Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-20 / 117. szám
Kedd, 1958. májas 20. 5 A zenei naptár pirosbetűs eseményei Pompás filharmóniai matiné és a Bűvös vadász átütő sikerű operai bemutatója A . . ismételten Vaszy Viktor lan- vész, akinek díszletei a V TI hármán a kadat,an munkájának ered- miliőbe visznek, annak leII. IIIIIUI imwiiiui ményeit kell kiemelnünk. vegőjét árasztják. A céllöhangverseny a romantikus Figyelme a zenekar mellett vőfér Aeátha intim szoháH cseh zene jegyében állott. A hasonló zenei oontossáeeal ' Agatna intim szobája népek barátsága hónapja ke- "í .*z?npar£ m f£ tjJ^L^ZJZ^ relében elismerést érdemel kesgyárda nevetésére és ösz- V ^ V ktí az a törekvés, amely a test- szehaneolására aminek ra- aszy viKtor vér demokráciák zenekultú- f^^sk^t prt SST& ZPJí^JZJ&ZS. -tér, amely a Hunyadi '^Lisegéhez T mKény " költői színekben kivirágzó siti minél szélesebb tömegek László és Manón Lescaut felé. A Bartók Béla Szimfo- után eev úi viláeba a német nikus Zenekar túlzsúfolt nemzetfo^ra Wa^ S partitúra" Zenei teljesítmé. szimfonikus és operai prog- legjelentősebb alkotásába ve- nye. stílustökélye az előramja ellenére ezúttal is ne- zette és avatta be a színpadi adásnak európai rangot ad véhez méltóan szerepelt és ensemblet Fejér György vendégkarmes- w . BŰVÖS vadászának A NPNPQ szereplőgárda ter alapos felkészültségéről nSSSSTS „ A tájién Moltanuskodó, igazi zenei hevtól romantikus német opera dia- dován Stefanla Agáthá* futott, lendületes vezénylé- dalát Jelentette az addig ja magaSodik ki egyre fitűn? ráS Sinrt egyeduralkodó olasz opera nomodó és elmélyülő énektuno művészi teljesítményt s a belkant0 felett. 1821 óta nyu„Jtot\ _ , . . ... az önálló német opera fonMozart_ Prágai szimfóniája tQS szerepet visz a muzsikáló volt a műsor klasszikus éles- nemzetek dalműirodalmásege; Ezu^,n Dvorak nalunk ban A szövegköny el„ készítésénél Friedrich Kindnek nagy segítőtársa volt a magas irodalmi igényű zeneköltő, s így a német táj kultúrájával párosul. Ének™mlms aiuuoaia cmc^uc. . , . . .. ,. , technikai szempontból taoiuiuiia " falu hamisítatlan paraszti le- , . . TTT A nagy cseh mester ragyogó ft«zban.z- Ián még igenyesebb III. Kavatináját is bensőséggel élményszerű vé. ritkán hallható A-moll Hegedűversenye csendült fel, amely a nemzeti zene motívikájából merít ihletei, de logikus szerkesztőmódjában eráő'triláéa '"a Brahms stílusára emlékeztet. hangu'ata, az erd0 Vllaga> a A nagy cseh mester ragyogó „„r„nr,/.: a^zhane-ss5JB?suasa "rssíts. markáns harmóniáit és a zá- séges népiességével, a cselek- kamarazenei rótétel tavaszi hangulatban mény fordulataival és korhű avatta művészetével. Nagy áriás jelenetének felépítésében az ösztönös drámai megérzés az öncélú hatáskéresést gondosan kerülő, mindig mértéktartó zenei előadás miiéi x, - ' • wsímllliips «IfSlp -' f 'm pf 4 . v §ég$ keveutódo! (Siflis felvételei) Gáspár, első vadász (Szalma Ferenc) a II. (elvonásban. gyeimet H a 1 m á g y i Mihály Samielje. A kar az I. felvonásban főként Kilián csúfolódó dalához társult szikrázó éllel. A vadászkarhoz természetesen a létszám emelése elengedhetetlen. Dicséret illeti 'a maszkok és jelmezek készítőit, valamint Szabó Miklós hibátlan, kifejező fordítását Szatmári Géza Annuska (Berdál Valéria) és Agátha (Moldován Stefánia) az I. felvonásban. Jelenet az L (elvonásból. Balról jobbra: Max, második vadász (Megyesi Pál), a (övadász (Horváth József) és Kilián gazdag paraszt (Szabady István). kergetőző, szellemes, szipor- realizmusával. A 30 éves há- Berdá'l Valéria Annuskázó témáit a legmagasabb ború utáni cseh-német föl- kája pontosan azt adta, hangszeres virtuózitással, a dön játszódó, népmondából .. . . .. ... cseh hegedűiskola nagy ha- kinövő mese babonás naiv- amlt a weben muzsika toie gyományainak szellemében ságát Weber zenéjének mag- kiván: fiatalos huncutságot, tolmácsolta Ladislav Jasek, vassága ellensúlyozza. A re- kedvességet és bájt hogy akiben fiatal kora ellenére mete alakj.