rajzos, képes újság jt lent meg a szegedi villamoskocsikban. „Mi kalauzok, ml utasok-' címmel rajzok, rövid Írások hívjak fel a figyelmet a kultúrált magatartásra, a kölcsönös udvariasságra. — BEFEJEZÉSHEZ közeledik a nyolrtantermes kisteleki általános Iskola épitese. A Csongrád megyei Építőipari Vállalat dolgozol a falazasl munkálatokkal csaknem teljesen elkészültek, már a tetőszerkezeten, s a belső munkálatokon dolgoznak. A tervek szerint szeptember elsejére. mire a tanév megkezdődik, nz új Iskola padjaiban helyet foglalhatnak a kis általános Iskolások. — Nagy a forgalom a szegedi földmuvrsszövetkezet kisgép kölcsönzőjében. A Szeged- és Vidéke Körzeti Földmiivesseövetkezet a télen létesítette ezt a gépkölcsönzőt, permetező gépeket. ekekapákat, vetőgépeket Viűáfolt, hogy ezzel ls segítse u termelőket. A tavaszi munkák kezdete óta szinte kézről kézre mennek ezek a gépek, a földmüvesszövetkezetnek ls hasznot hajtanak, ugyanakkor igen nagy szolgálatot tesznek a termelőknek ls. x A Vendéglátó Vállalat KISZKzervezete 1058. május 24-én hangulatos „Pünkösdi bálát" rendez nz Űjszegedi VlgaÖó összes helyiségeiben A bálra a KISZ-szervezet szeretettel várja a város fiataljait, Szabadság: Fél 6 és fél 8 órakor: Vasvirág. — Uj magyar film. Csak 16 éven felülleknek. Május 28-ig. Vörös Csillag: 6 és 8 órakor: Blgámista. — olasz filmvígjáték. Május 28-lg. Fáklya: Fél 8 és fél 8 órakor: A Fckete-erdőtöl a Feketetengerig. Nyolc ország közös színes filmje a Dunáról. Május 25-lg. DUGONICS MOZI Építők Művelődési Otthona Kossuth L. sgt. 53. 8, 7 órakor: A test ördöge. Francia film. Kísérőműsorral. (16 éven felülieknek.) Ságváritelepi kultúrteremben fél B órakor: Emberek a havason. Magyar film. NEMZETI SZÍNHÁZ Délután fél 5 órakor: LADO. Jugoszláv Állami Népi Együttes vendégjátéka. Este fél 8 órakor: Nem vagyunk angyalok. — Radnótibérlet. ÁLLATORVOSI INSPEKCIOB SZOLGALAT Szeged város területén Május hó 17-től május 24-ig este 6-tól reggel 6-íg (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetén lnspekciós Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Partizán u. 7. Telefon: 26-94. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. — Betört egy éjszaka az ásotthalmi cseretelepre Csontos János. 28 éves ásotthalml lakos és nagyobb mennyiségű korpát és rozsot szállított el a lakására. A társadalmi tulajdon sérelmére történt betörés büntette miatt megindult a bűnvádi eljárás Csontos ellen. OHATI IMRE gépkocsivezető, Marx ter u szám alatti lakos, az esti órákban részegen tért haza. Felesegével emiatt szóváltás keletkezett. A veszekedes hevében a feleség felkapott egy konyhakést, amellyel többször egymásután több helyen megszúrta részeg férjét. A hirtelen beállott vérveszteségtől eszméletét vesztette Oháti Imre, akit a mentők súlyos állapotban a Sebészeti Klinikára szállították. A „heves" családi perpatvar miatt megindult a vizsgalat. — Társadalmi tulajdon elleni sikkasztásért és hatósági közeg elleni erőszakért bűnvádi eljárás indult Finta Jenő, négyszeresen büntetett előéletű szegedi lakos, a szőregi Gyümölcsia es Kertészeti Szövetkezet volt anyagbeszerzője. Visszaélve a szövetkezet megrendelési blokkfüzetével. Budapesten és az ország más városaiban gyümölcsfacsemeték szállítására kötött szerződéseket. Több ezer forintot vett fel a szövetkezet nevében, az ezreseket viszont Budapest különbözö szórakozóhelyein