ának beállítása és időstebb rokonát, Agáthát érett művészt, elmélyült mu- az opera kicsengése végered- "* zsikust és hangszerének csak ményben a humánum és télvidítsa. Két áriája zenei a legnagyobbakhoz hasonlít- tiszta erkölcs szellemében kidolgozásban és hangvéteható, dús hangú, tökéletes fogant. Műfajilag a Bűvös lében mintaszerű. Megért technikájú képviselőjét is- vadász a prózával kevert, . , mertük meg. Tomboló sike- zárt számokból felépített né- dcmelt nagy slKert köny~ rét a hangversenyen valóban met vígopera egyéni tovább- velhet ei ezúttal is. Meritka vasfüggöny elé szólítás fejlesztése s a zeneköltő a gyesi Pál Max szerepéjellemzi. Zdenko Fibich Al- farkasverem jelenetben ^ könnyen győzte még a melodrámával is kísérletezik. művészeti csoportok részér* vasárnap rendezte. Budapesten az országos verseny döntőjét. Az előzetes területi versenyek legjobb csoportjai a Nemzeti Színházban mutatták be tudásuk legja• Burgonya bogár-irtás volt a szegedi határban Mint ismeretes, most me- helyzeten, s korántsem lengye- sőt országszerte szo- ne helyes az irtás munkákatlanul nagy mennyiség- ját csak rájuk bízni Aa ben jelentek meg termő- irtást elsősorban a földföddjeinken az amerikai bur- tulajdonosoknak kell végonyabogarak, s a zsenge, gezni. Minden gazda fia száraz időjárás miatt alig gyelje tehát vetését, mert fejlődő burgonyavetéseink- az első mostani meg jeleben máris komoly károkat nési hullám után egy-kéi tettek. A további kártétel hét múlva ismét, a mostamegakadályozása egyéni és ninál sokkal nagyobb tönemzetgazdasá^i szempont- megben jelentkeznek majd bői egyaránt nagyon fon- az idei kelésű férgek. Ezek tos. Ez az állandóan éhes, lárvái sokkal falánkabbak, kártékony rovar a burgo- mint azok a bogarak, menyaültetvények letarolása lyek az áttelelt lárvákból, után válogatás nél- petékből származnak. Megkül pusztítja el a pa- jelenésük előtt — még ha radicsom- és a paprikaül- találunk is földjeinken tetvényeket is. Ellenük ösz- burgonyabogarakat — perszeszedéssel, permetezéssel, metezni nem célszerű, adporozással lehet védekezni, dig csak az összeszedéssel A szegedi általános isko- kell védekezni, de mihelyst Iák tanulói szombaton reg- az első piros feketepontos gel több százan kivonul- oldalú lárvák megjelennek, tak a határba, "átfésülték* a porozást, permetezést a burgonyavetéseket és azonnal meg kell kezdsni, igen nagy mennyiségű kárt mert minden egyes életben tevő rovart szedtek össze. „„.. ,„„„ A kisiskolások egyébként maraf!t lárva nen szorgalmas munkája azon- sebb, mint 7—800 ban nem sokat javított a szaporít. Tizenhat új Ikarusz-buszt kap a Szegedi autóközlekedési Igazgatóság Tizenhat darab vadonatúj, autóbuszból egyet már be is 602-es Ikarusz-autóbuszt kap állítottak a Szeged—Baja a Szegedi Autóközlekedési útvonalon. Sokkal kényei* Igazgatóság. Ezek a modern mesebbé vált így az utazás, kivitelű, hatvan férőhelyes mert az Itt közlekedő előző autóbuszok nagyban elősegí- autóbusz már rozoga, poros tik a közlekedés megjavítá- volt, s kevesebb volt benn® sát. A megrendelt kocsikból a férőhely. Szegednek hat darab jut, a Üj autóbusz kerül a SzeJ másik tíz pedig Bács-Kis- ged—Kiskunhalas vonalra is, kun és Békés megyébe ke- azonkívül végre-valahára ldrüL cserélik a Nagyállomás—ŰjA Szegeden maradó hat 8zeged között köztekedő -a bátran hozzátehetjük, ízléstelen és kényelmetlen, teherkocsialvázra épített bódés — kocsikat. Helyettük: két új kocsi kerül forgalomba, mindjárt más lesz a városkép is, ha ezek a modern autóbuszok közlekednek a főútvonalon és szállítják a Szegedre érkező, vagy átutazó idegeneket Aa egyik — erre a célra szánt — autóbusz pénteken mútf meg is érkezett Szegedre, a másikat május végén külis dik le. Őszre várják a töbht kocsikat, s a Szegednek autóbusa Szegedi egyetemi művészeti csoportok sikere a KISZ országos kultúrversenyén A KISZ Központi Bizott- Rádió és televízió zenei oszsága egyetemi és főiskolai tálya kedden veszi fel. A konyt című szimfonikus költeménye a tehetséges operaköltő széphangzású, bár kissé elnyúló műve, amely Wagner hangját próbálja a nemzeti kolorittal összegyez A cselekmény egyes jeleneteinek megtervezése, a színaz énekszólamának hangszeres jellegéből adódó hangi és zenei problémákat ée jól illeszkedett be az együttesbe. Gáspár vadász szólamát S z al m a Ferenc igyekezett a zenekari hanghullámok tetetni. Leos Janacek négyté- Padi játék kidolgozása, a teles szimfoniettája frissen nagy együtteseknek a drápergő néptáncok színes csok- mába való aktív bekapcsora. Halálának 30. évforduló- lása A b o n y i Tivadar renján méltón emlékezik a »Je- dezői fantáziáját dicséri. A nufa* című parasztopera színpad csupa friss eleven- lett hallhatóvá tenni Felzeneköltőjére hazája és a ze- ség az ő kezében, a legap- szabadultabb, kifejezőbb színei világ. A hatasos Jana- robb mozzanatokra kiterje- ' , cek-mű végén a zenakart és dő figyelemmel mozgatja nészi alakításokat várunk a karmestert percekig tap- szereplőit. Ezt különösen az tőle. A nyoszolyó-leány párstóták- Agátha szobában láttuk, szavas szerepében felfigyel* ahol a két női f&zerepló tünk Károiyi Stefánia J. ,, , , , , könnyen eshetne a hangver- . * . ts nehanv nraval senyszerű énekprodukció pó puha szopránjara, amely , ./fe. 1 , ,' zába. Megtanította az éne- majd a második szereposzkésőbb ugyanez a remeklő , B ,, . , . . . . zenekar Carl Maria Weber keseket a szép és világos tasban jut Annuska megBűvös vadász című joman- színű színpadi beszédre, de formálásának komoly műtikus operájának mindjárt a minden játék formája és tar- vészi feladatához. Ottokár ssn'vsssia — Vaszy Viktor stílust mutató 251153 költői kifejezéséből megbízhatóan muzikális Sepálcája nyomán. Csak a nyer indítékot Külön kell b e s t y é n Sándor énekelte, hangszercsoportokban gondo- kiemelnünk a farkasverem- Sinkó György széphangú san kicsiszolt, a különböző kép kompozícióját. A szín- remetéjét, Szabady Iststflusokat jól ismerő együt- padi elképzelések keretét ván Kiliánját és Horváth tes képes ilyen különböző nagyszerű müvészkézzel al- József fővadászát kell még művészi feladatok teljes hi- kotta meg Varga Mátyás megemlítenünk. Játéksaere. telességű megoldására.. Itt Kossuth-díjas érdemes mft- pében is megragadta a Sszegedi Pedagógiai Főiskola kiváló énekkara nemcsak Szeged kulturális életében kitűnő, de országosan elismert kórus. Az Orvosegyetem táncosait szánt további két ismeri Szeged lakossága, hi- pedig különjárati célokat vát. Szokatlan időben, reg- szen gyakran gyönyörköd- szolgál. Ezek szállítják majd gel 8 órakor Hessz Károly, a tünk előadásukban. Széki az ország különböző részeiKISZ osztályvezetője meg- József új koreográfiáját, a be a társasutazásokon részt. nyitó szavaiban hangsúlyoz- Táncrakérés-t pesti bemuta- vevő, országjáró szegedieket ta: a verseny célja, hogy az tónak számítjuk, egyetemeken és főiskolákon Nagyon dicséretes az ortanuló ifjúság kulturális voshallgatók vonósötöse, színvonala minél magasabb- . . „. . ' ra emelkedjék ezzel is, hogy mely 02 igényes Wemer mikor elhagyják az intéze- vertimentóját művészi izlésteket, falun és városon ma- sel szólaltatta