elitta. Egy Igazoltatásnál megtámadott egy rendőrt is. A DÉLMAGYARORSZAG ANKÉTJA PEDAGÓGUSOKKAL Ma, pénteken délután 4 órakor — mint korábban már hírül adtuk — szerkesztőségünk pedagógus-ankétot rendez a Pedagógus Szakszervezet klubjában. Ezen baráti beszélgetést folytatunk Időszerű nevelési és társadalmi kérdésekről — mint a nevelők gondjai, problémái, a végző általános és középiskolai tanulók elhelyezése, illetve továbbtanulása, a diákok világnézeti nevelése, továbbá a tanárok és szólók együttműködése a nevelésben. Az ankéton minden érdeklődőt szívcsen látunk. x A Postás Művelődési Otthonban pinteken du. 6 órakor A modein arcápolás címmel kozmetikai előadás és bemutató. Részvételi díj 2 forint. Jegyek a művelődési otthon pénztáránál válthatók. — HELYREIGAZÍTÁS. Tegnapi számunkban A Jugoszláv Kommunisták szövetsége VII. kongresszusa és a nemzetközi kommunista mozgalom című cikkünkbe sajnálatos hiba csúszott. A cikk a JKSZ VII. kongreszszusa helyett VIII. konggresszusról írt. sp Két bajnoki mérkőzés újrajáfszásat rendelték el A Il:l-re végződött Móravárosi Kinizsi—MÁV-MAK megyei I. osztályú mérkőzést a makóiak megóvták, mert Mikecz játékvezető Petrovics Lajos nevű játékosukat nem engedte játszani, jóllehet szabályos orvosi igazolvánnyal rendelkezett. Az óvásnak helyt adtak és a mérkőzés új rajátszását rendelték el. Az időpontban az érdekelt egyesületeknek nyolc napon belül meg kell egyezniök. A Földeák—Nagymágócs II osztályú rangadó mérkőzés Földeákon félbeszakadt, mert Lóczi István földeáki lakos, rendező Farkas partjelzőt megütötte. Itt is újrajátszást rendeltek el, semleges pályán. Lóczit örökre eltiltották a pályák látogatásától s szigorú intézkedéseket hoztak, hogy Földeákon a jövőben ne fordulhassanak elő ilyen esetek. A Kai ah'Kenu Délkerületi Alssövetség harmadik pontszerző túráját zathoz igazolványfényképet vasárnap rendezi Szegedtől kell csatolni. Algyőig, 50 pontot biztosító, Itt emlékezünk meg a Ka30 km távon. Az előző két jak-Kenu Szövetség havonta pontszerző túra mind a mejelenő, nagyon tetszetős résztvevők számát, mind a kivitelű hivatalos képeslapjászórakozást tekintve nagyon ról, melyben minden vízijói sikerült, az érdeklődés sporttal kapcsolatos kérdénaponta erősödik. A túrán sükre választ kapnak az érvaló részvételi szándékot deklődők. A Kajak-Kenu készombaton délután 6 óráig lehet bejelenteni a KajakKenu Délkerületi Alszövetségnél, írásban, személyesen vagy távbeszélőn. (Pacsirta u. 27. sz. Távb.: 37—53) pes sportlapra az Alszövetségnél lehet előfizetni. • A Folyamrendészet vasárnap délelőtt 9-11 óráig a téIndulás a Béke úszóháztól ^kikötőben vízijártassági (téli-kikötő) reggel 7 órától vizsgát rendez. 9 óráig, ugyanitt kapják meg a résztvevők a további utasításokat és az ellenőrző-lapot. Mint már jeleztük, a hazai pontszerző túrákon résztvevők, ha legalább 210 pontot szereznek, részt vehetnek a nemzetközi túrákon, . ... , . . . vagy azok valamelyikén! ^hétvégI sportmusor ez Megkezdődnek a Dana Kapa-mérkőzések Szombaton, holnap megkezdődnek a Duna Knpa labdarúgó-mérkőzések. As érdekesnek és színvonalasnak ígérkező találkozók során most vasárnap pályára lépnek a magyar csapatok is. Budapesten a Népstadionban a Ferencváros—Radnicski Belgrád, Tatabányán pedig a Tatabánya—Lokomotív Szófiamérkőzés kerül sorra. Vasárnap Bukarestben azMTK a négyszeres román bajnok, a CCA együttesével mérkőzik, míg a Salgótarján Brnóban a Rudá Hvezda Brno csapatával küzd meg, Befejeződött a megyei asztalitenisz-bajnokság A megyei férfi és női asztalitenisz-bajnokság véget ért.. Nőknél: 1. Szentesi MÁV 20 pont, 2. Szegedi TC II 20 pont, 3. Hódmezővásárhelyi MTE 16 pont, 4. Szegedi Postás 16 pont, 5. Szegedi Jutaárugyár 6 pont, 7. Szegedi Spartaeus-Vasas II 6 pont. NB Il-es és NB III-as lahdarúgó-mér kőzések a hétvégi sportműsorban SS. \S-J=fT- St SS tSÖÜTSi sr zik a Szegedi Textiles—Pénzügyőrök NB l-es férfi asztalitenisz-mérkőzés, rákon részt vettek és a jövőben is részt akarnak venni, azért is, hogy a nemzetközi túrákon való részvételi jogukat biztosítsák, kötelesek — Az MSZBT vftrosl köreinek az Űjszegedi vigadóba szombaton estére tervezett vacsoraja elmarad. A jegyeket az MSZBT irodájában hétfőn, szerdán és péntek délután későbbi időpontra cserélik ki, — Szabálysértési eljárás Indult több szegedi és Szeged környéki lakos ellen. Hódi András Forráskút tanya 13. és Kecskeméti Emil, Szatymaz 303. szám alatti lakosok engedély nélkül mértek bort, Kiss Gergely, Szeged. Katona utca 63 szám alatti lakost pedig tiltott pálinkafőzéskor érték tetten. LELÉPETT a mozgó villamosról özv. Acs Jánosné szegedi lakos a gázgyári megálló előtt. Egyensúlyát vesztve elesett és balkarját törte könyökben. Saját lábán ment elsősegélyben részesülni. — Ujabb közlekedési baleset történt a 42-es AKÖV egyik gépkocsijával. Hódmezővásárhely felé haladva a lelei úton Jaksa Mihály gépkocsivezető Ittas állapotban vezette a kocsit olyan rendkívüli gyorsasággal, hogy egy hirtelen felbukkanó kanyarban nem tudott úrrá lenni a volánon. Az úttest Jobboldalán kidöntött két fát, majd hirtelen átrohant a kocsival a baloldalra, ahol elütött egy kerékpárost. A kocsi ezt követően sem állt meg, hanem az útszélen egy másik fának vágódott és fölborult. A kocsikísérő megsérült A felelőtlen gépkocsivezető ellen megindult a bűnvádi eljárás. — OtvenkétezerszAz négyzetméternyi üvegablak felület alatt termeltek már az idén korai zöldárukat, virágokat a szegedi egyéni kertészek. A múlt esztendőben a klskertészek még csak 44 403 négyzetméter nagyságú üvegablak felülettel rendelkeztek. Tehát igen szembetűnő a fejlődés, azonban mégis elmarad a helybeli szövetkezetek mögött, ahol a tavalyi 6600 négyzetméter helyett az Idén már 9850 négyzetméternyi üvegablak alatt termeltek korai zöldárukat. — Szakképzett mezőgazdászra bízzák szövetkezetük szakmai Irányítását a deszki Kossuth Tsz tagjai. A tsz mezőgazdásza Vetró István gazdag tapasztalatairól Ismert. KITÖRT A CALDF.IRA TOZHANYO Az Atlanti-óceáni Azoriszigetekhez tartozó Fayal-szlgeten váratlanul működésbe lépett az évszázadok óta szunnyadó Caldelra tűzhá- „ nyó. A vulkán kráteréből $ hamueső hullik, egyelőre azonban a környék lakossága nliies veszélyben. a Magyar Kajak-Kenu Szö- amelyet vasárnap játszanak vetségbe belépni. Belépéseket a Szakszervezeti Székházban, az Alszövetség személyes je- délelőtt fél 10 órai kezdettel, lentkezéssel fogad el az Al- . Textiles már biztosítotszövetség irodájában, vagy A TextUe's tó^I ; alkalmilag a Béke fürdő- *a bennmaradasat aZ NB Iházban. A belépési nyilatko- ben. Ha vasárnap igen jól ¥ A S ¥ 11A UJ MAGYAR Í1LM i Mindig öröm a mozilátogatóknak egy-egy hazai műhelyben készült új film, hi| szen a francia, szovjet, olasz, német és | egyéb filmhírességek mellett arra is büsz| kék vagyunk, ami a miénk. Az utóbbi idő| ben sok filmsikert mondhattunk magún\ kénak, most azonban, a Vasvirággal egy \müvészi szempontból jelentősebb sikerhez | értünk. Ugy érezzük, hogy hosszas kísér\ letezés vj.