meg. gasszintű kulturát teremtse- „ , , Széosl József nek, illetve segítsék elő a fejlődést. A versengő fiatalok a kultúrmunka szeretetében nevelkedtek. Bízunk is, hogy kezük nyomán a kulturális jövő értékes eredményeket fog hozni. A verseny minden számában nagy sikert értek el a szegedi fiatalok. Az énekkarok versenyében a szegedi Pedagógiai Főiskola az országos első büszke címet vivta ki. Az előadott számok hatalmas tapsvihart váltottak ki. A siker minden énekesé, a vezénylő dr. Faludi Béla karmesteré, a zenetanszék minden tanáráé, de Szeged város kórusmozgalmáé és minden zenekedvelő lakójáé — együtt. A tánccsoportok erős mezőnyében a szegedi Orvostudományi Egyetem táncosai harmadik helyen végeztek. Méltó taps köszöntötte a fürgelábú táncosokat és koreográfus vezetőjüket, Széki Józsefet. Az Orvostudományi Egyetem vonószenekara Szekszárdy Tamás V. éves hallgató vezetésével szintén ünneplésben részesült, mikor második helyezettként jutalmukat átvették. A Főiskola kórusának minden száma, de különösen Bach: »Honszeretet* tiszta, lelkes előadása Szendrei Imre zongoraművész kíséretével, és Mendelssohn »Búcsú az erdőtől' című kórusok az igaz hazaszeretet és az erdők, a természet csodás dalzenei szakreferens Köszönetet mondunk mindazoknak. akik drága halottunk KAJARY JANOSNÉ temetésén Jelenlétükkel, virágadományaikkal gyátzunkat enyhítették. Gyászoló család Köszönetnyilvánítás Mindenkinek, aki egyetlen Jó férjem, drága Jó unokaöcsém NAGY ENDRE temetésén megjelenésükkel, szeretetükkel, virágaikkal enyhítették végte'enül mélységes fájdalmunkat őszinte szívből köszönetet mondunk. Szülei: dr. Nagy Péter dr. Nagy Péterné Nagy Endréné Uborka János Uborka Jánosne afiiróuu dcté&cu ADAS VET EL 750 cm' BMW oldalkocsis. 9000 km-rel bejáratva eladó. dr. Molnár. Tavasz u. 17 szám. xtOH Rövid zongorát vagy pianinót vennék. — Ajánlatokat „Zongora" Jeligére a kiadóba. 46W Szmirna szőnyeg 2.5x3.5-06. hibátlan, szép. ezüst kés. villa dobozban eladó. Attila u. 10. II. Jobbra. «612 Príma, üj nyári öltöny, ballonkabát erős termetre. átmeneti kabát, alsó ruhanemű. kisipart 4l-es cipők eladók. Csak délután. Lenin krt. 63. Jobbra. 4609 Konyhabútor modern. új, hat darabból eladó. Vasasszentpéter u. 24. Sihl háztartási vízpótló szivattyút vennék használt vagy ÚJ állapotban. Címeket Kazinczy u. 14. II. 6 alatt kérem lelamát sugározták felénk. Mü- adni. Ugyanott cső. , , _. vázas gyermek kulittéezi műsorukat a Magyar kocsi eladó. Eladó kisméretű üvegajtó, épületgerendák. Széli u. 14/b szám. Kétszoba, konyhát előszobás fél ház; lakáscserével eladó. Remény u. 49. délután 4—7-ig. INGATLAN L A K A S Emeletes közműves magánház fele részben ls eladó. Érdeklődni Szücsnénél, Szilágyi u. 4. 4605 Öregség miatt gazdálkodónak ház, kedvező fizetési feltételekkel eladó, vele 5 hold föld felesbe. vagy bérbe Tiszaszigeten. Érd. Szeged, Bokor u. 8 sz. I. em.. bal ajtó. Elcserélném szép házfelügyelői lakásom főbérletire. — Szent István tér 15. Elcserélném kispesti kétszobás, összkomfortos magánházamat szegedi hasonlóért a belváros területén, vagy örök áron. „Csak háztulajdonos" Jeligére a Takaréktár utcai Hirdetőbe, E G B Megbízható éa gyermekszeretö' nőt l éves gyermekünk gondozására azonnalra felveszünk. — Érd. minden nap S óra után. Kazinczy u. 15. udvar. 4623 Házasság céljából megismerkednék 18 —24 éves korig elvált asszonnyal. „Lakása legyen" Jeligére. Takaréktár tlt Hirdetőbe. Két gyermek nappali gondozását vállalom. Cím a kiadóban^ 4604 Óráját Javíttassa — Laczkó órás műhelyében. Mikszáth K: u. 9 sz. 4493 FAMEGMUNKÁLÁSOKAT géppel vállalunk, úgy fűrésze* (lést, mint gyalulást, (Szegedi Kádáripari • Vállalat, Szeged, Góllya u. J. és Felhő •ulca A •