án sikerült magunkat kivonni a | filmdivat hatása alól, s az utánzás helyé! be az eredetiséget ültettük. [ Néhány korábbi filmünktől eltérően a Vasvirág cselekménye nem divatos indu!latból kerekedett, hanem egy ismert magyar novellista, Gellért Andor Endre lírai realizmusából, amelyhez hasonló tónusban és eszközökkel nőtt naggyá egy időben az olasz film — az egyszerű emberek mély lelkiségét és nagyszerű emberségét ábrázolva. A szerző novelláinak alaphangulata és cselekményük összeszövése kiegészül a forgatókönyvírónak az író szelleméhez ragaszkodó új történeteivel —, s a film így is hitelesen idézi az elismert író fantáziáját, stílusát és szerkesztésmódját. Igaz, a film meséje nem világcsoda, nem meghökkentő újdonság — egy lány tragédiája, aki tisztességes akar maradni, de tisztátalan lesz; nem akar alkudozni, de alkudozni kényszerül, boldog akar lenni és boldogtalanná válik, mert vágyait szeretné felöltöztetni. Főszerepben az egyre nagyobb játékkészségű Törőcsik Marit láthatja a közönség. Partnere a pécsi Avar István, illetve Várkonyi Zoltán kétszeres Kosuth-díjas érdemes művész. Velük együtt olyan ismert filmszínészek szerepelnek a Vasvirágban, mint Dayka Margit, Kiss Manyi, Barsi Béla Kossuth-díjasok, Szabó Ildikó f. h., Váradi Hédi, Pethes Sándor, Szabó Ernő és mások. A forgatókönyvet Köllő Miklós írta, rendező Herskó János. játszanak, újabb két pontot szerezhet a csapat. Az annyira népszerű labdarúgó-mérkőzések közül a vasárnapi SZVSE—Váci Petőfi NB lí-es találkozó emelkedik ki. Ez a Vasutaspályán Jesz fél' 5 órai kezdettel. Az NB lll-as csapatok közül az Építők játszik idehaza. ellenfele a Kiskunhalasi Kinizsi lesz. A negyedik helyért mérkőzik majd a két csapat vasárnap délelőtt a SZAK-pályán. Vasárnap délután egyébként Dorozsmán és Szöregen is lesz NB III-as labdarúgómérkőzés. A Szőreg a Kiskunfélegyházi Honvéddal, Dorozsma a Nagylak-Csanádpalotával mérkőzik. Szegeden hat megyei bajnoki mérkőzést játszanak majd, ezek közül a Móravárosi Kinizsi—KAC-találkozóra szombaton délután kerül sor a Cserepes sori pályán, a többi vasárnap lesz. A területi ökölvívó-bajnokság egyik mérkőzését, a Szegedi Dózsa-Honvéd— Kiskunhalasi Kinizsi találkozót vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel bonyolítják le a Rókusi Tornacsarnokban. * , A Szegedi Postás—Bp. Ganz-Villany NB l-es férfi tekemérkőzés vasárnap 1 órakor kezdődik majd a postások pályáján. Vasárnap kézilabda-, röplabda- és tekemérkőzések is lesznek, délután pedig a versenyuszodában úszóversenyre kerül sor. Ezek részletes műsorát szombati és vasárnapi számunkban közöljük. DÉLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspár' szegedi bizottságának lapja Szerkesztő bizottság: Siklós János felelős szerkesztő. Nagy István és dr. I.őkös Zoltán szerkesztők. Sz rkesztöség: Szeged. Sztálin sé'ány 10. Telefon 35-35 és 30 03 Glszpkal telefon 35-«r> c- 3138 Kiadóhivatal- F-eged Klauzál tér 3 Telefon 31-15 és 35-no Terjesztik megyei postahivatal lírlaposztályi és a hírlapkézbesítő postahivatalok Weisshawrt úr n i kislány: Varkonyi Zoltán és Törőcsik Mari. Szeged Nyomda Vállalat Fetelőa vezető: Vincze György